soroló

„those who believe in god don’t believe anything.”

hosszú utat jártunk be xiii. piusszal, míg végül ez a mindenkit elidegenítő, maró szavakat köpködő ember megbékélt, kedvesebb, megértőbb, kompromisszum-képesebb lett. aki már képes a szeretetről is prédikálni. (de azért a gyerekekkel még mindig nem tud bánni...) és könnyű volt visszanézni erre az útra, mert szándékosan visszatértek elemek régről (mondjuk a pánik-gomb az asztal alján, vagy az, hogy ki kell állni a hívők elé beszélni), sőt, a beszéd alatti utolsó percekben visszatekintettünk a fontosabb arcokra egy-egy pillanatra -mondjuk eljuttattuk őket egy megnyugtató nyugvópontra (másokra viszont azért tekintettünk rá, hogy megkapták-e a megérdemelt büntetésüket)... igazából úgy tűnt, hogy lenny-t most már csak egy dologgal lehet kihozni ebből a lenyugodott állapotból -a szüleivel (még az sem riasztotta meg, amikor egy látomásban felbukkant a lakókörletében az összes elődje, még kérdéseket is tett fel szent péternek)... az évad lezárása is azért fogadható el könnyen, mert úgy érzi az ember, hogy bevégeztetett őszentsége útja, az egykori árva befogadta a lelkébe a világ összes mosolyát, így tovább léphetett egy új éteri síkra... (egy kicsit azért sajnálom, hogy tudtam róla, hogy sorrentino már készíti elő a folytatást ’the new pope’ címmel, mert így azért kitalálható volt a történet vége.) (##11.09.)

egyfelől baromira sajnálom, hogy hollywood elkényelmesített az elmúlt években, hogy nincs türelmem rászánni az időt a mainstream dolgokon túli világra, így kimaradnak az életemből a független no-budget filmek és teljesen vakon repülök európa felett is -ugyanakkor viszont amikor megrázom magam, és kilépek a nagy stúdiók kalickájából, akkor sokkal erősebb élmény tud lenni egy olyan darab, ami szabálytalannak tűnik. és paolo sorrentino ebben a sorozatban minden pillanatban azt bizonyította, hogy ő egy egyedi hanggal rendelkező, kompromisszumokon túllépő alkotó... és nagyon élveztem a szokatlan beállításait, az agyat megmozgató írását. még idővel a főhőse jellemét is megszoktam, bár az segítette a folyamatot, hogy közben ő maga (a címszereplő pápa) is komoly változáson esett át... érdekes azt látni, hogy mennyire az elvárások ellen dolgozott sorrentino, mert mindenki azt hihette, amikor hallotta, hogy egy ifjú pápáról készül sorozat (aminek a finanszírozásába az hbo is beleszállt), hogy egy tömény fertő lesz a végeredmény, amit száz miatyánkkal sem lehet lemosni majd a képernyőnkről... de ugyanígy mondhatnánk azt is, hogy bár kritikus a vallással és a katolikus egyházzal szemben, de egyszer sem állít olyanokat, ami miatt kiátkozás járna... és ezek miatt vonzott a sorozat világa, szívesen tértem vissza az elképesztően szép helyszínek és díszletek közé, hogy tovább bogozhassam egy komplikált ember lelki útját. most fogadjam meg, hogy gyakrabban fogok kitekinteni az álomgyári termelésen túlra? hinnétek nekem, ha emellett tennék hitet...?

„who gives a damn about life? life is not some stupid centerpiece on the side table of nothingness. life is meant to be used, and to be used well, to love and be loved.”

bár teljesen megérthető lett volna, ha szügyig merülünk a pedofil papok témájába a sorozatban (mert sajnos a katolikus egyháznál nem kihagyható ez az aspektus), inkább az oldalvonalon tartották az alkotók ezt a sötét foltot. nem is nagyon fűlött a fogam ahhoz, hogy hosszabb időt töltsünk gutierez-zel és az ő nyomozásával, de aztán érdekesen személyessé tették ezt a szálat is azzal, hogy az alatt a rövid idő alatt, amit amerikában töltött, összebarátkozott a környéken mindenkivel (és akkor még nem említettem a kommunikációját a pápával, a minimál leveleket meg a videó-telefonálást). és bármennyire is alkalmatlannak gondolták őt a feladatra, megtalálta a módját, hogy feltörje az ügyet... a vatikánra így érthetően kevesebb időt jutott, de ezeknek a perceknek súlya volt, mert a pápának újabb támaszától kellett búcsúznia, egy összetett kapcsolat végére kellett kitennie a pontot (teljes ívet kaptunk ebből ma is a hit-vitával a rész elején és a zokogással az utolsó percekben)... (először nem értettem, hogy miért úsznak be rendre a jelenetek alá csajos pop-számok, de aztán megvilágosodtam, amikor lenny elkezdte felolvasni a fióknak tartogatott leveleit, amiben arról is értekezik, hogy a szerelemről csak úgy lehet beszélni, ahogy az egyszerű szövegű pop-dalokban teszik.) (##11.09.)

„we’ve failed to follow the eternal, unchanging principle of the carrot and the stick.”

mostanában minden felkavarja őszentségét, bűntudata van a legjobb barátja halála miatt, emészti magát, mert a kedvenc családja elköltözött rómából, pajzán gondolatok törnek rá a múltból, és ahogy eddig is, most is nehezen viseli az álszentséget... átestünk egy mérsékelt hangulat-váltáson azzal, hogy a pápa áttette a rezidenciáját a nyári lakba, sőt, még a kontinensről is kimozdultunk, afrikai dobokkal pezsdítve fel a sorozat szövetét... és tetszik, hogy ilyen kételyektől meggyötört lélekkel lett emberibb piusz, amikor is lesöpörte a mű-mosolyok és hazugságok bűneit, és határozottan kiállt a megbékélés mellett -és jude law-nak úgy kell hatnia ránk is a jól megírt beszéddel, hogy csak a hangját hallhattuk, de persze sikerrel vette ezt az akadályt (is)... várom már, hogy mire akarja kifuttatni paolo sorrentino a történetet -annak fényében meg főleg, hogy most úgy lett beállítva az epizód zárása, hogy a pápa csodát követett el, elérte pusztán az imáival azt, hogy lecsapjon a bosszúálló isten ökle... (szeretem, ha nem rágják a számba a karakterek aktuális érzelmi világát hosszas monológokkal vagy kimódolt párbeszédekkel, így örültem, hogy sorrentino úgy mutatta be, hogy miként háborog lenny lelke, hogy hétköznapi helyzetekben ábrázolta a pápát az epizód elején.) (##11.08.)

„-when you gonna grow up?

-never. a priest never grows up, because he can never become a father. he’ll always be a son.”

eljött az a pont a vatikánban, amikor már minden ott lakó érzi, hogy lépni kell, mert a pápa lerombol mindent, amit az egyház felépített az évszázadok alatt -úgyhogy elindult a szervezkedés, az öreg mentor már a köszönő beszédét gyakorolja, kihasználják őszentsége megzuhant állapotát, és még át is akarják verni -és hogy miért képtelen koncentrálni a szent küldetésére piusz? mert most minden eddiginél jobban beleveszett a szülei hiányolásába (szépen volt párhuzamosítva a múlt a jelennel -egyetlen érzékszervet kiemelve: az orrot). a másik szenvedélye is a szülőséggel kapcsolatos: teljesen megbabonázta az újszülött gyermek (a közös séta egy dolog, na de a közös x-faktor nézés a pápával?)... dussolier bíboros útja is sötét ösvényre vezetett amiatt, mert öngyilkos lett a kispap srác miatta, és ez az út alkohollal, szilikon-cicikkel, majdnem-erőszakkal és halállal lett kikövezve... (szokás szerint szép kaleidoszkóp volt az epizód, humorral kezdtünk (voiello mezben szurkol), aztán megint felbukkant az ember-piramis egy látomásban, hogy meglegyen a napi szimbólum-adagunk is.) (##11.08.)

„this pope is diabolical.”

lehet, hogy a főszereplő kapja a legtöbb időt egy sorozatban, de ez még nem jelenti azt, hogy vakon kéne követnünk őt... mert például xiii. piusz csupa olyan dolgot mond, ami fundamentálisan ellenkezik az én nézeteimmel, dogmatikus maradiság árad az összes mondatából, ráadásul kegyetlen módon képes zsarolni mindenkit, csakhogy a hatalmát fitogtassa (és ehhez a képhez sorrentino még bevágott egy fura száj-megnyalást is, hogy igazán bestiálisnak érezzük őszentségét)... addig nem volt baj, amíg latinul celebrált misét, mert azokba a szavakba nem tudta belecsöpögtetni a mérgét -komolyan, milyen messzire kell elmenni ahhoz, hogy még a ferences-rendi szerzeteseket is felhúzd...? nem látom, hogy miként akarja ezt a vesztes helyzetet a pápa a maga oldalára fordítani (üresek a templomok, minden jelentős egyházi személy ellene van), mert szerintem hiába bízik abban, hogy majd a hívek meglátják a jóképű arcát, és jézust vizionálják majd belé, és imádni fogják... (azért az olasz miniszterelnök reform-elképzelései remélem sorrentino valós vágyait tükrözték...) (no, csak van egy perverz a családban, csak nem az az árva, akire elsőként számítottunk -lenny legjobb barátja az, aki nem veti meg a testi örömöket sem -és persze pont ő kapja azt a feladatot, hogy szexuális problémák miatt utasítson el kis-papokat a szakmától...) (##11.07.)

„i have renounced my fellow man, my fellow women, because i don’t want to suffer, because i’m incapable of withstanding the heartbreak of love, because i’m unhappy, like all priests. it would be wonderful to love you the way you want to be loved, but it’s not possible. because i am not a man. i am a coward. i am a coward. like all priests.”

nem tudom megállni, hogy ne a technikai részletekkel kezdjem, mert baszki, sorrentino-ék őrültek... most már muszáj voltam utána-keresni a forgatási helyszíneknek, mert én elhittem mindet, erre látom, hogy a sixtus-kápolnát megépítették 1:1-ben a cinecittá stúdióban... és a kedves direktor úr zseniálisan játszik az egyezések/ellentétek fogásaival is, mert amíg a díszletek és a jelmezek a hitelességet emelik a tökéletességig, addig a zenével meg rendre ellenpontoz -például a pápai készülődés alá az ’i’m sexy and i know it’ című türhő-slágert vágja be... a kápolnában játszódó jelenet nem csak a körítés miatt működött olyan jól, hanem jude law erőteljes jelenléte miatt is, valamint az olyan nüanszok okán, mint amikor a pápa lenyomta voiello fejét a lábcsókhoz, ezzel véglegesítve az erődemonstrációját... ugyanakkor ma láthattuk a legemberibbnek is lenny-t, amikor a majdnem-testvérével kiosontak a városba -susogós melegítőben... nagyon hangsúlyos szerepet kapott az árvaságban töltött gyerekkora is, mert ugye minden frusztrációja ide vezethető vissza -és azt most már mindenki tudhatja a vatikánban, hogy a pápa igencsak frusztrált... (##11.03.)

„one should never be ashamed nor proud of one’s beauty. because god asks us to rejoice in it. do you rejoice in your beauty?”

szerintem direkt játszik velünk sorrentino azzal, hogy ma is folyamatosan nők közelébe helyezte a pápát, mintegy előjátékként izgasson minket, hogy vajon az ifjú piusz kísértésbe esik-e... de ő nem a vi.sándor-i út követője (bár az elméjében kavarognak istentelen dolgok), tiszta marad inkább, hiába ármánykodnak a bíborosok a háttérből... azért az ellen-csapás valódiságára nagyon kíváncsi leszek, azaz hogy taktikai húzás volt-e a pápa részéről, hogy felrobbantotta a homoszexualitás bombáját, vagy tényleg oda fog csapni erre az érzékeny pontra (egészen nevetséges, ahogy a vatikáni meleg közösség reagált a hírre: mindenki meggyónta, hogy milyen bűnöket követett el -nőkkel)... de azt már tudjuk, hogy lenny szeret provokálni, faarccal tudja kellemetlen helyzetbe hozni akár a grönlandi miniszterelnök-asszonyt is, ha úgy tartja kedve. ugyanakkor viszont emberséges is tud lenni -vagy mondjuk inkább azt, hogy képes az emberibb arcát is kimutatni -igaz, ezt nem sokan láthatják, és meglepő módon, mind a női nemhez tartoznak... (nem csak az álom-és-képzelődés jelenetek hoztak egy egészséges furcsa hangulatot az epizódba, de a vágások is kicsit zaklatottak voltak ma.) (##10.31.)

„forgive me, lord, illumine me.”

szerintem a legtöbben azt gondoltuk, hogy az ifjú pápa progresszivitást hoz majd a vatikánba, hogy fiatalos lendülettel akarja majd megreformálni a konzervatív közösséget, és közben igencsak vét majd a hagyományos erkölcsök ellen (mégiscsak egy hbo sorozatról van szó). a bíborosok meg azt gondolták, hogy egy irányítható bábut kapnak majd, aki egyaránt hallgat majd az idősebb konzervatívokra és haladókra egyaránt... szokatlan, de pont ettől nagyszerű gondolat, hogy az ifjú pápa ennyire ősi gondolatokat hoz a felszínre magából -mert szerinte az istent szó szerint félni kell, és az egyházat is vissza kell vezetni arra az útra, amikor még féltek tőle az egyszerű emberek. és már láthatjuk, hogy mindez a pápa eddigi életútjából ered, hogy az árvasága miatt csak a szenvedést ismeri, hogy egész életében csak egyetlen boldog hét jutott neki, amikor kiszabadulhatott a vallásosság béklyói közül, és most ezeket a frusztrációit vezeti le egymilliárd emberen... és nem tudom, hogy mennyire lesz jó a taktikája azzal, hogy elidegenít mindenkit magától, hogy erőből akarja szabályozni a bíborosokat, mert ha túl sokáig feszít valamit az ember, akkor az egy idő után nem hajlik tovább, hanem eltörik... (mikor azt hinnéd, hogy örülhetsz, hogy egy nő lép be a pápai lakosztályba, az ifjú piusz elájul, és piétá-sat játszik csupán a nő karjaiban...) (##10.27.)

„i’ve been training my whole life to be an invisible pope.”

nem is lett volna hbo garancia, ha nincs legalább a második részben egy szex-jelenet -igaz, még csak egy szoliddal nyitottunk, egy istennek kedvessel... de egyébként megkapó volt az epizód kezdése a közelikkel felvett szex-jeleneten túl is, ahogy tettünk egy körsétát egy rutinos vatikáni reggelen... xiii.piusz percről/percre érdekesebb karakterré válik, leginkább azért, mert kiszámíthatatlan, nehéz érezni azt, hogy mikor gondol komolyan valamit, és mikor szórakozik csak azokkal, akik alatta állnak (azaz jelen esetben mindenkivel). persze arra már most lehet számítani, hogy valami radikális gondolat jár a fejében, hogy olyat fog mondani, amivel megbotránkoztatja a körülötte lévőket, de ez az aspektusa még mindig szórakoztató. közben már láthatjuk azt is, hogy mennyi kétellyel van tele, és ezekből eredhet a meglepő ötleteinek egy jó része is. például azt gondolnád, hogy egy fiatal pápa önelégült lesz, és mindenhol a jóképű arcát akarná látni, szerte a világban, ő viszont a titokzatosságot szereti. azt is hihetnéd, hogy mindenki pápájává akarna válni, de ő szándékosan elidegeníti a hűséges hívőket is egyből az első napokban, érdekes lesz látni a közvélemény reakcióját az első, igencsak nyomasztó beszédére például. (##10.26.)

„one billion people will depend on what you say and do. they’ll make important decisions, happy or sad, of life or death, in order to obey you, in the name of god.”

egy szimbólummal terhelt álomból megérkezünk egy újabb álomba, ami már karcosan súrolja az istenkáromlás határát, és közben technikailag is szokatlan az audiovizuális körítés a hollywood-hoz szokott érzékszerveinknek, másak a kép-szögek, szokatlan a hangvágás -elég pár perc, hogy érezzük a gondoskodó európai kezet, ami megalkotta ezt a sorozatot... az is hamar tudatosulhat, hogy a főszereplőnk, a közelmúltban megválasztott ifjú pápa sem lesz egy klasszikus hős-alak, és nem csak a pápasággal intézményeinek prekoncepcióival számol le, de nem is tűnik egy jó embernek. persze szórakoztató lesz nézni, ahogy nagytestű vadkanként tör/zúz majd a csodásan berendezett terekben, de igazán szimpatizálni vele valószínűleg sosem fogunk... persze azt már most kéjes bűnös élvezet volt nézni, ahogy megkeseríti a régi hagyományokhoz (és a saját hatalmukhoz) ragaszkodó egyházi vezetők életét... leginkább lehetőségeket villantott fel ez a pilot, hogy valami igazán erős alkotás lehet a végére, de most még csak inkább próbálgattuk a ránk szabott új ruhát... (a gyönyörű képeket elnézve azért kíváncsi lettem, hogy mennyire engedték be sorrentino-ékat a szent helyekre, és mennyit kellett trükközniük, hogy hitelessé váljon a környezet -vagy csak eltitkolták, hogy egy istentelen vallási személyről akarnak forgatni...?) (##10.25.)