soroló

„for centuries humans have held an endless fascination with circles, attributing meaning where they are found. from the eternal rotation of the planets around the sun to the movement of clock hands, to a simple wedding band. and i more than most know full well just how a circle can affect one’s life. or death.”

bear mccreary készségesen vezet át minket a sorozat újabb-és-újabb transzformációjába, most bendzsó-szerű pengetős hangszerekkel tudatja, hogy amerikai földön folytatjuk tovább fraiser-ék nagy kalandját... érdekes volt látni, hogy egy ilyen csöndesebb utat választottak ron moore-ék az új világ bevezetéséhez, intim és visszafogott volt ez a kezdés, ahol volt helye az elmélkedéseknek, a visszaemlékezéseknek és a nagyon emberi romantikának is (még mindig le tud nyűgözni, hogy mennyire működik a két főszereplő között a kémia). de persze azért egy évadot nem lehet konfliktusok nélkül elkezdeni, így az első órában felépített hangulatot le kellett rombolni az utolsó öt percben a hirtelen lecsapó drámával -egy olyan rendezői megoldással élve, ami eltért a sorozat megszokott képétől: a hangsávon kizárólag csak a zenét lehetett hallani... bár tavaly már nem rezonáltam annyira a sorozattal, mint szerettem volna, de most talán (egy egységesebb sztorival) visszatalál majd a szívembe -mondjuk most is elég volt meghallanom caitriona balfe hangját, hogy elolvadjak (igaz a nem sokkal később érkező skót akcentus viszont már csökkentette a libidómat)... (##11.06.)

„tell me why the first order would place such a large bounty on a pair of missing children?”

milyen kevés kell ahhoz, hogy megváltozzon a véleményünk... a kezdetnél kicsit lefittyedt a szám, hogy megint kaz bénasága áll majd a középpontban, aztán elég volt kimondani egy nevet, hogy sokkal jobban a képernyőre tapadjak: ’kylo ren’... mert valljuk be, hogy az első rend rejtélyessége az igazán vonzó ebben a korszakban, és amikor ezt kihasználja ez a show is, akkor érzi úgy az ember, hogy megéri leülni elé heti húsz percre... (##11.06.)

„-you’re a medic, i’m the doctor.

-a doctor of medicine? -well, medicine, science, engineering, candyfloss, lego, philosophy, music, problems, people, hope. mostly hope.”

az elektronikusabbá mutálódott zenétől van némi dannyboyle-vibe érzetem, nektek nem? mindenesetre a tempót jól meghatározza a zenéből eredő lüktetés... bocs, belevágtam a közepébe, de az epizód is így tett, úgy látszik, ez ilyen chibnall-speciál lesz, hogy mindig csöppenünk valahova a srácokkal, és hátradőlve várjuk, hogy kitisztuljon a kép... adagoltak ma is némi rejtélyt, de az epizód lényege inkább a feszültség volt, ami az időzítésekből eredt, mert kvázi visszaszámoltunk a falánk (és kellemetlenül cuki) lény rombolási tempójánál, a bombánál, a szülésnél, satöbbi-satöbbi... persze a rohanás és probléma-megoldás közben mentek a sziporkák (mennyire jópofa volt már, hogy a doktor előkapott egy sztetoszkópot a kabátja alól), és még arra is volt idő, hogy egy pillanatra megálljunk ryan-nel és yaz-zel, hogy az élet kegyetlenségén elmélkedjünk (egyébként egyre inkább kirajzolódik, hogy ryan lesz az érzelmes útitárs)... (direkt nem néztem utána a neten, hogy milyen reakciókat szült a férfi-szülés, mert nem akartam beszennyezni ezt a jópofa ötletet.) (##11.05.)

„when i met her, she was young, and there was this whole world she didn’t know about. but now it’s like she sees the world better than me.”

nézhetünk előre a fényes jövőbe, de hogy el is jussunk oda, el kell érni, hogy a múlt ne béklyózzon meg minket annyira, hogy már levegőt sem kapunk a szorításában... jól érzékelhető volt a strici-hozzállások közti különbség, hogy c.c. még az eltűnése után is kísértette lori-t, annyira belemászott a fejébe korábban, addig larry (néhány pofavágást leszámítva) könnyedén útjára engedte a volt ’alkalmazott’-ját... de valószínűleg mindenkinek, aki a szex-szakmából próbál kitörni, ott motoszkál a fejében a gondolat, hogy a múltja egyszer utol fogja érni, árnyékként követi majd, vagy vasmarokkal húzza vissza az utcára. mert candy-nek is lehetett volna diadalmenet a filmbemutató, de a férfiak hozzáállása beszennyezte neki a csillogást (kifejezetten undorító volt, ahogy a late show-ban élcelődtek rajta), még szerencse, hogy a sokat látott nőről lepereg mindez, mert ő úgy érzi, hogy a helyes úton jár, és ezért képes nyugodt maradni... arat a halál manapság a deuce-ban, a kurva-mentő-akció is kudarcba fulladt, abby meg is zuhant egy pillanat alatt, és nem éreztem azt, hogy vincent olyan nagy vigaszt tudott volna neki nyújtani. érdekes módon ma is csak egyszer foszlott le róla a szokásos faarca -amikor hazalátogatott a volt családjához... ahogy illik, egy zenés körkapcsolással zártunk, ahol egy kicsit nyugvópontra helyeztük az eseményeket. igaz, a jövő már túlmutat az eddig megismert karaktereinken, és ott kopogtat már az ajtónkon a nyolcvanas évek: kész a terv a deuce környékének megújítására (és a pornó kiűzésére), és a panasonic is bemutatta már a vhs-t, ami beviszi majd az utolsó döfést a felnőtt-moziknak... (##11.05.)

egy kaleidoszkópot sokféleképpen lehet nézni -mert a kis töredékei különbözően törik meg a fényt, csak nem mindegy, hogy az összképnek sikerül-e egységgé változnia, vagy darabos marad... és tudom, hogy davis simon imádja ezt a sok szálon futtatott narratívát, és mestere is ennek a dramaturgia-típusnak, ám még ő sem kerülheti el azt az aknát, hogy bizonyos szálak kevésbé fogják érdekelni a nézőket, így lesznek olyan percek minden epizódban, amik kevésbé működnek majd bizonyos embereknél. plusz nem minden karakternek tett jót az öt éves idő-ugrás, a megváltozott világ, volt olyan idén, akinél az összes képernyő-ideje alatt tikkelt a szemem. de ezt vehetik az írók bóknak is, mert úgy tűnik, hogy hitelesen tudnak seggfejeket is írni... persze nagy baj nincs, még mindig lenyűgöző ez a tabló, ami a szex-munkásokról épül a szemünk előtt, csak az első évadot egy kicsivel vibrálóbbnak, szexibbnek éreztem.

„you never saw wham with girlfriends. that’s how they kept the women wanting them.”

(◄◄) egyszerűen vagyok összerakva -ha valamiből úgy csinálnak viccet, hogy kiforgatják a kliséket, ha megcserélik a szerepeket, én nevetek... és tökéletesen hozta eliza couple a pasis mondatokat, aki csak meg akarja fektetni a húzódozó, virágokra és szép ruhás randikra váró feminin bret-et, aki aztán össze is törik a szexuális nyomás alatt (a maszkulin partner meg elalszik az aktus után)... (oh, és itt volt a foux du fafa is, amit már az első hallás óta imádok!) (##11.05.)

„i have renounced my fellow man, my fellow women, because i don’t want to suffer, because i’m incapable of withstanding the heartbreak of love, because i’m unhappy, like all priests. it would be wonderful to love you the way you want to be loved, but it’s not possible. because i am not a man. i am a coward. i am a coward. like all priests.”

nem tudom megállni, hogy ne a technikai részletekkel kezdjem, mert baszki, sorrentino-ék őrültek... most már muszáj voltam utána-keresni a forgatási helyszíneknek, mert én elhittem mindet, erre látom, hogy a sixtus-kápolnát megépítették 1:1-ben a cinecittá stúdióban... és a kedves direktor úr zseniálisan játszik az egyezések/ellentétek fogásaival is, mert amíg a díszletek és a jelmezek a hitelességet emelik a tökéletességig, addig a zenével meg rendre ellenpontoz -például a pápai készülődés alá az ’i’m sexy and i know it’ című türhő-slágert vágja be... a kápolnában játszódó jelenet nem csak a körítés miatt működött olyan jól, hanem jude law erőteljes jelenléte miatt is, valamint az olyan nüanszok okán, mint amikor a pápa lenyomta voiello fejét a lábcsókhoz, ezzel véglegesítve az erődemonstrációját... ugyanakkor ma láthattuk a legemberibbnek is lenny-t, amikor a majdnem-testvérével kiosontak a városba -susogós melegítőben... nagyon hangsúlyos szerepet kapott az árvaságban töltött gyerekkora is, mert ugye minden frusztrációja ide vezethető vissza -és azt most már mindenki tudhatja a vatikánban, hogy a pápa igencsak frusztrált... (##11.03.)

„one should never be ashamed nor proud of one’s beauty. because god asks us to rejoice in it. do you rejoice in your beauty?”

szerintem direkt játszik velünk sorrentino azzal, hogy ma is folyamatosan nők közelébe helyezte a pápát, mintegy előjátékként izgasson minket, hogy vajon az ifjú piusz kísértésbe esik-e... de ő nem a vi.sándor-i út követője (bár az elméjében kavarognak istentelen dolgok), tiszta marad inkább, hiába ármánykodnak a bíborosok a háttérből... azért az ellen-csapás valódiságára nagyon kíváncsi leszek, azaz hogy taktikai húzás volt-e a pápa részéről, hogy felrobbantotta a homoszexualitás bombáját, vagy tényleg oda fog csapni erre az érzékeny pontra (egészen nevetséges, ahogy a vatikáni meleg közösség reagált a hírre: mindenki meggyónta, hogy milyen bűnöket követett el -nőkkel)... de azt már tudjuk, hogy lenny szeret provokálni, faarccal tudja kellemetlen helyzetbe hozni akár a grönlandi miniszterelnök-asszonyt is, ha úgy tartja kedve. ugyanakkor viszont emberséges is tud lenni -vagy mondjuk inkább azt, hogy képes az emberibb arcát is kimutatni -igaz, ezt nem sokan láthatják, és meglepő módon, mind a női nemhez tartoznak... (nem csak az álom-és-képzelődés jelenetek hoztak egy egészséges furcsa hangulatot az epizódba, de a vágások is kicsit zaklatottak voltak ma.) (##10.31.)

„how dare you treat us like secondhand citizens? it doesn’t matter what country someone’s from or what they look like or the color of their skin. it doesn’t matter what they smell like. or whether they spell words slightly differently, some would say more correctly.”

(◄◄) megjött taika watiti, és az őrület egyből exponenciálisan nőtt (btw, szokásához híven személyesen is tiszteletét tette az epizódban a direktor úr, ő volt a gipsy kings reklámban az elégedett vásárló)... szép íve volt a rasszizmuson való élcelődésnek, kezdtük albi-val, a rasszista sárkánnyal (stop-motion animációs betéttel, mi mással), majd ügyesen kiforgattuk a kirekesztő beszédet aziz ansari-val. (ja, csak úgy mellékesen murray is kapott egy dalt, hogy beleönthesse a bánatát egy hosszúcombú szőkéről.) (##10.31.)

„being an ace is not all fun and games.”

egy látványos belépővel megérkezett az első rend, így kaz végre belekezdhetett a kém-tevékenységbe -lopakodott, mint james bond, és bénázott, mint johnny english... de a viccet félretéve működött, hogy kicsit gondolkodott a srác, hogy miként tudna információkhoz jutni, és azt is jó volt látni, hogy nem csak hasraesni tud látványosan, de egy torony faláról is le tud jutni (miközben lövik őt a legendásan jól célzó rohamosztagosok)... érdekes lesz látni az állomás-főnök lavírozását is, aki a gazdaság működtetése érdekében kompromisszumokat kell hogy kössön (az áram-kimaradások ma jól példázták, hogy miért kell esetleg az első rendhez dörgölőznie). (##10.30.)

„big spider problem in this city right now.”

...és akkor chris chibnall pók-fóbiás nézők tömegeit taszította el a megújult sorozattól... oké, itt a nyakunkon a halloween, kellett valami spooky, amivel be lehet hálózni a horror-elemeket is az évadba, de ezekkel (az amúgy szépen animált) pókokkal biztos sokaknak kiakadt a para-métere. nekem mondjuk semmi bajom a nyolclábúakkal -én inkább más szinten vagyok válogatós... mondjuk az ilyen futkosós óriás-dögös részekre kevesebb az igényen, mint másoknak, és talán a nagy (környezetvédős) üzenetet is lehetne szebben csomagolni. de. azt egy percig sem állítanám, hogy ebben a kevésbé szerethető epizódban sem találtam volna semmi szerethetőt... mert ha már a tardis sikeresen hazahozta a kiscsapatot, hát foglalkoztunk a sheffield-i mindennapokkal is -ez azért jó, mert ritkán jut idő a sorozatban arra, hogy egy-egy útitársnak megismerjük a családi hátterét, úgyhogy most örültem, hogy yaz-ék ilyen szórakoztató kompániának lettek ábrázolva. plusz ott marja még mindig a lelkünket a gyász, ami sokat emel a drámai aspektuson... chris noth ezúttal nem mr.big-ként tetszelgett, hanem donald trump tökösebb verzióját hozta, egy arcoskodó ingatlanost, akit a profiton kívül nem sok minden érdekel -szóval ő volt az igazi gonosz, nem azok a sajnálatosan megvádolt nagyobbacska pókocskák... (##10.29.)

„-we’re gay. homosexual.

-i’m sexual. i’m a husband and a father. and i like to be with men. don’t try to make me into one thing.”

láthattunk ma néger férfit és szőke nőt aktus közben, feküdtek egymáson pucér férfiak szex után, egy unatkozó háziasszony is elvégezhette a kardióját egy reggeli torna segítségével, sőt, még egy klasszikus nagybajszos bajor-pornó amerikanizált interpretációja is bevillant -egyrészről így ez volt az egyik leglucskosabb epizód a sorozatban, másrészről meg magasan tartotta az egyenjogúság zászlaját. mert mindegy hogy kire vágysz, hogy kivel éred el az áhított kielégülést, feleslegesek a skatulyák... persze kapargathatjuk ezeket a jeleneteket jobban is, mert a kielégülések alatt ott a dráma -mert mondjuk cc egy brutális erőszakkal búcsúzott lori-tól. és bár sajnálom a lányt, nem érzem úgy, hogy még megmenthető lenne (lásd a sokat mutatott orr-púderezéseit). cc meg végül túlfeszítette a húrt valakinél, és nem mondom, hogy egy percig is sikerült volna megsajnálni (azért szegény bobby-ra is jó sok szart lapátoltak idén az írók)... vincent és abby között már jó ideje nem láttunk igazi intim együttlétet, inkább a kétségeinket erősítették fel most is, hogy vajon az olvasott lány örök partnerre talált-e a világifjú digóban (armand assante, mint james franco apja? nem rossz ötlet!)... (na mi az első gondolata a ’red hot’ (férfi) marketingeseinek? „lehetne a hősnő melle nagyobb a plakáton, mint a valóságban?”...) (##10.29.)

„it wouldn’t be gay to put a wig on a man and pretend they’re a woman.”

(◄◄) talán újra megszoktam a srácok stílusát, talán most először állt össze minden, de most először nevettem úgy igazán a sorozaton. de az is könnyen lehet, hogy david bowie dobta fel annyira a hangulatot, hogy rám esett -de jól esett... (mindenképp ki kell hangsúlyozni, hogy jemaine mennyire tökéletesen elkapta a vékony fehér herceg hanghordozását, fejtartását, és még most sem érződik tiszteletlenségnek a bohóckodás, hogy mr.jones a már a túlvilágról vezérli az űrhajóját.) (##10.29.)

„she is shallow. but she’s really hot.”

(◄◄) valahogy mi férfiak olyan hülyék tudunk lenni, ha szép nőkről van szó, mindegy, hogy milyen a személyisége, mindegy, hogy mi az érdeklődési köre, mi végtelen mélységgel tudunk beléjük szeretni... természetesen ez is conchords-osan volt túlpörgetve itt, gyöngyökre írt feliratokkal és üvegből készült lepkékkel... (a business time meg még mindig a legjobb dal a házaspárok bepunnyadt szerelmi életéről, amit valaha írtak!) (##10.28.)

„forgive me, lord, illumine me.”

szerintem a legtöbben azt gondoltuk, hogy az ifjú pápa progresszivitást hoz majd a vatikánba, hogy fiatalos lendülettel akarja majd megreformálni a konzervatív közösséget, és közben igencsak vét majd a hagyományos erkölcsök ellen (mégiscsak egy hbo sorozatról van szó). a bíborosok meg azt gondolták, hogy egy irányítható bábut kapnak majd, aki egyaránt hallgat majd az idősebb konzervatívokra és haladókra egyaránt... szokatlan, de pont ettől nagyszerű gondolat, hogy az ifjú pápa ennyire ősi gondolatokat hoz a felszínre magából -mert szerinte az istent szó szerint félni kell, és az egyházat is vissza kell vezetni arra az útra, amikor még féltek tőle az egyszerű emberek. és már láthatjuk, hogy mindez a pápa eddigi életútjából ered, hogy az árvasága miatt csak a szenvedést ismeri, hogy egész életében csak egyetlen boldog hét jutott neki, amikor kiszabadulhatott a vallásosság béklyói közül, és most ezeket a frusztrációit vezeti le egymilliárd emberen... és nem tudom, hogy mennyire lesz jó a taktikája azzal, hogy elidegenít mindenkit magától, hogy erőből akarja szabályozni a bíborosokat, mert ha túl sokáig feszít valamit az ember, akkor az egy idő után nem hajlik tovább, hanem eltörik... (mikor azt hinnéd, hogy örülhetsz, hogy egy nő lép be a pápai lakosztályba, az ifjú piusz elájul, és piétá-sat játszik csupán a nő karjaiban...) (##10.27.)

„girlfriends and bands just don’t mix.”

(◄◄) egyszer egy dobos barátom azt a bölcs tanácsot adta: sose zenélj együtt csajjal! ennek a komoly kiegészítése az a minden zenész által átélt empirikus tapasztalat, hogy ’ne csajozz be, mert a nők a férfi-közösségek ellenségei, és tudatosan vagy tudat-alatt, de szét fogják verni a jól működő egységet’. pedig olyan cuki az a lány, bret, el ne engedd! (ez volt az első rész, ahonnan egy dal sem került fel a hivatalos albumokra? mondjuk nem is volt dalban erős ez az epizód...) (##10.27.)

„i’ve been training my whole life to be an invisible pope.”

nem is lett volna hbo garancia, ha nincs legalább a második részben egy szex-jelenet -igaz, még csak egy szoliddal nyitottunk, egy istennek kedvessel... de egyébként megkapó volt az epizód kezdése a közelikkel felvett szex-jeleneten túl is, ahogy tettünk egy körsétát egy rutinos vatikáni reggelen... xiii.piusz percről/percre érdekesebb karakterré válik, leginkább azért, mert kiszámíthatatlan, nehéz érezni azt, hogy mikor gondol komolyan valamit, és mikor szórakozik csak azokkal, akik alatta állnak (azaz jelen esetben mindenkivel). persze arra már most lehet számítani, hogy valami radikális gondolat jár a fejében, hogy olyat fog mondani, amivel megbotránkoztatja a körülötte lévőket, de ez az aspektusa még mindig szórakoztató. közben már láthatjuk azt is, hogy mennyi kétellyel van tele, és ezekből eredhet a meglepő ötleteinek egy jó része is. például azt gondolnád, hogy egy fiatal pápa önelégült lesz, és mindenhol a jóképű arcát akarná látni, szerte a világban, ő viszont a titokzatosságot szereti. azt is hihetnéd, hogy mindenki pápájává akarna válni, de ő szándékosan elidegeníti a hűséges hívőket is egyből az első napokban, érdekes lesz látni a közvélemény reakcióját az első, igencsak nyomasztó beszédére például. (##10.26.)

„if you’re gonna have some sort of rap name, just be careful you don’t do a drive-by.”

(◄◄) new york egy veszélyes város, csoda hogy az új-zélandi srácok élete még csak most forgott először veszélyben -még szerencse, hogy ők olyan cukor-finom úriember (rapperek), hogy még a rablóikkal is összebarátkoznak... (##10.26.)

„one billion people will depend on what you say and do. they’ll make important decisions, happy or sad, of life or death, in order to obey you, in the name of god.”

egy szimbólummal terhelt álomból megérkezünk egy újabb álomba, ami már karcosan súrolja az istenkáromlás határát, és közben technikailag is szokatlan az audiovizuális körítés a hollywood-hoz szokott érzékszerveinknek, másak a kép-szögek, szokatlan a hangvágás -elég pár perc, hogy érezzük a gondoskodó európai kezet, ami megalkotta ezt a sorozatot... az is hamar tudatosulhat, hogy a főszereplőnk, a közelmúltban megválasztott ifjú pápa sem lesz egy klasszikus hős-alak, és nem csak a pápasággal intézményeinek prekoncepcióival számol le, de nem is tűnik egy jó embernek. persze szórakoztató lesz nézni, ahogy nagytestű vadkanként tör/zúz majd a csodásan berendezett terekben, de igazán szimpatizálni vele valószínűleg sosem fogunk... persze azt már most kéjes bűnös élvezet volt nézni, ahogy megkeseríti a régi hagyományokhoz (és a saját hatalmukhoz) ragaszkodó egyházi vezetők életét... leginkább lehetőségeket villantott fel ez a pilot, hogy valami igazán erős alkotás lehet a végére, de most még csak inkább próbálgattuk a ránk szabott új ruhát... (a gyönyörű képeket elnézve azért kíváncsi lettem, hogy mennyire engedték be sorrentino-ékat a szent helyekre, és mennyit kellett trükközniük, hogy hitelessé váljon a környezet -vagy csak eltitkolták, hogy egy istentelen vallási személyről akarnak forgatni...?) (##10.25.)

„i think i need a 1983 casio dg-20 electric guitar set to electric mandolin.”

(◄◄) jó hamar felbukkant a srácok fejében a zenekari dráma... de persze a maguk furcsa módján oldották meg ezt is -egy fél-playback előadással... megvolt az első komolyabb vigyorgásom is, annyira szürreális volt a ’boom’ klipp... (nem mellesleg biztos vagyok benne, hogy azért vágtak bele a srácok a sorozatba, hogy cuki lányok közelében lehessenek!) (##10.25.)

„-how many ones can you have?

-five.”

(◄◄) nem is tudom, hogy miképp akadtam rá annak idején a show-ra, biztos valamilyen ajánlásban bukkantak fel a srácok, mindenesetre akkoriban, a sorozat-dömpingem hajnalán vadásztam a különlegességeket, az új ízeket, így persze bret és jemaine is megragadtak a nézős-listámon -annak ellenére, hogy furcsák voltak... valahogy már az amatőrséget árasztó felvétel is felkelti a figyelmet, olyan svédeltnek tűnik minden, nem csak a robot-jelmezek, a kamera-szögek, a beállítások, mind eltér a megszokottól. és ott a két éneklős pasas a középpontban, akik folyton hülyeségeken rugóznak, mégis szimpatizálsz velük. azt nem mondanám, hogy térdcsapkodósan vicces, de végig mosolygósan szórakoztató. bár azt ne mondja nekem senki, hogy ne vigyorodna el, amikor a sírós dalban kivágják a srácok a magas hangot... (##10.24.)

„riding the bus in montgomery. good times.”

tudom, hogy voltak már a doktornak színesbőrű útitársai korábban is, de ennek az epizódnak most kellett elkészülnie, ezzel a diverz társasággal, az új író-csapat első történelmi kalandjában, manifesztumként... nehezen fogalmazom meg az érzéseimet, mert a rasszizmussal és szegregációval szemben nehezen türtőztetem magam, és most is le tudott forrázni az, ahogy hitelesen bemutatták ezt az undorító közeget, ami amerika déli felét jellemezte a polgárjogi mozgalmak előtt -de szerencsére az epizód tele volt felemelő pillanatokkal is, amik miatt nem ökölbe szorított kézzel kellett végigülnöm ezt az ötven percet (gondolhatunk itt a nagy találkozásokra rosa parks-szal és dr.king-gel, vagy yaz és ryan beszélgetésére (a kuka mögött), miszerint lehet hogy nem tökéletesen elfogadó ma a világ, de azért sokat haladtunk már előre az ötvenes évek óta). és a finálé is sokféleképpen tudott felkavaró lenni azzal, hogy egy olyan esemény megvalósulása felett kellett őrködni, ami egyszerre elborzasztó és felemelően szép is... örültem, hogy nem valami űrlényt húztak elő a kalapból az írók gonosznak, csak egy nem túl ügyes jövő-nácit, és csak annyira terhelték sci-fi elemekkel ezt a drámai részt, amennyire muszáj volt. (szépen alakul a csapat-dinamika, mindenki megtalálja benne a helyét, és nem felejtkeznek el arról az űrről sem, amit a gyász okoz két karakternek.) (##10.22.)

„vengeance is just the match. you know that. fire is much more complicated.”

ejj, de nehezen tudom minden héten rávenni magam, hogy elindítsam az új részt... és nem a minőséggel van bajom, vagy hogy unatkoznék alatta, igazából... izé... a fene se’ tudja, hogy mi bajom van... azt mondjuk eléggé érzem, hogy dörmögő motorok ide-vagy-oda, nekem a klub mellékes ebben a történetben, és az évad igazi sztárjának adelita-t érzem (és nem csak azért, mert carla baratta-t szívesen nézi a férfi-szem), hanem mert nagyon érdekes figyelni azt a lavírozást, amivel életben tartja a mozgalmát, az erős és okos nőt, akinek gondosan kimunkált terve van mindenre -ugyanakkor az érzelmei is folyton feszítik szét belülről (nem is tudom, hogy melyik párbeszéd tetszett jobban, a múltfeltárás az idősebb reyes-zel vagy az alkutétel galindo jr-ral). és ez a bonyolult mexikói viszonyrendszer az, ami igazán megpörgeti nálam a show-t, a kartellek és a korrupció által fojtogatott vegetálás... ehhez képest azt, hogy pár ember bőrnadrágban morog, és néha fegyvert vesz más bőrnadrágosoktól, eléggé elértéktelenedik... viszont a hatóság eléggé aktivizálta ma magát -és nem csak arra gondolok, hogy ez-nél a rendőri brutalitás szemléltetése erősen megmutatkozott- hanem hogy pont most kezdték úgy gondolni, hogy összeszorítják a markukat a kartell körül (sutter-ék megint becsempésztek egy ex-samcrow karaktert ide, ügyes húzás)... (a családi erőszak szálát még emésztem, majd meglátjuk hova fut ki.) (miért kell mindig valami állatfajt beexponálni az epizódokba? ez valami fétis...?) (##10.22.)

„back at the gallagher house.”

eléggé fel tudnak húzni az írók azzal, hogy nem engednek ki senkit igazán az ördögi körből, mindenkit vissza kell húzni a gallagher-ház környékére, nehooooogy még valami fejlődés elinduljon a szerencsétleneknél (oké, ian kiszabadult -a börtönbe)... értem én, hogy fi idén túl külön úton járt, alig volt interakciója a többiekkel, de én személy szerint élveztem azt, hogy végre egy más minőségű életet él, hogy fel tudják villanyozni új dolgok -mert minket nézőket is fel tudnak villanyozni az új dolgok, azt meg már láttuk számtalanszor, amikor egy gallagher arccal tompítja az esését a betonon, fiona is volt már ennél mélyebben is. persze ettől még sajog a szívünk érte (kis öröm debbie erős támogatása és bosszúálló hajlama, valamint azért aprókat lehetett mosolyogni emmy rossum részeg-játékán is)... de ugyanezt mondhatnám, kisebb mértékben lip-nél is, mert megint egy alávaló nőszeméllyel sikerült összekeverednie, de sajnos annyi(-de-annyi) nő mellett láttuk már, szex után, cigit szívva, hogy egy percig nem gondoljuk azt, hogy ez valami tartós dolog lesz. de lehet hogy én vagyok a hülye, hogy ennyi év után változásokat várok a show-tól. mert ha úgy állnék hozzá, hogy puszta szórakozásként is megteszi, akkor nem püfölném percek óta a billentyűzetet a hülye bölcsész-hozzáállásommal, csak vigyorognék nagyokat. mert tényleg van min, például frank-ből a megélt élet egészen kitűnő pszichiátert faragott, hehehe... (##10.22.)

„it’s not a loop. it’s a full-length feature. it’s made for theaters.”

na akkor tegyünk megint egy próbát, hogy összefoglaljuk a sokfelé szaladó szálakat, lássuk, milyen egzakt értelmezés vonható le a karakterek általános viselkedéséből: senki sem menthető meg, főleg önmagát nem tudja megmenteni senki sem... hetek óta nézzük vince savanyú arcát, így üdítő látni, hogy ki tud szakadni ebből az állapotából -ehhez az kellett, hogy kiszakadjon kicsit a manhattan-i éjszakai életből. de persze nem örökre, mert egy hülye lelkiismeretes fazon ő, aki talán nem is saját magát félti a maffiától, hanem a szeretteit... az a legenda terjed a meleg férfiakról, hogy sokkal nehezebben viselik a monogám kapcsolatokat, mint a heteró társaik, és paul-nál rájátszanak erre a sztereotípiára, ő az a pasi, akinek a nyugalom a legnagyobb ellensége... úgy érzem, hogy a prosti-mentő akció robog a dráma felé, túlságosan cibálják vele a cc-hez hasonló vadállatok bajszát, de legalább kellemes feszültséget is hoznak ezzel a show-ba... candy-nél nem is a szexista közeget hoznám fel, mint azt az állandót az életében, amitől képtelen szabadulni, inkább a fiával való kapcsolatát, akinek még mindig csak egy kis darabot mutatott be a valódi életéből, a mocskot még mindig próbálja takargatni... a legtökéletesebb példákat a végére hagytam, mert a gyáva rendőr a halálában is gyenge maradt, egy kiüresedett drogos kurvának meg a legrózsaszínebb mentőövek sem jelentenek már semmit... (##10.22.)

„i just wanted it to be real so bad.”

remélem, hogy az a generáció, amiről a sorozat szól, serényen kattint a netflix-re mostanában, mert szép csomagban kapja meg az üzenetét az alkotóktól: ugyanis a mostani tizenévesek vannak leginkább kitéve az internet veszélyeinek. és nekem, aki eléggé remeteként éli a közösségi médiás életét, kifejezetten riasztó látni, hogy az emberek ennyire hamis képet képesek sugározni magukról -és ami még fontosabb, hogy ennyire naivan be tudnak dőlni, ha valaki más hangnemben közelít hozzájuk, ha átlát a sebezhetetlenségük álarcán... idén elvarrtunk minden szálat, minden tettnek meglett a gazdája, még az ilyenkor kötelező feliratok is megjelentek, hogy kivel mi történt a későbbiekben, de a téma súlyossága miatt az ember nem érez felemelkedő megkönnyebbülést, csak nyomasztva fekszik az ágyában, és aggódik azért, amerre a (digitális) világunk rohan előre... (##10.19.)

lehetettek volna a készítők lusták, hogy csak annyi erőfeszítést tesznek, hogy a kukit kakára cserélik -és az szar lett volna mindenkinek... persze a szerkezet és a motívumok megmaradtak erre az évadra is, de már sokkal kevésbé tűnt gimmick-nek a dokus jelleg (sőt, be is építették a sztoriba, hogy a netflix több pénzt adott erre a körre, ezért profibb a kivitelezés, és ezért vannak utánjátszott jelenetek is, amiket én alapvetően utálok a dokumentum-filmekben, de itt többnyire működtek ezek a kiegészítések is). mivel már megszoktuk azt az ötletet, hogy két középiskolás készíti nekünk a sorozatot, így már nem mosolygunk a helyzetek komolytalanságán, hanem nagyon is komolyan vesszük a nyomozási anyagok felgöngyölítését -és ami igazán nagyszerűvé tette ezt az évadot, az az okosan adagolt tanulság nugátok, amik a fináléra csúcsosodtak ki igazán, magasabb szintre emelve a sorozat nívóját. ami talán visszalépés volt az előző körhöz képest, az peter és sam kívülre kerülése, mert nem igazán volt lehetőségük a szakmai szerepükön túl szerepelni, és az egymás közötti személyes kapcsolatuk sem változhatott most. de ez csak egy apró légypiszok egy könnyen fogyasztható, és komoly beltartalommal megáldott évad makulátlanságán.

(update: tudom, hogy azóta kaszát kapott a sorozat, de még várok az össz-értékelővel, hátha el tudják valahova adni a show-t a srácok.)