soroló

„we’re in a kill zone now.”

már nem először használják ezt a sorozat fináléinál: egy kicsit előkészítenek, majd robbantanak (ezúttal szó szerint), majd levezetnek, és vázolják, hogy mi várható a folytatásban... annak örültem, hogy sikerült tényleges feszültséget és tétet az epizódba préselni, mert sajnos ritka vendégek voltak ők idén. viszont le kellett írnunk egy hősi veszteséget is, és bár érett a búcsú, azért egy kicsit szomorú, hogy el kell válnunk a karaktertől (plusz én percekig rágtam a körmöm saul miatt, mert rohadtul nem lehetett követni, hogy melyik kocsiban ült az öreg szakállas)... be kell valljam, hogy megvezettek pár résszel ezelőtt az írók, mert meggyőztek arról, hogy végre rászánták magukat, hogy dar adal-t tegyék meg gonosznak, de a végére inkább visszafordították az öreg konspirátort az úton, és inkább rákenték a katonaságra az egész gebaszt... de ezekben a kifordításokban erősek voltak idén, mert az elnöknőről is a végére derült ki, hogy nem érdemelte meg a belé fektetett bizalmat... (#04.10.)

szerintem nem titkok, hogy nem igazán voltam oda ezért az évadért, mert annak ellenére, hogy elismerem azt az írói törekvést, hogy minél jobban reflektáljanak az aktuális világpolitikai eseményekre, nem éreztem azt, hogy az lenne a megfelelő út a sorozat számára, hogy kilúgozzák belőle az esszenciáját: a karfa-markoló feszültséget, a vállat nyomó súlyos téteket, a gyomorszájon vágó személyes drámákat -és megpróbáljanak a house of cards után loholni, hogy a washington-i politika mocskában megmártózzanak kicsit... nem állt jól a sorozatnak ez a módosított irány, és nem vagyok benne biztos, hogy szívesen mennék tovább velük ezen az úton legközelebb is... azt persze nem lehet kijelenteni, hogy ne lettek volna idén is működő dolgok, de ezek inkább a múltból örökölt elemek voltak -mondjuk a színészek, akik továbbra is magas szinten teljesítettek, főleg rupert friend mutathatta meg a tehetségét az összetett karakter-változásával (már csak ezért is volt értelme visszahozni quinn-t)... hjaj, sosem jó érzés az, amikor egy régi kedvenc nézése nyűggé válik, amikor tologatod csak kedvetlenül, mert tudod előre, hogy nem azt fogja nyújtani, amit elvárnál tőle, ami az igazi erőssége lenne...

„creating false stories doesn’t make democracy more equal. it harms it deeply.”

azt hiszem eddig elmulasztottam dicsérni rupert friend-et az idei alakítása miatt, pedig minden tiszteletet megérdemel, hogy ilyen nagyszerűen birkózik meg ezzel a bonyolult átváltozással, hogy úgy érzékelteti a karakter állapotát, hogy nem érezzük soknak. és nagyon örültem, hogy az epizód egy részét rá és claire danes-re bízták -és nem csak színészi szempontból, de volt bőven megbeszélnivalója ennek a két szerencsétlen sorsú ex-cia-snak... továbbra is örömmel hallgatom elizabeth marvel-t is a sorozatban, mert a hangjában megvan az az erő, ami miatt elhiszek neki minden szót, és azt kívánom, hogy intellektuálisan fölé tudjon kerekedni vitapartnerének -akiről valljuk be, csak egy fröcsögő szájú hazug jobbos, aki az agresszión kívül más kommunikációs formát nem ismer. és ez azért fáj, mert nap-mint-nap találkozik ilyenekkel az ember az internet pöcegödrében. és talán pont ez az, amiért nem akar olyan könnyen csúszni ez az évad, mint az eddigiek -mert fájóan aktuális... nem csak a cliffhanger előtti váratlan események miatt működött ez az epizód (számomra jobban mint az ideiek), hanem a színészi játék és a kirakósból összeálló kép megvilágosodása is sokat hozzáadtak. (#04.04.)

„i am the next president of the united states. sixty million people voted for me. who the hell voted for you?”

két olyan szervezet van, ami pillanatok alatt ki tud csinálni: a titkosszolgálatok és a média. és dar adal mesterien tudja kezelni ezeket, hogy pont a legkényesebb pontokra szúrjon velük... mert tudja, hogy az anyáknak ez a pontja a gyermekünk, úgyhogy carrie-t tovább szívatja a kislánya láthatásával, amíg ő vissza nem lép a tanúskodástól, és a leendő elnökasszony is összetörik, amikor a fiát pocskondiázzák milliónyian az internet pöcegödrében. és mindezt azért, mert egy faszkalap ragaszkodik a hatalomhoz... ja, nekem meg ez az egyik érzékeny pontom, úgyhogy jólesően felhúztam magam. kellett is már ez a vérpezsdítés, mert a rész elejét sajnos megint túl bő lére eresztették, mind quinn nyomozásán, mind saul hosszú menetelésén (a nagyon titkos zsidó rejtekhelyre) is lehetett volna vágni egy kicsit. viszont amikor átfordult az érdeklődésem, onnantól kezdve már nem csak a női oldal lett érdekesebb, de quinn felfedezései is jobban érdekelni kezdtek, és ugyanígy tudtam értékelni saul erős párbeszédét is a feleségével. pár cliffhanger-rel hagytak állva, hogy jövő héten nagyobb lelkesedéssel vessem rá magam a finálé-előkészítő részre. (#03.29.)

„-maybe you shouldn’t have been fucking a russian mole.

-well, coming from someone who fucked a guy in a suicide vest, that means a lot.”

el kellett telnie az évad nagyrészének, de végre megvan, hogy mi volt a céljuk a készítőknek, amikor felvázolták a fehér táblára az idei etapot: meg akarták tenni dar-t főgonosznak, és erősen arra mutatnak a jelek, hogy ez lesz az ő dicstelen elbukás-történetének az éve is... és amikor ez kikristályosodott bennem, akkor értettem meg azt is, hogy mi az igazi a bajom ezzel az évaddal -hogy nem csak a feszült izgalmakkal vették el tőlünk azzal, hogy még csak nyomokban sem tartalmaz terroristákat a szezon, hanem az igazi téteket is... mert a nagy perspektívák helyett maximum személyes drámákkal hozzák a minimális érzelmi töltetet -carrie nyitómonológja például működött ebből a szempontból. de jellemző, hogy a leghatásosabb szívtájéki szúrás max-től érkezett... btw, techguy, nagyon felépítették a rejtélyes intézményt, ahol már a megboldogult fbi-ügynökünk is járt, erre most max kiderítette, hogy csak egy szélsőjobbos internetes troll keltető, semmi több -ja, picit a válaszokkal is csalódásokat okoznak idén az írók... (#03.21.)

„i’m sorry to disappoint, madam, but if i were you, i’d watch your back because my country is not your friend.”

talán azért érezzük másnak ezt az évadot a korábbiaktól, mert sokkal jobban próbálnak fájóan aktuálisak lenni, mint eddig bármikor (drón-támadások ide, terror-fenyegetettség oda). ez ma főleg a média hatalmában csúcsosodott ki, ahogy pofátlanul gyártották az ál-hírt az újságírónak nehezen neveztető szar alakok, csak hogy a megválasztott elnök ellen hergeljék a népet (bár a forgatókönyv írása idején még nem tudhatták a készítők, hogy a valóságban ez pont fordítva lesz, azaz a megválasztott elnök és környezete fogja ontani magából a kamu-híreket) (szegény chris coy-nak mindig ilyen messed up figurák jutnak, mint ma is ez a zavarodott veterán -bár kétségtelen, hogy jól állnak neki ezek a szerepek)... az a durva, hogy dar adal-nak már nem is kell személyesen közbejárnia, hogy kicsesszen saul-lal, mert mások is könnyedén hátba-döfik a szakállas öreget, ha féltik a szaros életüket... elkezdtem örülni, hogy carrie jobban bevonódik a nagy ügybe, de aztán hamar kiderült, hogy csak egy újabb indokot kapott a magába zuhanásra... quinn és astrid szálán volt minden, dráma és paranoia, csak sajnos a kiszámíthatóság is felütötte a csúnya fejét... (#03.14.)

„do i like a fucking risk to you?”

érdekes döntést volt az írószobában, hogy ennyire megrágunk minden következményt, mert ez egyszerre jár azzal, hogy mélyebb lesz a történet, ugyanakkor a tempó kárára is megy ez az alaposság, és sajnos a nézői érdeklődést sem lehet így száz százalékosan fenntartani... pedig azért tudnak még váratlanul harapni, ha akarnak, például az iráni fejbelövős fordulatokkal meg tudtak lepni... ami viszont a kezdetek óta állandó, az az, hogy claire danes vállaira bármikor rá lehet helyezni egy komolyabb történetszálat, ő el fogja bírni a terhet (még ha mémmé is vált a sírós arca, amiből azért ma is mutatott bőven). és azon sem szoktunk nagyon meglepődni, hogy dar adal húzkodja a szálakat a pókhálója közepéről -azon már talán egy kicsit felhúzhattuk a szemöldökünket, hogy nem csak a nemzetközi helyzetet fokozza a saját érdekei szerint, hanem nagyon komolyan tud ütni a magánéletre is, ha épp’ úgy jön ki a lépés (vagy simán csak gonosz?) -úgyhogy ha tényleg mély drámát akarunk carrie vagy quinn körül, bőven elég, ha az öreg machinátort az életük közelébe engedjük... (#03.08.)

„more witch-hunts. great.”

talán azért tud kevésbé bevonzani ez az évad, mert annyira külön szálon folytatja mindenki a maga ügyleteit, szálazza a maga rejtélyeit -itt vagyunk az évad felénél, és még reményünk sincs, hogy igazán össze fog érni minden a végére. persze magukban a szálakban vannak erős pillanatok, de nagyon hiányzik egy markáns vezérfonál... de lehet hogy nemsokára elérünk arra a pontra, ahol a ’nagy összeesküvés’ majd mindent belep és összeköt... mert egyre erősebbek a jelek, hogy a nagy titkok leleplezéséhez a felsőbb körökben kell majd keresgélnünk, ott, ahol simán robbantanak newyork közepén, ha ez az érdekük, vagy ahol egy kíváncsiskodó fbi ügynök is simán feláldozható. de hogy eljussunk a nagy leleplezésig, addig még carrie-nek nyilvánvalóan sokat kell majd küszködnie és szenvednie... eközben saul megszállottan hajtja a moszad-szálat, még a konkurens oroszokkal is hajlandó lepaktálni, csak hogy közelebb jusson a rejtély megoldásához... és az új elnökasszonyt is próbálják közelebb hozni hozzánk -sikerrel, tenném hozzá, és ehhez elég volt egy érzelmes nagy-beszéd, valamint az, hogy elizabeth marvel-t kasztingolták anno... (#02.28.)

„sir, we’re looking for carrie mathison for comment on the attack.”

ez egy túlérzékeny világ, ahol mindenki túlérzékenyen reagálja le a helyzeteket... először azt hittem, hogy végig az lesz a koncepció, hogy a média szemszögén át nézzük meg egy támadás következményeit, és annyiban igazam lett, hogy a rohadék firkászok indítottak be bizonyos eseményeket. valahol nem tudom kárhoztatni quinn-t azért, mert megszorongatta a riporter-csajt, vagy hogy fegyverhez nyúlt, amikor az idiótára hergelt ’tüntetők’ durvulni kezdtek. aztán viszont elhatalmasodott rajta a paranoia, és félő volt, hogy tényleg csinál valami hülyeséget -főleg mivel a rendőrség sem volt a helyzet magaslatán, és a döcögősen működő magyar tek mintájára erőt akartak demonstrálni, mert az ilyen esetekben mindig a keménység a célravezető -nem... nem lesz meglepő, ha tényleg lesz alapja peter paranoiájának, mert ez már csak olyan sorozat, ahol mindig is magas volt az összeesküvők aránya... magát a bombatámadás következményeit elsősorban a megválasztott elnök-asszony szemszögéből néztük meg -vajon miért érzem azt, hogy ha mrs.clinton-t választják meg tavaly ősszel az amerikaiak, akkor a jobbos agyament tévések/rádiósok épp így szálltak volna rá, mint ahogy itt is bemutatják... (#02.20.)

„i’m an ex-spy, dar. i don’t pretend to be anything more than that.”

’eddig is voltak lassabb részei a sorozatnak, úgyhogy most lehet hogy nem is a lassúsággal van igazán bajom, hanem azzal, hogy nem tudják érdekessé tenni a sokfelé futó szálakat’ -és ez a mondat egészen negyvenötödik percig igaz is volt, aztán jött a nagy csavar... persze annyiban nem panaszkodom, hogy azért voltak jelenetek a durvulás előtt is, amikkel fel tudtak kissé pörgetni -például claire danes és f. murray abraham közös játékát mindig öröm nézni. és tulajdonképpen nem volt sok bajom saul közel-keleti kalandjaival sem -főleg azért, mert itt újfent érződött, hogy mennyire ki akarják egyensúlyozni a véleményeket az írószobában, hogy megadják a lehetőséget az izraelieknek is, hogy beleszőjék az álláspontjukat a sokféle igazság közé. ahogy otthon amerikában sem fekete/fehér a muszlimokhoz való hozzáállás (köszönhetően elsősorban carrie-nek), viszont a néger sráccal szerintem túllőttek egy kicsit a célon -mert oké, hogy túlhevült az ifjonti vére, de eléggé idegesítő a makacssága, ami miatt mindenáron közölni akarja a világgal azt, amit igaznak vél... de persze nem is a homeland-ről lenne szó, ha nem emelnének a tempón a negyedik epizód végén... (#02.13.)

„-i love the life that god has given me.

-how can you love making enemies?”

megnyomtam a stop-gombot az epizód végén, és az első hír, ami a szemem elé került, az az volt, hogy az irániak kijátszva az atom-megállapodást ballisztikus rakéta-tesztet végeztek -igen, az élet képes furcsa véletleneket összehozni, vagy csak az írók gondosan tanulmányozzák a valóságot... az viszont biztos hogy nagyon is tudatos döntés részükről, hogy mind a három főbb karakterünk ma keményített be először az évad során. mert carrie nem hagyhatta, hogy a nem teljesen átgondolt lépése miatt másnak kelljen szenvednie, úgyhogy előszedte a régi kapcsolatait meg a nem túl legális módszereit, hogy az fbi-osok tökére léphessen. saul némi izraeli segítséggel keménykedett, de attól még nem lett puhább az öreg, hogy nem ő maga csapta az asztalhoz a vonakodó iráni fickó fejét... az sem bántam, hogy a titkos akció után egy csepp magánéletet is engedélyeztek neki, mert a testvére révén a közeli-keleti konfliktus zsidó szemszöge is teret kaphatott a sorozat szövetében... (jut eszembe a zsidó nőkről, milyen szép volt már az a moszad ügynök, akit kurva-csaliként alkalmaztak!) quinn most épp a kommandós programot találta meg a zűrzavaros agyában, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan életveszélyes lesz a paranoiája... de egyébként sorolhatom itt a teljes szereposztást napestig, attól még nem fog megváltozni a tény, hogy mind közül dar adal a legkeményebb... (#01.30.)

„presidents don’t get chances. they get tested.”

azt hiszem ebben az évadban is lesz olyan szál, amin jól felhúzom magam -már ha tényleg igaz az, hogy az fbi képes bemártani embereket azért, hogy fel tudjanak mutatni valami eredményt. úgyhogy az iszlám srác szálát ezért nézem feszülten, hogy behoznak-e valami csavart vele kapcsolatban, vagy tényleg arra megy ki a játék, hogy anyázhassak egy egészségeset a kormányszervek elvtelensége miatt... quinn is ugyanilyen kettősséget kelt, mert persze, hogy sajnáljuk őt a sok szarság miatt, ami történt vele, megértjük amiért rossz passzban van, ugyanakkor azt kívánjuk, hogy bárcsak ott lehetnénk, hogy kirángassuk őt ebből a seggfej-állapotból. remélhetőleg az epizód utolsó jelenete segít majd továbblendülni neki ezen a nehéz időszakon -mert kifejezetten drámaira sikerült az, amikor quinn először látta a videót a halálközeli élményéről (és nem csak claire danes (már legendássá vált) sírós arca miatt)... egész megörültem max-nek, mert jó rég láthattuk már őt a show-ban, valahol a negyedik évadban tán, pedig fontos része ő is ennek az univerzumnak, és így, hogy carrie hazatért, már természetes, hogy az ő segítségét kéri -kvázi mindenben... azért hősnőnk még mindig nagy játékos, előadja a felháborodottat saul-nak, közben meg tényleg segít a megválasztott elnök-asszonynak -nagy kavarásokat várok még ezen a szálon is... (#01.24.)

„how do we deal with homegrown violent, do-it-yourself jihadists?”

a nyitó jazz-dallamoknál csapott meg az érzés, hogy mennyire hiányzott a sorozat -persze aztán hamar kiderült, hogy a rég látott szeretőm nem ölel magához melegen, hanem egyből a dráma mélyére lök... tudtuk jól, hogy quinn vissza fog térni, úgyhogy az volt a fő kérdés, hogy milyen sorsot szánnak neki az alkotók a halálközeli állapot után -és egy olyan utat választottak, ami pokol lesz a számára, és nem lesz könnyű elviselni nekünk nézőknek sem, legalábbis pocsék érzés nézni ezt a leépült agonizálást hosszú perceken át (főleg a drogtanyán lévő megaláztatása volt sok egy kicsit). de persze carrie nem hagyta magára, felvette ezt a keresztet (meg persze a szokásos arckifejezését is), hogy könnyítsen a terhein, és végig fog vele menni ezen az úton -úgy, hogy közben egy kicsit anya is lesz, és még a munkáját sem hanyagolja el... a készítők szokás szerint nem fekete/fehérben ábrázolják a világot, érdekes lesz látni, hogy ennyi év után újra hazai földön játszódnak az események, és olyan muszlimok kerülnek így a középpontba, akik amerikai földön születtek -és jól lehet majd lebegtetni a kérdést, hogy túlzóak-e a velük szemben végrehajtott hatósági intézkedések, vagy a szólásszabadság álcája mögé bújva tényleg radikális eszméket vallanak-e. de egyébként is egy baromi izgalmas időszakot választottak az évadhoz, mert ahogy a való életben is, úgy a sorozat világában is új elnök van, illetve elnök asszony (mert a fikciós világban több eszük van az amerikaiaknak), és már most érződik, hogy saul-éknak komoly problémáik lesznek az új főnökük elveivel, így kőkemény súrlódások várhatóak majd az évad során (és elizabeth marvel-t is szeretjük, még akkor is, ha ritkán játszik szerethető karaktereket). (feltűnő volt, hogy sokat volt az operatőr kezében a kamera, ez eddig is jellemző volt a sorozatra?) (#01.12.)