soroló

„you’re a small, weak nothing. and with the world how it is, you’re even weaker.”

van az a szintje az emberi hülyeségnek, amit már nehezen tolerálok -és ma feszegették ezt a határt erősen... és nem arról van szó, hogy nem értem meg a mozgatórugókat, mert például sasha megkészülésével nem sok bajom volt, mert láttam végigmenni az úton. de a pap hisztijét, a gyáva alak erőszakba fordulását, és az alkoholista asszonyverő tetteit nem tudom így szemlélni, egész egyszerűen csak bosszantott a sok hülyeségük. arra viszont jók voltak, hogy fokozzák fel a feszültséget a rész végén, mert azért komolyan aggódtam glenn-ért, rick-nek is volt egy meccse a dögökkel, és az atya is vészesen közel került a puska rosszabbik végéhez. daryl-ék már korábban letudták a maguk szorult pillanatát, de ők már a következő évadot készítik elő, úgyhogy ne is essék több szó a diszkóval vonzott z-kről. persze nem csak a giga-tépésekkel növelték a feszkót, hanem ott volt a bizonytalanság is, hogy mi lesz a szellemi összecsapással a kétféle mentalitás ütközésekor, ahol megint nem az észérvek győztek -hanem az emberi hülyeség... (carol-t külön kiemelném, mert nagyon szeretem azt a cool-ságot, ahová őt elvitték az első évad gyámolatlansága óta.) (jé, tényleg, volt már olyan záró-rész, ahol megkíméltek az írók minden fontos szereplőt? és még a szokásos nagy összecsapás is elmaradt az adott ellenféllel -na majd jövőre...) ($03.30.)

annak ellenére, hogy különböző témákkal fel lehet osztani az évadot tömbökre, most nem éreztem azt, hogy komolyabban ingadozott volna a minőség, hogy ásítóan érdektelen részekkel töltötték volna ki a kötelező penzumot. persze, voltak rossz döntéseik (khmmm-művészkedős-epizód-khhmmmm...), de szívesen ültem le tizenhat héten át hétfő esténkét alámerülni. hamar lerendeztük a tavalyi cliffhangert, aztán egy kis bolyongás után megint láthattunk egy nem jól működő közösséget. majd újabb tikkasztó bolyongás következett, és egy merőben új szituáció -amikor megfordul a nézőpont, ahol hőseink az erősebb ’faj’. továbbra is érezhető a határozott cél, hogy a rohadó bőr-cafatok alól kiássuk a lényeget -lehet-e embernek maradni az embertelenségben. és az idei évadot elnézve azt kell mondani, hogy sajnos vesztésre állunk... tetszett.

„-we don’t kill people. this is civilization, rick.

-warning someone to stop or die, that is civilized nowadays.”

igazuk van, a legjobb gyász-zene: nine inch nails! de azért lelógott kicsit a képekről, kellett a rend helyreállásához, hogy beússzanak bear szomorú vonósai... szóval, nem elég izgalmas a falakon belül -legalábbis mindenki kijár egy kicsit adrenalint növelni, a régi életre nosztalgiázni, élni. pedig történnek odabenn is érdekes dolgok, csak nem a testrészek rohadnak, hanem a lelkek -és az eszmék. végre igazán egymásnak feszül a két civilizációs elmélet, azok, akik még hisznek a régi rendben, és ezzel életképtelennek tűnnek ebben a borzasztó új világban, és azok, akik látják, hogy a régi jólfésült erkölcsök nem léteznek többé. de nem mindegy, hogy adjuk elő a gondolatainkat, mert lehet báránybőrben is (lásd glenn), nem kell egyből farkast kiáltani (andrew lincoln de niro-san teljes átéléssel hozta a monológot). bár akiben nem lehet feléleszteni az ösztönállatot, annak valószínűleg mindegy. (tetszett, hogy rick nem mismásolja el a vágyát a nő iránt, a fiának átadhatna valamit ebből -a tétova lépéseit elnézve...) ($03.23.)

„you ever heard about the broken window theory? boils down to this... you keep the windows intact, you keep society intact.”

meg sem kellett néznem az imdb-n, hogy jennifer lynch rendező annak a lynch-nek-e a lánya, mert annyira örökölte az apja paráztató képességét -magasra szökött a gusztustalanság-faktor is, de az ember sokkal nyugtalanabbul forgolódik, amikor a feszültség préseli össze. és ilyenből bőven akadt ma -a falon kívül. mert ha már odabenn nincs elég izgalom, hát küldjük ki a srácokat. de egyébként ez nem igaz, hogy odabenn csak a fű növekedésének megfigyelése zajlana, mert komoly morális drámák kezdenek kibontakozni. az igazat megvallva odakinn is a karakter-pilanatok tetszettek a legjobban, ahogy a gyávaság fokozatait bemutatták (a saját életét mentő rohadék vs tököket találó eugene), vagy ahogy fokozatosan átveszik a vezető szerepet hőseink. de én már csak ilyen vagyok, a salátát választom a véres hús helyett... bár van, amikor bennem is felbuzog a maszkulin húsevő, amikor jól megütnék egy karaktert, és ma igencsak viszketett a tenyerem (tudjátok ti is, melyik árulásról beszélek...). ($03.16.)

„ordinary life like before.”

nincs igaza sasha-nak, igenis lehetnek az élet apró dolgai érdekesek és izgalmasak -bár azt nem mondom, hogy ne lehetne érdekesebben vagy izgalmasabban tálalni... és megértem egyébként a szomorú csokilány kifakadását, jól hozzák nála a mostanában gyakran használt poszt-traumás stressz alap-tüneteit. mert továbbra is az érdekli a legjobban az írókat, hogy hogyan tudnak sokat látott hőseink beilleszkedni ebbe az eddigiektől merőben különböző kispolgári miliőbe. és ehhez ott vannak a különböző fokozatok, akik könnyen fejet hajtanak, mert mindennél jobban vágynak arra, hogy ez működjön; vannak, akiket be kell törni; és vannak, akik csak álarcot mutatnak a tudatlan népeknek, és ezzel a nagyobb konfliktust készítik elő. és nem az a kérdés, hogy rick megszerzi-e a szép szöszit, hanem hogy milyen lépéseket fog tenni ezért, hogy maradtak-e még épp darabok a lelkében. vagy elveszett, mint carol... (a színészek biztos hálát adtak az égnek a változatosságért, de nagyon fura hőseinket így kimosakodva, lupita-t konkrétan fel sem ismertem elsőre...) ($03.09.)

„-electricity, showers, haircuts... i never thought i’d see those again.

-come on. haircuts were never going away.”

van az az idő, amikor már a civilizáció is csak egy távolba-vesző valami... én viszont valami ilyesmire számítottam, amikor elképzeltem múlt héten a kapunál állva, hogy milyen epizód is kerekedhet ebből. mert rick-ék idegrendszerébe már túl mélyen beleette magát a túlélés, az összeszokottság, a mindent felülíró életösztön, hogy hiteltelen lett volna, hogy néhány kényelmi vívmány és megnyerő mosoly miatt hátrahagyják a lelki bajaikat és kivirágoznak. persze, vágynak erre az idilli életre, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy alkalmasak is rá. mert könnyen előfordulhat, hogy most amiatt kell majd továbbállniuk, mert ők lesznek az agresszorok. és ez az újfajta felállás nagyon is felvillanyoz -vagy felfrissít, mint egy zuhanyozás... még azt sem bántam volna, ha ma teljesen kimarad a hentelés (eretnek!). (alexandra breckenridge-et most sem sikerült felismernem az imdb nélkül, csak az láttam, hogy milyen szép -meg hogy tuti, hogy valahol már felfigyeltem rá...) ($03.02.)

„audition makes it sound like we’re some kind of a dance troupe. that’s only on friday nights.”

a rész alapfelállásával volt bajom -mert azt akartam, hogy rick ne legyen ennyire bizalmatlan. és persze megértem, hogy miért ilyen, már többször léptek bele ugyanabba a patakba, és túl rózsaszínnek tűnik ez az új remény, de nézve a megrekedésüket ebbe a vonszolós állapotban, hihetetlen módon elkezdtem vágyni erre a reményre. és azt akartam, hogy ők is vágyjanak rá. plusz valahogy ösztönös bizodalmam volt a srácban. innen kellett nekem eladni a részt, és mégis sikerült. kellett a változás, hogy frissítsünk a statusquo-n, de nem hagyhattuk a magunk mögött úgy az erdőt, hogy ne gyilkoltunk volna le egy rakás z-t magasan égő feszültségi fokok közepette (bear már megint újított, most szinti-szőnyeget pakolt a hentelés alá, bravó). szóval én kifejezetten várom a falon túli világot, ahogy mondtam, az nem lehet, hogy még egyszer belesétáljanak egy csapdába. én hinni akarok. és azt akarom, hogy rick is higgyen. ($02.23.)

„we’re not dead.”

menetelünk. vagy inkább csak vonszoljuk magunkat. éhesek vagyunk. szomjazunk. de valami hajt minket, és mennünk kell tovább. lépésről lépésre. menetelünk. (tudom, hogy egy másik képregényt recitáltam ide, de úgy éreztem, passzol...) sokminden összejött most hőseinknek, ha nem lett volna elég, hogy a gyász különböző szakaszaiban vannak (és ezt szépen el is különítették a három karakterrel), de kifogytak minden tartalékukból, és nekünk most végig kellett néznünk, ahogy minden asztalra nem túl való élelemnek örülnek. és küzdenek. mert élni akarnak. a képregényben kb. addig jutottam, amikor rick elmondja azt a bizonyos mondatot, és mennyire fura, hogy ott a düh és feszültség fokozta fel a hatását, itt viszont teljesen más miatt működött egy egyébként is hatásos monológ végén. de mindkét helyen ki kellett mondani az üzenetet -és ha ehhez párosítjuk azt a képet, amikor legyengülve húzzák/vonják magukat a hasonló tempójú z-k elől, akkor megdicsérhetjük az alkotókat, jó munkát végeztek ma. ($02.16.)

„it’s better now.”

greg nicotero rendező szerint megcsinálták a maguk terence malick epizódját -kár, hogy ahhoz még gyúrni kell egy kicsit srácok... persze, értem mit akart mondani ezzel a művészúr, és azt is éreztem, hogy miért nyúltak ehhez a kifejezés-módhoz, de a sorozat szövete kicsit kivetette magából ezt a köldöknézős meditatív stílust, a repetitív vágást, a hallucinációkkal terhelt elmélkedést. és bár nekem jobban működött, mint a teljesen érdektelen farmos részek, de elhiszem, hogy sokaknak az fog megmaradni, hogy képesek voltak a szünetről visszatérést egy művészieskedős részre beáldozni, ahol mondani akartak valami fontosat a kiüresedésről, a lélekben lakozó emberség utolsó pislákoló fényeiről, de nem lehetett hallani a masszív ásítozástól... (az mondjuk fura számomra, hogy ennyire temetik sorban a karaktereket, hisz’ egy résszel vagyunk túl egy fontos halálon, és máris itt a második, mert oké, hogy kell a vérfrissítés a dinamikához, csak a dráma élét veszi el a belefásulás.) ($02.10.)

„i don’t cry anymore.”

nem szeretem, amikor az írók kizárólag a sokk-hatás vagy az izgalom-növelés érdekében dobnak be valamit, nem pedig azért, mert láthatóan céljuk van vele. mert hogy carl-ék idióta módon feltörték a templom ajtaját annak a szerencsétlennek, nem szolgált más célt, minthogy nézhessük megint kicsit michonne-t kardozni. a rész végi halál meg… -néztem a képernyőre, meredt szemmel, és azt mondogattam, hogy ’ennek semmi értelme’. mert tudom, hogy ez lelkileg megint megedzi majd a karaktereket, és tényleg szomorú volt, ahogy daryl kihozta a testet, de magában az esemény bekövetkezésében semmi logika nem volt, szaglik az egész attól a szándéktól, hogy írni kell egy olyan fordulatot, amiről majd beszélnek az emberek februárig... (a rendezői döntéseket is felemásnak éreztem, az elején tetszett, hogy sok közelit használt, amitől kicsit képregényes lett a kép, aztán a folyosó-jelenetben meg csak döntött kamerákat rakott fel, azoktól meg kiütést kapok...) (++12.01.)

egész járható csapást találtunk idén. megmaradt a tavaly is többé/kevésbé működő széttagoltság, bátran hanyagolnak karaktereket több hétig, hogy mindenkire jusson idő. és ezt ebben a nyolc részben úgy sikerült abszolválni, hogy egy rész sem süllyedt érdektelenségbe, és ezzel már fölénőtt az eddigi (fél)évadok többségének. az az érdekes, hogy nem kaptunk semmi fogódzkodót a jövőre nézve, úgyhogy tiszta lappal várjuk a következő felet (annak ellenére, hogy pont a szemi-fináléval voltak gondjaim írás-ügyileg).

„trying and doing are two different things.”

ma nem volt kivételezés, mindenkit bezsúfoltak az epizódba -kicsit szó szerint, mert az eddigi szétszálazás után most kicsit darabosnak hatott, hogy sokfelé kellett néznünk, gyakran vágva ide/oda. viszont nem tököltek azzal, hogy mi történt rick-ékkel az elmúlt időben, egyből szerszámolták a lovaikat, és indultak atlanta-ba hősködni. már egy egyszerű terv-kiválasztásnál is előjön a morális alap, beleférnek-e az ember-áldozatok, vagy meg kell-e próbálni pacifista módszerekkel elérni a céljainkat. és még mindig vannak olyan naivak egyesek, akik a második megoldásra böknek... (sajnos ennél nyilvánvalóbb nem lehetett volna az epizód vége, kicsit hanyag írói megoldás volt...) kis színesekkel törték meg a napalmtól szétfojt hullák látványát (yack), aranyos lesz glenn, ahogy egyre nagyobb háremet fog tartani... érezhetően visszafogták a lovakat, hogy a félévad-fináléra maradjon a kocsin elég puskapor, de ezért ilyen kellemetlen utolsó előttinek lenni. (és nagyon remélem, hogy ezen időhúzásból kifolyólag kellett néznünk a papot ennyi ideig, és nem azért, mert beleszerettek az írók...) (++11.25.)

„i’m tryin’.”

halljátok ezt a morajlást? ez annak a tömegnek a hangja, ami követeli, hogy adják ki végre a bear mccreary-féle filmzenét (az a főtéma ma is!)... ezen a héten carol húzta a rövidebbet, úgyhogy az ő történetét nézhettük meg -több aspektusból is, mert jól elhelyezett pontokon az elmúlt időszakának traumatikus epizódjaiba is betekinthettünk. a jelenben pedig a jól megszokott ’beszélgetünk kicsit, merengünk, majd leölünk néhány zombit’ sztendert ment, de a. ami működik, azon ne változtass; b. carol és daryll nagyszerű páros ahhoz, hogy cool legyen a lelkizés; c. mindez az élő emberektől elhagyatott, lepusztult atlanta kellős közepére lett helyezve (úgy tűnik, idén megenyhült a csatorna-vezetés ’csak minél olcsóbban, uraim!’ elve...). és bár ismerjük már a sorozat paneljeit, azt nem mondhatjuk, hogy kiszámítható lenne (mondjuk azt az első pillanattól éreztem, hogy a kocsi repülni fog, amint daryll kinyitotta a hátsó ajtókat). mert most sem az a lépés lett a végső, amire számítottunk volna -pedig tudhatná a néző, hogy a fontos család-egyesítéseket a finálékban szokás ellőni. (++11.17.)

„welcome to the human race, asshole.”

no, ma a kirándulóknak osztottak lapot, és tényleg kedves kis roadtrip-hangulat volt egész az első kanyarig, poénkodással, már csak a szalámis szendvics hiányzott... kellett kicsit építeni abraham és eugene karakterét, hogy ne csak annyit lássunk belőlük, hogy az egyik céltudatos, a másik meg gyáva. a hetfield-bajszos erőembernél nem sokat segítettek a flash-ek (amik rendre nagyon furán is voltak elvágva), csak az biztos, hogy most lesz majd igazán érdekes a sorsa, amikor kirántották alóla a célt. a buta frizurás most először beszélt hosszabban, és bebizonyosodott a vele szembeni előítélet, tényleg egy seggfej, az állatvilágban meg valahol a piócák környékén keresnék neki rokonságot. nem volt nagy relevancia a kitárulkozása, mert lehetett érezni messziről, hogy bűzlik a sztorija. hangulatos rész volt (tömegoszlatás rulz!), csak kicsit a semmibe mentünk el vele, és most fordulhatunk vissza... (++11.10.)

„i’m giving you food, clothes, protection. when have those things ever been free?”

bármivé is változott a világ, mindig lesznek, akik megrögzötten hisznek valamiben. és ehhez morálisan megkérdőjelezhető döntéseket is hajlandóak hozni. találkozunk ismét egy csapat túlélővel, akikről azt hinnéd elsőre, hogy emberségből segítenek másokon, de ez nem az a világ, ahol az ilyen naivitás segítene a túlélésben. én nem tudom, hogy megmenthető-e az emberiség, ha az ilyen csoportoknál is mindig kiderül, hogy mennyire könnyen felbukkan a nem túl mélyre ásott sötétség... idén is maradunk a tavaly vágott ösvényen, nem erőltetnek bele minden részbe mindenkit, inkább szétszálazzák a történeteket különálló epizódokra. mindig jó látni, hogy a kis csoportok hogyan működnek, mennyivel másabbak, mint rick-ék. közben érdekes hátteret adott a civilizált kórházi miliő (és a brutálisan jól kinéző romos atlanta). csodálkozva néztem az órámra, hogy elfogytak az erre a hétre szánt percek, és nem értek össze a szálak. (vajon direkt volt, hogy a go on-ból hoztak színészeket...? és sajnáltam, hogy keisha castle-hughes csak ilyen rövid ideig maradt.) (++11.03.)

„i’m tainted meat.”

mindenkinek megvan a maga keresztje. megismerhettük a papét is, aki egy drámai monológban fejtette fel a múltját. monologizált a kannibál-vezér is, de bármennyire is erőlködött, nincs érv, amit megérthetnénk, hogy miért léptek erre az útra. viszonylag hamar lerendeződtek ők, akkor is, ha azt nézzük, hogy akár el lehetett volna húzni az évadban a gonoszkodásukat, akár azt, hogy mai rész harmincadik perce körül már hullazsákba kerültek (btw, leszámolás a templomban, ez csak nekem nagyon taratino-s...?). ritkán van ilyen, hogy jut idő bőven búcsúzkodni egy mellék-karaktertől, de bob-ra rászánták az időt, isten véled, kedélyes csoki ember! miután ismét elgondolkoztunk a hőseinkben növekedő embertelenségen, megint kiscsoportokra szakították szét a bandát, úgy tűnik, így tudják kellően feltölteni a rendelkezésre álló perceket. de az idei stabil kezdés után talán még lesz is merszem bízni az írókban, hogy tudják mit cselekszenek... (++10.27.)

„the word of god is the only protection i need.”

...and they walking again... bár a nagy találkozás megvolt az előző rész végén, azért a csapat most rázódott össze igazán, apró párbeszédekkel tették rendbe a viszonyokat, örömteli, hogy meglehetősen kevés titok maradt, nem ezt szoktuk meg a sorozatok világában. a csapat-dinamika is helyreállt, amit rick mond, az szentírás... felbukkant egy új karakter is, aki jól passzol a kirkman-univerzumba, mert segít végiggondolni az egyik legfontosabb tételt: maradhatunk-e ártatlanok ebben a világban, vagy mindenki kénytelen elkövetni olyan dolgokat, amitől bűnössé válik a morálisan ingoványos talajon...? még nem tudtuk meg a választ, mert itt azért maradtak titkok. a rész közepére jutott akció is, csodálom, hogy nem használták ki eddig, hogy a vízben álló hullák még gusztustalanabbak, mint a szárazföldi patkány társaik, a trükk-csapat igazán cseppfolyossá tehette a dögöket, csak hogy jövő héten se’ jusson eszünkbe a rész alatt vacsorázni... nem tudom, meddig fog kitartani a washington-os lendület, de jó, hogy nem csak céltalan kóborlás lesz, legalábbis jót tehet egy határozott iránytű. (++10.20.)

„you’re the butcher... or you’re the cattle.”

bármennyire is voltak problémák a korábbi évadokban bizonyos epizódokkal, azt nem tagadhatjuk, hogy felcsigázó évadnyitókat prezentálnak évről-évre. csak arra kéne jobban figyelniük, hogy ne minden feszültséget lőjenek el itt az elején... de most még bizakodóak lehetünk, mert innen bármerre indulhatunk. hamar kijutottunk az évadvégi szorult helyzetből, és ez több szempontból is érdekes. carol ezzel az akcióval megbocsátást kaphat a korábbi tetteiért; hőseink láthatták, hogy mivé fajulhat, ha szabadon engedik magukban az embertelenséget (továbbra sem mondták ki a szánkba rágva (...), hogy mit (t)ettek a terminus-iak, de azért ott voltak a véres irányjelzők; rick számára nem tudom, hogy van-e menekvés, ha már egy csepp lelkiismereti gondot sem okoz neki az élők gyilkolása; és persze nicotero-ék ismét kiélhették az összes perverziójukat és tehetségüket, igazi háborús hangulat lett a fegyver-ropogástól és a vér-fröcsögéstől. kedvesek a készítők, hogy arra is volt idő, hogy megtisztuljunk a nagy találkozások által. ámen. (ha már új a főcím, én is lecserélem a logót, nem igazán szerettem a régit, és ez épp megfelelő ürügynek számít...) (++10.13.)