soroló

„in this life now, you kill or you die. or you die and you kill.”

eljött hát a nagy összecsapás ideje, de az egyszeri rajongók, akik még nincsenek hozzászokva a sorozat-formátumhoz, csalódottan álltak fel. hogyaszondja ’mi az, hogy a gonosz el?!?’. mondjuk az elején még én is azt gondoltam, hogy azért rombolják olyan masszívan a díszletet, mert már nem lesz rá szükség, de aztán más irányba kanyarodtunk - hogy ez jó-e vagy rossz-e, az csak ősszel realizálódik majd. amikor sok új karaktert lehet majd bemutatni, nem csodálom, hogy a vérfrissítés mellett döntöttek, ma is volt fontos áldozat. aki miatt kicsit szomorkodunk, hisz’ a kezdetektől velünk volt, de sajnos kicsi örülünk is, mert sosem sikerült átgondoltan okosra írni. én mondjuk azért is szomorkodom még, hogy még mindig nem adták ki a score-t. pedig ma is az a zongorás téma... (+04.01.)

vajon mi lehet az oka, hogy nem sikerül egyenletes színvonalat írni? tényleg túl sok az epizód egy évadban, és nem tudják jól kitölteni? vagy a csatorna szól bele, és azért dobbant minden showrunner a sorozattól? azért nehéz is értékelni, mert súlyozni kell a janus-arcúságát. hogy ott voltak az évad elején a bitang erős részek, amikor minden működött, igazi volt a dráma, érdekesen haladt a történet, megtöltötték feszültséggel mind a 42 percet, csontig hatoltak. igazi felüdülés volt ez a tavalyi ásító érdektelenség után. aztán jött a második etap, és újra lefele indultunk el, felesleges ál-hisztikbe bonyolódtunk karakter-építés címén, elillant a feszültség, kényelmetlenül fészkelődtél a székben, zombiaggyal kellett túlélni. és ez bosszantó. mert talán látszik, hogy én akarom szeretni. és van, amikor tudom is, de, ugye. az irányok jók, örülök, hogy láthattunk idén egy új közösséget is, hogy kreáltak egy erős bad motherfucker-t, megvan a törekvés egyszóval, úgyhogy hajrá-hajrá. tetszett.

„a bad man, someone truly evil, they’re light as a feather. they don’t feel a thing.”

mit várhatunk attól a résztől, amit greg nicotero, a maszkmester rendez? hát minden lehetséges emberi és zombi testnedvet és belsőséget dögivel, premier plánban. ezek előtt nem maradhatott el az érdektelen fárasztás. aztán középtájon meglódultunk kicsit, a merle/michone autókázás erős volt, és innen már dobbantottunk egy nagyot a drámai végkifejletig, és ezt most minden irónia nélkül mondom, végre beérett valami az építkezésből, hisz’ tudjuk, mi minden munkált a két testvér között. méltó búcsú volt a morgós félkarúnak. hogy aztán kicsit lelohasszanak némi szájbarágással: rick nem olyan, mint a governátor, ééééértem...? (+03.25.)

„please, andrea, come home.”

egy szőke nőt állítani a középpontba, ejjejj... azzal nem lenne baj, ha a kisvárossal foglalkozunk újra, de ahhoz, hogy érdekes is legyen, jól meg kéne tudni írni. és nem arról van szó, hogy tulajdonképpen nem sokra jutottunk 43 perc alatt, de megint az ásító érdektelenség határán kapálóztunk. tudtuk eddig is, hogy a kormányzó nem normális, max az újfiúk civakodása lehet új elem, de az is kitérdekel, so... az elhagyatott raktár bújócska még lehetett volna jó, csak túlhúzták. ismét kár, ahogy a költő hollója mondaná. (+03.19.)

„your friend isn’t much for small talk.”

jó ötletnek tűnhetett papíron, hogy leültetik az ellenségeket egy asztalhoz, csak oda kellett volna tolni még egy széket mr.feszültségnek is, és rendben lettünk volna... érezhették ők is, hogy ez nem lesz elég, így megint bevetették a néma coldopent, a ’ki-a-faszább-walker-írtó’ játékot, egy túl sok funkcióval nem rendelkező szex-szcénát. a rendező is próbálta menteni a menthetőt, kereste a fura szögeket, a hangulatos zenét, mindhiába. egyértelmű, hogy túl sok volt a 16 epizódos berendelés... (+03.12.)

„we need that rifle.”

hazatérés! nem is gondoltam, hogy ilyen közel járunk a kiindulási ponthoz, de sebaj, belefér ennyi térkép-hamisítás. főleg, ha ilyen hangulatos epizódot eredményez. nem kellenek mindig a nagy ellentétek, az alantas ijesztgetés, nem kell mindent megmutatni, nagyívűnek lenni. elég egy meglepő visszatérés, egy megrázóan személyes dráma, egy kis építkezés. hogy újra belénk marjon, mennyire is hideg és kegyetlen ez a világ. nem sok emberség fér bele. mert ha túl jó vagy, meghalsz. ha túl rossz vagy, meghalsz. de a gyáváknak nincs menekvés. éljen a filler ereje! (+03.05.)

„smart to stay fit. don’t leave out the cardio.”

felkészülés és lelkizés negyvenkét percben... még hogy nem húzhat az ember szíve kétfelé. a prezentáló a szőkésített andrea, aki nem nagyon szeretne látni az épp két szemével. oké, hogy a governátor megvezet mindenkit a kenetteljes külsővel, de egy ilyen bizalom-deficites világban lehetne benne több ész. mint szív. bezzeg a volt társai -ott aztán fikarcnyi bizalom sincs, érthető az elmúlt időszak eseményei után. kiskaland és nagy összecsapás a láthatáron, de addig fel kell építeni egy falat, hogy legyen mit felrobbantani. külön gusztustalanság kurzusra nem muszáj jelentkezni, a jeles már most is adott. (+02.26.)

„this rage is going to get you killed.”

illúziók. tévhitek. csalódások. szép nyugodtan rágtuk újra a múltheti konfliktusokat, kicsúcsosodtak a szívbeli problémák, nehezen enged a múlt. aztán egy kicsinyes bosszú géppuska-ropogós ütem-váltást hozott. látványos, cool, de kicsit túlhúzott lövöldözős jelenetbe fojtva az epizódot. nem először fordul már elő, hogy nem találják az arányokat az írók, bár most csak finoman koppintok rájuk, mert a lassú nem unalmas, a lövöldözés nem fárasztó volt, csak mindkettőből egy picit sok. (+02.19.)

„it’s like ’10 little indians’ out there.”

az ösztönből döntések sokszor negatívan csapódnak le. széthullhat egy közösség, rossz irányba indulhatsz, ha nem gondolod át, hogy hogyan is kéne lépni ebben az élhetetlen világban. sugároznod kell az erőt, nem inoghatsz meg az emberek előtt. (muszáj ilyen közhelyekkel kitöltenem az előírt direktívát, mert egy nem túl izgalmas, túl-lelkizős epizóddal csoszogtak vissza közénk a holtak. jövő hétre kiderül, hogy apró botlás volt csupán, vagy le sem merem írni...) (hines ward-ot kiszúrtátok? én igen!) (+02.12.)

„all this time, running from walkers, you forget what people do, have always done.”

egy félresikerült családegyesítés... faltól falig akció volt a rész, végre lehetett nagyiparban lövöldözni, nem kellett attól tartani, hogy jönnek a z-k. jöttek azok máshol, szegény vadiúj karaktereket vegzálták már a belépőjüknél. hogy aztán az egyre szimpibb carl, a hős mentse őket. egyre több a lehetősség a kormányzóban, főleg, hogy már így kívülről és belülről is elcsúfították. csak nem repesve várjuk a februárt...? (**12.11.)

annyira kíváncsi lennék, hogy pusztán a showrunner-váltás volt a hatalmas minőségi ugrás feltétele... de az tuti, hogy az új seprű kitakarította az érdektelenséget, az unalmat, végre a szituációnak megfelelően kezeli a karaktereket, igazi mélységet kaptak. ugyanakkor a nyálkás, fröcsögős mocsokságokról sem felejtkezik el. naiv vagyok és bizakodó...

„remember the alamo?”

mondhatjuk, hogy átvezetés volt a múltheti zárás és a jövőheti félévadfinálé között, hogy hegesztik össze a két vonalat, de azért zajlottak most is az események rendesen. és nem a faház körüli hentelésre gondolok elsősorban, sokkal inkább arra a lelki és fizikai terrorra, amit a két velejéig romlott évad-gonosz véghezvitt. vagy érdekes kitérőként a mengele hangulatú kísérletezésre. (a börtönös nagy találkozásnál azt hittem, hogy bsg-s zene fog jönni, de bear bácsi az utolsó pillanatban másfelé fordította a vonósokat. apró változás, de legalább nem csak nyomasztó témákkal molyol hétről hétre szegény...) (**11.29.)

„gargulio.”

megengedhető-e ebben a zord világban egy kis romantika? vagy hangot adni a lelkiismeretnek? egy kicsit megállni, hogy szusszanj egyet? lassabb volt ez a rész, mint az évad eddigi epizódjai, de ez most nem a tavalyi agyzsibbasztó kínkeserves fogcsikorgatós lassúság volt, mert most legalább nem gyomlálták ki a feszültséget belőle. köszönhetően az egyre gonoszabb vigyorú merle-nek, akik jó kis gonosz párost alkotnak a governátorral. arra is jó volt az epizód, hogy összekeverje a szálakat -lesz még itt nemulass a közeljövőben. (**11.19.)

„we’re shining a light on the monster under the bed.”

továbbra sincs szarozás, zombi kislány, rick őrület, modern ketrec-harc... maximum a jellegéből adódott, hogy jobban megrágtuk a dolgot, nem rohantunk annyira, de hogy is tehetnénk, gyász van, vihar előtti csend. még csak kóstolgatjuk a kormányzó által felépített világot. még csak az első problémákkal küzdünk egy csecsemő életben tartásával. (ma külön rendezői koncepció volt, hogy minden z-nek kettéhasadt a feje? btw, egyre "szebbek" a dögök...) (**11.12.)

„can’t we just have one good day?”

pedig olyan kis nyugis, ámde tevékeny napnak indult... aztán egy kicsinyes bosszúnak milyen tragikus következményei lettek. nem mondom, bátrak idén az írók (és ez valami járvány, mert nem csak itt, ugye!), hullanak az eddigi szereplők, nem is akárhogy. (ide most direkt nem írok nevet) még ha a tavalyi sok szenvedés egy részét rá lehet kenni, azért a búcsú a kissráctól szívszaggató volt. és most már kezdem visszanyerni a bizalmam, nem lesznek értelmetlen halálok, tuti. talán kicsit sajnálhatják az írók a b-szál behozását, mert most nagyon törte a tempót, a feszültséget a mintavárosban történtek bemutatása. de. újabb nagyszerű epizód, a sorozat carl-lal együtt a szemünk láttára nő fel. (**11.06.)

„there’s a sense of purpose. we’re a community.”

olyan fura állatfajta az ember, még egy ilyen szituációban is a normalitást próbálja megteremteni, rendezetté tenni az életét, értelmet adni neki. hello, a walkingdead speciális kiadását láttátok, amelyben végre a szöszivel és kardos barátnőjével foglalkoztunk. volt egy rég látott visszatérőnk is (kicsi a világ, mondja ő maga), és behoztak néhány új szereplőt is -akiken persze az első pillanatban ott villog a ’gyanús vagyok’ és a ’valami rosszban sántikálok’ matrica. komplett b-szál felvezetés, a főhősök teljes mellőzésével? bátor döntés, de én érdeklődve néztem ezt is -bár tavaly minden rész elérte volna ezt a szintet... (**10.30.)

„stay in tight formation. no more prison riot crap.”

jó, hogy ma a börtönnel foglalkoztunk kizárólag. hogy láttuk, hogy reagál valaki, aki 10 hónapja el van zárva a zombik elől. hogy hogyan jön elő a börtön-múlt. hogy rick tényleg kíméletlenül kemény lett. hogy végre sikerült rám hozni a frászt (hershel csókja). hogy jó végéről fogjuk meg a terhességet. hogy nem viszik túlzásba az életveszélyben lévőért való aggódást. hogy végre bear előszedte a gitárokat is. estébé, estébé. hiszek a zombi-sorozatok feltámadásában. (**10.22.)

„hey, while the others wash their panties, let’s go hunt.”

na. erről. van. szó. kéremszépen. és most nem csak azért jönnek a dicsérő szavak, mert jól tudtak hatni az ember primer érzéseire hatott (ergo: sok gusztustalan henteléssel, abárolással, belezéssel volt tele a rész), hanem mert hőseink végre úgy viselkedtek ebben a nem túl kedvező élet-környezetben, ahogy elvárható, nem pedig hisztis rinya-gépekként. érezted azt, hogy tényleg túl akarnak élni. ehhez nem kell párbeszéd, nem kell a hiszti, csak fogni a fegyvert és követni a határozott vezetőt. és az életben maradáshoz bizonyos feszültséggel teli helyzeteket kell túlélni -hogy az egyszeri néző is kényelmetlenül fészkelődjön a székében. olyan feszkó, amitől elnézi a kissé bosszantó terhes-szálat is. kedves írók, megvan a zsinórmérték, tessék kitartani, különben nem lesz túlélés... (**10.15.)