„fear the goat from the front, the horse from the rear, and man from all sides.”
vissza is adtam volna a junkie-igazolványomat, ha nincs nagy verseny az évadzáróban. ad némi megnyugtató lezártság-érzetet, egy kis vigaszt, ha már így alakult a sorozat sorsa. old egy kicsit a hangulaton. felemel az érzelmi hullámvasút tetejére. feszültséggel tölt el. ez utóbbiból nem volt hiány egyébként sem, gyilkos keringőt jártunk ace körül. és ha már besokalltunk volna a fojtogatásba, akkor jöttek az emberi pillanatok, amikor kiderült, hogy az érzelem-mentesnek tűnő tréner vagy a nyugodtság látszatát mutató öregember törékeny lelkek. szép győzelem volt, minden érintetnek gratulálok. (+03.09.)
hangulat és minőség. oké, letudtuk a közhelyeket és az ezerszer lerágott csontokat. de azért nehéz bármit is írni az értékelésben, mert ennek a sorozatnak tényleg ezek az alap építőkövei. persze, voltak nagyszerű és izgalmas karakterek, zseniálisan mutatta be egy sokak számára idegen és furcsa világ minden aspektusát. de nem akartak a nagyívűség csapdájába esni, mindenféle világmegváltó történettel ámítani, inkább maradtak a földön állva. megmondom azt is, miért nem tudok rá maximális értékelést adni, annak ellenére, hogy végig egyenletes volt a színvonal, jó magasan. de. ahogy már ez előjött korábban is, nehéz étel, nem lehet habzsolni, meg kell rágni, ízlelgetni kell, magával kell ragadnia -és ezek nem azok a jelzők, amiket egy igazán szerethető sorozatra aggatnék. egyszerűen érzelmi alapon adom át a második helyett, a tetszett-et. persze ez nem azt jelenti, hogy ne néztem volna hosszabb távon még nagyon sokáig. most megyek, és szomorúan dúdolom a massive attack főcímdalát.