soroló

„let’s face it, not every choice we make is blessed with moral clarity. especially in our business.”

szembemenni a konvenciókkal? egy pörgős évadot egy lelkizős nyugis résszel zárni? az íróknak már megint van tökük, de ez a húzás nem biztos, hogy kifizetődő lesz. érdekes, hogy kétszer jártunk idén amerikai földön, és mind a kétszer olyan magánéleti zűrbe bonyolódtunk, ami nem állt jól a sorozatnak. mert persze, gyászoljunk meg egy színészt, oké, foglalkozzunk carrie gyermekével is, de itt volt egy komoly mother-issue, némi szívzűr quinn-nel, és az idézetben is emlegetett morális dilemma -lepaktálhatunk-e egy terroristával, ha abból érdekünk származik. és ez így együtt too much. még a lassan csordogálást is el tudom nézni, de ezzel a lötyögő feszültségtelenséggel nem tudok mint kezdeni. azért nem volt teljesen elveszett az epizód, mert a színészek mentették a menthetőt, őket jó volt nézni, ahogy fáj nekik, ahogy csalódnak, ahogy konspirálnak. és talán ez egy jó átvezetés lesz az ötödik évadhoz. (++12.23.)

a minap az jutott az eszembe, hogy az rtl annak idején ’a belső ellenség’ alcímmel kezdte vetíteni a sorozatot, én meg most keresgélhetem azt a belső ellenséget pakisztánban... nem tudhattuk előre hogy mit kapunk ettől az évadtól -miután az előző vége egy lórugással felérő változás hozott. de szerintem nem sokan csalódtak. a cia vs terroristák fő-vonal megmaradt, viszont nagyon jót tett neki, hogy kiléptünk az amerikai kontinensről -jól állt neki a pakisztáni forgatag. néhány résznyi felvezető után megérkezett az a bizsergető feszültség is, ami annyira magával tud ragadni a sorozatban. nem igazán van mostanában olyan show, ami ennyire megugrasztaná a vérnyomásom. és persze most is ott voltak a morális kérdések, és a karakterek sem csak papírmasé bábok voltak, akiket csak ide/oda rángatnak az írók. szóval. sosem árt, ha frissíteni szeretnél a sorozatodon, a lényeg, hogy ésszerűen tedd, hogy ami jó, és működik, az megmaradjon. és itt pontosan ez történt. nagyontetszett.

„they’ve given us lists of things to do to shut this place down, pages and pages of items. they call it ’the failure protocol’. i don’t give a shit about that.”

a showtime-nál is kezdik eltanulni az hbo-tól, hogy az utolsó-előtti részbe kell durranás -csak majdnem szó szerint vették ezt... pedig úgy indult, mintha levezetése lenne az előző hetek durvulásának, kicsit szomorkodtunk, kicsit kiemelték max-et (most másképp, drámaian, de így is működött a párosuk carrie-vel), és szép búcsút vettünk egy nemrég elhunyt színésztől is (okos módon írták bele forgatókönyvbe a halálát). de quinn lelkiismeretét és hazafiasságát csak baszkurálja ez az egész, így egy szokásosan kéztördelős/körömrágós fináléba borította az egészet. az mondjuk elgondolkodtató, hogy a közönség annak szurkol, hogy vigye véghez a tervét, akár úgy is, hogy ártatlan emberek is áldozatul esnek a bosszúállás során. mert ha mi használunk bombát, az nem olyan, mint ha az ellenség használná... és persze alig vártuk, hogy carrie meghúzza a ravaszt. de inkább az írók ravaszkodtak (bocs...), hogy értetlenkedve várjuk a jövő heti nagy finálét. (++12.16.)

„-he didn’t say how many men they’ve got?

–we’ll find out soon enough.”

ahogy a nagykönyvben... és ezt érthetjük kétféleképpen, azaz azokból a panelekből építkeztek, amik egy ilyen epizódhoz szükségesek, és azt is érthetjük ez alatt, hogy ’basszameg, minden működött az epizódban!’… nem lehetett az egész végig lövöldözni, inkább intenzíven kaptuk az akció-adagot, akinek eddig quinn-ügynök nem volt a kedvence, az most biztos a szívébe zárta, ahogy átment egyszemélyes kommandóba (oké, kétszemélyes volt a csapat, de akkor hogy utalnék a híres akciófilm magyar címére...?). és nem csak ez hozta a feszültséget, de a cia főnök kemény döntése is, valamint, hogy komolyan aggódnunk kellett a túszokért. mint kiderült, nem alaptalanul. mondhatjuk, hogy ’ő’ lett a kötelező vezéráldozat, de azért sajnálatos, hogy az írók így döntöttek, viszont a lépcsőn ülős drámai jelenet miatt talán megérte. és akkor még ott volt az öngyilkosság kérdése és saul zavara is. és ha mindehhez hozzávesszük, hogy ez tulajdonképpen átvezető epizód volt a múltkori zúzás és a finálé előkészítés között, wow és wow... (++12.10.)

„you are a traitor, and i am the fucking cia.”

...és akkor a homeland írói egy ’fuck you motherfuckers!’ felkiálltással az ellenségeik közé rohantak kivont fegyverekkel, élesített bombákkal... fényesen bizonyították, hogy tud még a sorozat úgy ragyogni, mint a dicsőséges kezdeti időkben. már az elejét is nagyon szerettem, ahogy carrie teljes letámadást vitt véghez a kikérdezőben, és igazából nem is kellett nagyon rájátszania, mert volt alapja a dühének. aztán szépen előkészítették a fogolycserét, aminél a nézőre is átragadt ez a tehetetlen düh, és a baljóslatú érzés, hogy valami történni fog. már nem bízunk az írókban, tudjuk, hogy szeretik meggyötörni a karaktereket -és minket. csak még azt nem tudjuk, hogy meddig mernek elmenni. saul fejét kivették már egyszer a kötélből, hányszor kegyelmeznek neki...? most jöhet a szokásos frázisom, hogy ’még jó, hogy nyílt téren zajlott a csere, mert egy épületet szétvitt volna a feszültség’, blabla, de képtelenség visszaadni, hogy milyen jól össze volt rakva ez a rész is emocionálisan és dramaturgiailag. de volt még néhány perc... amikor az ember már csak levezetésre számít, akkor tud igazán elszabadulni a pokol. és hamarosan jön a válasz a korlátokról is: szerintem ezúttal túl mernek majd lépni a határokon... (++11.26.)

„i will not have my predecessor joining daniel pearl and jim foley with their heads in a basket.”

(mindig szeretjük, amikor egy sorozat jól aktualizál.) a kezdésnél még azt gondoltam, hogy levezetjük szépen a múlt hetet, aztán még ellébecolunk kicsit -bár mindig ekkorákat tévednék... azt sem gondoltam komolyan, amikor az első saul káromkodásnál azt villant be, hogy milyen jópofa lesz, amikor majd azt írom ebbe az értékelőbe, hogy ’na lássuk, hogy mennyi keménység szorult saul szakálla alá’ -hát megnézhettük... miután ledobta magáról a láncait, eljött az én időm, az a homeland, amit igazán szeretek. szétfeszítette a feszültség a sivatagot, mert nem tudhattuk, hogy tényleg hattyúdalnak szánják-e ezt az epizódot az írók. de csak drámára használták, elmentek addig a pontig, amíg lehetséges volt úgy, hogy ne loccsanjon agyvelő a szökőkútba, de ugyanakkor hatalmas lelki törés érje carrie-t és minket is. nem húzták sokáig az áruló kérdését sem, szerencsére, és több karaktert is pozitív irányba kezdtek fordítani. (++11.18.)

„praise god for sending me a human shield.”

na, megint kikapartak claire danes-nek egy emmy jelölést... de mivel ilyen jól csinálja minden évben a betegségével való küzdelem ábrázolását, ezért nincs is jogunk nekik felhánytorgatni ezt (a rendezés is segítette, először a hangok kiemelésével, aztán az egész kép szétrázásával. és külön respekt annak a meglepetés-vendégnek, aki hajlandó egy pár perces jelenetért ellátogatni a forgatásra). carrie-n kívül ami nagyon tetszett, hogy próbálják szürkíteni kicsit a terrorista-vezért, először az emberi vonásait hangsúlyozzák a családja szeretetével, aztán komoly hitvitát folytatnak saul-lal, ahol szóbakerül a haza, mint fogalom, és a vallások, amik sosem ártatlanok. remélem az amerikai nézők majd jól felháborodnak, hogy az írók megint nem ott fogják meg a dolgok végét, hogy minden iszlamista abroszfejű bomba-robbantó. de ez nem azt jelenti, hogy felmentenék őt a bűnei alól. nagyon érdekes perspektíva. de az is bejött, hogy a cia-főnök elhozta magával a bőröndben a tökeit is (eddig valami széfben őrizhette, mert nem láttuk, hogy használta volna őket...), és jó odadörrentett az arcoskodó pakisztániaknak. kifejezetten érdekes pontján állunk most a történetnek. (++11.11.)

„you said ’the boy’, like he’s some kindergartner instead of a grown adult who’s been smuggling drugs to jihadists.”

carrie sem tud mindig pro maradni, ezt tudtuk már, most sem tudja kivonni az érzelmeit a munkából. de nem is lenne ember, ha nem lenne hatással rá, hogy kapcsolatba lépett valakivel -még ha taktikai célból is. és nem csak a végén csúcsosodott ez ki, már előtte is ingerült volt, ha bárki akár csak szóba hozta a srácot. főleg, ha a szexre utalt. érdekes, hogy ez a védekező álláspont pont az ellenkezőjére fordult át, amikor igazán megérkezett a krízis, amikor ott volt a döntés, hogy a cia-s én felülkerekedik-e azokon, akik fontosak a számára. és nehezen eldönthető, hogy akkor most elbukott-e ezen a teszten vagy sem. melyik érték-ítéletünket vegyük elő, hogy ezt megítéljük...? (szépen fokozták fel a feszültséget az epizódban, kár, hogy az elején nem tudtam carrie-ért aggódni, annyira egyértelmű volt, hogy az ő csapata érkezett meg a védett házhoz. szegény naiv kissrác nem rakta össze a képet. igaz, a későbbiekben sem...) (++11.04.)

„lie, manipulate, exploit.”

érdekes nézni carrie-t munka közben, ahogy játszik a fiúval, olyan dolgokat kérdez, mond ki, hogy besétáljon a csapdába. és csak egyszer hullik le róla az álca, és én is csak akkor gondoltam bele, hogy valószínűleg ez az első szexuális kapcsolata brody óta, és ezt fel kell áldoznia a munkája oltárán -valószínűleg ezért folytak a könnyek abban a jelenetben. nem tudhattuk még anno, hogy mivel fogják feltölteni a brody-család kikerülésével felszabadult időt, de ma is jó pár szálat sodortak maguk előtt, úgyhogy nincs ebből gond. van megint egy árulónk, aki igaz, hogy kényszerből teszi, de némi tépelődés után, az alkohol hatására már nem hezitál. fara és quinn működő párossá vált rövid idő alatt, kiegyensúlyozzák egymást, a tapasztalt ámde megfáradt öreg róka és a botladozó, de lelkes kezdő kettősükkel. és saul is bizonyítja azt a klasszikus tételt, hogy megannyi év tapasztalata után is könnyű besétálni a nyilvánvaló csapdába... jövő héten emeljük a téteket. (++10.28.)

„sandy’s death actually makes sense for the first time.”

jó választás a cím, tényleg megpiszkáltuk a tüzet, felkavartuk a történetet. carrie-ék elindultak a múltkor felfedezett nyomon, egy feszült jelenetben (quinn idegei miből vannak...?) próbálnak továbbhaladni a rosszarcútól. de ott tartják a tűzben a kis pakisztánit is (basszus, most realizáltam, hogy tényleg pi-t nézem, nem csak egy rá emlékeztető srácot...), és így kvázi véletlenül botlanak bele a nagy csavarba. nagy erősség, hogy számtalan ilyen volt már az eddigi évadokban is, mégis meg tudnak lepni. érintőlegesen volt még két szál, saul szakállát semmi sem rendítheti meg, még ha a konkurens titkosszolgálat vegzálja is, ugyanez nem mondható el a nagykövet-asszony most megismert gyenge jellemű férjéről, akit egy gyomorszájon vágással és egy szolid fenyegetéssel simán befolyás alá lehet vonni. beszélnünk kell még a végéről, ahol ismét megkaptuk azt a gátlástalan carrie-t, akinek semmi sem szent, hogy elérje a céljait. a szüzesség sem... (++10.21.)

„may i ask, is an embassy-wide lockdown helping that situation any?”

volt egy apró mosolya carrie-nek miközben saul-lal beszélgetett, és én ott döbbentem rá megint, hogy mennyire is lehet szeretni claire danes-t... de egyébként is, nagyon toppon volt ma a karakterével, imádtam, ahogy legorombolta az akadékoskodó és féltékenykedő kollégát, hogy együtt pezsgett az eseményekkel, hogy titkos csapatot szervezet, és a kis kudarcuk után saját maga ment a tűzvonalba. plusz ahogy a végén lelkesedett, hogy a régi harcostársát is sikerült visszacsábítani, hjaj... még ha nem is a régi összhangban, de végre volt kommunikáció (és mosoly, ugye) saul-lal. és talán quinn-t is sikerül így kirángatni az apátiából, jó lesz, ha nagy csapat majd együtt akciózik pakisztánban. mert bizony még mindig az összetevőket válogattuk csak, a főzés és a vendégek lelkes gratulációinak learatása még hátravan. (++10.15.)

„i saw the kill list after 9/11. do you know how many names were on it? seven. including bin laden and al-zawahiri. you know how many names are on it today? over 2,000. it’s alice in fucking wonderland. you don’t even have to be a terrorist anymore, apparently. you just have to look like one.”

azt nem mondhatjuk, hogy minden ugyanolyan, mint régen, de azért a jelentős áldozatok ellenére nincs markáns változás. csak a főcímet hiányoltam, be is kellett raknom egy kis miles davis-t az értékelés megírása alá... komótosan néztünk körül kabul-ban és iszlámábád-ban, vettük fel a fonalat, fogtuk fel, hogy milyen életszakaszban jár épp carrie. még az elején lévő bombázásnak sem tulajdonított elsőre jelentőséget az ember, pedig komoly lavinát indított el. máris rengeteg következmény szakadt a nyakunkba, láthatjuk, hogy reagál egy ilyen félresikerült támadásra a családját elveszítő túlélő, vagy az a fickó, aki ténylegesen megnyomta gombot. a sorozatra jellemző feszültség csak az epizód végefelé bukkant fel, amikor beszorultunk egy lincselőkkel körülvett autóba (szegény corey stoll-t nem sokáig alkalmazták...). számomra meglepő volt, hogy quinn ügynök ennyire megkészült az eseményektől, pont tőle nem vártam volna ezt. viszont carrie szépen tartja magát -amíg idegen földön tartózkodik, jó messze a családjától... ha már belekerült a kalapba tavaly a terhesség, ezt az utat kellett választani, hogy lássuk, hogy hősnőnk alkalmatlan anyának a jelen körülmények között, ráadásul egy nagy vörös mementója is brody-nak a baba, persze, hogy menekül a kis csöppség elől. még szerencse, hogy ráharapott egy rejtélyre, így bulldog-üzemmódba kapcsolhat, mi pedig szíves/örömest követjük a rizikós helyzetekbe. (++10.08.)