soroló

„i wanted to come and say good-bye to my two favorite portlanders.”

egy búcsú-sztori a kitartásról és önmagunk árnyékának átlépéséről? jöhet! főleg hogy egy (rózsa alakú) vázra szépen ráépítették most a különböző szálakat... mindez szép-és-jó, de úgyis mindenki a polgármester búcsújáról fog beszélni, mert nem csak egy korszakot zártuk le azzal, hogy átadta a tisztségét valaki másnak, hanem olyan portlandiásan csavartunk is egyet a karakterén egy lüke kis ötlettel... (##03.24.)

az utolsó két részt leszámítva nem igazán volt búcsúzkodós hangulata ennek az utolsó körnek, carrie és frank inkább csak tették a dolgukat, hoztak az életünkbe még pár felhőtlen pillanatot, horkantós mosolygást, büntető fa-humort. de portland ilyen, bohókás és szertelen, nem illenek hozzá a nagy amplitúdójú érzelmek...

azt már általános iskolás koromban megtanultam a monty python csapattól, hogy a sketch egy szokatlan állatfajta... mert jól viseli a nagyon különböző és nagyon szélsőséges abszurd ötleteket, ráadásul nem kell az alkotóknak nagy egészben gondolkozniuk, nyugodtan dobálhatnak mindent bele a tégelybe, maximum a nézőknél különböző módon fognak lecsapódni a változatos ötletek és humor-típusok... fred armisen ilyen közegből (a saturday night live-ból) érkezett, jól ismeri a sketch-ek működési elvét, carrie brownstein viszont alapvetően zenész, úgyhogy gyaníthatóan egy másik attitűddel színesítette az alkotás folyamatát -de az biztos, hogy kettejük munkája egyedi és azonnal felismerhető lett. tök jól belakták ezt a kissé különcködő univerzumukat, az amerikában is kissé különcnek számító városukat, ahol szeretet-teljesen figurázhatták ki a környék összes fellelhető archetípusát, az emberi butaságot, a mindennapi gyarlóságot, a menőket, a bénákat, a hipsztereket, a yuppie-kat, a hímsovinisztákat, a feministákat és a sor hosszan folytatható lenne, hisz’ mégiscsak nyolc éven át laktunk velük portland-ban... szerettem, hogy ilyen sok visszatérő arcot találtak ki a show-hoz, akikre meleg szívvel tudok visszagondolni, és azt is tisztelem bennük, hogy rendszeresen próbálták frissen tartani a dramaturgiát, akár azzal, hogy hosszabb lélegzetvételű, átívelő epizódokat írtak, akár azzal, hogy visszatértek a töredezett formátumhoz... soha nem állítanám azt, hogy ezen a sorozaton nevettem a legtöbbet életemben, inkább ezen horkantgattam a legtöbbet a lüke humor-bombonjai miatt, de azért hiányozni fog carrie és fred, toni és candace, peter és nancy, lance és nina, a polgármester és sam meg az összes többi városlakó -lehetne még one moore epizód... (jut eszembe a polgármesterről és kyle maclachlan üdítő alakításáról, hihetetlen pedigrés volt végig a vendégszereplők névsora, ebből is látszik, hogy carrie és fred lehetnek a legkedvesebb emberek a világon, akik bárkit rá tudnak beszélni egy kis bohóckodásra.)

„*let’s give up / let’s all give up now*”

no, valami ilyesmire gondoltam, amikor az utolsó epizódokat elképzeltem, hogy végigjárjuk a nyolc éve ismert környékeket, hogy még egyszer azt mondjuk az összes emblematikus karakternek, hogy hello. az már carrie és fred zsenijét mutatja, hogy ők ezt a körutazást egy kuka segítségével valósították meg... örülök, hogy jutott még egy cinikus szövegű új dal is a végére (hiányoztak mostanság a zenés betétek), de a portland-dal is bezengte magát egy pillanatra az epizódba. kész vagyok búcsúzni srácok... (##03.17.)

„how can we make cash relevant?”

a modern világunk rákfenéire vetült ma is a csillogó görbe tükör, a követések és like-olások túlzásba-vitelén át a papírpénzek elértéktelenedéséig (ez utóbbi témának komoly társadalmi összefogó ereje van, mert nem csak a pincérek szeretik a jattot de a sztiptizes csajok is)... (jó kis sztár-csapat volt ma kurt ville-től john corbett-en át nick kroll-ékig.) (##03.15.)

„we’ll work on making the city less wet.”

bár egy rakás fehér ember készíti a show-t, azért a jelenetek a szivárvány-színében pompáznak, változatosak, tanulságosak, és teljesen őrültek... de tényleg, nem csak társadalom-kritikát lehet bennük elrejteni a telefonokkal vagy a diverzitással kapcsolatban, de az olyan gyomorbántalmakat okozó részek is beleférnek, mint a teli hassal szexelni próbáló házaspár. fúj... (##03.03.)

„-so this is good for earthquakes?

-oh, yeah. earthquakes, typhoons, tornadoes, super-virus, big landslides... you name it, we handle it.”

ahogy carrie és frank gyakorolták a megfelelő nevetést a fotózásra, úgy jutott eszembe, hogy én is kifejlesztettem a sorozathoz egy speciális horkantást, amit rendszerint a különösen fanyar jelenetek végén tör ki belőlem... kicsit marketinges volt a mai epizód, eladtak ma a szemünk előtt házat, fotózási leckét, trambulinokat és komplett túlélő készleteket -babbal és zenével... (##02.26.)

„being a snail sucks. we want to die."

nyitott kapcsolatban azért nehéz élni, mert több ember érzéseit kell figyelembe venni -mert az csak úgy megy, ha mindenki jóban van a másikkal, élvezi egymás társaságát (nem csak szexuálisan), és nincs abból sem probléma, hogy kinek mekkora a pénisz-mérete... (óh, megint jöttek az őrült ötletek a mosogatóból evéstől az öngyilkos hajlamú csigákig...) (##02.17.)

„-you know, there’s a really cool magic trick i heard about.

-yeah, what is it?

-it’s where i make your penis disappear.”

az én szememben nina és lance mindig is egy pár voltak, és sosem gondoltam bele, hogy miként találkozhatott a kényes hölgy és a férfias motoros -így most igazi meglepetésként ért a kőkemény eredettörténetük, ami tele volt varázslattal, tudománnyal, jeff goldblum-mal, aligátorral, arc-cserével, és persze rengeteg, rengeteg romantikával... (még jó hogy reggeli közben néztem a részt, mert nem lettem éhes peter-ék zabálásánál...) (##02.10.)

„this is our heterosexual coming out video.”

a mai rohanó világunkban nehéz társas kapcsolatokat kialakítani, úgyhogy inkább hanyagoljuk őket. vagy még inkább áthelyezzük az ilyen dolgainkat a virtuális térbe -kevesebb a csalódás, több az opció... (##02.09.)

„we would love for you to check out our dildo lending library.”

abban a sorozatban, ahol a nőiség két fényes zászlóvivője, candace és toni már évek óta keményen harcol a nőuralomért, igenis foglalkozni kell az igazi női problémákkal -csak az a baj, hogy a férfiak elnyomó viselkedése annyira húsbavágó manapság, hogy nehéz nevetni az ezt kifigurázó jeleneteken... (hehe, nem csak az egyik kedvenc karakterem, peter dadog, hanem a névrokona, szent péter is.) (##02.04.)

„we had the option between body cameras and podcasters. i went with the podcasters. my kids love ’em.”

ha visszagondolok, spyke mindig egy problémázó alak volt a sorozat történetében, de most egy új aspektusát vették elő a kirohanásainak -mi van, ha csak azért morog, mert elszállt felette az idő? és ehhez a témához nagyszerű partner volt a kiöregedett punk, henry rollins... szegény candace és toni viszont nagyon karakter-idegen geg-et kaptak a vidéki ló-horrorral (btw, azt sem gondolnám, hogy ezek a csajok esznek húst)... (plusz jól sikerült kifigurázást kaptak a podcast-esek.) (##01.20.)

„you’re very pretty and beautiful, physically in the face.”

csak utólag belegondolva tűnt fel, hogy ezúttal az volt a különleges ebben a fináléban, hogy nem volt benne semmi különleges, azaz csak ugyanaz a szkeccs-halmaz volt mint egy évadközi epizódban, nem emelték epikussá, nem fűzték össze a sztorikat, nem jöttek az ismert arcok -de lehet hogy ez kellett, hogy átérezhessük a fontos üzeneteket: hogy nem a pitbullokkal van a baj, hanem az emberekkel, és hogy élnek olyan egyedek a földön, akiknek annyira szép arcuk van, hogy abból megélnek... (#03.29.)

nem igazán tudtam együtt rezonálni ezzel az évaddal -pedig sok szempontból olyan volt, mint az eddigiek, működő és hatástalan jelenetek sorakoztak egymás után, kicsit talán hanyagolva a megszokott arcokat. viszont gyanúsan sokszor szűrődött át a szkeccsekbe a mai modern világunk, a technológia-mániánk, a társadalmi érték-válságunk. ez egy jó irány, de örülnék, ha a jövőre esedékes zárásban ezt jól mixelnék a klasszikus karakterekkel és ötletparádéval.

„when i saw you get in the car, i went, ’okay, here’s a typical portland liberal, pro-choice feminazi’. but you are cool.”

valahogy idén mintha gyakrabban lyukadnánk ki a technikai vívmányokhoz, nem? mintha csak a black mirror egy lükébb változatát néznénk... viszont végre volt egy kellemes felröhögésem a szülőszobai fotózkodásnál, és derültem azon is, hogy steve buscemi milyen hülyén nézett ki a parókájában, mint vér-republikánus... (#03.29.)

„this is what i like to call humane extermination.”

a modern technológia csodákra képes -át tudja vágni az agyad, hogy jobban érezd magad. de igazság szerint az agy egy könnyen átvágható naiv kis szerv, mert ősi módszerekkel más emberek is át tudják verni nagyon csúnyán... (#03.19.)

„keep portland weird and independent!”

ha a britek néhány idióta miatt kénytelenek kiválni az eu-ból, akkor miért ne lehetne egy lüke polgármester, aki kiszakítja a városát az egyesült államokból...? dadogós peter is visszatért végre, hogy magára vállalja a politikai graffiti-k nehéz terhét... (#02.20.)

„we’re just saying that there’s a lot so many female film directors, right? we’re just here to celebrate a couple guys that are out there, all right?”

valahogy még ennyi év után is meg tudnak lepni a srácok, hogy mennyi abszurd hülyeséget tudnak összehordani egyetlen epizódba -amiknek egy része persze hatástalanul csapódik le (ősemberes kezdés), de a többiek szerencsére jól cipelik a hátukon az epizódot (pl. a barát-kereső-találkozó, vagy a dolgokat gyűjtögető emberek vágyálmai). (#02.11.)

„beautiful”

a modern technika egyszerre tud könnyíteni és nehezíteni is az életünkön és a kapcsolatainkon, szóval csak óvatosan a randi-appokkal és párkeresős algoritmusokkal... (örülök annak, hogy fred időről-időre feléleszti a régi snl-es kapcsolati-hálóját, és beszervez egy-két arcot onnan ide.) (#02.08.)

„-we just thought a cookie doesn’t need a gender.

-it’s sexism against men.”

dereng, hogy akadtak némi problémáik a srácoknak a woman & woman first bolti forgatásoknál, de örülök, hogy a candance+toni párost át tudták menteni nekünk a bolt nélkül is, méghozzá romantikus bonyodalmak közepébe csöppentették őket (a mindig imádnivaló judy greer-rel kézenfogva). de ettől még a kedvenc párosom idén továbbra is a férfiakért aggódó übermensch-ek... (#01.30.)

„i’m part of the technology world, and this is what it looks like.”

a modern technológia sokat segít nekünk könnyebbé tenni az életünket, ugyanakkor rengeteg veszéllyel is jár együtt -legyen szó egy interneten fenntartott távkapcsolatról, egy startup cég megpróbáltatásairól, vagy egy gyilkos masszázs-székről (ez utóbbi volt az igazán wtf-szkeccs, mert nehezen tudtam elképzelni, hogy tényleg komolyan gondolták a srácok). de az a legriasztóbb ebben a technológia-orientált jövőképben, hogy az erős férfiaknak nem nagyon van benne hely... (#01.22.)

„you know, pretty soon every hollywood movie’s gonna be a remake with women in the lead role.”

ebben a genderfluid világban minden egyes pillanatban meg kell küzdenünk nekünk fehér heteró férfiaknak a túlélésért... riasztóan valóságos volt a kezdés, ahogy az elnyomott férfiak hangját hallatták carrie-ék, mert pont azokat a felböfögött hülyeségeket parodizálták ki, amikkel nap-mint-nap találkozik a gyanútlan netező a világhálón... a másik főtéma is jól kapcsolódott ehhez a gondolatisághoz, mert az izmos ’nők-kedvence’ típus különösen el van nyomva ebben a félresiklott világban, úgyhogy ideje visszavenniük a hatalmat a nerd-öktől! (#01.13.)

„-i got very good at getting to the root of character in my previous job.

-oh, so you’re from the acting world and drama?

-no, i was an identity thief.”

ó, milyen kis aktuálisnak tetszik lenni kedves portlandia -napokkal azután, hogy a run the jewels kidobta a netre a meglepetés-albumát, arról csinálni egy szkeccset, hogy a run the jewels kidobja a netre meglepetés-albumát, wow... de az epizódot claire danes lopta el, aki ha sokat fog még bohóckodni ilyen helyeken, komolyan aláássa majd a sírós arcának hitelességét a homeland-ban... (uhh, és most kell megtudnom, hogy natasha lyonne fred armisen élete párja a való életben?) (#01.07.)

„no! only dip!"

így halloween közeledtével az ember szívesen néz spooky dolgokat, még akkor is, ha a rémisztgető alkotások ritkán lopják be magukat a szívébe. és lehet azt gondolni, hogy az étel-horror nem tartozik a legfontosabb szub-zsánerek közé, de igenis lehet félelmetes egy óriási japán tészta... carrie és fred szokás szerint felfokozták az őrületet epic szintre a fináléban, mi meg erre feljebb csavartuk a mosoly-mutatónkat... ($$10.27.)

bár a sorozat egyik alap-tétele, hogy portland-ben kicsit megállt az idő, de ez nem jelenti azt, hogy az írószobában is csak ugyanazokat a köröket járhatják újra-és-újra. úgyhogy a srácok/lányok elkezdtek kicsit kísérletezni idén, nagyobb lélegzetvételben gondolkozni, így az epizódok többségében hanyagolták a klasszikus szkeccs-formátumot, és egyetlen témára vagy karakter-párosra koncentráltak csak (sőt, volt dupla-epizód is az évadban!). így kicsit másabb lett a hangulat, talán a koherensebb sztorik kicsit háttérbe szorították az agy-eldobós őrületeket, de azért így is lehetett nagyokat szórakozni a heti húsz perc alatt. (ez utóbbi nem biztos hogy érződött az írásaimból, mert valamiért mindig kihozza belőlem a show a konyha-filozófust...)

„why does dinner have to be a crossword puzzle?”

veszélyes tud lenni egy kapcsolatra az, ha nem vagytok azonos intellektuális szinten a partnereddel, mert ez nehézségeket fog okozni a szociális életben vagy akár a mindennapokban is. de a szív nem mindig megy az értelem után, így könnyen lehet, hogy nem a tied lesz a legokosabb nő, de attól még imádni fogod... ($$10.26.)

„did you know that portland actually has the highest percentage of women’s bathrooms, female dogs, and restaurants that serve light beer?”

gyönyörű példája volt ez a rész annak, hogy milyen nehezen lehet megtartani egy ideológiát pusztán elméleti szinten, hogy milyen könnyű kiértékesíteni, kommersszé tenni azt. úgyhogy kedves hölgyeim, tessék előszedni a lélek mélyéről a harcias én-t, és határozottan kiállni a feminizmus eszméje mellett! ($$10.21.)

„when is the next time we’re gonna have the opportunity to blackmail louis ck into dinner?”

a sok túlzás alatt tű-pontosak tudnak lenni a srácok, ha akarnak -ma is egyből a kezdésnél bólogattam, hogy, ja pont ezért nem hallgatok rádiót... bírom a hollywood-i haverságokat, mert azok tartják össze az ilyen cuki indie-show-kat is -mert simán lehet olyan, hogy egy részt steve buscemi rendez, amiben louis ck vicces csinál saját magából... ($$10.12.)

„welcome to the first meeting to form the committee for the temporary american disabilities act for those of us with temporary disabilities."

azt hiszem carrie-nek és fred-nek az volt a célja a mai epizóddal, hogy összeszedjék az összes idegesítő karakterüket, és letudják őket ebben a húsz percben -mert remélem most elfogyott az összes... ($$10.05.)