soroló

„the very last dick”

aaaaaanyira elcsépelt lett volna, ha hőseink közül valamelyik megint lelép a nagy döntés előtt, mert számtalanszor láttuk már őket berezelni és kereket oldani, ugyanakkor hiteltelen lett volna egy habos/babos esküvő is, mert az nagyon nem jimmy&gretchen lett volna -de azt hiszem stephen falk megtalálta a tökéletes középutat számukra, miközben kicsit elolvasztotta a szívünket a végére... nem volt rossz a tippem az évad közepénél azzal kapcsolatban, hogy a nyilvánvalónak tűnő flashforward-oknál lesz valami csavar, lett is, és nagyon tetszett, ahogy a magyarázatot is egy csavarral illesztették be az írók a finálé eseményeibe, még pont egészséges mértékben zavarva össze egy pillanatra a nézőket... edgar miatt egy jó adag komorság ült a hangulatra, de azért a többi kiegészítő emberrel egész jól kompenzáltak egész odáig, amíg el nem tört a mécses mindenkinél. de hé, esküvőkön szabad sírni, nem...? (stephen falk rendezőként is erősen tartotta a gyeplőt, tetszett, ahogy a medencés udvaron suhintotta a kameráját.) (×04.04.)

csak annyit szerettem volna kapni az utolsó évadtól, hogy lássuk kicsit gretchen-t és jimmy-t egy viszonylag stabil kapcsolatban működni, és ez a vágyam teljesült is, mert bár voltak kisebb amplitúdójú probléma-görbék (véletlen szopás, gretchen tánca a betegsége körül), azért jól elvolt ez a két lökött most együtt... az évad szerkezetével sem volt bajom, hogy minden az esküvős finálé felé mutatott (még a dramaturgia megbolondításra behozott flashfoward is)... igazság szerint szívesen töltöttem együtt az időmet még egyszer utoljára ezzel a csapat lükével, akik addig vergődnek a magánéleti béklyóikban, míg boldogan meg nem halnak...

mint egy igazi párkapcsolat, olyan volt a viszonyom ezzel a sorozattal -az elején elvakított a nagy szerelem, hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam a hajmeresztő kalandokba, aztán mikor csillapodtak a nagy érzelmek, akkor megmutatta a kevésbé szép arcát is, amit nem viseltem túl jól, majd megbékéltünk egymással, és finoman duruzsoló szeretetben töltöttük az utolsó éveinket... cinikus egyedülállóként is szükségem van arra, hogy párkapcsolatokról szóló történeteket nézzek, bár nagy segítség tud lenni, ha a történet szereplői hozzám hasonló cinikusok, akik hevesen utasítják el a hagyományos kapcsolati értékeket, ezzel kockáztatva azt is, hogy kiégetnek mindent maguk körül... nagyon szerethető volt a két főszereplő körüli őrült kompánia is, akik az extrém (vagy akár ordenáré) poénokkal egyensúlyozták a fel-felbukkanó komorságot... évek óta nézem ezt a magánéleti karambolt, és jól el is voltam vele, de csak most a végén jöttem rá, hogy kötődtem hozzá annyira, hogy hiányozni is fog -pedig már a főcímben is nyíltan kimondta a kezdetektől: ’i’m gona leave you anyway’...

„it’s the day before my fucking wedding, and you know nothing about me!”

még az esküvő előtti utolsó napból is ki tudják facsarni a keserűséget az írók... oké, persze, voltak vidám pillanatok is, mert edgar úgy tervezte meg a búcsúnapot, hogy a pozitív benyomások elnyomják a végén csapódó dráma-bombát (az a curling-jelenet, hehehe), és hát becca-ék is hozták a szokásos pénzéhes önmagukat, de azért jó sok felgyülemlett negatív érzésen kellett átrágnunk magunkat -főleg gretchen-nel, egészen a gyerekkorától (kösz, hideg anyu, hogy ilyenné formáltad a gyermeked, égj boldogan a pokolban!)... és a két főszereplőnk meghálálta a nagyjeleneteiket, és így még erősebben tépték ki a szívünket... (végig bosszantott, hogy senki sem takarította fel a metaforikus poharat, de szerencsére a készítők sem felejtkeztek el az életveszélyes csattanóról...) (×03.29.)

„another great living novelist felled by the studio system, like f. scott fitzgerald or chuck palahniuk. how utterly cliché.”

nem nagyon kívánta a szervezetem így éhgyomorra ezt a megzuhanást, és a rom-kom klisékkel ellentétben ennél a sorozatnál nem vagyok meggyőződve arról, hogy a lelki mélypontot happyend követi majd... mondjuk jimmy egynapos depressziója még kezelhető volt (főleg a szépen fényképezett beállításoknak köszönhetően), a gretchen szál meg aya cash miatt működött igazán, aki (főleg a nagyjelenetben) beletette a lelkét az összeomlásba... (×03.23.)

„remaining interesting as individuals will stave off the malignancy that is romantic complacency, not thirstily doing everything together, like charles and camilla or the property brothers.”

hű, jordan vogt-roberts (lásd még: kong -skull island) szépen belehajszolta az operatőreit egy pár hosszú felvételbe, de baromi jól is nézett ki, ahogy pörgött/forgott a kamera a koncert előtti készülődésben, vagy ahogy folyamatosan siklott végig a parkban... most ehhez megpróbálhatnék valami sztori-analógiát keresni, hogy vajon miért akarta vágatlanul felvenni ezeket a jeleneteket, hogy mondjuk ez ’gretchen és jimmy kapcsolatát szimbolizálja’, de szerintem csak simán fel akart vágni a srác... a kapcsolattal persze most is foglalkoztunk, leginkább azzal, hogy mennyire figyelnek egymásra a jegyesek (háááát, nem nagyon)... eközben lindsey meg megkóstolta a főnöki puncit, sooooo what...? (×03.18.)

„who knows what our lives will be? we can make these big declarations, but it doesn’t mean anything. or worse, we think it means something, so we force ourselves to be this, even though that’s not who we are anymore.”

nem bírtam ki, hogy ne toljam el vasárnapig az utolsó sunday funday epizódot, mert... izé... így tűnt helyénvalónak... volt már egy csomó meredek hülyeség az elmúlt években ezeken az ereszd-el-a-hajam hétvégéken, ma viszont csodásan vegyítették a komolyságot az elszállt hülyeséggel. ez utóbbi azért volt jó, mert tudtuk, hogy a horrorba hajló drámát vissza fogják csinálni valahogy, az előbbi meg persze mindig jó, legyen szó a hármas-bébicsinálás kibeszéléséről, vagy arról a tényről, hogy gretchen és jimmy hiába szeretik egymás, tulajdonképpen semmiben nem egyezik a véleményük. és ugye ez nem egy erős alap egy házassághoz... (×03.10.)

„-i could be married to téa leoni!

-you were in line with her at jamba juice! one time!

-we shared a moment! she said, ’cool jacket’. who knows where it could have gone. but instead, i ended up with a blackhearted witch who wants nothing to do with me!”

hmm, érdekes ellentmondásokkal volt tele a mai részt, a paródiaként funkcionáló mellékszereplő csapatunkat ezúttal komolyan (is) vettük, a túlzásokat lágy zongora-futamokba csomagoltuk, az őszinte pillanatokat a végén humorba mártottuk. és a sok őszinte szó után most először éreztem igazán közel magamhoz becca-t és vernon-t. ez volt a hattyúdaluk a sorozatban? (×03.02.)

„it’s just skin.”

van egy tippem, hogy miként akarnak az írók átverni a nyitó/záró flashfoward-okkal, örülni fogok magamnak, ha tényleg átlátok rajuk... remélem nem gondolta senki, hogy a végjátékban már nem jön elő gretchen betegsége, eléggé nyugtalanító képpel vetítették elő a jövőt a mai záróképpel is... a konfliktust egy szokásos worst-os megoldással oldották fel, segítségül hívva egy szimpatikus színészpárost és egy komolyan vett elkötelezettséget... (×02.22.)

„remember, gretch, guys with golden retrievers eat pussy.”

jaj, felnőttek a srácok, vége az eddigi kicsapongó életnek -már csak azt kéne megtanulni, hogy őszinték legyenek egymáshoz, és máris megerősödik a kapcsolatuk (bár a flashfoward nem ezt jelzi előre)... lehetett jókat kacagni ma is, lindsay-től már az is elég volt, hogy ecsetelje a fuck week-je részleteit, de jó volt a szétcsúszok rappereket is hallgatni... (×02.15.)

„i may have experienced a marked level of success as of late, but that doesn’t change the fact that jimmy shive-overly is and will always be, unassailably, without question, a bad, bad boy.”

szétszálazódtak a srácok, mindenki a maga problémáját rágja, gretchen a munkahelyén kell helyt-álljon, lindsey és edgar megállapították, hogy kizárólag az ágyban működik a kapcsolatuk, jimmy meg bizonyítja magának, hogy nem olyan rendezett kispolgár, mint aminek látszik -és a pogózásban találja meg az élet értelmét... (becca-ék már sosem lesznek értelmes emberek ugye? bár akkor nem lennének ilyen viccesek... (avagy leckét kaptunk arról, hogy miként szerezhetünk pénzt más spermájából...)) (×02.08.)

„you just oliver’d your own come: ’please, sir, may i have some more?’”

pont eszembe jutott, hogy idén még nem is láthattuk a teljes csapatot, amikor elkezdtek szépen sorban bekukkantani -persze, mert jimmy komolyabb pénzhez jutott, úgyhogy a keselyűk elkezdték róni az agresszív köreiket. a maguk módján persze, például vernon zseniálisan vicces volt, ahogy előadta a szomorú történetét élete legjobb kézi-munkájáról... persze hülyeségért az alap-csapatnak sem kell messzire mennie, már a nyitó jelenetnél kiakasztották a röhögés-mérőmet gretchen titkos kívánságával és jimmy ízlésével... (×01.31.)

„you have to bang on your wedding night. like how, if you break a mirror, your grandmother’s ghost sees you masturbate.”

eddig azon izgultunk, hogy összejön-e a két főszereplőnk, most viszont már azon aggódhatunk, hogy milyen lesz a közös életük -főleg azért, mert jimmy-nek kell lennie a felnőttnek a családban... gretchen ma is bizonyította, hogy ott lakik a gyermek benne, aki retteg attól, hogy az anyja mit fog szólni az esküvőhöz, de a pénzügyeit is képtelen kezelni, a munkahelyi kötelességeiről már nem is beszélve... (szomorú leszek, ha arra fut majd ki edgar szála, hogy megalázzák őt a munkahelyén.) (×01.24.)

„edgar, please, just save yourself the mental exertion you can clearly ill afford. we’re not having a wedding. moreover, if you truly knew us, you would understand the heterodox, iconoclastic nature of a spontaneous elopement perfectly captures the renegade tale of our amorous union.”

tipikus sitcom húzás, amikor körbejárnak egy problémát, és végül a karakterek belátják, hogy pont ellenkezőleg kell dönteniük, mint ahogy az epizód elején tették volna... az ilyen dramaturgiai húzások azért épültek bele az írók nagy könyvébe, mert tényleg működnek, és egyébként is jól fel lehet cicomázni az alapokat -például azzal, hogy mindenki önmagát hozza, jimmy önti magából a szó-salátákat, gretchen intim kapcsolatba kerül egy japán wc-vel, lindsey passzív/agresszív módon próbálja ráerőltetni az igazát mindenkire, edgar meg a maga suta módján használja az eszét... (×01.21.)

„well, these movies, they aren’t perfect, but they’re not trying to be. no, they’re messy and complicated because life is messy and complicated.”

így utólag belegondolva nem jártam rosszul azzal, hogy a kilencvenes években szocializálódtam -például rengeteg rossz filmet kölcsönözhettem ki a közeli tékából... nem is találhattak volna emblematikusabb figurát az írószobában, ha a korszakot akarták jellemezni, mint a meg nem értett videotékást, aki mintha egy nick hornby regényből lépett volna ki -maximális popkultúrális tudás, minimális szociális érzék... de hogy jön mindez ehhez a sorozathoz? én is vártam, hogy miként kapcsolják majd gretchen-hez és jimmy-hez ez a kitérőt, bár azt lehetett érezni, hogy okkal hasonló az analógia az ő se-veled-se-nélküled-lelki-társ kapcsolatukhoz... szokatlan volt így a kezdés a ’speed’ kazettákkal a háttérben, de mégis működött ez a kifordított nosztalgia-tripp... (jaj tényleg, jézusom, mit gondoltunk a kilencvenes években a virtuális valóságról...) (×01.20.)