soroló

„i know about the plan.”

amikor az egyik őrült találkozik a másikkal... meglepő csavarral lezártuk az amanda-szálat, plusz ott volt az esküvő is (amikor ugye ’a nő’ nem a főhősé lett, ilyen se sűrűn fordul elő), egész finálé-hangulat lett tőle. nem maradhatott el a ’nagy rejtélyen’ való csavarás sem, tulajdonképpen akkor ki tudja, titkolja, felejtette el, vagy mi? frak you, kedves írókáim! (**10.06.)

olyan természetességgel hozza a sorozat a jó / nagyszerű / zseniális epizódokat, hogy az ember bele sem gondol, hogy milyen erős cuccot is tol. pedig annyi meglepő fordulat, odabaszós mindfuck, felvigyorgós poén, filozófiai mélység volt itt az elmúlt hetekben, hogy nem is szabadna elgondolkodni az értékelésen. mielőtt wilfred lehugyozna, miközben alszom, gyorsan nyomok rá egy ’nagyontetszett’ pecsétet. hogy olyan bátornak mutassam magam, mint a sorozat.

„i don’t even want to go to this wedding. now i’m the co-ring bearer?”

elijah wood, a gyűrűhordozó, érted?! (gondoltam meg kell magyaráznom az idézetet...) jó lenne már felülemelkedni az önsajnálaton, a saját boldogtalanságunk feletti kesergésen, nem féltékenykedni, szánalmaskodni. nekem, nekünk, ryan-nek, wilfred-nek, minden nyomorúságos léleknek. (**09.27.)

„you’re about to trip within a trip into a trip within a trip.”

szoktam mondani, hogy mennyire szeretem a mindtrip-epizódokat a sorozatoknál, hát most szó szerint azt kaptam. többrétegű (már már inception-ös), elgondolkodtató, szomorú, őrült utazást. de szokás szerint humorral elvették a drámai élt (de most komolyan, kinek jut eszébe, hogy wilfred evőpálcikával tolja a hányást a szájába...??). (brad douriff még mindig félisten a szememben a szerep-vállalásaiért.) (**09.14.)

„well, who’s meowing now, bitches?”

ma két, számomra is fontos dologról esett szó -az őszinteségről és a macskákról. persze jó kis wilfred-es körítéssel, humorral (macska- és dobi-sztorik, forgatási kiakadás), tanulsággal. és nagyon tetszett, hogy jenna kimondta, hogy tudta, hogy tetszik ryan-nek, és ezt ki is használta. mert a nők gonoszabbak, mint a cicák. (**09.05.)

„for god’s sake, go participate in the most beautiful experience life has to offer, even if it means looking directly into your own sister’s slop-hole."

őrült egy család. ma előszedtük újra az anyu-problémát, beleágyazva szépen egy road-trip-be és persze rengeteg érzelem közé csomagoltuk. poént keveset kaptunk (wilfred mindent megkóstol, időrend szerint él, problémázik), de ez a rész nem is igényelte a nagy röhögéseket. (**08.27.)

„doomsday is upon us. a massive apocalyptic nightmare so unimaginable, grown men will weep like children, and the children that they weep like will eat other children.”

vígjáték, mi...? sokkal inkább egy őrült mindgame, amit nem csak a szereplők játszanak egymással (hogy aztán levonhassák a tanulságot), hanem bizony az írók is dobálnak minket, zúzódik is össze az agyunk és a szívünk. és gyerekek, az őszinteség tényleg jó dolog, próbáljátok ki! (**08.21.)

„my girl had just been hit by a car. she was still alive, but motionless. defenseless. i was so nervous. i snuck up behind her so she couldn’t bite me when i rammed it in. then a few quick pumps and her owner came stomping down the road.”

barátság-kenyér, két személyre: 1kg múltbeli sérelem, megöntözve egy bögrényi megbocsátással. egy maréknyi türelem, szeretet és érzelem keveréke. csipetnyi tánc-betét és mgm-hangulat. és az egészet mártogassuk tocsogós kutya-gecibe... (**08.17.)

„some people like dogs, some don’t. it’s a free country.”

van ez a fura vágyunk, hogy azt szeretnénk, hogy mindenki, aki fontos nekünk, az szeresse a többieket. pedig nem olyan egyszerű ez. ryan is mindent bevet, főz és hazudik, de az eredmény csak részben kielégítő. wilfred meg jó grincs módjára trappol át az epizódon. (**08.06.)

„i’ve heard of trauma causing blindness, like when stevie wonder and ray charles walked in on each other masturbating.”

a napi tanulság mellett (tudd, hogy mi a fontos itt és most!) elég mélyen elmerülünk a filozófiában, az egzisztencializmusból a nihilizmus felé tartunk, vágyak, pénzügyek, emózás, no meg a szagláshiány. minden szépen simul a sorozat eddigi szövetébe. (**08.01.)

„the war between dogs and babies.”

sis’ iz back! persze továbbra is neurotikus és cseppnyit idegesítő, de alá lehet vele merülni a sorozat érzelmesebb oldalára.  meg hozza magával nestor carbonell-t is. a többit meg jól elfedjük humorral, egészen jó ötletnek tartom ezt a baba/kutya cukiság harcot, van benne valami… (**07.18.)

„grinding me, on the floor, spooning me from behind. this is happening. this is actually happening.”

ezek az irodai dolgozók -csak kicsit lehet lekötni a figyelmüket, aztán mennek vissza melózni. pedig mennyi munkát beletesz a kutya egy ilyen elterelésbe... valahol megint ryan-t építettük, függetlenedést és határozottságot vertünk belé. mindezt váratlan fordulatokkal körítettük -ahol meglepődsz, mégis azt mondod, hogy na, ez milyen wilfred-es volt. (**07.12.)

„memory is like the packers when they're behind by two touchdowns in the fourth quarter. it comes back.”

(nem csak a mániám miatt amerikaifocis az idézet, egyébként is tele volt a rész wisconsin-nal, packers-szel, ugye...) a múlt heti agymenés után elkezdtük a tényleges történetet -a szokásos dolgokkal. a szomszédokkal probléma van, wilfred akadékoskodik és kemény dumákat tol, aztán levonjuk a tanulságot. és ez így elég is. de azért remélem a munkahelyi lánykából sok csepeg majd az epizódokba -tényleg cukika... (**07.02.)

„you’re the same self-serving, manipulative bastard you always were.”

(az idézetet tessék az írókra is érteni...) berántottak egyből a közepibe, semmi magyarázkodás itt az év elején, inkább játszadoztak egy hatalmasat az őrülettel és az álmodással, valahogy mégiscsak fel kellett oldani a tavalyi brutál-cliffet... a képi világ zseniálisra sikeredett, domborodott ki vele az elvontság. az meg, hogy robin williams a good will hunting-ból idéz, már az ultra-meta kategória. wilfred humora mit sem változott, ahogy elijah wood teste sem az elmúlt tíz évben... (**06.23.)