soroló

„we need dwayne’s dick to take us into shana. right? we need to be with him and follow him, and he takes us into her. the dick takes us in.”

eddig eléggé zavart, hogy egy olyan david simon sorozatot kell néznem, amiben nincs benne clarke peters, mert nem tűnt helyesnek, hogy kimarad az öreg barát az új mókából, de szerencsére orvosolták ezt a kapitális hibát -és hát mi mást játszhatna a barázdált arcú karakter-színész, ha nem egy kiöregedett stricit... természetesen a fináléra sem változott meg a sorozat jellege, csak ugyanúgy merültünk még egyet a néha megcsillanó, de leginkább hideg és kegyetlen new york-i utcákon, mint eddig. ahol az emberek már csak megvonják a vállukat egy gyilkosság láttán. ahol annyira meglazultak már az erkölcsök, hogy esemény lehet egy nagy-költségvetésű pornó premierje -btw, örülök, hogy nem kerítenek nagy feneket a deep throat-nak, nem menőzni akarnak azzal, hogy beemelik a nagy elődöt, hanem természetesnek érződik, hogy a sztori része, és linda lovelace is csak egy szöveg nélküli cameo, aki integet a háttérből... mert megvannak a magunk kistílű főszereplői, és velük futtatjuk inkább valamennyire az idei sztorikat -és vezetünk be új szálakat, mert gondolni kell a jövőre is, változik a világ. főleg egy ilyen veszélyes környéken, ahol sohasem tudhatod, hogy holnap is te leszel-e még a király... (ahogy egy ilyen sorozathoz (és egy david simon műhöz) illik, egy zenés montázzsal köszöntünk el hőseinktől idénre -és én kábé ott ocsúdtam, hogy baszki, mindjárt vége, fel sem tűnt, hogy már egy órája mártózom jólesően a lucsokban...) (#10.30.)

vannak sorozat-készítők, akik az elmúlt évek kemény munkájával kiérdemelték, hogy odafigyeljen az ember a tevékenységükre -témától függetlenül is akár. david simon és george pelecanos a dróttal és a treme-vel már bizonyították, hogy mesterei a kisrealista, karakterekre építkező tablóknak, így igazán repestem az örömtől, amikor kiderült, hogy a hetvenes évek pornóiparát veszik legközelebb vizsgálat alá -mert egy kifejezetten izgalmas korszak volt ez a szabad szerelemmel, a gazdasági megtorpanással, a lassan őrlődő társadalmi változásokkal. azt persze előzetesen még nem tudhattam, hogy szexipar tárgyalásával is sikerül tökéletesen ballansztba kerülniük -mert (köszönhetően az hbo prémium-jellegének is) nem finomkodták el a naturalista ábrázolást, ugyanakkor sohasem esnek át az ízléstelenség túloldalára sem. meglepő, de egyben örömteli felfedezés volt, hogy nem csak magára a pornó-készítésre koncentráltunk, hanem hátraléptünk egy párat, és lejjebről kezdtük el a feltérképezést, az utca legaljáról, és fokozatosan jutottunk el a profi forgatásokig. és ez így van rendben, nem sietünk sehova, jó látni minden aspektust, örömmel töltjük az időnket a karakterekkel, szívesen mártózunk meg a hiteles korhangulatban. és ez a legfontosabb, hogy a kaleidoszkóp szerkezet, a nyugis tempó magába szippantott, és nem eresztett nyolc órán keresztül -de nem tehetek róla, én erre izgulok, és most úgy érzem, hogy az idei újoncok közül ennél a show-nál elégültem ki a leginkább...

„i thought it was kind of artistic. but with a lot of dick.”

már hét órája fürdünk a hetvenes évek ondó-szagú fertőjében, de még mindig nehezen fogja fel az agyam, hogy miként lehetett úgy élni, hogy nincs közvetlenül a kezed ügyében a világ összes perverziója, hogy az embernek titkos kis moziba kell mennie, hogy kielégítse az erotika iránti igényeit, hogy sorba kell állnia, ha vizuális segédeszközre van szüksége a faszveréshez... persze ha egy kicsit szélesebbre nyitja valaki a pénztárcáját, akkor ott várnak rá a környéken az elképzelhető összes formát és színt megtestesítő profi csajok is -mármint ha időben érkezik az ember, és kellően nagy még a választék... az rendben van, hogy beindult a kupleráj-biznisz, de ahogy lenni szokott az ilyen helyekkel, nem mennek flottul a dolgok -hol a stricik morognak, hol a drogok győznek a lelkileg megtört testek felett, hol csak a kivételezésből lesz elegük bizonyos csajoknak... és nem csoda, hogy senki sem húzza sokáig ebben a szakmában, viszont baromi nehéz kiszállni a mókuskerékből, kellenek hozzá a jótét lelkek, akik kisegítenek -akár anyagiakkal, akár csak néhány jó szóval, extrémebb esetben egy pult alatt tartott revolverrel... tetszik, hogy még egy résszel az évad vége előtt is belefér az, hogy kis színesekkel gazdagítsuk a karaktereket, szerintem például a mai kiruccanása alatt többet tudnunk meg frankie-ről, mint az eddigi epizódok alatt összesen... (#10.23.)

„in this town, nothing’s dirty anymore.”

az alvilág egy nagy ökoszisztéma -minden mindennel összefügg. a rendőrök fentről megkapják az utasítást, hogy vegzálják a szexmunkásokat, akik így a kuplerájok és a kamerák felé veszik az irányt, eközben a bíróság olyan ítéleteket hoz, hogy nyugodtabb szívvel lehet a forgatásokon az ’action!’-be belevágni -ugye nem csak én érzem úgy, hogy van a felsőbb körökben valaki, aki irányítani akarja nem csak a bizniszt, de a város(rész)t is...? egyébként is, az alvilágban gyakran előfordul, hogy a különböző méretű halak fúrják egymást, így időről/időre háborúba torkollnak ezek a hatalmi villongások -és most érezhetően közeledünk egy ilyen gyújtó-pont felé... de nem biztos hogy jó ötlet túlhúzni az egyébként is feszült stricik idegeit, mert láthatóan veszélyesek tudnak lenni, ha veszélyben érzik a befektetésüket vagy az integritásukat... de még a legkeményebb arcok sem bírhatnak a korrupt rendőrökkel (a legunszimpatikusabb arcokkal a sorozatban), úgyhogy kifizetődő lett a kupikba fektetett munka -mert még a leglepukkantabb épületek is előrelépést jelentenek az utcai stricheléshez képest... (hmmm, fárasztó munkás napok és egy több órás út után is kívánta a szervezetem, hogy leüljek és végignézzem a show-t -de az erős vonzalom már csak ilyen...) (#10.16.)

„someone gonna sell the pussy, someone gonna buy the pussy. we’re just landing the cut, man.”

nem lennék azért maggie gyllenhaal férje (peter sarsgaard) helyébe -mert aki ennyire tökéletesen tudja imitálni az orgazmust, annál sohasem tudhatod, hogy mikor ment el igaziból... azért nem semmi, hogy maggie az epizód nagyrészét csöcsben töltötte, igaz, nekem kicsit túl gyorsak voltak a váltások, a pénzért dugás, az élvezetből szeretkezés majd a nagy pofonok között. a sérülések elrejtése után viszont logikusan haladtunk a lelki sebek kifakadásáig, és az utolsó lépésekig a filmezéshez. mert képzeljétek, eljutunk végre a sorozat egyik főtémájához... ironizálok, pedig egy percig sincs bajom azzal, hogy ilyen megfontoltan haladunk, hogy minden kurvának van egymáshoz egy-két szava, hogy benézünk azokba a sötét sarkokba is, ahol a meleg közösség tagjai kénytelenek meghúzni magukat (és a kurva anyját a rendőrségnek, hogy valakit egy kósza szopásért bevisznek az őrsre)... btw, nem csak a forgatás bemutatása van közel, de frankie-ék is lecserélik hamarosan az ital-engedélyüket egy bordélyház bárcáira... (abby-t kicsit most nem tudtam hova tenni, mert mindenhol morcos arccal jár/kel, és kötekedik ahol csak tud -a lázadó korszakát éli épp’...?) (#10.09.)

„on my back, on my knees all the same to me.”

no, kezd a sorozat igazi david simon művé formálódni, ahol a kis pillanatok gyönyörűen kiadják a nagy képet -a színes mozaikot az éjszaka veszélyes, nappal álmosító 42.utcáról... tetszik, hogy fű alatt kezdtek kapcsolatokat építeni, két ember beszélgetni kezd a bár klotyójában, egy újságíró-lány a prostikkal együtt besodródik a rendőrőrsre, két kurva nosztalgiázik egy olcsó pia felett -ilyesmikre gondolok, kis szikrák, amiket lehet majd tovább csiszolni (nem beszélve a még csak felszínesen jelen lévő azonos-nemű kapcsolatokról)... de azért a fókuszpont legtöbbször még mindig a két sztárunkra esik, aki a szerkezetnek megfelelően változatos hangulatban élik meg a napjaikat, hol összejön egy jó dugás a biliárd-asztalon (vagy egy kis munkán túli kacérkodás) -máskor viszont egész közel érződik a feladási pont: mint mikor egy kuncsaft úgy leheli ki a lelkét, hogy közben a farka még a szádban van... négy epizód kellett csak, de már kialakult a kötődésem a karakterekhez, ami azt jelenti, hogy mostantól stresszben fogom nézni az összes részt, mert attól fogok rettegni, hogy valami szörnyűség fog történni velük -és erre minden esély megvan ezen a lepukkant környéken... (meglepődve éreztem, hogy mennyire felhúztam magam a rendőrök maffia-módszerén, hogy ilyen természetes módon szedik a ’védelmi pénz’-t...) (#10.02.)

„nobody actually likes getting fucked in the ass, not even as pretend. you don’t walk right after. look at this... i’m fucking walking. all night, i’m fuckin’ walking. in heels, i’m walking.”

kurva szomorú, hogy a társadalmunk úgy van összerakva, hogy tevékenykednünk kell valamit, amiért ellenszolgáltatást kapunk, a nép nyelvén szólva kidolgozzuk a belünket a szaros pénzért, hogy ne dögöljünk éhen... van amikor az ember nem lehet válogatós, és minden alja-melót be kell vállalnia, legyen az egy gyors szopás a new york-ot jersey-vel összekötő alagútban, vagy egy lélekölő telemarketingezés -esetleg egy kellemetlen seggbedugás, mert azért többet lehet kérni... oké, ideális esetben megtalálhat valami olyan meló is, amitől nem utálod meg magad egy életre -nézd meg itt a sorozatban is az ikreket, hogy milyen jól érzik magukat a saját szemétdombjukon... de mindenki úgy boldogul, ahogy tud, lehet keménykedős gengszter-módszerekkel próbálkozni, vagy lehet némi gógyival is halászni a zavarosban, miközben idős emberek perkálnak azért, mert azt hiszik, hogy egy igazi forgatáson verhetik a brét -a lényeg hogy csökkenteni kell a lehetséges kockázatok veszélyét (mint a rendőri szervek vagy a tripper)... (#09.25.)

„there ain’t no individual on earth as alone as a pimp.”

a kis részletek teszik igazán hitelessé az összképet -például azzal nekem könnyen el lehet adni korabelinek a show-t, ha látom, hogy ügyeltek arra, hogy a lányok kellő mennyiségű szőrzettel rendelkezzenek mindenütt... (btw, persze hogy meg kellett néznem, hogy ki az a lány, aki egyből a nyitó-jelenetben ilyen bevállalós (és hónaljszőrös) volt -és kiderült, hogy fő szakmáját tekintve new orleans-i zenész. asszem szerelmes vagyok...) tetszik ahogy a sorozat építkezik az alapoktól felfelé, a pilotban megismertük az utcák szintjét, most viszont megérkeztek a kukkolós bódék, a barna papírzacskóban árult rövidfilmek és a pornó-mozik, ahol a behatolást ugyan nem lehet látni a vásznon, de 10 dolcsiért könnyen lehet találni olyan lányt, aki szájjal könnyít rajtad a film alatt... és láthatóan hőseinkkel is ehhez hasonló fokozatban fogunk felfele lépkedni, csaposból bártulajdonos, kurvából filmkészítő lesz egyhamar... a melósok szálánál (és chris bauer kopasz fejénél) erőteljes wire-érzés fogott el -bár korántsem baj az, ha némi kétes üzlet kedvéért kidugjuk a fejünket a fülledt erotikus éjszakából... az első forgatás bemutatásánál jöttek elő azok a jelenetek, amikre számítottam, amikor először hallottam a sorozatról, ami bemutatja a newyork-i pornó felemelkedését -a kamerán túli világ, korabeli trükkökkel (mondjuk az elélvezés imitálásával)... (#09.18.)

„i need pimping. otherwise i tend to get lazy.”

van valami vibrálóan vonzó számomra a hetvenes évek szex-iparában -de lehet hogy csak azért érzem ezt, mint tizenéves korom óta a kedvenc filmjeim listáján előkelő helyet foglal el a ’people vs larry flynt’ meg a ’boogie nights’... ami máris szembetűnik, ha ezeket a filmeket ehhez a vadiúj hbo produkcióhoz hasonlítom, hogy ott azért bőven kapunk csillogást is, mielőtt elbukás-történetekké formálódtak volna, itt viszont egyből lent kezdünk, meghempergőzve a város mocskában... de nem is várna mást az ember david simon-tól, akiről köztudomású, hogy nagyívű, hömpölygő tablókban gondolkozik (lásd még: wire / treme), és bár ezúttal korszakot váltott, azért nem tagadta meg önmagát, most is végtelenül hiteles karakter-építésre helyezi a sorozat alapjait. könnyű célpontot jelent tavalyról a vinyl, mint az hbo előző ’70-es években játszódó drámája, de az ember nem szívesen rúg bele a döglött lóba, valamint már az első pillanattól érződik az eltérő alkotói szándék, így nem is fair a hasonlítgatás -ugyanis david simon-ék csak háttérnek használják a korszakot (és annak minden megmosolyogtató kellékét), hogy elmeséljenek egy érdekes, szerteágazó, karakter-vezérelt történetet, nem hagyják, hogy a stílus vagy a nosztalgia túlságosan az előtérbe tolakodjon (még azzal is csak ritkán kérkednek, hogy az hbo-nál nem szokás spórolni a pilot-okon, csak néhány totálnál engedték el a gyeplőt). de nem is kell, hogy minden sarokról az arcukba robbanjon a popkultúra -egyébként sem lenne elég hely neki a sarkon a kurvák mellett... ennyi év után is meg tud lepni a csatorna merészsége, pedig nem ezek voltak az első pöcsök, amiket hbo logó alatt láttam, de persze a szex-iparról akkor érdemes forgatni, ha az ember nem riad meg attól, hogy nyakig lucskos lesz... no, david simon megint beszippantott a maga kis mikroverzumába, máris nézném tovább a folytatást, érzem, hogy nagyon groovy hetek várnak ránk... (#09.08.)