soroló

„hello, oliver. welcome back to purgatory.”

lian yu a kezdetektől velünk van, az első képkockákat ott töltöttük, aztán rendszeresen visszatértünk rá, akár a flashback-ekben, akár a jelenben. ahogy oliver életében egy meghatározó helyszín, úgy mi is kötődünk hozzá -így teljesen logikus volt, hogy mivel egy kört akartak leírni az alkotók az eddigi öt évvel, így itt kellett játszódnia a finálénak is... lehetett volna ez egy pofásan koreografált, de unalmas 40 perces verekedés is a két csapat között, de szerencsére nem kizárólag az akció felől közelítették meg az írószobában a forgatókönyvet, hanem a karaktereken keresztül is -és nagyon okosan összepárosították azokat, akiket kellett, hisz’ volt bőven mit lerendezniük az al ghul nővéreknek vagy thea-nak és malcolm-nak... (arról már nem is beszélve, hogy milyen szívet melengető volt látni egy hármas spartacus reunion-t...) de azért prometheus tervének grande finale-ja bőven tartogatott izgalmat (ahogy a múlt-szálon is elő lehetett húzni dolph lungren-ből a vadállatot) -de igazából akkor húzták be leginkább az embert a fizikai összecsapásokba, amikor érzelmileg is jól alá voltak támasztva a jelenetek... adrian chace egy őrült, ez eddig sem volt kérdés, és pont ezért hittük el róla, hogy képes bármi őrületre -viszont az oliver-ben lakó igazi hős jól állta a lelki megterhelést, hogy aztán az utolsó pillanatban rádöbbenjen, hogy úgy győzött, hogy közben veszített... (#08.09.)

mindig nagyszerű érzés látni, amikor egy sorozat alkotói belátják a hibáikat, visszafejtik az alapokig a működő elemeket, és újra összerakják úgy a show-t, hogy mégsem érződik olcsó nosztalgiának csupán az alapokhoz való visszatérés... nem, mert átüt az évadon az az alkotói szándék, hogy a néző ezt az öt évet egy kerek egésznek érezze -mármint szó szerint kereknek, ahol a fináléval önön farkába harap a közmondásos kígyó... de szerencsére nem erőltetetten próbálják úgy alakítani a flashback-ek utolsó felvonását, hogy megérkezzünk a pilot nyitásához, hanem pofás orosz gengszter-sztorit kerekítenek belőle, ahol végre újra azt érzi az ember, hogy okkal vannak a sorozatban a visszaemlékezések, mert ügyesebbek a párhuzamok, izgalmasabb a történet, mint az elmúlt két évben... és két év kellett ahhoz is, hogy belássák az írószobában, hogy a sorozatnak a rögvalóság áll jól, a természetfeletti elemeket ledobja magáról -így nagyon okosan hoztak egy gonoszt, aki nem az erejével vagy a nyilazós tudásával keltett félelmet, hanem az intelligenciájával és a pszichológiai hadviselésével. először meglepőnek tűnt, hogy viszonylag hamar felfedték a kilétét, de így lehetett igazán kijátszani az összes kártyát vele kapcsolatban. az is jót tett a show-nak, hogy felfrissítették az arrow-csapatot, és szerintem a nézők többségének nagy örömére a magánéleti zűröket is lecsökkentették egy egészséges szintre... a tavalyi és a tavalyelőtti csalódás után a fene se’ gondolta az évad elején, hogy az arrow lesz az univerzum idei ékköve, de szerencsére sikerült majdnem minden résszel bizonyítaniuk az alkotóknak, hogy létezik visszatérés, mindenki számára elérhető a megváltás és a megbocsátás...

„i told you, oliver, everyone in your orbit suffers as the price for your sins.”

hát van olyan botor bármelyik néző, hogy elhitte a törékeny boldogságot, a vihar előtti csendet az epizód elején -egyetlen résszel a finálé előtt...? a prometheus-féle bandának, ahogy várható volt, van egy terve, mert oliver körül még mindig vannak emberek, akikkel lehet bizonyítani, hogy a szuperhősködés veszélyeket hordoz a hős szeretteire nézve is... chase nem volt rest, és három gráciát állított maga mellé (evelyn, black siren, thalia), úgyhogy oliver-nek is a toborzáshoz kellett nyúlnia, hogy egyenlőbbé tegye a küzdelmet, hogy ne egy vesztes helyzetből kelljen várnia a nagy sakk-játszma nyitó-lépését. és fuhh, mélységes kalaplengetés az írók előtt, hogy az elmúlt évek allstar csapatát sorakoztatták fel oliver mögé, meglepetés-karakterekkel tűzdelve a felállást... és a régi arcok felbukkanása a flashback-ekben is folytatódott, mert ott meg oliver-nek emlékképeken és hallucinációkon keresztül kellett megküzdenie ugyanazzal a lelki problémával, ami a jelenben is nyomasztja idén... mesteri ötletnek tűnik az is, hogy visszatértünk oda, ahol minden elkezdődött, a múlt és a jelen összeért, így lehet csak leszámolni a régi démonokkal, és tiszta lappal kezdeni. (#08.08.)

„chase is going through a lot of trouble to prove a point.”

az a baj ezekkel a túl erős ellenfelekkel, hogy mindenhatónak tűnnek azáltal, hogy képesek elintézni bármit, ami csak a kifacsart tervükhöz szükséges, így egy kicsit csorbul a hitelességük... elmagyarázom, mire gondolok: prometheus megszerezte a sötét titkot az idősebb queen-ről, kiásta az elrejtett hullát, majd egy elhagyott épületben felépítette a beton-csapdát -és közben nem is volt star city-ben, mert épp’ a gyerek-projektet hajszolta egy másik városban... szóval nekem ez egy kicsit komplex terv, főleg végrehajtási szempontból, még akkor is, ha most láthattuk, hogy azért tud szerezni maga mellé henchmen-eket is, ha arra van szüksége... szépen hozták elő megint a múltat, az apák bűneivel terhelve a fiúkat (meg thea-t), nem csak megidézve így queen apu szellemét, de agyalásra is késztetve a nézőt -hogy is volt az, amikor egy gonosz biológiai fegyverrel akarta kiirtani a glades lakosságát...? aztán jöhetett az újabb összecsapás prometheus-szal, csak az a baj, hogy az ember nem tud örülni a sikernek, mert annyiszor látta már mostanság a filmekben, hogy valaki szándékosan záratta magát a rácsok mögé... (tök jó belegondolni, hogy órákra vagyunk attól, hogy kerek legyen a flashback, még arra is figyeltek, hogy a műszakállal poénkodjanak...) (#08.07.)

„-what’s an edm?

-something you might hear at a nightclub? this was an emp.”

bottle epizód ennyivel a vége előtt? comeon, írókáim, ennél azért több megerőltetést várnék egy eddig ennyire jól muzsikáló évad után -még akkor is, ha a spórolós epizód a maga módján szórakoztatóra sikerült... mert ha belegondolunk, felicity és oliver nem igazán voltak közösen a képernyőn eddig idén, nem ártott egy olyan rész, ahol egymásra vannak utalva 42 percen át, hogy egy kicsit átbeszéljék a problémáikat, a kapcsolatuk mibenlétét, az együttműködésükhöz szükséges bizalom kérdését. oké, oké, azt elismerem, hogy a szexszel végződött flashback már túlzás volt, bár az mindenképp a javát szolgálta, hogy emily bett rickards kifejezetten szexi volt a húzódzkodós jelenetben... de az alap is kellő izgalommal szolgált, a várható végkifejlet ellenére feszültséggel telve nézte az ember, ahogy a két nem egészséges ember próbál kijutni, miközben odafenn a srácok azon agyalnak, hogy miképp tudnának átjutni a titánium borításon meg a robbanékony metánon. és a nagy idő-elleni-futás közben azért volt idő megállni megint egy kicsit elmélkedni oliver lelki összetörtségén, és ez azért kellett elsősorban, hogy a hozzám hasonló éles nyelvűek ne kiabálják azt, hogy ez egy bottle epizód volt... (#08.06.)

„might be crossing a line, felicity.”

a huszonhárom rész per évad egyik következményét láthatják, hölgyeim és uraim... merthogy ki kell tölteni az időt a fináléig úgy, hogy nem kergetőzhetnek folyton prometheus-szal. úgyhogy jöhetett a felicity-féle megkérdőjelezhető motivációjú hacker-csapat, akik persze még megkérdőjelezhetőbb tettekre szánták el magukat -mert ha nem riadsz vissza a gyilkosságtól sem, akkor átléptél egy határt... ezen lehetett rágódni felicity és az arrow-team között, de sajnos nem nagyon akart működni a dráma -lehet hogy azért nem, mert mindannyian követtek már el megkérdőjelezhető dolgokat, vagy a szöszitől volt karakteridegen a szál, nem tudom... viszont ezzel a lendülettel a diggle családot is összeugrasztották, mert a kedves férj érthető módon kiakadt a felesége guantanamo-s elveitől, de itt legalább egy fokkal jobban éreztem hitelesnek a durcázás, lehet hogy pont azért, mert az érveik akár a valóságban is elhangozhatnának... a rész feleslegességének érzetét meglepő módon rené szála egyenlítette ki, mert szívet melengető volt a kislányával való újratalálkozása (köszi quentin bácsi!). (#08.06.)

„we’re not in russia anymore.”

az előző baromi erős epizódból organikus módon következett, hogy a mai részben lesznek olyan elemek, amik a híres ’nemszeretem’ kategóriába estek, mert oliver feje és lelke annyira ki lett csavarva, hogy nem lát tisztán... először lezárta volna a teljes küldetést, behódolva prometheus-nak, aztán meg már a spájzban voltak az oroszok... örülök, hogy nem csak simán gengszterkedésre használják a bratva-t, hanem hoznak a főnökséggel egy kis sons of anarchy-s vibe-ot is, miszerint baromi nehéz egy bűnszervezetet eltéríteni a hagyományok mellől, ezen még a legjobb vezetők is elbuknak -és szépen összeépült a két idősík, ahogy anatolij megjósolta előre, hogy oliver nélkül kudarcra van ítélve a testvériség új útja, és lám, a jelen ezt meg is erősítette... örülök, hogy a sok szenvedés és érdektelen mellékszál után teljes szívből tudok szimpatizálni diggle-lel, aki makacs módon kitart oliver mellett, és nem hagyja, hogy olyan dolgokat tegyen meg, amiket a később, az összefoltozott lelkiállapotában megbánna... de a teljes csapat szimpatikus volt, ahogy a vezetőjük nélkül, a kütyüik nélkül is szó nélkül beálltak a csatasorba. (#08.05.)

„i want you to confess to the one thing that you’ve been afraid to admit to yourself.”

a kezdet kezdetén azt gondoltuk, hogy öt évadon át nézzük majd, hogy oliver a szigeten megtanult nyilazni, aztán elkezdték csöpögtetni az infót a flashback megcsavarásáról, az orosz kapcsolatról, de az szerintem csak tényleg az írók fejében fordult meg, hogy a végén ennyire belemélyedünk a poszt-szovjet gengszter-létbe, hogy ennyire szabadon fogják ereszteni a hős kíméletlenségét... és ugye ez a kíméletlenség okozza a fájdalmakat a jelenben is, ahol prometheus úgy döntött, hogy átmegy full dexter-be (kevésbé szofisztikáltabb olvasóimnak: jigsaw-ba), és szembesíti oliver-t a bűneivel, a lelke mélyén lakozó sötétséggel. és mi ez, ha nem tökéletes hős dekonstrukció, ahol darabokra szedik a pozitív karakter lelkét, hogy megmutassák, hogy nem csak azokat a héroszokat tiszteljük, akik a makulátlanságukkal emelkednek ki az átlagemberek közül. ez megint egy kicsit batman udvara, ahol járunk, azzal a különbséggel, hogy a bőregér meg tudja állni, hogy ne öljön, de azért számtalan megkérdőjelezhető tettet hajt végre az igazságszolgáltatása nyomán... sötét és nyomasztó epizód, ahol a lelki nyomást némi szokásosan magas minőségű kevin tancharoen-féle verekedés-koreográfiákkal pörgették fel. (hehe, john barrowman körbeturnézza a teljes univerzumot...?) (#08.05.)

„this is nice, everything being out in the open now, all the cards on the table, as it were.”

*ránéz még egyszer az epizód sorszámára* tényleg az évad közepén tartunk...? először is egy tipikus hegyi ninja-táborban megtudtuk talia teljes nevét, majd oliver is ráeszmélhetett, hogy ki is az a gonosz, aki módszeresen teszi tönkre az életét hetek óta -és mi nézők szeretjük ezt, nincs titkolózás, nincs időhúzás, ha most jött el a megfelelő alkalom az évad-gonosszal való összecsapásra, akkor örülünk neki -persze tudjuk jól, hogy egy ilyen évadközi szembenézés csak egyféleképpen érhet véget: a rossz (időszakos) győzelmével... jól ábrázolják mr.chase őrületét, akit tényleg csak azt hajt, hogy lelkileg a sárba tiporja olivert, még a saját szeretteit is hátrahagyja az őrületében -és csak egyetlen bajom van azzal, ha meglátom josh segarra fejét, hogy mindig az a bamba képe jut eszembe róla, amit a sirens című sorozatban vágott, és ez kizökkent a drámából... pedig alapvetően jól lehet érezni oliver tipródását, hogy oda ütnek neki lelkileg, amit tényleg a szívére vesz -azaz a szerettei elvesztése iránti felelősségét pedzegetik... (az orosz szálon kíméletlenül megy a vendetta, kár hogy a vad lövöldözés látványvilága meg a hitelesség kárára megy...) (#08.04.)

„it’s politics.”

mivel a sorozat showrunner-je, michael guggenheim évekig jogász-körökben forgott, így azt hittem, hogy ma többet leszünk a tárgyalóteremben, nem csak egyetlen jelenet erejéig... de igazából nem is az volt a lényeg, hogy a bizottsági tagok milyen ítéletet hoznak oliver karrierjével kapcsolatban, hanem az ezzel párhuzamosan zajló bűnbak-keresés, és a körmönfont észjáték az évad-gonoszunk részéről. btw, úgy mellékesen levetették vele a maszkot, és nem csak ennek a tettnek az időzítésével sikerült meglepniük, hanem a személye kilétével is, mert egy másik maszk alá vártam volna őt... de a lényeg, hogy jól működik a terve, hogy a városházán előadja az ártatlant, aztán addig tereli a közvélekedést és oliver bűntudatát, míg újra felkerül az íjász hátára a célkereszt -mondhatjuk, hogy ezzel is visszatérünk a kezdetekhez, amikor a rendőrség még nem volt ilyen elnéző az igazságosztókkal szemben, mint manapság... eközben az igazságosztónak nevezett kétes egyén is aktivizálódott egy pofás limuzin-robbantás képében -ezek után már nagyon várom, hogy ő is egy ismert arc lesz-e... a csajoknál kisebb módosításokat hajtottunk végre -felicity alámerül a dark web bugyraiba, thea viszont pont belátta, hogy nem áll jól neki az anyjától örökölt számító kegyetlenség... (#07.30.)

„you’ve got to stop taking responsibility for other people’s sins.”

jó régi bűnöket szedtünk elő mára is, még szerencse, hogy hiába láttuk már jó rég a három gonosztevő csajszit, elég emlékezetesek voltak ahhoz korábban, hogy ne kelljen homlok-ráncolva azon gondolkodni, hogy kik is ők, és miért voltak fontosak az arrow-team életében -és bár a közös szökésük elég tipikusra sikerült, a városi tevékenységük viszonylag logikusan haladt előre: kell sok lóvé, abból lesz sok zsoldos, így át lehet venni az uralmat a megtépázott alvilág felett... előkerültek azért frissebb bűnök is, mert prometheus a háttérből rángatja a szálakat, hogy oliver-nek rossz legyen, és thea is meg tudja mutatni, hogy milyen családban nevelkedett, ha a szerettei féltéséről van szó (btw, a kettő másodperc alatt feltört laptop is kicsit kényelmes írói megoldás volt, bár legalább azt elviccelték)... továbbra is egyértelmű, hogy nem véletlenül ásnak elő régi ügyeket, hoznak vissza rég látott karaktereket az alkotók, mert érezhetően a történet egy lezáró-pontjának tervezték meg ezt az évadot (ez egyébként eredhet abból is, hogy a flashback-sztorik végéhez is közeledünk). (jó látni, hogy egy ilyen csaj-központú epizódot női kezekbe adtak, mind az írást, mind a rendezést tekintve.) (#07.30.)

„it’s a violent world. and sometimes it only responds to violence, but we cannot dismiss the idea that we are just feeding into a vicious cycle.”

eleve bátor vállalás politikai nézeteket behozni egy képregény-sorozatba, hát még az, ha objektíven akarják bemutatni a témát, nem foglalva állást egyik oldal irányába se’... és olyan jól tudják érveltetni a karaktereiket, hogy még akkor is szívesen mondja a néző, hogy ’hallgatassék meg mindkét fél’, ha alapvetően markáns véleménye van a témában... persze innen európa közepéről nehéz belátni, hogy az amerikaiak miért ragaszkodnak ennyire a fegyvereikhez, de rene történetével sikerült egy kicsit megvilágítani azt, hogy előfordulhat olyan szituáció az életben, amikor élet/halál kérdése lehet, hogy van-e fegyvered (és ugye ezzel a flashback-kel komoly alapot is adtak a karakternek)... a szuperhős képregény világa, és a belőlük készült adaptációk legtöbbször az erőszakra épülnek, mert azzal könnyen lehet feszültséget generálni, így érdekes látni, hogy van, amikor kimondják, hogy elég az erőszakból, amikor olyan megoldásra törekednek a felek, amihez nincs szükség öklökre vagy fegyverekre. vagy az íjász-ra, mert egyetlen jelenetet leszámítva oliver-t végig csak a polgármesteri minőségében láthattuk. (#07.25.)

„your past is a part of you. there is nothing you can do about that. you can’t change it. it doesn’t mean it has to be your anchor.”

szerencsére mostanság nem azzal akarják demonstrálni, hogy oliver nehezen keveredik ki a múlt fogságából, hogy szappanoperás fordulatoknak dobnak az útjába (reméljük örökre elfelejtjük a kis lurkót), hanem inkább kőkeményen belemegyünk az orosz mindennapokba, folyik a vodka, miközben beverődik néhány rosszfiú kobakja... végre diggle szála is megfelelően kapcsolódik a nagy egészhez, mert az ő tábornokát üldözzük egész az orosz medve barlangjáig (nem meglepő módon egy kitalált ország katonáival tárgyal egy nukleáris fegyver pénzzé tételéről), de a többiek külön ívei is szépen beépültek ma, felicity nagy hacker-szála sincs felejtve, mint ahogy a rongyokban túlélt atomrobbanás is újra felbukkan... a múltban eközben továbbra is nyílegyesen tanítja talia oliver-t arra, hogy miképp válhat belőle csuklyás igazságosztó, sőt, már az első nevet is kihúzhatta egyből a kiskönyvből, mert a csúnya bácsi oroszországba ment egy kiadós pofonért... (quentin már visszatérhetett a vakációról (és hozott magával egy adag fun dinamikát a hokimaszk nélküli kutyával), ellenben thea-t még nyaraltatják egy kicsit...) (#07.19.)

„we’d like you to join us. we can give you a home, a team, and a place to better train the use of your power.”

szépen felfűzték az eseményeket a címadó ’második esély’ szálra úgy, hogy még épp’ nem lett szájbarágós a tanulság... nem volt egyszerű, de sikerült becserkészni az új kanárit, egy szimpatikus a csajt, múltból hozott komoly csomaggal, és egy tanulsággal, ami a belépője volt az arrow-team-be: a bosszú nem old meg semmit... felicity is kapott egy kvázi új esélyt arra, hogy a dark web királynője legyen, de persze a semmiből felbukkanó hacker-csapat eléggé gyanús, so, lesz itt még gótikus sírás, nem kevés... oliver most úgy gondolja, hogy az új dinah új esélyt ad neki arra, hogy jobban kezelje a csapat-dinamikát, de az ő új esélyét inkább a múltban kell keresni, amikor megtanulhatta azt, hogy az úrifiúból lett kegyetlen emberből hogyan válhat igazságot szolgáltató hőssé -és ez lesz az a flashback, amiről már most érezhető, hogy baromi jól fog működni, mind az utalások, mind talia személye miatt... (ja igen, diggle is megkapta a maga második esélyét, de nos, izé, tudjátok mennyire semlegesen állok a karakteréhez már évek óta...) (stephen amell milyen komoly verekedés-jelenetet nyomott le vágatlanban -kifizetődnek a sok évnyi edzések, mi...?) (#07.05.)

„the lance sisters have a habit of coming back to life.”

a képregények már elértéktelenítették a halált, mert ben bácsit kivéve nincs olyan karakter a pantheonban, aki ne halt volna meg és tért volna vissza az életbe -és nem örülök annak a trendnek, hogy a tévés adaptációk is átveszik ezt a rossz szokást, mert így érzelmileg kiüresednek majd az igazán drámai percek, azaz felesleges lesz megszakítani a szívünket egy-egy búcsúnál, amikor tudjuk, hogy úgyis vissza fogják csinálni az egészet... és ez a panaszkodás még akkor is megáll a lábán, ha most tudjuk, hogy nem az a laurel tért vissza, akit eltemettünk, hanem egy alternatív verziója -de mint látható oliver-en is, nem igazán számít a különbség (vagy az orrkarika)... örültem, hogy nem húzták sokáig az átverést, hanem hamar előtörhetett a kissé furán vizualizált sikoly. aztán persze a heti-gonosz szirént is illett az évad-gonoszhoz kötni, de persze a rejtélyes csuklyás megint kicsúszott a markokból, mert tartogatni kell őt a végéig... (felicity badass-sége elég jól sült el, mert jogosnak érezzük a bizalmatlanságát és az elmúlt évek drámáinak megkeményítő erejét -meg egyébként is, mindig jó látni, amikor egy nő határozott és maga osztja a pofonokat...) (#07.01.)

„your actions might have some unintended consequences.”

(hát azért nagy volt a kísértés, hogy oliver diehard-os karácsonyi viccelődését válasszam idézetnek...) szóval sikerült elérni, hogy nem csak felemlegették a múltat, meg lobogtatták a listát, hanem az idei főszálat is hozzáhorgonyozták ezekhez -mert akkoriban vagánynak éreztük, hogy oliver kifejezetten kemény hős, aki nem fél bepiszkolni a kezét, de most utolérte ez a sötétebb színezetű múltja, és fájdalmasan fog bűnhődni minden túlkapásáért. és nem csak ő, hanem mindenki, aki körülötte van... persze lehetne legyinteni, hogy ugyan, ezzel csak drámát akarnak csikarni, és persze hogy ezzel drámát akarnak csikarni, de a lényeg az, hogy (legtöbbször) működő dráma születik a szituációkból. azért csak legtöbbször, mert curtis-ék családi pervatvarját soknak éreztem kezdetben, de azt is meg tudom érteni, ha valaki nem tudja elfogadni a partnere azon oldalát, ami miatt az állandó életveszélyben van. viszont felicity-nél sikerült megszakítani a szívem, és bár fájt ez, annak nagyon örültem, hogy oliver minden titkolózás és mismásolás nélkül közölte a szörnyű tényeket -prometheus túljárt az eszén, és ez egy ember életébe került... azt nem tudom, hogy tényleg felfedték-e a maszk mögötti személyt, de nem is biztos, hogy olyan fontos lesz ez a rejtély idén, inkább csak az elvet fogja képviselni, oliver múltbéli hibáit. (#06.07.)

„best. team-up. ever!”

tök jó dolog, hogy beidomítottak már minket nézőket arra, hogy az őszi etap végén elvárjuk a nagy sorozat-összeborulást, cserébe idén kitettek magukért, és szinte teljesen befűzték az univerzumuk mind a négy show-ját -csak szegény supergirl maradt mostoha gyermek, bár azt azért nem merték megcsinálni, hogy kara-t kihagyják a buliból, mondjuk azzal az indokkal, hogy a föld-38-at nem érinti az esemény (de azért jövőre jó lenne mondjuk a marsi embervadászt is a nagy kompánia közepén látni zúzni egyet)... amikor megtudtam, hogy űrlények ellen zajlik majd a harc, nem tudtam, hogy mennyire merjek lelkesedni, mert régi beidegződésem, hogy a scifi behatások nem mindig sülnek el pozitívan a szuperhős-sztorikra, de azért most többé/kevés rendben voltunk -mondjuk oliver nem véletlenül panaszkodott arra, hogy az ő normális világához képest túl sok az extrém változó, de kétségtelen, hogy nem lehet könnyű összefűzni ezeket a különböző hangulati elemekkel rendelkező sorozatokat... mondjuk látszott is a szándék, hogy a közös történet ellenére azért differenciálják az epizódokat -a flash-ben a csapatösszeszedés felemelő érzése után belevetettük magunkat az idén megszokott problémázásba (csúnya szóval rinyálásba), ami továbbra sem akar igazán működni; az arrow-ban csak indokként használták az űrlényeket, hogy méltóképpen megünnepelhessék a századik epizódjukat, hogy egy alternatív idősíkon visszahozhassanak minden pozitív és negatív karaktert egy érzelmileg jól működő szívszorító nosztalgiázásra (fura is volt ezek után beszállni egy űrhajóba); a legends-be jutottak a fő fun dolgok, egy kis időutazás, egy kis geek-kedés és a nagyívű finálé. nem mondhatjuk tehát, hogy ne céloztak volna a teljes fegyverarzenáljukkal a készítők (a felsoroltakon túl volt még hero vs hero küzdelem is, szokatlan párosítások, sűrűn köpködött egysorosok és popkult-utalások egyaránt, na meg az ilyen sztorikban elengedhetetlen fekete öltönyös kormány-emberek, élükön a blog névadójával, cottle dokival), és még azt sem mondhatjuk, hogy nem indokolták meg a csúnya alien-ek támadását (ráfogták a flashpoint-ra, hogy még nagyobb súlyt adjanak neki). azt sem bántam, hogy a fináléig néhány lelki konfliktust is feloldottunk, és nem mindig abban a sorozatban, ahol azok keletkeztek -ezzel is erősítve azt a tényt, hogy akkor jár a legjobban az ember, ha teljesen elkötelezi magát az arrowverse mellett... (#06.06.)

„who gets to decide who’s a psycho and who’s a vigilante?”

tényleg baromi jót tett a show-nak, hogy minden szinten visszakanyarodtunk az első évadhoz, és az sem baj, hogy emlékeztetni akarnak minket az akkori, két kézzel halált szóró oliver-re, de ez a legújabb önbíráskodó számomra most nem nagyon akart működni (főleg hogy nyilvánvaló, hogy ki van a símaszk alatt, így a meglepetés is oda)... pedig egyébként érdekes téma ez az önbíráskodás, hogy hol van az a határ, ameddig elmehet valaki úgy, hogy tisztán jöjjön ki a bűnüldözésből, és ne akarjon bíró és végrehajtó lenni egyszemélyben... jól csavarodik viszont az orosz szál, mert máris erős verbális és fizikai konfrontáció lett az ottani gonosszal, és hát a ruszkik nem tagadják meg önmagukat, és jó szokásukhoz híven szépen hátbaszúrják egymást... elsőre meglepőnek tűnt, hogy thea-t és lance papát összepárosítják erre az évadra, de érzelmileg szépen muzsikál ez a kvázi apa/lánya kapcsolat, pont kellően érzelmet hoznak vele az akciók ellensúlyozására (oké, erre ott van diggle is a családja iránti vágyódásával, de szegény spártainál már lemondtam arról vagy másfél évaddal ezelőtt, hogy igazán érdekeljen a sorsa...) (#06.04.)

„why would this prometheus target an average housewife?”

hmm, ezt nem láttam jönni -sikerült egy ügyes csavarral még inkább első évados érzetet csempészni a show-ba idén: felbukkant a listával teli kis-könyv, ami oly’ fontos szerepet töltött be anno. ez azért kicsit leszűkíti a gonosz-maszk alatt lévő személy kilétét... de persze még nagyon az elején vagyunk, úgyhogy hétről/hétre bedobnak majd nekünk gyanú-clue-kat, hogy törjük a kis kobakunkat, és minden alkalommal másra rakjuk a pénzüket. mert ugye azt senki sem hitte, hogy egyből az első gyanúsítottnál be fogunk dőlni -láttunk már elég nyomozós-sorozatot életünkben, tudjuk, hogy aki-gyanús-nem-gyanús... (nem rossz ötlet az sem, hogy a jellegzetes dobócsillagok oliver elhasznált nyilaiból készülnek -ez felicity-éknek azt jelentette, hogy a rejtélyes személy kötődik a rendőrséghez, nekem meg azt, hogy még személyesebbé akarja tenni ez a valaki a bosszúhadjáratát...) egy jó gonosz nem csak azt tudja, hogy mivel terelje el magáról a gyanút, de azt is, hogy a leghatékonyabb módja a város uralásának az, ha rettegésben tartja a lakóit -és ebben most prometheus kitűnően teljesített... az orosz szálon persze nem az volt a legérdekesebb, hogy oliver-nek elő kellett adnia a régi (arcoskodó) önmagát, hanem maga dolph langren, aki nagyszerűen fog passzolni ebbe a poszt-szovjet környezetbe. (#06.03.)

„politics is the art of the real.”

óh, már el is felejtettem, hogy christopher chance is a dc kötelékébe tartozik -pedig tök szerettem a rövid életű saját sorozatát anno (human target címen keressétek a torrent-tékákban), mert egy karakter-vezérelt szórakoztató akció-móka volt, ami nem is akart többnek látszani, mint ami. az arrowverse változat azért kicsit más, inkább ethan hunt inkarnációjának tűnik, aki mindig teátrálisan bújik elő a maszk alól -igaz, az a tulajdonsága megmaradt, hogy tökéletesen tudja imitálni a védendő személyt. pedig már épp’ dicsérni akartam oliver-t, hogy milyen ügyesen összerakta a politikus simliskedését, erre nem kiderült, hogy az is csak a helyettese volt...? ötletesnek tartom, hogy átvitten is lehet értelmezni a címet, mert a rosszfiúk fókusza átkerült a szuperhős alteregóról az emberi verzióra, azaz queen polgármesterre. de szerencsére csak az epizód végéig húzták a kamu-halált, nagyon utáltam volna, ha heteken át ezen kell rágódnunk -mint ahogy az is szerencsés, hogy felicity-vel sikerült rendezni a lelki dolgokat. sőt, még diggle is szépen jön ki az önutálatból, a végén még egész jó állapotba kerül a csapat... persze egészen csak addig, amíg az újságírónéni (meg persze a főgonosz) nem kezdik el kavarni körülöttük a levegőt... (#06.03.)

„vigilantes are a superficial solution. if we need their help to get our streets clean it means we haven’t done our jobs right.”

érdekes kérdés, hogy egy szórakoztató sorozatban mennyire adagolhatják az írók a bűntudat kérdését. mert nem lehet egy kézlegyintéssel továbbmenni azok után, hogy felicity keze nyomán elpusztult egy kisváros, mint ahogy annak is súlyosan nyomnia kell a lelket, hogy diggle megölte a saját öccsét. ugyanakkor nem ildomos hosszasan elhúzni ezeket az önmarcangolásokat, mert a néző elidegenítik a karakterektől. talán ezért volt jó döntést egy epizódba sűríteni ezeket a lelki mélypontokat és túllendüléseket -főleg hogy bőven megtámogatták akciókkal is a drámát... mert az alvilág nem nyugszik, keményen öklözik a rosszfiúk a legpedigrésebb rendőröket is, nemhogy az olyan kezdő önbíráskodókat, mint az új arrow-team -akik ráadásul még mindig csikorogva csiszolódnak össze (btw, az oké, hogy szétrúgják a seggüket, mert még tapasztalatlanok, de hogy ennyi idő után sem képesek oliver-re hallgatni, ehh...) eddig nagyon ügyesen egyensúlyoznak a határon a jelen és a flashback-ek tükröződéseinél, mert most is indokolt volt mind a két börtönlátogatás. (#05.31.)

„heavy is the head that wears the crown. shakespeare. or tupac.”

az sosem előnyös, ha egy kádnyi zavaros lötyibe esel -kérdezd csak erről a bohóc-herceget... (oh, milyen kár, hogy csak utólag olvasva értettem meg a kacsintós poént, ugyanis a heti verőemberünk eredetileg pankrátor-sztár, és a wwe meccseken a stardust nevet használja...) ennyi év hősködés után is még van mit tanulnia oliver-nek -meg kell érnie rá, hogy igazi vezetővé válhasson... és hogy intenzív legyen a lecke, egyszerre két fronton zajlik az oktatás. oké, városvezetéssel eddig még nem bajlódott, igaz, hogy úgy tűnik, hogy nem is a napi szintű teendőkkel van a gond, hanem a publicitás kezelésével, mert persze a firkászok nem olyan kedvesek, hogy segítenék a tapasztalatlan politikust, inkább hiéna módjára vetik rá magukat a hibáira... íjászként már lehetne tapasztalata a csapatépítésben, de úgy tűnik, hogy ezeket a zabolázatlan ifjakat nehezebb betörni, mint a régi bandát -vagy már csak megkoptak az emlékeim arról, hogy milyen csikorogva csiszolódott össze a klasszikus arrow team... a rész lelkiismerete címen felicity és diggle osztottak, de ez érthető is, mert mindketten súlyos terheket cipelnek... (#05.30.)

„-they’re too green.

-some could say the same about you. ...i’ve been waiting 5 years to make that joke.”

lehet hogy oliver sokat tanult abban az öt évben, amikor nem tartózkodott starling-ban, de azt nem sikerült megtanulnia, hogy sohasem szabad nevelési módszereket eltanulni az oroszoktól -nézzétek csak meg makarenkó-t... természetesen az új csapat felépítése nem mehetett zökkenőmentesen, főleg mert oliver szívesen nyilazza először hátba az embereket, és csak utána kérdez, de mondjuk nem lehet azon csodálkozni, ha bizalmi problémái vannak az embertársaival szemben. ráadásul nem lehet könnyű újra felelősséget vállalnia azért, ha újra megsérül vagy netán meghal valaki a köreiből... tetszik, hogy ennyire építkeznek a múltra, hogy az új társak keresésére is ilyen méretes árnyékot vet laurel lance halála, és hogy nem felejtkeztünk el arról sem, hogy tavaly bizony felrobbantottak egy nukleáris töltetet a sorozatban... kicsit féltem a rongyosan is menő új karaktertől, mert túlságosan megégettük magunkat tavaly a varázshasználókkal, de úgy tűnik, hogy a hókuszpókusz helyett bibliai hátteret adtak neki, így máris szimpatikusabb... az új évad-gonosz is itt ólálkodik már, eddig olyan... izé... nyilazós, majd meglátjuk, hogy mennyivel lesz másabb a korábbiaknál. (#05.27.)

„being a vigilante is not just putting on a mask and thinking up a codename.”

szóval arról papolnak az írók, hogy tovább kell lépniük a karaktereknek, ők meg inkább hátralépnek párat, amivel visszacsempésznek egy nagy adagot az első évados hangulatból -oké, ez lehet hogy csak nekem ellentmondás, és egyébként is fogjam be a számat, mert működik a koncepció... jó érzés újra elmerülni a bűnös város éjszakájában, ahol egymásnak adják a kilincset az alvilági figurák, és öröm látni, hogy tényleg visszatért a tökös green arrow, aki messzire száműzte a tavalyi nyámnyila énjét, és probléma nélkül lő térdkalácson bárkit, sőt, attól sem riad vissza, hogy derékba törjön bárkit, aki leleplezhetné az identitását... persze a csajok részéről megy egy kis morális dilemmázás, de oliver elég hajthatatlannak tűnik most, hogy belátta, hogy a sötét alakok ellen csak kemény módszerekkel lehet harcolni... úgy tűnik, hogy a flashback-ek létjogosultságát is sikerült helyrebillenteni, legalábbis most azt éreztem, hogy az orosz alvilág kellően reflektál a star city-féle gengszterekre... bevallom, nekem nem hiányzott a régi csapat, és egyébként is, hamar változhat a karaktereknél a szélirány -lance kapitánynak is elég volt most egyetlen hatásos beszéd... valamiért vonzanak ezek a street level, emberi gonoszok ellen harcoló hősök, így azt gondolom, hogy meg fogom találni a számításomat idén a sorozatnál. (#05.26.)