soroló

„you think there actually is good left inside him?”

és lőn, a kiteljesedett bond-gonosz megszületék -aki műholdakkal akarja átvenni az uralmat a bolygó lakossága felett! még jó, hogy christopher nolan is bond-rajongó, mert így nem ciki nekem sem gyorsan átkötni az inception-re, hiszen az epizód összecsapásainak jó része szó szerint fejben dőlt el, keresve a maradék jóságot devoe fejében (az egy más kérdés, hogy milyenek voltak ezek az összecsapások, leginkább a mátrix száz darab smith ügynökös gumiszerű ugrálására emlékeztettek)... de azért kellett némi való-világ-béli hősködés is a végére, ahol ugyanúgy együttes erővel győzték le a veszélyeket a srácok, mint ahogy hangsúlyozták végig az epizódban, hogy az összefogás és a szeretet ereje mindent legyőz... nem is lett volna ez igazi finálé, ha nem itt zajlik le a legújabb flash-csapat-tag megszületése -de legalább lett értelme a végére a terhességnek és az azzal járó gondolat-olvasásnak... meg kellett a baby-shower is, hogy pozitívan fejezzük be az évadot (sőt, előtte még a mindig morgó harry is mosolyokkal és ölelésekkel búcsúzott), és azért kaptunk egy kis felvezetőt a jövő évhez is -mármint azt, amit már egész évben vezetgettek fel egy újabb west-allen-nel... (##07.25.)

ha emlékeztek, az előző évadot nem nagyon szerettem, túlságosan szenvedősre volt véve végig -ezúttal jobban figyeltek az arányokra, több könnyedebb pillanatot tudtak belecsempészni a sorozat szövetébe. de ez nem azt jelenti, hogy azért ne lettek volna jelen markánsan a (továbbra is fárasztóan csűr/csavart) drámák is... örömteli, hogy ezúttal nem egy futkosós fő-ellenféllel kellett felvenni a kesztyűt, ugyanakkor túlgondolták kicsit a thinker karakterét, hogy a végére nagy-tudású gonoszból tucat-gonosszá degradálják le... az új arcok közül ralph digby vált a csapat állandó tagjává, és meglepően jól formálgatták a srácot, ahogy az idegesítő felszín alá egyre több mélységet raktak -azért is szembetűnő volt ez, mert a többiek túlságosan kiforrott személyiségek lettek négy év alatt, nem nagyon érezhető, hogy változni tudnának bármilyen irányba is... összességében elvoltam a sorozattal az elmúlt hetekben, lelkesedni már valószínűleg sosem fogok miatta -és ez az az állapot, amikor az ember idővel továbblép, és otthagyja a középszerbe süllyedt szeretőjét...

„in this life the bravest thing you can be is optimistic.”

lehet hogy devoe egy kimért professzor, komoly elvekkel, azonban képes igen határozott és menő belépőkre is -vagyis a komolyzenés folyosói zúzás egész pofás volt nyitányként... de rátérve az elvekre, mindig jó látni, ha egy gonosznak határozottan megtámogatott ideológiája van a tetteire, mégha azok már rég kisiklottak is a realitás talajáról, de koherensen össze vannak fogva egy vezér-fonallá... a hideg gondolatoknak a szív melengető érzései a legnagyobb ellenségei, továbbra is a szerelemben lesz a kulcs, mint megoldásban... jópofa, hogy az eddig az intellektusa miatt tartott harry most (így bután) az érzelmi oldal vezér-szónokává vált, és még iris-szal is egész jól működnek együtt, mint nyomozó-páros... az érzelmek mellett az összefogásnak is fontos szerepe lesz, csak ahhoz mindenkinek le kell gyűrnie magában a korábbi ballépések miatt felgyülemlett bűntudatot (btw, az összefogásnak már most is tetszetős eredménye volt, mert jól nézett ki a(z újra előrángatott) flash-time-ban elkövetett mentőakció)... (uh, a terhességes poénok már kezdenek a hormonjaimra menni, viszont a killer frost/caitlin kapcsolatot ügyesen csavargatják az idény során végig.) (##07.25.)

„i know that at the core of every citizen of this city is... something good.”

a kétségbeesés szüli a legjobb szövetségeseket... meglepő, hogy ennyivel az évad vége előtt ilyen könnyedén vettük a dolgokat, mert hiába a világméretű fenyegetés, végig mosolygásra késztettek minket az alkotók... megdobták tom cavanagh-t pár újabb idétlen alteregóval (a hideg német után jött a francia klisé, meg egy sonnyboy, aki pont úgy beszél, mint michael keaton a szétcsúszott napjain)... és hát ismét beragyogta a tévéképernyőnket katee sackhoff földöntúli mosolya, és akkor is jól működött a karaktere, amikor nem kellett gonoszkodnia, csak egy kissé önző módon, anyagiasan segítenie -és továbbra is nagyon szerethető, ahogy működik a caitlin-nel közös párosuk, a harsány vigyor-gép és a csendes tudós jinjang-jaként... az már látszik, hogy különböző érzelmekkel fogják legyőzni a mindent hidegen túlgondoló embert -például a bizalommal, amit barry az emberekbe vet nap-mint-nap... (hehe, a készítők is tudják, hogy katee-nek nem az akcentus-imitálás a legnagyobb erőssége, úgyhogy ezzel is vicceltek most egy sort.) (##07.23.)

„technology has become a cancerous cell in our social biology. exercising it... would require a total purge, not only of the material world, but also human consciousness.”

nem is olyan rég írtam az arrow-nál, hogy minden tisztességes gonosznak jár a mélyebb háttér, hát most gyorsan devoe-ék is kaptak egy magyarázó flashback-et. mert meg kellett értenünk a motivációt, amiért egy ilyen tudós-ember erre a szörnyű útra lépett, és meglepő dolgok derültek ki arról, hogy milyen gondolatok is keringtek az elméjében, amikor még nem sütötte ki az agyát a sötét anyag: mr.devoe ugyanis egy megrögzött luddita... és egy intelligens emberről nehéz elképzelni, hogy ennyire a technika és a haladás ellen van, hogy meggyőződése, hogy az emberiséget le kell butítani, mert minden ötletből fegyver lesz végül. azt viszont már könnyebben elhiszem, hogy magát egy buta társadalom királyaként képzeli el... a kedves neje elfordulását már régóta készítik elő, de azért hatásos volt a különválása most... az elbutítás igényét jól odakötötték az írók harry problémájához, így a csapat is egyszerre juthat majd megoldásra velük. (szegény cisco-nak csak nem akarnak összejönni a romantikus kapcsolatok, bár lehet hogy örülnie kéne, hogy egy bolygóközi táv-szerelem ilyen sokáig kitartott.) (##07.22.)

„you can calculate near-infinite outcomes across multiple earths, but you cannot account for how someone is feeling.”

mi kell tennünk a mérlegre ahhoz, hogy kiegyenlítsük az ész serpenyőjét? hát érzelmeket... és tulajdonképpen jól felépítették az epizódot azzal, hogy a thinker többször is hangot adott annak, hogy mennyire megveti az emberekben kifejlődő érzéseket, vele szemben viszont a flash-team csak egy rakás érzelem-vezérelt hős ralph elvesztése óta... oké, barry-nek kel egy kis idő, amíg utoléri a gyász és az önostorozás (túl sok halál volt már körülötte, amik egy kicsit felvértezték a lelkét, de nem eléggé). de ezen a gyászon kívül is vannak veszteségeik, következmények, amiket a legutóbbi rész óta nyögnek -caitlin nem nyugszik bele abba, hogy elveszítette a testében lakozó vagányabbik felét, mint ahogy harry-nek is sok komolyságot kell magára öltenie, amiért elveszíti azt, amire a legbüszkébb: a józan eszét... leo snart ugrott be, hogy ne csak a legendáknál játsszon pszichológust, hanem central city-ben is próbáljon segíteni a veszteségek feldolgozásánál -nem mellesleg hogy használja egy kicsit a jég-puskáját is... (##07.22.)

„no one has to die.”

szeretem, amikor a sima kliséknek induló dolgok kifordulnak magukból -most is úgy tűnt, hogy barry és ralph a szokásos szuperhős-tanulós köröket futják le azzal a vitájukkal, hogy a jóra törekvő embereknek szabad-e megölniük a nyilvánvaló gonoszokat, hogy megtöri-e a lelket egy ilyen cselekedet. és tök jó volt látni, hogy digby-vel a hosszúra nyúlt fejlődési út végén a lelki kötődéseivel csináltak jobb embert... mindenki tudta, hogy a mai nagy akció sikertelen lesz, hisz’ az évadnak azon pontján járunk, amikor mindennek össze kell omlania, úgyhogy ma is látványos kudarcot volt kénytelen elszenvedni a flash-team, és nem csak azzal, hogy elveszítették a heti-metát, de ralph-ot is (akinek a képességét kihasználva visszatérhetett a devoe-t játszó színész is, teljessé téve a kört), de harry is egyre veszélyesebben (és nárcisztikusan idegesítően) süllyed bele az okos-sapka függőségbe, ráadásul még caitlin is elveszítette a rosszabbik felét (pedig tök cuki volt, ahogy próbálták tartani a kapcsolatot frosty-val)... kellenek az ilyen pofonok, hogy erősebbé váljon a csapat, hogy példaképp szolgálhassanak mindenkinek, aki a hősködés rögös útját kívánja járni... (##07.21.)

„he’s just making a big joke out of the whole thing.”

oké, ahova kevin smith bedugja az orrát, ott idővel fel kell tűnnie jay-nek és csendes bob-nak is -úgyhogy nem is volt kérdés, hogy a nagypofás bajkeverő és hetero uzsitáskája idővel az arrowverse részei lesznek. természetesen egy olyan epizódban, amit maga smith rendezett, és a humor volt az egyik pillére, amire építkezett -egy olyan humor, ami azért döcögve akart csak működni ma... mert oké, ralph egy humor-forrás, de megint idegesítővé kellett tenni az epizód nagyrészére, hogy a végén megint működjön a humanizálása. és hát valljuk be, hogy danny trejo sem túl meggyőző, amikor erőltetetten kell viccesnek lennie -bár a bitang nagy kés még mindig jól áll a kezében... de valahogy az egész részen át fura volt a színészi játék, szerintem kevin elengedte kicsit a srácokat, akik így túltolták a bolondozást -mondjuk jesse l. martin így is szórakoztató volt, ahogy eljátszotta, hogy ő most a digby-ből gyúrt joe west... (devoe-ék családi drámája szinte csak rá volt ragasztva a könnyedebb szálakra, így kicsit ki is lógott az epizód egészéből.) (##07.19.)

„matthew’s abilities work by melting down the highly concentrated bonds between dna. that makes them totally pliable so he can extract them and infuse somebody else with the exact same meta dna.”

sam jackson kikötötte annak idején a star wars forgatásán, hogy neki lila fénykardja lesz jedi mesterként -gondolom iris is odavan a liláért, azért nem a hagyományos sárga színű speed-csíkokat húzza maga után... mert bizony eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha a feladatot cserélnének az allen-west családban, és amilyen jópofának hangzik, hogy barry csak ül a monitorok előtt miközben iris rohangál körbe a városban, annyira flash-esen elkomolykodták ezt is... mert komoly lelkizés lett abból, hogy iris mit is ér a csapatnak, hogy mennyire hatékony segítség orákulum-ként. és szegényt még egy tehetetlen bénázó rookie-nak is ábrázolták, aki még sosem látott ventilátort, így nem tudja, hogy merre kell forgatnia a kezeit, hogy ne szítsa a tüzet, hanem eloltsa... harry egyre rögeszmésebb a devoe elleni siker érdekében, gyaníthatóan a most elkészített okosító sapka lesz a végzete -ééés akkor megint le fogjuk cserélni egy másik wells-re, érzem én... (oké, ralph halálra van rémülve a halál lehetőségétől, de azért nem kéne olyan emberré tenni őt, aki gond nélkül átgázol bárki lelkivilágán...) (##07.04.)

„i can’t save us this time.”

nekünk lassú embereknek azért nem könnyű felfogni ezt az ’olyan gyorsan mozognak a speedster-ek, hogy állni látszik az idő közben’ dolgot -vagy legalábbis vannak apróságok, amik az én (tudományban járatlan) agyam nehezen fogadnak be: például hogy miként tudnak beszélni ennél az elképzelhetetlen sebességnél, vagy hogy miért nem törik be az átlátszó tábla, amire barry a jegyzeteit firkálta fel irdatlanul gyorsan... azért fogadtam el ezt a dramaturgiai húzást végülis, mert a végére legalább azt láttuk, hogy barry-ék elkészültek az erejükkel a villámgyors mozgás közben, plusz kellemes feszültséget hozott az életveszélyes helyzet, aminek az elhárítására rászántuk ezt az egész negyven percet... jó volt, hogy bemutatták a különböző megoldások kudarcát is, és valljuk be, hogy a végül hatékony ötlet (és annak vizuális megvalósítása) megdobogtathatta a képregény-olvasó kicsi szívünket, mert a rajzolt paneleknél szoktak ilyen elszállt ötletekkel élni az írók... a nagy rohanásban azért jutott pár pillanat az érzelmeknek is, már csak azért megérte újra vendégszerepeltetni jesse-t, ahogy az apjával leültek befoltozni az az űrt a szívükben, ami egy szerettük halála okozott... (hmm, a föld3-on egy újabb női speedster kerül bevezetésre? várjuk szeretettel!) (##07.02.)

„i hate country music.”

nem lehetett könnyű leakasztani valakit a kanadai határ környékén, aki tud énekelni, nem áll rosszul a kezében egy hangszer és még a vaskos nashville-i akcentust is képes megfelelően imitálni -és szerencsére miranda macdougall tökéletesen megfelelt a feltételeknek, így ralph-fal együtt mi is belezúghattunk kicsit a legújabb metahumánunkba... és ha már könnyen jött a szimpatizálás a vidéki lánnyal, így nehéz volt a gyorsan jött búcsú is -és örülök, hogy dibny-t erre az útra viszik, hogy részről/részre fejlesztik -most például azzal, hogy összetörik a szívét... pedig már mindenki beleélhette magát a romantikus kapcsolatba (plusz ne felejtkezzünk el a másik érzelmi csúcspontról sem, amikor a folyosón elhangzott a nagybeszéd (btw, az írók már nem először viccelnek a folyosós beszélgetésekkel kapcsolatban idén, úgy tűnik, hogy érzik ők is, hogy túltolták korábban az ilyen típusú jeleneteket))... de végülis mondhatjuk azt, hogy a hegedűs (tényleg ez a karakter neve?) velünk marad még egy kicsit -amíg a gonoszok gonosza nem talál magának egy új testet... mondjuk legalább kellően érdekessé tették devoe-t azzal, hogy nem csak egy székben okoskodik, hanem gyűjti az újabbnál/újabb képességeket is... (##06.30.)

„not every meta uses their powers to hurt people. some use them to help others, to protect people. our powers don’t decide who we are.”

érdekes koncepciónak tűnik, hogy bár egy gonosz van, de a színészeket cserélgetik a karakter személyisége körül, tekintet nélkül a bőrszínére vagy a nemére... így frissnek érezhetjük a karaktert, és a kedves(nek nem mondható) feleségével is újabb-és-újabb konfliktusokat lehet kialakítani -főleg úgy, hogy egy meta-drog segítségével még az érzékei is el vannak tompítva szerencsétlen nőszemélynek... (kicsit kár a csicsergős szerencse-vadász csajsziért, mert épp’ most lökték át őt az írók a jó oldalra, és működött a kapcsolat-építése barry-vel is...) a külsődleges változások egyébként is fontos elemei voltak a mai résznek, mert digby-nél egy újabb képességre derült fény, ha már nyúlni és formálódni tud, akkor miért ne lehetne alakváltó is -jól jön az, ha az írók kicsit belelustultak a börtön-szálba, és inkább egy huszárvágással kihoznák barry-t a börtönből... de egyébként ralph most jól működött, az egzisztenciális válsága és a fizikai szétesései is szórakoztatóak voltak... (kérdés 1: barry mikor tett szert macgyver-i képességre? 2: iris tényleg egy fürdőköpenyben ment a rész elején a böri-látogatásra...?) (##06.23.)

„i’ve been in here long enough to understand that in prison, hope is the most dangerous thing.”

persze beleszámolhatjuk azt, hogy fáradtan ültem le a rész elé (nehéz megfelelően kipihent időpontot találni, ha folyton átszervezik az életed), de a mai epizód alapvetően szórakoztató aspektusai (is) fárasztott egy idő után... de lehet hogy csak nem illik cecile-hez ez a fajta nagyfokú lelkesedés, amit a frissen szerzett képessége hozott magával nála (btw, a terhesség kihozza a lappangó szuperképességet? ööö, oké)... de az összekicsinyítésből eredő poénok (kilapított digby, kis test, kis húgyhólyag) is csak az első öt percben működtek, aztán inkább már harry pártjára sodródtam, aki mihamarabb rendbe akarta hozni a dolgot (oké, mondjuk ő a saját egója miatt)... valahol várható volt, hogy barry-t a nagy szíve fogja bajba sodorni a börtönben is, de legalább most feldobhatják az ő szálát is azzal, hogy kiderült a nagy titka... (próbálnak meta-poénokat is nyomni az írók (pl. ’miért van mindenkinek képregényes neve a városban?’, több/kevesebb sikerrel.) (örülök, hogy nem felejtkeztek el az írók arról, hogy van már az univerzumukban valaki, aki hajlamos összemenni.) (##06.21.)

„central city’s funniest new hero, the stretchy man.”

pont ilyesmitől féltem a múltkori cliffhanger után -hogy barry köré felhúzzák az ’összes klisé a börtönös filmektől ever’ rácsot, megvolt a wc-papír égetős lázongás, az új-fiúba ütközéssel belekötés, előkerültek a bökők és a keménynek kinéző, keveset beszélő, de érzőszívű nagy medve is... eközben persze central city-ben sem állhatott le az élet, úgyhogy visszatérhetett a szegény ember joker-e, trickster jr, hogy tovább pumpálja magában a daddy issue-t, de ezúttal nem egyedül hozta a tévék képernyőjére a camp életérzést, hanem a kedves mamájával karonfogva (és persze megint jó pont a készítőktől, hogy a kilencvenes évek flash-sorozatából egy újabb színészt tudtak megnyerni az újrázásra, ha már mark hamill túlságosan beleveszett egy messzi-messzi galaxisba)... barry helyben-korlátozásával mindenkinek előre kellett lépnie a flash-team-ből, leginkább digby-nek, aki a tipikus flash-i utat járja be, egy életveszélyes helyzettel kell összenyomni a túl nagyra nőtt arcát, hogy megérezze azt, hogy a szuperhősködés szakmájával együtt jár némi önzetlenség is... (##06.16.)

„all of the evidence, every bit of it, it points to you.”

teljesen összezavart, hogy a most itt ügyészként keménykedő mark valley korábban már játszott dc sorozatban, pozitív hőst -a szépemlékű human target-ben... általában nincs bajom a tárgyalótermi drámákkal, de most nem tudott számomra működni ez a per, mert tudható előre, hogy az ítélettől függetlenül nem fogják barry-t a pálya szélére állítani hosszútávon. esküszöm, hogy nagyobb izgalom lett volna abban, hogy komolyabban eljátszanak az identitás felfedésével, ami bár felvetődött, mint utolsó mentsvár, de hamar dobták is az ötletet... a másik, ami szúrta a szemem, az özvegy devoe-né teátrálissága volt, mert ezeket a mű-könnyeket igazán nem kellett volna benyelniük az esküdteknek... szóval értem én, hogy barry ezen szála most paralel az apja történetével, de képtelen voltam egy fikarcnyit is izgulni azért, hogy mi lesz az ítélet... (hogy azért kiszabaduljunk a bíróságról, bevetettek gyorsan az írók egy heti-metát is, mert central city-ben unatkoznának a lakók, ha néhanapján nem fenyegetné őket valami életveszélyes borzalom...) (##06.12.)

„your brain may be smarter than mine, but your body is still human.”

már két hete is emlegettem a párhuzamokat a flash és a supergirl között, de most is (így egymásra gördítve a két részt) szembetűnő volt, hogy mennyire szimultán zajlanak a két földön a két hős életében az események (plusz a karácsony is ott volt, mint összekötő kapocs) -szóval ahogy kara először nézett szembe az évad-gonoszával, úgy barry is most először csapott össze fizikailag a thinker-rel -még ha aztán ehhez nem is a testi erejét (vagy a sebességét), hanem az eszét kellett használnia... eközben a b-szál azért sikerült szórakoztatóra, mert katee sackhoff ripacskodása miatt képtelen vagyok vigyorgás nélkül végignézni az adott jeleneteket, imádom ezt a nőszemélyt... nem véletlen, hogy két gonosz fenyegetett két karaktert, mert láthatóan fontosabb, vezetői szerepet akarnak adni iris-nak, és most egy erős tesztet kapott azzal, hogy el kellett döntenie, hogy kinek a megmentését helyezi előtérbe... mellékesen digby is megint emberesedett egy sort, aminek én mindig tudok örülni, mert hosszabb távon falra másznék a vele kimondatott humortól... (csak én érzem úgy, hogy ez a bejegyzés olyan, mintha random egymás után pörgettem volna mondatokat...?) (##06.07.)

„i hate nazis.”

ha alternatív történelem van szó, az íróknál mindig a nácik nyernek, de valahol megértem, hogy ehhez a toposzhoz nyúlnak, mert egyértelmű, hogy ki a gonosz, jól lehet vizualizálni a szimbólum-rendszerüket, egy ismert borzasztó világ, aminek a következő eljövetelét nem kívánja a nézők egyetlen porcikája sem... persze ha ezt az alter-törit kombináljuk a párhuzamos világok elméletével, azzal csak még többet nyerhetünk, mert náci gonosszá lehet tenni a hősöket -a színészeknek is jót tesz, ha átléphetnek egy új szerepkörbe (melissa benoist finom mozgás-különbségekkel tök jól érezteti, hogy ő most overgirl, stephen amell viszont megmarad a szokásos faarcánál az új führer esetében is)... és persze nézőként jól lehet játszani a ’vajon még ki bukkan fel új szerepben’ bingón, és vannak igazi meglepetések is számunkra, egy-egy csavar kedvéért komolyan alámerültünk az univerzum mély-mitológiájába (tommy merlyn deep cut volt, a kedves és barátságos snart-ot viszont még szoknom kell)... a crossoverek egyik nagy előnye, hogy bátran lehet olyan párosokat és csapatokat kikeverni, akik korábban nem (nagyon) találkoztak még, pedig működik az interakciójuk egymással -és most nem csak a szexuális vonzódásra gondolok (btw, meleg párokat minden sorozatba!)... örültem, hogy ezúttal egy egészként kezelték ezt a négy részt, nem volt érezhető, hogy éppen milyen címen fut az adott negyven perc, és meglepő módon az anya-sorozatokból hurcolt lelki- és magánéleti-problémákra sem mindig az elvárható helyen született megoldás, hanem ott, ahol a dramaturgia megkívánta... és olyan történésekről beszélünk, amik komoly következmények voltak, vagy komoly kihatással lesznek a későbbiekre, úgyhogy a makacs (nem)nézőknek komoly fejfájást okozhattak az írók a filmes gondolkozással... mert persze beszélhetünk itt a nácik püfföléséről, de ezt a két órát a szeretetbe vetett hitt vitte előre -és mondhatjátok, hogy ez émelyítően cukrozottan nyálasan hangzik, pedig működött a magánélet nagyrésze. igen, az esküvő is, igen a szakítás(ok) utáni fájdalom is. és igen, beleszakadt a szívünk abba, hogy egy színész úgy döntött, hogy belefáradt a szerepbe, és inkább továbblépne. és azért törtünk meg, mert annyi időt invesztáltunk már a karakterekbe és a szeretetre épülő kapcsolataikba... no de mit kapott a szemünk? egyfelől látható volt, hogy a rendezők jobban elengedhették magukat, több volt a kamera-mozgás az átlagosnál, a cgi megütött egy okés tévés szintet, és a közelharci bunyókban volt egy pár, ami igazán látványosra sikerült. azzal viszont nem tudtam mit kezdeni, amikor ész nélkül szórták egymásra a lövedékeket, komolyabb következmények nélkül (viszont küldenék egy buksi-simit a badass nőkért, akik akár képességek nélkül, magassarkúban, feltépett ruhában is nekiesnek az ellenségnek, ha úgy hozta a sors)... szóval: ha az összképet nézzük, eddig ez a nagy dc-tévés esemény működött a legjobban, egy percig sem fáradtam le a majd’ háromórás maraton alatt -csak azt nem értem, hogy miért nem finálénak rakják be ezeket az évről-évre visszatérővé tett csúcspontokat...? (##06.04.)

„you may be the fastest man alive, allen. i’m the fastest mind.”

látszik a nagy átfedés az alkotói műhelyben, mert egymás után nézve a supergirl és a flash eheti epizódját, szembetűnőek voltak a hasonló vonások -mindkét sorozatban a hetedik részre jött el a pillanat, hogy az addig csepegtetett évad-gonosszal behatóbban foglalkozzanak, a különbség talán csak annyi volt, hogy central city-ben nem csak beszéltek a thinker múltjáról, hanem meg is mutatták a (tipikus) szétszórt professzor őrültté válását (a flashback-váltásokhoz kölcsönkérve az arrow-ból a megfelelő hangeffektet)... ami még jól párhuzamosítható a két epizódban, az az nézői idegek számára kifejlesztett felesleges drámázás magas koncentrátuma volt, bár valahol megértem, hogy miért használják ezeket, mert különben nem lehetne kinyújtani heti negyven percekre a sztorikat -csak amíg supergirl-éknél marginálisan volt jelen a nagy titkolózás, addig itt túlságosan előtérbe került a ’senki sem hisz a főhősnek’ tematika, amitől bevallom, nekem erősen tikkel a szemem... viszont annak örülök, hogy most nem húzzuk el az évad végéig, hogy ki is valójában a fő ellenség, dramaturgiailag jót fog tenni, hogy a srácok is tudják, hogy ki-és-mi ellen kell küzdeniük... (ha az elmék harca lesz az évad, akkor barry máris elvérzett, mert nem jutott eszébe, hogy esetleg álarcban törjön be a prof-ék házába...) (##06.02.)

„it doesn’t belong in someone’s collection. it belongs to the sioux people, my people.”

kicsit meghasonlottam ezzel a résszel, mert bár halványan tudtam értékelni a túltolt humorát, azért még éreztem, hogy mennyire baromira (egész a falig) túltolják... és tudom, higgyétek el, tudom, hogy hosszú ideje azon panaszkodom, hogy túl komolyan veszi magát a show, de valamilyen misztikus oknál fogva az sem működik hosszútávon, ha vicces verziókban játszatják el tom cavanagh-val a különböző wells-eket (most épp egy szexuálisan túlfűtött, egy cyborg és egy grammar-náci példányt kaptunk), és a nyújtózós poénoktól is besokall egy idő után az ember... de. mr.nyúlánka leckéje jól sikerült, mert végre emberi vonásokat is mutatott (azon túl, hogy csak szexuális tárgyként látja a nőket), és nagyon szükség volt arra, hogy túlnyúljunk (pun intended) végre a vele kapcsolatos poénokon, ha hosszabb távon a sorozatban akarják az írók tartani... meglepő módon a heti-metánál is megvettem a komolyabb hátteret, valahogy kulturálisan tudok kötődni az indiánokhoz, és az őket ért elképzelhetetlen veszteségekhez... és jé, az évad-gonoszunk a szokásos két perc helyett ma már négyet töltött a képernyőn. haladunk... (##05.04.)

„#feminism.”

...és akkor egy epizód, amiben maga a címszereplő fel sem tűnik... óh, hogy nekem mennyire hiányzott katee sackhoff hatalmas mosolya! mondjuk a hangja kicsit fura volt most, mintha feljebb képezte volna, mint szokta, és persze pontosan annyira játszotta túl a szerepét, amennyire egy fém-manipuláló meta-gengszter-asszonyságtól elvárható, de azért nagyon örülök, hogy újra a szemem elé került, mert amennyire szerettem őt a bsg-ben, mostanában annyira elkerültek a szerepei... szóval közeleg a nagy nap, úgyhogy egy legény/leány-búcsú jó alkalom volt, hogy nemek szerint kettéosszuk a csapatot, hogy különböző problémákkal küzdjenek meg -és hogy kicsit kifordítsuk a hagyományos szerepeket, a klasszikus flash-es heti-metás szál a csajoknak jutott (feat. felicity). és azon imádkoztam, hogy ne az legyen a vége, hogy a fiúknak kell kimenteniük őket, mert azzal aláásták volna a feminista felhangokat, de szerencsére nem így lett, igaz caitlin-nek újra fagyossá kellett válnia, hogy túléljék az éjszakát... a fiúknál a humor dominált elsősorban, grant gustin-nak jól állt a részeges bohóckodás, a nyúlós-srác hebrencsségét meg kezdem megszokni... (az emberek bármit lenyelnek/felszívnak/befecskendeznek, ami bódulatot ígér, miért ne tennék ezt ízletes meta-könnyekkel...?) (##04.27.)

„he may be the predator, but i’m the schwarzenegger.”

mit látsz magad előtt, ha elképzeled a legfélelmetesebb apát, aki mindenáron meg akarja védeni a kicsi lányát, tőled, az udvarlótól? ugye te is danny trejo arcát képzelted magad elé...? tökéletes casting volt az öreg gipsy apjaként, aki persze faarccal bohóckodja végig az egész epizódot, miközben cisco-val kergetőzik a laborban... de persze ez csak egy bohókás b-szál volt, mert érkezett egy újabb meta, és ezúttal úgy tűnik, hogy hosszabb távra, egy nehezen komolyan vehető ezüstkori dc karakter képében, aki mr.fantastic és nyúlánka méltó párja lehet a nyúlás-versenyben... barry-hez hasonlóan elsőre nekem is kevés bizodalmam volt a srácban, mert egy igazi jerk-nek tűnt, aki lealázza a nőket, igazi magánkopóként folyton piti balhékba keveredik, és egyébként is olyan ütnivaló feje van, de szerencsére hősünkkel együtt én is megtanulhattam, hogy igenis érdemes félrerakni az előítéleteket, mert a seggfejek is változhatnak annyira, hogy érdekelni kezdjen a sorsuk... (azzal, hogy a tavalyi időutazókkal elhintették az idei (egyik?) főgonosz nevét sikeresen elültették bennünk annak a bizonyosságnak a magját, hogy van egy hosszútávú mester-terv is az írószobában, hogy túllátnak a heti-ügyeken és évad-íveken is...) (##04.19.)

„she didn’t jinx us.”

organikus számítógépes-vírus, szerencsétlenséget hozó átkok -csak én érzem úgy, hogy a meta-humános bödön alját kapargatjuk már? vagy csak a barry által okozott sugárzás sokkal rosszabb hatásfokú, mint az igazi részecskegyorsítós robbanás...? szóval a heti-metával annak ellenére nem voltam elégedett, hogy sugar lynd beard egy csinos nőszemély (engem még a nyikorgós hangja sem zavar) -de szerencsére (kacsint) ha már a képessége olyan kis bénácska volt, azért humort és könnyedséget hozott a részbe, ahogy mindenki ráparázott a szerencsétlenségek sorozatára (btw, azért az írók is érezhették, hogy ezzel a sztorival nagyot léptek előre a rajzfilmek irányába, mert hangosan ironizáltak az útra kiborult üveggolyókon -de tényleg, kinek van szüksége egy hordónyi üveggolyóra?)... azt hittem, hogy újabb harry-t kapunk idén, de inkább úgy intézték, hogy a föld-2-es, már ismert változat érkezett meg most, ami azért jó, mert a jól felépített dinamikájukat vihetik tovább cisco-val. sőt, a csapat-felállás is módosul kissé, mert belátták az alkotók, hogy wally-nak jelenleg nem sok hely jut a sorozatban (és még a cliffhanger is hoz majd új változásokat, bár ne tenné...). (##04.13.)

„one soul, plus one soul, equals one soul.”

nem rossz ötlet azzal visszaidézni a korai évadok hangulatát, hogy lelkessé teszik barry-t mindennel kapcsolatban, pörög a munkában, falja a kimaradt popkultúrális bázispontokat (sok fejbiccentéssel az hbo felé), még egy kisgatyás tánc is belefér reggelente -és persze a maga szertelen módján próbálja intézni a kapcsolatát iris-szal is, csakhogy a lányban még mindig ott van a tüske, amiért barry a világ megváltását választotta helyette... hogy is mondják a föld-19-en? schmoopy...? szóval eléggé schmoopy a kapcsolatépítés idén is, egyfelől szórakoztató az iris/barry szenvedés (párterápiás kínokkal súlyosbítva), vagy az, hogy cisco könnyebben ért meg bármit az univerzumban, mint a nők érzéseit, de azért egy idő után fárasztó is ez az erősen jelen lévő magánéleti keverés... viszont van nekünk heti-metánk is, és úgy tűnik, hogy az a terv, hogy több ilyen is lesz, akikből majd összeállhat egy nagyon-gonosz-liga a futurisztikus pincében üldögélő okos-ember vezetésével... (szép fejhajtás volt az újság-címlap oliver leleplezésével, ennyi elég is, hogy érezzük, hogy egységes a tévés univerzum.) (nem értem miért, de egy pillanat alatt szerelmes lettem, amikor megláttam az indiai tech-lányt alig ruhában, zokniban gémelni a nappalija közepén...) (##04.07.)

„in the spirit of bringing back old friends, may i present the speed force bazooka. i made a few slight modifications, as captain solo would say.”

azért valahol sajnálom a network-tévés sorozatok íróit, hogy minden év elején ki kell találniuk, hogy hogyan csináljanak vissza mindent, amit az előző évad végére összekuszáltak... mert nem volt kérdés, hogy barry visszatér még ma a speedforce fogságából, maximum a ’miként’-je lehetett kérdéses a dolognak -vagy a ’milyen állapotban?’... (zavarodott barry-vel az volt a legnagyobb bajom, hogy végig azt figyeltem, hogy grant gustin arcszőrzete vajon valódi-e...) de mi nézők tehetünk igazából arról, hogy mindig próbálják visszapörgetni az idő kerekét a sorozatokban, mert ragaszkodunk a megszokott ízekhez, az eredeti csapathoz a s.t.a.r. lab-ben (btw, hány rész kell, hogy egy újabb harrison wells-t kapjunk?). a heti-gonosz dögösre sikerült, köszönjük szépen a japán importot -egyébként tényleg, nem sok japánabb dolgot lehet elképzelni, mint egy robot-szamuráj, de persze vele együtt már fel is lett vezetve az újabb nagy-gonosz, aki hála a tervezőnek nem egy futkosós típus végre... (iris talán megnyugszik kicsit végre, és kevésbé lesz fárasztó, caitlin-nel viszont még lesznek gondok idén bőven...) (annyira összefolyik már bennem a két képregényes világ, hogy cisco ’excelsior!’ felkiáltásánál csak stan lee ugrott be, az nem, hogy ő a konkurenciához tartozik...) (##04.01.)