soroló

„die as a human or live as a dalek.”

szép és örömteli, amikor valamiből sikerül kihozni a maximumot. ennél nagyobb pörgés és ennél nagyobb érzelem-bomba? az univerzum ebben a szegletében biztos nem... az események sűrű fonalából csak néhányat emelnék ki, talán az lesz a legjobb. tetszett a superior dalek, ötletként és kihasználtságban egyaránt (utóbbit úgy értem, hogy jó mondatokat adtak a szájába...). és tetszett, hogy nem csak a veszély csúcspontján lett elküldve rose, hogy ő megmeneküljön, hanem morális probléma lett a hazatérésből, és a megoldás kulcsa is ő lett. no, lesodorták az összes értelmes gondolatot a fejem tetejéről, úgyhogy egyetlen kérdéssel zárnám a mondandóm: christopher eccleston miért nem akart maradni tovább...? (+08.10.)

még totyog, de már kimondja, hogy szónikus csavarhúzó, avagy egy sorozat a szemed láttára lesz nagykorú, és rabolja el a szíved... igaz, hogy már az első pillanattól valami fura bizsergető megbabonázást éreztem, az esetlen báj keresztülrántott az első öt részen. aztán a későbbiekben egyre határozottabban húztam ki magamat, nincs miért szégyellnem, hogy tetszik, hisz’ nézd, okos és stílusos, tele érzelemmel és kalanddal. talán azért talált be ennyire már itt, az esetlen első lépéseknél, mert pont a célkör közepére céloz, a gyermeki énem és az anglo-mániám közé. de tudom, hogy van még út felfele és a világító szívem közepe felé, úgyhogy csak ’tetszett’-et adok, hogy teret hagyjak a növekedésnek. the doctor is dead, long live the doctor?

„half the world’s too fat, half’s too thin, and you lot just watch telly.”

azért vicces, amikor egy televízió-program osztja a tévé-műsorokat... (a bigbrother scene-t nem danny boyle rendezte…?) már az előző résznél is lehetett érezni, de most állt össze minden szépen, meglett az íve az évadnak a sok eldugott utalással. és hát minek hoznának be idén új gonoszokat, minden mögött álló mastermind-okat, mikor itt vannak nekünk a legklasszikusabbak. a végére nagyon epic lett a felfokozás, milyen szerencse, hogy nem vagyok a tévéhez kötve, hanem egyből indíthatom a finálét... (+08.10)

„you’re pleading for mercy out of a dead woman’s lips.”

visszahozni a fingós űrlényeket? really? szerencsére néhány rész alatt annyit ugrott a sorozat evolúciója, hogy jól sült el a dolog. a vécé-humort komorsággal helyettesítették, máris működött a rendszer. kicsit megkapirgáltuk egy magányos, élni akaró lény érzéseit, így több lett, mint egy klasszikus bond-gonosz. ha emellé még hozzáadjuk rose zavaros kapcsolatát is, akkor tényleg a felnőttek világában találjuk magunkat. vicces látni, hogy az angol sorozatok még mindig nem vetkőzték le azt a szokásukat, hogy a külső felvételeiknek más a fényelése, mint a stúdiós képeknek. de legalább kitették a lábukat cardiff-ba, ha már ott forgatnak. (+08.10.)

„all that weapons tech in the hands of an hysterical four-year-old, looking for his mummy and now there’s an army of them.”

folytatódott a világháborús horror-hangulat, sőt, szépen felértünk a csúcspontra is. persze scifis feloldással, hogy hűek legyünk a szellemiséghez. ezek várhatóak voltak. az új elem a bájnak egy újfajta formája volt, ahogy évelődve és táncolva suhantunk végig a sok nehézségen. kell a komorság és kell a humor, legyünk mindenevők, mint az 51. század emberei. (tessék jobban kifejteni a multi-szexualitást!) (+08.09.)

„it’s 1941, height of the london blitz, height of the german bombing campaign.”

aki keresett már utána a doctorwho-nak, mielőtt belekezdett volna a sorozat nézésébe, a ’are you my mummy’ kifejezésbe biztos, hogy belefutott az internet tardis sújtotta bugyraiban. dehát a rajongók már csak ilyen lelkesek... so, abban a hitben voltam, hogy ez egy múmiás epizód lesz, de szerencsére nem. már a világháborús környezetnél elismerően csettintettem, főleg, amikor rose london fölé emelkedett. aztán valahogy zombis horrorba csúsztunk át. igaz, múmia nélkül... üdvözölve tapasztaltam az új mellékalak felbukkanását (john barrowman itt még nem gonosz, hanem szimpatikus playboy), természetesen ő is ismert előttem a megelőző kutatás által, de nem vártam ilyen korán. na sebaj, repüljünk csak vissza 1941-be... (+08.09.)

„there’s been an accident in time. a wound in time. they’re like bacteria, taking advantage.”

ideje volt, hogy klasszikus időutazós anomáliákkal foglalkozzunk. soroljam? mi történik, ha önös érdekből megváltoztatjuk a múltat? mi van, történik, ha találkozunk önmagunkkal? könnyűek a válaszok: baj. a szokások ellenére sok meglepetés ért. például, hogy a megváltoztatott alternatív jelen eltörlésére sárkány-szörnyek jöttek rendet tenni. whaaaaat? ennél nagyobb meglepetés volt, hogy ennyire komoly témát ennyire komoly feldolgozásban mertek a gyermekek elé tárni. mert mi, öreg rókák elszomorodunk a szeretteink elvesztésének, elengedhetetlenségének nehézségén. ők viszont el fognak kalandozni, dalek-babával játszani a sarokban... (+08.09.)

„satellite five contains every piece of information within the fourth great and bountiful human empire.”

az információ hatalom. hírekkel bárkit lehet befolyásolni. az emberek könnyen elbutíthatóak. a média és a bankszektor kezében van az uralom. nem, nem egy gusztustalan szélsőjobbos portálra tévedtek mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, csupán csak az epizód tanulságait soroltam. érdekes csavarokkal maradtak innen a didaktikusságnak (csip a fejbe, ez megköt haver!). ha meg sok lett volna, akkor az angol színjátszás színe-javát dicsérném épp (pl így: hello, mr.simon pegg!). (+08.08.)

„exterminate! exterminate!”

vicces, hogy egy ósdi óriás borsszóró kellett, hogy végre igazi komolyságot csempésszenek a sorozatba. még úgy is, hogy az írók tisztába vannak vele, hogy ami ötven éve még félelmetes lehetett a tévében, az mára nevetségessé változott. de. az önirónián és a megfelelő kimagyarázásokon túl azért tudtak keménységet gyúrni a fém-vödörbe. plusz érzelmeket. igen, a hideg, céltudatos, gyűlölködő izé érezni kezd. hatalmas csavar, remélem az ős dalek-fanok a hajukat tépték. a doktorból is egy új én bújt elő, a vigyori pofa mögött rengeteg keserűség halmozódott fel, gyűlölet és önsajnálat kíséretében. mennyivel emberibb lett így. egy űrlény... btw, emberek. űrlény-mánia plusz technika-lopás plusz beképzeltség - igen, ezek csak mi lehetünk... (+08.07.)

„raxacoricofallapatorius!”

az előbb a bigben, most meg a downing street 10! a puding-zabálók zabosak lesznek... megint hullámoztunk a különböző igények között, a gyerekek nevethettek és félhettek egyszerre, a felnőttek meg elgondolkozhattak a nukleáris háború fenyegető veszélyén. vagy a gyermekük elvesztésén. jót mókáztunk, de most már ed wood kéri vissza a csészealjat, srácok... (viszont plusz pont, hogy az idegenek nem csak úgy leigázni akartak minket.) (+08.06.)

„’scuse me. d’you mind not farting while i’m saving the world?”

mindig ilyen kettős hasznosítás lesz? hitelesen bemutatják, mi történne, ha lezuhanna egy azonosítatlan repülő tárgy a földre (a sajtó repülne egyből a helyszínre, minden csatornán beszámolna az események legkevésbé jelentős aspektusáról is, az emberiség meg kettő perc után leszarná az egészet). aztán meg elkezdenek fingani az űrlények... és kénytelenek vagyunk vigyort erőltetni az arcunkra, magunkba cipzárazni a kételyeinket, mert sodor magával az egész. felülemelkedni meg könnyű. (+08.06.)

„is it my fault if the dead won’t stay dead?”

karácsonyi lidércnyomás…? a magamfajta who-kezdőnek minden színt meg akarnak mutatni, ez nem is kérdés, miszter. úgyhogy a múlt felé vesszük az irányt (időutazó-szüzeknek egy kis felvilágosítás is jár), a lehető legangolabb környezetbe és vendég szereplő társaságába. de azért az nem járná, ha szimpla gótikus horrorrá transzformálódna a történet, kell bele a scifi, kellenek az űrlények is. rendben volt ez is, talán mindegy, hogy melyik kart húzzuk, merre megyünk. következő úticél? (+08.05.)

„earth-death is scheduled for 15:39, followed by drinks in the manchester suite.”

ha már meg akarjuk mutatni, hogy ez egy scifi-sorozat, nem szabad kicsiben gondolkozni. száz évet ugrani az időben? come on, legyen 5 milliárd... hagyományos esetben hisztiznék az űrlények ellen, de itt érezhetően nem veszik komolyan magukat, így nekem sem kell komolyan vennem őket. már a nyitánynál szóba akartam hozni az érezhető kritikus hangnemet, de most már nem mehetek el szó nélkül a semmivé plasztikázott ember mellett. túl direkt? persze, nem csak nekünk szól az üzenet, hanem a rajongó lurkók millióinak is. a viccelődés mellett jó arányban emelkedik ki a komolyság is a folyamból, de az is működik, hogy nem öntenek ránk minden infót, hanem időnként csepegtetik azokat. van rá időnk, milliárdnyi... (+08.05.)

„no first name, no last name, just the doctor. always the doctor.”

na, ma lett elegem. épp bejelentik az új doktort, mindenki pezseg, engem meg megöl a guta, hogy évek óta nem vagyok képes bepróbálni a sorozatot. pedig milyen legendás. és popkulturális referencia. és masszív a rajongótábora. és odavan érte neil gaiman is. és... úgyhogy megküzdöttem a google-lal, vettem egy nagy levegőt, mert azt hallottam minden felől, hogy az elején túl kell esni, és túlestem. és még csak a küszöbben sem botlottam el, simán átugrottam. emberek, nekem ez tetszett! akik fikázzák a gagyi trükköket (meg a túlzásokat), azok elfelejtenek valamit: ez egy angol gyerek-műsor. egyáltalán nem bántották a szememet a dolgok, szerintem inkább egy nagy adag bájt adtak hozzá. de miért is kéne komolyan venni egy időutazó űrlény kalandjait? akit christopher eccleston nagyszerűen hoz, van benne kellő mértékű idegenség és lükeség. billie piper-t a secretdiary óta imádom, igaz, a nyitójelenetben azt vártam, hogy a kamerába kezdjen beszélni... szaporítsam még a szót? örülök kedves doktor, hogy megérkezett az én univerzumomba is, nagy kaland lesz önnel tartani, érzem. (+08.04.)