soroló

„„bite the bullet, baby. bite the bullet.””

(◄◄) mark frost jó tanítványa volt david lynch-nek a képi világ creepy-esítésében, és egyébként nem kell sok, hogy a néző furán érezze magát, csak kreatívan kell használni a közelieket (pl. jacques szája a középpontba kerül az undorító sztorija alatt, vagy amikor doktor jacoby szemére fókuszálunk, majd ebből jön a vágókép a rulett-kerékre) -de az is jó, ha egyedi beállításokat alkalmaz a rendezés (nem tudtam nem észrevenni, hogy hank pont úgy állt meg az egyik jelenetben, hogy a falon lévő szarvak pont a fejére passzoltak)... az egész rész nagyon finálésan volt felépítve abból a szempontból, hogy szétterítette negyvenöt percre a cliffhanger-cunamiját, azaz minden szálra jutott valami meglepő, sokkoló, elgondolkodni-való. bár a sorozat eredeti vetítési korszakából csak nagyon felszínesek a tévés ismereteim, ennek ellenére ki merem jelenteni, hogy ez a fajta sokkoló befejezés újdonság lehetett a nézőknek, mint ahogy az is, hogy ennyire összefügg a nagy egész, és nem csak heti negyvenkét percben lehet gondolkozni íróként (vagy csak a vágyaimat akarom kivetíteni, hogy ez egy korát megelőző modern látomás volt...?) ($$11.25.)

laura palmer plasztikba csomagolva. cooper ügynök kávét iszik. táncol törpe. a baglyok nem azok, amiknek látszanak. mindenkinek ezek jutnak eszébe, ha nagyon régen látta a twin peaks-et, mert ezek épültek be a kollektív tudatba. pedig a sorozat ezeknél sokkal több, és főleg itt az első évadban még nagyon nem az a mindfuck, ami később olyan legendássá tette. mert hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyi humor volt a show-ban, hogy mennyire hangsúlyos volt a nyomozás és a szappanoperai jelleg. hogy először csak a felszínt jártuk körbe ebben a baljóslatú kisvárosban, és csak később merültünk el igazán. nekem ezzel nincs igazából bajom, csak megszólal az andalító főcím-zene, és máris érzem, hogy megérkeztem, nagyon szívesen nézem ismételve is az epizódokat, húz magával az egyedi hangulata, sőt, az újranézésnek hála tudom vadászni az apró jeleket / fél-mondatokat, amiknek később jelentőségük lesz.

„let’s gamble.”

(◄◄) a nyitó-jelenetben kezdem azt érezni, hogy mennyivel érzékenyebb karakternek tűnik cooper ügynök kyle maclachlan eredeti hangjával. így elkezdtem gondolkozni a hangokon, és vannak, akik majdnem ugyanolyanok mind-a-két változatban (például lucy és andy), és vannak, akiknél markánsabban érződik a különbség -pldául leo-nál szabó sipos barnabás másfajta bunkó hoz, mint az originál verzió... magában a részben a szokásos dolgok zajlottak, a természetfeletti továbbra is bujkál a háttérben, és a nyomozás meg a magánélet kavarog inkább a szemünk előtt. annak szerintem mindenki tud örülni, hogy audrey ennyire kiemelődött a sok karakter közül, mert jó nézni az okos ámde kissé naiv lépéseit, és a mai napig nem értem, hogy hogyan lehet nyelvvel megcsomózni egy cseresznye-szárat, ez csak valami szupererő lehet... (az direkt van, hogy maddy valahogy vállasabb tűnik laura-nál...?) ($$11.25.)

„there’s always music in the air.”

(◄◄) jó kis zeneisége volt az epizódnak, már a nyitányban daloltak az izlandiak, cooper ügynök nagy bánatára, de később is fontos szerepe volt a zenének, az erdőben talált kabinban is megállás nélkül pörgött a lemez a tű alatt, és leland palmer is újra keserves táncra perdült a partiban szóló muzsikára -és persze a legszomorúbb pillanatokban mindig vissza-visszatért a zongorára hangolt szívfacsaró laura's theme... jó tempóban halad előre a nyomozás, persze kell hozzá a kávé- és fánk-beöntés is, valamint az összehangolt munka, hogy felfedezzenek minden apró nyomot, legyen az egy szobában vagy kinn az erdőben (btw, volt idő egy kicsit tájképeket is bevágni -és nem kell mondanom, hogy ezek alatt is szólt a zene)... nem csodálkozom azon, hogy log lady ennyire kultikussá vált az évek során, mert eléggé egyedi és emlékezetes karakter, és nem arra figyel az ember vele kapcsolatban, hogy milyen őrültség az, hogy egy fatuskót hordoz magával, hanem a sejtelmességre, ami körülveszi... ($$11.23.)

„the problems of our entire society are of a sexual nature.”

(◄◄) miért tart valaki a kanadai határvidéken lámát otthon...? ja, megint egy lüke poén, ami miatt felhorkantasz, és ezzel nagyszerűen ki is zökkentenek a komor nyomozós hangulatból. mondjuk pont ez a céljuk... nyomozás ennek ellenére van dögivel, itt a címbéli egykezű ember, és rejtélyes madár után is túrják az aktákat, sőt, még audrey horne is nyomozásba kezdett (némileg önös érdekből és lángoló tiniszerelemből)... jut eszembe, eddig még nem írtam arról, hogy mennyire jó ízléssel válogatták lynch-ék a lányokat, mert egytől-egyik mindegyik szép arcú, csodás teremtés. különösen mädchen amick vonásaiban tudok elveszni, de persze azt én is érzem, hogy sherilyn fenn-nek van a legerősebb kisugárzása... ennyi női szereplőnél óhatatlan, hogy a magánéletükkel is foglalkozzunk -na jó, ezt most majdnem visszatöröltem a szexista felhangja miatt, de tudjátok mit, itt hagyom, hogy érezzétek, hogy szoktam én is seggfej lenni... szóval nők vagy férfiak, mindegy, magánélet mindenkinek jár, mert nem csak a nők éreznek és élnek párkapcsolatban. hé, még cooper ügynök szívét is összetörték egyszer... ($$11.23.)

„do you know where dreams come from?”

(◄◄) jó nézni, ahogy szép lassan hozzák be a témákat a sorozatba -sokszor úgy is tűnik, mintha csak mellékesen emlegetnének dolgokat, mint sólyom helyettes az erdőben lakozó gonoszt. (persze nekem most könnyű, egy ilyen újranézéskor jól fülön tudnak vágni az ilyen később fontossá váló mondatok...) szóval megérkeztek a könyvtáras fiúk a nem túl titkolt köszönésükkel, be is vonták őket gyorsan a nyomozásba -mert még mindig jó nagy hangsúly van a nyomozós szálon, mégha ez most nem a gyilkossági fő-ügy, hanem a városban elharapódzott drog-probléma... ebben a részben tudtuk le a temetést is, és fura, hogy ennyire kiesett a jelenet a fejemből, mert azért elég emlékezetes, ahogy leland palmer lóg a koporsón, miközben az fel/le liftezik... gyorsan összedobtak sheryl lee-nek egy unokatestvér szerepet is, mert nem akarták, hogy szegény csak egy hullát játsszon az egész sorozatban... (egyébként vicces, hogy pont a felbukkanása előtt halljuk a tévés szappanopera szereposztását, és ott is van egy színésznő kettős szerepben...) ($$11.19.)

„i had subconsciously gained knowledge of a deductive technique, involving mind-body coordination operating hand in hand with the deepest level of intuition.”

(◄◄) áh igen, a kulcs-epizód, ami elkezdte megmutatni a sorozat valódi énjét -és nekem mégsem a vörös szobában játszódó kultikus álom-jelenet maradt meg a fejemben, hogy ebben az epizódban van, hanem a tibetet emlegető empirikus kérdés-feltevés a nyomozás során... mert valahogy annyira egyedi és twin peaks-es az, ahogy kitelepül az egész sheriff-iroda az erdőbe, fánkostúl, és ott cooper ügynök vezetésével nekiállnak ennek a furcsa kísérletnek (és jól a fejünkbe vésik így a sok j-betűs karaktert) -igen, szerintem ez pont annyira a sorozat esszenciája, mint amikor a törpe táncolni kezd a függöny előtt, majd megszólal visszafelé... mert ez utóbbi inkább csak a creepy-séget hozza be a show-ba (de milyen látványosan!), és jól aláhúzza, hogy mennyire fontos szerepe lesz az álmoknak ebben a világban... a két jelenet közti perceket most is szappan-habbal töltik fel, valamint a horne tesókkal, akiket egyaránt használnak túlzóan idétlen poénokra és perverz thriller-hangulat gyártásra egyaránt... ($$11.18.)

„it’s like i’m having the most beautiful dream and the most terrible nightmare all at once.”

(◄◄) érdekes, hogy amíg az ilyen ultra-pozitív szemlélettel rendelkező embereket általában ki nem állhatjuk, cooper ügynöknek nem tudunk ellenállni, és csak ragad és ragad ránk a lelkesedése... persze elég egyszerűen faragták ki a karaktereket itt az elején, vannak a szimpatikusak és vannak a seggfejek, nincs középút. és persze nyomozós-sorozat révén már most el kellett kezdeni gyanúsítottakat gyártani -például a jelenlegi legnagyobb seggfejet, leo-t, akire csúnyán ráhúzták így elsőre a véres inget... mert meglepő módon még mindig a realizmus talaján állunk, két teljes lábbal, bár egy ikonikus megjelenésen máris túl is vagyunk, bár valószínűleg a legtöbb néző itt még nem tudta mire vélni bob nevetését... érdekes élmény, hogy mennyire otthon érzem magam a twin peaks világában, csak elindítom a lejátszót, és úgy suhannak a percek, hogy közben azért sok minden a mai napig megmaradt a fejemben az első nézésből. ($$11.18.)

„she’s dead. wrapped in plastic.”

(◄◄) pont az a generáció vagyok, akinek meghatározó élménye, hogy a takaró alól rettegve nézi, hogy megtudja végre, hogy ki ölte meg laura palmer-t, de én valahogy kimaradtam ebből a kollektív élményből -és ebből arra következtetek, hogy nem is láttam egy részt sem a kora kilencvenes években, mert akkor biztos megmaradt volna valami foszlány (mint ahogy az x-akták kapcsán például tisztán emlékszem, hogy az egyik rész után nem mertem ráülni a wc-re...). mert úgy gondolom, hogy annyira egyedi a hangulata a show-nak, hogy aki egyszer látta, az többet nem felejti... úgyhogy nem is érzem olyan nagy problémának, hogy már fiatal felnőtt fejjel estem neki a sorozatnak, amikor 2005-06 táján adták újra a tévében, mert így is elég hamar mély szerelem lett belőle (főleg hogy jó kis rituáléval volt övezve a heti megtekintést, vasárnap esténként barátnővel összebújva a viseltes kollégiumi kanapén)... most megint eltelt újabb tíz év, és közeledik a dicső visszatérés dátuma is, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy újra megmártózzak a duglászfenyők illatában, és nyakig merüljek a forró kávék és isteni meggyes piték világába -most egy kicsit máshogy, eredeti nyelven, jó minőségben, kicsit magányosan az ágyamban... az elmúlt majd’ tíz évet masszívan sorozatozással töltöttem, így jóval nagyobb a rálátásom a tévés alkotásokra, ezért meglepődve láttam, hogy mennyire érett munkát tettek le david lynch-ék 1990-ben, amikor a tévé még nagyon mást jelentett mint manapság, főleg egy olyan országos adón, mint amilyen az abc volt akkortájt. nem is értem, hogyan nyomták le a döntéshozók és a nézők torkán ezt a másfél órás gyöngyszemet -még akkor sem, ha itt a kezdésnél még teljesen mellőzték a később hangsúlyossá váló természetfeletti elemeket... mert itt még a drámai felütés és a nyomozós-sorozat jelleg dominált, valamint az, hogy megpróbáljuk feltérképezni ennek a kisvárosnak az igencsak bonyolult kapcsolati hálóját, hogy a főbb karakterek kapjanak egy-egy vázlatos ismertetőt... és nagyon érdekes látni, hogy ennyi év után is mennyire jól működik a legtöbb jelenete, hogy beleszakad a szívünk, amikor arra a csodás zenei témára először látjuk laura arcát, hogy a gyász fájdalmát mennyire jól könnyítik ki a később védjeggyé váló fura humorral. még az sem tudja zavarni az embert, hogy a színészi játék itt/ott kopottas már kissé, mert valahogy az is hozzá tartozik ehhez a különleges világhoz... diane, visszatértem twin peaks-be, és megrohantak a régi érzések -nagyon jó újra itt lenni... ($$11.15.)