„we can’t win without making some sacrifices.”
le kell győzni a fire nation-t, mert sanyargatják, az embereket -de milyen áron? most találkozhattunk egy ifjú robin hood-dal, akit annyira megkeserítettek az életének drámái, hogy az ártatlan életeket is feláldozhatónak tartja a jónak tartott ügy érdekében... (tök jól nézett ki ma a fákon ugrálós harc, nem is lepődtem meg az epizód végén, amikor a rendezői kreditnél dave filoni nevét láttam...) (×07.27.)
„we prefer to think of ourselves as high risk traders.”
a hősöknek nem csak világmegmentésben, de a barátságban is ki kell állniuk a próbákat -meg kell tanulniuk nem féltékenynek lenni egymásra... aang avatárként persze-hogy ügyesebb az elemek hajlítgatásában, mint bárki más... a tanulságon túl némi egészséges kergetőzés volt még az epizódban egy csapat kalózzal, izé, műkincs-kereskedővel... (appa-t jól eldugták az epizód közepén az írók, úgyhogy egyértelmű volt, hogy a végén a megfelelő időben fog visszaszállni a többiekért...) (×07.13.)
„he was an occultist. his assignment was to perform a certain black magic ritual, whispered about among the koryaks. it was meant to summon unholy creatures who could fight beside the red army.”
először is szeretnék fejet hajtani a magyar srácok és lányok előtt a kemény munkájukért, mert csodásan nézett ki ennek a kisfilmnek az összes képkockája, sütött a fagyos orosz hangulat végig, a karakterek animációja természetesnek hatott, a végső összecsapás pedig epikusra sikerült. az egyetlen bajom csak az volt most, hogy a sok leblende egy kicsit szétszabdalta a dramaturgiát, igazán megnézném ennek a komoly csatának a teljes változatát is -főleg mert eléggé gyengém a valós történelmi háttérbe kevert fantasztikum... (×04.01.)
boldog ifjúkoromban sokat lapozgattam a valahonnan guberált, kissé megkopott galaktika magazinjaimat, el-elidőzve egy-egy furcsa történetnél. most ezt az élményt élhettem át újra mozgóképes formában, egy nagy maréknyi fantasztikus történetet nyújtottak át nekünk a lelkes készítők, hogy kedvünkre csemegézzünk, és én nagyon szívesen vetettem bele magam egy-egy új kalandba, tíz-tizenöt percenként új irányba fordulva. bár néha annyira jól sikerült elkapni a hangulatot vagy a karaktereket, hogy szívesen időztem volna még tovább is ezekkel a sztorikkal... izgalmas, merész és addiktív, minden felnőtt olvasómnak bátran ajánlanál, hogy tegyen egy próbát, mit veszíthet, néhány percet az életéből...? remélhetőleg a fincher/miller páros jól rákapott a formátum ízére, és további finomságokkal fognak ellátni minket a közeljövőben. és most megyek, és olvasok egy kis scifit, mert ihletet kaptam...
„take, for example, one of our most popular requests: the death of adolf hitler.”
nekem is feltűnt már az, hogy a mi-lett-volna-ha szcenáriókban mindig hitler-rel akarnak szórakozni az emberek, az íróknak is rögtön ő jut eszébe, ha alternatív törivel kell játszadozni, és ez az epizód ezt röhögte most ki egy kicsit, végigjátszva egy maréknyi vicces lehetőséget, jól megböködve a harmadik birodalom egykor rettegett urát. és igen, én is szeretném, hogy óriási zselé-ágyukkal vívják a jövő háborúit... (×04.01.)
„there’s a lost civilization in our refrigerator.”
egy újabb kafka-i ötlet, amihez maga tim miller, a sorozat szellemi atyja nyúlt értő kézzel, felbérelve két szimpatikus színészt, hogy az (élőszereplős) arcai legyenek a show-nak. de persze azért az animációról sem kellett lemondanunk ezúttal sem, annak a segítségével suhanhattunk végig a történelmünkön, belátva azt, hogy az emberiség sosem fog tanulni a hibáiból... (×04.01.)
„the square was just the beginning.”
a sok realista animáció után üdítő volt egy ennyire absztrakt ábrázolás látni, de a szokatlan formák jól szolgálták a történet művészeti alapjait. mert járhatunk bármennyire a jövőben, körülvehetnek minket űrhajók és robotok, akkor is a lényünk esszenciáját fogjuk keresni az univerzumban... szeretem, amikor egy hangulat ennyire maga alá borít, akár csak tíz percen keresztül is... (×03.31.)
„13-02313”
egy mondat alapján megismerem samira wiley hangját, úgyhogy nagyon megörültem, amikor meghallottam, hogy ő lesz ennek a kisfilmnek a főszereplője, és az fizikai megvalósításánál is szinte tökéletes volt az illúzió, bár azért néha kizökkentett a gépies tekintete... maga a sztori nagyon működött, és nem csak a felfokozott feszültség miatt, hanem azért is, mert bő tíz perc alatt erős kötődést sikerült kiépíteni a hősnő és a hajója között, így az önfeláldozással terhelt finálé is maga alá tudott gyűrni... (×03.31.)
„there’s no coming back from dead. not even for a plymouth.”
no, ez a sztori inkább a mágikus realizmus felé hajlott, mintha egy sivatagi legendát vizualizáltak volna nagyon szépen (a neon-halak siklása és a felemelő zene hatásos kombináció volt) -néha nem kell magyarázat, csak hagyni kell a befogadót elveszni a fantasztikumban... (azért a halódó amerikai életérzést is sikerült megfogni a két karakterrel.) (×03.30.)
„i had to make a wee sacrifice to the great nothing.”
gravity tíz percben -sandra bullock popsija nélkül, brutálba tolva a drámát... de így kompaktabb formában is átérezhető volt az a félelem, amit az űr hidege jelenthet, ha valaki bajba kerül odafenn... (tudom, hogy már epizódok óta a fotorealisztikusságon rugózom, de basszus, még a kis szőr-pihék is le voltak animálva az űrsétáló hölgy ajka felett...) (×03.30.)
„i can stalk my prey by scent alone. i can run for miles while you need to ride in a stinking humvee all day. i can see clearly on a moonless night, while you cling to your flashlight as soon as the sun goes down. you ask me, there’s not much natural in that.”
mindig átélhetőbb a fantasztikum, ha megfelelően reflektál arra a világra, amit a valóságból ismerünk, így kifejezetten erős ötletnek tartom, hogy az afganisztáni háborúba vegyítettek az alkotók néhány különleges képességű katonát. főleg mert abszolút el tudom képzelni, hogy az amerikai hadsereg bevetne akár vérfarkasokat is a győzelem érdekében. és az is valósnak tűnik, hogy lenne a hadseregben egy hangos keménymag, aki a korlátolt gondolkozásán nem tudna túllépni, és fellángolna benne a gyűlölet az olyanok ellen, akik mások, mint ők maguk. (×03.30.)
„everything i need ends up here eventually.”
szombat reggel ez a szolid tíz perc belefér a reggeli mellé -nyitókép: döglött oposszum. a picsába... de egyébként is megnyerte az epizód az undi-versenyt, egy átélhetően dögletes helyre hozták a készítők az egy-csavaros történetüket, egy néhány perc után már várható csattanóval röhögve ki az elborzadt nézőket... (×03.30.)
„sometimes the hunter became the hunted.”
kicsit olyan volt ez a szösszenet, mintha az összes elemet össze akarta volna gyúrni a szerző, ami a távol-keleti történetekre jellemző, ám valahogy mégis működött, ahogy fejlődött előre a sztori, úgy váltott formát a hangulati kép, mesés elemekkel tűzdelt wuxia-ból indultunk ki, ahonnan aztán egy steampunk nagyvárosba vonatoztunk át, miközben értő módon sikerült reflektálni a mai világunkra is, ahol már nagyon nem menő zaklatni a nőket a sötét sikátorok mélyén... (×03.29.)
„it’s good to see a friendly face.”
egy-csavaros scifi sztori, ami látványosan tereli el a figyelmedet a kiszámíthatóságáról, vagy az erőltetett pop-dalról a dugás-jelenet közben -mert bizony beszélnünk kell az animációról... szóval még mindig kényesek vagyunk az arcok mesterséges létrehozására, és az epizód női hősnője egészen félelmetes módon életszerű volt, főleg az arc-közelis nagyjelenetében, a férfi hős vele ellentétben viszont gamer-esebbnek, animáltabbnak tűnt, gondolom ezek után, hogy szándékosan, koncepció szerint... (arra azért kíváncsi lennék, hogy ki vállalja női mellek animálását, és milyen elv szerint kezd bele, hogy játszik az arányokkal, hogy megfelelő legyen a méret és a forma. igen, perverz vagyok, van még kérdés...?) (×03.29.)
„finally our rulers would have culture.”
na ez tipikusan az a mini-scifi ötlet volt, ami egy frissítő zuhany alatt ugrik be egy pihent-agyú írónak, amin aztán jót mosolyog ön-önmaga sikálása közben, és már majdnem elfelejtene is, de aztán hirtelen kérnek tőle egy rövid írást egy antológia-magazinba, és kutya-futtában csak ezzel tud előállni... egyébként jópofa egy-ötletes kis szösszenet volt ez, egy kafkai felütés abszurd végigvezetése... (×03.25.)
„weren’t expecting gunfights with angry vampires. we’ve got two boxes of ammo for the p90s, four magazines for the sidearms, shotgun, couple of old battle maces, bottle of 2000-year-old wine and i’ve got a smidge of c4, if it helps.”
régóta harcolok már azért, hogy a vámpírok újra elfoglalják a helyüket a horror-tápláléklánc megfelelő fokán: azaz hogy újra undorító vérszívónak lássuk őket, ne szexuális tárgyaknak -de azért ez a japán hatásokat mutató gore-fest már talán nekem is sok volt egy kicsit... igazából talán a rövid formátum hátrányai jöttek elő most, hogy a nagy szaladgáláson és elkeseredett harcon kívül nem sok minden másra volt idő -maximum egy kis angolos suttyó-humorral ütötték fel a véres jeleneteket. pedig komplexebben, némi folklór-háttérrel megtűzdelve ez egy kőkemény hellboy-sztori is lehetett volna... (×03.25.)
„’quit your job’, they said. ’become a farmer’. never fucking mentioned the goddamn giant fucking insects!”
na, itt nem volt pöcsölés, egy nagy szörny-harc volt az egész epizód, ahol az emberiség megint gépeket vett a hátára, hogy legyen esélye az idegen létformák ellen (üdvözöl az aliens meg a pacific rif -és persze a teljes japán anime katalógus)... és néha nem kell több ahhoz, hogy egy merő feszültségben üljünk végig egy bő negyedórát, csak egy pár elszánt ember, korlátozott lőszerkészlettel, és végtelen számú, hegyes fogú, zöld vérű bestia... (×03.24.)
„i think i saw a murder.”
felejtsük el a scifi zsánereket egy pillanatra, és kalandozzunk át a thriller-ek mezejére. egy nagy feszült rohanás volt ez az epizód, egy dramaturgiai urborosz, messze magunk mögött hagyva a gyermeki játékosságot (bár vizuálisan érdekes párhuzamot lehet vonni a gyerekbarát into the spiderverse és e kisfilm között, és nem csak a 3d-re húzott 2d réteggel, de a képre kiíródó hangeffektekkel is). (és az a jó, hogy nem csak nekünk perverzeknek akartak kedveskedni az alkotók a női kitárulkozással, hanem dramaturgiai funkciója is volt a kendőzetlen valóság ábrázolásának...) (×03.24.)
„i'm trying to get into the whole ’we’re experiencing these human things for the first time’ vibe.”
az emberiség seggberúgta magát, és nem kell már sok, hogy kiiratkozzon a föld nevű bolygóról -most ezen kéne keseregnünk, amíg még élünk? hát inkább röhögjünk egy jót egy csapat kiránduló robottal és egy imádnivaló macskával! (×03.23.)
„women fight better than men.”
david fincher és tim miller összeterel egy csapat animációs arcot, hogy készítsenek egy mozgóképes novellafüzért? miért ne...? tizenhét percben nehéz komplex dramaturgiát végigfuttatni, egy kisfilm alkotójának sokkal inkább az esszenciával, a kompaktsággal kell foglalkoznia. itt az első kisfilmben is ez volt a helyzet, fogtak az alkotók pár klisét egy bosszúálló nővel, egy tömegszórakoztatásra szánt illegális harccal, egy gazdag akarnokkal, és nyakon-öntötték az egészet egy nagy adag hangulattal, kaiju gore-ral, leheletnyi leszbikus felhangokkal, és némi dögös badass-séggel. azt nem igazán tudtam eldönteni, hogy tetszik-e az, hogy vizualitásában és történet-vezetésében ennyire emlékeztetett egy playstation-játék cut-scene-re ez a kisfilm, de összhatásában működött, lekötött végig, sőt, most azt érzem, szívesen megismertem volna jobban is ezt a világot -és egy jó novella ilyen, meghozza az étvágyat... (ja igen, nyugodtan lehet izgulni a rajzolt mellekre is kedves férfitársaim -én ezt nagy képregény-olvasóként már régóta tudom (kajánul vigyorgó szmájli)...) (×03.23.)
„my earth isn’t perfect. it’s nowhere close to perfect. but at least there’s hope. and i’m here to tell you that it's possible that freedom is possible.”
könnyen össze lehet foglalni ezt a fél órát: két akció között egy kis érzelem-bomba... mert igazából most nem kaptunk extra réteget a karakter melegségével kapcsolatban, de jó érzés volt látni, hogy képesek az írók elfogadó szülőket is írni, nem csak olyanokat, akikben összetörik valami, ha a fiúk kijelenti, hogy ő bizony a saját neméhez vonzódik... szóval ezt a beszélgetést vette körül két akció, egy all-star bunyó az elején, ahol be kellett kicsit segíteni a (rajzfilmes) vixen-nek egy fene-nagy robot ellen, aztán a végén jöhetett a címszereplő karakterre jellemző náci-verés -de ez nem baj, olyan jó látni, amikor ütik a világuralomra törő szvasztikásokat, hogy nem bánjuk azt sem, hogy ebben most nem volt nagy újítási szándék... (tök megörültem, amikor kifüleltem, hogy a karakterek eredeti főtémáit belecsempészték az itteni zenei anyagba is.) (×03.21.)
„the colossus is a ship!”
többször is emlékeztettek rá minket, hogy kaz mennyire kötődik a szülőbolygójához, a hosnian prime-hoz, így rettegve várhattuk, hogy az első rend beindítja a csillagpusztítót, mert várható volt, hogy a karakterrel együtt összetörik a szívünk -és egy ifjúsági sorozathoz képest nagyon éretten kezelték ezt a mellbevágó drámát. egyébként is magas szintre emelték ezt a dupla finálét, konstans volt az összecsapás a rohamosztagosokkal, mind az állomáson, mind a vízben, mind a levegőben, és mindenki visszatért, akinek fontosabb szerepe volt az évad során, újra repültek az ászok, lőttek párat a kalózok is... az idővonalat tekintve igencsak izgalmas a sorozat jövője, de az is felszabadítóan hathat az írókra, hogy mostantól nincsenek egy helyszínhez kötve. és a baljós előjelek ellenére tam drámájából is kijöhetnek pozitívan végül -mármint érdekes látni egy pozitív karaktert, aki önként választja a rossz oldalt (függetlenül attól, hogy mennyire tartjuk naivnak magát a karaktert)... (×03.17.)
a dave filoni vezette animációs részleg úgy tűnik, hogy ragaszkodik a bevált formulához -megint a gyerekeket akarják megfogni elsőre, sőt, talán az eddigi sorozataik közül ez kezdett leginkább ’gyerekesen’, leginkább a humor szintjét vitték le oda, ahová mi veterán nézők már nehezebben tudjuk követni. de aki kitartott, az szerintem úgy érezheti most itt az évad végén, hogy megérte a türelem... mert nem csak a hasra-esős humorral kellett megbarátkozni, hanem azzal is, hogy igencsak komótosan építkeztek az évad elején, egy félreeső bolygón töltöttük az időnket, mellék-küldetésekkel bíbelődve. nem vagyok róla meggyőződve, hogy jó ötlet volt a béke utolsó napjait választani kezdésnek, de valószínűleg behatárolta az alkotókat az, hogy alkalmazkodniuk kellett a kilencedik részhez, vagy legalábbis ahhoz a tényhez, hogy nem tudhatjuk, hogy a trilógia zárás mikor és miként fog játszódni... szóval igazi starwars fanatikusoknak ez a sorozat is kerekebbé teszi az összképet, a szép animáció tisztelőinek és a gyerekkel rendelkező rajongóknak meg szinte kötelezően ajánlott.
„kaz, if there’s one thing i believe you can do, it’s sink this station.”
eleget láttuk már a kétbalkezes kaz-t, aki belecseperedik a kém-szerepbe, most jöhetett az agyafúrt kaz, aki bedobja az őrült ötleteit, aki komolyan kockáztat, csak hogy megállítsa az első rendet. remélhetőleg szép íve lesz majd hősünknek, ami akkor fordul majd drámaivá, amikor megtudja, hogy a szülőbolygója is áldozatul esett a gonosz gépezetének. és ettől a ponttól már csak órákra/percekre lehetünk... a nagy rohangálás és platform-süllyesztés során elszaladt ez a húsz perc, az első rend és a film-idővonal közelsége nagyon komoly minőség-javulást jelentett a sorozatnak. (×03.04.)
„the first order defending the colossus, i can’t risk an accident with undisciplined, non-military pilots in the air.”
már nincs mit takargatnia az első rend-nek, nyugodtan kimutathatják, hogy mekkora büdös nagy diktatúrát is szeretnének ők, ahol a robot-besúgók azonnal csődítik a fegyveres erőket, ha valaki olyat mer kiejteni a száján, ami sérti a rendet, sőt, azonnal el is tüntetik az ilyen szájaló renitenseket... és még így is vannak vonakodók, akik szerint rendben van az, hogy egy katonai alakulat felügyeli az élet minden területét... (gyanús volt, hogy a kocsmáros asszonyság maz katana-ra utal, de azért kellett nekem egy megerősítés -sajnos bolygó-ismeretből sosem kaptam kitűnőt...) (×02.28.)
„somehow, this system’s sun has disappeared.”
úgy tűnik, hogy azzal mindig jól járunk, ha poe bekukkant a sorozatba, és elviszi kaz-t egy küldetésre -mert mindig egy erősebb hangulat köszönt be a világűrben. ahogy most is komolyodott az összkép, miközben láthattuk, hogy milyen pusztítással jár az, ha az első rend kísérletezni kezd a játékaival... sajnos már valószínűleg nem sok ilyen közös kaland lesz, ugyanis elértük a force awakens idővonalát, így bb-8-től is búcsúznunk kellett egy aranyos jelenetben, hiszen neki mostantól poe (és ray) mellett van a helye. (ha még egyszer ráesik valami kaz fejére, akkor most már egy csapat éhes rathtar-t fogok az írók küldeni, kutya unalmas már ez a running gag, és már elsőre sem volt vicces...) (×02.27.)
„i’m the bridge between the worlds.”
a cím alapján egy nagyobb epizódra számítottam, azért nem is akartam őket különvenni a kritikánál, és igazából volt is, ami összekösse ezt a két részt, de azért kellően különbözőek is voltak. először is aang-nak kapcsolatba kellett lépnie a szellem-világgal, ahol a távol-keletre jellemző kreatúrák vették aztán körbe, a második körben viszont jöhetett az újabb tét-emelést, ahol megtudhattuk, hogy mi is lesz az évad nagy küldetése. az emberiség megmentése, mi más...? (×02.26.)