soroló

„when the music stops”

biztos, hogy nehéz lehet finálét írni, de chris fedak-ék most nem jártak rossz nyomon. felbukkan egy csomó utalás az elmúlt évadokból, aztán jönnek a flessek is, mindent megtettek, hogy érezzük, itt a vége. a last mission szerencsére nagyon chuck-os lett, a pörgés mellé jöhettek a poénok, bénázások. és jeffster a színpadon (komolyan, a take on me első taktusainál az öklömet vertem az asztalba örömömben...). sosem vagyok ellene a keserédes befejezésnek, és ez igazán mintapéldánya lett ennek, a kiscsapat szétszéled, az utolsó drámai fordulat olyan radikális lett, hogy a disney filmekbe illő nyálas tökéletes boldogság hiteltelen lett volna. mert bár a tengerpartos zárás szívfacsaróan gyönyörű lett, igazi heppiendnek azért nem nevezném. és valahol meglepő, hogy ezt és így lépték meg. nem okoz gondot elfogadni ezt a véget, inkább egyáltalán azt, hogy nem lesz több rész. néhány napig biztos ott lesz bennem az üresség. megszoktam már... (**01.29.)

most legyek mérges az írókra, hogy kitalálták köcsög-morgant és hideg-saraht? hogy nem mindig jött az általam szeretett chuck-feeling? vagy inkább örüljek, hogy még 13 rész jutott a sorozatból? hétről hétre hullámoztunk a feelgood jókedv és a kicsit csalódás között, így csak tetszett-et tudok adni. de azt teljes szívemből.

kezdetben csak egy agykikapcsolós feelgood mókaként élveztem a sorozatot. aztán ahogy a hetiügyekből szép átívelés kerekedett, úgy éreztem, hogy szintet léptünk. a karakterek is egyre mélyebben ásták be magukat a szívembe. még morgan is, aki nekem először sok volt. még a jeffster is, akik a későbbiekben is sokak voltak néha... dehát van olyan egyébként, aki nem imádja chuck esendőségét, sarah kisugárzását, casey morgásait, sis’ kedvességét, cap’ hasizmait...? elsőosztályú csapat, nagyszerű chemistry a színészek között, és akkor még nem bukkantak fel a jobbnál-jobb vendég-arcok (talán a legerősebb guest-star cunamival és a legjobb csajok skalpjaival rendelkező sorozat ever...). egyéni, végig vigyorgós hangulatot tudtak teremteni (mondjuk én a főcímet is minden alkalommal táncolva néztem végig). ahogy visszalapoztam ma délután a jegyzeteimben, az elején hiányoltam az igazi geek-poénokat belőle, azért később bőven kárpótolódtunk, de egyébként is hülyeség ez, minőségi humort kaptunk végig. és elsőosztályú bond-paródiát, ami nálam (bond-buziként) nagy fegyvertény. lehet, hogy megyek is nézni egy kis cool english spy kalandot, mer’ kezd eléggé temetés-íze lenni annak, amit próbálok itt összemakogni... minden apróbb hullámvölgy ellenére mindig lesz hely a szívemben. nagyontetszett. csakazértis. (és még egyszer, utoljára: yvonne love love love!!!)

„i will never hurt you.”

értem. értem, hogy kellett egy utolsó fordulat, ami komoly, drámai és feszült. érzem. érzem, hogy hat a dráma a fehér-kerítéses nagyjelenetben, tényleg megható. értelme lesz az eddigi kiszállásra vágyó teljes szálnak, a karcolásnak. de. lecsap a köcsög-morgan-effektus. egyetlen molekulám sem kívánja ezt a hideg-sarah-t, nem esik jól nézni, nem ezt a leggy blonde-ot szeretem annyira, még ha tudjuk is, hogy megvolt ez benne a mélyben mindig, még ha így is csettintek az akrobatikus mutatványoknál. értem és érzem. mégsem tudok elvonatkoztatni -és ez más ízt ad a nézéskor. (**01.29.)

„merry christmas, drunk santa!”

először fél szemmel mertem csak odanézni -kicsit tartok már a karácsonyi részektől, de csak érintőlegesen jött elő az ünnep szerencsére, inkább a jó öreg ’whatif’ tematikához fordultunk, ahhoz meg elég ötletesek az íróink, hogy kitaláljanak egy csomó vicces változtatást. (vagy mondjuk olyanokat rakjanak a háttérbe, mint a ’my name is earl -the movie’ plakát...) (**01.29.)

„frank the deli ninja.”

nolám, frank-építés? (+egy kis jimmy-múlt is) mostanában elég sok helyen szaladok bele ilyen bully-ellenes megnyilvánulásokba (nagyon helyesen), de még egyik sem vett ilyen meglepő fordulatot a végén. chance-ék mindig megmutatják, mennyire alkalmatlanok a gyermeknevelésre, hehe. ja, és a város-makett komoly volt. (**01.29.)

„i’m surrendering... to fun.”

végre előszedték raj-t egy kellően őrült mellékszál erejéig (vendégsztár: a visszatérő kripke). (kár, hogy az ember/gép-szerelemnél nem emlegették a bsg-t...) de elég őrült volt shelly legújabb mániája is a zászlókkal. mindenképp kellettek ezek a még elviselhető penny/leonard násztánc mellé. (**01.29.)

„death is predicted”

hagyjuk kicsit a másik univerzumot meg petert, ideje oliviának is középpontba kerülnie, a megjósolt halálának. de nem kopasz öreg férfiakat kapunk, hanem egy tinilányt, aki szintén jövőt lát (walter meg is magyarázza némi tech-blablával). szóval ügyesen fűződik a hetiügy, főleg, hogy kellően drámai (és nem csak a halál miatt), a megfelelő helyen pörgős (bombás-terroristás vonal), és elgondolkoztató (a különlegesek normális életre vágynak mantra. plusz olivia is személyesre veheti a dolog, hiszen ismeri, milyen az, ha egy gyermeket megfosztanak a gyermekkorától). nagyon fringe-es, szerethető, lassabb, szomorkásabb, pont a hangulatomba vág. (**01.28.)

„do not let your vengeance claim so many you have saved from bondage.”

hjaj, essünk túl a nehezén -hiányzik andy. annak ellenére is, hogy a sorozatot nem a színészi játék (vagy a párbeszédek) miatt szeretjük, de azt az erős kisugárzást nehéz pótolni. de majd megszokjuk valószínűleg. ahogy a többi változást is. másabb a hangulat, nyomasztóbb. kicsit darabosan indultunk, ami nem csoda, széthúzás, ellentétek, nézeteltérések nehezítik a kapcsolatokat, ez még nem egy erős sereg, csak egy marék menekült. ez az alap, amire majd szépen építkezhetnek az évadban. és tudjuk, hogy mire képesek az írók. bízom bennük lucretia visszahozásában is, úgy látszik, van vele céljuk, nem csak a szép asszony-ciciket akarták még mutogatni kicsit. ha már itt, a dekadenciára vágyó perverz énem kellőképpen kielégült, a lassítva repkedő nemi-szervek látványa mindig örömmel tölt el. de azért bőven akadt vércsepp is, szerintem sosem áltatták magukat a készítők, hogy mi is kell a népnek. érzem, hogy jó lesz ez (főleg, hogy úgy néz ki, megfelelő játékidőt kapnak majd a csúnya rómaiak is), mégha most keserédes és kicsit furcsa még a visszatérés. (**01.28.)

„no-strike-bowling bowler struck by knope’s striking beau.”

fúúúh, ez most nagyon össze volt rakva! úgy foglalkoztunk a kampánnyal, hogy közben nem is az volt az előtérben. ment a móka (bowlingozás -ron minden arcrándulása tom módszerére!) és a pénz-gyűjtés (jelentem, april-nek van szíve!). bár egy megszállott őrült, én azért szavaznék leslie-re! (**01.28.)

„chrysanthemum”

vízválasztóként tekintettem a részre -és meglepő módon most megfogott, így maradnom kell... oké, a nyomozásban most sincs kurázsi, plusz némi karakterizációval is veszik el tőle az időt, de valahogy most szívesen merültem el benne. a 60-as évek flessek továbbra is jól működnek, a diris-gyufás rész meg egyszerűen pazar volt (ezért jack bender-nek jár a vállveregetés?). igen, lehetne mélyebb, komolyabb, átívelőbb, de ha már hangulatilag meg tudnak fogni, az az első lépés lehet. (ja, és jó volt látni, hogy a gyerek-bántókat mindig is utálták -még a legmocsokabb emberek is...) (hopp, és akartam még a káin/ábel vonalról is írni, de az túl egyértelmű volt, nem igaz?) (**01.27.)

„for greendale”

változott a tematika, lekerültek a poncsók, jöhet a starwars, és egyéb jól használható klisék (összefogás, tervezés, árulás, önfeláldozás, nagy halálok, nagy győzelem). talán kicsit kevésbé működött, de így is volt, mikor visítva ugrándoztam a képernyő előtt. minden tiszteletem, mr. solo! egy kicsit most is nyitva hagyjuk az évad-véget, hogy agyalhassanak nyáron az írók pierce visszahozásán. (**01.27.)

érdekes látni, hogy megosztja az embereket ez az évad. aki igazi történetet szeretne, az húzza a száját, a hozzám hasonló popkult / meta őrültek meg helyeslően bólogatnak a kissé módosult irányvonal okán. (lehet, hogy ehhez az kell, hogy tényleg mélyebben ásd magad a kultúra mocskába...?). de abban mindenki egyetért, hogy hullámzott az évad. az a jó, hogy a kevésbé értékelhető részek is könnyen csúsznak a megszeretett karakterekkel. amikor meg betalálnak valami ezerszeresen átszőtt utalás-halmazzal, akkor az egyik legviccesebb dolog tud lenni mostanság (kivéve a karácsonyi izét, ami még mindig zavarba ejt...). az első évad a megszokásról és megszeretésről szólt, itt pedig a nagyon magas léc átugrásáról vagy alulról súrolásáról. nagyon erős tetszett három pirosponttal.

„black rider”

josh holloway!!! nem is kéne többet írnom... de muszáj, mert annyira elkapták ezt a süvöltő ördögszekeres western-hangulatot, hogy arra nehéz szavakat találni... a főcím, a zene, a beállítások, a szituációk, mind-mind átgondoltak, és őrülten viccesek voltak, nemhiába, a paintball-lal nem lehet mellélőni... de hogy miért kellett ilyen csúnya tarantino-san kettévágni, ejnye... (**01.27.)

„how we born”

szép összefűzéssel egyszerre látjuk az antropológia vizsgát és a shirley-szülést, nice. újra minden karakter önmagának megfelelően reagál, kaptunk sok mr.chang-et (mily’ szerencse, hogy nem kicsi mr.chang lett a gyerek, huh...), és megnyugtató, hogy tudok egy olyan epizódot is jónak értékelni, amiben egy magzatmázban úszó csecsemő is látható... nem hányunk, ugye britta? (**01.27.)

„remember the time”

mennyire utáltuk azokat a jóbarátok epizódokat, mikor összegereblyéztek néhány régi poént, és új részként adták el, nem? itt van a pozitív példa, hogy lehet ezt úgy csinálni, hogy egy élvezetes, kvázi nagyszerű epizód legyen belőle -új poénok kellenek a flessekbe! voltak ilyen kalandok is, csak mi lemaradtunk róluk eddig... ötlet-ötlet hátán (nem csak a dékán jelmezeiben...), de azt már ide sem kell írnom, hogy megint a csoport-dinamika volt a középpontban a veszekedésekkel / békülésekkel. (rip the cape!) (**01.27.)

„love is a disease”

újabb násztánc snow és charming körül, de messze még az összehozás... igazából nem volt nagy bajom a résszel, a hangulata megint berántott (kezdenek jó zene-témák körvonalazódni), talán csak a szerelmes-galamb hasonlatot éreztem erőltetettnek (és hogy arra nevelik a leendő férjeket, hogy nem gáz, ha megcsalják az asszonyt, ha az nem terhes... én kérek bocsánatot.). a múlt megint tele volt ötletekkel (red felbukkanása, a nyolcadik törpe szomorú balladája, de amúgy is -a törpök behozása), még jobban mindig megfog, mint a jelen (persze, alan dale ott keménykedik...). pedig ideát meg leleplezték a rejtélyes idegent -egy írógéppel. heh? (**01.26.)

„mei hong long wu”

jó volt most is a keret -fakultatív órák, ki lehetett tölteni a szokásos karakterpillanatokkal, rasszizmussal, nyomozással és hitetlenkedéssel, színjátszással, abed logikával, britta lélekkel. stephen tobolowsky hozta a formáját beugróként. viszont több annie-t, ha kérhetném! (btw, nekünk is volt a fősulin ’borkultúra’ választható tantárgy, én meg jól ellógtam...) (**01.26.)

„dinner with abed”

megint egy fura hangulatú epizód, a ’my dinner with andré’ című film héjába ültetett pulpfiction és cougar town utalások. ebből mondjuk én a középsőt tudtam értékelni, táskával, gimppel, kötelező táncmozdulatokkal. kérlek, sose változz meg, abed, egy popkult arc mindig maradjon popkult arc! (bár danny pudi végre mutathatott mást is, baszki, monológot mondott mosolyogva!) (**01.26.)

„from the balkans”

úgy megörültem enver gjokaj-nak, akit a dollhouse óta nem láttam, hogy nem is zavar, hogy ez egy kicsit gyengébb rész volt. legalábbis mr.chang küzdelmei esetleges gyermekéért nem hoztak lázba. britta véletlen tönkretevései talán. (**01.26.)

„black mold issue”

a politika csúnya dolog -még a barátokat is egymás ellen fordítja... na, most komolyan, rengeteg ötlet / poén gyűlt ma is össze, kifiguráztuk szépen a választásokat (egy problémára szűkíteni a közbeszédet, piszkos, negatív és lejárató kampány). a televíziós műsorok is ott voltak nagyon. és akkor még nem beszéltünk a kötelező abed mellékszálról, ami ma kifejezetten romantikusra sikerült. (**01.26.)

„we don’t go from kissing to finger banging in a matter of seconds.”

hány részen át lehet eljátszani, hogy hank el akar menni, de valami visszatartja...? lassan beindul a történet, ma kaptunk viszonylag sokat a csokilányból, de a kedves kitartó árnya erősen telepedik erre a titkos kapcsolatra. még ha most élvezik is a romantikát l.a. fényeiben fürödve. runkle meg, ehhh... ismerem én is a pornó-függőséget, de ez már beteg kategória, dude... pont ezért olyan jó nézni... mint ahogy hank dumái is világverőek továbbra is. (**01.25.)

„a holiday’s like a box of chocolates, richard. you never know what you’re going to get.”

tipikus skins, felemel majd földhöz vág... jó ötlet volt bristolból, a nyálkás angliából kimozdulni, marokkó hozta az igazi nyári hangulatot. de minden túl happy, túl fun, túl cute volt, érezhető (és ismerve az írókat, várható) volt, hogy beüt a krach. oké, tudom, alapozni kellett, ez sem lesz egy vidám évad, de most jól elvoltam az ökörködéssel, a partikkal, szerelemmel, szexxel és könnyű-drogokkal, nem kívánta a szervezetem a fájdalmat... én már tavaly megszerettem ezt a csapatot is, jó volt a viszontlátás. érdekesek viszont az apró változások (mini kedves, franky nőiesebb), de lesz még kilenc rész, hogy a többiek is elmozduljanak valamerre. izgalmas, szerethető és fájó évadnak nézünk elébe reményeim szerint. a kreatív csapat láthatóan mindent meg fog tenni ezért. (+pont a lányok nyárias viseletéért. -pont: a drogos köcsögök hiteltelenségéért, és hogy nem lehetett happy-ben együtt-tartani a grace/rich párost...) (**01.25.)

„so why don’t you give me that big black dick of yours?”

először fura volt, hogy családi dolgokkal, halott-anyu-nappal, komoly főhőssel kezdtünk. de aztán jött indiana, a föld egyik legperverzebb helye, és a szokásos képmegállítós bemutató után ömlött ránk a mocskos szenny (hjaj, kristen láb a szájban, nyamm). ezek után kit érdekel a biznisz-hablaty...? azért a végén még visszakanyarodtunk oda, hogy hősünk nincs jól. indulhat az építkezés -izé, lerombolás. (alan dale mindenhol, az összes cool sorozat ki akarja pipálni...?) (**01.25.)

„final words”

áldoku-stílus? azért ez a nagyoknak (pyrex, modernfamily) jobban megy, srácok... pierce szép átívelést kap, és vannak jó ötletek, ahogy játssza az evil mastermind-ot a „halálos” ágyán. aztán meg persze mindenki levonja a megfelelő konzekvenciákat. na jó, igazából troy volt a vicces a kuntakinte iránti tiszteletével... (**01.25.)

„valentine’s crapentine’s.”

azt hiszitek ez egy nyugodt bálint-nap lesz? a greendale-ben? támadnak a leszbikusok, rosszul végződik a dupla randi, a gyógyszer-manó pont úgy néz ki, mint andy dick, sőt, még egy manchester-liverpool rangadót sem lehet nyugiban megnézni. csak szeretettel teli szívvel. (**01.25.)

„the sword of duquesne”

oooh, azok a ’90-es évek közepi szombat délutánok, amikor annyit dobáltuk a 10 oldalú kockákat... (bocs, nosztalgikus hangulatba kerültem...) jól átjött a szerepjáték-hangulat (mondjuk mi m.a.g.u.s.-oztunk, de az ad&d koppintás, so...), a zenével és a narrációval jól hozták a gyűrűkurás fantasy-vonalat. tetszett, hogy fat neil így a középpontba került. pierce-t viszont kezdik rossz irányba vinni. (ja, és mr.chang, mint sötét elf? muhaha...) (**01.25.)

„we want drugs!”

nem az volt a meglepő, hogy a drog-ellenes színdarab katasztrófába fordult, hanem, hogy ennyi magánéleti hátteret kaptunk hozzá (annie életkörülményei, pierce gyerekkora). megint ügyesen fűzték bele mr.chang-et a történetbe. egyébként meg elég lett volna annyit mondani: ne vegyetek drogot! legyetek rocksztárok, és megkapjátok ingyen... (**01.25.)