soroló

„we were both shepherds.”

(◄◄) a birkás befejezésre emlékeztem, arra viszont nem, hogy a srácok egy szép összefoglalót adtak a teljes sorozathoz -musical formában... az is dereng, hogy anno nagyon hirtelennek érződött a lezárás, most már tudom, hogy belefáradt az alkotói csapat a megterhelő melóba, ami a színvonal megtartásához elengedhetetlen volt, és megértem, hogy miért lyukadtunk ki végül a világ túlfelén ilyen radikálisan... (kétértelműségből jutott mára is egy adag, mel adta elő a házassága válságát bret-nek és jemaine-nek úgy, mintha ők lennének a nagy változást elszenvedő gyermekek...) (##11.24.)

nem sok mindent változtattak a srácok a második körre, ugyanazzal a bájos esetlenséggel bolyongtak new york utcáin, mint korábban -talán csak abban éreztem egyenetlenséget, hogy nem minden epizódba kerültek igazán bugyi-eldobós klasszikus dalok...

biztos, hogy a humor formájának az egyik alappillére, hogy hol születik meg, és könnyű megfigyelni, hogy a nagyobb szárazföldi területektől elkülönülő szigeteken egy különleges, alternatív verzió jön létre. az angol humort már nagyon régóta megkülönböztetjük a többi vicces formátumtól, de ezzel a sorozattal a kiwi humort is feltehettük a vicc-térképre... nem tudom, hogy azért mert az elmúlt nyolc évben bret és jemaine csak a dalaikkal volt jelen az életemben, vagy azért, mert alapvetően ők ketten zenészek, de az biztos, hogy a zenés részeket élveztem legjobban ennél az újranézésnél. de szerintem nem is az volt a cél, hogy sztori-szinten akarják elérni, hogy a földön fetrengjünk a röhögéstől, bár azért a sok kifordított helyzet-komikummal próbálkoztak derekasan. és még mindig jól tud esni az esetlen indie-s bája, főleg mert a csóróság a zenekar egyik kulcs-jellemzője is... nem bántam meg az ismétlést, szívesen költöttem el az ebédeimet az elmúlt hetekben új-záland negyedik legfontosabb duójával (és díszes vendégszereplő-csapatával).

„one goldfish, please.”

(◄◄) jönnek/mennek a csajok a srácok körül, de úgy igazán még mindig nem sikerült megtanulni csajozni... értettem egyébként a csattanó lényegét (azaz hogy mindenkinek máshol van a határ a freaky-ségben), de ez a rész most kevésbé akart működni nálam... (##11.24.)

„they came, they saw, they conchord. a couple of cool guys took to the stage and wowed the audience with music and up-to-the-minute styles. move over, refrigerators, here’s what’s cool.”

tényleg van egy kis időcsúszásuk az új-zélandiaknak -bret a stylist-olás után úgy nézett ki, mintha a magyar neo zenekar egyik tagja lenne, egyenesen 1999-ből... azért ennyi idő után már könnyű ráérezni, hogy egy bizonyos témát miként fognak kiforgatni -de a lényeg, hogy még így is vicces tud lenni mondjuk a zselé = kemény-drog poén... (lucy lawless-t szívesen látnám többet bohóckodni -egyébként mint emblematikus kiwi, ő sem maradhatott ki a mókából.) (##11.24.)

„garfunkeling”

(◄◄) baszki, most találtam meg a régi jegyzeteimet a sorozat első nézéséről! igaz, csak szavakat meg tőmondatokat véstem fel, de jó látni, hogy sok dolog hasonlóan tetszett 2010-ben, mint ma. ennél a résznél akkor is a szétcsúszott prime minister-t emeltem ki, az indokolatlan távol-keleti karaoke-t, meg persze a jemaine-féle tribute szexet... (##11.23.)

„if you were to say record a song that was anti-AIDS, for example, then you’d end up alienating all those people that are pro-AIDS.”

(◄◄) mindenkivel megesett már, hogy ugyanabba a csajba esett bele, mint a barátja, nem? bennem is élénken él egy ilyen emlék középiskolás koromból -még szerencse, hogy mi nem mentünk ölre, mint bret és jemaine itt (a még hamvas kristen wiig-ért, tenném hozzá). pedig milyen jól prezentálhattunk volna mi is a zene-táborban egy párbajt -mondjuk egy meatloaf-stílusú videoklippként... (##11.22.)

„i accidently slept with an australian.”

(◄◄) annak idején tök menőnek találtam, hogy a videoklipp-fenomén (és a szívbemarkoló eternal sunshine of a spotless mind alkotója), michel gondry rendezett egy epizódot a sorozatba -de most így utólag megnézve nem is igazán gondry-s a rész. kivéve persze az ide-oda tekergetést a carol brown című dalnál... még mindig bírom, ahogy szítják a feszültséget az ausztrálokkal, bár én jemaine-nel vagyok, aki egy nő kedvéért félre tudja rakni a viszolygását, és létre tudja hozni a déli félteke békéjét... (mondjuk az már gusztus kérdése, hogy szerelembe tudsz-e esni egy igénytelen nővel...) (##11.21.)

„we hang out like friends, like the friends from that program ’friends’. i could be chandler, the funny one. jemaine, you could be ross, the mopey one. and bret -joey, the naive one.”

(◄◄) mi van, nem szeretnek mostanában énekelni a srácok? ma is mel kapta az egyik dalt, és a másodikat is murray-ék kezdték el... (btw, már megnéztünk 17 részt, és én még mindig nem tudtam megunni mel szexuális vágyait.) (nekem fura volt, hogy ennyire utalgattak ma más alkotásokra a srácok, nem csak a jóbarátokra, de az utolsó indián-ra is.) (##11.17.)

„have you thought about these rappers that you’re dissing? you might hurt their feelings.”

(◄◄) olyan vicces, hogy a srácok folyton keménykedni akarnak, pedig igazából galamb-lelkű népség -bret is csak úgy teli talppal beleszállt a teljes rap-társadalomba, aztán még gang-et is alapított... (ügyes volt az analógia, ahogy párhuzamosították a főszálat az új-zélandi/ausztrál ellentéttel, és ahogy mind a két kakaskodás egy west side story hommage-ba futott bele...) (##11.16.)

„you’re a band with no instruments.”

(◄◄) valamiért ez tök megmaradt a fejemben, hogy jemaine az utcasarkon strihel (lehet, hogy elsősorban a sting-ihletésű dal miatt), pedig szépen végig volt játszva ez, bret is megpróbált a testéből pénzt keresni, de az egész kifordított pretty woman analógia vicces volt. ahogy az is, ahogy pillangó-effektnek használtak egy kétdolláros beruházást... (##11.15.)

„dear murray, we want to fire you as our manager.”

(◄◄) jó poén volt a kutyás videó és a világsztárság (mármint a crazy dogggz-nak), de azért most illett mindent visszacsinálni, murray-t lehozni a földre a srácok közé, mert nincs nála pocsé lelkesebb menedzser a földkerekségen. még egy musical típusú dalt is kapott a srácoktól, úgyhogy jól bántak vele a nézet-eltérések ellenére is... (azért a merchandise-babák és a hozzájuk készített ruhák bűntettek...) (##11.14.)

„-you still want this.

-more than i want my wife to crave pussy. but i will not be controlled by that rotting old douchebag.”

valahogy a végére mindig pozitívra kerekítik a sztorit. nagyjából... de turtle kivételével most is mindenkinél megtalálták, hogy hogyan tudnák feljebb juttatni -még lloyd-ot is... oké, vince megint csak sodródott, de ő így érzi jól magát, mindenki jóban vele (kivéve matt damon. lebron james és bono, de ők is csak a beleszaróssága miatt morognak), és amíg van meló és van punci, addig rendben lesz a srác... nekem kicsit hiteltelen volt a nagy lánykérés, én legalábbis egy ilyen veszekedés után nem tudom érezni a nagy szerelmet... ($$03.22.)

szerintem megszoktuk, hogy a sorozatban nem sok minden történik, mindenki kap egy-egy szálat évadonként, amit aztán végigrágnak 12 részen át, és ennyi. idén sem volt ez másképp, lógtunk együtt a srácokkal, jó volt, elvoltunk, és csak néha éreztük azt, hogy kezd kicsit elegünk lenni belőlük (csak ha e és a csajai kerültek előtérbe). már nem várom el a nagy insider-kedést (most sem mentünk a forgatások közelébe), jöhet a magánélet is, amíg részről/részre levetkőztetnek egy dögös lányt. igen, pont olyan felszínes lettem, mint a hollywood-iak...

„takotsubo cardiomyopathy.”

kórházról kórházra jártunk a részben, de szerencsére nem lett belőlük igazi dráma... két olyan betegség-típussal kacérkodtunk, amik hollywood-ra jellemzőek: szív-problémák és nemibetegségek... közben turtle szíve kicsit összetört, ari meg megint győztesnek érezhette magát, úgyhogy egész jól megúsztuk sérülések nélkül ezt a napot is... ($$03.22.)

„so die, lloyd. die die die! and when you’re gagging on davies’ balls, i want you to bite down so he can die too.”

lehet, hogy newyork az a város, ami sohasem alszik, de hollywood-ban is éjjel/nappal zajlik az élet -még akár korán reggel is. elég ritkán tölthettük ébren eddig a srácokkal ezeket a hajnali órákat, de nagy különbség nem volt a többi napszakhoz képest, most is aggódhatott drama a karrierje miatt, most is mosolyogtak a lányok vince-re, és e ekkor is tudott felesleges köröket futni a csajával... tetszett, hogy ari magából kikelve dühöngött lloyd-ra, aztán a végén megtalálta a vörös köd mögött a szívét is egy kicsit. ($$03.15.)

„they’re all wearing your underwear.”

no, természetesen entourage-os csavarja lett a mániákus rajongó szálának (inc. women!)... ezt megfejelték pár érdekességgel azért, mondjuk egy szadomazo bolttal (plusz vince levarrta a varrónőt, de ebben már nem sok újdonság van). érdekesebb volt a llyoyd körüli sok szarság, ami végképp maga alá temette a büszkeségét, ari sosem tanulja meg, mikor feszíti túl a húrt... (e féltékeny barátnője tényleg érdekel valakit...?) ($$03.08.)

„i drove into my own house for you, aaron, my own under-insured overpriced beverly hills motherfucking home. i took my car and i put it in gear and i drove right into my own goddamn living room.”

az évek során megtanulhattuk, hogy az ügynököknek mindent meg kell tenniük az ügyfelekért, igazán le kell menniük kutyába, hogy ezek a nagyarcú művészek elégedettek legyenek -valószínűleg még táplálkoznak is a fájdalmadból, mint valami vámpírok... (ja, és egy írónál az is jó pont, ha szó szerint tudsz idézni a korábbi műveiből...) jaj, ez az e-féle szenvedés mennyire fárasztó már, csak dugnia kéne, nem rinyálni... ($$03.01.)

„bob saget would like to have sex in your office.”

azért jó ennyi évvel a vetítés után nézni a sorozatot, mert ismerősként tud üdvözölni az ember egy csomó arcot, akik azóta többre vitték egy pár epizódos vendég-szerepnél. úgyhogy helló kate mara! helló candice patton! helló scott caan! (és helló bob saget és a te végtelen szexuális étvágyad!) ($$02.23.)

„where’s the whore who is fucking my husband?! where are you, whore?! what about you? are you fucking my husband?!”

tombol a féltékenységi hullám hollywood-ban -és nem is minden alap nélkül... kétségtelenül drama volt a legviccesebb, mert ő nem is a saját kapcsolatáért aggódott, hanem a barátjáéért. de ari-nak is mások problémáinál kell tüzet oldania. e meg teljesen jogosan kapja a fejére a kurvaanyázásokat, mert önmaga sincs tisztában azzal, hogy mit is akar. srácok. nem volt még előttetek eleget megfelelő példaként vince életmódja? random puncik télen/nyáron, semmi rinya, csak fun! ($$02.16.)

„if you really were you’d know it’s the obligation of every true blood giants fan that if you see tom brady you tell him he sucks balls.”

én mindig is azt gondoltam, hogy tombrady jó fej (még ha néha a pályán ez nem látszik...), és respekt, hogy bevállalta ezt a bohóckodást is -gondolom marky mark elég meggyőző volt a boston-i haverjaival... de tök örültem jeffrey tambor primadonnáskodásának is, meg úgy az egész golfozásnak jó hangulata volt. csak e-t kéne már elindítani végre egy úton... ($$02.11.)

„i can see why you get bored here all by yourself though.”

a srácokkal nem sok minden történik -ilyenkor szedik elő a legegyszerűbb ultimate tervet: dugni kell. vagy csak simán kihasználni a helyzeti előnyt, és lesmárolni egy csomó modell-lányt, mint ahogy drama teszi... kicsit azért morcos vagyok, hogy vince idén sem fog dolgozni, hanem csak lógatja a lábát, meg a... tudjátok... (heti bohóckodó híresség: david schwimmer.) ($$02.04.)

„birthday blues...”

nehéz ügy ez a sorozat-gyártás, mindig meg kell felelni a fókusz-csoport véleményének, és ez sok pofára-eséssel jár... tetszik, hogy szép lassan mindenkinek lesz célja a csapatból, valószínűleg szó szerint kell érteni ezt a 'szép lassan'-t, amolyan entourage-tempóban év végére el is érik a srácok amit akarnak... ($$01.28.)

„now that you've got a non-fucking friend on your arm.”

már megint lenyűgöztek azzal, hogy leszerveztek egy forgatást a chinese theater elé. bár azért vártam volna egy cool scorsese shot-ot... és mi lett volna a nagy bemutatón, ha nem problémázás a csajokkal... de még ari-éknél is ilyen dolgok jönnek elő. (autumn reeser, hello!) bár én sem tudnék fontosabb dolgot mondani a puncinál... ($$01.21.)

„-i don't think i've ever fucked in a car.

-i'm glad i could be your first ride.”

azt hittétek, hogy itt az első munkahét, és kihagyom a kényelmes megszokássá vált entourage nézést valamelyik jóízű ebédem közben...? és ahogy lenni szokott minden évadnyitójuknál, most is belelkesedtem kicsit, mert mindig jó dolog visszatérni ezekhez a srácokhoz. a változatlanságért. esetleg a változásokért, mert úgy tűnik, hogy idén lesznek változások, kirepülnek a srácok a sasfészekből, sokkal jobbnak tűnnek a csajokkal való bánásmódban, sőt még lloyd is előreléphet. és lehet, hogy csalódni fogok, de most azt érzem, hogy jókat fogok ebédelni a következő hetekben... ($$01.08.)

„my dad is my hero.”

mennyire jól fel volt már építve ez a medencés dolog...? bár biztos volt, akit idegesített, hogy néhány részenként kaptunk pár extra képet, és aztán akkor csapott a homlokára az ember, amikor meglátta a szomorú sorsú apuka munkahelyét. btw, jól ellensúlyozták jesse szerencsétlenségét, hogy az apai szemszögből is láthattuk a drámát. btw, aaron paul végre megmutathatta, hogy nem csak a lazasághoz ért, yo. btw, minden/mindennel szépen összefügg. mint amikor az új terjesztő megjelent a dea irodájában. vagy hogy tudod, hogy hiába lelkesednek a white családban a néhány dolláros adományoknak. úgy gondolom, hogy meglehetősen utálatos volt, amikor kiborult az a barna hazugság-löttyel teli bili, nem szeretjük nézni az ilyet, de mindenképp szükség volt rá, szét kellett robbantani a statusquo-t. gonosz manóként remélem, hogy ez egy új, kevésbé családbarát felállást eredményez majd... (és jonathan banks, mint mr.wolf? excellent!) (++06.20.)

van, amit tovább kell főzni, hogy tökéletes legyen... meglehetősen nehezen rágtam át magam az elején, előzékenyen maga elé engedte a többi sorozatot, kivárta a sorát. nem voltunk egy hullámhosszon, és nem is sikerült fenntartani az izgalom-faktoromat. de a legnagyobb küzdőszellemek nem adják fel ilyen akadályok láttán, hanem mennek és mennek előre -a távoli célt figyelve. a második felére már majdnem minden a helyére kattant. megemelték a vércukrom, jóllakatták a bennem élő kacagó manót, és sóval hintették be a könnycsatornáimat... (too much, sorry) egy jó szakács tudja, mikor talált rá a tökéletes receptre, és akkor már csak tartania kell magát hozzá -legfeljebb néha kísérletezhet a móka kedvéért. tetszett.

„to water on mars.”

egyszerűen nem tudom megérteni, sőt felbosszant a drogos gondolkozás. oké, túlzok, hiszen minden ember tud valamit a függőségről, tehát elképzelése lehet, hogy miért teszik azt a tudatmódosítóval élők, amit, mégis nehezen férnek az én egyszerű agyamba az ilyenek. és persze elérték azt is, hogy megutáljuk a csajt. jesse-t nem, mert ő csak egy szerencsétlen idióta, legalábbis nálam még beleférnek a hülyeségei. de. a végén a dráma tud működni, bár nem azért, mert annyira sajnálkoznánk a halálon, sokkal inkább azért, mert sejtjük, hogy ez milyen lelki folyamatokkal fog együtt járni hőseinkben. (csúnya dolog bevallani, hogy örülök, hogy kimaradtak a szülés kötelező kellékei...? díjazzuk már a klisé-kerülő magatartást. viszont azért ejnyebejnye jár, hogy a két apa épp ugyanabba a bárba tért be, nem elegáns...) (++06.20.)

„i know a guy who knows a guy. who knows another guy.”

giancarlo esposito-nak olyan jellegzetes feje van, hogy hiába próbálták rejtegetni és elmismásolni az étteremben, esélyük sem volt, welcome dude, passzolni fogsz te is ebbe a szép kompániába. ismét lépni kellett terjesztés ügyben, mert jesseboy erre láthatóan alkalmatlan (akkor mire is jó...?), és most még erre majd rátesz egy lapáttal azzal a kibaszott heroinnal. szépen behúzták egymást a szép feketével. talán nem valósul meg a legrosszabb sejtésem, és nem a titkos affér fele akarják elvinni a skyler-szálat. láthatóan eldöntötték, hogy nem kímélnek senkit, a lelkünket sem (gyerek öl az elején mondjuk, ugye). a türelmemet sem, mert a terveimet felrúgva az nem lehet, hogy ne mostazonnal indítsam a következő részt, nem várhatok holnapig, piszkok... (++06.20.)