soroló

„no one ever really knows what’s going on in anyone else’s marriage, right?”

bírtam az elején, ahogy levették noah-ról a pórázt, és szabadon engedték, hangulatos lett a sok kefélés a zenei aláfestéssel -de az iskolai bezárásos büntikre emlékeztető helyen történő regényírás is jól volt összevágva. aztán visszacsöppentünk a lecsóba... solloway-ék még mindig nem tudnak dönteni, mi lenne a megfelelő fordulat az életükben, de aztán félre is kell rakni a problémájukat az idióta lányuk miatt. azt gondoltam még a rész előtt, hogy nem lesz egyszerű két véget írniuk a fináléhoz, de aztán az első fél után kaptunk egy cliffhangert -amit a második félben jól el is töröltek. mert megint teljesen különböző volt az az egy közös jelenet, amiben mind a négy főszereplő benne volt. feszültség-generálásban nekem a második volt a nyerő, de hogy melyik volt az igaz, azt majd talán egyszer megtudjuk... (alison-ról alig ejtettem szót, olyan kis aranyos volt nála a kezdés, aztán szépen fokozták fel a drámát, és ennyi.) (ja, joshua jackson borzasztó ál-szakálla, wtf…?) (++12.26.)

áldom az eget, hogy nem voltam elég alapos annak idején, hogy jobban utána-olvassak a sorozatnak, mielőtt bepróbáltam voltam, így tényleg meglepetésként ért a nagy hook, a kettős nézőpontú szerkezet. mindig is szerettem az ilyen típusú történetmesélést, és most is nagy pluszt adott az alapvetően szimpla melodramatikus alapfelállásnak. mondjuk az sem volt hátrány, hogy az írók szívesen játszottak ezzel, onnantól kezdve, hogy apróságokat változtattak csak (ruha színe mondjuk), odáig, hogy cserélgették, hogy ki mesél először, vagy időben csúsztatták el a két sztorit. nem ragadtak le az egynyári kalandnál sem, térben is időben is kezdtek terjeszkedni. de mindez csak technikai blabla, kellett, hogy legyen szíve is a sorozatnak, és talán ezt a szívet a hihetetlenül minőségi színészgárda jutalomjátéka adta, különösen ruth wilson volt nekem nagy felfedezés. ugyanakkor be kell valljam, hogy bár jó volt 10 órán keresztül kacérkodni a sorozattal, azért mélyen nem estem bele. valamiért kicsit hideg és távolságtartó maradtam, nem jött az a vak és őrült szerelem, amiért a gondolkozás nélkül oda tudnám adni a szívemet. tetszett. (jövőre meglátjuk, mennyi érzelem, mennyi nyomozás és mennyi írói bravúr lesz, sok múlik az arányokon.)

„i’m not gonna fuck you in my wife’s bed.”

talán most először vált hátrányára a sorozatnak a szerkezete, mert miután megjártuk a poklot alison-nal, nem volt kedvem noah-val nyűglődni -és akkor még nem tudtam, hogy terhes-szállal lesz súlyosbítva az a rész... de nézzük inkább elölről. a romantikus etyepetye után akkor vált érdekessé, amikor ali körül szétesett minden, ahogy pár lépésben eljutott a mélypontra. és aztán jött a történet, amit nem tudom, hogy akartunk-e valaha hallani, és ruth wilson úgy lecsupaszította magát hozzá, amennyire színészileg lehetséges, az év egyik legszívbemarkolóbb jelenetét tette le elénk. és jött a tenger, mint szimbólum, de a hullám-sír nem lehet megoldás (érdekes párhuzam, hogy noah egy öngyilkost látva jut elhatározásra). és innen mentünk vissza newyork-ba, ahol hiába makog noah a gyerekeiről, akkor is az önzőség mozgatja a tetteit. a végére összeért minden, táskákba pakolt élet mindenütt, csak a végcél bizonytalan még... (++12.22.)

„pure love cannot sustain in an imperfect world.”

bírom, hogy ha tanárember szerepel a sorozatokban / filmekben, akkor azok mindig tök jól közelítik meg az anyagukat, jókat mondanak. bár szegény irodalom-oktatók mindig leragadnak shakespeare-nél... a legutóbbi rész sokkjai után el kellett érni, hogy hőszerelmeseink újra találkozzanak. de előtte még megláthattuk, hogy az eltelt négy hónapnyi időben ismét felépítették a kártya-várakat, a látszat-boldogságokat. igaz, hogy ehhez terápiára kell menni (nem tudtam nem mosolyogni közben, tudván, hogy a készítők az eredeti terápia-sorozat írói is egyben). mások meg a családban magányoskodnak. vagy csak lelkileg (is) fáznak. megint markáns különbségeket kaptunk a találkozásnál, de a szomorú végeredmény ugyanaz lett -egy halál és a tudat, hogy egymás tökéletes támaszai lehetnének egy tökéletes világban. (most talán a mellékszereplők is igazán érdekesek voltak, a seggfej após, aki egy régi szerelem múzsáját babusgatja; az önző anyja, aki minden körülmény között csak magára tud gondolni; az elkényeztetett feleség, aki kiönti a lelkét. csak a nyomozó pár percei zökkentik ki egy kicsit az embert...) (++12.14.)

„i figured out this trick for dealing with the pain ’cause it’d come in waves, you know. and just like a wave, eventually it’d pass, so... i just... i’d start to count. 1, 2, 3, sometimes 20, sometimes 100.”

a titkolózás gyilkos tud lenni -de az sem egyszerű, ha kikerül az igazság... most megleptek ezzel, hogy mindkét szálon máris bevallották hőseink a félrekefélést, nem húzták el a dolgot egész az évad végéig, szeretem az ilyen bátor írói döntéseket, ahogy mindig próbálják más szögbe fordítani az egészet. végre a házastársak is szerepet kaphattak (ha már ilyen kvalitású színészeket választottak), érdekes volt látni a különböző reakciókat, mert mindenki máshogy akad ki, ki azonnal, ki lassabban, de fájdalmasabban. alig várom, hogy lássam, hogy innen hova vezet az út tovább, mert most mindenki visszasüllyedt abba a katatón állapotba, ami kívülről úgy néz ki, mint egy működő házasság, pedig ilyen repedéseket (avagy a sorozat metaforáját vegyük -rohadó kerítést) nehéz befoltozni. (++11.28.)

„you don’t want to fuck me anymore.”

most valahogy markánsan más lett a két fél -eleve fura, hogy noah-ra több idő jutott, így kicsit olyan volt, mintha alison-ból csak egy kivonatot kapnánk. az első szegmensben átvitten megint a családdal foglalkoztunk, egész pontosan a házastársi érzésekkel. félrelépő embereknél gyakran jön elő, hogy otthon képtelenek a párjukkal szexelni, jönnek a zavart magyarázkodások (aka hazugságok) és megbántódások. és persze a megcsalóban is ott a kisördög, ha a cinkostársának is van párja, hogy az vajon otthon... aztán ott volt még a ’hamarosan véget ér’ téma is, hiszen nyári kalandnak indult mindez, és közeleg a nyár vége. noah kicsit szemlélődőnek tűnt az epizódban, a követésnél egyértelműen, de az is feltűnő volt, hogy eszében sem volt beavatkozni a nézeteltérésbe a bárban. plusz majdnem elfelejtettem a nagyszájú barátot, aki arra kellett, hogy gyanút keltsen. / alison-nál ezzel szemben a kvázi bűnügyet göngyölték, bizonyosságot nyert a díler-elmélet (talán kár, hogy pár résszel ezelőtt már gyanússá tették a családot), és ezzel újabb töréspontok jöttek el az életében. aztán majd meglátjuk, hogy az utolsó mondatnak milyen hatása lesz a lelkére. (eltűnt a jelen-keret, így nem tudjuk, hogy mesélnek-e még valakinek, hogy hihetőbb lett-e így a történet. érdekes ez a bizonytalanság-faktor.) (++11.18.)

„i’m an energy reader. and i’m very familiar with lust energy. it’s obvious. you just had sex.”

egy érzéki jelenet egy férfi szemszögéből: két összetapadt test vonaglik; egy nő ezt így ábrázolja: a férfi nyalja a nőt, majd egymásnak simulva beszélgetnek hosszasan. és a női lelkemnek hála én az utóbbira szavaznék bármikor... megint tudtak csavarni a kereteken, most először cserélődött meg a két mesélő, homályban hagytak minket az időkezelést illetően (vagy más jobban érezte, hogy párhuzamos volt a két vonal, vagy külön napon történtek az események...?), plusz a nyomozós jelen is egy lezárási ponthoz érkezett. volt viszont, ami erősen összekötötte a szálakat, az, hogy a családokkal foglalkoztunk elsősorban. és nem is tudom, hogy melyik hősünk járt rosszabbul, melyiknek van nagyobb indoka menekülni -a másik karjaiba. alison habókos anyukája még csak/csak (bár ott meg a gyerekkori sérelmek gyógyulnak nehezen), de a férje családjával összeeresztve már komoly repesz-gránát. noah-nál viszont kifejezetten felhúztam magam, ahogy a nagyszülők (és a kedves feleség) kezelték a helyzetet, még jó, hogy a kocsiban lezajlott apja/lánya beszélgetés balzsam volt az idegeimre. (++11.13.)