soroló

„i don’t think he deserves a life of happily ever after.”

várjunk csak, kicsit elbizonytalanodtam abban, hogy matt jó katolikus lenne-e -mert oké, hogy előnyt akar magának kovácsolni abból, hogy belemászik poindexter fejébe, hogy feltüzelje őt egy fisk elleni támadásra, no de mi lett volna akkor, ha nem ér oda időben, és nem tudja megvédeni vanessa-t, akkor hogyan számolt volna el a lelkiismeretével...? de persze odaért, így jöhetett az intenzív hármas összecsapás, zúdultak fisk brutális ütései, repültek a célpont által elhajított tárgyak, matt meg a vihar közepén védte magát -és aztán eljött az igazság pillanata, és a morális iránytű végleg a helyére került. persze ehhez kellett egy túlvilági segítség is, egy olyan csapás, amivel nem csak fisk fehér öltönyén esik folt... a nagy küzdelemmel és fisk börtönbe küldésével matt válláról lekerült a teher, vége lett a meghasonlott kételyeknek, a megbocsátás szelleme járta be a lelkét -így a befejezés is megnyugtatóra sikerült (illetve azért kellett még egy képregényes bólintás cliffhanger gyanánt). (apropó, képregényes utalások, finom mosolyra késztettek az írók, amikor matt kimondta a beszédében a ’man without fear’ kifejezést.) (##11.21.)

matt murdock-nak egy mély gödörből kellett kimásznia -és nem arról van szó, hogy ne lett volna részben szórakoztató az előző két felbukkanása, de a széttartó második évad és a közepesen érdektelen defenders után meg kellett küzdenie a renoméja helyreállításával... és rá is szántuk az évadot, hogy rendbe rakja a lelkét, hogy visszataláljon az elvesztett identitásához... és vele párhuzamosan a nemezise is transzformálódott, lépkedett egyre feljebb a börtönből töltött időből a csúcsig... a majd’ tizenhárom órás játékidő lehetővé tette a mellék-karakterek kibontását is, leáshattunk karen drámájának mélyére, és fel tudott épülni egy újabb híres daredevil gonosz... a megvalósítás a szokásos szinten mozgott, a karakter-pillanatokat jó időben szakították meg a realistára koreografált verekedés-jelenetek, amik közül persze hogy az ultimate 10 perces vágatlan csodát fogjuk még sokáig emlegetni... szerencsére nem kellett megbánnom, hogy ekkorát ugrottam a tévés marvel univerzum nézésében, mert ez az igazán ütős évad biztosított arról, hogy nem érdemes magam mögött hagyni az egészet -és még azt is megúsztam, hogy hátrányosnak érezzem a kihagyást, ugyanis jessica jones nevének említésén túl semmilyen utalást nem pakoltak ebbe a körbe...

„you hurt people. it doesn’t have to define you.”

megtérült a sok idő, amit nadeem ügynökbe fektettünk az elmúlt hetekben -mert át tudtuk érezni a súlyt a vállán, amiért bűntudat gyötri amiatt, hogy megvezette őt a szuper-bűnöző, és azt is tudjuk jól, hogy mennyire fontos neki a családja. így minden döntése tiszta lesz számunkra -az is, amikor hallgat a nelson/murdock ügyvédi irodára, és tanúskodik, és az is, amikor feladja a harcot, mert azt reméli, hogy ezzel megmentheti a szeretteit (plusz ismerjük a kapcsolatát poindexter ügynökkel is, úgyhogy külön gellert kap a végén az ő közös történetük is)... megérkezett vanessa, akit a bujkálással töltött idő megváltoztatott, elhidegült a nagymenő szerelmétől -de az is lehet, hogy mindig is benne volt ez a kegyetlen hidegség (ami majd most összeköti fisk-kel)... nem nagy meglepetés, hogy foggy pofonegyszerű és maximálisan törvényes terve nem vezethetett eredményre, nem is tudom, miként gondolták a srácok azt, hogy környék urának a bíróságig már nem ér el a keze... de szándékosan vittek minket a zsákutcába az írók, hogy visszatérhessen az évad egyik fő dilemmája: szabad-e daredevil-nek ölnie, ha nincs más megoldás...? (az ügyvédes vonal erősödése miatt most csak egy akció-jelenetet kaptunk, de az jó kis feszültséggel volt teli.) (##11.21.)

„killing anyone, even fisk, it will change everything that you, that you feel about yourself.”

az egész epizódot rászántuk az előző rész következményeire, mondhatjuk, hogy szerencsére, mert egyfelől végig feszültség volt abból, hogy a korrumpálódott fbi (és a különösen vérszomjas dex) a keze közé akarta kaparintani karen-t és matt-et, másrészről viszont a veszély közepette végre összeterelték egy helyiségbe (illetve háztetőre) a főszereplőket, hogy végre megbeszéljék egymással a problémáikat... és működött a lelkizés karen és matt között a kripta-hangulatban, és végre elásódott az a közmondásos csatabárd is foggy-val. és azt is jó volt nézni, ahogy a hirtelen összetákolt tervük működött karen kimenekítésére, ahogy bízhatunk abban is, hogy a későbbiekben is jó dolgok sülnek ki abból, ha ezek hárman összedugják a fejüket... most már kezd érthetővé válni, hogy miért foglalkoztunk ennyire mélyen nadeem ügynök családjával és lelki világával -mert kulcsfigura lesz ő a végjátszmában... (hmmm, fisk egy festmény segítségével mutatja meg, hogy valahol mélyen van szíve? milyen költői, hogy ezzel a képzavarral éljek...) (##11.20.)

„what do you do when you realize that you’ve lost?”

kevin smith tehet mindenről... ugyanis ő volt az, aki az általa írt daredevil sztoriban kirakta a pontot karen page képregény-béli élete végére -és mivel én (is) olvastam azt a kötetet, ezért már a sorozat eleje óta rettegek, hogy mikor éri utol karen-t a végzet itt is. és persze az írók tisztában vannak azzal, hogy sokan ismerik a rajzolt hátteret, ezért játszanak velünk, gonoszul... de előtte még a múltba tekintettünk, jó hosszan, kicsit olyan érzésem volt, mintha egy kibővített lost-flashback-et néznék, ahol az addig csak fél-mondatok alapján elképzelt múlt megelevenedik -és sokkal megrendítőbb, mint amire számítottunk... pedig először nem éreztem azt, hogy szükségem lenne hosszabb időre a fiatal karen-nel, aki a gyászra és a kisvárosi létre a lehető legrosszabb módon reagál, de aztán elkezdett működni a dráma, és amikor az igazi gyomrosokhoz értünk, már én is kész voltam teljesen... és még negyed óra hátra volt az epizódból, ahol a vörös fények között retteghettem igazán karen-ért -de aztán az írók kétszeresen is csavartak az ismert történeten. mert a célpontnak a fegyvere ezúttal célt tévesztett, majd az utolsó képen megfordul a hírhedt képregény-panel, és karen tartotta a karjai között matt-et (egy oltár alatt, megidézve a művészettörténet híres piétáit). (##11.18.)

„we only refer to him by his code name.”

mi van a marvel univerzumban, hogy sorban derül ki a hősök anyjáról valami sötét titok...? mondjuk én már olvastam elég daredevil képregényt ahhoz, hogy ne legyen számomra nagy releváció matt murdock születése, de azért elismerem, hogy jól játszották ki a kártyáikat itt azzal, hogy matt csak a bizalmasát, az atyát osztotta ki, aztán magába zárta a teljes drámát. illetve, ahogy idén szokásává vált, kivetítette a lelkiismeretét, hogy azzal vitassa meg a lelki sebeit (plusz egy rövid flashback-et is kaptunk box-meccsel és bűntudattal)... nem hagynak kérdés afelől, hogy wilson fisk uralja a környéket, igazi mastermind-nak érződik, ahogy mindenkit a zsebében tart, legyen az foggy családja vagy akár a teljes fbi (rutinos nézőknek nem lehetett hajmeresztő fordulat a rész eleji árulás, de a hatásos rendezésnek köszönhetően azért ők is ugorhattak egyet a székükben)... és jól is működik, ahogy a nyomasztó hangulat rátelepedett a sorozatra, ahogy a nyomozók nem néznek egymásra szégyenükben, ahogy a vezér uralni kezdi a környék alvilági vezetőit, ahogy matt rájön, hogy a szerettei sincsenek biztonságban... (##11.18.)

„rage cannot stay inside. it needs to go somewhere... or it becomes a poison. it will kill you from within. i find that when this rage cannot stay buried in me for one more second -that a primal scream... is the only satisfying release.”

a sorozatok ereje a karakter-építésben van, hogy nem csak a főhős rohangál a képen két órán át, miközben egy sablon-gonoszt üldöz, hanem van idejük kiteljesedni azoknak a gonoszoknak is... idén a célpont-ra szánjuk rá az időt legfőképp, végigkövethetjük, ahogy az egyébként is labilis pszichopata összeomlik a nyomás alatt -amit persze wilson fisk helyez rá (és azt még nem is tudja, hogy a megszállottságának tárgyát úgy mellékesen megölték a végrehajtó emberek). és szerintem jó dolog, hogy van ideje kibontakozni, látjuk a kétségbeesett perceit, hallhatjuk őt beszélni -jobban fog így ütni, amikor átalakul a képregények lapjairól ismert elvetemült alakká... a gonoszok egyébként jó passzban voltak ma is, bár a fisk-es nagyjelenetet közösen hozták össze karen-nel, ahogy a megtört nő keményen odavágott a fehér-öltönyös bűnözőnek, akinél láthatóan növekedni kezdett a fejében lévő gőznyomás-mérő, egyre fel-és-fel (és hát nem kell mondanom, hogy a színészi játék adta az az alapot az erős hatáshoz)... matt megint kicsit az oldalvonalra húzódott, bár azért újabb kirakós-darabok kerültek a kezébe most is. (##11.17.)

„i buried the red suit.”

aha, szóval wilson fisk-nek titkos barlangja is van, amit az fbi valahogy képtelen észrevenni... mindenkire másképp hatott a szerkesztőségben elkövetett támadás (erre utal az ’aftermath’ cím is) -matt nyomozni kezd a ruha-másolata miatt, és persze egy bunyóba fut bele, valamint a vezér messzire elérő kezébe (az azért elég egyértelmű volt, hogy ki csinálta a kosztümöt); szegény karen padlót fogott érzelmileg, érdekes is volt látni, hogy az eddig erős nő ott zokog a kocsiban (bár nem segített rajta az sem, ahogy az apja hidegen lerázta telefonon keresztül); foggy bezzeg kanos lett a testében áramló adrenalin-fröccstől, aztán meg kigyulladt a kis lámpa a fejében arra vonatkozólag, hogy miként tudná fisk tökeit megszorongatni (azért elég nevetséges, hogy after-sex is teljesen fel voltak öltözve foggy-ék, csak néhány gomb szabadult el a szöszi blúzán)... átmeneti epizód volt ez, így nehéz róla kisregényt írni, most lesz igazán érdekes, amikor már tudjuk, hogy fisk bármire képes a ’fogsága’ ellenére is, és matt is végre olyan ajtókon lopózik be, ahol segíthetnek neki tisztázni a nevét... (##11.16.)

„-we’re just friends.

-well, it’s nice to hear you use the f-word.”

matt murdock daredevil ellen -értjük ám a szimbolikát... de talán nem az volt a lényeg, hogy két férfi küzd egymással (felhasználva nem csak a fizikai erejüket, de egy újság szerkesztőségében fellelhető összes tárgyat), hanem az, hogy mr.poindexter öltötte magára a vörös bőrszerkót, hogy a maga erőszakos módján feketítse be a daredevil nevet... az ő útja volt ma is kiemelve, ahogy a múltkori ballépések után egyre zavarodottan képes csak gondolkozni (ezt hang-effektekkel kommunikálják felénk az alkotók) -úgyhogy már csak elég egy kisebb lökés (az újra csodásan öltözködő) wilson fisk-től, hogy a srác átpártoljon az ő istállójába... pedig a terv nem volt rossz hőseink részéről, és még az is rendben volt, ahogy kinyomozták a korona-tanú hollétét, de azért ennél rafináltabbnak kell lenni, hogy ha tényleg le akarják győzni hell’s kitchen vezérét... (tetszik, hogy az érezhetően zaklatott lelki állapotban lévő karen nem zuhan össze, hanem erős nő marad, aki besétál egy drogtanyára is, ha úgy hozza a sors, és a fegyverét is mindig a keze ügyében tartja -mégha pont a korábbi elsütése miatt van erkölcsi dilemmában épp...) (##11.14.)

„the city needs a new villain.”

félreraktuk kicsit matt-et, hogy a gonoszokkal foglalkozzunk. sőt, még csak nem is fisk-ről mélyítettük az ismereteinket, hanem az új évad szenzációjáról, mr.poindexter-ről, azaz a leendő célpontról is... és nagyon szépen ki volt fejtve a pszichopatasága, amihez egy vizuálisan egyedi módszert választottak -művészfilmesen vették fel a flashback-eket... a fekete/fehér képek használata egy dolog, de még stilizálták is a látványt azzal, hogy fisk szállásán tűntek fel a jelzés-értékű díszletek (plusz volt egy jelenet, aminél színpadiasabbat el sem tudnék képzelni, amikor fekete háttér előtt állva a három karakterre rávetült a reflektor fénye)... a legerősebb rész kétségtelenül a pszichiáternél zajlott, és az azért emelkedett ki, mert a doktornő nem hagyományosan viselkedett, hanem egyedi megközelítéssel, empátiával képzelte el a kezelést. de persze aztán láthattuk azt is, hogy nem sokat ért a sok órányi gyógyulási folyamat, mert a jelenben is ott van a karakter fejében az őrület... persze az események is zajlanak matt távollétében is, épp ő lett a közellenség, mert az fbi nem lát tovább az orránál, szegény karen meg duplán is kapkodhatta a levegőt, ugyanis keményen meg lett fenyegetve fisk végrehajtó embere által, plusz még a múlt kísértetei is előbújnak a homályból körülötte... (##11.13.)

„code 33! code 33!”

most már mondhatjuk védjegynek a hosszú beállításokat a sorozatnál, mert minden évadban kapunk egy elképesztő profizmussal összerakott vágatlan bunyót. ráadásul eddig minden évben sikerült emelni a tétet ezen a téren... és persze, ha az ember figyelmesen nézi, akkor ki tudja szúrni azokat a pontokat, ahová gondosan elrejthették a vágásokat, de ha jót akar magának a néző, akkor nem koncentrál a technikai részletekre, hanem hagyja magát sodortatni kerek tíz percen át. mert az operatőrrel együtt beugrunk mi is a sűrűjébe, többször még levegőt is el-elfelejtünk venni, ahogy megcsap minket is a brutális ütések szele, ahogy kavarog körülöttünk a káosz. nagy főhajtás jár alex garcía lopez rendezőnek és a teljes stábnak, hogy ezt a részt úgy összerakták, hogy még alfonso cuarón is megirigyelné valamelyik filmjébe... no de nézzünk meg, hogy mi volt még ma a csúcsjeleneten túl -leginkább alapozás a későbbiekre, karen zaklatott idegállapotban nyomoz és keménykedik, foggy megcélozta az államügyészi posztot, egy pontosan célzó szövetségi ügynöknek meg az akad be, hogy míg a szuperhősök legyakhatják a gonoszt, őt vegzálják, mert lelőtt pár rosszfiút... (ja, és hogy is van az, hogy wilson fisk-et kamerák figyelik éjjel/nappal, mégis le-menedzseli a telefonhívást a börtönbe? de kérdezhetjük azt is, hogy vajon ki nincs wilson fisk fizetési listáján?) (cinikus az élet, mert az epizód nézése közben ment el közülünk stan lee, aki ugye kitalálta daredevil karakerét is. szomorú a szívem.) (##11.12.)

„prison, not a penthouse!”

wilson fisk olyan meggyőzően tudja előadni az aggódó hősszerelmest (és az albám maffia olyan látványosan támadott), hogy addig bele se gondoltam, hogy ez a kriminális elme lehet a nagy terv mögött is, amíg karen rá nem világított a furcsaságokra... matt is hallgat fisk-re -vagy legalábbis a lelkiismeretét felruházta a nagydarab gonosztevő alakjával, mégiscsak jobb olyannal vitatkozni (képzeletben), akit igazán megvetünk (vizuálisan szépen segítik azokat a nézőket, akik nem figyelnek eléggé, mert fisk minden beszélgetés alatt homályos marad)... sötét útra vitték egyébként matt-et, illetve daredevil-t kéne írnom, mert hősünk úgy döntött, hogy eltemeti a civil alteregóját, és nem lesz többé jófiú, elmegy a végsőkig is, csak hogy legyőzze az ős-ellenségét... elég anti-klimatikus lett a foggy-val való reunion-ja is, mert csak felbukkant a semmiből a kocsmában, és elég volt neki két mondat, hogy ismét összetörje a barátja szívét... múltkor szerintem beszédes volt az új rendőr-karakter felbukkanása a tű-pontos lövéseivel -mármint azoknak, akik kicsit is otthon vannak a fenegyerek történelemben, de most azok is láthatták, hogy milyen creepy alak, akik a sötétben tapogatóznak a marvel ikonikus gonoszai között... (##11.11.)

„love is the perfect prison. inescapable.”

minden vallásos ember életében eljön az a pillanat, amikor megkérdőjelezi a hitét -mert mondjuk isten olyan erős csapásokkal bizonytalanítja el őt, hogy nem tehet mást, míg kételkedni kezd az atyaúristen jóságában... matt jelenleg egyetlen dologban képes hinni: hogy a benne gyülemlő dühöt és haragot csak egyféleképpen tudja becsatornázni -ha maszkkal a fején igazságot szolgáltat az utcán... és örülök annak, hogy van egy kis nyomozós-vetülete ennek a szálnak, mert így jól össze lehet sodorni ezt karen-ével, aki szintén ennek az ügynek jár utána, újságíró szemmel, egy másik aspektusból. de mindenképp nagyobb az esély, hogy egymásba botlanak new york utcáin, és az egy nagyon érdekes pillanat lesz... wilson fisk-ről eddig is tudtuk, hogy bármit megtesz a szerelméért, de talán most túl sokat vállalt azzal, hogy a teljes albán maffiát magára haragította, mert a közeljövőben így nem sok nyugta lesz. még akkor sem, ha a maga brutális módján kezelte az első támadást a börtönben, és még úgy sem, hogy egy védőangyal szegődött a nyomába... (a mai flashback jó példa volt arra, amikor a reflektálás miatt hasznosnak érzünk egy visszaemlékezést, nem pedig időhúzó tölteléknek...) (##11.10.)

„i am what i do in the dark now. i bleed only for myself.”

sosem könnyű más után takarítani... matt murdock-kal utoljára a defenders fináléjában találkoztunk, agonizálva a szinte halálos kimenetelű épület-összeomlás után. így most az egész nyitányt rá kellett szánnunk matt állapotára, hogy miként kezd helyrejönni a teste, az érzékszervei... a lelke már egy másik kérdés, mert túlságosan mélyponton van ahhoz, hogy ne menjen le az utcára némi szuicid verekedésért... jellegéből adódóan nem lehetett ez egy kirobbanó kezdet, így az írók inkább karakter-pillanatokkal akarták visszahozni a szívünkhöz a show-t -így került matt mellé egy cinikus nővér, aki a szarkazmusával tépi fel a lelki sebeit, valamint egy flashback-et is be kellett iktatni, hogy karen-nel is interakcióba tudjon lépni hősünk... ahogy az első évadban is párhuzamosan láthattuk az érme két oldalát, így most is be-betekintgettünk a vezér cellájába, hogy érezzük azt, hogy mr.fisk idén ismét hatalmas árnyékot fog vetni a sorozatra (érdekes felvezetése volt a hozzá köthető fbi-osnak is, nyugodt tempóban ismerhettük meg a magánéletét, mielőtt még felfedték volna, hogy ki is ő valójában)... (rendezésben is szemléletes volt matt állapota a sok homályosított képpel és eltorzított hanggal.) (erőteljesen sír most a teljességre törekvő énem, hogy a többi netflix/marvel show-t átugorva itt kötöttem ki (ráadásul úgy, hogy jessica (vontatott) kalandjait képtelen voltam befejezni nyár óta), de túl sokan áradoztak matt murdock legújabb pokoljárásáról, így képtelen voltam ellenállni az ördög csábításának...) (##11.10.)

„what if this isn’t the end? what if it’s just the beginning?”

csak egyféleképpen érhetett végett -mindenki egy tetőn, és folyik a vér, nagyon... és szépen vezették ide az utat, például a hand által ejtett foglyok-csalikkal, amikre matt-nek rá kellett harapnia. aztán az első összecsapások után jöttek az érzelmes percek elektra-val, bár be kell vallanom, nem érzem azt az igazi vibrálást köztük, hogy elhiggyem, hogy matt otthagyná érte hell's kitchen-t, plusz amikor valakik ennyire tervezik a fényes jövőjüket, azoknak sosem szoktak beteljesülni a vágyaik -ráadásul tudjuk, hogy miről híres elektra a képregényben... so, a harc szokás szerint látványos volt, szépen fokozták fel a zenével is, plusz még a punisher is beköszönt, csak az érzelmi csúcspont nem jöhetett át teljes valójában, mert ööö... mert ismerjük elektra sorsát a képregényből... de aztán szépen zárták az évadot karen narrációjával a hétköznapi hősökről. (úgy tűnik, hogy mindig az évadzárókban akarnak adni nekünk egy kis meglepetés átkötést a többi sorozattal -ahogy jessica jones-nál is a végén tűnt fel claire, így itt is most kaptunk egy cool vendéget onnan.) ($$04.07.)

veszélyes dolog, ha elsőre valami szinte tökéleteset raksz le az asztalra, mert mindenki azt a szintet fogja várni ezentúl, és baromi nehéz megugrani a lécet -kivéve, ha kiskorod óta egy vak fehér ninja tanított ugrani... már az évadnyitónál emlegettem a legnagyobb félelmemet az évaddal kapcsolatban, hogy vajon sikerül-e újra kiegyensúlyozni a karakter-dinamikát, ami miatt annyira működött tavaly a show (elsősorban matt murdock és wilson fisk jin/jang-jára gondolok), és az írók is érezték ezt a félelmet, ezért több mindent akartak az évadba gyömöszölni, amitől kicsit darabos lett a végeredmény, és bár ennek ellenére többnyire működött, az egyensúly nem jött létre... elektra várható volt, hogy feltűnik, hiszen kötelező eleme a daredevil történelemnek, és érdekes is a morális szürke-zónája, valamint hozta magával a ninjákat is -meg a misztikus természetfelettit, ami kicsit csikorogva akart csak kapcsolódni az eddigi komoly realizmushoz, de ha belegondolunk, hogy ez ugyanaz az univerzum, ahol egy karakternek áthatolhatatlan a bőre, máris elfogadóbbak vagyunk... (inkább az volt a bajom ezzel a szállal, hogy szerettem volna egy kicsit jobban érezni a szikrákat matt és elektra között...) de nézzük a másik ellenpólust -mert elektra-hoz hasonlóan frank castle is megkérdőjelezhető morálisan, rég túllépett már minden határon, és baromi jól működött a párosuk daredevil-lel, mert minden szinten kidomborodtak a különbözőségeik (és jon bernthal nagyon elkapta a karakter morcosságát és lelki érzékenységét). talán matt emberi oldala is kicsit kevesebb fényt kapott idén, de azért hangsúlyos volt a nelson and murdock a per alatt, így foggy-nak is jutottak erős pillanatok, karen meg egy teljesen külön szálat is kapott, és örülünk, hogy nem csak egy szerelmi szög csücskeként használják, hanem okos nőnek ábrázolják... szóval, talán egy kissé kevésbé kapta el ez az évad a tökömet, mint a tavalyi, mert az lélektanilag mélyebbre tudott ásni, de azért az még mindig áll, hogy a marvel/netflix kollaborációkból érkeznek a legjobb szuperhősös sorozatok. ha nem hisztek nekem, majd jól rátok küldök egy maréknyi ninját...

„we live and die to serve you, black sky.”

meg kell mondanom, többször az futott át az agyamon az epizódot nézve, hogy vajon költségvetési dolog lehet-e, hogy ebben a sorozatban sokkal jobban néznek ki a verekedős részek, mint máshol (mondjuk mint az arrow-ban), vagy csak itt jobban törődnek a koreográfiákkal... mert most is bőven kaptunk verekedős részeket, és örülök, hogy behozták a ninjákat, akik ellen matt nem harcolhat a szokásos módján, mert túl halkak és fifikásak, így nagyobb a tétje a pofonoknak. és nem csak a jelenben vannak kemény bunyók, hanem a múltban is akadtak -és az a legjobb, hogy nem csak azért néztünk vissza elektra kislány-korára, mert belefért az időbe, hanem mert kiderült, hogy (hatásszünet) fontos dologra hivatott. remélhetőleg pozitív dolgokra, és nem ragadja magával a hatalom-vágy, a sértettségből fakadó bosszúvágy, vagy bármi egyéb frusztráció... nem hanyagoltuk a punisher-t sem, mert ugye senki sem gondolta karen-nen kívül, hogy odaveszett a hajótűzben. de nem is az volt a nagy releváció, hogy él, hanem hogy (hatásszünet) teljessé tették a történetét, (szinte) az utolsó lepel is lehullott a tragikus múltjáról. és most, hogy ott álldogál a brutális fegyverarzenált nézve, reméljük arra gondol, hogy még a fináléban használnia kell ezt a rengeteg fegyvert... ($$04.07.)

„you cross over to my side of the line you don’t get to come back from that.”

örülök neki, hogy nem csak dumálnak arról az írók, hogy daredevil és a punisher különböző utakon jutnak el ugyanahhoz a megoldáshoz, hanem olyan szálakat is írnak nekik, amivel ezt jól be is lehet mutatni. mert most mind a ketten ugyanazt a rejtélyes heroin terjesztőt keresik -a maguk módján. matt bár kiüt pár embert a kínai mosodában, de azért kérdésekkel jut el a helyszínre, addig frank véren és kiloccsanó agyvelőn csúszik előre, ahogy nála ez megszokott. és aztán megint megkaptuk a szokásos fizikai és verbális összecsapást a két hős között, akik a pofonok ellenére egyre közelebb vannak egymáshoz -elvben is. mert matt hite is megingott a jogrendszerben... de az volt a nagyszerű a részben, hogy frank mellé párosították hosszú időre karen-t, aki kihozta belőle az embert, aki élvezi a zenét az autóban, és aki fájdalmasan tud elmélkedni a szerelemről... claire is fontos volt, mert nem maradhatott következmények nélkül, hogy a ninják lebontották kicsit a kórházat és a személyzetet, de persze a hand csápjai mindenhova elérnek, és claire magára magad az igazával. és elektra-nak is volt pár pillanata, de az ő ideje majd csak most jön el igazán... ($$04.07.)

„the fate of new york city is out of my hands for once.”

...pedig tényleg azt hittem, hogy az ügyésznénit gonosznak akarják használni... de nem, mert máris elérte a végzete, méghozzá rejtélyes módon, mert valaki a punisher-re akarja kenni a legújabb gyilkosságokat -persze mi tudjuk, hogy ő nem tenne ilyet, már csak a közvéleményt kéne meggyőzni erről... (szegény karen, ma kétszer is az utolsó pillanatban menekült meg a golyóktól.) igazából a mai epizódot két párbeszéd miatt írták meg. az egyik claire és matt között zajlott, ahol a nővér próbált a józan ész lenni, de az ördög ragaszkodik a küldetéséhez, akármivel is jár az. a másik meg egy nagy találkozás volt a börtönben, ahol matt a maszk nélkül is be akarta bizonyítani, hogy kemény legény, és kicsit rá akart taposni fisk tyúkszemére, csakhogy ő nem az a típus, aki ezt megtorlás nélkül hagyná, így a képregény felületes ismeretében is van egy sejtésem, hogy hova akarják ezt a bosszút kifuttatni... claire nővér a mély beszélgetésen kívül egy sokkoló horror-élményt is átélhetett, stephen king szelleme kísértett a kórházban... elektra meg fura módon kapta meg a rá jellemző fegyvereket -egy haldoklóból húzta ki őket, miután ő maga szúrta bele ellenfelébe annak a saját fegyvereit... no, megyek mert a ninják másznak fel a kórház falán! ($$04.07.)

„in prison, there’s only room for one kingpin.”

teljesen el tudtam volna fogadni, ha az egész epizódot a börtönbe töltjük, és a tíz perces cold open után már reménykedtem, hogy így is lesz, hogy végignézzük, ahogy wilson fisk szép lassan fellépdel a trónra a rácsok mögött is (azt hiszem most először mondták ki a ’vezér’ szót, csak azért, hogy mi rajongók örüljünk egy sort). de azért épp elég időt töltöttünk odabenn, hogy kiélvezzük újra vincent d’onofio nagyságát, aki narancssárgában is ugyanazt csinálja, mint amikor a puccos mandzsetta-gombokat hordta: addig kavarja a dolgokat, míg mindenki a zsebébe kerül, és akkor átveszi a hatalmat -és örültem neki, hogy ehhez a nagy tervhez a legfontosabb kulcsembere a punisher lett. és el is hiszem, hogy ezt a szerencsétlen meggyötört embert is be tudja hálózni, a megfelelő dolgokat kell csak a fülébe suttognia, majd a kezébe adni egy klasszikus bökőt, és minden sínen lesz. Ezután jött az a hét perc, ami a címben is szerepel, and oh boy, már megint mit csináltak végig akció-jelenet címén... dinamikus, kegyetlen és a szűk térnek köszönhetően hihető is, hogy nem egyszerre húsz embert kell legyűrnie frank-nek, hanem szép sorban mindenkinek át tudja bökni egy-egy érzékeny pontját. a kinti világ ennél halványabb volt, foggy szenved egy picit, karen nem adja fel a nyomozást, és matt is újabb szörnyű titkokra bukkan. but orange is the new red... ($$04.04.)

„yaminote. it means, ’the hand’.”

ha elektra, akkor a kéz-nek is meg kellett érkeznie; ha a kéz, akkor ninják hadonásznak a kardjukkal és dobálják a shuriken-eket -és ez azt eredményezi, hogy olyan látványos összecsapásokat fogunk kapni, mint amik keretbe foglalták az epizódot. akár lehetne attól tartani, hogy a halhatatlanság misztikumát ledobja majd magáról a sorozat, de scott glenn olyan hatásosan mesélte el a legendát, hogy eddig működni látszik a dolog. a másik ember, akinek elhittük minden szavát, az frank castle felettese volt, mert clancy brown úgy dörmögte azokat a szavakat a tanúk padján, hogy nem lehetett nem a hatása alá kerülni... mert bizony nem csak a ninjákkal való harc volt hatásos, hanem az is, ami a tárgyaló-teremben történt. végre matt is kapott egy erős jelenetet az esküdtek előtt, de aztán nem arra vitték el a szálat, mint amire számítottunk volna, hanem a teljes káosz felé. de ez a váratlan fordulat két dolgon bicsaklott meg: 1. karen vádló szavain, mert nagyon nem akartam, hogy összevesszenek matt-tel; és 2. bár nagyon okosan csak a végén írták ki a vendégszereplő színész nevét, amikor elindultunk a hosszú sétára a folyosón, már ki lehetett találni, hogy ki lesz az út végén... ($$04.03.)

„you don’t get what you want by day. you take it by force at night.”

onnan tudható, hogy nem igazán akarnak állást foglalni az írók az önbíráskodás kérdésében, hogy még karen-t is elbizonytalanították... mert nem is egyszerű kérdés ez, hisz’ látjuk a jogi rendszer hibáit, de tudjuk azt is, hogy nem egy ember dolga eldönteni, hogy ki bűnös és ki nem (és nem is istennek, bár ezt a katolikusok lakta hell’s kitchen-ben nem kéne hangoztatnom). de valahol a szívünk mélyén szurkolunk a frank castle féléknek, akik oda mernek csapni az igazságtalanságnak erővel (és automata gépfegyverrel). úgyhogy kíváncsian várom, hogy mit akarnak kihozni a tárgyaló-termi részből, azon kívül, hogy foggy-t megint hagyták csillogni kicsit -ami azért fura, mert hagyományosan a hős szokott hengerelni egy ilyen fontos beszédnél. matt agyát viszont teljesen összezavarta elektra (sőt, a kedves ninja-lány már a tárgyalásba is bekavart), és persze, fontos az, hogy estéről/estére jó sok yakuza-segget rúgjanak szét, csak nem jó látni, hogy ezzel matt-et elidegenítik a barátaitól (bezzeg a dinamikus akció-jeleneteket jó látni, mi...?). ($$03.31.)

„you know, i never pass up a chance to have my ass kissed, mr. hirochi.”

mind a két majdnem-jó-majdnem-gonosz karakterünk olyanokkal néz szembe, akik felettük állnak a hatalmi láncban -és mind a kettőjüknek matt murdock segít leküzdeni ezeket az ellenségeket, kosztümben vagy öltönyben. bár frank castle mellett csak lelkileg van ott, bezzeg elektra-nak mind a két öklével rendelkezésére áll. de frank-nél ez azért nem probléma, mert mellette van helyette karen, és vele sokkal jobban jár, és mi is jobban járunk, mert egyszerűen vonzó az az empátia, ami árad belőle -és nagyon szépen építették fel a közös kórházi jelenetüket, írásilag és színészileg egyaránt. de ez a szál majd a tárgyalóteremben indul majd be igazán, ezért van itt nekünk ms.natchios, hogy a yakuza-val karöltve felrázzanak minket egy kicsit. bár az infókat lassan csöpögtetik, azt tudjuk a képregényből, hogy elektrá-hoz fontos távol-keleti szálak köthetőek, de most még csak azt a részét látjuk ennek, hogy matt-tel vállvetve szétrúgnak jó pár japán segget... és tök jó nézni, ahogy két ilyen ikonikus karakter egymás mellett állva hozza a pofás akció-jeleneteket. vagy csak évelődnek egy sort egy kávé felett... ($$03.30.)

„i would trade it all in for a lifetime of smelling your skin.”

vannak azok a szerelmi háromszögek, amiket rendre ránk akarnak erőltetni a drámainak gondolt hatás kedvéért, hogy kicsit megkavarják a magánéletet -és van az a felállás, mint amit itt is kaptunk, ahol tökéletesen megértjük, amikor egy férfi két nő között őrlődik. mert mind a két nőben van valami különleges. karen-nek továbbra is a természetessége a vonzereje, és most is imádnivaló volt az egész randi-jelenetben, a kis zavart mosolyokkal, az apró haj-igazításokkal (btw, a szemem csal, vagy szőkébb lett a legutóbbi rész óta...?). (és annak is örülök, hogy ilyen kitartó, és nem adja fel a nyomozását.) és elsőre úgy tűnik, hogy elektra is tökéletesen passzol matt-hez, tele szenvedéllyel, aztán fokozatosan derül ki, hogy folyton túllépi a határt, és a vakmerősége mérgező matt-re... örömteli, hogy a sorozatban úgy van hely az ilyen ikonikus karakterek megfelelő beillesztésére, hogy nem érzed azt, hogy maga a hős háttérbe szorulna. és úgy tűnik, hogy meg tudják oldani, hogy két ilyen ellentmondásos, szürke zónába tartozó karaktert is kezelni tudjanak egy évadon belül. gonosznak meg jó lesz majd az ügyész-néni, aki részről-részre tűnik egyre sárosabbnak... ($$03.28.)

„the irish may not have invented revenge, but we sure as hell took some time perfecting it.”

láthatóan nagyobb szakaszokban is gondolkodnak az írók az évadon belül, és ezzel az epizóddal értünk el az első szakasz végére, kicsit megpihentethetjük a punisher-szálat. nem volt hiábavaló karen nyomozása, szépen összeállt frank múltja, ami aztán betetőzött a csodálatos monológgal a temetőben (tudsz ennél képregényesebb helyszínt mondani...?). kellett ez, hogy tényleg átérezzük a motivációját, az ölés-vágyát, hogy azonosulni tudjunk a brutalitásával (érdekes kitérőt lehetne tenni a képregény-hősök ölés-politikáját tekintve, de sajnos úgy érzem, hogy nincs elég tudás ehhez (még?) a hátam mögött, annyit viszont mindenképp megjegyeznék, hogy remélem, hogy folynak kutatások azügyben, hogy miért alakult ki ez a szemlélet a negyvenes években és miért törhette meg ezt a szabályt a hetvenes években a megtorló (egész pontosan 1974-ben, a bosszúvágy című film évében, hmmm).) sejtettem, hogy valahogy az íreknek még szerepük lesz, mert tudjuk róluk, hogy szívós népség, és keménykedhettek is egy sort, amíg meg nem érkezett a csini új jelmezével és dobálós botjával a vörös ördög, hogy szétcsapjon köztük... kellett már a sok dráma mellé egy kis jól-eső romantika, de persze rutinos sorozat-nézőként már tudta az ember, amikor látta, hogy nem a csók után vágják el a részt, hanem követjük még matt-et a lakásba is, hogy máris bedobnak valami bonyodalmat, mert az íróknak csak látszatra lágy a szívük, egyébként kegyetlen rohadékok... ($$03.28.)

„i’m not a bad guy, red.”

eddig daredevil és punisher csak ütötték egymást, most végre beszéltek is -és milyen jól tették, mert még jobban is működött ez a kommunikációs forma, mint amikor az öklükkel akaszkodtak össze... most jöhettek elő igazán a gondolkozás-béli különbségek, hogy ki az, aki még ragaszkodik a katolikus értékeihez, és ki az, aki végképp hitehagyott lett. apró félmondatokkal építik fel frank karakterét, de pont így működik, utálnám, ha a számba lenne rágva, hogy miért adott fel minden reményt arra, hogy a jót lássa az emberekben és a világban. és tetszik, hogy mindenképp bizonyítani akarja az igazát, ezért komoly dilemma elé állította matt-et is. illetve a fenegyereket, mert ez volt az első epizód, amikor végig az arcon maradt a maszk (mert nem az számít, hogy ki van alatta, hanem hogy mit képvisel a viselése -frank castle szemében a gyávaságot, hisz' egy igazi katona sosem rejtené el az arcát). bár szerintem a sok beszédben is rengeteg feszültség volt (sőt még foggy kitérője a kórházban sem szűkölködött ebben), de azért a végére odaillesztették a tavalyi vágatlan(nak látszó) szűk teres harcnak a feltuningolt változatát -de nem is baj, hogy egy ilyen kőkemény bunyóval spannoltak fel minket a következő epizódra... (jé, nem is tudtam, hogy mark verheiden is itt ír, pedig szoktam követni az ex-bsg-sek munkáit.) ($$03.23.)

„you think this ’punisher’ could be a good person?”

nincs komoly sérülés egy fejlövés után? -ilyen is csak hollywood-ban lehetséges, gondolta az egyszeri néző, mert nem gondolta végig, hogy eddig is a realitásra törekedtek a sorozat készítői... és van-e félelmetesebb matt számára, mint hogy elveszíti még egy érzékét, főleg ha a tájékozódásához elengedhetetlen hallásáról van szó...? teljesen logikus hogy a megtorlót a fenegyerekhez képest határozzák még, mindenki úgy gondolja, hogy azért tűnnek fel ilyen alakok hell’s kitchen-ben, mert az ördög törte nekik az utat -de ha majd kiderül mr.castle háttér-története, gondolom megváltozik majd sok vélemény... második rész, második összecsapás, a golyó lyuggatta víztoronyból spriccelő cseppek alatt, körbevéve a rendőri fegyverekből kilőtt töltényekkel -mi ez, ha nem költészet... az ügyészség is bemutatkozott, és persze ők sem játszanak tisztességesen -mást nem is várnék a környéktől, de tényleg... tetszik, hogy foggy egyre aktívabb, nem csak a háttérből aggódik, hanem tesz is azért, hogy matt túlélje a küldetését, de ha ügyvédkedésről és dumálásról van szó, akkor viszont nincs párja... ($$03.21.)