soroló

„i’ll never forget you.”

lezárult a kör. szép utalás volt, hogy sookie hallani kezdte bill gondolatait, mert ugye annak idején pont az ellenkezője vonzotta hozzá. örültem neki, hogy a nagy szerelem lezárult, így ez lesz az, ami összefogja ezt a hét évadot -és adott drámai mélységet az epizódnak. bár most kivételesen nem néztem ellenségesen a happyendre sem, annyit szenvedtek már a karakterek az elmúlt időkben, hogy talán megérdemelnek ennyit. kell a fény a sok sötétség után. és könnyebb is úgy elengedni őket, hogy nyugvópontra érkezett az életük. mert jöhetnek még számukra új kalandok (hosszú ám az az örök élet), de nélkülünk. (szomorú vagyok, hogy az általam nagyon kedvelt love theme-t csak egy kicsit hallhattuk utoljára.) (++08.27.)

egész a mai napig gondolkoztam, hogy mi az, ami hiányzott az idei évadból, és bizony rá kellett, hogy jöjjek, hogy nem volt egy markáns főgonosz, akit utálni lehetett volna. mert a vírusokat nehéz személyesíteni, a japánok meg inkább nevetségesek voltak a sportkocsijaikkal meg ál-keménykedésükkel. és volt még egy, ami eltűnt idénről: az ütős cliffhangerek, ami miatt úgy várná a jövő hetet az ember. ami nem hiányzott, az a túlbonyolított történet, szép lineálisan haladtunk a vége felé. lehetett érezni, hogy lezárásnak szánják az évadot, tele pakolták érzelmekkel, karaktereket írtak ki és hoztak vissza, megvoltak az utalgatások, a nosztalgia-hangulat, és az elmúlás szomorkás illata. örültem, hogy jessica ilyen fontos szerepet kapott idén végig, szeretjük őt, érdekes is a karakter, és mondhatjuk, hogy együtt érett a sorozattal, és vált önálló (vámpír-)nővé. aki boldog lehet. szívesen néztem végig az ő útját és persze a többiek botladozásait még egyszer, utoljára. tetszett.

szomorú, de elfogytak a lapok a bestiáriumból. már nem emlékszem, hogy a barátnőm unszolt, vagy szakmai kíváncsiság (a.k.a. alan ball megint az hbo-nak forgat) vezetett-e oda, hogy bepróbáljam 5 évvel ezelőtt show-t. azt viszont tudom, hogy az első négy rész alatt nem voltam meggyőzve, lehetetlen volt komolyan venni ezt a vámpír keménykedést, talán a romantikus vonulattól is ódzkodtam kicsit (túlságosan uralta a mainstream-et a twillight akkoriban), de míg a vampire diaries-t másfél rész után üvöltve dobta a lomtárba, addig itt kitartottam, és nem bántam meg. ami elsőre megfogott, az a fülledt louisiana-i hangulat, azok a gyilkosan elnyújtott délies kiejtések, hogy volt egy egyedi atmoszférája, ami kitartott végig, amiben aztán nagyon szerettem elmerülni. hozzátartozott a nyárhoz a sorozat ízvilága. persze hamar elkezdett érdekelni a történet is, bár úgy a harmadik évad tájékán már néha ráncoltam a homlokom, hogy mennyi szálat és csavart voltak képesek belezsúfolni egy-egy körbe, de valahogy ez is hozzátartozott a trublood élményhez (btw, azt hiszem a második évadot szerettem a legjobban, legalábbis ez él a fejemben). ekkoriban neveztem el bestiáriumnak is a show-t, mert mindig újabb és újabb csodalényeket dobtak be a szórakoztatásunkra. persze túlzásokba is esve. de ha van sorozat, aminek jól állt a túlzás, akkor ez volt az. mert miért kéne komolyan venni a természetfelettit? a vámpír-létet? a szexet? nem mondom, tudtak drámaiak is lenni, jobban mondva, tudtak játszani az érzelmeinkkel, de egészséges maradt az arány. sosem állítottam, hogy a kedvencem lett volna a sorozat, félig a ’szeretem’, félig a ’guilty pleasure’ földjén állt, de most, ahogy próbálom róla összeszedni a gondolataimat, most is látszik, hogy kötődtem hozzá. és nehezen tudom elképzelni, hogy jövő nyáron már nem lapozunk bele ebbe az őrült szörnyhatározóba. tetszett.

„i have lied to her, threatened her, almost raped her. and yet, like a moth to a flame, she always returns to me.”

a dolgok végén mindig feldúsulnak az érzelmek a véráramban. és én, a nagy cinikus, ki vagyok ezzel békülve. szerettem jessica minden jelenetét, az elengedését és a hoyt-tal való reunionját is (de hogy deborah még most a végén is azt kérje, hogy legalább egy kéz takarja a cicijét, ejj-ejj...). jason-ék nemszex ágy-jelenetére meg féltékeny lettem, mert én is imádtam mindig a csajokkal az ilyen típusú kontaktusokat, ezek intimitását. ezen kívül még mindig tudnak jason-nak kifejezetten vicces sorokat írni. ahogy ginger-t is a humor miatt tartják a show-ban, most is jót derültem a várva/várt szex-jeleneten. hogy a főhősökről nem ejtettem eddig szót? kivárom, hogy mit akarnak velük kihozni, meg valahogy a többiek mindig jobban elszórakoztattak, mint a sook/bill páros, most már commingout-olhatom ezt azt hiszem. (btw, sam ennyit kapott búcsúnak...?) (++08.27.)

„sometimes you gotta take a journey. even if it’s a blind one.”

szegény violet. de legalább hatásos búcsút kapott (nem gondolok a tüzes dildóra, nem gondo... áhhh...). vele kezdtem, mert kapcsolódik ahhoz, ami a legjobban tetszett ma. jessica alapvetően imádnivaló, de mind a jason-nel, mind a hoyt-tal való jelenetei emeltek ezen a magas szinten. a két pupák megbeszélte a barátságuk természetét, így most már el tudom fogadni, hogy a szép vörös visszatér a régi szerelméhez (partner-csere...?). bár ezt hittük a sook-bill párosról is, de úgy tűnik, van az a v-lét, ami megfertőzi végleg a lelket. sookie hozta a régi formáját, meggondolatlanul hülyeségeket csinált, de most legalább nem lett belőlük nagyobb baj (köszönheti eric gyors kapcsolási sebességének elsősorban). úgy tűnik, hogy most már sikerült végleg lezárni a tara-szálat -egy kissé jellegtelen flashback-kel, amiben csak a gyerek-laff meg kicsi-sook tetszettek igazán. és végül mondjuk ki, hogy a vallási fanatizmus mindig visszaüt, a hagymázas lázálmokból sosem született még jó dolog. (++08.26.)

„how can you not believe in miracles and magic when they’re happening all around us every single day?”

sztori-centrikus epizód volt, amiben azért bőven jutott hely az érzelmeknek és tanulságoknak is. mert mindig kell egy tapasztalt öreg, aki gondosan figyelmeztet minket: az élet egy csoda. sook és jessica ennek ellenére többet sírnak, mint akármelyik korábbi évadban. bill múltbéli romantikázása jelenleg nem tűnik fontosnak, de csak nem pazarolnák el azt a néhány megmaradt percet a sorozatból. a fiatalok is fülig szerelmesek (meg első-szexelők), de felettük is ott van a fenyegetettség árnya. oh, és volt még bőven érzelem-áradás. az otthon szeretete is hangsúlyt kapott, meg a szeretteink iránti féltés, de ezzel újra visszajutottunk a kör elejére. az még tetszett, hogy hasonlóan éreztem a hoyt-ügy kapcsán, mint jason -a két srác bonyolult viszonyára kellett volna figyelnem, de nem tudtam levenni a szemem a szösziről... (++08.05.)

„i am a buddha. you are a buddha. we are, all of us, buddhas.”

kicsit másnapos epizód volt, ahol a múlt hetet hevertük ki, és lélekben készültünk a következő nehéz napokra. magyarul nem sok minden érdekes történt, azok is inkább a végén sűrűsödtek, hogy előkészítsék a zúzást. személy szerint én nem örülök az ellenszernek, mert oké, hogy így lett igazán fontos az ex-szöszi visszatérése, de cáfolja az elméletem, hogy ez a sorozat csak szomorú véget érhet. mondjuk az utolsó felvonásig még hullanak majd a véres és hagyományos könnyeink, ebben viszont biztos vagyok, levették violet-ről a pórázt, vannak még bőven betegek, és még azt sem tudhatjuk, hogy a látomásokból mit szeretnének kihozni. úgyis lecsap majd a karma, bitches’… (++07.29.)

„we are motherfucking celebrating life.”

nem kell mindig ömlenie a vérnek a képernyőre... oké, eric-ék meglehetősen szórakoztató külön-szála durvulásba torkollott, de azért nem ez volt a jellemző itt a végjáték félidejében. inkább rámentek az érzelmekre, amivel semmi baj nincs, ha jól csinálják. örültem neki, hogy nem egy újabb kesergőt raktak be a cédéjátszóba, hanem egy partival próbáltak életet vinni a sokat szenvedett városba. persze mindenki máshogy dolgozza fel a gyászt, így megérthető, aki ellenkezett ezen szokatlan módszer miatt, de én is voltam már olyan temetés utáni eszem/iszomban, ami nagy mosolygásokba végződött, arra használtuk az időt, hogy a ritkán látott családtagokkal legyünk kicsit. érdekes módon nem forrt fel a vérem a szerelmi sokszög alakulásától sem, úgy érzem, csak próbálnak mindent megtenni az írók, hogy a megfelelő párok alakuljanak ki végül -mégha kicsit sután is teszik ezt. (nem tudom, miért lepődtem meg a beck számon a végén, nem ez az első eset, hogy dalt ad a sorozatnak.) (ja, és töri-suckerként én élveztem a bill-flesseket is.) (++07.21.)

„almost everyone i’ve ever known and loved is dead. and even as we’re talking right now, jessica, you’re dead, too. so, i’m sorry, but i just don’t give a fuck about you or your problems.”

valahogy tavaly óta érezni, hogy a haláloknak igazán súlya van a sorozatban (uppsz, bocsi alan ball). de megtalálták a legjobb módját, hogy ellensúlyozzák a kötelező szomorkodást ma, méghozzá egy erős flashback-kel -tök jó volt látni az ’origin of the fangtasia’ sztorit, ginger-rel az élen, persze. és ezzel nem merült ki a nosztalgikus könnycseppeket morzsolgató rajongók kiszolgálása, hisz’ kaptunk még egy karaktert, akitől épp tavaly búcsúztunk el nagy sóhajok közepette. nos. lezártunk egy szakaszt az évadból, mindenki egy helyen, túszok szabadok, sok rossz ember és ex-ember elhullott, de akkor most merre is megyünk tovább...? az biztos, hogy érezni, hogy bár most kaptunk egy kis megnyugvást, nem a napos happyend felé törünk. hamis is lenne a fénye az alkonynak. (++07.14.)

„i am as big a fan of the french vagina as you are, eric, but come back to earth.”

az milyen már, amikor az ember megörül egy utálatos karakter visszatérésének? (én mondjuk bírtam a hisztijeit valami fura okból, plusz körbevették csodálatos seggekkel, hogy elvegyék az élét a meglepinek.) az is fura, hogy bár nagyon nem vagyok a cél-csoport, mégis szívesen elnéztem volna egy egész részen át a két szöszi múltbéli kalandjait (btw, a rajongó-lányok biztos aléltak, egy svéd franciául beszél, asszem ez a végpont a szexualitásban...). de azért nem baj, hogy zajlottak az események a kissé jellegtelen erdőben (spórolgatunk?). úgy tűnik, itt belátták az írók, hogy az utolsó évadra el kell dobni minden tartalék lőszert, nyugodtan lehet irtani a szereplőket. persze a legjobb, ha ezt jó okkal teszik, és nem csak a sokk-faktor kedvéért, és úgy gondolom, hogy a mai fő halálnak célja volt, meg kellett tisztítani az utat az igaz szerelem előtt. (nem bántam, hogy tudtam, hogy valakit ma elveszítünk, mert lehetett találgatós játékot játszani, és ebben jó partner volt az epizód -több jelöltet is kínált.) (++07.07.)

„i’m thinking about right now is how our town is gonna end up exactly like saint alice.”

van egy kedves barátosném, akinek az egyik kedvenc sorozata a trueblood, és van valami furcsa megszállottsága a melegek iránt. na, a nyitó-jelenetnél végig az villogott a fejemben, hogy mennyire fogja imádni ezt, így nagy vigyorral néztem én is. de később is volt egy-egy beszólás, mozdulat, amivel mutatták, hogy azért nem kő-drámát akarnak nekünk prezentálni. csak az egyszerű emberek lázadásánál éreztem kényelmetlenül magam, nehezen tolerálom a korlátolt idiotizmust. a nosztalgiát viszont szolid mértékben bírom, sőt, egy utolsó évadnál el is várom, hogy visszacsatoljanak a kezdetekre, így elnéző mosollyal fogadtam sook visszaemlékezését. meg logikus is volt a hasonló életútnál, hogy felidéződött benne ez a jelenet. csak kapcsolt volna, amikor a bár nevét olvasta... egyébként jól érzékelhető a ’nagybaj’, arlene-ék is érdekes szálat kaptak, és remélem most már minden rinyáló skarsgard-fan megnyugodott. btw, az a jó a sorozatban, hogy álom/látomás/flash formájában bárki vissza- vagy előhozható, szóval, no para. (++06.30.)

„your god and my god can go to a motel and have a circle jerk for all i care. i’ll be in hell having a three-way with the devil.”

navégreittanyár! mindig a trueblood hozza meg ezt az érzést igazán. hogy mi lesz jövőre, azt inkább ne firtassuk... inkább nézzük, hogy kezdtünk idén, még utoljára. erősen, hogy máshogy. csak kapkodta az ember a fejét a nyitó-csatánál, majd ledöbbent, hogy máris egy vezér-áldozattal kezdték a szereplők tizedelését (jól megleptek, mert rutina wesley-ről láttam fotót a díszpremierről, de lehet még itt turpisság, bár ha marad halott-halott, az is jó, mert sokakra hatással lesz). aztán szétbomlottak a szálak, sookie újra gondolatokat hall, sajnáltatja magát, de a végére az a hős lesz, akire szükségünk van. megint kapunk egy v-ellenes kisköcsögöt, akit élvezet lesz nézni, ha elkenik a száját. jessica-ék aranyos mellékszálban kötődnek egyre inkább a tündér-lánnyal. pam indianajones kalandokba keveredik észak-afrikában. jason-ék meg végre eljutnak a következő szintre. meg még volt egy csomó apróság, sűrű az élet (és főleg az éjszaka) bon temps-ben, mint mindig. (az azért milyen vicces lehetett, amikor stephen moyer a saját feleségét instruálta a szex-jelenethez egy másik férfival.) (++06.23.)