soroló

„this is what happens when we let fear guide us.”

írói szempontból megértem, hogy feszültséget kell generálni a sztoriba, ennek ellenére szívemből utálom, ha ennek érdekében túlságosan naivvá teszik a karaktereket, akik önként sétálnak bele az összes csapdába, és sosem tudják levonni a megfelelő következtetéseket... mert itt ez az intelligens szuper nő, aki egy férfi minden gyanús mondatára csak bólogatással reagál, aztán csodálkozik, amikor a rosszfiúk leláncolják... de nem jobb jimmy olsen sem, aki azt hiszi, hogy épp bőrrel megúszhatja azt, ha a közvélemény előtt tolja az új-fasiszták szekerét (mégha kényszerből is teszi ezt)... és j’onn is abban a korszakában van, amikor mindenkiről a legjobbat tudja csak feltételezi... viszont manchester black-ből egy egész összetett karaktert sikerült kihozni azzal, hogy a szürke-zónába lökték, azaz hogy a végső célja pozitív, csak az odavezető útja van hullákkal és árulással kikövezve, így nehezen lehetne igazán pozitív karakternek tekinteni... az epizód érzelmi gócpontja lena köré összpontosult, és nagyon érdekesnek tűnik az út, amelyen elindították őt az írók, bár az kicsit furcsa volt, hogy a bűntudatát négy éves koráig vezették vissza... (tényleg építettek az érkező űrlényeknek egy helyi ellis island-et? és erről eddig miért nem volt szó...?) (×05.03.)

„if she gets any more dolores umbridge-y, i’m going full weasley twin.”

lehetne kérni, hogy többet lássunk abból, ahogy manchester black szétveri az idegengyűlölő náci mocskok fejét...? félelmetes látni egy fikciós történetben is, ahogy a félelem kihozza az emberekből a legrosszabb agressziót, amikor a családjuk védelmére hivatkozva támadnak ártatlan családokra, mert akkor biztos, hogy megnyugvást talál a hófehér lelkük... és annak ellenére, hogy kép-alkotó berendezéssel manipulált alien arcokról és tűzokádó sárkányokról is szó volt az epizódban, félelmetesen realistán ábrázolták a szélsőségesek szervezkedését (még az olcsó tiki fáklya is ott van a kezükben, amivel az igazi neonácik vonultak karolina-ban nem is olyan rég)... ez az egész ügy mindenkiből a legrosszabbat hozza ki, lena-t is tévútra viszi a tenni akarás, mert biztos hogy nem lesz jó vége, hogy szuper-embereket akar létrehozni, akik a frontvonalban állhatnak majd egy hipotetikus idegen-támadás esetén... sam witwer-nél egyre nehezebb a szimpátiámat fenntartani, mert annyira tökéletesen hozza a tenyérbe-mászó, tudálékos klán-főnököt... (tényleg egészségügyi problémái vannak nia-nak, vagy valami titkos éjszakai tevékenység miatt ilyen kialvatlan...?) (×04.16.)

„you will become invincible. the human weapon that will rid this planet of all roaches. mankind’s true hero.”

szóval utálunk mindent, ami idegen, de gond nélkül csinálunk egy emberből szuperlényt -alien technológia segítségével. csak én érzek itt ellentmondást? mondjuk az epizód egy része arról szólt, hogy ne ítéljünk elsőre, so... mert bizony megint az emberek voltak a megtévelyedettek, még amikor egy űrlényről derült volna ki, hogy egy szívtelen szörnyeteg, akkor is jött a fordulat, hogy egy összetört szívű ember tehető felelőssé minden drámájáért... de a katonaságtól érkezett főnök-nénivel is hasonlót játszottak, becsempészték a bizalmunkba a megnyerő viselkedésével, aztán mégiscsak a negatív oldalra lökték őt is... nem mondanám azt, hogy ez az epizód volt a sorozat technológiai megvalósításának a csúcsa, a ’kiszippantott’ lények elég bábú-szerűek voltak, de a nagy csata alatt is volt bár szemet szúró effekt -lehet ám, hogy azért tudtam figyelni ilyenekre, mert most kevésbé kötött le ez a történet, mint az előzőeknél... (heh, j’onn úgy gondolja, hogy ha nyomozónak áll, akkor kötelező kalapot viselnie...?) (×04.05.)

„heroes go out there, even when they know something bad’s gonna happen. that’s what makes them heroes.”

melissa benoist merre kódorgott az elmúlt két hétben, hogy ilyen limitáltan vett csak részt a saját sorozata forgatásán? színház vagy más meló? mert ne mondja nekem senki, hogy a teljesen takaró maszk alatt ő ugrált a díszletben... de most már nem lesz kifogása, vissza kell térnie, kettős szerepben is... igaz, a többiek is elég érdekes sztorit kaptak ma is, hogy kevéssé fájóvá tegyék supegirl minimális jelenlétét, j’onn az apja szellemi hagyatékával és a saját dühével küzdött, mert persze a pacifizmusát hibáztatja, hogy elfajultak a dolgok a környéken, alex meg önmagában kételkedik, abban, hogy nem válhat hatékony vezetővé, és persze magát hibáztatja az összes rossz dologért, ami az elmúlt időszakban történt a környéken... egy új hős is felbukkant a színen, ropogós közép-angol akcentussal és suhogós hosszú bőrkabáttal dobva fel a show-t. meg persze egy nagy adag drámával, hiszen ő is pont azt érzi, mint j’onn (és mint mi nézők), hogy düh nélkül már nem lehet kibírni ezt a fékezhetetlen idegen-gyűlöletet. (az egyik alien-t jól lenyúlták a penge 2-ből, de szerintem del toro örül, ha a csúnyácska gyermekeit máshol is viszontláthatja...) (×03.31.)

„without continual growth and progress, notions such as improvement, achievement, and success, have no meaning.”

jó látni, amikor egy fontos gonosz-karakterre tényleg rászánják az időt az írók -mondjuk úgy, ha végigvezetik a negatív szereplővé válás útján egy flashback-epizódon keresztül... és bár elborzasztó volt látni, ahogy egy értelmes ember ilyen ütemben radikalizálódik, mint most lockwood professzor, logikusnak érződött az útja, ahogy folyamatosan rúgta ki alóla az élet a mankókat, és így már csak abba a toxikus nevelésbe tudott kapaszkodni, amit az apjától kapott (xander berkeley utálatosan is erős vendég-alakítást hozott)... és mindebben az volt a nagyszerű, hogy a karakter változásának sarokpontjait beépítették a sorozat eddigi történelmébe, egy-egy világrengető kulcs-esemény befolyásolta az ő élet-szemléletét is... és ami igazán erőssé tette ezt az epizódot, az az alsó nézőpont volt, azaz hogy lockwood-ékkal jobban megérthettük azt, hogy az átlagos kisember miként éli meg azokat a radikális változásokat, amit a világűrből érkezettek egyre erőteljesebb jelenléte jelent. hogy tényleg előfordul, hogy elveszik a munkádat. hogy a felelőtlenségük a családodat és az egzisztenciádat fenyegeti. így az eszem fel tudja fogni, hogy miért radikalizálódnak ezek az emberek, még ha a lelkem tiltakozik is mindaz ellen, amit vallanak... (×03.25.)

„it doesn’t matter where we were born because we are all the same. the character of a person or alien is not defined by where we are from, but by what we do.”

óh, már most bizsergek az évad fő témájától -szerintem tudjátok már rólam, hogy mennyire érzékenyen érint a kirekesztés témaköre, és most már látható, hogy az írószobában mennyire beleálltak ebbe probléma-halmazba ezúttal. és pontosan tudom előre, hogy mennyire inni fogom supergirl pozitív szavait minden alkalommal, amikor az egyenlőségről és az elfogadásról szónokol, és mennyire gyűlölni fogom a gonoszt, amiért előszedi az összes bullshit toposzt, amit a populista szalon-nácik pufogtatni szoktak, az ’elveszik a munkátokat’-tól a ’meg kell védeni a gyerekeinket ezektől a másoktól’-ig... és jól is játszanak az írók a mai világunkban sistergő bizalmatlansággal és lappangó gyűlölettel, fájdalmas nézni ezt a húsbavágó analógiát... kezdem terhesnek érezni, hogy kara nem mondhatja el magáról az igazat lena-nak, mert oké, hogy ma poénra vették, hogy nem tudott átöltözni a supergirl-ruciba, de hosszútávon fárasztó lesz, ha mindig ilyen trükkökkel kell operálnak majd... nia-ról az első benyomásom is pozitív volt a nyitányban, de most még közelebb került a szívemhez, ahogy beavatta james-t a transzszexualitásának titkába, és főleg azzal, ahogy bátran kiállt a marcona pizza-készítők elé -mert nagyszerűen reprezentálja, hogy mennyire meg tudja erősíteni valakinek a jellemét, ha egész életében harcolnia kell azért, hogy elfogadják őt a saját valójában. (×03.19.)

„this was a hate crime, no doubt about it.”

alex danvers utálja a változásokat, pedig (ahogy egy sorozatban illik), folyton változik körülötte minden, a szereplők és a szituációk egyaránt. ő is például (új hajjal) főnökként rúgja már szét a seggeket... kara-val elsőre úgy tűnik, hogy minden oké, aztán persze elkezdenek rá omlani a problémák, hogy elhalványuljon az állandó optimizmusa, az a hamis képe, hogy a földön mindenki kedves és szeretettel-teljes lett hirtelen... azért sem lenne ez egy valós kép, mivel láthatóan az évadot analógiaként akarják használni az írók a mai amerikára, ahol egyfelől nagy előrelépések történtek a különböző emberek elfogadásában, ugyanakkor ott az a masszív csoport is, aki senki más nem tud elviselni, csak azt aki pontosan ugyanannyira fehér és felsőbbrendűnek gondolja magát, mint amilyenek ők maguk -persze a sorozatban a különbözőséget elsősorban az űrlények jelentik, de mindenki érti, hogy ők itt az a kisebbség, akikre lehet mutogatni, és rávetíteni az összes frusztrációt... sam witwer még csak a hangját adta az új gonoszhoz, de már ez is nagy fegyvertény, mert ő pont ebben a legjobb, rhona mitra viszont már az arcával is hozzájárult a gonoszkodáshoz -aki viszont az újoncok közül a legszimpatikusabb volt, az a catco-s kis-kara hasonmás, nia nal (azaz a kvázi újonc nicole maines). és remélem, hogy az ő szerepeltetése azt is jelenti, hogy végre újra több időt fogunk tölteni a szerkesztőségben... (jaj, és majdnem kihagytam tiya sircar-t, akiért a starwars-os szívem már évek óta dobog!) (×03.13.)