soroló

„if you want to earn my loyalty, then you have to offer yours in return.”

mindig a kés élén táncol az ember, mindig csak nagyon kicsin múlik a győzelem vagy a vereség. papolhat itt frank a hatalom mindenhatóságáról, de most is a pénz volt az, ami igazán közbeszólt. frank úgy tűnik, elérte a céljának az első állomását. azért nem lehetünk ebben biztosak, mert csúnyán állva hagytak minket a végén. a többiek? a riporterek azt teszik, amihez értenek, minden nyomot végigkövetnek, mérlegelnek, majd levonják a következtetéseket. claire szálát viszont nem tudom ilyen pragmatikusan leírni, nem örülök neki, hogy kibújik belőle az anyasági ösztön, bár ezzel a mostani hideg valójával is nehezen tudok mit kezdeni. (++02.08.)

eddig két meglehetősen különböző netflix sorozatot próbáltam be, de ami közös volt bennük, hogy mindkettő etette magát, tehát jó döntésnek látszik, hogy ömlesztve rakják fel az évadaikat. emlékszem mekkora szó volt, amikor berendelték tárgyalt művünket első saját gyártásnak, david fincher-rel és kevin spacey-vel a fedélzeten. tudni lehetett, hogy itt nem lesz nagy baj. és az ember, aki lelkiismeretes, itt lesz bajban az értékelésnél. igényes munka? mélydráma? hengerlő színészi játék? igen, igen, igen. hidegség árad belőle? kíméletlen tükör? szerethetetlen karakterek? igen, igen, igen. és ekkor jön a kétpontos kérdés: megkapja-e a szavazatomat az, ami csak az intellektusomra hat, a szívemre viszont képtelen? mit értékel az ember -ha tudja, hogy valami gondosan el van készítve, vagy ami elkapja őt a mellkasa táján, és húzza magával órákon át? ideális esetben ez a kettő együtt tud állni, de itt valószínűleg szándékosan tartanak minket kívül, mégha a hozzánk beszélések miatt érezhetjük akár az ellenkezőjét is. no, megvannak az eredményeink, szoros szavazás volt: tetszett. de mindettől függetlenül: mondjátok, hogy amit láttunk, ami itt történt, az csak sarkítás, ugye a politikusok nem teszik meg mindezt a sok szörnyűséget a hatalomért? ne, inkább hadd maradjak tudatlan idealista naiv...

„decisions based on emotion aren’t decisions at all. instincts. which can be of value. the rational and the irrational complement each other. individually, they’re far less powerful.”

az asztal túloldalán -ez a mondat ragadott meg a leginkább. amikor kiderült, hogy az elnök nem az a tehetetlen báb, akinek eddig látszott, hanem ugyanolyan kemény játékos, mint az igazi politikusok. és bizony a mi frank-ünket is lehet az orránál fogva vezetni, bármennyire is szeretne a mindenhatóság látszatával tetszelegni. és úgy tűnik, hogy nem ez lesz az egyetlen problémája a közeljövőben, mert zoe visszaállt a kezdetben megismert pitbull-módra, és ha van valaki, aki ki fogja ásni a sok szar alól az igazságot, az ő. vajon a címben szereplő kártyavár még idén összeomlik...? (++02.08.)

„i want to be the vice president.”

„szakmai” ártalom, hogy már a rész nézése közben formálódik a bejegyzés kezdőmondata. és aztán kellemesen bosszantó, amikor a későbbi események felülírják a korábbi gondolatokat. persze nem mentünk nagyon messzire, az üveg fenekét akartam emlegetni, gondolom továbbszőve innen az alkoholizmusra is, de aztán frank tette mindent megváltoztatott. nem csak arról van szó, hogy tizenegy rész után bevallotta, hogy mi is az igazi célja, hanem hogy ezért mire is képes. nézhetünk-e ugyanúgy egy gyilkosra, mint eddig? nem lesz-e másabb a sok összekacsintás? igazi bátor gamechanger írói húzás, egy olyan lökés, amiből nincs visszaút. tovább sötétedik az eddig sem vidám hangulat ezzel, mert eddig úgy kényelmesen elkocogtam a sorozattal, de ma már kezdett fullasztó lenni a légkör, és ez még nem a végállomás... (++02.08.)

„this is politics. there are seized opportunities and missed opportunities. seize this one, peter.”

gyenge pontok. hozzátartoznak az emberiséghez. még a politikusokhoz is. és ha férfiakról van szó, igen gyakran egy nő a gyenge pont. akitől elveszíti a tisztánlátás képességét. aki könnyen bukásba tudja taszítani... erőteljesen a nők epizódja volt ez, nem húztuk a törvény elbukásának igaz történetét, így mrs.underwood úgy érezte, hogy felelőtlen lépésekkel kell elhajolni a férje akarata elől. igen, a nőknek is vannak a tisztánlátásukat korlátozó gyenge pontjaik. az viszont nem tetszik, amikor csaliknak használják őket. mert ha belegondolunk, pont ebből szabadították ki a kiscsajt, amibe most még egy estére vissza kellett kényszerülnie, mert ez volt az államérdek. és ő megteszi, mert annyi segítséget kapott már, hogy viszonoznia kell. gusztustalan. (++02.08.)

„i used to suck, screw and jerk anything that moved just to get a story.”

nem tudtam eléggé bólogatni, amikor frank azt fejtegette, hogy utálja a gyerekeket. tényleg csak a baj van velük. de kiterjeszthetjük kicsit jobban a kört, a fiatalsággal sem jobb a helyzet. főleg, ha egy kis önérzethez jutnak. persze érthető, ha egy vonzó húszas azt érzi, hogy elege van, hogy egy szottyadt vénember keféli, hogy kurvának érzi magát, mert ezért cserébe kap valamit, de azért mindenkinek illene tudni a helyét. máskor viszont jó, ha van elég önbizalmunk, mert azzal emelkedhetünk egy idősebb ember szemében. csak mindig tisztában kell lenni a mikor-ral és a ki-vel. de félre az érzelmekkel, inkább szörnyülködjünk egy sort, hogy mennyire az érdekek mozgatják a várost, shit, a világot. sosem lehet biztonságban a hátad, valakinek mindig ott lesz kés a kezében. és minél közelebb áll hozzád, annál nagyobbat tud szúrni. (na, fogalmazás ötös, mehetek zsurnalisztának...?) (++02.06.)

„the sentinel, south carolina’s premiere military college. they taught me the values of honor, duty and respect. they also hazed me, tried to break me, and senior year, nearly expelled me when i volunteered for a senate race and my studies suffered.”

hümm, elhagyjuk washington-t, hogy két (szépen összefonódó) múlt-túrára induljunk. valahogy a saját környezetükben kevésbé politikusak ezek az urak, sokkal vékonyabb az az álca, amit a képmutató fővárosban viselniük kell, valószínűleg ezért kellett ez a rész, hogy közelebb tudjunk férkőzni a lelkükhöz. meg bárki bármit mond, nosztalgiázni igenis jó dolog néha. mert ne mondjátok, hogy nektek nincsenek barátaitok, akikkel nem találkoztatok a főiskola óta. és tudom, hogy ma már ott a facebook, meg a többi szarság, de azért az nem ugyanaz, mint benyakalni egy jó adag paprika-pálinkát, és röhögve fetrengeni a ragadós kocsma-asztalon. elkalandoztam. (++02.05.)

„this is not a hail mary, mr. president, this is a well-thought-out game plan.”

úgy könnyű nyerni, ha ennyi jó jelenetet halmoznak egymás után. bár már a nyitánynál meg voltam véve, ahogy készülődtek a nagy protokoll-eseményre, és egyből utána az aa gyűlésre. de utána is csak elégedettséget érezhettünk, mint zoe a képviselői nyelvtől (hát van olyan perverz, aki nem sikított fel a jelenet láttán??). ahogy megjártuk a mélypontot a leendő kormányzóval, majd kieveztünk az apátiából. a vp minden szánalmas megmozdulása hozta a humor-forrást. a kurvás mellékszálból is lesz lehetősség felépíteni valamit, de ha csak a szorgalmas patkó-frizurás hopp-mesterrel szerettek volna kezdeni valamit, az sem baj. sokáig kellett várni arra, hogy frank szóljon hozzánk, de aztán a végén egy monológgal kárpótoltak. (++02.05.)

„no one respects you. the most you’ll ever make of yourself is blowing men like me. men with real power. yes. i can smell the cock on your breath from here.”

az első repedések a szobron? mert az oké, hogy a nyitányról kiderült később a turpisság, de a tévés blokkot nem lehet azzal magyarázni, hogy direkt volt. és nem csak ez, hanem a kedves feleséggel való viszony is egy emberszerű mivoltot ad frank-nek. oké, hogy ebbe csak mi nézők vagyunk beavatva, a világ meg csak utálja nyugodtan az anyaszomorítót. vagy higgye el róla, hogy mennyire törődik egy gyerek halálával. a helyes válasz természetesen ez: meddig áll érdekében úgy tenni, mintha törődne... az elején egyébként pont azon gondolkoztam, hogy biztos a testőrt játszó színész akart kiszállni, azért van helyette más, erre rögtön jött a magyarázat. ráadásul sokkal komplexebben kezelték a halálos beteg szálat, mint amire számítottam. azt hiszem az ilyenek miatt kezdek egyre jobban beleesni a sorozatba. de lehet, hogy csak egy mocsok politikus ő is, aki csak a szép arcát mutatja felém. (++02.04.)

„any kid who’s made it from the streets of south philly to the capitol rotunda is ambitious. we just need to tap into that. surround him with the best people and then build the machine and push the ’go’ button.”

újabb sakktáblák mellé állunk, de nem igazán féltjük frank-et, úgyis meg fogja találni a megfelelő lépés-kombinációkat. baszakodik veled a szakszervezet? fuck that, visszabaszakszunk veled. megzuhant egy kezedben lévő képviselő? fuck you, tedd a dolgod vagy dögölj meg, de nekem ne rinyálj. és tudod mi a legszörnyűbb? hogy imádod nézni, ahogy bedobja a csalit, majd ránt egy nagyot a horgon. (+1: joel schumacher szépen vezekel a batman és robin-ért. +2: én nem vagyok ellene az indokolatlan pucérkodásnak sem, de az erőteljesen tud zavarni, ha valaki akkor nem teszi közszemlére a testét, amikor az indokolt lenne -előre is köszönjük, kate... de azért # gozoe!) (++02.04.)

„people in this town don’t go out of their way to be nice to each other.”

már eltöltöttünk elég órát a politikusokhoz simulva, hogy kijelenthessük, nincs olyan, hogy 'túl mélyre menni', ha arról van szó, hogy el akarnak érni valamit. tízezer ember az utcára kerül? ugyanmár... várom, hogy mikor feszítik túl a húrt az érdek-játékban. amikor nem fog úgy tűnni, hogy mindenki báb frank kezében, amikor elszakadnak a zsinórok, és az egész építmény ráborul. de lehet, hogy sosem fog egyik birka sem kiszökni a karámból... azt jól értettem, hogy a kedves, ámde hideg feleségével nyíltan kacsingatnak félre? mondjuk amilyen pragmatikusak, nem lennék meglepve. (btw, elég szemérmes eddig a sorozat, nem…?) (++02.02.)

„doesn’t the peachoid look like a giant... „

akkor most kotorjuk elő az agyunk hátuljából a ’próféta’ és a ’saját hazája’ tagekkel ellátott klasszikust, és poroljuk le. mert bizony hősünk is tudja, hogy foglalkoznia kell a háztáji piti ügyekkel, mert ugyanúgy ki fogják használni az ellenfelei, ahogy ő is tenné. csak nem tudom, ki tudná legyőzni ezt a stílusos rohadékot. nem tudom, hogy erény-e, ha valaki a gyászból is előnyt tud kovácsolni, de ha az, akkor minden elismerésem. és megint zseniális, ahogy a drámai nagybeszéd közben egy cinikus kikacsintással elveszik az élét, kirántanak minket az esetleges beleélésből, ’egy álnok politikust hallgatsz, basszaisten’. az is látszik, hogy több karakterrel is hosszabb távra terveznek (feleség és a meggyőzés képessége; kopasz bácsi magánélete), lehet, hogy itt lép majd életbe a fékek és ellensúlyok rendszere. (++02.01.)

„he chose money over power. in this town, a mistake nearly everyone makes. money is the mcmansion in sarasota that starts falling apart after 10 years. power is the old stone building that stands for centuries. i cannot respect someone who doesn’t see the difference.”

a sosem alvó sátán tanácsait hallhatják most: sose te végezd a piszkos munkát. csupán a kezdőlökést add meg. az emberek annyira korlátoltak, hogy úgyis szép lassan beledőlnek a saját kardjukba. elég pár szó a politikai öngyilkossághoz. a munka dandárját úgyis a sajtó fogja elvégezni. neked elég csak a megfelelő helyre cseppenteni az apró információt, egyetlen nevet, aztán nyugodtan bonthatsz egy italt, és hátradőlve nézheted, ahogy egyre nagyobb hullámok érnek a partra. (++02.01.)

„powerful people don’t have the luxury of foreplay.”

unjuk már a magyar politikai posványt nagyon, hát nézzük inkább az amerikait, az sokkal érdekesebb. welcome to washington, ahol valahogy mindenki kapcsolódik a politikához, így mindenki piszkos lesz egy kicsit. itt nem bízhatsz senkiben, itt nincsenek barátaid, mindenki egy pillanat alatt hátba szúr, mindenki terveket szövöget ellened. egy meglehetősen fontos és befolyásos ember életét fogjuk követni, úgyhogy ha mélyen akarunk merülni a mocsokban, azt hiszem jó helyre jöttünk. hideg és számító, mégsem viszolygunk tőle -és ezt a negyedik fal áttörésével érték el. mert hogy tudnánk utálni valakit, aki ilyen cinikusan kacsint össze velünk, aki szívélyesen elmagyaráz nekünk mindent. és persze teátrális lesz ettől a nézőkhöz kiszólogatástól az egész, de én pont ezt szeretem benne. meg egyébként is, kevin spacey-nél minden kis fejbiccentés emlékeztet rá, mekkora zseni is ez az ember. david fincher viszont visszafogott volt, egy igazi régivágású politikai thrillert hozott nekünk ajándékba. köszönjük, kiélvezzük. (++02.01.)