soroló

„i’ve been queen barely ten years. and in that time i’ve had three prime ministers. all of them ambitious men, clever men, brilliant men. not one has lasted the course. they’ve either been too old, too ill or too weak. a confederacy of elected quitters.”

biztos az én hibám, hogy a fináléknál valami többet várok, mint egy évadközi epizódnál, ezért kicsit értetlenül szoktam állni az olyan csendesebb befejezéseknél, mint amilyet most is kaptunk -azért baj ez, mert ha lenne türelmem, akkor nyugodtan ki tudnám várni, hogy az epizód végére értelmet nyerjen, hogy miért itt és ezzel a történettel fejeződött be az évad... mert peter morgan le akarta kerekíteni ezt a szakaszt, így ahogy a szezonnyitóban, úgy most is a királyi házasság került a középpontba. fülöp megint baklövést követett el, aminek lehettek volna súlyosabb következményei is (a legfőbb herceg és egy szovjet kém egy közös partiban, körülvéve minőségi örömlányokkal...?). és aztán a sok mismásolás után eljött a konfrontáció ideje, és az a baj, hogy az évek során már kiismertük a nyughatatlan férjet, így nekünk nézőknek egy percig sem volt meggyőző a fogadalma. viszont öröm volt nézni a színészeket a nagyjelenetben, főleg azt szerettem, amikor claire foy arcára fókuszált az operatőr. (és nem ez volt az egyetlen eset erre, pl. amikor michael elmesélte fülöp kétes dolgait, akkor sem váltogattuk a szögeket, mint ahogy hagyományosan egy párbeszédet szokás felvenni) (talán egy valami mutatja, hogy fülöpben tényleg átfordult valami -ezúttal személyesen is részt vett a gyermeke megszületésénél.) (##01.06.)

nem állt le az élet a buckingham palotában, meg-meglódulva zajlanak a történelmi események és magánéleti drámák az ódon falak között... többnyire működött idén is a peter morgan készítő által preferált dramaturgia, miszerint minden epizódot egy egészként kezel, amik egy-egy témát járnak körül -ez alól talán csak a tripla kezdés volt kivétel, ami fülöp útja miatt kezelhető egy egységként. eléggé összefésülődtek a történelem-könyvekből megismerhető események és a karakter-pillanatok, bár rendre az utóbbiak javára billent a mérleg, illetve a legtöbb dolog ügyesen be volt csomagolva a személyes aspektusba. idén talán keményebben mertek egy-két foltot is rajzolni a királyi családi portréra az írószobában, sőt, mondhatjuk, hogy fülöp egészen negatív színekben is tündökölhetett. és bár ki-kinézünk a család többi tagjaira is (margit hercegnő még mindig egy csoda, de az ellentmondásos edward-nak is lehet örülni, amikor képernyőre kerül), de azért az uralkodó került a legtöbbször a középpontba. és claire foy meg is hálálta ezt, mert végig meggyőző alakítást hozott -nem is tudom még elképzelni, hogy jövőre már valaki más (olivia coleman) játssza majd őfelségét, annyira összekapcsolódott bennem a művésznő a szereppel. de ez a világ rendje, haladnak az évek, és úgy hiteles, ha a karakterek is öregednek a képernyőn.

„charles’s education is my responsibility.”

szegény károly herceggel alig foglalkoztunk, pedig ő is szignifikáns része a királyi családnak -a trónörökös, ugye. úgyhogy most egy kicsit mellékvágányra tettük a fő történeteket, hogy legyen hely az ő megpróbáltatásainak is. illetve, hogy kicsit mélyítsük a megértésünket fülöp iránt, így egészséges arányban láthattuk a hatvanas éveket és a harminc évvel korábbi flashback-eket, azonos témákban, a bullyig-ban, a kirekesztésben, és abban, hogy a különböző lelkületű emberek különböző módon veszik azt, amikor hajlítják egyre a lelküket -mert valaki megerősödik az ilyen nyomás alatt, valaki viszont megtörik... emlékszem nálunk a középiskolában évekig ment a zaklatással felérő avatás, mert mindenki úgy gondolta, hogy ha már neki is át kellett élnie a kellemetlenségeket, akkor visszaadja azt az újoncoknak, aztán egy végzős osztály megelégelte ezt, és visszafogták a szemétkedést, megtörték a kört. de azért voltak gyengék, akik így is kaptak eleget, mert mindig vannak gyengék, és a tinik mindig ki is szúrják a gyengéket. a saját tapasztalataimból (is) kiindulva el tudom ítélni fülöpöt, mert pontosan tudta, hogy mi vár a fiára, ha elküldi a zord skóciába, mégis valami téveszmés apai megszállottság miatt úgy gondolta, hogy nem fog sérüléseket okozni a mimóza gyermekének -látva ezeket a gyötrelmeket, sokmindent megértettem károllyal kapcsolatban... (a szimultán múltban a nácik magas szintje volt a meglepő, plusz a dráma, amit a testvér halála jelentett (ami után nem is értem, hogy hogy maradhatott meg fülöpben a repülés-mánia). az meg megmosolyogtató volt, hogy nem is kellett látnom a tűztornyot, azonnal tudtam, hogy melyik jelenetet forgatták sopronban.) (##01.06.)

„our queen is dancing, sir. with an african.”

azt eddig sem titkolták peter morgan-ék, hogy a következő évadtól lecserélik a szereplőgárdát (már meg is indultak a bejelentések és a pletykák), és én eddig furcsa gondolatnak tartottam azt, hogy érett negyvenes/kora ötvenes színésznőket emlegetnek, de ez az epizód szépen reflektált az elmúlásra, ami szükségessé teszi ezt a radikális cserét. és nem csak arról van szó, hogy az elmúlt két epizódban ugrottunk négy évet, hanem hogy magát a királynőt is foglalkoztatni kezdte az öregedés, hogy lassan beér a közép-korúak korszakába. és ezt gyönyörűen állították párba a nála három évvel fiatalabb, ragyogó megjelenéssel sugárzó jackie kennedy-vel... tetszett a hullámzó viszony, amivel erzsébet a first lady-hez hozzáállt -mert az első reakció a féltékenység volt (elég volt ránéznie a férje pincsikutya tekintetére), aztán szimpatizálni kezdett vele, amikor a sok közös belső tulajdonság kiderült kettejükről, majd jött a koppanás és a düh, a problémák felfedése, végül szánakozás fejezte be a sort a világ leghíresebb merénylete után. egyébként erzsébet ma az intuitív oldalát mutatta meg igazán (intellektuel nem nagyon van neki, ahogy arra ma margit hercegnő is rámutatott), mert minden tanácsnak ellentmondva hozott döntéseket -és talán ezeknek a megérzéseknek és szívre-hallgatásoknak köszönheti azt, hogy sikert ért el a végén (talán még a lenin-portrét is visszacserélték az övére afrikában)... (régóta tisztelem michael c. hall-t, de ez a hunyorogva játszott kennedy-je nem győzött meg. viszont jodi balfour jackie-s kiejtése nagyon rendben volt.) (##01.06.)

„i thought you hated the idea of marriage.”

tudok örülni annak, hogy a sorozat a teljes királyi családdal akar foglalkozni, nem csak az uralkodóval -elvégre nem az a címe, hogy ’elizabeth’... sok mindent ellentmondásosnak éreztem az epizódban -hogy egy szép képpel éljek, úgy viszonyulok az eseményekhez és a karakterekhez, mint mikor margit hercegnő elvonul a hintóval, és a kerekek alatt felbukkannak a helyre kis lószar-halmok... mert például margit kiharcolta végre a hét/határra szóló lakodalmát -mert azt hiszi, hogy ezzel lázad a családja ellen. ugyanakkor az ifjú férj meg a családi problémáit kompenzálja, miközben igazából csak egy szabad művész akar lenni, aki odarakja a farkát, ahová csak kívánja... (btw, örültem, hogy a női mellek láttán végre azt éreztem, hogy egy netflix-sorozatot nézek, ugyanakkor a királyi család tagjait még mindig nem merték a maguk pucér valóságában megmutatni...) a királyi párral még nehezebben állok a hadi-lábamon, mert egyfelől aranyosak, ahogy a gyermek-várás alatt bohóckodnak szerelmetesen, ugyanakkor véééééégtelenül sznobok tudnak lenni, ha olyan kedvük van. de legalább erzsébet nem próbálta megakadályozni a testére frigyét, pedig kerekedtek a szemei, amikor a titkárok elkezdték sorolni a szeretők hosszú listáját... no, hirtelen több hónapot haraptunk az időből, már be is köszöntött a modern hatvanas évek -úgyhogy a sznobok egyre többször fintoroghatnak majd, hogy zajos ricsajra táncol az ifjúság az ódon falak és festmények árnyékában... (##01.04.)

„are there any circumstances, do you feel, where one can be a good christian and yet not forgive?”

még túl közelről veti az árnyékát a háború a sorozat jelen-béli korszakára, így nem meglepő, hogy könnyen ki lehet ásni a csontvázakat a szekrényből, ha élhetek egy ilyen zavaros képpel... annak ellenére, hogy a dramaturgiai szerkesztésből össze lehetett rakni a képet, sokáig húzta peter morgan, mire felfedte a nagyon titkos iratok tartalmát. de a rész érdekessége az volt, hogy nem a bűnökön volt a hangsúly, hanem a megbocsátáson. mert még egy keresztény embernek sem könnyű feldolgoznia azt, hogy az isteni tanítás szerint köteles megbocsátani egy náci kollaboránsnak, akinek a tettei miatt brit emberek vesztették életüket... (maguk a készítők is csendesen ítélkeznek, minden kétkedő számára bevágják a végefőcím elé a bizonyíték-erejű fotókat az igazi edward-ról/david-ről, mindenféle szöveges kommentár nélkül) eddig is láttuk már párszor imádkozni az ágy mellett erzsébetet, így talán annyira nem meglepő, hogy talált az életében egy spirituálisabb ösvényt is (csak a szemem sarkából pillantottam meg paul sparks nevét a főcímben, aztán elhessegettem a gondolatot, ’áh, minek jönne ő egy angol sorozatba?’ -aztán tényleg feltűntek a jellegzetes arcvonásai a tévéképernyőn...) (volt néhány aranyos jelenet a mai epizódban, tommy és a játékfigurája épp’ úgy megmosolyogtató volt, mint a spiccesen lelkes fülöp...) (##01.02.)

„perhaps i should surround myself with younger, more dynamic people with one foot in the real world!”

amikor töriszakra jártam, sokan furcsán néztek rám, hogy miért izgat annyira a huszadik század második fele, pedig a földcsuszamlás-szerű változások miatt szerintem tényleg nagy figyelmet érdemelne -és a hatvanas évek küszöbén lendültek igazán mozgásba ezek a társadalmi változások, a világ megállíthatatlanul robogott előre egy modernebb felfogású korba, elhalványultak a tradíciók, szűkültek a társadalmi szakadékok. és ezeket a változásokat a konzervatívok mindig piszok nehezen nyelik le... mindig érdekes az a felállás, amikor egy főszereplő téved és be kell látnia a hibáját, mert a nézőnek szokatlan élmény, hogy nem annak a karakternek ’drukkol’, akit igazán jól ismer, hanem egy újoncnak... de a palotában tényleg át kellett gondolni sok mindent, hogy az emberek már nem kizárólag felhős tekintettel néznek az uralkodó osztályra, hogy néha bizony le kell ereszkedni az elefántcsont-toronyból, ha nem akarják, hogy a közemberek végleg elidegenedjenek a királyi családtól. apró lépéseket haladtunk is előre, bár azért a kesztyűt magunkon tartottuk, nehogy a közönséges népek összepiszkítsanak minket... (tudom, hogy a brit casting szűkössége tehet róla, de tök jó látni a trónok harca színészeit itt is, kifésülködve, alig felismerhetően... áh, jut eszembe, fésülködés, a királynő megkapta végre az ikonikus hajszerkezetét!) (##01.01.)

„it's a margaret i’ve never seen before.”

nem is olyan nehéz dolog ez a casting: ’kell egy magas jóképű angol egy történelmi sorozatba -kinél van matthew goode száma?’... persze örülünk az úriembernek, mert pont arra a sármra volt szüksége margitnak, amit ő tud nyújtani... idén először a hercegnőre vetült egy kicsivel több fény, és ennek csak örülni tudunk, mert ő a legemberibb karakter az udvarban, egy szabálytalan gyémánt, aki most végre megtalálhatta a szabálytalan párját, és közben elegánsan söpörhette félre a konzervatív rögeszméket. komplett kis love-sztorit kaptunk ma, ami úgy sodródott a hagyományos mederben, hogy közben mégis vonzott magával a frissessége és szexisége segítségével -pedig még egy csók sem csattant el, csupán egy vörös fényű fotólaborban előhívtak egy képet... vanessa kirby minden szinten kivívta a csodálatom, mert nem csak a szépségével ragyog a képernyőn, de jól áll neki az intimitás és a túlzó melodráma is (lásd még a ’részegen szétverem a szobám’ jelenetet)... persze nem is peter morgan-ről lenne szó, ha ezt a bimbózó románcot ne állítaná párhuzamba egy elhidegült házassággal (még párhuzamosan is van vágva a két esti készülődés), de új miniszterelnök látszat-házassága is intő jel. (hehe, tényleg találtak az ötvenes évekből egy ’princess’ című dalt a kezdéshez...?) (##01.01.)

„one always has to accept one’s own part, i believe in any mess.”

megfordult a fejemben, hogy panaszkodjak arra, hogy néha túl-dramatikusnak érzem a sorozat rendezését -most például a vonat-útnál éreztem ezt (baljós zene, közelik a kerekek közé szerelt kameráról), aztán kiderült, hogy a miniszterelnök ezzel a vonattal érkezik az utolsó audienciájára, ráadásul az ellenséges közvélemény fizikailag is képes kimutatni az ellenszenvét iránta, így helyére kerültek ezek a rendezői döntések is... szépen egymás mellé került ma két ember bukása, mert nem csak az ország kapott egy új vezetőt (aki egyébként semmivel sem jobb az előzőnél, sőt, szemrebbenés nélkül képes hazudni a hatalom érdekében), de a válás témája is elért a csúcspontjára... a keretes szerkezetnek köszönhetően egy egységnek lehetett érezni ezt a nyitó három részt, mondhatjuk, hogy fülöp trilógiája volt ez. nem könnyű egyébként viszonyulni a királyi párhoz, mert míg örül az ember, amikor a látja, hogy erzsébet szerelmetesen néz a férjére a pingvines felvételek levetítésén, nehezen tudja megérteni a férfi vinnyogását, aki elismerést és megbecsülést szeretne magának -így nem tud ránk hatni az sem, amikor eléri a célját, és még nagyobb rangra emelkedik. egyébként így már nem lesz féltékeny a saját fiára...? (jelentősége volt ma a férfiak arcszőrének, a szakáll-növesztés után ma a bajusz-vágás kapott rivaldafényt. nem véletlen, mert a bajusz ekkoriban a régi korok jelképe volt.) (##01.01.)

„that’s not a royal tour they’re on, it’s a five-month stag night. whores in every port.”

azt hiszem mindenkinek háziorvost kell váltania, akinek nem azt javasolta eddig a sajátja egy kivizsgálás után, hogy napozzon egy kicsit jamaikán, majd attól jobban lesz... az epizódnak egyébként jót tett a napfény, gyönyörű felvételekkel mutatták meg a nemzetközösség igencsak távoli vidékeit, ahol fülöpék róják a tengeri mérföldeket. viszont nem tudom nem szóvá-tenni a hivatalos trópusi haditengerészeti viseletet -mert mi értelme a rövidnadrágnak, ha a térdzokni miatt így sem tud rendesen szellőzni a lábuk...? eléggé fülöp-centrikus epizódot kaptunk, amit persze matt smith erőteljes jelenléttel hálált meg, és amire mind a hercegnek, mind nekünk szükségünk volt, mert nem csak egy új életforma ígéretét hordozza a szív mélyén megtalált családi szeretet, de komoly lelki hánykolódásban is részünk lehetett, ahogy a szomorú (és nácikkal terhelt) múlt viharokat keltett az emlékezetben... eközben bántóan keveset foglalkoztunk a szuez-i kudarccal, csak néhány mondatban elintéztük a megalázó teendőket... azért a london-i helyszín nem volt teljesen tétlen, mert azt is végignézhettük, hogy egy nőnek mennyi megpróbáltatáson kell keresztülmennie, ha elviselhetetlen tehernek érzi már a házasságát (vagy csak egy csinos pincérnő egy férfiklubban)... (#12.31.)

„marriage is a wonderful institution, but let’s face it, who wants to live in an institution?”

oh, megvezettek a kezdéssel, mert azt hittem, hogy ugrunk néhány hónapot előre, a magánéleti válság közepébe, de nem hagyhattuk ki 1956-ot már csak a történelmi események fényében sem -és milyen lett volna, ha nem törik össze nekünk is igazán a szívünk erzsébettel együtt...? persze mi magyarok a saját ötvenhatunk felé húzunk, de az angolok szempontjából sokkal kritikusabb volt az ugyanekkor zajló szuez-i válság, mert nem csak a becsületüket sértette egyiptom merész lépése, de a pénztárcájuk is megérezte a legfőbb olaj-útvonal elapadását. már az előző évadban megismerhettük a problémákkal terhelt sir anthony eden-t, így most nem volt meglepő, hogy egy angolhoz nem méltó hevességgel reagált a válságra és magára nasszer elnökre... erzsébet viszont épp’ alkalmatlan arra, hogy beavatkozzon a politikába, mert a családja romjai felett kesereg (bár kicsit falsnak érzem a ’család’ kifejezést, mert például az első évadban sosem láthattuk őt igazán anyaként, és értem én, hogy az a szokás, hogy nevelők mellett cseperednek fel a felső-osztály gyermekei, de számomra akkor is furcsa, hogy egy anya ennyire leveszi a kezét a gyermekeiről). reménykedem benne, hogy fülöp hamarosan megtalálja a helyét az udvarban, és nem szenved továbbra is látványosan (és valószínűsíthetően egy balerina társaságában), mert ma is ott voltak azok a pillanatok, amikor jól működtek együtt erzsébettel, nem csak királyi párként, de szerelmes emberekként is. (#12.28.)

„we are half-people. ripped from the pages of some bizarre mythology, the two sides within us, human and crown engaged in a fearful civil war, which never ends.”

egy fináléra tekinthetünk összegző epizódként, és most nagyjából így is kell tennünk, mert új témák nem jöttek már fel az utolsó egy órában, csak néhány korábbit gördítettünk tovább -elsősorban a közvéleményt leginkább érdeklő ügyben: azaz hogy mi lesz margit esküvőjével... (egyébként biztos vagyok benne, hogy szándékos az áthallás a kocsival vad üldözésbe kezdő korabeli paparazzikkal, hogy érezzük, hogy nem diana idején kezdődött a sajtó agresszív érdeklődése) és az az furcsa, hogy talán nem is margit szívszaggatása volt a lényeg, hanem a sorozat egyik legfontosabb főtémája, azaz hogy mennyire lehetetlen összeegyeztetni az uralkodói és a személyes érdekeket -és hogy erzsébet rendre a kötelességét választja, még ha ezzel szét is szakítja maga körül a családot, elveszíti a testvére bizalmát, elhidegíti magától a férjét. ráadásul még a sajtó által hergelt közvélemény sem lesz oda érte -de mint az egyház feje, logikus döntést hozott... azért hogy ne csak a szívet dobbantsuk ma, egy kicsit foglalkoztunk a külpolitikával is, mert az ötvenes években nem igazán lehetett megkerülni a karizmatikus nasszer-t és az ő álmát, az asszuáni gátat... (#12.27.)

azzal tisztában vagyok, hogy az őseim között egyaránt megtalálhatóak magyar nemesek, erdélyi szászok, sváb szőlőművesek és szlovák közemberek, de lehet, hogy utána kéne néznem, hogy nem cseppent-e ebbe a kulimázba némi brit királyi kék vér is valahol a történelem során, ha már ennyire vonzódok a szigetországhoz és annak múltjához... nem tudom, talán van valami romantikus az uralkodó osztályok mindennapjaiban, talán szívesen leselkedik be az ember a szép ruhák és előkelő partik mögé, hogy a hivatalos portrék mögött meglássa az embert. és ez utóbbiban igazán nagyszerűen működött a peter morgan által megálmodott sorozat, ráadásul úgy űzte magas fokon a karakter-tanulmányokat már itt az első évadában is, hogy közben mindig megtalálta a megfelelő szöget, ahonnan a legérdekesebb rálátásunk lehet nemcsak az eseményekre, de magukra az emberekre is. ebben persze megfelelő partnerekre talált a pedigrés színész-gárdában is, de összességében sem lehet egy rossz szavunk sem a megvalósításra, ott a képernyőn az a mérhetetlen mennyiségű pénz, amit a netflix kiutalt a készítésre. de én mégsem a szemkápráztató külsőért vagyok igazán hálás, hanem azért, ahogy sikeresen átformálták a bennem élő ii.erzsébet képet, hogy közelebb tudták hozni hozzám a távolinak tűnő uralkodót. és köszönöm, hogy ismét felszították bennem a parázsló anglo-filt...

„-i have something that you will never see again. a clean bill of health.

-stalin said the same. he died groveling on the floor!”

mindig csak ezek a kiváltságos hívságok, a lovaglás meg a festés... akár vehetjük szimbolikusnak is, hogy megfestik előttünk churchill portréját, de igazság szerint peter morgan megint okosan végiggondolta, hogy miképp lehetne még többet elmondani britannia buldogjáról, így a festészeti ülések alá rejtette el az öreg miniszterelnök drámáját -persze nagy segítség volt az aprólékos felfestésben stephen dillane is, aki a művészt játszotta (és ha már itt tartok, meg kell említenem harriet walter nevét is, mert a kezdetektől nagyon meggyőző, ahogy a férjére határtalan szeretettel néző lady churchill-t játssza)... lehet hogy abban is szimbolikát kéne keresnem, hogy a királyi pár házassági válságát egy ló-fedeztetés közvetlen közelébe helyezték, de inkább betudom ezt erzsébet lovak iránti szenvedélyének... viszont régóta érett már, hogy kipattanjon a veszekedés szikrája a buckingham palotában, hiszen a szemünk előtt magányosodott el a királynő (még passziánszozgat is csendben), miközben fülöpből már hosszú epizódok óta csak annyit látunk, hogy kicsapongani jár esténként... (#12.27.)

„strong people with powerful characters, more natural leaders, perhaps better-suited to leading from the front, making a mark. but, for better or worse, the crown has landed on my head.”

három nő, három különböző életút -mindannyian az elhunyt király árnyékában... az anyakirálynét még mindig emészti a gyász, tehetetlennek és haszontalannak érzi magát, és ezeket úgy kompenzálja, hogy elszökik a szeles skóciába, ahol még arra is van esély, hogy az emberek nem ismerik fel rögtön... margit imád a középpontban lenni, a ragyogásával és humorával bárkit elvarázsol maga körül -csakhogy örökké második lesz, hiába gondolja azt magáról, hogy a népszerűsége predesztinálná az ország vezetésére is. az is egy érdekes kérdés, hogy a nép tényleg magasba emelne-e egy ilyen harsány személyiséget, vagy inkább elriasztaná őket ez a lángolóbb természet... mert úgy tűnik, hogy a szürke kisegér típusú erzsébetet szeretik, aki pontos ellentéte a húgának, és akinek még az is komoly (egészségügyi) gondot okoz, hogy napokon át mosolyt kényszerítsen az arcára... szépen fokozták fel az egyéni drámákat, hogy igazán érezzük, hogy milyen súly nehezedik az uralkodóra és környezetére (még utazni sem könnyű egy ilyen prominens személynek, de ha belegondolunk nem is olyan sok a 23 hetes körútra 100 ruha, 36 kalap és 50 pár cipő...) (#12.26.)

„-shouldn’t i know all of this, too?

-no, ma’am. all very undignified.”

tetszik, ahogy peter morgan készítő agya jár -fogjunk egy komoly politikai témát (az oroszok sikeres hidrogén-bomba tesztet végeztek), és csomagoljuk személyes szemszögbe úgy, hogy általa nem csak erzsébetről tudunk meg többet, de a monarchia egész működési elvéről is... mert minek kéne a szegény hercegnői elméket leterhelni mindenféle hasznos tudással, elég lesz nekik a pukedli tudománya is -és amikor realizálódott, hogy az iskolázatlanság lesz a mai egyik főtéma, akkor rögtön reménykedni kezdtem, hogy a királynő azt a konklúziót vonta le a neveltetéséből adódó problémából, hogy fejlesztenie kell a tudását, hogy egy erősebb, függetlenebb, modern uralkodóvá válhasson, és szerencsére tényleg így történt (vagy legalábbis így van dramatizálva nekünk). és aztán mind ez a szellemi (és egyben lelki) megerősödés, mind a múltbéli tanulmányai egy gyönyörű epizódba virágoztak ki, amikor először láthattuk igazán a sok kéz-tördelés után a határozott királynőt, aki a keménységével még churchill szemébe is könnyeket csal... ugyanakkor nem könnyű az útja a modernség felé, mert vannak olyan önálló törekvései, amiket hagyomány-tiszteletből könnyen letörnek a körülötte állók... (nem mondanám, hogy az anyakirályné szimpatikusnak van beállítva ezzel a ’törődj bele kislányom, maradj csöndben, mert ez a nők dolga’ hozzáállásával...) (#12.26.)

„of course, a crucial position like the air attaché to the embassy at brussels cannot be left vacant for very long.”

mivel erzsébet körül elég nehéz találni szaftos pletykákat (hacsak a kicsapongó életet élő fülöp füle mögött nem lesz valami vaj), így körül kellett nézni a családban, hogy kinek a személyes drámáját toljuk fel annyira, hogy érdemes legyen egy egész epizódot rászánni, olyan igazi brit módon megmártózni az ízlésesen kevert szappanban -így került margit szerelmi élete a középpontba... persze eddig is szépen építgették már a korabeli mércével botrányosnak mondható kapcsolatot, ám a leendő esküvővel egy olyan szintre értünk, ami már a királynő számára is kellemetlen lett -főleg hogy a (valószínűleg még a későbbiekben is) többször ritmusosan visszatérő témába is beilleszthető: azaz hogy mennyire sarokba-szorító érzés, amikor lizibeth, a magánember és erzsébet, a királynő érdekei ütköznek, hogy jogi személyként mennyire gúzsba van kötve, hogy minden döntésénél mérlegelni kell a kényes felsőosztály és a heves érzelmi kirohanásokra képes publikum reagálását is... (érdekes mellékszál lesz, ha komolyabban kapargatjuk a királyi ház és a sajtó viszonyát, azaz hogy mikor jött el az a pont, amikor az újságírók elvetették azt a hagyományt, hogy az uralkodó-réteget illik kímélni a cikkeikben.) (#12.24.)

„god save the queen!”

nem csak azért fontosak a flashback-ek, mert így a sorozatban lehet tartani a csodásan játszó jared harris-t, hanem mert híd-alapnak is tökéletesek az előző király jelenetei, amikből kiindulva gyönyörű íveket lehet húzni a sorozat jelenével -és akkor ehhez még hozzá lehet csatolni az embert, aki lemondott az összes uralkodói hívságról, hogy azt érezzük, hogy igazán át lett gondolva az epizód szerkezete... mert nem véletlen, hogy györgy a felkenést gyakorolta a kis erzsébettel, hiszen épp’ ez a rész volt, ami a pórnép számára nem volt látható az egyébként forradalminak számító tévés-közvetítésben, és azt is okosan csinálták, hogy az események nagyrészét mi magunk is megszűrve kaptuk, nem csak a tévé aprócska képernyőjén keresztül, de edinborough hercegének kommentárjaival kísérve -mert valahogy emberibb lett ezek segítségével ez a nagy esemény. az emberivé tételt segítette a királyi házaspár viszonya is a ceremóniához, ahogy fülöp megharcolt azért, hogy a monarchiát bevezesse a modern korba, hogy lenyessen annyi tradíciót, amennyit csak képes -ugyanakkor a saját feleségét nem sikerült meggyőznie arról, hogy bizonyos dolgokban szemlélje radikálisabban a kapcsolatukat (apropó, végre kihasználják matt smith komolyabb arcát is). (hmm, hogyhogy churchill leült a királynői kihallgatáson...?) (#12.23.)

„you are answerable to god in your duty, not the public.”

még a kisgyerekek is tudják, hogy albion egy ködös ország, ezért érdekes azt látni, hogy ez a kellemetlen időjárási jelenség kényszeríti térdre e nagyhatalmú országot... a ködnek és mozgóképes művészetnek komoly hagyományai vannak egymással, de ez érthető, mert a tejfehér szürkeség komor baljóslatúságot képes hozni a történetbe -és a homályban botorkáláshoz a komoly légszennyezettség adott egy újabb keserű réteget. de nem is igazán az átlagemberek szemszögéből néztük meg ezeket a kísérteties napokat, hanem a felsőbb köröknél, akik persze, élükön churchill-lel inkább a zsebüket nézték, és nem a problémák megoldását. egy személyes drámára volt szükség, hogy az ország vezetése kihúzza a fejét a homokból, és lépéseket tegyen (bántóan aktuálisnak érzem ezt a párhuzamot a mai kormányokkal, akik szintén rég elszakadtak attól a szokásuktól, hogy lefelé nézzenek)... erzsébet egy kicsit háttérbe szorult ma a miniszterelnöke mögött, de azért kapott néhány konzervatív tanácsot a nagyanyjától, amiken rágódhatott a rossz időben... (ügyes kontraszt volt az epizód szürke bezártsága és a nyitó-és-záró-jelenetek szemkápráztató színkavalkádja között.) (#12.23.)

„with this family, when you’re in, you’re never quite sure that you’re in. but when you’re out, there’s no doubt at all.”

ideje megdicsérnem claire foy-t a szemmozgásaiért, mert tökéletesen tudja érzékeltetni velük erzsébet zavarát... egy átmeneti időszakban vagyunk, ahol a gyász és a múlt kellemetlen emlékei ugyanúgy gúzsba kötnek mindenkit, mint a jövőtől tartó bizalmatlanság -mindenkinek meg kell tanulnia alkalmazkodni az új helyzethez, rá kell éreznie, hogyan tudja a maga hasznára fordítani azt. érdekes kontraszt volt a két churchill-audiencia közt, mert míg az elsőnél az új uralkodó volt a behódoló (mégiscsak a nagy országmentő miniszterelnökről van szó), másodszor már tudta, hogy miként tudna diktálni, mint a birodalom legfontosabb jogi személye. ezért is volt fontos, hogy az ex-királyt ennyire a középpontba helyezzék ebben az epizódban, mert vele jól le lehetett képezni az összes huzavonát, ami most a felsőbb körökben zajlik, a sérelmeket és az önző játszmákat. és a szerelmet -mert mégiscsak egy nő miatt hagyott fel az uralkodással. és ez nem csak azért érdekes, mert tele van a palota szerelmi afférokkal, hanem mert így rá lehetett mutatni a repedésekre, amik a hatalomba lépés pillanatai után keletkeztek erzsébet és fülöp házasságán -mert van olyan, amikor az embernek felül kell emelkednie a saját érzésein, még ha piszok nehéz dolog is ez... (#12.22.)

„my name is elizabeth.”

mindig érdekes látni, hogy miként valósítják meg a sorozatokban azokat az eseményeket, amikről a néző biztosan tudja, hogy be fognak következni (a történelmi sorozatoknál plusz nehezítés a készítőknek, hogy illik a tényekre támaszkodniuk) -és úgy gondolom, hogy jelen esetben kifejezetten szépen játszották ki a kártyáikat. a király kapott még néhány nyugodt pillanatot a kisebbik lányával a békés elalvása előtt, és erzsébeték is épp’ egy magas ponton voltak, a boldogság és kaland elegyéből kellett visszatérniük a feketére festett valóságba (egyébként kifejezetten szívmelengető, ahogy a folyton pucéran alvó és kellően bohókás fülöppel való szeretettel-teli kapcsolatuk ábrázolva van). maga rendezés is értő módon nyúlt a sokkhoz és a gyászhoz, a baljóslatú zene fokozódott fel, ahogy felbolydult a kastély, aztán meg a csend játszott szerepet, mert szándékosan nem hallhattuk, ahogy fülöp elmondja a feleségének a hírt (sőt, még erzsébet arcát sem láthattuk). viszont egyből érezhető, hogy a pár életében minden megváltozik, az ismert személyzettől búcsút kell venni, már nem mindegy, hogy melyikük lép elsőként a lépcsőre, és ezek még csak az első lépések... a drámai események mellett a downing street-en is mozgásba lendülnek a politikai machinációk kerekei, az úri kastélyokban meg a szerelem hajtja az intrikákat -ahogy az a felsőbb körökben illik... (#12.22.)

„i was wondering if you would consider stepping into my shoes, so to speak.”

valahogy karácsony környékén mindig kibújik belőlem az anglofil, az ünnep valamelyik szinapszisomban összekapcsolódott a brit kultúrával. és mivel már nem ejthetem meg az ilyenkor esedékes látogatásomat a downton-i kastélyba, így egy új kirándulási célt kellett keresnem magamnak -mondjuk a buckingham palotát... koromból adódóan nekem ii.erzsébet egy folyton komornak tűnő idősödő hölgy, így fura realizálni azt, hogy egykor ő is volt mosolygós fiatal, sőt, a huszadik század közepén még királya volt nagy-britanniának, és nem királynője... az első fejezet alapján egy magas szinten megformált életrajzi drámával lesz dolgunk, annak minden velejárójával -gondolok itt elsősorban a szemelvény-dramaturgiára, ahol csak a főbb események emelkednek ki, időt ugrálva jutunk el az egyik fontos ponttól a másikig. bár biztos vagyok abban, hogy később lesz szerepe a hétköznapoknak is, mert ott lehet igazán karaktert építeni. mert láthatóan az a cél, hogy teljes portrét kapjunk ezekről az ismert személyekről, és most is akkor működött a leginkább a rész, amikor a pompás külsőt lehántva ráfókuszáltunk az arcokra, erzsébet látható zavarára, fülöp kedves közvetlenségére, a királyra telepedő betegségre... érzelmileg könnyedén behúzott, érdekesnek tűnik az út, ahogy szerény hercegnő magára veszi egy korona teljes súlyát, úgyhogy úgy tűnik, hogy idén karácsonyra ismét sikerült egy csodaszép telivérre tennem a pénzem... (#12.20.)