soroló

„bármikor bármiben tévedhet.”

talán azt a legérdekesebb megnézni itt a végén, hogy mennyit változtak a karakterek az első rész óta. hétfőn ferenc megbékélt a sorsával, nem érdekli az emberek véleménye, csak az, hogy letegye a terhet. az sajnos nyitva marad, hogy a lányával hogy alakul a viszonyuk, de nem lennék meglepve, ha azt is sikerülne rendezni ezek után. / kedden is szembeötlő a változás -bár orsolya hangjában még mindig ott van az a penge-vékonyságú cinikus él, de azért sok mindenben más, mint kezdetben. elszállt belőle a düh, érzi, hogy tud másképp viszonyulni az emberekhez, a szüleihez, andráshoz. egészségesebb lett az öntudata. / ha azt nézzük, hogy az elején misi csak vonogatta a vállát, most viszont határozottan kiállt magáért (ahogy halljuk, az iskolában is), szerdán is tetten érhető a változás. vissza mer szólni, kicsit már arra is veszi a bátorságot, hogy összekacsintson andrással, jót tett neki ez a pár hét szerintem. fel van készülve a további változásokra. a szülei is mások, tamás tényleg komolyodott, petra meg megtört szegény, de meg kell tanulnia továbblépni. báááár... olyan jó volt látni, amikor bátorítóan megfogták egymás kezét -én még nem írnám le ezt a kapcsolatot. / féltem a csütörtöktől az előző heti rész vége óta -hogy virág a szokásos módon reagál majd, dühből és dacból, de ő már nem ugyanaz a virág, mint korábban, sokkal belátóbb, ismét azzal az éleslátással rendelkezik, ami olykor/olykor kibújt a harapós énje alól már korábban is. egy dolog nem változott, még mindig végtelenül cuki... / és andrás maga változott-e? nehéz erre válaszolni, tele van kételyekkel, egyfolytában vizsgálgatja, méricskéli magát, hogy elég jó ember-e, hogy megfelel-e a szakmájában, hogy vajon az ő viszonya hogy alakul majd a fiával. hogy a könnyebb utat válassza-e. de talán nem kell ahhoz túl nagy optimistának lenni, hogy azt mondjuk, kedves andrás, maga pont úgy jó, ahogy van... (heti megfigyelés: sokszor eszembe jut, hogy hogyan kattoghat egy író agya, hogy nekem eszembe jutna-e egy karinthy novella, a sakk-analógia, egy bugyuta székely vicc, és valószínűleg nem, és ezt szépnek és izgalmasnak találom.) (++12.18.)

van az a híres római mondás, miszerint mindenről a nők tehetnek. hát idén ezt arra módosítottuk, hogy mindenről a szülők tehetnek... minden részben kiemelt szerep jutott a szülő/gyerek viszonynak, és ez egy olyan alap-fundamentuma a lelkünknek, hogy érdemes volt vele foglalkozni ennyi részen és ennyi héten át. és nem csak a pácienseknél használták ezt fel, hanem sokkal többet megtudhattunk andrásról is ezen keresztül, mint mondjuk tavaly(előtt) a szerelmi nyűglődésén át... az évad-kezdés előtt természetesen volt bennünk drukk, hogy az új karakterek vajon mennyire fognak a szívünkhöz nőni, hogy lesznek-e annyira érdekesek, mint az előző generáció, pedig bízhattunk volna jobban a készítők kezében, ami eddig is bizonyított. mindegyik ülés érdekes volt, és a színészek sem vallottak szégyent, legyenek öreg rókák vagy kezdők, énekesnők vagy direktorok. az első szezonban a szerda volt a kedvenc napom, idén a csütörtök, azt hiszem vonzódom a problémás ifjú lányokhoz... ismét üdítő volt magyar hangokat hallani, látni budapestet a háttérben (gondolom most direkt volt a jelenetek többsége nappali fényben felvéve, kicsit a hangulat is másabb lett tőle). és jó volt egyben tartani, három hétbe sűríteni a hét hetet. de most szörnyű belegondolni, hogy elfogyott, hogy mehetek az örkénybe, ha mácsait akarom látni és hallani... nagyontetszett.

„amiről nem veszünk tudomást, az nincs.”

azt hitték, hogy az elmúlt hetekben belefáradtunk a megszokott formába? csak mert most több helyen is kizökkentettek a hagyományokból. hétfőn nem a megszokott kanapén zajlott a beszélgetés –hanem egy törölközőbe csavarba... érdekes volt figyelni ferencet, ahogy a szokásos morcosságából kinyílva szinte élvezettel mesélt a nyolcvanas évek viszonyairól, a megalázott beszervezettek és megfigyeltek életéről. / kedden inkább a lelki folyamatokban érhető tetten a változás, a hozzáállásban, hogy orsolya igazat ad andrásnak, hogy megpróbált közeledni az anyjához, hogy felmerül benne a továbblépés, az örökbefogadás gondolata. / szerdán már a nyitányban egy újdonság, egy eddig ismeretlen páciens, de misi útja és viselkedése is szokatlan volt, már nagyon a végső ponton kellett lennie lelkileg, ha az iskolából való lógást választotta. és örömteli, hogy andráshoz ment, hogy nála biztonságban érzi magát. érdekes, hogy a doki a szülőkre való ráhatásnál olyan testtartást és gesztikulálást vett fel, amit inkább ágnes irodájában szoktunk meg tőle. / csütörtöknél jöttek a legnagyobb csavarok, hogy a szabadban, egy padon kaptuk meg a jól ismert dacos virágot. és csak azért nem hisztizek, hogy túl kevés volt a drágából, mert az epizód második felében für anikót is nagyon szerettem. egész pontosan azt a kedélyes viszonyt, ami andrással van közöttük, hogy elszállt minden feszültség, ami végig ott volt bennük az első évadban. és azokat a mosolyokat. / a péntek is nagy fordulatot hozott, megismerhettük a másik oldalt is, annamari érzéseit, amikben az volt a szörnyű, hogy előtte (és utána) halltattuk, hogy andrás mit gondol a kapcsolatról, hogy tudatosult bennünk, hogy ennek is szomorúság lesz a vége. (nem tudom megállni, hogy ne írjam le, de rájöttem, hogy mi zavar kováts adél arcában -túl messze vannak egymástól a szemei. de ettől nem lesz csúnya, csak szokatlan.) / a hét megfigyelése: azon vettem észre magam, hogy most különösen el tudtam merülni a történetekben, amiket a karakterek meséltek, a kialvatlanságom miatt ásítoztam a keddi epizód első tíz percében, de a végére elmúlt, el is felejtettem, hogy fáradt vagyok. még a testem is dicséri a sorozatot... (++12.17.)

„hétfő óta minden reggel eszembe jut, hogy miért öltöztem feketébe.”

(nem tanultam meg tavalyelőtt, hogy ne terápiával kezdjem a napot, pedig azt tudom, hogy képtelen vagyok nehéz ételt enni reggelire...) a hét megfigyelése: tetszett, hogy nem rágták a szánkba, hogy mi történt, mert bár a hétfői nyitójelenetből már ki lehetett találni, csak szerdán lett kimondva ténylegesen. szeretem, hogy intelligensnek nézik a nézőket. tényleg kemény hét lehetett ez andrás számára, mert minden nap előkerültek az apa-gyerek viszonyok, vagy a halál fenyegetettsége, de egész péntekig jól bírta a nyomást. / hétfő: hát eljött a sokat emlegetett lány, tele sérülésekkel és titkokkal. ferenc egy kicsit másképp is viselkedett a jelenlétében, bár azért nehezen fogta vissza az egóját. nagyon szerettem a testbeszédet az egész epizód alatt, ahogy helyezkedtek ide/oda, ahogy ki-kipillantottak andrásra megerősítésképp. az írás felépítésében viszont az volt a legjobb, hogy a végén koppant leginkább a dráma, amikor az ember már nem számított rá. ha tényleg úgy hozzák be az ügynök-múltat, ahogy számítok rá, már megérte, hogy politikusra írták a szerepet. / kedd: itt megvolt a múlt héten az áttörés, most csak az eddig hallottakat színesítettük tovább, a gyerekkor még sanyarúságosabb lett, a titkolt terhesség még nehezebb, és elszánt tettekig jutott a gyerek iránti vágy. robbanás előtt lehetünk nem sokkal. / szerda: talán át kellett volna húzni az epizód címét, és azt írni, hogy ’tamás’, mert igazából az ő érzéseit piszkáltuk meg. mert hogyan érez egy apa a fia iránt -főleg, ha az nem olyan, mint amilyen a fejében él, mint tökéletes gyerek. ez most leginkább azért volt fontos, hisz’ andrás is hasonló problémákkal küzd, csak a másik oldalról, egy apa büszkeségének elnyerésével. / csütörtök: érdekes lélek ez a virág, tisztában van a saját lelkivilágával, az érzéseivel, mégis legtöbbször inkább hárít és dühből vezeti le az egészet. nem könnyű eset, mégis jó nézni ezt az egész hullámvasutat. / péntek: több szempontból is az eddigiektől eltérő epizódot kaptunk, maradtunk andrás lakásán, és tulajdonképpen nem is terápiát hallhattunk, hanem egy őszinte beszélgetést két barát között -egy szomorú esemény kapcsán. és mácsai művész-úrnak is valami mást kellett hoznia, egy mélyen esendő embert, aki önmagában kételkedik, és aki gyászol -természetesen lenyűgöző eredménnyel tette ezt. (++12.14.)

„ne gondolja azt, hogy mindig mindenért a szülők a hibásak.”

(még ha a sorozat ennek pont az ellenkezőjét is sugallja...) heti megfigyelés: ma ruha-fronton tudtam összefűzni az első három részt, ferencet először láthattuk öltöny nélkül, misi végre levette azt a ronda pulcsit (örültem, hogy utaltak is rá), és talán most először volt (farmer)nadrág orsolyán. / hétfő: már emlegettem az öltöny-tényezőt, mint változást, de sokkal komolyabb lelki törést láthattunk -a munka elvesztése miatt. tipikus depresszióba zuhanós jelek, amikor minden az értelmét veszti. nehéz kérdés, hogy ki lehet-e ebből jönni. / kedd: pont azon gondolkoztam, hogy idén talán kevésbé megyünk mélyre, de most is kiderült, hogy mennyire türelmetlen tudok lenni ilyenekben -mert amint orsolya elkezdett beszélni az anyjáról azzal a gyűlölettel a hangjában (vö. andrással a pénteki napon), majd amikor kiderült az igazság az abortuszról, akkor éreztem meg azt a letaglózó mélységet, amiért tavaly(előtt) is el voltam varázsolódva. / szerda: egyből látszott, hogy misi nincs jobban, csak látszat az egész bájvigyor, de az anyák nagyon vakok tudnak lenni. továbbra is nagyon szeretem, ahogy andrás hozzááll a fiúhoz, ahogy meg tudja változtatni a hangja tónusát, amikor vele beszélget. / csütörtök: és ha már kellett a mélység, akkor a héten dupla dózisban kaptam. azt már eddig is tudtuk, hogy a bátyja lesz a kulcs virágnál, de most már beexponáltuk az édesanyát is (megint a szülők...). de ez még csak a felszín lett volna, inkább az ájulás utáni rész miatt voltam oda az epizódért. ilyenkor valahogy mindig előjön belőlem az ölelős ösztön, és szaladnék a képernyőn át, hogy vigaszt nyújtsak -egy fikciós karakternek. nagyon fura érzés ez. / péntek: azon is gondolkodtam ma, hogy a szerkezetből adódóan csak ezeket a néhány perceket kaphatjuk andrás magánéletéből, de most ezzel a péntekkel kárpótoltak, és igazán mélyre áshattunk a doki lelkében. ami után az ember azt mormogta fejbe kólintva: nem hagyhattok így itt minket... (++12.10.)

„volt már olyan fájdalmad, ami nem múlt el?”

a hét megfigyelése: így, hogy ember egyben néz meg egy heti adagot, valahogy jobban feltűnnek a párhuzamok. hogy a most a vágyak mellett az álmok is fontosak lettek -sőt, két karakter el is aludt a terápia közben. nem lehet véletlen. hétfő: az egyik álom elmesélése itt történt, egy rémálomról van szó, ami a gyerekkorhoz kapcsolódik (hmmm). de máté gábor nem csak ezt tudta nagyon plasztikusan elmesélni, hanem az egész dániai történet végi pörgött a szemem előtt, pedig csak egyszer láttam egy dokumentum-filmet christiania-ról. úgy tűnik, hogy generációs probléma lesz leginkább a háttérben, mennyire tipikus, hogy undorodva mondja ez az idősebb generáció a ’drogoskurva’ szót... / kedd: itt nem voltak álmok, csak vágyálmok, amiket hol ki mer mondani bori karaktere, hol inkább visszakozik, hogy nem is gondolta komolyan. egyre jobban rajzolódik ki az a férfigyűlölő nő, aki igazából nem is gyűlöli a férfiakat, csak a saját bizonytalanságát, és ezt mindenkin levezeti, főleg a magabiztos nőkön és férfiakon. / szerda: andrás jól bánik a gyerekekkel (kivéve a sajátjait), tök jó, ahogy megtalálja velük a hangot. de viszonylag hamar félreraktuk misit, és azt a fajta civódást kaptuk helyette, amit már tavaly is oly’ fájdalmas volt nézni -a szó pozitív értelmében. néhány mondatnál most is összetört a szívünk. / csütörtök: az tetszik legjobban niké-ben, ahogy zavartan a szemét forgatja, az ilyenektől lesznek teljesen hitelesek a pillanatok. itt sűrűsödött az elején emlegetett két téma, az alvás és a (rém)álom. és őt is nagyon jó volt hallgatni, ahogy a családjáról mesélt. / péntek: mintha visszaugrottunk volna egy évet -ágnes abban a legjobb, hogy felbassza andrás agyát az égig, és mi piszokmód élvezzük, ahogy láthatóan megy a vércukorszint egyre fel. fel. fel... (++12.08.)

„-mihez hasonlított ez az érzés?

-mint amikor péklapáttal tarkón vágnak.”

nem lehet könnyű pszichológusnak lenni, nap/mint/nap az emberek hisztijeit elviselni, miközben persze ott vannak a saját problémák is. (másik kamerába néz) hát lássuk ezeket egyesével... hétfő: továbbra is vékony jégnek érzem az aktuál-politikai áthallásokat behozni a sorozatba, mert ebben az átpolitizált országban akármilyen stikliről fog beszélni a mi politikusunk, biztos, hogy eszünkbe fog jutni egy valós példa. viszont nem igazán mondatnak vele konkrétumot, kicsit mismásolnak. jobban szeretném, ha leásnánk vele mélyebbre, de még csak az elején tartunk az üléseknek, lehetnék türelmesebb. / kedd: veszélyes terep lehet számomra ez a szál, mert egy negyvenes nő vágyai a hagyományos családmodellre nem biztos, hogy az a téma, amivel meg lehet fogni. de csak jó szögből kell nézni -a magánytól való félelmet én is ismerem, és bori természetessége is sokat ad ehhez a húsz perchez. valamint a kíváncsiság, hogy hogyan sikerül feloldania andrásnak benne ezt a vélt sérelmet. / szerda: egyre jobban örülök, hogy nem engedtük el ennek a két karakternek a kezét, hogy nem csak a sráccal foglalkozunk, hanem szépen végigmegyünk a válás összes stációján. / csütörtök: először megijedtem, hogy összefogott hajjal kevésbé fog tetszeni niké, mint elsőre a kiengedett lobonccal… oké, terelek, mert itt érzem a legközelebb magamhoz a témát. pontosan tudom, hogy milyen az, amikor nem tudjuk elengedni az ex-ünket, amikor látszólag jóban maradunk, és magunknak is nehezen valljuk be, hogy mennyire problémás ez a helyzet. / péntek: itt azt szeretem a legjobban látni, hogy mennyire máshogy viselkedik andrás a kanapé másik oldalán. illetve az erkélyen egy másik széken... ez a kicsit felszabadultabb érzés, a napsütés és a mélyre-ásás az anya-problémában igazán ütős kombinációvá álltak össze az utolsó percekre. / a hét megfigyelése: másfél órája azon gondolkozom, hogy miért egy batman-logós és egy zombis posztert rakott ki andrás a (gyerek-)váró falára... (++12.04.)

„nekem nincsenek nehézségeim a stressz kezelésével, ellenkezőleg...”

drága doktor úr, két éve nem találkoztunk, és már nagyon hiányzott, hogy egy jót beszélgessünk a kanapéján. kicsit nehezen találtam ide, bár azt meg kell hagyni, érdekes környezetben van az új rendelője, de azt hiszem, itt is jól fogom magam érezni. az új szomszédok is szimpatikusak... nem elég a koncepció, hogy minden nap más karakteren van a fókusz, még minden évben cserélődnek is a páciensek, ez az igazi bátorság. azért nem engedtük teljesen el az előző évad kezét, az egyik esetből szép átívelés lesz (már ezt az öt részt is egybefűzte), és hát persze vannak visszatérő arcok is. de kezdjük az elején -hétfőn. nagyon vártam, hogy milyen lesz, amikor a két direktor egymásnak feszül, és nem is kellett csalódni máté gáborban. a politikussága jelenleg még nem kiemelten fontos, csak ad egy kis aktualitás-ízt a történetnek, sokkal inkább a családdal fogunk itt foglalkozni. / kedd. még nem tudom, hogy az ügyvédnőt hogyan szeretnék a történetbe húzni, de örömteli, hogy péterfy borit választották, mert van egy olyan cinikus él a hangjában, ami nagyon alkalmassá teszi a szerepre (plusz pont a meglepi jordán tamás poénokért). és az első hét odacsapós dráma-díj is az övé. / szerda. tini-szereplőktől mindig félek, főleg, hogy egy tipikus vállvonogatós ’nekemmindegy’ kölyköt kell hoznia, de jól felkészítették a srácot, hiteles lett. amikor az apjáról beszélt, akkor ott csengett a fülemben a nagyzsolti hangja, ahogy okítja a fiát. és aztán meg is kaptuk mindezt a valóságban is, jó volt viszontlátni ezeket a cívódó szörnyeket. / csütörtök: kicsit olyan vagyok, mint dargay doktor, mindig beleszeretek egy páciensbe, és nikének ezt már az első héten sikerült elérnie. és ezek a húszpercek alapján az ő története érdekel is a legjobban. / péntek: csak a szokásos, szellemi sakkjátszma magas szinten. / a hét megfigyelése: frissítőek a változások, a divatosabb ruhák, a szellősebb terek, a háttért uraló panorámák. de ezek csak díszletek az alámerüléshez, ami ránk vár. (++12.02.)