soroló

„love is awful! it’s painful. it’s frightening. makes you doubt yourself, judge yourself. distance yourself from the other people in your life. make you selfish. makes you creepy! makes you obsessed with your hair. makes you cruel! makes you say and do things you never thought you would do!”

phoebe waller-bridge sem bírt ellenállni a legalapvetőbb sorozat-készítői húzásnak: hogy egy esküvőre húzza fel az évada fináléját... de végülis érthető, mert az ilyen családi események tömve vannak érzelmekkel, és most szükségünk volt egy helyre, hogy a karaktereinkben tomboló érzelmek kiömölhessenek valahova. ilyenkor az ember könnyebben kimondja a nagy szavakat, tesz lépéseket egy boldogabb élet reményében... hogy valakinek még tovább kell keresnie a boldogságot? az élet igazságtalannak tűnik sokszor, pedig lehet hogy csak később adja át a jutalmunkat... (×04.20.)

nézőként nem szabad sürgetnünk a szerzői sorozatok készítőit, még ha kínzónak hosszúnak is érződik egy-egy alkotásnál a hosszabb szünet -bizony ki kell várni, amíg megjön az írói ihlet, főleg ha az író úgy érzi, hogy komoly lelki változásokon esett át az elmúlt időszakban... mert érezhetően phoebe waller-bridge egy érettebb második évadot akart kiadni a kezei közül, ahol az általa alakított hősnő is kicsit komolyabban áll az élethez, és bár még mindig nem lépett túl a gyász különböző fázisain, a felületes kapcsolatoknál már többre vágyik. és a legnagyobb drámája az, hogy megtalálja a tökéletes párt magának, akinek csak egyetlen végzetes hibája van: hogy nem lehet az övé... talán kevésbé volt élvezetes ez a kör, mint az első (de lehet hogy csak a folyton visszatérő drámai kórusmű dobott ki mindig a vigyorgós hangulatból), viszont nem félt mélyebbre menni, akár megrendítő módon kapargatni az élet alapvető kérdéseit is, és ezt nagyon tudom értékelni. (bár phoebe elköszönt tőlünk a végén, még nincs erőm megszakítani vele minden kapcsolatot azzal, hogy megírom a sorozat mementóját -meg egyébként is, azt nyilatkozta, hogy ötven évesen lehet hogy folytatja még a show-t, úgyhogy én még reménykedem...)

„hair is everything. we wish it wasn’t, so we could actually think about something else occasionally, but it is. it’s the difference between a good day and a bad day. we’re meant to think that it’s a symbol of power, that it’s a symbol of fertility.”

az élet egy soha le nem lassuló krízis-kezelés, de hősnőnk életében most igencsak összejöttek a dolgok -és nem csak a saját problémáit kell kezelnie (a szívét válassza vagy az orgazmusait), de még a nővére legkomolyabb drámájával is meg kell küzdenie, azaz fel kell vennie a harcot a fodrászánál... most pont megfelelő arányban voltak kikönnyítve a feszült pillanatok, hogy igazán élvezetes legyen a végeredmény... (×04.20.)

„with all the love i have for her. i don’t know where to put it now.”

érdekes ellentét feszül aközött, ahogy hősnőnk megnyílik nekünk, és ahogy bezárkózik az atya előtt -és csodálatosan működik, ahogy ezt feloldja ms.waller-bridge a gyóntatós jelenettel, ahol végre ki tudja mondani a hétköznapi bűneit (de a legnagyobb titkaihoz még ott sincs bátorsága) (nagyon erős volt, hogy végig rajta volt a kamera, amikor felszínre tört a lelke, szerintem ezzel a jelenettel bejelentkezett az összes elérhető emmy-re)... meglehetősen borongós epizód volt ez, ahol azért az áhítatot megtörte egy cicis poén, és ahol a temetésen mindenki egy kivirult szép arccal volt elfoglalva. de muszáj mindig egy kis fun-t csempészni az életünk legkomolyabb perceibe is... (×04.20.)

„celibacy is a lot less complicated than romantic relationships.”

jól jött egy idősebb hang, aki egy új perspektívát hozott, hogy hősnőnk kicsit másképp nézze a világot -és ehhez a lelkesedésemhez kellett kristin scott thomas érett játéka is (és igen, be kellett volna vállalni az affért egy ilyen beszélgetés után)... de jól alakul az atyával is a kapcsolat, ott a fizikai vonzalomból adódó feszültség a felszínen, de ennek ellenére jól meg tudják vitatni a szemléletükből adódó nézet-különbségeket is... a claire-el való viszonyt is mindig érdekes látni, ahogy a tesó hozza a rá jellemző passzív-agresszív hozzáállást, ahogy a mosoly alatt robbanni készül -és nem is húga által generált hülyeségek miatt, csak úgy általában feszül be mindenen, és aztán úgy robban, hogy abba a testvéri kapcsolat is belerokkanhat... (hmm, az atya az első, akinek feltűnt, hogy a hősnőnk kibeszél hozzánk -ennek még lesz jelentősége a végére, ugye...?) (×04.17.)

„just a girl with no friends and an empty heart”

furcsa ez a felvett új irány isten felkent emberével, ahogy rendre megszólalnak a vallásos énekeket zengő kórusok -vagy hogy hősnőnk távol tartja magát a szextől (mert abból csak baj származik), és az önként vállalt önmegtartóztatása alatt pont egy olyanhoz kezd vonzódni, akinek a munkaköri leírásában is benne van az önmegtartóztatás (btw, soha nem gondoltam arra, hogy angliában az anglikán egyház mellett a katolikus is jelen van)... a magánéleti botladozás közben átesünk pár kínos találkozáson és egy kínosan vicces festészeti ülésen is... (×04.17.)

„just get your hands off my miscarriage!”

gyors vágások, elharapott félmondatok, mintha phoebe waller-bridge is érezné, hogy szorítja az idő ebben a szűk hat epizódban -de aztán értelmet nyer a koncepció, ahogy fejlődik fel egyre a kínos családi vacsora, hogy a végén robban az addig gyűjtögetett feszültség (ugyanez igaz hősnőnkre is, aki szándékosan visszafogja magát, nem szól be, kényszeredetten mosolyog az összes hülyeségre, de aztán van egy pont, amikor ki kell törnie)... fájdalmasan hosszú volt a szünet a két évad között (le is kellett tolnom az első adagot újra múlt héten, hogy felfrissítsem az élményt), de nem igazán változott semmi, még mindig szórakoztató, még mindig mer kínos lenni, és még mindig képes hasba-rúgni a legváratlanabb pillanatokban... (×04.16.)