„the ’b’ is exactly the same. son of a bitch.”
szóval ott az adu-ász a kezedben, de ki tudod-e játszani? és sokáig úgy tűnik, hogy az időhúzás a végtelenbe fog nyúlni, de aztán kifizetődő lesz, mert a sok várakozás és felkészülés az egekbe fokozza a feszültséget. és aztán te is ott vagy a készítőkkel egy asztalnál robert durst-tel, neked is remeg a kezed, mert fogalmad sincs, hogy hogyan fog reagálni a megdönthetetlen bizonyítékra. aztán nem tagadja meg önmagát -egyetlen apró szemrebbenéssel hazudni kezd. és szerintem a srácok is lemondtak itt a nagy leleplezésről, de a szerencse megint a kezükre játszott. sokat szidjuk a hollywood-i írókat az ’isteni gondviselés’ gyakori használatáért, de igenis van olyan az életben is, amikor egy bekapcsolva maradt mikrofon lesz a kulcs... és azért jó, hogy itt ér véget a sorozat, mert így eléri, hogy csak ülj magadban a sötétben a végefőcím előtt, még úgy is, hogy tudtad az igazságot -de egy bevallás mindig nagyobb súllyal esik latba. ($09.26.)
mi a feladata egy dokumentum-filmnek/sorozatnak? objektíven elmeséljen egy történetet? (ok)nyomozóként rakja össze az összefüggéseket? érzelmeket váltson ki, társadalmi reakciókat szüljön? leginkább ezek összessége. és az sem árt, ha szórakoztatni is tud. és (a) the jinx mindegyiket teljesíteni tudta, bár meg kell jegyezni, hogy érdekes hibrid volt, nem egy beszélőfejes klasszikus doku, inkább egy játékfilmes dramaturgiával összerakott történet, ami a valóság darabkáiból van összecsavarozva -elsőosztályúan, hbo minőségben. találtak egy érdekes karaktert, akinek a jellegzetes hanghordozása és hideg szemei örökre beégnek az agyunkba, és egy évtizedeken átívelő rejtély-sorozat (szorgalmasan összegyűjtve a korabeli anyagokat és potenciális interjú-alanyokat). és megfelelően használtak ki mindent, okosan építették fel az ügyeket, az áldozatokat és a(z anti)hőst. a vége viszont érdekes kérdéseket vet fel: egy ilyen filmet készítőnek mikor kell a rendőrséghez fordulnia? és egyébként is, egy filmes okosabb lehet, mint a nyomozók...?