soroló

„we have guns. have cars. kill as many as we can, and we’ll use the cars to lead the rest of them off the farm.”

ha az ember egyszer elkezdte húzni a száját, akkor már (majdnem) mindennel baj van... mer’ oké, hogy végre sikerült feszültséget csiszolni a nagy z invázióval és a farm elbukásával, de akkor is kénytelen volt félrenézni az ember egy csomó hülyeségen, hogy élvezhesse (nem sorolom, de az például rohadtul idegesített, hogy így bevették a szereplők a célzóvizet). de innen még volt huszonöt perc, amit minden női szereplő arra használt, hogy hisztizzen egy sort valamin. (kivéve a szöszi andrea, aki jobbnak látta rambózni, amíg nem találkozott egy norvég blackmetálossal...) örülnék neki, ha végre rájönnének a karakterek (és az írók), hogy nem ez az út, talán a sheriff felbuzgó keménysége meghozza a várt hatást. de nem tudom, hogy merjek-e reménykedni... (**03.19.)

aki hajlandó volt olvasni az eddigi értékeléseimet, tudja, hogy most nem nagyon jönnek majd a dicsérő szavak. túl sok újdonságot úgysem tudok mondani (feszültség-hiány, érdektelenség, írói logikátlanságok, drámának álcázott ál-hisztik), és a hívőket úgysem tudnám meggyőzni, de nem is kell, irigykedem rájuk, hogy ők élvezik, én is szeretném, de képtelen vagyok, nincs elég értéke, hogy azokba kapaszkodjak. és tényleg nem tudom, hogy hol tört el minden, az írói nézeteltérések (darabont távozása), a pénzügyi gondok, nem is fontos. illetve de, hisz' jó lenne azt gondolni, hogy jövőre más lesz, jobb, hogy csak a farm volt elátkozva, de egyébként a sorozattal minden rendben. ha egyáltalán rá tudom szánni majd magam ősszel a folytatásra. ugyanis nincs szívem akkor is zombiüzemmódban fikázni és szenvedni hétről hétre. szigorú inkábbnemtetszett, tanítói célzattal. olyan kár...

„you’re gonna have to kill an unarmed man.”

a múltheti halál következményeivel kezdtük, temetés, z-ken bosszúállás, tervezés, parancsosztás, házba-költözés (ásít). aztán szerencsére shane bekattant, és úgy gondolta, itt az ideje cselekedni, úgy-úgy, helyeselt az egyszeri néző. igaz, az írók megint úgy gondolták, ha az utolsó hét perc jó (azaz végre működik), az megmenti az egész epizódot. ráadásul az újabb halál-esetünk (van még kiért nézni a sorozatot...?) akkor sem volt túl meglepő, ha az ember csukott szemmel járta az internetet az elmúlt hetekben, mert bizony nagyon érett már, a két dudás nagyon más dallamot játszott, ráadásul lori kvázi el is köszönt az epizód közepén. ...de nem leszek negatív, a rendezés megint rendben volt, bear-t végre szabadon engedték, hadd hegedüljön kedvére, és jönnek a z-k. sokan... (**03.19.)

„this group is broken”

értem én a morális problémát, jóhogy, hisz’ a szánkba rágják istentelenül, járatják dale-t a térítő túrára, hogy elégszer halljuk, embertelenség, civilizáció vége, blablabla. és akkor elment 35 perc a semmire, mire észbekapás van, ja, legyen dráma, öljünk meg valakit! na jó, történt néhány dolog azért mégis, rick végleg bizonyította, hogy pussy, carl egy kis csökevényes idióta, a szülőktől meg rég elvették volna alkalmatlanság címszóval, komolyan, még az a momentum tetszett a legjobban, mikor az öreg farmerből előtörtek az apai érzések. ...igazából a szorgos szakembereket sajnálom (operatőr, hangtechnikus, berendező stb.), akik beleteszik minden tudásukat, mégis ilyen érdektelen lesz a végeredmény -az írók miatt. (**03.06.)

„we’ve gotta start using our knives more.”

pedig tegnap még reménykedtem... a nők továbbra is idegesítőek általában, nem látják át a dolgokat, túl ragaszkodnak a múlthoz, kár, hogy mindezt a kamera előtt is hosszan kifejtik. hát a férfiak sem sokkal jobbak... még mindig megy a beszéljük meg, a ki a nagyobb bika, a megfejellek kötsög, tiszta óvoda... a z-támadással sem voltak tökéletesen elégedett, így napfényben kicsit olcsó japán film hatását keltették. a késes fejbeszúrásról már nem írok semmit... (mennyi fura kamera-szög volt ma, nem?) viszont van valami, amihez jól értenek: a kihaltság ábrázolása. csak az nem lesz elég. (**03.02.)

„you killed the living to protect what’s yours?”

na, ha már múltkor találtak az írók a fiókban feszültséget, hát rakta ebbe a részbe is dögivel... a bárból kitörés nagyszerű volt (és westernes), buta-lori is küszködhetett kicsit, helyükön voltak a z-k, a hangulat, a hangok. de úgy látszik, hogy a helyszín-kereső ronthatott el valamit, mert amint újra a farmon jártunk, felütötte a fejét a szenvedés. még mindig nem megy ez a fránya karakter-építés. viszont erőteljesen elkezdtünk koalíciózni, jönnek a repedések a kiscsapaton belül, ajjaj lesz a vége... (**03.01.)

„we bury the ones we love and burn the rest.”

persze egyből a clifftől folytatjuk, annak következményeivel foglalkozunk, van itt gyász, vádaskodás, önrágás, sokk, kiakadás. oké, hogy ez kell, így lesz hiteles, de ez így túl sok, és egyáltalán nem érdekfeszítő. és nem is tudom, hogy lehetne izgalmasabban ábrázolni… a vége felé aztán lódulnánk egyet, felbukkan michael raymond-james lopni a showt, de hamar lezárjuk a dolgot, komolyan egy kis külvilági infóért és sheriff-építésért szerződtették ezt a nagyszerű színészt...? most sem győztek meg, van még öt rész az évad-végig... (**02.13.)

„if y’all want to live, if you want to survive, you got to fight for it!”

na, megint van több minden a serpenyőkben... vajon az utolsó pár perc feledteti, hogy előtte milyen elborzasztó párbeszédekkel untattak minket? (most, hogy egymás után néztem a samcrow-val, most érezni igazán a különbséget az írói munkák között...) vagy úgy gondolták, így nagyobbat üt majd shane lázadása, a ’kacsavadászat’, meg a sokkoló cliffhanger? persze megint ugyanoda lyukadunk ki újra: te megtennéd a szeretteiddel? ezzel nem is lenne baj, ha az egész feszesebb, nyomasztóbb, okosabb lenne. (más kérdés, hogy az ember miért kínozza magát valamivel, ami nem esik jól, de ennyi mazohizmust talán megengedhetek magamnak... végülis végigszenvedtem már egy heroest meg egy flashforwardot is...) (bár itt a félévad-vég, de inkább nem értékelek, reméljük a tavaszi hat rész megpuhítja a szívem.) (*11.28.)

„we don’t shoot sick people.”

mit sem ér a két jó jelenet, ha sok kamu-dráma és felesleg-hiszti megfojtja őket... és továbbra sem az a fejrázásom oka, hogy keveslem a rész / rohadó test arányt, hanem, hogy az igazi karakter-építés és borzongató feszültségkeltés helyett csak ezt a minden ízében hiteltelen és valószerűtlen drámának látszó valamit tudják nyújtani. nem hiszem el, hogy ezzel bárki is elégedett lenne... ráadásul, ahogy számítottam rá, lecsapott a pregnant-átok, ejjj-ejjjj... (*11.24.)

„you think we should abandon the search?”

...yes, i am... tudom, ez ilyen morális kérdés, hogy nem hagyunk magára egy kislányt önös érdekből, de kérlek titeket, a nézői tisztelet kedvéért tegyétek meg... mondom úgy, hogy az epizód nem volt teljesen veszett, redneck barátunk beargrylls-játszmájába legalább sikerült egy kis feszültséget préselni (amelyben nagy szerepe volt a másik bear-nek természetesen...). sőt, a bátyó alakú szókimondó belső gondolatok általi építésben is volt spiritusz. de azért a 10 perc hasznos anyag kicsit kevés lesz. ezt még a cliffhanger sem kozmetikázza... ejjejj... (*11.14.)

„i expect you’ll move on”

...csak azért, hogy ösztönözzem a srácokat. kicsit megrekedtünk, nem...? oké, a kút-hulla kellően gusztustalan volt, a redneck-es házkutatásban volt feszkó, megtanultuk, hogy még az apokalipszis után is szükség van tamponra meg szexre, és (ehh... le sem akarom írni...) terhességi-tesztre... most komolyan, miért kell minden sorozatba belerondítani pregnant-szállal? aki tud mondani egy olyat, ahol pozitívan jöttek ki belőle az írók, annak küldök két csokit fénypostával... (*11.08.)

„maybe this isn’t a world for children anymore”

egy nehéz nap nehéz éjszakája... érdekes dolgokat feszegetünk itt, küzdés vagy feladás, kitartás vagy halál, még istenről is filozofálgatunk. közben épülget egy-két karakter (redneckünk is kap némi háttér-sztorit), a szerkesztésnek köszönhetően a mély-drama ellensúlyozódik az iskolai z-hullással. de a csavaros véget is az írói leleménynek köszönhetjük, de tulajdonképpen shane is csak azt bizonyítja, hogy van, aki jobban akar élni másoknál, ezen a nem gyereknek való vidéken ez szerintem nem gonoszság, csak ösztön. (azért látszik a geek-ség: valaki zombinak öltözik halloween-kor, és emberek közé megy, valaki meg zombikat néz, home alone...) (*10.31.)

„you know his blood type?”

ehh, kellett nekem dicsérnem a hangot, erre most állandóan lehalkult a környezeti zaj a párbeszédnél, remélem csak a release-elők cseszték el és nem a hangmérnök őrült meg... sztoriban természetesen a cliffhangert rágtuk meg jó alaposan, most már két gyerekért aggódunk, hősünk ostorozhatja magát egy sort, valamiért úgy gondolták az írók, hogy muszáj ez most... (vicces, hogy a korábban nem túl szerethető lori így előrelépett a szívemben, hogy már második rész óta ő a common sense a csapatban... bár a rész eleji tök felesleges fless-ét nem értem, hogy miért kellett.). nem volt az igazi, de reméljük lejjebb nem adják. az időérzékemmel meg baj lehet, mert azt hittem a végén, hogy csak sima reklámszünet jön, aztán kopp... (*10.26.)

„please, lord. punish me however you want, but show mercy on her”

egy sorozat, amit még mindig a hangulata ad el. de hát hogy tudna ellenállni az ember az ilyen nagyszerű nyomasztásnak, lélegzet-visszafojtott feszültségnek, elszörnyesztő gusztustalankodásnak. nagy segítség ebben a mindig zseniális bear mccreary meg a hangtechnikusok is (fülessel néztem, minden csoszogás, szörcsenés hibátlan...) ezért van az, hogy befeszített izmokkal ülsz a monitor előtt, és szemet hunysz az idegesítő dolgok felett. nem sok és nem vészes, csak némi hiszti egy szőkenőtől meg egy buta-kislány és az anyja, akik képtelenek értelmesen cselekedni. (az írók is tudják, hogy mi van, legalábbis a kiosztó monológ erről tanúskodik). erős nyitány volt, azt kaptam, amit vártam, megyek, mert megéheztem... (btw, sötétben ülsz, füles fenn, támadnak a z-k, anyukád betoppan a szobába. reakció...?) (*10.26.)