soroló

„-i hate goodbyes.

-there seems to be so many of them these days.”

féltem elindítani a részt -rettegtem attól, hogy valami szomorú halálesettel akarják beárnyékolni a finálét, főleg az idősebb generációt féltettem, a szívem szakadt volna meg, ha valamelyiküket gyászolni kell. de szerencsére nem akarták nekünk elrontani julian fellowes-ék a szép búcsút, így pontosan olyan befejezést kaptunk, amit vártunk -nyakig tocsogva a giccsben, idült mosollyal az arcunkon búcsúzhattunk a happyendek tengerében. és ez így van rendjén, így könnyebb elindulni ebből a szeretett kastélyból, tudva azt, hogy talán sosem térhetünk vissza ide (azért csak talán, mert az iparági pletykákban suttognak egy mozifilmről). személy szerint minden eseménynek tudtam örülni, hogy esküvőkkel, szerelmekkel, újszülöttekkel, új munkahelyekkel mindenkinek megtalálták a helyét. és hogy megbékítettek egymással mindenkit, elsimítottak olyan konfliktusokat, amiknél azt gondoltuk, hogy örökké fognak tartani. egyetlen kissé szomorkás szál volt, de az meg kellett, hogy mr.carson elérjen a nyugdíjazásáig, mert mr.barrow csak így érhette el a teljes boldogságot, és úgy természetes, hogy egy korszak lezárását szimbolizáljuk valamivel, és az öreg komornyik jelképezte a régi rendet, így ez tökéletes metafora volt így. de sorolhatnám még a végtelenségig azokat a pillanatokat, amiket szerettem (daisy új haja!), de azzal csak lerombolnám a már most is csak ingatanon álló kemény énképemet, és végleg kiderülne, hogy egy szentimentális vénember vagyok... ($$01.06.)

valószínűleg minden sorozatnak jót tesz, ha kijelölnek a készítők egy végpontot, mert így az utolsó évadot úgy alakíthatják, hogy azon tényleg érezzük a búcsúzás szelét. itt leginkább azzal érték el ezt, hogy rengeteget utalgattak vissza a kezdetekre, kicsit nosztalgiára késztetve minket, kicsit párhuzamba állítva az akkori karaktereket a több mint tíz évvel későbbi önmagukkal. és látszik is szépen az út, amit sokan bejártak. és örültem annak is, hogy idénre már nem jutott egyetlen mély-dráma sem, nem volt olyan szál, ami miatt kényelmetlenül kellett volna fészkelődnöm, még a kórházas hajcihő is szépen futott ki. és néha ez kell, nem a szívszaggató szomorúság, a lélektörő huzavonák, hanem csak az öröm, amit afelett érzel, hogy még egy kis időt eltölthetsz ezekkel az emberekkel, akiket úgy megszerettél az évek alatt.

egyre sötétednek az éjszakák, az ember sok réteg ruha alatt fagyoskodik, de ha szerencséje van, akkor magával ragadja az ünnepek hangulata. nem véletlen, hogy nekem ez a téli hangulat az elmúlt években összekapcsolódott a downton abbey-vel -mert lehet, hogy elsőre csak a véletlenen múlt, hogy épp karácsonykor próbáltam be a sorozatot, de utána már nagyon is tudatosan mindig télen akartam újraélni ezt az élményt. és lehet, hogy az akkori felkapottsága miatt figyeltem fel a sorozatra, de kellett hozzá fogékonyság, hogy maradjak is. és vissza akarjak jönni -minden alakalommal ugyanazzal a kedvvel. még akkor is, amikor kicsit laposabbá vált az ittlét, ha olyan dolgokkal kellett szembesülnöm, amikkel nem szívesen tettem, de ezekben a rosszabb periódusokban is ugyanolyan öröm fogott el, amikor meghallottam a zenei főtémát. és nehéz lenne elmagyarázni mondjuk egy hozzám hasonló harmincas férfinek, aki a szabadideje nagy részét geek dolgokkal tölti, hogy mi az ami ennyire megragadó egy ilyen klasszikus történetben. mert lehetetlen dolgok jutnak eszembe -hogyan magyarázod el a vidéki anglia illatát...? mert számomra mindenképp a legfontosabb a hangulata volt, ez a rusztikus régi korszak, egy mára eltűnt világ az arisztokráciával, a kimértség és szépség birodalma. és amikor ezt a nehezen megragadható világot megtöltötték ezekkel a csodálatos karakterekkel, szerintem akkor dőlt el igazán, hogy nem fog elereszteni egyhamar ez a világ, ez a sorozat. és persze, kereshetünk egy csomó réteget, a társadalmi kérdéseket, a sosem nyugvó változás plasztikus bemutatását, de az ember nem ezeket fogja hiányolni egy pohár brandy mellett, hanem azt, hogy kicsit ejtőzzön a könyvtár-szobában őlordságáékkal, vagy hogy egy kicsit pletykálhasson odalenn a konyhában. és persze az özvegy grófné minden fintorát...

(az értékelés megváltozásáról itt lehet olvasni, tudom, hogy kicsit furán jön ki, hogy pont a végére nem rakok pecsétet, de aki rákattint a sorozat tag-jére, az érezheti, hogy mire nyomtam volna...)

„i believe in love. i mean, brilliant careers, rich lives, are seldom led without just an element of love.”

oh, milyen jó az, amikor nem csak a zöld pázsit veszi körbe a kastélyt, hanem a szerelem is... én megértem azt, hogy ha valakit királykisasszonynak neveltek, akkor egész életében úgy is fog viselkedni, de évek óta rá tudok csodálkozni arra, hogy még senki sem verte szájon lady mary-t... úgyhogy ma is be kellett érnem azokkal az egyébként nagyon kielégítő jelenetekkel, amikor tom és lady edith kiosztották őt -teljesen jogosan. és aztán ez a fejmosás-cunami a nagyinál érte el a csúcspontját, akit azért szeretünk elsősorban, mert egy házsártos őskövület, ugyanakkor akkor vagyunk érte a legjobban oda, amikor felcsillan hogy mekkora szíve is van (még ha soha nem gondoltuk volna, hogy a szerelmet egy polcra tenné a ranggal és a vagyonnal). de igazság szerint, szurkálódás ide, kellemetlen természet oda, én tudok örülni annak, hogy mary boldog véget kap (főleg a mai viselkedése után, főleg a temető-jelenet után). és a reménytelenül romantikus szívem pont ezt kívánja a húgának is. ...oh, poor, poor mr.barrow, valami hasonlót vizionáltam az elmúlt hetekben látott lelki bajai után (csak nálam kötélen lógott, nem kádban feküdt), de örülök, hogy az utolsó pillanatban visszafordultak az írók, és annak is, hogy gondoltak arra, hogy két ilyen makacs léleknek (mint thomas és mary) kell váltania egymással pár szót. és ahogy kell, esküvővel zártuk az évad gerincét, már csak párat kell aludni, hogy egy nagy karácsonyi parti alkalmával végleg búcsút vegyünk. ($12.30.)

„it was a bloody awful business. a bloody, bloody awful business.”

azért azt meg kell hagyni, nem spóroltak idén, beszerezték ezeket a csodálatos autókat, és felvették a versenyt rendesen -és még ha rá is dolgoztak digitálisan, akkor is jól néz ki a végeredmény. bár ahogy várható volt, a nagy adrenalin-függésnek dráma lett a vége, bár szerencsére nem úgy ütöttek lady mary szívére, ahogy elsőre gondolná az ember, de azért megviselte a pályán történt szörnyűség (és végre matthew goode is többet nyújthatott a bájos mosolynál). az otthoni események kicsit könnyítettek az autóverseny izgalmain, mr.molesley tényleg pályát módosíthat, andy talán megtanul olvasni, de a legédesebb mégis az volt, ahogy a két körmönfont nőszemély bosszút állt mr.carson-on, mert valljuk be, megérdemelte az öreg, hogy valaki az orrára koppintson, és így visszavegyen kicsit az arcából. csak szegény thomas-t sajnálom egyre jobban és jobban... (remélem az özvegy grófné utazását nem úgy kell érteni, hogy a következő részből hiányolnunk kell majd maggie smith-t...?) ($12.30.)

„the car is your enemy. but it’s my friend, and all i ask is that you give it a second chance.”

no, nem hiába hiányoltam múltkor, csak előjött lady mary autó-fóbiája, de nagyon aranyosan megbeszélték a témát a jövendőbelijével -egy kiadós zuhé és egy régóta várt csók kíséretében... utolsó évad révén nem csak a szokásos ’modernné váló kor’ téma miatt érezzük az előrehaladást, hanem mert apró jelekkel már a karakterek későbbi sorsára is utalnak -hogy mr.molesley az iskolában fog kikötni, hogy daisy nem fog mindig a konyhában sertepertélni. és bármennyire is ragaszkodnak crawley-ék az ódon kastélyhoz, bizony a közeljövőben valami megfizethetőbb otthon után kell nézniük, és downton-ból múzeum lesz -jó esetben... (vicces látni, hogy nem értik, hogy az átlagembereknek miért érdekes látni, hogy hogyan is élnek ők a puccos házukban –amiről egyébként meglehetősen hiányosak az ismereteik.) csak egyvalaki nem látja még tisztán a jövőjét -de hogyan is tehetné ezt mr.barrow, ha a múltban sem tudott felépíteni elég bizalmat, amire a jövőjét alapozhatná... ($12.30.)

„victorian babies grown into modern women.”

huh, örülök, hogy a nagytiszteletű hölgyek kezdenek a helyes vágányra érni, jó látni lady edith-et, hogy örömmel végzi a munkáját, és végre a szerelem is odaért a küszöbére. és mindig öröm, amikor lady mary és tom közös programokat szervez, mert jól működik a baráti párosuk, és úgy tűnik, hogy a munkakapcsolatuk is erősödni fog. mert nem húzták el a végéig a lord betegségét, hanem egy igen hatásos drámai csúcspontban már most letudtuk a nehezét, így a birtok intézése a modern fiatalok kezébe került. bezzeg a kórház ügyén még mindig lehet huzavonázni, pedig már egy igazi nagyágyút, egy későbbi miniszterelnököt is bevetettek (ha már a történészek igyekeznek árnyalni a chamberlain-ről kialakult negatív képet). dehát ismerjük az özvegy grófnét -a harc csak akkor ér valamit, ha a végsőkig tart... (végre találtak valamit, amivel mr.barrow feltörheti az ifjú felszolgáló ellenállását, és így felcsillanhat egy kis remény a barátságra.) (azt viszont furának tartom, hogy egy olyan hölgy, akinek a szeretett férje autóbalesetben hunyt el, az nem ellenkezik jobban a versenyzés miatt.) ($12.29.)

„mary needs more than a handsome smile and a hand on the gear stick.”

a múlt árnyai nem mindig sötétek és baljóslatúak. bár azért erre is volt példa ma, szegény ms.baxter-nek meg kell küzdenie a múltja felbukkanásával, de a többiből csupa pozitív emlék lett -mert egy régi ismerős érkezett a házba (örülünk, hogy a csodás rose leslie ráért), és nem csak azt nézhettük meg általa, hogy ebben a modern korban milyen sokra viheti valaki a szolgáló-lányságból, hanem magával hozta lady sybill szellemét is, és szívmelengető, hogy nem a szomorúság ülte meg az ebédlő-asztalt, amikor beszélni kezdtek róla, hanem a szeretet, és így mi is egy keserédes mosollyal és egy nagy sóhajjal emlékeztünk a leginkább szívünkhöz közel álló testvérre. (volt még egy visszatérő karakter, de neki csak lady mary -és a női nézők jelentős hányada- örült igazán.) ami egyre érdekesebb, az thomas története, aki most kicsit megízlelhette a komornyikok szintjét, és szokás szerint úgy hozzák őt megkérdőjelezhető helyzetekbe, hogy közben közel tartották a szívünkhöz. (nem tetszik az az irány, amivel őlordságánál utalgatnak a folytonos hasfájással.) ($12.29.)

„a peer in favour of reform. it’s like a turkey in favour of christmas.”

...pedig olyan szép lenne minden, ha nem erőltetnék ránk ezeket az ál-konfliktusokat, amik csak nyilvánvalóan időhúzási (és bosszantási...?) célból kerülnek bele az epizódba. mert tudjuk, hogy lady grantham be fogja látni, hogy igenis bunkó volt, amikor a ruhája miatt hisztizett, és úgyis nagy bűnbánat közepette fog majd bocsánatot kérni. és ugyanezt eljátsszák a doktornál is. még jó, hogy vannak olyan szilárd jellemek, akik ha kimondtak valamit, akkor ahhoz ragaszkodnak is... egyébként az esküvő boldogsága és egy visszatérő szereplő miatt érzett öröm után az ember hajlamos megbocsátani az ilyen kellemetlen közjátékokat is... (végre lady edith is értelmes szálat kapott, szerkessze csak azt a magazint, és közben el ne üldözze az érte láthatóan rajongó férfiút.) (a ’ragaszkodunk a múlthoz’ hozzáállás érdekes példát kapott ma, amikor mr.barrow állás-nézőbe ment egy olyan sir-höz, aki szerint még ragyoghat régi fényében a királyság, ezt a köztársaság-nonszenszet meg majd elfelejti a világ...) ($12.27.)

„a woman can always change her mind, it’s what we’re known for.”

eléggé a nők epizódja volt ez, de nem baj, szokják csak a férfiak, hogy ők a világ igazi mozgatói. szépen beleálltak a kórház körüli nézeteltérésbe, ahol persze megint a régi hagyományok és új innovációk oldalai csapnak össze egymással. de a két úrihölgy is megmutathatja, hogy ebben a világban már igenis le merik húzni a kesztyűt, hogy kicsit bepiszkítsák a kezüket, de azért még sokat kell tenniük, hogy elfogadtassák magukat vezető pozícióban (ez persze mary-nek megy jobban, de azért remélem edith is kiosztja végre az alkalmazottját). az esküvőre való készülődés is olyan nőies téma, de azért várjuk meg, hogy a leendő házaspárnál ki lesz a dominánsabb fél... sajnos a malacokkal együtt a farmer-család is újra itt van, úgyhogy idén sem úsztuk meg a marigold után betegesen epekedő gazdasszonyt, pedig már tavaly is nagyon elegem volt belőle... (ugye nem csak képzelődtem, és anna mosolygott...? egyébként olyan szívmelengető látni a szoros barátságukat mary-vel.) ($12.26.)

„i’m not asking you to wield a scythe, but, i mean, who has an under-butler these days? if i could stop history in its tracks, maybe i would. but i can’t, carson. nor you, nor i can hold back time.”

eljött a téli szezon, úgyhogy ideje volt kirándulásra indulni a downton-i kastélyba. és minden ilyen szezon-kezdetkor örömmel állapítom meg, hogy hiányzott az itteni miliő, hogy mindig élvezettel merülök el a hely hangulatában. mert hiába telnek az évek, nem változik semmi. pedig most is az a téma, mint oly’ sokszor már, hogy a világ változik, hogy nem lehet fenntartani a régi rendet, hogy ennek az életformának hamarosan vége. de azért még idén végignézzük az agóniáját, annyi szent. talán julian fellowes-ék is beengednek nekünk egy kicsivel több napfényt, mint az elmúlt időszakban (azért tetszik, hogy van az írókban önreflekció, mert a bates házaspárnál két kiszólás is volt, ami arra utalt, hogy ők is érezték, hogy túl sok terhet raktak rájuk, és túl is húzták azokat -igaz, a mai pezsgőbontásra is jutott egy dráma...). bár bevallom, én többnyire jól szórakozom a kastély falai között, elég csak a két öreglány évelődése, vagy a házasodni készülők időskori zavara, és már tör is fel a számból a felhőtlen kuncogás. ($12.26.)

„well, the cat’s away, so we mice might as well play a little.”

karácsonykor mindig utazik a család, de ez jó dolog, kiszakadni a megszokott rendből. egy szép helyre mentünk most is, még új zenei téma is dukált az új kastélyhoz. és új szereplők is, mert szegény lányok még mindig egyedül vannak, fel kell kicsit piszkálni a férfiak iránti vágyaikat. és hát azért is kellett ez az összeröffenés, hogy az após megszeresse végre rose-t -sokáig tartott, pedig nem egy nehéz feladat. ennek a szálnak is voltak jó összetevői, egy kiállhatatlan komornyik és jó adag barrow-lelemény, ami persze kicsit máshogy sült el, mint ahogy tervezte, de a legfondorlatosabb elmék is tévedhetnek. hjaj, jártunk egy újabb kört a bates-házaspár börtön-kálváriája körül, remélem nem koptatjuk többé a lábunk arrafelé. mert nincs baj velük, de azért vannak olyan párosok, akiket szívesebben nézzünk együtt, már ha nem sértek meg senkit. de szerintem mindenki imádja a két öreglányt, akik egyre kevésbé osztják ki egymást, de ez a szeretetteljesség is jól áll nekik. ahogy a lenti világ két rangidősét is jó látni együtt. az viszont nem kétséges, hogy megint megbontják a csapatot jövőre, igaz, most nem olyan drasztikusan, mint korábban... az utolsó húsz percre kaptak észbe, hogy karácsonyi részt kéne írni, de ezt csak azért nem rovom fel nekik, mert így beleadtak mindent, igazi szívmelengető (ám egy cseppnyi keserű-csokit tartalmazó) finálét kaptunk. ($02.03.)

egyre furább ez a (titkos) viszony, amit a sorozattal folytatok. épp ésszel felfogom, és tisztán látom azokat a hibákat, amik miatt menekülnöm kéne -hogy igazából csak hömpölyögnek a nem túl eget rengető események, hogy mennyire túlhúznak bizonyos szálakat (jellemzően pont azokat, amiket az ember a háta közepére sem kíván), hogy több karakterrel sem tudnak jól hozzányúlni. és mégsincs szívem elengedni, sőt, kicsit felpezsdülök még most is, amikor felcsendül a zenei főtéma, és rendre azt veszem észre, hogy el is telt az adott részre kiszabott penzum. így a válás szóba sem kerül, mint opció, sőt, igazából be kell vallanom, hogy én még mindig szívesen jövök ebbe a rusztikus házba ennyi év után is, és inkább elfordítom a fejem, ha azt látom, hogy hullik a vakolat. (gyenge) tetszett.

„love may not conquer all, but it can conquer quite a lot.”

...mert a szerelem tényleg sok mindenen átsegít, de ugyanennyi bonyodalmat is okozhat... szerintem ti is pont annyira forgattátok a szemeteket, mint én, amikor a csaj ráakaszkodott rose jövendőbelijére, és egyértelművé tették az írók, hogy már megint szart akarnak kavarni. értem én, hogy bonyodalmakkal lehet kitölteni a játékidőt, de ne nyúljanak már ilyen alantas módszerekhez. de az se’ kutya, hogy most anna-t tartóztatják le, így mind a ketten tudnak majd mesélni a börtönről öregkorukban... de azt is konstatáltam ma, ahogy a kávézóban ott ült egymás mellett mary, edith és tom, hogy mindhárman elvesztettek már valakit, akit szerettek, és ez valahol nagyon elszomorított. de nézzük a vidám oldalt, nem akarok keseregve búcsúzni. örülök, amikor mr.barrow jobbik arcát mutatják, mert ott van benne ez a segítő-készség, csak ritkán bújik ki. bár ’minden fináléba kötelező az esküvő’, de pont olyan szolidan mutatták be az eseményt, mint amilyen szolid volt maga az esemény, nem kell mindig a pucc. és a vége tényleg megható volt, ahogy őlordsága megnyugvást adott mrs.patmore-nak. ($01.15.)

„how can you imagine i’ll ever trust you again?”

mennyivel egyszerűbb az élet, ha nincsenek titkok, ha őszintén megbeszélünk mindent egymással. na ez az a tanulság, amit nehezen értenek downton-ban (de mondhatnánk akármelyik szappanoperát is helyette)... pedig a néző mindig nagyokat sóhajt, ha végre a karakterek összedugják a fejüket, és valamilyen megoldásra jutnak, nincs hiszti, csak céltudatosság. de persze azért nem bírta ki az íróstáb, hogy a gyerekügy lábjegyzeteként ne rejtsen el megint egy kis titkot, amit majd elő lehet szedni a spájzból alkalomadtán... érdekes, hogy eddig jegelték bates-éket, az elmúlt két részben sokkal több képernyő-időt kaptak, szerencsére épp a (többé/kevésbé) boldog időszakukat élik, ilyenkor mindig jó rájuk nézni. daisy is mindig kivirul, amikor az öreghez mehet látogatóba (és nem épp a munkáspárt miatt aggódik, furán szuszakolják be a valóságot a sorozatba...). de bejártuk az érzelmek teljes palettáját, innen az örömtől a szomorúságig (az özvegy grófnénak is van lelke), és a felháborodásig (sose állj szóba főúri ficsúrokkal!). (megértem, hogy 12 év telt el a pilot óta, tehát kezdeni kellett valamit a kutyával, de muszáj volt ilyen fájdalmasan búcsúznunk tőle...?) ($01.15.)

„how wonderful to be back in a world where ladies are accompanied by their maids.”

vannak dolgok, amiknek meg kell történniük, amiken túl kel esnünk, hogy később jobb legyen minden. át kellett élnünk bates-ékkel egy kellemetlen beszélgetést, hogy végre tisztázzunk mindent a rejtélyes haláleset körüli napról. el kellett viselnünk mr.barrow morózus napjait, hogy aztán kedves szavakat kapjunk egy megértő (és felvilágosult) orvostól. kellett pár nap, amíg lord grantham dühe elszállt a meg sem történt félrelépés okán. hjaj, és végre (végre!) léptünk egy határozottat lady edith és szerencsétlen gyermeke ügyében is. de vehetünk ide még egy pár dolgot, mary-ék fondorlatos terve is a célegyenesbe érhet, és talán már nem kell sokat várni, hogy az alagsor két legfontosabb személye összekösse az életét. jó volt kicsit kimozdulni a kék ég alá a kastély bezártságából, még ha nem is vagyok a lovak nagy barátja. ez utóbbi miatt kell feltennem egy értelmetlen kérdést: tényleg jó a nőknek, hogy így féloldalasan ülnek a nyergen...? ($01.14.)

„does the king not live in the world of today? does mr. sargent not paint modern pictures? does mr. kipling not write modern books?”

vannak nők, akik jót tesznek a sorozatnak -és van lady edith... samantha bond-nak például örültem, annak ellenére, hogy ő is ehhez az elátkozott szálhoz kapcsolódott most. de egyébként is kezd nőuralom lenni a sorozatban, mert bizony kellő tisztelettel tudják kijátszani a férfiakat... meglehetősen furcsán reagáltam le a festmény-szakértős szálat, mert valahol azt éreztem, hogy megérdemelné őlordsága, ha a kedves felesége kikacsintana, ugyanakkor a fejemet ráztam, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy verekedéssé fajul a szituáció -ekkor már azt kívántam, bárcsak ütne nagyobbat a ház ura. hogy kicsit nagyobb perspektívából is nézzük a dolgokat, örülök, hogy a szocialisták még mindig a spájzban vannak, plusz érdekes lesz nézni, ha rose egy zsidót visz haza a házhoz... ($01.14.)

„-lord grantham sounds rather more subtle than i’d realised.

-well, like all englishmen of his type.”

valahogy jobban a valósághoz köti a sorozatot, hogy behozták az orosz szálat -és akkor még nem beszéltünk az említés szintjén megjelenő münchen-i barnaingesekről... persze nézhetjük más szemszögből is, nem az orosz arisztokrácia nyomorúságos száműzetése a fontos, hanem az öreg grófné pikáns múltja (de egyébként mindig öröm látni rade serbedzija-t bármiben is). bárhogy is, ez mindenképp érdekesebb, mint edith savanyú arcát nézni újra és újra... érdekes ez, mert mary szenvedése a férfiak közt egyáltalán nem zavar, sőt, szórakoztat. (valahol jó, hogy csak (sokat) sejtetnek mr.barrow-val kapcsolatban, viszont nem előnyös a nézővel rágatni a kefét, hogy mikor derül ki a teljes igazság...) ($01.08.)

„-a young woman of good family who finds herself in the bed of a man who is not her husband has invariably been seduced.

-she couldn’t have gone to bed with him of her own free will?

-not if she was the daughter of an earl.”

mindegy melyik korban él az ember, megfelelő társat választani mindig nagyon nehéz. mert túl sok kitételnek kell megfelelni, szellemileg egy szinten kell lenni, működnie kell a dolognak az ágyban -és sajnos van, amikor a társadalmi elvárásokat is figyelembe kell venni... mary párválasztási problémái akkor lesznek igazán érdekesek, amikor grimasz-csatákat vívnak a nagyanyjával (aki, mint kiderült maga sem makulátlan). de cora-t is nagyon meg tudom érteni, ahogy összetöri a ritkán kedves és figyelmes férje egy nagyszerű nap után. és megkapjuk még baxter történetét is, ahol szintén az a tanulság, hogy nem szabad a rossz embert választani, mert egy életre megnyomorodhatunk lelkileg. (jó persze, volt még ezer apróság az ódon falak között, ahogy lenni szokott, de helyénvalóbbnak éreztem egy vonalra felfűzni a mondandómat...) ($01.07.)

„even kings must bow to pressure sometimes.”

sosem voltam nagy rajongója az ’együtt étkezik a család’ hagyományának, de ha nálunk is folyton ilyen vitákba torkolnának a közös kajálások, én biztos, hogy sztrájkba lépnék, és bojkottálnám az összeset... persze, van amikor jó hallgatni a pengeváltásokat (az öreglányok ebben mindig az élen járnak), de mostanság az van, hogy valaki feldob egy témát, őlordsága pukkancs lesz, és már kész is a sértődés... érdekes egyébként ezek a tétova lépések a karaktereknél, mr.barrow-t is emberivé teszik a rész elején egy pillanatra, aztán gyorsan visszakoznak is. de a rádiós ügy is ilyesmi, ahol felsejlik egy kicsit az uraság másik arca. fura belegondolni, hogy manapság pontosan tudod a pletykalapokból, hogy hányat székelt a herceg tegnap, akkoriban viszont nem voltak meg a csatornák, hogy a királyi családot közelebb hozzák az emberekhez. persze voltak, akiknek erre igényük sem volt -hogyan is ereszkedne le az egyszerű nép közé az uralkodó... ($01.06.)

„there’s nothing simpler than avoiding people you don’t like. avoiding one’s friends – that’s the real test.”

hát, egy previously most igazán nem ártott volna, erősen kellett vakarnom a fejem, mire előjöttek az egy évvel ezelőtti emlékek. bár, ha belegondolok, olyan nagyon nehéz dolgom nem volt, mert azért radikális változások nem történtek. ez abból a szempontból ironikus, hogy a sorozat egyik fő rugója a változás, ahogy az arisztokratikus világ átalakul azzá a modern fertővé, amiben élünk, az írók viszont ragaszkodnak a hagyományaikhoz, a karakterek megváltoztathatatlanságához. mert mi lenne akkor, ha lady edith ne drámázna valamin, ha mr.barrow ne próbálna meg mindent a maga hasznára hajtani, ha mr.carson nem morogna valamin, ha nem ütközne össze a fentiek és a lentiek nézete egyszer/kétszer. bár ez utóbbinál kerüljük a hevességet, még ha olyan skandalumok is megtörténhetnek ezekben az időkben, hogy egy munkáspárti legyen a miniszterelnök... a végére azért csempésztek valami izgalmat is, de az az igazság, hogy az eseménytelensége ellenére nem nézegettem az órámat, sőt, már a főcímnél azt éreztem, hogy kicsit hiányzott ez a rusztikus világ. ($01.06.)

„the prince is never short of popularity.”

hát mi lenne angolabb, mint behozni a sorozatba őkirályi szentségét és az egész buckingham-i pereputtyot. és ezzel párhuzamosan jöhettek az amerikai rokonok, hogy kellően nagy legyen a kontraszt. hogy hogyan tudták megnyerni paul giamatti-t, azt nem tudom, de nagyszerű volt minden pillanatban a morgós milliomos playboy(!) szerepében, de mikor nem az. (akinek még örültem, az janet mongomery volt, akinek a végefőcímig nem tudtam voltam megmondani a nevét, de azt tudtam, hogy ismerem és azt is, hogy most is gyönyörű arca van). feldobta az epizódot a nagy családi összeesküvés, amivel a királyi család jóhírét védték. és persze sokkal szegényebbek lennénk a maggie smith/shirley maclane közös jelenetek nélkül. hogy ezek mellett nem tudtuk meg, hogy kit választ mary? nem számít, majd jövőre. (személy szerint örülök, hogy a karácsonyi különszám nem karácsonykor játszódott, így jöhetett az igazán aranyos és a karaktereknek kijáró happyend a tengerparton.) (++02.23.)

lehet örök szerelmet fogadni, de az mindig kopni fog idővel. a sorozatokkal is könnyen így járhat az ember. már nem tud lekötni úgy, mint korábban, már jobban felfeslik a ruhája, így kilátszódnak a hibái, de azért még mindig szívesen merülök el a világában, olyan meg sohasem lesz, hogy valahol minden írói döntéssel egyetértesz. ha már mindenképp szeretnél egy szappant a kezed ügyében tartani, az legalább ilyen mívesen legyen elkészítve, mint ez itt. (nagyon halvány) tetszett. érdekes egyébként ez a kiszeretős jelenség, meg hiába a változás az egyik sarokpontja a sorozatnak (avagy hogyan söpri el az arisztokratikus régi világot a modern új), a sorozat érdemben mégsem változik (és vannak dolgok, amik hálistennek konstansak, a gyönyörű jelmezek, az épületek, a fényképezés, maggie smith). csak kopik a báj, halványodik a charme. van ez így. és még azt sem mondhatom, hogy nem próbálják kihozni a maximumot a kényszer-helyzetekből (lásd mary). de az érzelmekkel nehéz vitatkozni…

„i don’t believe in types. i believe in people.”

szeretném megköszönni tom-nak a fenti mondatokat, legyszívesebben pólóra is nyomtatnám, a saját életfilozófiám esszenciája is ez. olyan jó lenne azt gondolni, hogy a történetünk óta eltelt majd’' száz év, és a világ másmilyen lett. hogy nem okoznak gondot a származási különbségek, hogy az emberek nem gondolkoznak már népekben, típusokban, de mindannyian tudjuk, hogy ez önámítás lenne. talán még rosszabb is lett a világ -ha a romantika kihalását nézzük, akkor mindenképp. ismét repkednek a pillangók downton-ban, ami az én papír-száraz lelkem is megtölti egy kis melegséggel. de egyszerűen jó nézni mr.moseley esetlen közeledését, mrs.crawley időskori udvarlóját, tom gyanúsan véletlen találkozásait, és azt az egyre növekvő uszályt, ami mary körül lengedezik. így elnézi az ember azt is, hogy kicsit furán oldanak meg bizonyos szálakat (edith, anna). (++02.23.)

„vive le difference!”

everybody loves mary. azért volt jó a kissé idillisztikus disznómentő-akció, mert sokkal természetesebbnek látszott karakter (és a színésznő is), mint általában. és megint jól jött a felszabadultság az epizódba a sok drámai vonás mellé. reméljük a betegség és az ápolás még szorosabbá fűzi a két szeretnivaló idős hölgy barátságát. és reméljük nem valami fondorlatos dráma forog az írói fejben az anna-szállal kapcsolatban. edith-nél kicsit többet vártam, jobban elmélyedni a korabeli abortuszok elborzasztó világába, de maradt a hagyományos fordulat, úgyhogy némiképp viszolyogva kimondhatom: pregnant-szál, ehhh... fogalmazhatnék finomabban is, de sajnos nem vagyok politikus... (++02.22.)

„mr. lloyd george is more concerned with feeding the population than rescuing the aristocracy.”

nem kell ajtóstul rontani a házba, érzékeltessük finoman a változás szeleit -vigyünk egy színesbőrű jazz-énekest az arisztokrácia közé. még szerencse, hogy downton-ban nem olyan elvakult sznobok élnek, mint az éttermek fontoskodó beengedő-emberei (kéz ökölbe szorul...). ma mégis, ha mondhatom így, a klasszikusokat élveztem a legjobban -ha vidékiesen fogalmaznék, akkor azt mondanám, hogy az öreglányokat... ms.hughes apró győzelmét mr. barrow felett, teszem azt. vagy az igazi letarolós párbajt a levélkés felett. de fura módon a földszinti szerelmi sokszögtől sem áll égnek a hajam... (++02.22.)

„i’m a yorkshireman, my lord. this is where i belong.”

úgy tűnik, minden évben lesz egy szál, amitől tikkelni kezd a szemem, amikor hangsúlyossá válik. milyen kár, hogy már másodszor mr.bates is érintett benne. de legalább a többiekkel nincsenek gondjaim. talán ez az a sorozat, ahol a legnagyobb a fluktuáció a karaktereknél, folyton mennek el, jönnek újak. persze lehet így is frissen tartani valamit, csak nem ez a megszokott. de próbálok nem olyan maradi módon gondolkozni, mint mrs.pattimore (akinél persze már aranyosan túlzásokba esnek a rage against the machine-jével). de számomra érdekes ez a földkezelési biznisz is, itt is lehet nézeteket ütköztetni. (++02.22.)

„there is no such thing as a marriage between two intelligent people that does not sometimes have to negotiate thin ice.”

mint egy kóválygós másnap... két aktus is volt az előző részben lezajlott nagy társasági eseményen, most ezek következményeit hosszasan rágjuk és emésztjük. annak kifejezetten örültem, hogy tom a megfelelő emberhez fordult, és mrs.hughes-ból kőkemény mrs.wolf-ot faragtak, aki problémákat old meg. az viszont kifejezetten bosszantó, hogy anna-t ebbe az irányba vitték el. na, de nézzük inkább a crawles-lányokat. edith kapcsolata aranyos lenne, ha nem érezném folyton, hogy valami sötét dolog ólálkodik a háttérben (nem bízom már mr.fellowes-ban...), mary-nél meg meglepően hamar hozták be a szerelmet, annyira, hogy ő maga lepődött meg a legjobban, de persze ez nem lenne a kedvelt rusztikus angliánk, ha azonnal a jó vágányra terelődnének a dolgok. ahol még a néger-kérdést is csipkekesztyűben kezelik... (++02.21.)

„it’s exciting to think of nellie melba singing at downton.”

az opera nem való mindenkinek -mert mindig szomorú a vége. úgy utálom az írókban ezt a kegyetlenkedő hajlamot... itt egy szép és kedves pár, akik boldogok együtt -hát dobjunk be közéjük egy bombát, hadd szenvedjenek, a nézők meg hadd mondják, hogy ’nenenenene’, én szadista, ők mazochista, szép csapat... pedig olyan jó hangulatban indult minden, még mary jégszíve is olvadt egy picit, újra élet volt az ódon falak között, bájcsevejek, dohányfüstbe burkolt kártyapartik, felszabadító lovaglások. de aztán kellett a gyilkos vég, mert még leszólják a szerzőt, hogy nem elég operai a szerkesztése... (oh, és megwikiztem, hogy tényleg híres énekesnő volt a mai fellépőnk, éljenéljen a történelmi hitelesség!) (++02.21.)