soroló

„the winner takes is all.”

a párhuzamosan futtatott szálak egyik hátránya lehet, ha valamelyik sztori a másik fölé kerekedik -és ma a fináléban pontosan ez történt... mert mike csak egy szimpla nyomozós üldözést vitt végig (a sorozat alap-tempójához képest egész mozgalmasan), addig jimmy szálán egymást követték a bitang erős jelenetek... már a nyitó éneklés is remek volt, mert újabb rétegekkel gazdagította mcgill-ék kapcsolatát, ahogy chuck egyetlen (mikrofont megszerző) mozdulattal a háttérbe tolta a testvérét, ugyanakkor egymást támogatva értek haza a nagy buliból... az a jó jimmy-ben, hogy most már minden egy nagy con neki, és olyan ügyesen játszik az emberek érzéseivel, hogy minket is könnyen meg tud téveszteni, mert hinni akarjuk, hogy kiönti a lelkét a meghallgatásokon, de persze az őszintesége legtöbbször csak álca (talán csak kétszer volt olyan ma, amikor biztosan tudhatjuk, hogy pőrén láthattuk és hallhattuk a nagy átverőt, amikor a kislánynak adott tanácsot és amikor a parkoló magányában zokogott egy kiadósat)... bob odenkirk persze tökéletesen odatette magát az összes jelenetében -kár, hogy arra már nem volt ideje, hogy egy ének-tanárhoz is ellátogasson... (##10.11.)

okos, intelligens és szép -mégsem tudod visszatartani az ásításodat, amikor a közelében vagy? haver, valami nem stimmel a csajjal, menekülj! egy sorozatnál nem ilyen veszélyes a helyzet, de azért az sosem jó jel, amikor valaminek csak elismered az értékeit (hogy átgondoltan építkezik és csodásan van felvéve), mégsem tud feltüzelni hétről/hétre... furcsa egy hibrid volt ez az évad, mert átmenetet kellett képeznie a jogfosztottság időszakában, úgy kellett lépnie időben egy ölesebbet, hogy közben nem hozhatta előre saul goodman megszületését. és emiatt nagyon keveset lépdeltünk előre a tíz rész során, apróbb karakter-építésekkel szöszöltünk. és közben nem igazán mélyedtünk el a gyászban sem -igaz, ez a hősünk természetéből fakadt, aki nem képes kiereszteni magából ezt a mardosó fájdalmat... igazán akkor lendült csak be az évad, amikor slippin’ jimmy belebújt a (képletes) susogós melegítőjébe, és nekiállt trükközni a saját céljai (esetleg a pénztárcája) érdekében... szóval nem ő a legizgalmasabb csaj a városban, de nem is bánom azt az időt, amit vele töltök -de azért eshetne jobban is...

„-there you go. kick a man when he’s down.

-jimmy, you are always down.”

valahogy ez volt az a rész, ahol minden jelenetnél lehetett sejteni előre, hogy hova akarnak kilyukadni az írók, és mégis kurva jól működött az egész... oké, azt nem volt nehéz kitalálni, hogy a nyitányban most kim kedvéért csinálják az újabb átverést, hogy a mesa verde-s főnök elégedett legyen, mert elég egyértelmű volt, ahogy előkerültek a látszólag egyforma tervek... ahhoz sem kellett nagy tudomány, hogy kitaláljuk, hogy a német főnök tervez valamit, a feszkóval teli vezeték-ellenőrzés még csak apróbb előjel volt, de aztán teljesen rápörgött az otthon ülő feleségével való találkozásra, úgyhogy az építész-trükk innen már természetes lépés volt... jimmy meghallgatása kétesélyes volt, de hősünk olyan határozottan és szívhez-szólóan adta elő magát, hogy reményt tápláltak belénk, de ahogy a fenn látható kim idézetből is kiolvasható, jimmy sosem keveredik ki győztesen az ilyen csatákból -és hát azt is tudjuk, hogy nem mcgill néven kell neki folytatnia az ügyvédkedést... (btw, kedves utalás volt az anyasorozatra a csengő első megszólalása is.) már pont örültem, hogy kim és jimmy rendben vannak (lásd a kéz-fogós mosolyokat is az étteremben), aztán jött a nagy veszekedés, ami színészileg/írásilag nagyszerű volt, de beleszakadt a szívem... (##10.02.)

„huell babineaux is very important to us.”

mit mond el rólam, hogy egy nagy trükközés-cunami kellett nekem ahhoz, hogy igazán élvezni tudjak egy saul epizódot idén? azt, hogy hasonlóan érzek, mint kim és jimmy... mesterien volt a részben végigvezetve hangulatilag a nagy terv, már a buszozó kezdéstől kezdve (perszehogy néhány mérföld kellett csak, hogy jimmy mindenkinek tudja a nevét a járművön). de azt is jó volt látni, ahogy kim szája szegletében ott bujkál a mosoly, amikor megérkezett a három ügyvéddel a megbeszélésre. aztán jött a csodás finálé, a végső nagy átverés a filmes srácok aktív közreműködésével és bob odenkirk tökéletesen megformált déli akcentusával. ki kárhoztatná kim-et, hogy a felvillanyozó con után megenyhült jimmy felé, és most úgy érzi, hogy az ilyen simlisségek feldobhatják a kiüresedett életét...? szokás szerint voltak mellékszálaink is, egy, ahol nacho keménykedett egy sort, és egy másik, ahol öröm volt nézni mike szigorú arcát egy cici-bárban... (magyarul csak előkészítettünk mindkét vonalon, de szerencsére ezekkel nem vettek el komolyabb időt a fő attrakciótól.) (##09.28.)

„i’m a magic man. will you have a little faith in me?”

eddig is ilyen hangsúlyosan használták a sorozatban a zenés montázsokat, mint mostanában? nem vagyok erről meggyőződve -az viszont biztos, hogy most nagyon eltalálták a nyitányt, mert egyszerre éreztették benne az idő múlását és azt, hogy miként sodródik egyre messzebb egymástól kim és jimmy (és még arra is figyeltek, hogy az osztott képernyőnek megfelelően halljuk a something stupid-ot éneklő férfi és női hangot sztereóban)... mert úgy tűnik, hogy kevesebb a közös a párosukban, mint azt korábban gondoltuk, otthon csak vegetálnak egymás mellett, napközben meg különböző az érdeklődési körüknek megfelelően mozognak (kim gyorsan beilleszkedett a puccos helyre, jimmy meg továbbra is jó álcának gondolja a susogós mackókat) -de most jön egy béna kis ügy, amivel most előkészít(h)ettük a végső bukást. mert biztos vagyok benne, hogy jimmy most valami olyasmibe rángatta bele kim-et, ami komoly sarat hoz majd a fejére... hiába múlt el tetemesebb idő, mike még mindig a németeket felügyeli a titkos építkezésen -próbál beilleszkedni, de a kölykök érthetően egyre nehezebben viselik a bezártságot... (ja, és a salamanca-szál tanulsága: egy perverz egy életen át perverz marad...) (##09.19.)

„don’t mess with the cellphone guy.”

nem kell nagy dolgoknak történniük egy évadközi részben, de azért örülnék, ha egy kicsit nagyobbakat lépnénk ezeknél a ’baby-steps’-eknél (mert akkor talán jobban tudnék koncentrálni, és nem tudná olyan könnyen eltéríteni a figyelmemet a hülye macska, ami mindenáron be akarta fészkelni magát a hasam környékére)... mert oké, látjuk a jeleket, hogy a kim/jimmy kapcsolaton megjelentek az első repedések azzal, hogy a szöszi inkább beállna egy újabb óriási cég árnyékába, miközben hősünk továbbra is a közös munkáról álmodozik csendesen... ahogy az sem újdonság, hogy jimmy kitartó ember, és nem csak ahhoz ragaszkodik, hogy egy szép irodában dolgozzon újra ügyvédként egy csillogó logó alatt, hanem a telefon-bizniszt sem tudja elengedni -és csak piszkálja az a tény, hogy legutóbb elverte néhány suhanc punk, úgyhogy a keményebbik arcát is előszedi a statuáláshoz... (viszont egy volt ügyfele elvesztésekor azért mintha a megrendülés látszana rajta, de persze az sem titok, hogy nagy szíve van a fickónak...) mike szálán leginkább a mutatott raktárépület mérete nyűgözött le, meg a gondolat, hogy valakik képesek úgy dolgozni, hogy hónapokra el vannak zárva a külvilágtól... (##09.12.)

„in 9 months and 24 days, i will get my law license back.”

láthatóan mindenkinek kell valami figyelemelterelés -ha nem akarnak úgy kikészülni, mint az inszomniától összetört howard... szóval jimmy nyugtalanságában suhogós melegítőt vesz fel, és személyesen teríti az utca népének (leginkább annak is a legalsó rétegének) az o’csó mobilt, csak az a baj, hogy az arca nagyobb épp’, mint az esze, ezért néhány pofonnal gazdagabban megy haza a szerető barátnője ápoló kezei közé (az első rúgások után azért kiszaladt a számon egy ’jól van jimmy, gratulálok’ mondat hangosan, pedig nem nagyon szoktam a tévémmel kommunikálni, de úgy látszik, felbosszantott, amit láttam)... kim egy fokkal kulturáltabban csinálja a fő munkájának kerülését, és pro-bono ügyekkel, igazi rászorulókat segítve üti el a napjait -rámenősen segítve a kuncsaftjait, ahogy egy hidegvérű ügyvédhez illik... szándékosan nem a kezdéssel kezdtem, hogy érleljem kicsit a nagy meglepit, azaz hogy egy újabb idősíkot hoztak be gilligan-ék -egy olyat, amit már ismerünk egy másik sorozatból, és ezért a régi rajongók nagyon örülhetnek neki... mint ahogy mike tevékenysége is arra irányul, hogy elkészüljön az a föld alatti labor, ahol aztán majd lehet vidáman kergetni a legyeket... (##09.07.)

„new job new phone.”

salamanca-ék nem nagyon tudnak nyugodtan várni -nyugodt éjszakai támadás, erősítéssel? ugyanmár! ők fényes nappal ketten mennek be a konkurens banda-területre egy táskányi kézi-ágyúval! igaz, az akciók többségét nem láttuk, mert nacho szemszögéből követtük az eseményeket, de lehet hogy így még magasabbra sikerült srófolni a feszültséget... nehéz kiigazodni jimmy-n, azt hittem, hogy csak bekamuzza kim-nek a melót, aztán inkább piszkosabb pénzkereseti források után megy, de nem, tényleg ott unatkozik abban a telefon-boltban -igaz, a rész végére meglelte a megoldást, hogy miként hozhatna igazi bevételt a biznisz. vajon legális lesz az út...? kim-et sem mindig értem, most is furcsa volt, hogy beült a piszlicsáré ügyekre -oké, elege van a nagy halakból, de még nem világos, hogy mi a célja... mike-ot érdekes volt látni emberi interakciók közben, ahogy barátkozik az étteremben -hogy aztán ezzel felvezessék az igazi mike-os jelenetet a kibeszélős csoportban, ahol először csak aprókat tikkelt a szeme, amikor a menye beszélt, majd jött a helyi marla singer, aki piócáskodik mások fájdalmán, és élvezet volt hallgatni, ahogy mike a föld alá alázza a fickót... (##08.29.)

„this little fella -he’s called the merry wanderer. he’s not much to look at. he’s pretty easy to find. i got this one at a pawn shop on 4th for 20 bucks. but he has a cousin called bavarian boy, almost identical: same umbrella, same swagger. that one is worth a boatload.”

vince gilligan-éknek már a breaking bad-nél is jó ízléssel tudták összerakni a szöveg nélküli jeleneteket, de azt hiszem a mai nyitánnyal klimaxoltuk ezt a jól működő dramaturgiai húzást -mert a latinóknak nem kellett egy szó sem, hogy látványosan eltakarítsanak maguk után, kőkeményen, aszfaltot szikráztatva, golyót szórva... ugye jól éreztem, hogy ma slippin’ jimmy-t láthattuk, a piti kis bűnözőt, aki még egy kis figuráért is lehajol, ha abból bevételt láthat -persze maga az akció is olyan slippin’-esen sikerült, még ha a lebukás alól sikerült is kibújni... nagyon érdekesen kezelik viszont a gyászt jimmy-nél, mert olyan, mintha teljesen közönyös lenne, biztos vagyok benne, hogy meg lesz ennek még a böjtje (charles síron túli levelét is fahangon olvasta fel, két falat között -bár ez pont így volt hatásos, ahogy a szenvtelen hang mellé néztük kim szenvedő arcát)... (hmmm, feltűnt egy kémia-tanár, aki úgy gondolja, hogy megfelelő anyagot tudna létrehozni -és ismerős arca is van! persze hogy az anyasorozatból jött! minden sorozat-nézőnek elefánt-memóriát kívánok!) (##08.22.)

„i know better than anyone that the copier it’s the beating heart of any business.”

baromira nehéz kiigazodni jimmy-n, mert a fantasztikus beszélőkéje segítségével velünk is elhiteti, hogy tényleg környezetváltozásra van igénye, hogy belelkesült attól, hogy nem önmagát kéne eladnia egy új munkakörben, hanem valami igazi terméket -de igazából talán csak önigazolást keres. a másik dolog, hogy a béke és nyugalom szigetét, azaz az otthoni összebújást nem akarja veszélyeztetni kim-mel, így simán hazudik neki (is) a lelkiállapotáról. na nem mintha a kedvese teljesen őszinte lenne vele, még biztos hogy lesz baj abból, hogy óvni akarja jimmy-t attól, hogy chuck a síron túlról is megkeserítse az életét (huh, rhea seehorn beletette a teljes lelkét a veszekedős jelenetbe, tökéletesen elhittem minden dühös mondatát)... a drog-szál az epizód nagyrészében az eddig megszokott tempóban csordogált, hogy aztán a legvégén robbantsák ránk a megvilágosodást -egy ilyen üzletben nincs helye elgyengülésnek, azonnal megjelennek a keselyűk, hogy nagyobb rész csípjenek maguknak az eddigieknél... (a halaknak vajon lesz szerepük a későbbiekben is, hogy ilyen sokat van exponálva idén az akvárium jimmy-ék lakásában?) (##08.15.)

„does bruce lee have a gun? because if he doesn’t, it’s ali in three minutes or less.”

eddig keserűség lengte be a fekete-fehér, jövőbe tekintő kezdéseket, most viszont jimmy/gene paranoiája átragadt ránk is, így feszültségben töltöttük a kezdő perceket... aztán egy rendezői leleménnyel érkeztünk meg a színes kétezres évekbe -kis lángocskákkal úsztunk jimmy-ék ágyáig, előkészítve a drámát, amit chuck halála hozott el (pedig én elnéztem volna még az általam oly’ megszeretett szerelmes-pár mindennapi monotóniáját egy kicsit tovább is)... leginkább azért szomorú, hogy meg merték lépni az írók, hogy elbúcsúznak az idősebb mcgill-től, mert fantasztikusan jól lehetett utálni az öreget, mert élvezet volt nézni az összefeszüléseiket jimmy-vel -viszont most izgalmas lesz, hogy mivel töltik meg azt az űrt, amit az elvesztése okozott. és ezt azért sem tudhatjuk, mert még azt sem tudjuk, hogy jimmy-ben mit okoz a gyász összetett érzése, az epizód nagyrészét csöndben töltötte, így a nézőnek meg kellett próbálnia az arcáról olvasni -kevés sikerrel. csak a végére szakadt ki belőle valami, amikor levették a válláról a felelősség terhét... a többi szálon is felvettük a fonalakat, sötét fellegeket rajzoltunk a drog-útvonal fölé, mike meg megint bizonyíthatta, hogy ő a legcool-abb nagypapa a környéken... (##08.14.)

„i don’t want to hurt your feelings but the truth is you’ve never mattered all that much to me.”

a fináléra illik időzíteni a nagy változásokat, vagy azokat megelőlegező lépéseket, de nyugi, tudják ezeket a nagy okosságokat vince gilligan-ék -valószínűleg nálam sokkal jobban... örültem, hogy csak kacérkodtak azzal, hogy kim máris visszaugrik (törött kézzel is) a munkába, és inkább tényleg adtak neki pár nap pihit, amikor annyi filmet kölcsönözhet ki a blockbuster video-ból, amennyit nem szégyell, és nézheti őket pizsiben az ágyból. még az irodát is feladták jimmy-vel, mert belátták, hogy nem éri meg fenntartani. btw, jimmy, cuki ahogy gondoskodik a kedveséről, de hé, jimmy-t mindig is a nagy szíve miatt szerettük, ami ma is túl nagyokat dobbant az emberek érdekébe -először is sikerült nyelnie kettőt, és bekopogni chuck-hoz, majd a szent öreglány béke érdekében simán megalázta magát, és tette tönkre a gyümölcsöző bizniszét, csak hogy a lelkiismerete megtisztuljon... és hát chuck... egy ideig be lehetett adni nekünk is, hogy jobban van (pl. a színes dolgok sorolásával), de most teljes pompájában láthattuk az őrületét -és ha meglépik azt, amit sugalltak az utolsó pillanatokkal, akkor nagyon sok minden meg fog változni a sorozat életében... (bírom azt, hogy egy olyan apró bb-s poénra, mint a tolókocsis csengetős öreg drogdíler egy egész sztoriszálat építettek itt, ahol a néző várhat(ott) addig a pillanatig, amíg tolószékbe nem ül az öreg.) (#06.20.)

az elmúlt tíz hétben annyi minden volt a fejem körül, hogy kicsit azt éreztem, hogy elmegy mellettem a show, hogy nem tud úgy felpörgetni, mint az elmúlt két évben -de ha így utólag belegondolok, idén is tele voltunk nagyon erős pillanatokkal, ügyesen épített karakter-ívekkel, csodásan komponált képekkel. sőt, ha még jobban belegondolok, akkor a bírósági epizód simán bekerülhet az idei top5 sorozat-részembe, mert annyira zseniálisan fel volt építve az egész úgy, hogy közben minden pillanat azokból a karakterekből eredt, akiket szeretünk és/vagy szeretve gyűlölünk. mert valljuk be, kevés olyan megátalkodott gonosztevő van a sorozat-történelemben, mint chuck mcgill, akinél mégis nagyon kevesen látják az önző és kegyetlen énjét... amit talán idén kicsit hiányoltam, az a kim/jimmy kapcsolat előtérbe helyezése volt, mert eddig szerettem a köztük lévő kémiát, most viszont csak úgy léteztek egymás mellett... az viszont nem zavar, hogy mike meg mindentől függetlenül létezik, mert olyan megszokássá vált, hogy csendesen és piszok lassan tevékenykedik valamit, minket meg eláraszt a sorozat egyéni hangulata (btw, a fináléból sem hiányzott)... oké, a drog-szálhoz egész jól hozzákötötték, de ott sem ő volt az igazi sztár, hanem gus frig -és tök jó, hogy nem csak a másik sorozat rajongói kedvéért hozták be, hanem jól látszik az írói szándék arra, hogy jobban bemutassák (az ő segítségével is) a drogterjesztő szervezet felépítését...

„all you care about is your share of the payout. it’s like talking to gollum. you’re transparent. and pathetic.”

annak ellenére, hogy tisztában vagyok az alávalóságával, én ilyenkor bírom a legjobban jimmy-t, amikor önös érdekből használja a simlisségét, és az orránál fogva vezet egy egész tiszteletreméltó generációt... mert baromi jó nézni, ahogy elemében van, ahogy előadja a long game-et úgy, hogy a megtestesült ártatlanság mintapéldányának tűnik közben. és nem számít, hogy hány időskori szív fog összetörni a trükközéseinek hála, csakis az anyagi haszonszerzés lebeg a szeme előtt (arról már nem is beszélve, hogy a világ legjobb bingó-host-ja ezekkel a dumákkal, amiket minden húzás után megejt)... kattogtak ám a kerekek az agyamban, amikor mike belépett a puccos német irodába, hogy miért is kéne emlékeznem erre a nőszemélyre ott vele szemben, de aztán meglett, lefújtam az új-mexikói port az emlékeimről, úgyhogy büszke voltam magamra, hogy sikerült kiraknom a képet, mintha ez valami nagy teljesítmény lenne... mi lusta emberek szerintem egyként bólogattunk az utolsó jelenetet látva -mert szegény kim most a saját kárán tanulhatta meg, hogy soha nem szabad túlerőltetni magunkat (btw, vizuálisan milyen ügyesen volt vágva a blackout hirtelensége)... (#06.13.)

„my back hurts like hell, and people suck.”

van olyan ember a világon, akinek a kezébe kerül egy strato, és nem a smoke on the water riff-je az első dolog, amit megpróbál eljátszani rajta...? slippin’ jimmy szó szerint veszi a slippin’-elést, és egy métereset perecel annak érdekében, hogy a pénzéhez jusson a hangszerüzletben -úgyhogy némi cash-sel, egy új gitárral, és egy méretes hátfájással távozik... később is kihasználja ezt a sérülését, hogy újabb pénzmaghoz és egy elégedettséggel eltöltő monológhoz juthasson, azaz jól kioszthatja a közmunkásokon uralkodó seggfejet, ismét villogtatva a jimmy-s kurázsit... (btw, gitározás az irodában -most mi is a helyzet jimmy és kim között? mert cseppet sem tűnik úgy, hogy együtt lennének. igaz kim túl elfoglalt a maga ügyeivel meg a harold-nak való odavágással...) próbáltam valami közös nevezőt találni a különböző szálaknak, de az egyetlen dolog, ami mindenhol felbukkant az a pénz volt, so... de persze mondjuk nacho-nál sem maga a bankó-számolás volt a lényeg, hanem a könnyen tapintható feszültség, ahogy véghezvitte a gyógyszer-cserét -és gyönyörűen felépítették az egészet a felkészüléssel, az izzadós meleggel, a kézremegős idegességgel, hogy mi nézők is éreztük az izzadós és kéz-remegős részét... (#06.08.)

„i just need a break. just one break.”

bár chuck már nem jelent fenyegetést jimmy-re nézve, azért még mindig méretes árnyékot vet rá... a sok kis apró szarságból jó nagy kupac rakódott jimmy köré -és ezt akár vehetjük szó szerint is, mert megkezdte a közmunkáját, szemétszedéssel, mi mással. de anyagilag is közelít a padló felé, gondolom hamarosan eljut arra a pontra majd, miután eleget nézegette az üresen tátongó pénztárcáját, és emiatt valami radikálisat kell lépnie -tudjátok, arra a saul goodman-re gondolok itt, akit már nagyon várunk a show-ba... de most még megy a kétségbeesett kapálózás a reklámokkal, a hitelkártyák kereteinek feszegetése -és az sem ártana, hogy ha lenne abban a puccos irodában egy malacpersely, amit fel lehetne törni... ezen felül kim-mel sem lehet érezni az összhangot, szegény lány maga is a végkimerülés határán van, plusz a morális gátjai most kezdik baszkurálni belülről azért, amit chuck-kal tettek. bezzeg jimmy-ben ki vannak kapcsolva ezek a gátlások, és minden lehetőséget ki akar használni, hogy odaüssön a bátyjának. de az utolsó jelenetben (ahol szintén megtette ezt) nem az volt a hatásos, hogy előadta a megtört embert, hanem az, hogy végig az igazságot mondta pityeregve, így az ember egy pillanatra megingott, hogy mennyire vegye komolyan ennek a szélhámosnak a könnyeit... (#05.23.)

„s’all good, man.”

elég sokáig meggyőződésem volt, hogy ez csak egy levezető-epizód lesz a múltkori asztalt törő kőkemény jogi- és lelki-dráma után, hogy kicsit ejtőzünk mondjuk mike-ékkal, de aztán elkezdett motoszkálni bennem egy érzés, hogy jimmy egyéves eltiltását arra fogják használni, hogy ellőjenek egy nagy pillanatot -és tényleg, megérte kivárni, mert végre eljött, itt van a sorozat címszereplője... igaz hogy még csak a név van meg, de jimmy már felvette az új karakterét, mint a színes öltönyeit szokta, ha valami simlisségre készül, és ezer fokon égve belevetette magát az új életébe. és tetszik, hogy okosan következik az eddigiekből hősünk új karrierje, mert eleget foglalkoztunk a múltban az idősebb kuncsaftok eléréséhez szükséges reklám-percekkel ahhoz, hogy úgy érezzük, hogy ez a logikus pont ahhoz, hogy a reklámszakember saul életre kelljen... eközben bőven belefért, hogy a drogos vonalat is cicomázzuk kicsit, hector úgyis állandó szereplő a főcímet tekintve, úgyhogy nem árt, ha rá is jut egy kicsi a reflektor-fényből, főleg mert gyanítható, hogy lesz szerepe abban, hogy a főnöke később igen rossz állapotban fog vegetálni... (#05.16.)

„mr.mcgill, i have only one more question for you. do you hate your brother?”

ennyi jogászkodással foglalkozó személy egy sorozatban, mégis alig-alig töltjük az időnket a tárgyalóteremben? hát most jó nagyot lendítettünk ezen az arányon... szoktam mondani, hogy a tárgyalásos drámák a gyengéim, mégis elég kevésszer nézek ilyet mostanában -pedig ha jól van összerakva egy ilyen zárt helyre szorított jelenetsor, akkor az nagyon tud működni. most is azt éreztem, hogy egyre közelebb húzódom a képernyőhöz, majd meglepődve tapasztaltam, hogy milyen hevesen ver a szívem... igen, ennyire akartam, hogy jimmy mesterterve működjön, hogy sikeresen rá tudja csukni az arrogáns chuck-ra az ajtót. mert tudtuk, hogy valami slippin’ jimmy-s húzás következik majd abból, hogy a néger segítőtárs nekiment chuck-nak a lépcsőn -persze a legtöbbünk arra számított, hogy megszólal a telefon a zsebében, de ennél fifikásabbak voltak az írók... és azt kell mondanom, hogy nagy elégedettség volt látni az idősebb mcgill összeomlását, főleg hogy ma sem tették szimpatikusabbá -ahogy forgatta a szavakat a meghallgatáson (vagy akár előtte, amikor magában gyakorolta a ’szerető testvér’-t), vagy ahogy az aids-hez hasonlította a saját állapotát... de egyébként még elképzelhetőnek tartom, hogy valamennyire közelebb rángatják hozzánk -ha máshogy nem, hát a volt feleségén keresztül... (mike-mentes epizód, de most nem baj, rá kellett szánni az időt jimmy-ékre.) (#05.09.)

„this is america. here, the righteous have no reason to fear. here, those men have no power. and when they saw that i had no fear of them, they ran like the cowards they are. back across the border. they will not return.”

oh, jó mélyen elmerültünk a drog-bizniszben... pedig azt hittem, hogy mr.frig csak egy (breakingbad-rajongó) nézőcsalogató ínyencség lesz, akit rá lehet rakni a plakátra, de úgy tűnik, hogy komolyan számoltak vele idén -és azzal is, hogy kicsit jobban belelássunk a nagy ellentétbe, és reményeink szerint mr.salamanca végzetébe is... nem bírják ki, persze, hogy ne utalgassanak az anya-sorozat egy-egy kultikus jelenetére is, visszatértünk pl. a mexikói medence partjára, mert úgy tűnik, hogy van olyan kartell-főnök, aki ilyen szabadabb környezetben szereti intézni a bizniszeit... csak azt nem értem, hogy az miért van, hogy a drog-ügyletekkel együtt jár a keménykedés, a mások megalázási szándéka is... az epizód felét ezzel a szállal töltöttük, de azért maradt némi idő a mcgill-családi drámára is. jimmy-nek és kim-nek láthatóan van egy terve, de ahhoz most meg kell alázkodniuk, hogy elérjék a céljukat -és tudjuk jól, hogy az önérzetes és kicsinyes chuck szívesen tetszeleg a megalázó szerepében... (mike meg az ultimate mr.wolf, mindenféle ügyet rá lehet bízni az öregre -ajtó-szerelést is...) (#05.03.)

„i fucked up.”

vajon a sorozat minden potenciális rendezőjének ki kell töltenie egy kérdőívet, hogy kiderüljön, hogy mennyire vonzódik a közelikhez meg a furcsa kamera-szögekhez...? és egyébként azt tökre szeretem, hogy néha csak egy cool jelenetet építenek fel ilyen szemet izgató képekből (lásd kim reggeli készülődését), néha viszont a látványon túl valami pluszt is hozzáadnak a nagy egészhez -csak elsőre nem értjük az összefüggéseket... erről a kietlen déli határvidékről már mindig ez a bb/saul univerzum fog eszembe jutni, úgyhogy a cold open-nél is elkönyveltem, hogy oké, sivár környezet, drótról lógó dorkó, cool, bele is csúsztunk a megfelelő hangulatba, aztán később kiderült, hogy ezek a szép piros cipők fontos szereplői a cselekménynek -egész pontosan mike bosszújának. és ugye nem kell mondanom, hogy a hosszas előkészítés kielégítő payoff-ot adott... jimmy-nél már nehéz ezt az elégedettséget érezni, mert chuck túlságosan is szorosra zárta körülötte a dobozt. és valahol tisztelem az írókat, hogy elvitték erre az útra a testvért, hogy már egy percig sem hisszük el a látszólagos hezitálását, ugyanakkor biztos hogy jó az, hogy a nézőnek minden alkalommal ökölbe szorul a keze, amikor meglátja őt a képernyőn...? jimmy nehéz napja egyébként tök jól volt felépítve, értékeltem, hogy nem volt semmi komoly dráma az előzetesben, szerettem a kis közjátékot a tárgyalóteremben kim-mel, és persze tetszett, hogy jimmy egyből próbált úgy helyezkedni, hogy esetlegesen előnyhöz jusson (ügyész-haver megkörnyékezése, ugye). (#04.25.)

„may i take your order?”

azt hiszem megvan a tökéletes módja, hogy hogyan lehet megőrjíteni a breaking bad rajongóit -mert azt már tavaly óta tudjuk a szivárogtató marketing-technikájuknak hála, hogy mr.fring áthozza majd a mosolygós arcát ide a kistestvérbe is, és most nagyon csúnyán rájátszottak erre a tudásra. mert először csak a gyanúsan piros ablak-kereteket láttuk az épületen, aztán szép lassan távolodott a kamera, hogy beússzon a képbe az étterem felirata és a rajzolt csirkék. és ugyanez volt a helyzet a hely tulajdonosával is, mert először csak a háttérben sertepertélt, aztán egyre kivehetőbb lett az alakja -biztosítva ezzel azt, hogy maximálissá fokozzák a beavatott nézők vigyorát... egyébként a szokásos tempóban cammogtak az események, mike továbbra is jamesbond-módban nyomja a küldetését, amibe egy kis megfigyeléssel jimmy is besegített (ugye itt lehetett behozni az éttermet), és volt időnk bőven időzni a wexler/mcgill ügyvédi társulás irodáiban is. és ez a visszafogott feszültség megint a végén lett kifizetődő, amikor jimmy nem a szokásos módján reagált a bátyja aljas húzására, hanem magából kikelve üvöltözött és tombolt. hát igen, csak a család tudja kihozni az emberekből az ilyen erős érzelmi reakciókat... (#04.18.)

„for 10 minutes today, chuck didn’t hate me. i forgot what that felt like.”

nagyon szeretem, ahogy vince gilligan rendez, hogy odafigyel minden apró részletre, a kamera-szögekre, a tükröződésekre, a fényekre és a színekre. azt tudtuk előre, hogy kezdésben viszont megint nem lesznek színek, viszont arra nem nagyon számíthattunk, hogy a fahéjas sütik között megállítják egy pillanatra a szívünket -és most azt akarjátok mondani, hogy csak jövőre láthatjuk ennek az idősíknak a folytatását...? az évad fő fonalát pontosan ott vettük fel, ahol tavaly eldobtuk, chuck még mindig a felvett vallomással molyol, jimmy lelkében dúlnak a viharok (amit ma egy-két mennydörgés kíséretében egy akadékoskodó katonán vezetett le), kim meg rágódik a nagy ügyén még pár sort... eközben mike csendesen teszi a dolgát, ahogy kell, és fura módon azt érzi az ember, hogy órákon át el tudná nézni, ahogy mikrotevékenységeket folytat (mondjuk hogy szétkap egy autót, vagy trükközik egy nyomkövetővel), ami a mai rohanó világunkban egészen szokatlan dolog... de tudjuk jól, hogy ez a sorozat sohasem a sprinteléséről volt híres -de nem is baj, mert a maratoni tempó a sorozatok világában mindig kifizetődőbb... (#04.11.)

„the law... needs you.”

hmm, vince gilligan-ék mesterien értenek ahhoz, hogy játszanak az elvárásainkkal... kórházban nyitunk, látható a szomorúság, de nem chuck fekszik az ágyban... mike hosszadalmasan előkészül a lövésre, amiről meg vagyunk győződve, hogy ez lesz az, ami tolókocsiba kényszeríti a megátalkodott gengszterünket, aztán mégsem húzza meg a ravaszt... ’egész véletlenül’ kiszivárog, hogy az epizód címeinek kezdőbetűibe játékosan elrejtettek egy utalást, de aztán mégsem kapjuk meg az így megjósolt szereplőt... valami nagy és drámai befejezésre számítasz, de csak leültetik a két testvért beszélgetni... jimmy továbbra sem tud szabadulni a testvére bűvköréből, nem bírja megállni, hogy ne rohanjon be a boltba, amikor megsérül, és nem bírja elviselni, hogy (látszólag) rágja magát a hiba miatt -és ez lesz a veszte, nyilvánvalóan... nem igazán érezte az ember finálénak a részt, de mivel az egész sorozat igen magas szintet üt meg hétről/hétre, így nem gondolom problémának, hogy az utolsó nem emelkedik ki felfelé az átlagból... (gilligan nem csak az íráshoz ért mesterien, de a rendezés is nagyon a kezében van -ma is telepakolta az epizódot fura nézőpontú kamera-választásokkal, főleg az tetszett, amikor az orvosi vizsgálatot egyetlen felső állásból vette fel, végig chuck arcára koncentrálva.) ($$04.23.)

bátran ki merem jelenteni, hogy nincs jelenleg átgondoltabb sorozat azon a palettán, amit személy szerint én nézek, igaz ez a szövegkönyvek minőségére, a karakterekkel való bánásmódra, és a vizuális körítésre egyaránt, nincs egyetlen kocka vagy hosszas vágatlan jelenet, amin ne érződne az, hogy borzasztó tudatos az egész. és közben szórakoztató is ez a fifikás elbukás-történet, még akkor is, hogyha egy járókeretes öregember is leelőzné, ha tempóban versenyeznének. de meg fogjuk még köszönni ezt később, hogy ennyi időt szántunk mindenre. egyedül csak az furcsa, hogy ennyire külön kezelik a sorozat két hősét, hogy eszükbe sincs összébb húzni a két szálat, és néha meg is billentik az arányokat egy-egy résznél -de ezt is könnyen rá tudom fogni arra, hogy szándékos teszik. mert gilligan-ék okosak. vagy csak ügyesen vezetnek minket az orrunknál fogva...

„if you like piña coladas, and getting caught in the rain”

a múlt héten feldobott dolgok elég hamar leestek -azaz mike máris felhasználta a gondosan preparált slagját, és jimmy fénymásolós trükkje is már most betalált. először kicsit sajnáltam is, hogy chuck ilyen hamar átlátott az öccsén, de aztán nagyon tetszetősen jöttek ki a dologból azzal, hogy kim falazott jimmy-nek, és ezzel megint lépett egyet a tisztességtelen út felé. és persze a végjáték drámaisága is sokat hozzáadott ehhez a tudáshoz, mert kínkeserves volt látni, ahogy jimmy tipródik a fénymásoló előtt, tudva azt, hogy nem segíthet a bátyjának az egészségügyi bajban, mert akkor nyilvánvalóan lebukna... szokás szerint erős volt a kezdés a kietlen új-mexikói tájjal és mike magán-akciójával, utána viszont szépen egyensúlyoztak a két szál között -vicces azért, hogy az ember már el sem várja, hogy a két főszereplő találkozzon az évadban, hogy ennyire külön mozgatják őket... de még van egy rész, hogy legalább biccentsenek egymás felé, bár ha nem lesz ilyen, azt sem fogom bánni, sokkal inkább azért várom a jövő hetet, hogy milyen sorsot is szánnak az írók chuck-nak. vagy hogy megmutatják-e a világ legjobb reklámját, ami már epizódok óta készül... ($$04.15.)

„look up! picture a bald eagle soaring!”

azt a vágatlan tracking-shot-ot, ami a határnál ellőttek egyből a nyitányban! és annyira hatásos volt a szépen úsztatott vágatlan kép és a zene összehatása, hogy még az sem zavarja az embert, hogy az egész jelenet csak érintőlegesen kapcsolódik a történethez... mert mike csak perceket kapott, de azokkal jól gazdálkodott, szépen készül fel a stílusos bosszúra. ez utóbbit jimmy is ismeri, csak ő nem durva módon áll az ilyen válaszcsapásokhoz, hanem a maga simlis módján... mert nem hagyhatta, hogy élete szerelme csalódott legyen, csak az a baj, hogy a jimmy-s húzással megint a cél előtt fog elcsúszni, érzem... egyébként megint csodásan volt felépítve kim és jimmy története, ahogy a szöszi újra az őszinte utat választja (a cégtől való kilépésénél), majd jött a hengerelés az étteremben (mindig jó látni valakit, aki ennyire kiemelkedő a szakmájában), aztán a visszafogott örömködés jimmy-vel (olvadó szív tőlünk), majd a hhm utolsó próbálkozása (chuck-ot egyszerre tiszteled és utálod), majd a végén a már emlegetett jimmy-akció (xerox forever!). széles amplitúdójú érzelmi hullámzás, egy közbeiktatott vicces jelenettel (jimmy újabb reklámfilm-felvétele, a veteránok fókusz-csoportjára kihegyezve). ($$04.09.)

„-hey, cliff, for what it’s worth, i think you’re a good guy.

-for what it’s worth, i think you’re an asshole.”

bár alapvetően szeretjük a sorozatot a hangulatáért és a képi világáért, de akkor szeretjük a legjobban, amikor hagyják, hogy saul kibújjon egy kicsit jimmy-ből, mert azzal nagyot tudnak dobni a szórakoztatási faktoron... és valószínűleg már akkor nagyot mosolyogtunk volna, ha csak látjuk a felfújt reklám-figurát, amivel megint szép nagyot kacsintottak az anya-sorozat felé, de ezután jött az 'operation fire', mert nem lehetett nem imádni, minden tökéletes volt benne, a hetvenes évekre hajazó mozaikos vágás a hozzá tartozó funky zenével, a szivárvány színeiben pompázó pompázatos öltönyökkel és nyakkendőkkel, és a különböző trükkökkel, hogy jimmy végre kiszabaduljon a béklyóiból... és nagyon tetszene, ha nem a szóló-projektjét kéne nézni jimmy-nek, hanem vállvetve küzdenének kim-mel az igazságtalanság aknamezőin, ugyanakkor nem tudom, hogy mennyire működne ez a két ember szövetsége, akik bár nagyon össze tudnak kapcsolódni, azért nagyon különbözően gondolkodnak a világról. (ja, és tetszik, hogy tényleg a teljes képet akarják nyújtani mr.mcgill átalakulásánál, és egy gyerekkori jelenet is sokat hozzá tud adni egy ilyen képhez.) ($$04.02.)

„i took that job because it was the right decision. a steady paycheck... done. a place to live that’s more than, oh, 5 square feet... boom. a car that’s all one color... nailed it. i’m good. i got what i wanted.”

azt akartam írni, hogy azért jó, amikor egy operatőrt bíznak meg a rendezői feladatokkal, mert ő olyan részleteket is kiemel, amit más nem tenne -itt van például ez a pöpec halálfejes csizma issss... bazdmeg! már tudom, hogy kik ezek! csak az arcról nem ugrott, hogy már láttam őket a nagytestvérben is, bezzeg a csizmáról... érdekes dolgok folynak az írószobában, mert úgy döntöttek, hogy a főszereplőjüket mellékszereplővé degradálják, és alig szerepeltetik az epizódban. bár amikor velünk van jimmy, akkor azért figyelni kell rá, mert komoly ellentétben állnak nála a kimondott szavak és az érzései -mert hiába bizonygatja azt az elégedettséget, amit az idézetben is kiemeltem, mi láthatjuk, hogy mekkora kamu, és bizony nincs jól... örülök, hogy kim-et így kiemelték, hogy nem csak a szar meló közben láthatjuk, hogy csillog egy kis remény számára, és csillog egy kis mosoly az arcán. ja, és mike megint acél-kemény volt. ($$03.25.)