soroló

„it’s scary to be brown these days.”

nagyon remélem, hogy az volt tim minear-ék célja ezzel a negyvenöt perccel, hogy ide sűrítik össze a kezük ügyébe kerülő összes horror-klisét, hogy erre az évadra megszabaduljunk az összes hirtelen szekrénynyitástól, és hátulról belógó fagyasztott hullától... mert borzasztó sok volt ma a sokkolásnak szentelt idő, szegény sarah paulson végig is visította és rettegte az egész epizódot... azt is baromira unom már, hogy bizonyos elemekről (mondjuk a bohócok) rendre kiderül, hogy csak (rém)álomban léteznek, mert annyira olcsó megoldás ez, hogy nem is értem, hogy merik meghúzni -többször is... ugyanakkor bizonyos toposzok még kevésbe szúrják a szemem, mint a billy eichner és leslie grossman által hozott szomszédok, akikről ordít a ’valami nem stimmel velük’ érzés, ahogy az ilyen karaktereknél üvölteni szokott, de valahogy szórakoztató a körítés, így nem panaszkodom (valószínűleg nem véletlen, hogy két vígjáték-színészről van szó)... persze annak örülnék a legjobban, ha magunk mögött hagynánk a toposzokat és kliséket, és tényleg a jelenkorunk kiforgatásából jönne a horror -mint például ma is pedzegettük azokat a társadalmi feszültségeket, amik képesek véresen eszkalálódni (mondjuk a bőrszín miatt)... (#10.18.)

„the fear that over time we have honed and polished and built up, brick by brick, until it stands before us every day as tall as the trump tower.”

szerintem mindannyian azt gondoltuk annak idején, hogy ryan murphy viccel, amikor egy interjúban azt mondta, hogy a következő horror-évad donald trump-os lesz... de teljesen logikusnak tűnik, hogy ha már az aktuál-politika manapság ennyi félelmet tud kelteni a gyanútlan átlagpolgárokban, akkor miért ne lehetne ezeket a félelmeket stilizálni, felnagyítani, és bedobni egy fikciós közegbe... és bár tudjuk jól, hogy az alkotóknak mik a nézeteik, mégis ügyesen ballanszíroztak azzal, hogy az őrült trump-támogató ellenpontjaként egy neurotikus demokratát helyeztek a túlsó sarokba -és evan peters szokás szerint hengerel, kék hajjal hozza a sármos fenyegetést (és akkor a legparább, amikor paprikás puffancsból készít magának trump-sárga arcbőrt); sarah paulson viszont a korábbi évadokban megszokott sírós/sikítozós énjét hozza, de azt a maga színvonalán... a valódi horror-elemről, a bohócokról még nem tudok nyilatkozni -mert kivárok, hogy mit akarnak velük kezdeni, hogy mennyire lesznek képzeletbeli alakok, vagy kivetülések, vagy szellemek, vagy egyéb hagyományos ahs-elemek... (természetesen idén is megfogadtam, hogy most aztán már tényleg nem vágok bele az újabb kalandba az elmúlt évek szájhúzásai után, aztán a kifacsart téma mégis bevonzott, és baszki, nem is volt rossz a kezdés, így kénytelen vagyok megint bizalmat szavazni murphy-éknek...) (#10.11.)

„i am still your mother, do you hear me?”

ryan murphy-éket érezhetően beszippantotta a true crime tévéműsorok világa, de láthatóan a felkészülés alatt bőven kapcsolgattak más reality-kre is, és ezek most mind megjelentek itt a horror-fináléban -ez azért van rendben, mert igenis érdekes, ha a médián húzzák keresztül a történetet, mert a mai világban ténylegesen így feldolgozva kapjuk meg az eseményeket nagyrészét. így működött a bírósági rész tévés-műsoros bemutatása, a régi rajongókat kiszolgáló mély interjúra való kísérlet, és a kifinomult nézők számára érthetetlen szellemvadászos show kifigurázása is... jó, hogy eszembe jutott ez a kifigurázás szó, mert az egész évadra jellemző volt, hogy végig érezte az ember a legvéresebb jelenetek közben is, hogy erőteljes kritikája ez a mai tévés és internetes szokásainknak (ma hangsúlyosan megjelent a youtube is)... úgy érzem, hogy a zárást is jól eltalálták, mert megismerhettük minden szereplő végzetét, búcsút vettünk a háztól, de azért a vérhold alatt nem aludtak ki a fáklyák... ($$11.19.)

„this is exactly how every horror movie works. god, the cops don’t believe it until it's too late!”

nem volt elég anyag már a tíz kicsi négerben, úgyhogy jött egy kis friss vér, hogy azt is ki tudják ontani -vagy csak ryan murphy-éknek túl sok színész-barátjuk van... kicsit elviccelem a dolgot, mert logikus egyébként, hogy a szenzációra és közösségi médiás hírnévre vágyó fiatalok bukkantak fel a helyszínen, olyan mai dolog a jelenlétük, és az is karcolja a korszellemet, hogy ennyire ragaszkodnak egy show-hoz. az már más kérdés, hogy nem igazán nézték a rajongásuk tárgyát, mert akkor tudták volna, hogy kurvára nem menő vérhold idején az elátkozott ház közelébe menni... úgyhogy elveszejtettek, de legalább igen látványos volt a végzetük (mindig tiszteltem azokat a kaszkadőröknek, akik hajlandóak felgyújtani magukat egy-egy forgatáson)... eközben a már eddig megismert karaktereink is rohangáltak körbe/körbe, míg végül tényleg csak egy maradt a végére -az, akinek a legtöbb veszíteni-valója van azzal, hogy kijutott ebből a pokolból, mert súlyos bűnöket lehet rajta számon kérni. gondolom a fináléban valami ilyesmi irányba megyünk majd el. ($$11.16.)

„how am we gonna go up against that paranormal activity shit, there’s no way!”

szerintem jó dolog, hogy ryan murphy-ék belátták, hogy félre kell rakniuk az elmúlt évadokban túlburjánzó barokkos kinézetüket, meg a túlbonyolított sztorijaikat, és le kell menni az alapokhoz, és úgy igazán ráijeszteni a nézőkre... továbbra is megy a nagy találgatás, hogy ki lesz az az egy, aki túléli ezt a mészárszéket, és persze ma is húztunk ki pár nevet a listáról. és gonosz módon megint nem a szellemek áldásos tevékenységének köszönhetően, hanem nagyon is emberi gyarlóságok miatt -mert úgy igazán félelmetes egy horror, ha nem csak a nézők idegein táncol, de a lelkükbe is bele-belemar... eközben egész hosszú beszámolót kaptunk a tipikus hillbilly család történelméről, mindennapjairól, és ünnepi szokásairól, és bár sok meglepetés nem volt ezekben a sztorikban, azért elég szórakoztatóan sikerült előadni őket... (mióta vége a samcrow-nak, olyan ritkán látom mostanság gwyneth horder-payton nevét a stáblistán, ami azért sajnálatos, mert szeretem a rendezési stílusát.) ($$11.12.)

„you know what i love about reality tv the most? the bad guy. puck. omarosa. that crazy bitch with the fake leg.”

szóval múltkor csak belekóstoltunk a talált-kamerás életérzésbe, most kezdtek el csak igazán futni a szereplők a telefonjaikkal a kezükben... és nem is áll rosszul a sorozatnak ez a fajta paráztatás, bár nem ettől működött az epizód nagyrésze. hanem attól, hogy a szörnyűségeket emberek követték el, a szellemek igazából csak a végén kapcsolódtak be a vérfürdőbe -de nem is hiányoztak nagyon, mert meg tudjuk oldani mi magunk is, ha szörnyűségeket kell elkövetni... engem igazából lélektanilag érdekel a legjobban ez az egész, hogy hogyan kattan be egy nem túl sikeres színésznő a szerepétől, vagy hogy mi kell ahhoz, hogy valaki szó szerint tönkre-verje a házasságát... aztán erre a rétegre már jöhet rá a sikoltozva menekülés meg a szétvert fejek látványa, ha már horror-nak hívják a sorozatot... (azért gyorsan idepöttyinteném, hogy női írója és rendezője volt a résznek, úgyhogy ne tessék nekem azt mondani, hogy a nők nem tudnak kőkemények lenni...) ($$11.10.)

„i’m gonna bring everybody who lived in that house, and the actors who played them on the show, put them together in that house again. only this time, hidden cameras recording everything.”

oké, akkor ryan murphy-ék most tették ki a négy ászt az asztalra... eszembe se’ jutott a nyögvenyelős kezdésnél, hogy ennyire jól ki tudják majd használni az akkor még csak póznak ható dokumentum-filmes külsőt, hogy az évad felénél ennyire működni fog, amikor áttranszformálják a show-t talált-kamerás horrorrá. és most nem csak arról van szó, hogy az operatőr rángatja a kamerát, vagy hogy néha belóg a képbe a mikrofon, hanem arról is, hogy a kulisszák mögül is megmutatják, hogy hogyan is működnek az ilyen ijesztgetős reallity tévéműsorok. hogy a producerek pénzéhes alakok (optimálisabb esetben dicsőségre vágynak, mondjuk hogy ők buktassanak le egy gyilkost), és mindent bevetnek, hogy a nézők odakapcsoljanak, hogy a reklám-bevételek az egekbe szökjenek, hogy pörögjön ezerrel a közösségi média... de talán a valóságosnak ható forgatásnál is érdekesebb az, amit a karakterekkel tesznek, mert összehozzák a színészeket az ’igaziak’-kal, és jól érzékeltetik, hogy ki hogyan viszonyul ahhoz, hogy visszatértek az elátkozott házba, sőt, az egy évnyi időugrás közben történt viszony-rendszer-változás is jól átjön... és hogy végképp húzzák az idegeinket, van pofájuk kiírni, hogy csak egy valaki marad életben a végére... ($$11.08.)

„edward had what would probably be diagnosed now as severe social anxiety. he hated being around people.”

no, megérkezett evan peters is, igaz nem fehér lovon, csak fehér parókával, lovaskocsin, és hozta magával a tizenhetedik század furcsa eleganciáját -meg egy jó adag megbotránkoztató dekadenciát is, miközben egy meleg néger szolga seggét markolászta... és jól is áll neki ez a túljátszott ficsúr szerepe, aki egy kicsit mániákus és hisztérikus egyszerre... frances conroy sem maradhatott ki idénről sem, igaz, hogy ő szerepe kevésbé látványos most, csak egy félelmetes öreg banyát kell hoznia -már sajnos a történet jelenében... azért sajnos, mert reméltem, hogy tovább maradunk az eredet-sztorinál, hogy elidőzünk a ház felépítésénél, de aztán visszatértünk a sorozat jelen-idejébe, és visszatértünk a prímér félelem-keltéshez, azaz a számomra nem túl izgalmas ijesztgetéshez... viszont érdekes lehet, hogy az évad felére elértünk egy forduló-pontra, amikor hőseink elhagyhatták végre az elátkozott házat, és pont úgy is vágták el a rész végét, hogy ne is sejtsük, hogy mire számítsunk legközelebb. ($$11.04.)

„the native americans called it the dying grass moon. it’s six days, six blood-drenched days. from the first quarter moon, to the blood moon.”

annak ellenére, hogy antológia-sorozat a vizsgálatunk tárgya, azért lehet analógiákat vonni az évadok között. például mindig is szerették az írók a flashback-eket, amikben részletesen (és véresen) meg lehet mutatni egy-egy karakter múltját -és ezt a mai részt jól feltöltötték ilyen visszaemlékezésekkel, mert érezhetően egy magyarázó epizódot akartak adni nekünk, felfedve sokmindent a misztikus háttér-történetből, többek között a már látott -mészáros-nak csúfolt- karakter elkárhozását, vagy a gonosz szellem-szerű ösztönlény szomorú históriáját. (így, hogy sok szöveges szerepük volt a részben, borzongva örömködhetett a fülem az akcentusuktól, főleg kathy bates-nek megy nagyon ez a sok kis apró kiejtés-béli eltérésből eredő régiesch beszéd...) de nem csak írás-technikailag lehetnek paralelek az évadok, hanem fel-felbukkannak olyan motívumok is, amikkel már korábban is találkozhattunk. például az első évadban hallhattuk azt, hogy a szellemek halloween-kor tudnak csak érintkezni az élőkkel -most viszont az vált a legenda részévé, hogy október utolsó hold-ciklusában képesek gyilkolni az itt-ragadt lelkek (és ez a két dátum gyanúsan egybeesik...). ($$11.01.)

„i knew the chances of finding my daughter were cut in half after 36 hours of her being reported missing. after 72, it’s less than 30%.”

oké, oké, oké, elég a kiabálásból, meghallottam, köszönöm, hogy szóltatok, itt vagyok újra, és most már kitartok... főleg, hogy meg tudott győzni ez az epizód, hogy nem csak a szellemek játszanak velem az interneten, hanem érdemes lesz maradnom. mert megváltozott egy kicsit az eddigi irány, magunk mögött hagytuk a buta jump-scare-eket, és az egyéb olcsó horror-fogásokat, és elkezdtünk a történetre koncentrálni, és nekem ez kellett, hogy azt érezzem, hogy működik az idei tematika. már az eltűnt gyermek utáni hajsza is segített fókuszálni, de aztán megérkezett a mindig mosolygásra késztető leslie jordan, és az ő vaskos déli akcentusa, és egy jó médiumhoz illően hozta magával a szellemeket és a sötét múltat is. de nem csak úgy bemondásra, hogy esetleg kóklernek gondoljuk a karaktert, hanem konkrétan meg is mutatva a túlvilági ellenfeleket, és szomorú históriájuk egy részét. az már most látszik, hogy kathy bates lubickolni fog a szerepben (és a művérben), lady gaga meg kedvére gusztustalankodhat és erkölcstelenkedhet... ($$10.31.)

„i thought i was dreaming."

egy sorozat halála az, amikor az ember azon kezd le gondolkozni a rész nézése közben, hogy miért is ezzel tölti az idejét, amikor számtalan másik show áll sorban, amik lehet hogy jobban megérdemelnék ezt a negyven percet... és nem arról van szó, hogy unalmassá vált volna idén a sorozat, csak már nem először hozták elő a sötét klisé-tárból ezt a szellemes tematikát, és már nem sok érdekes marad a váratlan helyekről felbukkanó kísérteties alakokban, kiveszett belőlük minden rejtélyesség. igazából egyetlen rész volt, amikor ma is jobban kezdtem fókuszálni -amikor előkerült egy kopott vhs felvétel a ’90-es évekből denis o’hare-rel... és látom az esélyét annak, hogy a későbbiekben még felfejleszthetik majd az évadot, kathy bates is még csak most kezdett gonoszkodni, a többi emblematikus színész neve meg még csak a stáblistán bukkant fel, de jelenleg nem érzem azt, hogy megérné kivárni, amíg összeáll a kép -esetleg visszarérek, ha nagyon jókat olvasok a neten a későbbiekről... ($$09.25.)

„humans respond to fear in two simple ways: fight or flight. there’s no shame in getting the hell out of the way."

...és akkor eljött az ideje, hogy megint arról regéljek, hogy bár nem szeretem a horrorokat, de erre a heti negyven perces borzongásra minden ősszel szívesen fizetek be... és most úgy tűnik, hogy szó szerint kell érteni a horrort, legalábbis itt a nyitányban ryanmurphy-ék bevetettek mindent, amit a ’klasszikus ijesztgetés’ feliratú szütyőben találtak, percenként borzolták az idegeinket jump-scare-ekkel, poros közhelyeket dobáltak bele a dél-karolinai vidék mindennapjaiba... érdekes volt, hogy ennyire titkolóztak az évad előtt, hogy idén mit is főztek ki főtémaként, még a marketinget is úgy építették fel, hogy teleaggatták félrevezető nyomokkal az összes kiadott promóciós anyagot -és ezután kaptuk ezt a hagyományosabb horror-kelléktárat... egy nagy csavarra azért futotta: tévé a tévében, azaz dokumentum-műsorként tálalják nekünk a történetet, mintegy megtörtént esetként, amitől persze kap egy egészséges meta-csavart a felépítménye is (hozzátenném, hogy ha van valami, amit ki nem állhatok egy doku-műsorban, akkor az az után-játszás, a dramatizálva előadott jelenetek -bár ezek főleg a történelemmel foglalkozó alkotásokban zavarnak igazán)... ötletes, hogy így kvázi kettős szereposztást kapunk, mindkét oldalra erős színészi gárdát meghívva természetesen (ahogy murphy-éktől már el is várjuk ezt). és ezzel csak egyetlen apróbb bajom van: szeretem sarah paulson-t, de sokkal inkább néztem volna lily rabe-t egy aktívabb szerepben... ($$09.16.)

„-you telling people to stop killing is like colonel sanders telling us to stop eating chicken.

-i'm not familiar with your military friend and his fondness for poultry, but my killing days are over."

ilyen a happyend ahs módra...? a vége pont olyan szétesett volt, mint az egész évad, először foglalkoztunk a szellemekkel és a hotel jövőjével, majd a végére odaragasztották john lowe búcsúját is. és ebbe voltak beleágyazva az olyan fejvakarós részek, mint a mai kor vívmányainak beemelése (szép üzenet az, hogy nem vagy magányos, ha facebook-olsz...), valamint a tényleg működő szép búcsúk (liz taylor a szerettei körében él tovább). hogy biztosak legyünk benne, hogy az első évad volt a mintakép, hoztak onnan egy karaktert is (biztos, hogy sarah paulson megmutathassa, hogy régen szebb volt a haja...?). nem mondom, hogy mindenáron erőltetni kell a címben is szereplő horrort, de fura volt, hogy ennyire könnyeden fogtuk fel, hogy effektíve minden karakter meghalt. és ehhez jött még, hogy liz-éknek sikerült sikeressé is tenni az intézményt, most már akár lakhatnának ott unikornisok is a szellemek és vámpírok mellett... ($$01.17.)

mint minden évben, most is nagy reményekkel álltunk neki az évadnak, és most is, mint az elmúlt két évben, egy kicsit csalódottan álltunk fel a végén. és nem úgy tűnik, hogy az írók tanultak volna az előzőekből, mert idén is sok témát és karaktert akartak begyömöszölni 12 részbe, és hiába volt a hotel, mint központi elem, nem volt meg a kohézió, szétesett elemeire. és idén még a borzongató horror-hangulat sem akart igazán jönni, vagy a szemkápráztató képi világ. persze voltak azért jobban működő elemei, denis o'hare tökéletes volt teljes sminkben, és tulajdonképpen lady gaga is egész szimpatikus volt vámpírként. bár szerintem az jó figyelmeztető jel, hogy a karakter-magyarázó flashback-ek tetszettek a legjobban. szóval idén is szájhúzás, de azért elpötyögött az ember ezzel a heti 45 perccel. csak ki tudja, hogy melyik év lesz az, amikor megunjuk ezt a középszert...

„you may be a witch... but i am a ghost.”

úgy látom, nagyon fekszik ryanmurphy-éknek idén a régebbi évadokra utalgatás, az úgy antológia-hogy-nem-antológia játszadozás. már itt volt az első évadból a ház, ahol ugyanúgy szellemek lebzseltek, mint a hotelben, és most itt van a boszi-körből az egyik tag -hogy kegyetlen véget érjen ezen az elátkozott helyen. az a szerencséjük, hogy jópofa volt a boszi vs vámpír összecsapás, úgyhogy nem orrolok a gonosz kikacsintásért. egyébként is elég véres epizódot kaptunk, sally múltbéli történeténél nem a grundge meg farokba szúrt drogos tű fog megmaradni, hanem a végre igazán működő horror, a szétszakadó összevarrt testek látványa. szegény gaga-t is jól kivéreztették, nem volt elég egyszer szitává lőni, majd helyrehozni, még egyszer szitává kellett lőni. ha úgy gondolták az írók, hogy meg kell büntetni a karakterét, akkor azt hiszem megtalálták a legkegyetlenebb büntetési formát számára. bármennyire is szerette ezt a hotelt, itt ragadni szellemként elviselhetetlen lesz a számára. nem véletlen, hogy szegény donovan is könyörgött azért, hogy elkerülje ezt a sorsot. ($$01.09.)

„i have better cheekbones, anyway.”

fanyalgás ide-vagy-oda, azért azt meg kell hagyni, hogy nem restek komplett szálakat egyetlen mozdulattal elvágni -bár, ha onnan nézzük, hogy akkor minek építették ezeket, akkor ez is mehet a fanyalgások közé... bár legalább valentino halálának valami hatása lett a grófnőre, igaz, hogy az utolsó jelenetet látva viszont meg vele nem tudjuk, hogy mi lesz a későbbiekben. plusz jó volt, ahogy megint bekúszott a nyolcvanas évekből a zene, és ezután jött a féltékeny bosszúállás. viszont nem ezért lesz emlékezetes az epizód, hanem azért, mert nagy szíve volt. már az idős házaspár halála is szép volt, de utána emelkedett csak meg a szeretet-adag, ahogy végigkövethettük liztaylor boldog apává válását. bezzeg a lowe-házaspár most jött rá, hogy mennyire szar szülők, hogy a sok vérengzés mellett elsikkadt, hogy van nekik egy lányuk is ám... nem jöttem rá, hogy a cím kire vonatkozik, mert több nő is a bosszúja közelébe került, de igazán a két öreglány lopta a show-t, főleg a végén a tarantino-shot-tal. ($12.20.)

„a woman can only be pushed so far. and i’m right on the edge.”

(nem unják még, hogy telepakolják a szövegkönyvet gaga idézetekkel...?) vámpírok, mindenütt vámpírok -kár, hogy nem túl izgalmasak... azért szerencsére még az unatkozásig nem jutottunk el, alapszinten duruzsol benne valami, de azért simán megálltam öt perccel a vége előtt, hogy megnézzem az nfl meccs-eredményeket... az elején azt hittem, hogy most végre kapunk egy gaga-centrikus epizódot, de aztán a többi vámpír is bejelentkezett, valakik bosszúért, valakik meg csak az éhség miatt (kisgyerekekkel kezdhetnének valamit, csak kár, hogy kicsiségük mellett bosszantóak is). közben belefért a néger néni szomorú históriája is, hogy valamennyire magyarázzák, hogy miért most fűtötte fel a bosszú-kamrát. de vissza grófnőhöz, akinek valamiért szurkolok, hogy boldog örökélete legyen, de erre semmi esélyt nem látok, túl sok sebet ejtett már az elmúlt száz évben, hogy ez ne hulljon vissza rá (ja, és nem is tudom, hogy melyiket rosszabb látni, hogy ha takargatják a cicijét, vagy ha leragasztják a bimbókat...) ($12.13.)

„there’s no such thing as justice anymore.”

negyvenöt percet rászánni az nyilvánvalóra...? szinte biztos volt, hogy ki lesz a tízparancsolat gyilkos, és hát ő is lett, erre kellett pár perc, mire rávezették, majd aztán szép lassan összerakták nekünk, hogy hogyan is zajlott ez az öt év, és miért is követte el ezeket a bűneseteket. nem arra gondolok, hogy ’sok benne a sötétség, amit végre kiengedett’, hanem hogy az igazság-érzete nem bírta tovább, és ezért vadászott az általa bűnösöknek vélt emberekre. és szépen összeért ez azzal, hogy akkor kattant be, mikor a fia eltűnt, és hogy mi is volt az oka, hogy elvitték a fiát -hogy megadják az utolsó lökést. lelkileg még oké is lenne az egész, ha nem sokalltam volna, hogy egy egész részt rászántunk a kibontására, a kelleténél többször néztem az órámra, na... (valahogy idén vizuálisan is laposabb a sorozat, nem? sehol az őrült kamera-mozgások, az egyedi látószögek. alfonso gomez-rejon merre jár...?) ($12.08.)

„a hundred years and no one will remember what we did.”

féltávnál jöttek rá, hogy finn wittrock-nak találtak egy sokkal testhezállóbb szerepet...? azt hiszem, be kéne látniuk az íróknak, hogy hagyniuk kéne minden történet-bonyolítási bullshitet, és csak a múltbéli eredet-történetekkel kéne foglalkozniuk, mert azok mennek nekik a legjobban (mert ma is zavarónak éreztem, hogy ki-kinéztünk a zavart nyomozóra is, aki a legnagyobb valószínűség szerint halad a végzete felé, de ha sejtjük a végkimenetelt, akkor miért érdekelne minket ez a szál...?). gondolom fellapozták a ’hollywood nagy rejtélyei’ könyvet, és sikerült megtalálni a tökéletes híres embert, akit csak behozhattak a show-ba. az aranykor nagy nőcsábászát, aki kellően rejtélyes és szomorú sorsú volt, hogy elhiggyük róla a murnau-val súlyosbított vámpír-történetet. és ezt a szálat aztán jól összekötötték a már eddig megismert ’20-as évek fonalához. gaga-nak még furább feje lett a rajzolt szemöldököktől, de azért általánosságban elmondható, hogy mindenkinek jól állnak a húszas évek -csak azt sajnálhatjuk nagyon (már megint), hogy alexandra daddario tökéletes melleit takargatni kellett... ($11.20.)

„that is your orgasm. you collect us and create us and get us addicted to the light of your love just so you can take it away. you feed off the heartbreak.”

mindig az a legnagyobb horror, ami a fejedben játszódik -ezért is könyörögtem, hogy ne mutassák meg a bizarr vámpír-bébit, de az utolsó jelenetben nem bírták ki, hogy ne forduljon rá a kamera, pedig addig tök jól működött, hogy mindig az ő perspektíváját láttuk csak, ezért volt kényelmetlen. meg azért, mert félelmetes bébi, érted, a babáknak cukiknak kéne lenniük, nem pedig... de egyébként jól tudják murphy-ék, hogyan okozzanak nekünk kényelmetlenséget, például bemutatják az egyik legbizzarabb szerelmi drámát, amit csak el tudnánk képzelni az eddig megismert szereplők között, és félreértés ne essék, nem a melegségre gondolok, mert egyébként is, liz egy hetero nő, akinek történetesen farka van, hanem hogy a legtöbb emberben fel sem merülne, hogy ez a két nagyon különböző ember összejöhet –de jól meg van indokolva. bár lehet, hogy sokaknál inkább az okoz kényelmetlenséget, ahogy a dokinéni hidegségét nézik, amikor ő a lányára néz. de úgy látszik, vérszívóéknál ez már csak ilyen, könnyen eldobnak embereket. az epizód fő témája a ’célt találni’ volt, azt hiszem egyre többen tűzik ki maguk elé azt a célt, hogy tönkretegyék a grófnőt. bár a ’keféljük és rémisszük a vendégeket’ cél nekem jobban tetszik... ($11.13.)

„i matter!”

az eddigiektől eltérően ez a halloween környéki event nem igazán lett duplarész, mert igaz, hogy ez az epizód is az ünnepen játszódott, de most félreraktuk a szellemeket, és a vámpírokra koncentráltunk. akik szépen gyülekeznek az első rész óta, most már egész kis csorda van belőlük -és minden esély megvan rá, hogy tovább terjeszkedjenek. mint egy igazi kórság. és hát mi lenne félelmetesebb, mint hogy gyerekek is érintettek benne. hatásos is volt a rész eleje, ahogy a véresen induló nap egyre dagasztotta a hullámot az iskolában (ahol aztán kísértett a mostanában sajnos gyakori mészárlások árnyképe is). és ez a vad átváltozás tovább-gyűrűzött a részben, mint fő téma, mert nem csak a gyerekek érezhették meg az első csepp vér ízét, hanem mondjuk a mindenki számára láthatatlan recepciós is, aki végre, így holtan már kiélheti minden frusztrációját (katy bates hengerelt természetesen, szegény darren criss kárára, akire asszem végleg rá fog ragadni a piperkőc-szerep). és végre láthattuk azt is, hogy hogyan került fel az első mélykék szemfesték liz taylor pilláira. ($11.08.)

„a night of mischievous criminal behavior, which is why every year at this time, mr.march holds his annual dinner event. the guest list is tres exclusive.”

azt már öt éve tudjuk, hogy halloween estéje különleges a holtaknak -így a sorozat életében is mindig kiemelt szerepet játszik. jó alkalom ez arra, hogy a valóságot kicsit beengedjék a történetbe, és hogy egy pár vendégszereplővel emeljék a részek fényét. most egy egész kis csapat érkezett ünnepelni, amerika kultikus gyilkosai, akik elborzasztó tetteikkel örökre nyomott hagytak a történelmen. és hát a nívós szereplő-gárdával sem volt gond, a csodás lily rabe így elcsúfítva is hengerelt (és elsőre lehetett tudni, hogy kit alakít), john carroll lynch a tavalyinál egy kedvesebb bohócot hozhatott, seth gabel-nek meg elég volt csak az asztalnál ülnie, hogy félelmet keltsen. és mindennek az őrületnek a közepébe belehelyezték a mi szegény meggyötört zsarunkat, akinek elég nehezére esik összeraknia a történéseket. de vannak jó pillanatai, főleg, ha internet közelébe jut... azért mára is jutott egy szomorú anya-történet, és a vámpírkór is fontos áldozatot szedett. ($11.08.)

„a real mother would have let her son die in peace.”

hát van-e nagyobb horror, mint amikor egy anya elveszíti a gyermekét? vagy amikor minden hiábavaló kétségbeesés után sem kapja vissza azt a végtelen szeretetet, amit ő érez a gyermeke iránt? vagy amikor a gyermeke elhagyja őt valaki másért? eléggé tematikus epizódot kaptunk a héten, minimálisra véve a félelem-faktort (azért naomi campbell-t eléggé megijesztették), és egy kicsit komolyabbra vették a figurát -és be kell látni, hogy jól állt a sorozatnak egy kis drámaiság (és végre kihasználták a színészeik géniuszát is). persze erre az anya-fonalra egy csomó minden rárakódott. volt egy kis erotika, volt egy nyomozás, egy széthulló család, és kis lépésekben felismert célok. a kedvencem angela basset flashback-je volt, tökéletesen elkapták a blaxploition hangulatot, és utána is cool volt, ahogy a frizurákkal szemléltették az idő múlását (btw, nem tudom, hogy mi ez a nyolcvanas-évek zenei fixáció idén, de örülök neki). idén ez a rész húzott be eddig a legjobban, talán jó ötlet volt halloween estére időzítenem, bár, mint mondtam, ijesztgetés, az nem nagyon volt benne. ($10.31.)

„you’re only immortal if you’re smart.”

halványan dereng, hogy azt mondták anno ryan murphy-ék, hogy sosem lesznek vámpírok a sorozatban... ezt nem szemrehányásként írom, mert jelenleg ők azok, akik a show mellett tartanak. mert olyan volt már, hogy az ígéretes kezdés után érdektelenségbe fulladtunk, meg hogy kellett egy kis idő, hogy kitisztuljon a kép, de ilyet még sosem éreztem, hogy indokolatlanul van egy csomó ötlet belehányva, és sajnos ezeknek egy jó része nem is izgat fel. ráadásul azt hinné az ember, hogy az első évaddal kipörgettük a szellem-tematikát, de úgy tűnik, az írók még láttak bennük spirituszt. értem egyébként miért, mert fel lehet hozni velük egy csomó drámai jelenetet a múltból, amik aztán baromi jól fognak mutatni fekete/fehérben. de én inkább maradnék a vörösnél. örülök, hogy a piperkőc finn witrock a vérszívók oldalán kötött ki, annak meg pláne, hogy beszervezték gaga-t is idénre. mert vesszek meg, de van valami abban a nőben, ami vonzóvá teszi. csak ne kéne a csatorna miatt folyton takargatnia a melleit... ($10.24.)

„-people aren’t supposed to live in hotels.

-well, maybe this place is special.”

az vajon jó dolog-e, ha egy sorozat-rész után három film megnézéséhez is kedvet kapok? meddig egészséges a hommage? ...no, megkezdjük az idei szokásos bőr alá mászásunkat, ryan murphy-ék ismét zúdítják ránk a beteg gondolataikat. ezúttal egy hotelbe költözünk be velük, ami azért jó ötlet, mert szeretnek sok karakterrel zsonglőrködni, és egy hotelban jó sok szoba van, úgyhogy remélhetőleg lesz nekik elég hely (és, shit, megint milyen pedigrés színészek álltak sorban a forgatáson, a legdurvább nem is max greenfield seggbe-dugása volt, hanem hogy dennis o'hare-t csak másodjára ismertem fel a dragqueen szerepben.) a tavalyi sok kinti felvétel után most majdnem végig benn voltunk, a szűk terek, a végtelen folyosók jót fognak tenni a hangulatnak. érzem. persze ez a kvázi-pilot csak az ígéreteket vonultatta fel, néhány karaktert bedobott túl sok magyarázkodás nélkül, aztán majd meglátjuk, hogy tudnak-e velük mit kezdeni. ami talán újdonságként fog hatni, az a hetvenes/nyolcvanas évek zenéinek intenzív használata lesz (már ha ezt megtartják a későbbiekben is). no, előkerült a halszem-optika, a testkamera, nyomaszt a hangulat, spriccel a vér -és lady gaga vetkőzik, azt hiszem, nyugodtan foglalhatunk egy szobát az egész idényre. ($10.09.)

„you may look like a motion picture dreamboat, but you are the biggest freak of them all.”

a korábbi előadások végén is ez volt a szokásuk, legördítették a függönyt a fő szálak után, aztán kaptunk még egy kis ráadást. nem mondanám, hogy sokan érték meg a vége-főcímet, bár azért néhányuknak megadatott a boldog vég. a többiek viszont csúnya halált haltak, meg is lepődtem picit, nem szokás tévében ennyire nyíltan tömegmészárlást mutogatni. mondhatjuk, hogy mindenki megkapta a maga büntetését, de mi van azokkal, akik nem érdemeltek büntetést...? egyébként is, sokszor nem a halál a legrosszabb, hanem a lelki gyötrődés az élő testünkben, az álmaink halála. ezért volt szomorúbb a ms.mars-os kóda, mint sok más egyéb sötét ügy, amit idén átélhettünk a szereplőkkel. ($01.23.)

egy előadásnál nem csak külön-külön kell jónak lennie a számoknak, hanem egységesen is ki kell adniuk egy magasabb minőséget. és valahogy ez nem jön össze ryan murphy-éknek már második éve. mert ez az évad is tele volt nagyszerű ötletekkel, jól használható karakterekkel, és aztán minden csak vázlatos maradt, ezer fele indultuk el, igazi karmesteri vezérfonal nélkül kakofóniába borítva a zenekart. pedig láthatóan van tehetség az írókban, van érzékük a drámákhoz (mert idén arra erősítettek rá a horrorral szemben), mindig nagyszerű színészeket szednek össze, a rendezők is nagy odafigyeléssel dolgoznak, még egy koherens hangulatot is sikerült kicsikarni, de valahogy mégsem érzi azt az ember, hogy ez a rengeteg színes összetevő összeállna valami egésszé. enélkül meg csak látványos, szerethető, ámde zavaros cirkuszi kavalkád lesz a végeredmény. ugyanakkor hétről-hétre volt bennem egy várakozási faktor, valamint működött a hangulata, ezért kicsit sajnálkozva, de egy gyenge ’tetszett’-et tudok átnyújtani.