soroló

„hurts like a motherfucker.”

bevégeztetett. bár a szívem mélyén én happyendre vágytam (yvonne miatt nekem könnyű volt megszeretnem hanna-t, meg nem okoz morális görcsöt, hogy egy kvázi rosszfiú megúszná a maga büntetését), de tudtam, hogy az írók nem lesznek kegyesek. de hogy ilyen kegyetlenek legyenek... a legszörnyűbb gyilkosság maradt a végére, ami megérthető, mégis meghal az emberben valami, ahogy a test merül alá a habokba a többiek után. és még a vihart is megértettem volna, bátor dolog az elvarrásra vágyó nézőknek egy nyitott befejezést átnyújtani, hadd döntsék el ők, hogy mi is lesz a főhős sorsa. erre jön egy felblende, és egy teljesen értelmetlen egy perccel bizonytalanítják el az embert: ezt most miért kellett...? (+09.24.)

talán próbáljuk összeszedni, hogy miért is nem lett méltó korona ez az évad az egyik kedvenc sorozatomon. az elejére mindenképp rányomta a bélyegét deb viselkedése, egész a kibékülésig nem éreztem azt, hogy működne a dolog. aztán elindítottak egy csomó szálat, és ettől széttartó lett az egész, nem jutott semmire kellő idő. lehet, hogy az volt a gond, hogy az érző (azaz továbbfejlődött) dex nem olyan érdekes, mint a plasztikba csavarós változat. egy karakteres ellenséggel, egy nagyívű epikus zárással lehetett volna szépíteni, de ezek sem adattak meg. akkor mi is maradt? a hangulat egy része és a karakterek szeretete. és mindkettő fontos, de úgy tűnik, nem mindig elegendő. ősrajongóként megszakad a szívem, de: inkábbtetszett. (u.i.: masuka kiheréléséért is levontam...)

amíg lelkileg készültem, hogy nekiüljek megírni ezt a nekrológot, beraktam az első évad soundtrack-jét, és basszus a ’tonight’s the night’ monológnál megint kirázott a hideg. és rámömlött a múlt. az első évadot még szinkronosan néztem hetente a viasaton. a második évad volt az első sorozatom, amit letöltve daráltam. a harmadik évad az elsők között volt, amit hetente szedtem le, és vártam, hogy legyen hozzá felirat (jellemző egyébként, hogy az utolsó évadnál már simán eltoltam néhány napot az aktuális epizódot, és nem az időhiány miatt...). és rengeteg jó emléket ébreszt bennem a sorozat. nagyon be tudott mindig is vonzani ezzel a fülledt mocsári és mégis csillogós floridai hangulattal (még úgy is, hogy tudom, hogy csaltak a forgatásnál). a megfelelő zenék és ruhák nagyon sokat hozzáadtak ahhoz a képhez, ami mostantól miami-ként él majd a fejembe. odavoltam a narrációért is, mert megfelelően használva sokkal többet ki lehet belőle hozni, mint hogy aláhúzzák vele a hős érzelmeit, és itt is ez volt, ráadásul michael c. hall szájából libabőrözően törtek elő a szavak mindig is. de ha képernyőn volt, akkor is tudott uralni. jennifer carpenter deb-jét szoknom kellett egy kicsit, de aztán kibaszottul hozzám nőt az évek alatt. perverz vince és lelkis angel olyanok voltak, mint a barátaim. talán a sok író-váltásnak köszönhető, hogy ennyire változatos volt a sorozat, jobb éveiben úthengerként őrölt végig (mert azért valljuk be, az őrült tempó sosem jellemezte a showt, de jobban is illet hozzá ez az építkezős jelleg), imádattal néztem minden percét, de a gyengébb pillanataiban is (nekem a harmadik és a hatodik évad köhögtek picit, az utolsót meg lásd kicsit feljebb) mindig adott annyit, hogy kiemelkedjen az átlagból. a szívem mindig plasztikba lesz tekerve, de a lelkiismeretem nem engedné, hogy rányomjam a legértékesebb billogot, ezért egy vérpiros tetszett-et tudok csak kiosztani. kedves dexter morgan, egy élmény volt a lelked legmélyére való kalandozás, de ideje megszabadulnom a sötét útitárstól. farevell, my friend.

„last day on the job.”

na, már a készítők is nekiálltak búcsúzkodni, dex kapja sorban a köszöntéseket és öleléseket, valahogy végre engem is elkapott a vége-hangulat. csakhogy még nem értünk célba... bár, ha dex lelkiállapotát nézzük, már igen. leszámolt a démonokkal, fényt engedett a dark passengers-re, elköszönt head-aputól. persze az írók miért is engednék meg neki, hogy nyugodt zen-mesterré változhasson a messzi pampákon. hogy letehesse a késeket, és azzal legyen, akit igazán szeret. szadizmus? vagy hirtelen feltört igazságérzet? vagy szerintük az kell a nézőknek, hogy szenvedni lássák azokat, akiket úgy megszerettek nyolc év alatt (akármilyen személyek is legyenek ők)? szóval kétkedve és remegve várom az utolsó pillanatokat. (+09.19.)

„nothing will change after i’m gone. blood will continue to pool, i just won’t be here to photograph it.”

nem csak, hogy tele van érzelemmel dexter, de még sikerült teljesen belelovalnia magát egy álomvilágba is - hello haver az őrült szerelmesek sivár vidékén. mind tudjuk, hogy ennyi szarból nem lehet csak úgy kimászni, mint ahogy hőseink gondolják. főleg, ha nem csak erre az egy dologra koncentrálnak. és hát dex-nek idén ott van még a megtalált anya-szeretete is. ami valahol viszonzott is, aminek nagy ára van. mert soha nem becsülhetjük alá a súlyos mother-issue-ban szenvedő igazi gyermekeket. akiknek szörnyű gyermekkoruk volt, és nincs mit veszíteniük. meglepően sok képernyő-időt kapott a formálódó nagy ellenfél is, akarják az írók, hogy őt is megismerjük. azt mondjuk már megszoktuk, hogy deb meg quinn és a magánéletük ott sertepertél. hjaj, dex nyomaszthatnak a rossz döntéseid súlyai, még egy kicsit tarts ki, kapaszkodj az álmaidba. (remélem jövő héten is láb-fetisiszta rendezőt kapunk...) (+09.15.)

„i knew going back to the force would put me in a fucked-up situation. here it is, ahead of schedule.”

utálom, hogy 50 percen keresztül görcsben van a gyomrom, lesem a képernyő összes sarkát, honnan toppan be valami veszély dex-ékre (azt már nyolc év alatt megszoktam, hogy egy gyilkosnak szurkolok teljes szívemből). és tuti, hogy valami miatt el fog csesződni a happyend. bajt fog hozni hannah, az elvakult szerelem, deb sem biztos, hogy nem roppan össze újra. már nem bízhat az ember a dokinéniben, sőt, új veszélyeket hoz az ember fejére. quinn körül ott lebegett mindig is valami fura aura, amitől az ember rögeszméjévé vált, hogy ő elkaphatja dex-et. és persze ott vannak minden baj igazi okozói, az írók, akikről idén még nem hozott ítéletet a bíróság: felmentés vagy halál... (+08.29.)

„bludgeonings can look pretty fucking similar.”

a helyszínelés és a blood-téma a zenében rádöbbentett, hogy már csak néhányszor élvezhetem ezt a hangulatot. ennek ellenére cseppet sem bánom, hogy rászántuk hannah-ra ezt a részt. egyrészt igencsak érdekes kérdéseket feszegetünk (lehet-e szerelemmel pótolni a gyilkos-ösztönt), másrészt nem bírok betelni yvonne szépségével. annyira működik a kémia mch-lal, hogy még a leglélektelenebb néző is szurkol a csókért. hát még ha egymásnak esnek... komoly ballanszírozás ment a szex-jelenet alatt, mert úgy süt belőle az erotika, hogy közben ízléses marad (hiába dönti az ember a fejét ide-oda, hátha lát egy kis cicit...). a romantika mellett a humor is bevigyorog az ajtón, köszönhetően a kis padawan bénázásainak és beszólásainak, sajnálom, hogy egy sötét úr véget vetett a történetének. de valószínűleg nem csak ezért evezünk majd komorabb vizekre a maradék részekben. (+08.21.)

„i’ve stared at a million boobs. but until now, i never considered them to be... daughter boobs.”

kicsit mást vártam a szöszi felbukkanásától, valami drámaibbat már a kezdésnél, pedig nem volt baj ezzel a nyomozós, leskelődős, titokban beszélős klasszikusabb vonallal sem. vajon szégyen, hogy azt kívánom, hogy ők ketten legyenek boldogok a naplementében...? pedig sajnos deb nem fogja ezt hagyni... döcögősen, de folyik az oktatás is, bár dex-nek is rá kell döbbennie az örök igazságra, miszerint ’attól, hogy tudod, még’... de jó az interakció a két karakter közt, uncsi is lenne, ha simán csak tudás-átadást meg bólogatást látnánk. azzal csak azt éreznénk, hogy visszahúzzák a perceket. ja, ma is foglalkoztunk a különböző karakterek magánéleteivel... (+08.15.)

„he treats the blood like a swimsuit model.”

dex és az emberi érzések. suta randevúk. apai ösztönök. mentorrá érés? igen én is ott vontam fel a szemöldököm, ahol az írók leleplezték, merre is szeretnének menni -új kölyök, hasonló érdeklődési kör, azonos kód? vagy ő lesz a beígért spinoff főhőse? először élvezzük ki a maradék részeket itt, aztán beszélhetünk a jövőről. most még maradjunk a múltnál, sok utalást kaptunk már megint, vörös vérvonal zsinórokat, plasztikozást, klasszikus követős elkapást, közös vacsikat deb-bel. akinek talán egyre érdekesebb lesz a szála a főnökével. legalább ma abból is tanulhattunk a testvéri szeretetről. deb a nagy szakértő, mi...? a végével meg előhozták a régi körömrágós mikorleszmárjövőhét érzést. köszi. (+08.07.)

„the family that kills together.”

volt valami különleges a mai rendezésben -rengetegszer maradtunk az arcokon, gyakran így nem azt mutatva, aki beszél. sűrűbbnek lehetett így érezni az érzelem-bemutatást. rögtön a nyitányban is nagyon, a testvér-terápián, már ezért az egy jelenetért megérte kamerát fogni a kézbe. jó, hogy deb felfelé indult el végre. neki, nekünk és dex-nek is szüksége volt erre. és a dokinéninek is, hogy egyesült erővel tudják őt kihúzni a szorult helyzetből. egy kicsit nyugvópontra értünk ezen a vonalon, de sebaj, akad egy rakás függőben lévő ügy. és tök jó, hogy mindezek mellé beférnek olyan pillanatok, amikor bizseregve érzem, hogy mit is nézek. amikor hagyják felcsendülni a klasszikus zene-témákat. (zárójel: masuka milyen fura komolyabban! nem bántás, tény.) (+07.29.)

„debra became a mirror, reflecting a positive image of yourself, that you used to balance out with the notion of yourself as a monster. now that mirror is cracked, and the only reflection you see is one of darkness.”

egyre inkább kezdik kihasználni a dokinénit. még az árnyékban maradnak az igazi céljai, de felettébb gyanússá tették, hogy ennyire kísérletként tekint a pácienseire. örülök, hogy megbolygatta kicsit debrát, aki így rengeteg fázison áteshetett egy rész alatt, ellenállás, beletörődés, cselekvővé előlépés. átérezhető általa az írói szándék, hogy ábrázolják, mit érezhet egy alapvetően jó ember, ha gyilkolni kényszerül. ehhez jön még a körülötte lévő bonyolult érzelmi káosz, amit egyesek családnak szoktak hívni, nem meglepő a robbanás. az apa-kérdés egyébként duplán is jelen van, ahol nem tudom, hogy masuka szála csak felröhögős feloldás az általános nyomasztásban, vagy kezdeni akarnak majd vele valamit, de jó, hogy van. (+07.23.)

„you’re perfect as a psychopath.”

kicsit deb körül forog minden. de hé, nem érdekes nézni, ahogy folyton koppan a feje a mélypontokon? quinn szerepeltetése is általa lesz érdekes, biztos, hogy most már szöget üt a fejében a sok furcsaság. a dokinéni is most rá  lesz állítva megzuhant hősnőnkre. és persze dex is próbálja kimutatni testvéri (?) szeretetét az aggódásával (és nyugtatójával). még szerencse, hogy van kinn levezetni a feszültséget. úgy tűnik, az agy fokhagymásan jó... lassabb a folyás, de a dex sosem volt gyorsvonat, nem igaz...? (+07.16.)

„a brain on a doorstep. hardly a love letter.”

hüm, nehéz dolog a retcon (a.k.a. a múlt átírása), mert nem biztos, hogy jól sül el. talán most is nyelni kell egy kicsit, hogy egy sosem említett személy ennyire mélyen benne van dex múltjában, de szerencsére logikusan építették fel a dolgot, a karakter is jó, így bólintunk egyet, hát legyen. deb is épül szépen –lefelé. nem tudom, mi lesz így a sorsa, kezd kicsúszni a kezéből az irányítás. de jó kis fortyogó konfliktust okoz a bátyjával. nem félek, hogy a többi magánélet délamerikai szappanba csapna át, ez a dexter amiről beszélünk, nem? ahol az iróniát is ismerik, ha már a heves természetű latinókat emlegetem, lásd a tv-t jamie hisztije mögött. remélem ez is az újonc rendező michael c hall érdeme, mint ahogy a rész megkapó vizualitása. egy újabb igéretes karrier indul...? (+07.09.)

„i know exactly where i am. i am in some shitty fucking hell, which is exactly what i deserve.”

hjaj, megkezdjük vérfoltos utunk utolsó szakaszát... sok mindent kellett ide a nyitányba préselni, de szerencsére megmaradt a dex-hangulat is. ki kellett térni az érzelmekre, amik még egy sorozatgyilkosban is kavaroghatnak néha. és mindenkiben másképp csapódnak le a drámai / traumatikus események. ezt is meg kellett mutatni, ütköztetni a két morgan testvér közti érzelmi különbséget. lerántani őket a mélybe. ugyanakkor kellett egy új nyomoznivaló gyilkos. valamint egy új ellenfél(?), akivel (anti)hősünknek problémái lesznek (charlotte rampling-ért arany centrifugával tűntetném ki a casting-olókat). még 12 hét, de nem akarok a végére gondolni, inkább csak élvezzük a hátralévő közös időt, mint egy koktélt rózsaszín ingben a pálmafák árnyékában. (+07.03.)

„somewhere along the line, the fake life that we created as a cover for me to kill became real. it’s not fake to me anymore. i don’t want to lose it.”

nem igazán volt finálé-hangulatom, ennek talán az lehet az oka, hogy egyenletesen magas volt minden idei epizód színvonala. pedig történt bőven esemény ma, elsősorban a maria nyomozós vonal teljesedhetett ki, kacskaringókkal és egy brutális vége-csavarral -amit jól érzékel dex a vége-monológban is, mindent megváltoztathat. ja, ne felejtkezzünk el a meglepetés-flessekről sem, amikkel tovább erősítették az idei múltba-nézés feelingjét. másokkal ellentétben én örülök a hanna-szál nyitva hagyásának, mert jó karakternek tartom (mégha ma a hidegebb oldalát vette is elő), azt meg tudjuk, mit jelent nekem yvonne (még a börtönben smink nélkül is). (**12.20.)

hálásak lehetünk az íróknak, hogy ennyi év után is tudnak spirituszt lehelni a sorozatba -de még hogy...! és nem kellett sok, hogy igazán naggyá tegyék ezt az évadot, csak megfelelően kellett kijátszaniuk az adu-ászaikat. deb tudását maximálisan kihasználták, kifacsarták vele a karakterekből az igazi drámát. és hogy nem csak deb lelki kötéltáncát élvezhettük, hanem dex további épülését is. amihez kellett egy új, női karakter is, aki végre méltó párja volt a plasztik-királynak, úgyhogy tessék folytatni az utat a karakterrel. az évad-gonosz is meglepőre sikeredett, bőven túllépve a maffia-kliséken, sokszínű és baromi stílusos karaktert hozva. nem rágom tovább, az egyik legerősebb, legszerethetőbb évadot kaptuk, ami egy ilyen magas színvonalú sorozat esetében a dicséret magasfoka. nagyontetszett.

„i am dexter moser, and i’m gonna kill you.”

már itt is itt a karácsony... a múltba kapaszkodva reménykedünk egy szebb jövőbe. ismerősen hangzik... várható volt, nem örülök annak az iránynak, amibe fordultunk, bár én túlságosan szimpatizálok yvonne-nal (jééé...), hogy ne szurkoltam volna, hogy együtt maradjanak. meg szerintem dex-nek igenis jót tett, hogy nem kellett rejtegetnie magát. plusz ezzel debrát is hisztispicsává degradálták. a másik szálon is logikus lett volna, hogy maria mozgatja a szálakat, csak a takony zseléssé kocsonyásította az agyam, így képtelen vagyok gondolkozni... vajon meglepnek jövő héten? nem szép jövőt vizionálok... (**12.13.)

„i know it would be the biggest cliche in the world, the arson investigator turned out to be the arsonist.”

szerencsére az idézetben emlegetett klisét elkerüljük, ugyanakkor kapunk egy tipikus aput, aki a seggfejség díszpéldánya, egy percig sem sajnáljuk, mikor dex plasztikba mártja. nagyon előtérbe került a múltkor felbukkant gyújtogató is, ugye, és érdekes, hogy őt is arra használják, hogy dex újraértelmezze az életét, hogy általa jöjjön rá arra, hogy nem foghat mindent a gyerekkori traumára, hogy a felnőttkori gyilkosságai nagyon is tudatos dolgok voltak. miközben hősünk magát rakosgatja össze, addig maria a puzzle darabkáit. valakinek rossz lesz a fináléban, riaszt a gyík-agyam... (**12.13.)

„how is it you can be absolutely fearless in the face of death and yet so afraid to live?”

az érzelmekről sosem hagyhatja abba az ember a tanulást. és nem csak egy gyönyörű nő képes oktatni, hanem akár az ellenségünk is. igazán meglepő fordulat volt, ahogy egy oldalra állították dex-et és bosszúszomjas ellenpontját. méltó búcsú volt ez egy karaktertől. és ha már lezártak egy szálat, gyorsan nyitottak is egy újat -az nem lehet, hogy nincs egy igazi sorozat-gyilkos egy dexter-évadban. nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem minden porcikám azt kívánja, hogy dex legyen boldog ezzel a szöszivel. megérdemelné. (**11.29.)

„i love kids.”

egy jólelkű gyilkos és az őt megölni kívánó gengszter egy meleg-bárban nagyszerű párbeszédet folytat a bosszúról -ezt hogyhogy nem tarantino vetette papírra...? dex két nő között őrlődik, furán érzelmes és őszinte volt itt ma mindenki. mindkettőnek örülünk, színészeink kihozhatják magukból a maximumot, és nem kell a titkok fárasztó görgetegén átrágniuk magukat a karaktereknek. még ha régen húztam is az orrom a megboldogult feleség gyermekeire, most örültem, hogy újra láthatjuk őket, mondjuk az elmúlt években nem sok karakter-változáson estek át. kidumálósabb, elmélkedősebb, mégis nagyon ütős dexter részen vagyunk túl, tessék megbecsülni minden percet belőle. (**11.19.)

„lab tech seduced by femme fatale?”

hogy hová tudnak sodródni az emberek... az eredetileg aszexuális és érzelem-mentes dexter egy gyönyörű nő karjaiba, az erkölcscsősz debra a törvénytelen, de igazságos útra, egy piszkos rendőr bűntudatba. szegény deb, továbbra sincs szerencséje a férfiakkal... öröm nézni, ahogy dex vergődik a rengeteg érv és ellenérv között, az agya és a szíve között zajló háborúba. és deb még csak most lépett be a frontra. yvonne bizonyíthatta, hogy csak nem csak a szép pofija miatt került be a show-ba. (**11.13.)

„rabbits kill my plants, so... i kill them.”

dex eléggé leegyszerűsítette ma a dolgokat -minden figyelmét a szöszinek szentelte. a legnagyobb örömünkre. mert yvonne szerencsére nem csak egy üres mosoly forró-nadrágban. és az íróknak is céljai vannak vele. már bőszen mormoltam a ne-ne-ne-t a végén, amikor meglepő beteljesülés következett. (itt most kérnék pár perc szünetet, belegondoltam...) vajon azért került elő most a lumen-szál, mert hasonló szerepet szánnak ennek a szőkének is, vagy csak ügyesen építkeznek a múltra? azért néhány egyéb szálra is jutott néhány perc, a nyomozó-srácok nem izgattak fel, deb meglepően visszafogott volt, a gonosz ukránnak csak pillanatok jutottak, de most mondjam megint azt, hogy yvonne, yvonne, yvonne, és minden meg van bocsátva? csak mert lassan valami perverz vén fasznak néztek így... (**11.06.)

„we’re looking for the fucking terminator.”

hőség van miami-ban, de nem csak a napsütés miatt egyre melegebb a helyzet. maria nagyon nyomon, ukrán bácsi nagyon bosszúálló típus, (a még mindig olvasztó mosolyú) yvonne-nal megy a gyilkos flörtölés. közben deb érdekes utat jár be -a ’meg kell védenem a bátyámat és ezért még hazudni is hajlandó vagyok’-tól a ’nem akarok belefolyni ebbe a szarságba mert nem fér bele az értékrendembe’-ig. és hát nem kell mondanom, hogy fuck-ok jelzik a lába nyomát. örültem, hogy az írók újra felfedezték masuka humorát. bár enélkül is horzsolna az évad, csak jólesik. (**10.29.)

„i suddenly have no idea what’s the truth and what’s a fucking lie with you anymore.”

(nagy volt a kísértés, hogy yvonne lábaira tett megjegyzés legyen az idézet, de lassan megtanulom már, hogy ne a farkammal gondolkozzam...) heti jelentés miami-ból: a jog-rendszer újabb kiskapuja lehetővé tette, hogy deb átérezze dex álláspontjának helyességét. persze egy ilyen nagydarab gonosszal nem mehetett minden simán. fontos hozadék még, hogy dexter is elgondolkozik az új szituációban, hajlandó fontos lépéseket tenni a testvéréért, a családjáért. gonosz oroszunk is hajlandó sokáig elmenni, ettől lesz hatásos negatív szereplő, meg attól, hogy igencsak stílusosra van írva. és akkor a maradék sorokat yvonne mosolyáról írott mondataimmal tölteném ki... (**10.23.)

„an alarm is going off inside my lizard brain.”

yvonne! yvonne!! yvonne!!! bocsi, ennek ki kellett jönnie... ismét nagyszerű epizóddal ajándékoztak meg minket. egy látszólag heti-ügy (a.k.a. egy badguy plasztikban végzi) szépen deb-okításba csapott át, gyönyörűen fel van építve ez az egész testvér-kapcsolat, a viszonyulások, érzések. egy szálat hirtelen elvágtak az írók, inkább egy sokkal nagyobb fenyegetettséget raktak a helyére, szépen kerekítve így az orosz vonalat. plusz ray stevenson-nak is sikerült jó kis mondatokat írni. és azt mondtam már, hogy yvonne milyen gyönyörű...? (**10.16.)

„i found this website... ’how to cure a serial killer in ten easy steps’, and this is the first step.”

szeretjük, amikor az írók maximálisan lecsapják a feladott labdát. jelen esetben deb reakcióira gondolok, stációkra a ’whadafakk’-tól a ’segítek mindenben bro’’-ig. és kell is a segítség, mert a dex előtt felbukkanó pozitív példát egy ütős csattanóval kifordítják. mint ahogy henry kódja is kezd új olvasatba kerülni. a mellékszálak közül a techguy-os és a mariá-s jó (bár abból a szempontból nem mellékszálak, hogy mindkettő veszély-forrás hősünkre nézve). a sztrip-vonalat meg elnézzük a csöcsök miatt... (**10.09.)

„she’s not as comfortable lying to the world as i am.”

mondtam már hogy michael c. hall mekkora zseni? nem elégszer szerintem... hello dex, jó hogy itt vagy újra! és jó, hogy végre léptünk egy istenest, olyat, amire évek óta vágyunk, amivel minden meg fog változni, blablabla, nyomás megnézni, nagyon erős a cucc. persze el kellett indítani az idei átívelést is, úgy néz ki, szláv rosszfiúkat kapunk, nem lesz velük sem gond úgysem. visszatért a flashback is (head-apu helyett), gondolom annak is lesz folytatása. so, hatásos volt a kezdés, megnyugtató látni, hogy egy régi kedvenc évről évre szállítja a megszokott minőséget. (**10.03.)

„i am a father. a son. a serial killer.”

látszik, hogy dexnek már harrison a legfontosabb, az óvoda után pörgették fel igazán a zárást az írók. talán lesz értelme a kicsit kényelmetlen (de nagyszerűen eljátszott) ’deb szerelmes’ vonalnak is, hisz’ ha eddig küzdött az érzelmeivel, akkor mi lesz most, mikor meglépték azt, amire hat éve várunk? de a vallási téma betetőzése is szép nagyjelenettel koronázódott meg. ...az íróknak mindig dolga, hogy elérjék, hogy azonnal akarjuk a folytatást. sikerült, gratulálok... (*12.19.)

hölgyeim és uraim, a világvége elmaradt... tudom, hogy most a kiábrándult rajongók tömegeinek fogok csalódást okozni, de nekem ez az évad is tetszett. persze, megkopott már a lelkesedés az elmúlt években, másabb, mint régen (persze, ennyi showrunner-váltás után...), kicsit hullámzó volt, könnyen találhatott az ember jobb / élvezetesebb kábeles cuccokat idén ősszel, de... a hangulata még mindig megragad, a karakterek maradtak jók és / vagy szerethetőek, nemigen sikerül kiszeretnem belőle. mint egy megbízható házastárs, még két ősszel összebújunk majd hétről hétre mosolygós szeretettel...