soroló

„my story is an embroidery with many beginnings and no end.”

kicsit megijesztettek, hogy a finálé nagyrészét kergetőzéssel fogjuk letudni, de aztán szerencsére hamar véget vetettünk a gonosz regnálásának, és jöhetett az a szívmelengetés, amit sokan nyálasnak tartanak, nekem viszont szükségem van erre a fajta érzelmi löketre, hogy legyen erőm elengedni ezeket a megszeretett karaktereket. már szülés-jelenetnél megkezdték a puhításomat (elsősorban a zenével értek el hatást), de aztán eljött az a pillanat, ami minden igaz rajongó a legjobban szeret(ett) a show-ban -egy klón-találkozó... és bár egy pillanatra megint felmerült az emberben, hogy technikailag milyen kihívás lehet egy ilyen csoportképet létrehozni, de aztán mindent elsöpörtek az érzelmek, mert tökéletesen mutatták be ezeknek a sokat próbált testvéreknek a kötődését egymáshoz. és sok esetben az ember örül annak, ha vegyül egy kis keserűség is az édes íz mellé az utolsó falatnál, most cseppet sem bántam a totális happyend-et, mert igenis a sok nehézség után kiérdemelték ezt a karakterek. (#08.13.)

tisztában voltak azzal az írószobában, hogy ez lesz az utolsó évad, így az események végkifejletével együtt a hangulatot is sokkal sötétebbre festették -és én általában respektálom, ha valaki ennyire kitart a koncepciója mellett, még ha nem is mindig értek egyet a döntésével... mert összességében tetszett az évad a határozott céltudatosságával, a nagy megoldások izgalmával, de egy picit hiányzott az a könnyebbség, a szertelen játékosság, ami eddig erősebben jellemezte a korábbi szakaszokat. de tényleg megértem, hogy háttérbe kellett szorítani azokat a karaktereket, akiket leginkább comic relief-nek használtak (hendrix-ék, helena, krystal, felix), hogy legyen elég idő eljutni a célvonalig. viszont azért nagy pozitív kalapemelés adnék, hogy jutott idő kicsit benézni a klónok hátterébe, gyerekkorába, mert szépen egészítették ki a róluk kialakult képet... no, a sztori teljes lett, a gonosz legyőzetett, a csajok megtalálhatják a maguk boldogságát az életben. örülünk, de egy picit szomorúak is vagyunk. megyek is, megnézem az imdb-m, hogy mi tatiana következő projektje...

rendre verbális akadályba ütköztem, amikor ajánlani akartam az ismerőseimnek a sorozatot, mert kínosan ki akartam kerülni azt, hogy lényegi információt nyújtsak át, így általában ezt makogtam: hát van egy lány, aki egy vasútállomáson látja, hogy egy rá tökéletesen hasonlító másik lány a vonat elé ugrik, szóval, izé, nézzél bele, mert tök jó... mert azt gondoltam, hogy ha nekem már lelőtte a promóció a klónos csavart, akkor más hadd lepődjön már meg a legfontosabb fordulaton -enélkül a kulcs-infó nélkül viszont nem tudtam eladni senkinek a show-t... pedig örültem volna, ha az ismeretségi köröm is rákap, mert még ha nem is tartozott sohasem a legnagyobb kedvenceim élbolyába, mindig szívesen eltöltöttem azt az évi 10 részt a klónjaimmal. mert sohasem unatkoztam, az írószobában gondoskodtak arról, hogy mindig érdekesen gördítsék előre a mitológiai hátteret, újabb és újabb gonoszok keserítsék meg hősnőink életét, ugyanakkor arra is ügyeltek, hogy a gonosz elleni nagy csatában jól érezzük magunkat, azaz sok humorral tegyék lebegősebbé a hangulatot. és bár az első évad után azt éreztem, hogy veszített a sorozat a bájából, leginkább azért, mert fókusztalanul csapkodtak a szálak, később visszatért a hitem, amikor erősebben fogták az alkotók a gyeplőt... eddig gondosan kerültem a sorozat legfontosabb aspektusának a dicséretét, hogy a végére maradjon a leghangosabb hozsanna: tatiana maslany... mert lehetett volna bármilyen megcsavart összeesküvéses rejtély-központú sztorit írni, vagy összetett karakterekkel zsonglőrködni, ha nincs ez a csöppnyi színésznő, aki kaméleonként azonosul a számtalan szerepével, aki annyira el tudja különíteni a klón-személyiségeket, hogy még öt év után is rendre emlékeztetnem kellett magam arra, hogy ezeket a karaktereket ugyanaz a színésznő játssza (és akkor még nem beszéltünk a rajongók által mindig körülimádott klón-játszik-klónt jelenetekre, vagy azokra a technikailag magas szinten létrehozott pillanatokra, amikor számtalan klón tartózkodott egyetlen helyen)... úgyhogy én szívélyesen köszönöm az elmúlt öt évet, jó kis kaland volt, és köszönöm tatiana-nak a felejthetetlen játékot, és kívánok neki még hosszú és tartalmas karriert.

„i am not special. i’m a copy like my sestras.”

helena csendesen készült a bébikre egész évben, ideje volt, hogy az utolsóelőtti pillanatban a fókuszba emeljék. idén már többször is nagyszerűen sikerült beépíteni egy-egy klón ’így-jöttem’ történetét egy-egy epizódba, így a szöszi ukránnál is szépen működött a flashback, és nem csak a szőkeségére derült fény, hanem arra is, hogy miként kondicionálták arra a gyilkos szerepre, amiben megismertük őt a kezdet kezdetén... de persze a keménysége máig megmaradt, olyan mint egy űzött vad, aki a csapdából is kirágja magát, akár az élete árán is. komolyan aggódtam az életéért, de szerencsére megérkezett a legközelebbi sis’, hogy élet(ek)et mentsen -miután előadta a sorozat talán legátlátszóbb klón-játszik-klón-t jelenetét... az egyre őrültebb és kétségbeesettebb főgonoszunknak is elég volt kettő pillanat, hogy átlásson a szemfedőn, ennyit a jól kigondolt tervekről... érezhetően megcsapja az embert az elmúlás szele, van, akit már most gyászolunk, de könnyen lehet, hogy van még olyan, aki életét veszíti az utolsó csatában (és nem csak a halálra gondolok itt, hanem arra is, hogy a ma igencsak keményen fellépő art nem biztos, hogy a szakmájában maradhat ezek után). (#08.13.)

„give yourself a chance to be truly free.”

pont azon elmélkedtem magamban a kezdéskor, hogy milyen komor is lett a show idénre, és ehhez a hangulati változáshoz annak is komoly köze volt, hogy jó időre parkolópályára rakták felix-et (meg a tetemes alkohol elfogyasztására képes igazi nővérét). úgyhogy nem meglepő, hogy a visszatérésével (és hendrix-ék hathatós segítségével) visszatért némi könnyebbség is a sorozatba egy bohókás művészeti megnyitó képében -de basszus, most meg pont azt éreztem, mint sarah, hogy nem biztos, hogy itt van az ideje a szórakozásnak, mert túlságosan nagy még a veszély... aztán jött két fordulat, amik új érzést keltettek bennem: igen közel már a vég. az egyik egy pozitív benyomás volt, amikor cosima önfeledten tudott örülni, hogy újabb komoly csapást mértek a neókra, a másik viszont egy tragikus fordulópont, amivel arra emlékeztettek, hogy a végjátékban soha senki sincs biztonságban... de logikus írói lépés, hogy egy halállal lökik a szereplőket az utolsó lépések felé, ahogy helena szálán is kellett egy hasonló drámai cselekmény, hogy aktivizáljuk a klónok legerősebb fegyverét... (érdekes módon tudok örülni annak, ahogy játszanak az írók rachel-lel, hogy melyik oldalt választja végül -egész addig, amíg a testvérei felé húz a szíve...) (#07.30.)

„did you hate being studied when you were my age?”

legtöbbször csak valami gonosz entitásként szoktunk rachel-re gondolni -pedig az ő karakterében is sokkal több van, mint hogy ő a rossz oldalra keveredett, áruló klón... ma főleg a flashback-ek miatt éreztük, hogy rachel nemhogy nem kivétel a klónok kísérleti nyúlsága alól, hanem egyenesen a legtöbbet szenvedett emiatt, hiszen épp’ kéznél volt, ha tanulmányozni akarták a ’vérvonalát’. így nem csoda, hogy felnőve ilyen hideggé vált (vagy hogy már ifjú korábban is lelkiismeret-furdalás nélkül végzett egy sorstársával). de minden benne lakó sötétség ellenére van még benne jóság is -és van benne dac is, mert azt nehezen viseli, ha nem bíznak meg benne azok, akikre felnéz. és emiatt hajlandó radikális tettekre is (jól fokozták fel a feszültséget a szemben lévő kamerával, még úgy is, hogy összerakható volt, hogy milyen véres cél felé haladunk a szállal -sokat segített a felfokozott hangulatban a trent reznor ízű zenei nyomasztás is)... a sok nyomozás meg sötét tervezés mellé egy cseppnyi humort kaptunk a visszatérő allison-nal, aki végigjárja a megújulásra vágyó nők összes lépcsőfokát, új (lila!) haj, mélyre-szántó tetkó, kidobott régi cuccok, új hobbik, és zenbuddhista mosolygás -van mit szegény donnie-nak feldolgoznia... (#07.23.)

„she’s been poisoned, okay? probably by those swedish neolutionists. like that russian whose hair fell out when they put a nuclear bomb in his tea.”

komolyan szomcsi lettem volna, ha krystal kimarad a végjátékból, mert annyira szórakoztató nézni, ahogy tatiana eltúlozza a karakterét, ahogy percenként sikerül valami még nagyobb hülyeséggel megfejelni az előző mondatát -meg egyébként is, szeretjük a badass csajokat, akik gondolkozás nélkül tökön rúgják a neki bajt okozó embereket (külön pikantéria, hogy a fájdalmában az ágyékához kapó arcot nem más játssza, mint taitana hosszútávú pasija, tom cullen)... de sajnos nem lehetett csak a konteo-hívő butácska szöszi akciózásával kitölteni az egész epizódot, így óvtuk kira-t rachel éles karmaitól, plusz drámai eseményeket éltünk át a szigeten. maradjunk is ez utóbbinál, mert érdekes volt látni, ahogy a frakciók véglegesen egymás ellen fordulnak, ahogy ira fokozatosan elveszíti az önkontrollját, ahogy az ex-drogos seattle-i kislány bátorságot gyűjt a nyakába akasztott kolompból, és ahogy az öreg tudósember az önző tetteivel végleg elveszít minket -és elveszíti a sziget lakosságát is. de szükség van arra, hogy a finálé előtt lángba borítsunk mindent, mert csak így jöhet létre a tiszta lap, amire a klónoknak nagy szüksége van... (#07.16.)

„what a delicate balance you have. the clinical and the humane.”

értem én, hogy alaposan fel kell készülnünk a végjátékra, de azért nekem hiányoznak a klónok közti interakciók... de ha már kell valaki, akivel téglánként pakolgatjuk a finálé alapjait, akkor tegyük cosima-t a középpontba, mert egyszerre hozza az átíveléshez szükséges megértéseket, és a szívből jövő érzelmeket is -akár egyszerre mindkettőt, mert miközben delphine-nel hadarják a techno-blablát, ott feszült köztük az ellentmondásos viszonyuk is, ahol a bizalmatlanság és a szeretet ringlispíljén forognak körbe-körbe... azért is jó alany cosima erre az elátkozott szigetre, mert ott van benne a kíváncsiság, hogy megértse a nagy összefüggéseket és motivációkat, ugyanakkor a benne dolgozó dac is erősen ki tud ütközni (oh, az az öltöny a puccos vacsira...). és persze felül is emelkedik az általános tudós toposzokon az empátiája segítségével... jelenleg még a relevációk nem robbantják le a plafont, mert az önzőség nem újdonság az un. ’őrült tudósok’ körében, ahogy az sem meglepő, hogy rachel viszont nagyban gondolkodik, valószínűleg pénzzé tenné a forradalmi felfedezéseket. kira-ról meg eddig is tudtuk már, hogy kulcsszereplő lesz, ebben csak megerősítenek minket minden egyes epizóddal. (#07.10.)

„we’re on the island of dr.moreau here; whatever weird shit is happening, it’s coming from the big house.”

a múltkor félretett főszálak most teljes erővel dübörögtek, kár hogy kicsit fáradt voltam most egy ilyen info-heavy epizódhoz, de azért kitartottam becsülettel... először is foglalkoztunk kira-val, aki a maga durcásságával sosem volt a sorozat cuki kislánya, és sajnos még az összezavarodott érzéseivel sem tudják kiváltani belőlünk a kellő hatást... eközben két nyomozás folyik a klónok részéről, és nem tudom, hogy melyik lesz elterelés, és melyik lesz fontos a végén. mármint eléggé alapozásnak tűnik az, hogy most kezdik felfedni, hogy a nagyon öreg ember miket követett el korábban, plusz engedtek egy kis fényt a két klónvonal megalkotójának nagy ellentétére is, ami miatt még inkább széttartónak érezzük ezt a szörnyű társaságot... jellemző, hogy a sok infó között a kedvenc jelenetem a tesók közötti intim pillanat volt a zárdában -ami azt is bizonyította, hogy tatiana nem csak a klónok különbözőségeit játssza zseniálisan, de ahhoz is mesterien ért, hogy megérintse a lelkünket. (#07.02.)

„i could have been born with many faces. i could have been a cop or i could have been a scientist, but i wound up microwaving mini-pizzas and chauffeuring kids to circus camp. why this life?!”

az nem egy elvetendő ötlet, hogy a nagy finálé előtt szép sorban búcsút veszünk a klónoktól -és persze nem arra gondolok, hogy csak egy maradhat a végére, mint a hegylakóban, hanem arra, mint amit most is kaptunk allison-nal: azaz hogy kicsit visszanéztünk vele a múltba, akár a kezdetek elé is, aztán szépen sorban kiástuk a régi bűnöket, hogy némi feloldozást kapva továbbléphessünk... érdekes fejtegetés az, hogy milyen szerepe is van a fehér kerítéses kisvárosi anyukának a nagy klón közösségben, mert ugye hiányoznak belőle azok a speciális képességek, amik a többieket különlegessé teszik (és még a kozmetikai termékekhez sem ért...), és ezért volt jó látni azt a határozott tökös verzióját, aki mindig keményen a sarkára áll, ha küzd valamiért... egyébként meg tudjuk jól, hogy az írók kezdetektől fogva comic relief-nek tekintették hendrix-éket, és azért ebből a jópofa arcukból ebbe az alapvetően drámai részbe is tudtak csöpögtetni egy picit -hogy aztán egy tényleg megható búcsúval eresszük el ezt a kajla párost. (#06.25.)

„so is sarah manning finally ready to behave?”

múltkor hiányoltam a modern tereket, hát most voltunk eleget a dyad-ben, hogy a szemem újra hozzászokjon a látványukhoz... múltkor feltettem azt a kérdést, hogy láttuk-e már a kortalan tudós arcát -hát most őt is megkaptuk, egy olyan ember képében, aki azzal henceg, hogy barátja volt arthur conan doyle-nak, és valahogy gyanús vibe veszi körül, bár lehet hogy ez csak a korral jár... fura volt látni a rész elején a békét, hogy sarah-n kívül mindenki beletörődött a helyzetébe, még shioban is úgy tűnt, mintha elfogadta volna, hogy a sors azt rendelte, hogy kísérletezzenek kira-n -de persze ez csak a látszat volt, mert az emberek nem változnak ilyen radikálisan, csak kellett egy terv, aminek a segítségével kikerülhetnek rachel-ék karmaiból (bár az epizód vége ennek ellent mond, de inkább így hagyom, hogy később az orrom alá dörgölhessétek, hogy tévedtem)... persze a nagy terv szokás szerint azzal járt, hogy át kellett változni egyik klónból a másikba -és aztán egy másiknak is a másikba. és itt álljunk meg egy kicsit, mert megint elveszítettünk egy klónt, elég durva módon, hogy még jobban megutáljunk egy bizonyos karaktert. na nem mintha a szeretett karakterek ne követhetnének el durva dolgokat -bár lehet hogy helena-tól már megszoktuk a durvulást. viszont a zen rachel jelenleg kifejezetten fura és zavaró... (#06.18.)

„follow the crazy science.”

jaj, melyik klón hol is volt legutóbb, amikor egy éve elhagytuk őket? kicsit csikorogva vettem fel a fonalat, pedig legalább annyiban segítettek a készítők, hogy leszűkítették a helyszíneket a szigetre, egy másik erdős területre, és art-ék nem túl nagy mozgásterére... utolsó évadhoz mérten gondolom sokat fogunk tartózkodni a megoldások bölcsőjénél, a nagy tudományos úttörések mesterének közelében (ugye jól emlékszem, hogy nem láttuk még a 170 éves arcát?), a furcsa kis faluban, ahol még a tudomány emberei is nomád körülmények között élnek... de biztos, hogy a koncepció része volt, hogy elhagyjuk a csillogó modern tereket, még rachel is lejött a sziget ezen felére. persze most sem tudhatjuk igazán, hogy mit gondoljunk a szösziről, mert amíg cosima-nak segít (és előadja a pódiumról a nagy világmegmentőt), addig az örök ellentétével, sarah-val most sem bánik kíméletesen. btw, sarah, szegény full dicaprio módban nyomta végig az epizódot, tűzön, vízen és döglött állatokon át vezetett a túlélő-túrája, és mégsem sikerült elmenekülnie. pedig nem ártana elhajóznia a külvilágba, mert nem csak a lánya van veszélyben, de helena és allison-ék is (izé, donnie tényleg szó nélkül hagyta, hogy elvigyék a feleségét? gentleman...). no. kézben vettem a sorozat dns-spiráljait, újra kalapot emeltem tatiana-nak, úgyhogy most már készen állok arra, hogy elérjük az út végét. (#06.11.)

„i think we have two fractions of neos with competing technologies. bots versus clones. and if we’re not careful, we are gonna get screwed again.”

tudom, hogy egyeseknek frusztráló lehet, hogy ennyire játszanak azzal, hogy ki is a gonosz a sorozatban, de én jól szórakozom azon, hogy folyton átállítják a megvilágítást, hogy mindig behoznak egy új ellenséget, egy újabb csoportot. azt kicsit sajnáltam, hogy annyit emlegették és mutogatták azt a míves könyvet, hogy könnyen kitalálható volt, hogy ki lesz a ’man behind the curtain’, de azért ez bocsánatos bűn. egyébként is, tudjuk mi jól, hogy hazugság az egész, mert estée lauder áll a háttérben... egyre jobban bírom krystal-t (a.k.a. a legjobb mellű klónt), mert teljesen goofy humort hoz a sok dráma meg vér közé, és tatiana is kieresztheti a kakacsőrét vele... (főleg kell ő-szőkesége, ha már a többi vicces karakter ma is csak egy jelenetet kapott.) na jó, nézzük meg komolyabban, hogy ki is volt ma az igazi gonosz. mert evie-nek leáldozott, a neó-s igazgató-tanács csak üldögél a pincében, susan csak tervezgeti az árulást, de már nincs meg hozzá a sebessége -mert a mai gonosz-pillanatok rachel-nek jutottak, aki igen határozottan halad a terve megvalósítása felé. a szavakkal, az ostorral és a késsel kitűnően bánik, de szerencsénkre a lövészet-órákat kihagyta... rengeteg cliffhanger-rel hagytak minket lógva, minden adott ahhoz, hogy igazán erősen zárjuk a show-t jövőre. ($$06.18.)

bevallom, meglepődtem, hogy ilyen erősre sikerült ez az évad, pedig az előző években is ott voltak a jelek, hogy a sorozat írói tudják, hogy mit akarnak (talán csak túl erősen maradt meg bennem a második évad útkeresése). mert kifejezetten okos és átgondolt volt minden idén, céltudatosan haladtunk előre, lavírozva a különböző frakciók között, zseniálisan beépítve az eddig nem látott múltbéli kulcs-eseményeket (nagyon kellett már, hogy megismerjük beth motivációit). jók voltak az arányok is, a komolyabb szív-szaggatásokra mindig jutott néhány lüke poén is, hogy biztos, hogy nagyszerűen szórakozzunk. apróságok miatt kellett csak húznom a számat, felix hisztije az évad elején nagyon nem akart működni, valamint keveselltem helena jelenlétét, de ezeket kompenzálták a lendületes történetvezetés és tatiana zsenialitása, úgyhogy igazából nagyon-nagyon elégedetten engedem el szünetre a show-t, és keserédes szájízzel várom az utolsó évadot.

„genetics doesn’t really make a family, does it? honesty and acceptance, that’s what it’s all about, hey?”

egész addig nem éreztem helena hiányát az évadból, amíg most vissza nem tért az önkéntes száműzetéséből, mert minden jelenetben hengerelt, amiben felbukkant, még az sem számított, hogy csak beszélget egyet felix fél-tesójával, vagy faarccal kemény fizikai erőszakot alkalmaz... folyik a nagy bizalom-játék, amin sarah nagyon simán elbukik, de ezen nem lehet csodálkozni, túl sok szarságot csináltak már rachel-lel egymás ellen, hogy csak úgy kialakulna köztük bármiféle bizalom. pedig láthatóan célravezetőek rachel hideg módszerei, legalábbis most neki sikerült egy jó nagy gyomros bevinnie az új-neolúcionistáknak, egész pontosan evie cho-nak, sarah-éknak maximum csak a kiskatonákat sikerült megkötözniük... viszont továbbra is várom, hogy hova vezetnek minket a kibelezett hattyúval... (bár persze sejtésünk most már lehet így, hogy a végén felvillantottak egy szöszi fejet...) elég sok szállal zsonglőrködnek az írók, remélem jól ki tudják majd futtatni mindet jövő héten, és akkor szép korona kerül erre az igazán erős évadra. ($$06.10.)

„it’s some black irish shit, you know: revenge first, consequences later.”

vajon tudták az írók, amikor kiválasztották az allison-féle színjátszó-körnek a ’jézus krisztus...’ musical-t, hogy erre akarnak majd menni, vagy csak most csaptak a homlokukra, hogy mennyire jól jött ki nekik a lépés azzal, hogy ali-re oszthatták júdás szerepét...? jó kis komoly dilemmát helyeztek el vele a show-ban, mert mindenki elgondolkozott otthon a képernyő előtt is, hogy vajon mit választana: a szűkebb családját, azaz a férjét, vagy a biológiai családját, azaz a testvérét... annyira gyomorforgatóan önelégült feje volt a korrupt zsarunak, hogy alig vártuk, hogy ellássák a baját -és teljesen megérdemelt volt, hogy ms.s tehette ki a pontot, jelenleg neki fájt leginkább az, amit ez a mocsok elkövetett. tudományos vonalon is érdekesen csavarják a dns-t. és pont ezért jó, amikor behoznak egy új ellenséget, mert fel lehet borítani az eredeti felállást, mert gyakran a korábbi ellenfelek kerülnek közös szövetségi oldalra. csak szegény lédát, a hattyút magyarázhatnák már meg egy kicsit... ($$06.03.)

„there’s more than biology between us, sarah. there’s something else.”

a gyász mindenkire másképp hat -még jó, hogy a sorozatban vannak klónok, akiken be lehet mutatni ezeket az érzéseket... érdekes, hogy allison-t ennyire megviselni a halál, de aztán persze olyan allison-osan fel tudja venni a pozitivizmus álarcát, mert ő az az anyatigris típus, aki a gyerekeiért tesz mindent. cosima vállalja magára az ön-hibáztatás terhét, és ezért radikális lépésekre is hajlandó lenne, még szerencse, hogy felix fő megmentővé lépett elő a családban. kellett a jó testvér sarah mellé is, akinél érthető az út, hogy miért akarja szétcsapni magát, csak nézni nem volt jó a féktelenségét, még akkor sem, ha közben peaches játszott a háttérben. viszont megint kijött, hogy mennyire gondosan tervezték meg az évadot, mert kellettek a korábbi flashback-részek ahhoz, hogy most ennyire hangsúlyossá tudjon válni a beth és sarah közötti hasonlóság. közben az újdonsült gonoszaink azt hiszik, hogy bármit megtehetnek, még a pofonokból sem értenek, sőt azok után kezdenek igazán arcoskodni (donnie letartóztatásában volt egy kis hendrix-es csavar, mert a gyerekzsúr valahogy elvette a drámai élét)... ($$05.29.)

„you can’t perfect the human genome! you can’t know what perfect is!”

uhh, cseppet sem számítottam arra itt az évad közepén, hogy kifacsarnak, ledarálnak és összetörik a szívemet... teljessé vált a beth-flashback, és ha lehet, még az eddigieknél is drámaibb lett a konklúzió, hogy miért vette az irányt a vasútállomás felé. de nem csak azért volt itt, hogy még sötétebbé fessék vele az epizódot, hanem szépen összekapcsolták őt is az új gonoszunkkal is. mert ha susan duncan-t elindították az emberiesedés útján (akiről talán most már kezded elhinni, hogy tényleg aggódik a teremtményei iránt), kellett valaki a helyére, akit szívből lehet utálni. egy őrült elme, aki fel van vértezve a kutatók és tudósok legrosszabb tulajdonságával -az isten-tudattal. aki nem azért cselekszik, hogy segítse az embereket, hanem mert külön lapot akar magának a történelem-könyvekben -és ezért olyan messzire merészkedik, ahonnan már nem lesz visszaút. vagy út sem lesz, mert hőseink feltépik az egészet és a szájába gyömöszölik, hogy igazán kegyetlen halált haljon... kicsit sajnáltam krystal-t, mert ebben a drámai epizódban még ő sem tudott igazán működni, mint comic relief. megyek is, pityergek egyet a sarokban csöndesen... ($$05.20.)

„altering the dna of an embryo is very risky. any mistake, and that mutation is passed on to future generations.”

ehh, a lehető legrosszabbul játszák ki a felix-tesó szálat, mert szerintem sarah paranoiája tök érthető, ki az, aki a helyében bízna egy hirtelen felbukkant vadidegenben, akit azonnal a bizalmába kéne fogadnia? naugye... és most tuti nem ússzuk meg a felix-féle ’haragszomrád’-at sem... viszont a gén-technika egyre érdekesebb részeibe mászunk bele, elborzasztó belegondolni, hogy mit művelnek terhesség-segítés címszóval (nem is kell elképzelni, cosima-val együtt mi is láthattuk az eredményt) -és egyébként elhiszem, hogy fontos az emberiség számára az ilyen típusú kutatás, de valahogy az egyszerű ember mindig azt feltételezi, hogy túl mélyen fognak nyúlkálni a gén-állományban, és ki tudja, hogy annak az útnak mi lesz a vége... na de ne csak az izgalmakat meg a komolyságot nézzük, mert azért most sem felejtkeztek el a humorról sem, elég volt csak bedobniuk a bio-tech szövegek közé a buta-klónt, akinek a jeleneti természetesen a donnie-val való közös percekben csúcsosodtak ki... ($$05.15.)

„green fluorescent proteins. they must be using them as markers to track gene expression.”

elég rossz kedvem volt ma, valószínűleg azért, mert egymás után háromszor is meghallgattam az új radiohead lemezt, de hendrix-ék csont nélkül elmosták ezt a borongós hangulatot, és úgy tudtam rajtuk kacagni, ahogy mindig is szoktam. sőt, most rádobtak még pár lapáttal az olasz stewardess fantáziával... ügyesen adagolják apró lépésekben az információt, talán kezdjük kapiskálni, hogy mire jó a bio-féreg, hogy mi lehetett dr.leekie távolabbi célja -de azért még bőven van homályos folt (elsősorban mesterséges bébi alakúak...). érdekes, hogy mika máris háttér-történetet kapott, méghozzá egy kifejezetten drámait, de kellett ez, hogy megértsük a motivációit, a bosszúra való erős igényét. de nem baj, ha látunk még egy olyan klónt, aki nem feltétlenül pozitív a szemünkben a tettei miatt -így legalább rachel nincs egyedül az ellentmondásosságával... (milyen szép volt, ahogy helena elbúcsúzott a naplementében -bár sajnálom, hogy otthagyja hendrix-éket, mert a hármasukból is jó poénokat lehetett kicsikarni.) ($$05.09.)

„you are the failure, rachel. you carry my last name and you are the biggest disappointment of you all!”

tetszik, hogy bár a különböző klónoknál nagyon különböző hangulat fogad, mégis érezni idén, hogy minden egyfelé tart. így izgulhatunk sarah-ért, aki egyre kétségbeesettebb a szájában lévő izé miatt (ki ne lenne az?!), nyomasztó hangulatban töltjük el a rachel-lel közös időnket (főleg mikor a hideg/kimért nevelőanyja is feltűnik, de van egy castor is a színen, na meg egy mini-klón), addig a hendrix-házban újra móka-és-kacagás az élet -igaz, hogy erős hullaszag is terjeng... de tényleg furcsa belegondolni, hogy azon mosolygunk, hogy kiásnak egy hullát a garázs alól... oké, meg azon is, hogy helena előadja magát, mint mrs.hendrix... tetszik az is, ahogy bonyolítják ezt az egész neolúciós szálat, hogy szép lassan mindenki benne lesz, lassan gondolom teljes erőbedobással érkezik majd a dyad is... ami továbbra sem a szívem csücske, az a felix-szál kezelése, de valahogy a jövőbe-látó kira is kizökkentett a rész élvezetéből (túl fura fejeket vágott talán?)... ($$05.01.)

„welcome to the rabbit hole.”

annyira szeretem, hogy elég, hogy csak egy pillanatig mutassanak egy klónt, és te azonnal tudod, hogy melyikük van a képen -mi munkájuk lehet ebben tatiana-nak meg a körülötte lévő csapatnak... a múlt heti szokatlan kezdés után megjött mindenki, ráadásul a flashback-ek sem maradtak abba, tényleg az a cél, hogy ennyi idő után jobban megismerjük beth-et (btw, eddig nem realizáltam, hogy négy évad alatt fél év telt el a sorozat jelen-idejében, szerencséjük az alkotóknak, hogy kira-t játszó kislány semmit sem akart nőni azóta -vagy klónozzák minden évben...?). szeretem, hogy míg sarah-val dübörög a nyomozós főszál (ami egyszerre érdekes, izgi és sokkoló), addig van idő a többieknél egy-egy momentumra -gondolok itt cosima és ms.s szomorkás jelenetére, vagy helena és donnie kórházi cukiskodására, vagy szegény allison féltékenykedésére. viszont annak nem tudok örülni, hogy felix-et elvitték ebbe a hisztizős irányba, mert teljesen felesleges vele ilyen típusú drámát generálni -maradjon ő csak a csupasz seggel festészetnél... (annyira jellemző volt beth ruhája és táskája a pilot-ban, hogy most amikor feltűntek ezek a színen, egyből mondtam egy szomorú ’ohh!’-t...) ($$04.24.)

„neolution is just an ethos. like, about, creating yourself. individual evolutionary choice.”

azért még előfordul olyan, hogy olyat főznek ki az írói boszorkány-konyhában, amire egyáltalán nem számítok -mondjuk hogy egy flashback-epizóddal nyitjuk az orphan új évadát... de cseppet sem bántam, hogy rászántuk az időt beth-re, hisz’ annak idején csak az indikátora volt az események elindításának, és a halála után is csak töredékeket tudhattuk meg az életéből -hát most teljesebb lett a kép... az öngyilkossághoz vezető úton számíthattunk démonokra, talán még arra is, hogy ennyire meggyötrik az írók -voltak itt drogok és gyógyszerek, rossz kapcsolat, munkahelyi problémák, életet kioltó döntések, egyre mélyülő spirálban... és egy ügy, amivel szépen felvezették az évad fő témáját, a test-módosító őrülteket, akik mögött valami sokkal nagyobb van... próbáltam előszedni az emlékeimet az első évadról, de az például kiesett, hogy beth milyen viszonyban is volt a többi klónnal -ha volt erről szó egyáltalán akkoriban... és jó volt látni azokat az arcokat, akik már szintén nincsenek köztünk azóta. de ha valami újra vágynánk, az isteni tatiana megint kapott egy új feladatot, névről és akcentusról ítélve egy skandináv verzióval lesz most dolgunk... ($$04.16.)

„sovereignty association.”

fináléhoz méltó volt a feszültség, ami végig jelen volt az epizódban, így tudott igazán kicsúcsosodni egy (nagyszerű zenével megtámogatott) tetőpontba. még jó, hogy sorozat-veterán vagyok, és nem húzom fel magam az éles baltával vágott befejezéseken. de az addig vezető út is jó volt, valahogy úgy éreztem, hogy a bizalomról akartak ma leginkább beszélni. a hitről. hogy el akarunk hinni mindent, amiről úgy gondoljuk, hogy biztonságosabbá teszi a jövőt, megmenti a szeretteinket, válaszokkal szolgál. de persze az élet és a háttérben munkálkodó erők nem adják ilyen könnyen magukat. (egyéb érdekességek: a biológiai tech-dumával csempésztek be némi scifi-feelinget; a kisvárosi miliő vonzza a született feleségekbe illő megoldásokat; helena... szipp...) (+06.24.)

the emmy / the golden globe / (many more awards) / goes to... tatiana maslany! sok egyéb erénye van a sorozatnak (példák a végtelenségig: végig egyenletes színvonalat hozott, húzott magával, népiesen szólva etette magát, érezhetően átgondolt a történet, jók a mellék-alakok), de úgyis mindenki ezt emeli ki. mert azokon a csöpp vállakon nyugszik a siker. és látszólag könnyedén bírja a terhet. és nem is arról van szó, hogy átütő és hiteles az alakítása, hanem hogyha az ember belefelejtkezik az eseményekbe, nem jut eszébe, hogy most ugyanazt a színésznőt látja különböző alakokban. tényleg lenyűgöző a performansz. nagyszerűen szórakoztam az elmúlt öt napban, hagytam magam elvarázsolni és sodortatni, mindenképp egy szeretetteljes nagyontetszett a jutalom. jövőre is sikerül lemásolni a receptet, ugye...?

„kids are made of rubber, sarah.”

tisztelem, hogy a magánélet nem a hiszti-növelésre van, hanem mindig hozzákötnek valami plusz tartalmat. a vészhelyzetes nyitányból valami sokkal érdekesebb lesz (sebezhetetlen?). a leszbikus szívtörés után a fhrancia szöszit is el lehet vinni egy új útra. a pappal súlyosbított kisvárosi beavatkozás érzelmi csúcspontot hoz az epizódba. még egy anya előkerülését is lehet úgy csavarni, hogy megálljon a szánkba az üdítő. az is figyelemre méltó, hogy a kilencedik részben szednek elő egy olyan felvételt, amit a pilotban láthattunk mintegy két másodpercig. ilyen egy jó high concept hullámvasút. (+06.24.)

„welcome to the big picture.”

csak kifizetődő lesz, hogy az elején némi nyomozást is adtak az elegyhez, most jó nézni, ahogy nyomozóink lépdelnek egyre közelebb a megoldáshoz. más bezzeg készen kapja a klón-sztorit, szépen sorban avatódnak be, akiknek kell. férfi-társaim nevében mondhatom, hogy ha a leszbikus-vonalnak nem lesz ilyen haszna, akkor is megérte behozni. a háziasszony-zuhanásnak nincs ilyen azonnali erénye, inkább a könnyebbséget hozza (és persze tatiana zsenialitását). kell ez a kis édesség a végén lévő gyomros előtt. az írók gonosz emberek. pont. (+06.23.)

„the fact that i can have a tail, millions of years after we shed it, reminds me of what we can achieve.”

na, ilyet is lehet, ilyet is kell, hogy a gonoszok közé is bemászunk, őket is jobban megismerjük. és egyre érdekesebb a kép. testmódosítók, bio-heckkerek, vallási fanatikusok, diszkó-patkányok, kész freak-show. és persze a szöszi ukrán. kicsit a rejtélyes múltak felett is oszlik a köd. hélix alakban ránt magával a mélybe, akarom tudni, hova futunk ki, kinek milyen sorsot szán a nagy tervező. (+06.23.)

„plato would’ve thought we were gods! but we’re not, we’re just fundamentally flawed human beings.”

fogták a sok szálat, és egy határozott rántással egy nagy csomóvá húzták össze -egy fehér kerítés lécén. nagyszerűen játsszák ki a bizonytalanság-faktort, a lehetséges és valódi megfigyelők, valamint a megfigyeltek között. és persze egy új karakterrel megint rá raktak egy réteget. meglepően sok volt ma a humor is, ez a macska/egér játék vonzotta talán be a poénokat, de szórakoztató is volt a klón- és pasi-káoszba boruló parti. de vajon miért csak a kilencvenes évek slágerei szóltak végig...? (+06.23.)