soroló

„1,776 miles of iron track, that is what i delivered! track upon which thousands of wheels will now revolve carrying on their axles the wealth of half the world.”

miután a helyére került a díszes arany-szög (csak hogy a nép is megkapja a maga puccos parádéját), miután még egy utolsó férfias mókában részt vettünk (azaz kedélyesen verekedtünk egyet a kocsmában), még meg kellett tenni néhány fordulót a két óceán között, hogy lelkileg megtisztulva hagyhassuk el a történetet... mert a férfiember olyan, hogy előbb az eszére hallgat, majd a kötelességeit veszi számba, pedig igazából mindig csak a szíve dobbanásait kéne figyelnie, és akkor nem lenne szüksége ezekre a vargabetűkre... kicsit furcsa volt látni bohannon-t kimosakodva a washington-i előkelőségek gyűrűjében, de persze ő sem érezte jól magát a smúzolós környezetben. ahogy a fegyver súlya is túl nehéznek bizonyult már, öt év alatt a vadnyugaton eltűnt belőle az a vadság, ami szükséges ahhoz, hogy katonaként gondolkozzon. csak egyetlen erényt tartott meg a korábbi életéből: a becsületét... nagyon örültem annak, hogy a másik fő búcsúzónk eva lett, mert az ő boldogságáért szurkoltam leginkább a sorozat alatt, szerettem volna, ha soha többé nem kell szenvednie, és talán így is lesz, és nyugalomra lel, valahol a naplemente irányába... ($$07.25.)

bár az évad első fele kissé ködbe veszik így egy év távlatából, abban biztos vagyok, hogy jót tett a sorozatnak, hogy bohannon-t elküldték a konkurenciához, ahol erősen lehetett építeni a kínai munkásokra... aztán idén, a botor módon kettészedett évad második felében már minden a búcsúról szólt -ezért jó, ha egy író-csapat tudja előre, hogy mikortól kell koncentrálnia a szomorkás végre. ugyanakkor egy-egy epizódon belül így megbomlott az egység, mert koncentráltan foglalkoztunk a témákkal vagy karakterekkel, így nem mindig került középpontba az, ami igazán mozgatta végig a show-t: azaz a vasút építése... de így is örömmel töltöttem minden egyes percet még a sárban ezekkel a karakterekkel, szomorúan várva azt a pillanatot, amikor a két sínpár, hosszú évek szenvedése után, összeér.

csípőről lógó hatalmas colt-ok. dohánytól barna köpések a porban. libbenő szalon-ajtó előtt strichelő kurvák. ördögszekerek a pusztában. western. nagyon sokáig semmit sem jelentettek ezek nekem, aztán a nagy sorozat-bummom idején érkezett egy új széria, ami átkattintott bennem valamit, és azóta már a műfaj rajongójának vallhatom magam. pedig egy gyakorló western-néző nem sok újdonságot láthatott benne, engem, mint zöldfülűt viszont könnyen magával tudott rántani a hangulata -valószínűleg épp valami poros és férfias dologra vágyhattam, és pont ezt kínálta a show. aztán persze elkezdtek érdekelni a karakterek, és így már meglett a kellő kötődésem is, hogy kitartsak a sorozat mellett, hogy velem maradjon öt és fél éven át megbízhatóan, mindenféle élethelyzetben, jóban és rosszban (például apám halála után is tartotta bennem a lelket). de szerencsére nem csak megszokás volt, hogy évente néhány hétre gőzmozdonyra pattanok, hanem szívesen vettem részt a változatos kalandokon -mert az írószobában mindig gondoskodtak arról, hogy legyen egy határozott haladási irány, és szerencsére nem csak abból eredt a változatosság, hogy az építkezéssel együtt költözött az egész csapat is, hanem sokszor képesek voltak megújulni, lezárni szálakat, új karakterekkel új fejezetet nyitni. gondoljatok csak bele, hogy milyen messzire jutottunk a főhős kezdeti sematikus bosszú-szálától, hogy hogyan vált bohannon a vasút legfontosabb emberévé (de ugyanígy meg lehetne nézni eva vagy mickey karakter-ívét is. oké, durant önző mocsok volt és az is maradt, de vannak emberek, akik képtelenek változni...). nagyon ritkán volt olyan, amikor azt éreztem, hogy nem céloznak elég jól a készítők, de talán csak mr.ferguson történetének befejezésekor panaszkodtam igazán... no meg néhány technikai kérdésben voltak szájhúzásaim, de egyfelől az az én hibám, hogy a szemem ilyen könnyen kiszúrja a digitális kamera használatát (aminek a képi világát ledobja magáról a western-hangulat), ugyanakkor ahogy teltek az évek, úgy érkeztek egyre tehetségesebb rendezők a csapatba, és ők el tudták takarni ezt a(z anyagi jellegű) hiányosságukat... no, érezhetően nem akarom, hogy befussunk a végállomásra, de sajnos minden út véget ér egyszer. de nem szomorkodom, inkább hálás vagyok, hogy kitágult a világom a sorozat által, így mindig mosolyogva fogok gondolni rá akkor is, amikor lelkem újra-és-újra cowboy-kalapba öltöztetem...

„i’ve learned never to bet against cullen bohannon.”

meglepődtem először, hogy eva és bohannon milyen szívélyesen köszönti egymást, mert nem esett le, hogy a környék legjobb vasúti szakértője milyen régóta is van távol az eredeti csapattól. azoktól az emberektől, akik szerencsére fontos szerepet kaptak itt a végén, de ez így van rendjén, így érünk szépen körbe -vagy inkább azt kéne írnom stílusosan, hogy így kapcsolódik össze minden sín... várható volt, hogy a végjátékban elkészül a nagy mű, de sokat hozzá tudtak tenni a jelenethez azzal, hogy előtte megteremtették a verseny-szellemet, hogy érzelmileg át tudták adni annak a jelentőségét, hogy be lett ütve az utolsó szög is a sín-pár mellé... jó, hogy már azzal is elkezdtük foglalkozni, hogy mi lesz a karakterekkel később, hiszen az élet nem áll meg attól, hogy egy nagy feladat véget ért, attól még meg kell szerezni a betevőre valót a következő napon is... persze a legfőbb kérdés az lesz, hogy bohannon lelke meg tud-e nyugodni, hogy jár-e neki a feloldozás... (a rendezés is hozta a hangulati elemeket, az újságírós kezdés is egyből elkapott, de az utolsó roham a napfelkeltével olvasztotta el igazán a szívem.) ($$07.22.)

„we’re not building a railroad, mr.bohannon. we’re building a bridge. across the great land of ours linking europe and the orient.”

valamiért tele volt a mai epizód a választott idézetemhez hasonló kinyilatkoztatásokkal (a gazdaságról, a jövőről), de belefér, ha a karakterek egy évben egyszer okosabbak az átlagosnál... a másik dolog, ami több volt ma az eddig megszokottnál, az a távol-keleti nyelvhasználat (sajnos ahhoz nincs fülem, hogy mandarin vagy kantoni-e amit beszélnek a kínaiak a sorozatban) -de nem is meglepő, mert ma különösen hangsúlyos volt a szerepük a central pacific (és bohannon életében). láthattuk, hogy vezetett az út a tengeren át, hogyan emelkedhetett ki valaki közülük. azt is hittem az elején, hogy végre eljött az idő, hogy mr.chang-ből erős nemezist faragjanak, aki mosolyogva intézi a mocskos ügyleteit, ugyanakkor jól ismeri a kungfu összes mozdulatát, de aztán meglepő módon rövidre zárták a történetét, mert bohannon annyira cool, hogy még ellenségre sincs szüksége... (pedig még érdekes párhuzamot is kezdtek pedzegetni azzal, hogy hősünknek is voltak rabszolgái, igaz, ő nem bánt velük úgy, mint mr.chang a kurváival). gondoltam, hogy arra megy ki a játék, hogy bohannon mellől elvegyék a szerelmet is, hogy csak a vasút lebegjen a szeme előtt, de aztán úgy tűnt, hogy nem ez a helyzet, majd mégiscsak visszacsavarták a dolgot -ja, a nőkön nehéz kiigazodni... ($$07.14.)

„america’s an awful bitch. i’m done with it.”

egy flashfoward, durant életének alkonya kellett ahhoz, hogy végre megcsapjon az elmúlás érzete, hogy realizáljam, hogy igen közel a sorozat vége. (valahol elégtétel volt látni nincstelenül a nagy szarkeverőt, ugyanakkor kicsit csalódás is, hogy nem bohannon lett a végzete...) nem gondoltam, hogy ennyivel a vége előtt bevállalnak egy olyan epizódot, ahol nélkülöznünk kell a főhőst, mert rászánjuk az egész időt erre a szomorú kimenetelű ál-elrablásra. de azért nem kell orrot húzni, mert aggattak a fő történetre bőven kiegészítő csecsebecséket, például az íreket, és elsősorban mickey lelkivilágát. de az is jó volt, hogy nem új arcok érkeztek a városba rendet tenni, hanem régi ismerőseink, de logikus is, hogy egy ilyen horderejű eseménybe be kell vonni a wyoming-i kormányzót is. ami viszont igazán drámaivá tette az egészet, az nem is a halál, hanem hogy mr.durant-nak ilyen kevés juthatott abból, amit általában boldogságnak nevezünk... (de vajon a lelkiismeretét nyomó súly hatással lesz-e a későbbi életére...?) ($$07.05.)

„every breath you take with this in your hand, is a challenge to god.”

nem lehetett könnyű az élet a vadnyugaton, amíg mr.nobel meg nem ajándékozta a világot a találmányával, a dinamittal... mindig jó látni, amikor behoznak a sorozatba a vasútépítés felgyorsításához használt újdonságot, lehet érzékelni így, hogy milyen tempóval halad a kor, plusz az is benne van a levegőben, hogy hőseink mindent meg akarnak tenni, hogy úttörők legyenek ezeken a kietlen tájakon. a nitroglicerin most ehhez hozzáadott egy jó adag veszélyes elegyet is, mert aki a közelében merészkedik, az életveszélyben van. már harmadik hete hangoztatom, hogy bármennyire is közel állnak hozzám ezek a karakterek, most nem az ő drámájukra vagyok kíváncsi, hanem a nagy történetre, a vasút-építésre, de ma a rész végére be kellett látnom, hogy csak úgy tud érdekes lenni ez a nagy történet, ha törődök ezeknek a karaktereknek a sorsával... mert csak úgy alakul ki bennem igazi feszültség, ha aggódok bohhanon-ért és a cuki kínai szeretőéért, amikor azok ketten állnak neki fúrni az életveszélyes alagútban... (nincs bennem kor szerinti diszkrimináció, mert lehet egy színésznő negyvenen felül is, ha szépen kerekednek a mellei a ruha alatt, akkor azokra fogok koncentrálni, és nem arra, amit mond...) ($$07.02.)

„family is a cherished gift from heavenly father. marriage is a sacred vow. you would return his gifts?”

vannak sebek, amik sosem gyógyulnak be, amiket mindig tisztítani kell -legyenek ezek tényleges sebek a testünkön, vagy elvontabban értelmezve lelki sebek... és bohannon-nak nem csak a láb-sebét kell tisztítania, hanem kellett neki ez a két rész a visszatérés után, hogy lerendezze a lelki dolgait is, maga mögött hagyja a nemezisét és a családját, hogy a teljes figyelmét a vasútnak szentelhesse (meg persze egy formás távol-keleti testnek...). de másoknál is érezhető ez az átpozicionálás, mert eva-nak sem elég már, hogy megvan mindene, amiről csak álmodhatott kezdő kurvaként, kell valami új cél. és mickey is megelégelte a kocsmabűzt és a megvetést, igazi tisztes megélhetést szeretne magának. van aki persze sohasem változik, mert mr.durant, amíg világ-a-világ, addig nyerészkedni fog, függetlenül attól, hogy ehhez hány emberen kell átgázolnia... no, letudtuk a kötelező köröket, most már tényleg szeretném bohannon-t a sínek mellett is látni egy kicsit... ($$06.22.)

„no man tortures his enemy if he must torture himself in the process.”

mielőtt még a vasút felé fordultunk volna, volt egy ügy, amit le kellett rendezni -egy a kezdetektől velünk lévő ronda ügy... minden figyelmünket a bohannon/svéd ellentétnek szenteltük, és örülök, hogy rászántuk erre a klasszikus konfliktusra a teljes játékidőt, mert így kaphatta meg ez a szál a méltó lezárását (valószínűleg tanultak az írók medvés esetből...). azon már nem lepődök meg, hogy a végén próbálták elérni, hogy egy kicsit szimpatizáljunk az ördögi kétszínű gonosszal, és istenuccse, jó úton jártak... mert látni azt, hogy a jóvágású gazdasági tisztet hogyan tették tönkre a déliek a háború kegyetlen időszakában, majd a végén ott voltak azok a kérlelő szemei is, hát valahol belül megesett rajta az ember szíve, még ha öt éve szeretve utáljuk is a karakterét... kell egy kis megértés ahhoz, hogy bohannon miért ezt az utat választotta ahelyett, hogy ott a folyóban rövidre zárta volna az epizódot, hogy miért kockáztatott ennyit a törvényes igazságszolgáltatásért, de mivel eddig is benne volt a karakterben ez a makacs becsületesség, hogy minden szalmaszálhoz ragaszkodik, ami megmentheti a lelkét, így talán átérezhető az útja. meg egyébként is, akkor kevesebbek lettünk volna ennek a két nagyszerű színésznek a jutalomjátékával... (ha meglátom michael nankin nevét a stáblistán, mindig jobban figyelek a fény-kezelésre, és sohasem hagy cserben, mert mindig jól látható, hogy ő az egyik legszebben fényképező rendező a tévés szakmában.) ($$06.13.)

„as much as i pretend i hate it, the detestable thing i want is power, and power means politics.”

valahogy történelmibb lett a szivarfüsttől nehéz levegőjű szoba, hogy grant elnök úr is ott ült a tárgyaló felek között. az viszont már egy sokkal gyarlóbb emberi vonás, hogy rajta és bohannon-on kívül mindenki az asztal körül csak egyetlen dolgot nézett -a saját érdekeit, egészen pontosan a saját erszényét... a végén szerencsére a nagy alkudozásban győzött az eszme, erős (ámde nemtelen?) küzdelem alakulhat ki a végére. most már biztos vagyok benne, hogy a két vasút találkozásával fogjuk zárni a sorozatot (nagyon helyesen). persze addig még lesznek kitérők, mert a svéd gyilkosan csepegtetett szavai nem okoztak igazi sérüléseket, így neki magának kell kezébe vennie a fegyvert, hogy igazán bántani tudja az örök ellenfelét. eközben ava-nak is kezébe kellett vennie a fegyvert, aminek nem örülök, mert szegényt megállás nélkül ilyen szituációkba kergetik az írók. tudom, hogy a nőknek kemény volt a vadnyugaton, blablabla, de egy kis megnyugvást igazán kaphatna már a hányattatások közepette... ($09.01.)

elég hülye szokása az amc-nek ez az utolsó évad kettészedés, mert hét rész édeskevés ahhoz, hogy igazán belelendüljünk. ráadásul gonosz cliffhanger-rel kell most várnunk a jövő évet, és ettől nyílik ki igazán a bicska a kézben. az eddig lement részekről kevés újdonságot tudnék mondani, hozta az elvárt színvonalat és hangulatot, még annak ellenére is, hogy mertek változtatni a készítők ilyen kevéssel a vége előtt, de bejött a hazárdírozásuk, mert nem vált hátrányára a sorozatnak, hogy egy rakás új karakterrel gazdagodott -kicsit az eddigiek kárára.

„it’s son’s duty to bury father.”

jól belesimul az idei vonalba, hogy bohannon-t és a kínai lányt közös kalandra küldték -egy szomorú közös kalandra... most így belegondolva elég western-es az, ha valakit a vadonon keresztül visznek az utolsó útjára. persze jöttek a (vizes) akadályok is, mert azok is kellettek, hogy ez a két meggyötört lélek, akik oly’ sok mindent vesztettek már el, most egy kicsit közelebb kerüljön egymáshoz. kizárólag lelkileg, ráér még a testi közeledés (jól dolgoznak a sminkesek/jelmezesek is, mert látványos a különbség mei fiú és lány alteregója között). ha ez nem lett volna elég, egy várossal arrébb is örülhettük egy nagy egymásra-találásnak, de szenvedtek már eleget azok a nők is, hogy kicsit könnyítsenek egymás szívén összekapaszkodva (itt is kétséges a fizikai kapcsolat, bár nem tartom kizártnak). némi főszál is feltünedezik a dombokon és tavakon túl, a mormonok lesznek a kulcs –remélem nem csak a dolgok felkavarásában lesznek jók. ($08.24.)

„such a western notion that the past does not matter. that the past can be forgotten.”

bármerre jársz, a kereslet/kínálat elve működni fog. mert bármire vágysz, legyen az fegyver, kurva vagy bérgyilkosság, mindig megtalálod majd a megfelelő embert, aki a megfelelő összegért fogja neked szolgáltatni a megfelelő árut. vagy csak megpróbál rádsózni valami szemetet. esetleg a képedbe hazudik a saját nyerészkedése okán. légy óvatos, sosem tudhatod, főleg ezen a vadvidéken nem... ilyen rohadékot írni, mint ez a mr.chang, akinél mindig odaengednek, hogy már-már higgy a mosolyának, aztán jól hátbaszúrnak. mert durant-nek legalább már nem hiszed egy szavát sem. a svédnek meg főleg nem, és szerencsére bohannon sem teszi már (először üt, aztán kérdez, nagyon helyesen), de még ez sem lesz elég, hogy ne szítsa fel az ellentéteket a városban ez a körmönfont kurafi. (pont meg akartam keresni, hogy milyen növény kivonatából készült az a lötty, amin a pennyroyal felirat virít, de aztán gyorsan fel is használták az epizódban a nők -női dolgokra... na, csak kigugliztam: csombormenta.) ($08.18.)

„the only thing worse than a weak-backed leader is a shit-brained engineer.”

vajon volt-e már a western-filmek/sorozatok történetében olyan, amikor kihagyták azt az emblematikus jelenetet, hogy valaki belép a krimóba, és az ott szórakozó söpredék egyből elhallgat? most már itt is kipipálhatjuk ezt... a hangulatos (és mulatságos) nyitó-jelenet után azt hittem, hogy most kapjuk meg azt a részt, amiben kitekintünk keletre, a régen látott régi ismerőseinkre, de ez csak részben lett így, mert azért vissza-visszavágtunk bohannon-ékra is. pedig szerintem nem lett volna elvetendő ötlet, hogy egy kicsit megpihentetjük a súrlódásaikat a kínai munkásréteggel, és csak durant morgásait hallgatjuk, meg persze a pofonok hangját, amit a vörös-képű írek osztanak ki egymás között. mindenesetre jó volt kicsit viszontlátni az újságíró-nénit és a madame-ként helytálló eva-t. meg persze az egész piától bűzlő bagázst... ($08.11.)

„-this is america. ain’t nobody belongs to nobody. we fought a war over it.

-but we still chinese.”

tényleg nem csak a változatosságért hozták be a kínaiakat, ennek örülök, kezdünk belemászni a kultúrájukba, néhány flashback-kel jobban megismerhetjük őket. sajnos az várható volt, hogy két különböző nép együttéléséből súrlódások lesznek, azon meg nincs semmi meglepő, hogy a fehér ember az, aki nem tud együtt élni a másikkal... de hé, ez amerika, itt mindenki egyenlő -lesz majd egyszer... eközben a svéd barátunk is aktivizálja magát, ő a saját népe közt szít ellentétet, mert nem bírja megállni a kígyó természete, hogy ne az ő kezébe csússzon át az irányítás. eközben bohannon mindenhol felbukkan, és csak ugyanazt a mantrát szajkózza, mint öt éve minden egyes epizódban: csak a vasút számít, minden más mellékes... ($08.04.)

„si bing.”

mindig olyan fura nyáron ennyi havat látni, ráadásul most bedobtak minket egy jó nagy kupac közepébe... várható volt, hogy öltözködési problémák jönnek majd elő a kemény télben, csak én a kínaiaknál vártam ezt, ezért volt jó húzás, hogy a mormonok lába fagyott le. de persze a svéd megoldotta a problémát, a jég hátán is, tudjátok... de azért a kínaiaknál is volt, amire ráhibáztam -már az évadnyitó elején, csak aztán elhessegettem magamtól a gondolatot. mert elég volt megszólalnia az ifjú keleti embernek, mire én: ’de hisz’ ez...! ja, nem...’. bármennyire azt mondják, hogy a kínaiak milyen egyformák, azért rá lehet érezni a különbségekre (oké, bevallom, a főcímben is volt egy gyanús női név...). …hogy megérte-e ennyit küzdeni a mély hóban? még nem tudhatjuk a történet szempontjából, de az epizód jó volt -a sok küzdelemnek hála is, ez viszont már tudott... ($07.27.)

„my daddy says we’re to be nice to you on account of you’re real lonely.”

költözhettünk egy kicsit nyugatabbra, átszerződhettünk a konkurens vasút-társasághoz, igazából nem sok minden változott ezen a zord vidéken. bohannon még mindig a legbecsületesebb ember ameddig a szem ellát, így törvényszerű, hogy ellenségeket gyűjt maga köré -most épp’ egy pénzéhes kínait (és persze ott van még a két ősi nemezis is a háttérben, a svéd és mr.durant). mert most már nem csak a tanulmányainkból derenghet az, hogy az amerikai vasutat a kínaiak építették, hanem a sorozatnak is aktív részesei lesznek. és nem irigyeljük őket a munkájukért... mert nem csak az építkezéskor / robbantáskor vannak életveszélyben, de nem úgy néznek ki, mint akiket felkészítettek a hegyekben való áttelelésre. vagy arra, hogy egy saját népük-béli fog felettük basáskodni. volt izgalom, volt moralizálás, voltak szép képek a hegyekről, a szokásos minőségben kezdte meg a sorozat a (szinte) utolsó kapavágását. ($07.22.)