„hey, sometimes life throws a couple swings at you. but we’re gallaghers, okay? and there’s two things that we’re really good at: knowing how to get back up and knowing how to party.”
előre is bocs, de magánügyekkel foglak fárasztani titeket, mert személyes érintettséget éreztem a rész alatt, többször is. volt egy apám, akit hasonlóan nem lehetett lebeszélni az italról, és van egy számomra fontos lány, aki soha nem képes felvenni a telefont, ha hívom. tudom, hogy a két dolog nem egy kategória, csak ezek jártak a fejemben. de. annak ellenére, hogy most is kellően megvolt a dráma (frank kórházi jelenetei, ian búcsúja, fiona stációi jimmy elérhetetlensége körül), valahogy megint a feelgood szájíz maradt meg a végére. és ebben igazán zseniálisak gallagher-ék. reméljük a nagy változások után is azok lesznek. (+04.13.)
évad-összefoglalót írni egy sorozatról, ami mindig ugyanazon a hőfokon ég, sosem okoz csalódást, mindig magával ragad, megnevettet, megsirat? hát nem könnyű. olvasom itt/ott, hogy idén elvetették a sulykot, hogy túldurvulták, de ez nettó balfaszság, pontosan ugyanazt kaptuk idén is, mint az elmúlt két évben. szürreális, persze, ugyanakkor hiperreális is, így van, ez volt, ez lesz, reméljük még jó sokáig. szeretek nevetni, szeretek sírni, akár egyszerre is, gallagher-ékkel mindig izgalmas együtt élni. nagyontetszett. (na, megyek, bedobok két felest, mert ezt most kurvára nem sikerült értelmesen összeraknom, hátha az alkohol segít.)