soroló

„one last time.”

eddig sem panaszkodhattunk a rebels fináléira, de ez az utolsó 70 perc talán még egy kicsit feljebb tolta azt a képzeletbeli lécet -és nem csak azzal, hogy egy pillanatra sem állt meg, hanem az érzelmi bevonása is hatásos volt, a hatásvadászata is pont kellő mértékben működött, sodort előre, mosolyogtam és aggódtam, és nem akartam, hogy véget érjen... szép gesztus volt az írók részéről, hogy a végjátékra visszahoztak (szinte) mindenkit, aki fontos volt az elmúlt években (mondjuk az olyan közönség-kedvenceket, mint hondo, vizago vagy az öreg klónok), hogy hőseinket megtámogatva még egyszer utoljára nekifeszüljenek a lothal-on pöffeszkedő birodalom-nak (nem beszélve arról, hogy ezra-t most is sokban segítette a természet, az eddig megismert erő-használók közül talán neki van a legerősebb kapcsolata az élővilággal)... tudom, hogy voltak olyan pletykák, hogy a sorozatot bekapcsolják majd a scariff-i csatába, és ettől a gondolattól én is belelkesültem, de most már látom, hogy igazuk volt dave filoni-éknak, hogy meghagyták a sorozatot lokális szinten (ugyanakkor ezra megkísértésével azért magasabb szintre is emelték a konfliktust, emlékeztetve minket arra, hogy a császár igenis kiemelt figyelmet szentelt az ifjú padawan-nak)... eddig is számtalanszor csodálkoztam már rá arra, hogy a döntéshozók nem csapnak a készítők kezére a korhatárosabb ötleteknél, de még így is meg tudott hökkenteni, hogy egy gyerek-programba ilyen formában bekerülhetett a farkasok támadása és thrawn kegyetlenkedése... az idővonal miatt mindenki arra volt leginkább kíváncsi szerintem, hogy milyen sorsot szánnak a karaktereknek, és az volt a jó ebben a jövőbe kicsit előre-ugró befejezésben, hogy egyszerre volt megnyugtató és felpezsdítő, olyan, ami talán egy olyan új kalandot (új sorozatot) vetít előre, amit az ember igazán lelkesen tud várni... (##03.06.)

azzal, hogy az utolsó évad nagyrészére visszaköltöztünk a lothal-ra, nem csak azt érte el a készítő-csapat, hogy kereknek érezzük a sorozat egészét, de azt az ívet is erősebben lehetett látni, hogy hova jutottunk a kezdetektől, mind a sztori összetettségét nézve, mind a karakter-íveket tekintve. az érettségnek többféle jelét is felfedezhetjük, mélyebben belementünk a birodalom romboló tevékenységébe, a lázadók frakcióinak eltérő filozófiájába, a drámák sötétebbek és húsba-vágóbbak lettek a korábbiaknál, valamint az előtérbe került misztikum is komolyabban mozgathatta meg a nézők fantáziáját. 36 éves rajongóként persze üdvözöltem a felnőttesebb témákat, értékeltem a lelki megpróbáltatásokat, hogy azt érezhettem, hogy egy nagy összefüggő történetet kapok a szeretett univerzumomon belül... (bár először azt gondoltam, hogy a disney szabadulni akar a sorozattól, azért dobálja ki dupla-részenként az évadot, de aztán rájöttem, hogy nekem jobb is az, ha kicsit töményebb az élmény a szokásosnál...)

talán emlékeztek rá, hogy milyen ellentmondásos volt a viszonyom (a) the clone wars-szal -bizonyos részei jól működtek számomra, máskor viszont egy messzi-messzi galaxisba kívántam az erőltetett humorát. ráadásul egy olyan korszakban kellett egyedül helyt állnia, amikor a starwars világa nem élvezett prioritást nálam. aztán jött a disney... azt hiszem nem merült fel bennem kétely a sorozat nézésével kapcsolatban (igaz, nem a vetítéssel együtt kezdtem el nézni, hanem csúsztatva), bár a kezdeteknél a clonewars-hoz hasonló problémák szúrták a szememet (az ifjabbakra pozicionált humor és az animáció stílusa) -de az akkor épp’ fellendülőben lévő starwars-láz húzta magával a sorozatot is nálam erősen. aztán ahogy emelkedni kezdtek a tétek a show-ban, ahogy egyre jobban meglett az arány a komoly témák és a családi kalandfilmes hangvétel között, úgy került az én szívemhez is egyre közelebb a főnix-osztag. így utólag visszanézve láthatjuk a gyönyörű karakter-íveket, a jól végiggondolt cselekmény-szálakat, és a (többé/kevésbé) beváltott ígéretet arra, hogy jobban megismerhetjük a lázadók kezdeti tevékenységeit. úgyhogy nekem mindenképp közelebb került a szívemhez az ezra-féle csapat, mint a szerkezetéből adódóan kicsit széteső clonewars, de ezt betudom annak is, hogy dave filoni-ék érettebben, a korábbi tapasztalataikat jól felhasználva alkották meg ezt a művüket (tehát egyértelmű a következtetés: a következő animációs munkájuk szenzációs lesz!)... (szokásomhoz híven olvasgattam a korábbi írásaimat a grande finale előtt, és meglepődve tapasztaltam, hogy milyen sok epizódból maradtak meg képek a fejemben.)

„you can’t save your master, and i can’t save mine.”

azt régóta tudjuk már, hogy a misztikum nem áll távol a starwars világától, és most magán az erőn túl lehet itt gondolni a birodalom...-ban lévő barlangra, vagy épp arra a helyre, ahol rey kereste önmagát legutóbb a last jedi-ban. de most mindezeknél egy még misztikusabb helyet kaptunk, egy időn és téren túllépő különleges teret, ami komolyan megváltoztathatná a messzi-messzi galaxis világát, de szerencsére okosan használták dave filoni-ék a mai (dupla)epizódban, hogy ne érezzük túlzásnak... azt is tudjuk a könyvekben és képregényekben megjelent (kiegészítő) sztorikból, hogy az uralkodó megszállottan kutatja az ősi relikviákat, a jedikhez és a sith-ekhez köthető tárgyakat, így természetes, hogy a lothal-i jedi templom is felkeltette az érdeklődését, úgy meg pláne, hogy az itt lévő átjáróval uralhatná az időt is... örültem, hogy ezra-nak nem egyedül kellett felvennie a kesztyűt a mohón támadó császárral, hanem egy másik padawan is felbukkant a színen -méghozzá teljesen logikusan összekötve az utolsó feltűnésével, egy elegáns mozdulattal behozva az időutazást is (btw, mennyire jól volt már érzékeltetve a hely időtlensége a filmekből és rajzfilmekből bevágott mondatokkal, ahogy a néző realizálhatta, hogy valami különleges helyen van, ahogy hallotta obi-wan-t vagy mondjuk kylo ren-t)... persze az egész arra futott ki, hogy ezra megérjen arra, hogy el tudja engedni azokat, akik fontosak számára, de mindezt csodaszépen, intelligensen, egy különleges körítéssel adták át nekünk. (##02.27.)

„everything seems so hopeless now.”

már azon is csodálkoztam, hogy csak úgy mellékesen emlegetik orson krennic-et az epizódban, mert a producereknek ilyenkor van az a rossz szokásuk, hogy leszóljanak fentről, hogy ’hé, van aki még nem látta a rogue one-t, tessék magyarázkodásba kezdeni’ -mert ekkor még nem sejtettem, hogy a disney xd nevű gyerekcsatorna egyik legsötétebb epizódjait indítottam el éppen... bizony, mert filoni-ék meg merték lépni, hogy elbúcsúzzanak az egyik főszereplőjüktől, és a tudatalattinkat ügyesen kondícionálták a drámai eseményre (rituális borotválkozás, mint ahogy a szamurájok is készültek az utolsó csatájukra; szerelem-bevallás, ami drámai pillanatokban sosem jó ómen), és a kalandos mentőakció hirtelen tragikus véget ért, kórusos zene zengett az ég felé, és megszakadt a szívünk... (tegyük hozzá, hogy hera kínzás-jeleneteinél is húztam már fel a szemöldököm, keresve a korhatár-karikát az alsó sarokban). a második részt rászántuk a gyászra, ami persze a csapat tagjaiban különbözőképpen csapódott le, van akit lebénított, mást éppen cselekvésre bírt (hogy kemény pofonokkal vezesse át az energiáját valaki arcába). és pont ezért volt jó ötlet épp’ kanan-től búcsúzni, mert ő kötődött leginkább mindenkihez, így a vesztesége is a legnagyobb csapás a csapatra nézve -mert nincs többé az igaz barát, az erős szövetséges, a hű szerelmes és a lelkiismeretes mentor... (##02.20.)

„x-wing on attack vector.”

megnyomsz néhány gombot, és a rajongó boldog: x-szárnyúak csatába keverednek a tie-fighter-ekkel (először a sorozat történetében), majd a harcok hevében egy megsérült birodalmi hajó belezuhan egy csillagromboló tornyába... de a maga perverz módján az is tetszett, ahogy thrawn felkészült az első vonala elbukására is, mert megint csillogtatták ezzel a taktikai hozzáértését (és nekem jó üzemanyagot biztosítottak ezzel, hogy ma is haladjak egy méretesebbet a kék admirálisról szóló könyv olvasásával)... persze egy ilyen látványos kezdéssel nem érhetett fel a későbbi felszíni kergetőzés, de azért jó volt nézni, hogy hera nem csak a pilótafülkében ász, hanem a közelharcban is. de azért mindenkivel egyszerre ő sem bírhat, így el tudták érni, hogy még szomorúbbak legyünk amiatt, hogy néhány hétig nem térhetünk vissza a lothal-ra... (#11.14.)

„-when are you going to feel you’ve done enough for this rebellion?

-i guess when the empire is overthrown and people are free to live their lives the way they want again.

-and when that time comes, how do you want to live your life?”

maradtunk a lothal-on kvázi mellék-küldetésekkel foglalkozni -mármint az érzet ez volt, pedig igazából a fő-cél fontos volt, azaz hogy kijuttatni a körbezárt bolygóról a pöpec tie-fighter adatait, meg persze kijutni a bolygóról, csak közben tettünk pár kitérőt is (hogy megtudjuk azt, hogy a birodalomnak tényleg voltak független bedolgozói -remélem randal és dante nézik a show-t)... plusz érződik, hogy fontos lesz még a későbbiekben a jelenleg még csak rengeteg kellemesen bizsergető misztikumot hordozó kanan-szál, valamint azt sem véletlenül emelik ki, hogy a lothal egy fontos spirituális hely... és ne feledjük, hogy megérkezett az állatias ösztönökkel rendelkező rukh is, akinek a régi starwars olvasók tudnak nagyon örülni -én viszont nem értettem vele kapcsolatban, hogy miért volt akkora szám, hogy warwick davis-t (klasszikus starwars-os arc) kérték fel a szinkronhoz, ha aztán ennyire eltorzították a hangját... (#11.07.)

„your home isn’t exactly the place you remember, kid.”

utolsó évad esetén jó ötlet visszatérni a kezdetekhez, hogy teljes körnek érezzük a megtett utat -és ezen a sorozat-készítői hagyományon most jól csavartak egyet a rebels írói azzal, hogy egy igencsak megváltozott lothal-ra vezetett vissza az utunk. bár a drámai zene is sokat segített, elég megrendítő volt látni a birodalom pusztítását -azt meg mindig érdekes figyelni, hogy miképp próbálja egy autoriter hatalom az élet minden területét uralni. de kell is ez a szigor, mert a birodalom egyik titkos projektje készül ezen a bolygón... egész pontosan thrawn titkos projektje -és egyébként logikus is, hogy nem tesznek fel mindent egy (halálcsillag alakú óriási) lapra, hanem többféle fegyvert is tesztelnek a lázadók leveréséhez... a pofás akciók mellett hangulatilag volt nagyon rendben ez az egyben vetített epizód-páros, ahol a már emlegetett nyomasztó városi hangulat mellett a természet is fontos szerepet játszott (meg lehet oldani a starwars-ban is, hogy cuki cicák szerepeljenek). (érdekes jobban figyelni mostanság, mert a szimbólumoknak is fontos jelentőségük van a sorozatban.) (technikailag két dolog nyűgözött le teljesen -az űrhajók hangjai (főleg az új titkos tie motorjának morgásai), valamint az, hogy milyen élethűen látszott a karakterek lehelete a hidegebb időben.) (#10.31.-11.01)

„if we degrade ourselves to the empire’s level, what will we become?”

azt valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy miért érezték azt az alkotók a rogue one-nál, hogy saw gerrera karaktere nem igazán működik a filmben (és ezért komoly változásokat eszközöltek a szálán), de örülhetünk annak, hogy a filmmel párhuzamosan készülő rebels-be át tudtak menteni a karakterrel kapcsolatban több mindent is -elsősorban a lázadáshoz való hozzáállását. és voltak ma izgalmas mellék-küldetések, ezra-ék egy nagy tányéros vevőn lógtak a semmiben, de mégis azt éreztem a legizgalmasabb aspektusnak, ahogy a lázadók frakcióinak gondolkozása egymásnak feszült, és hálás is vagyok, amiért egy rajzfilm-sorozatban van hely az ilyen eszmecseréknek, hogy hagyják, hogy gondolkozhassunk az átlépendő határokon, mert láthatjuk a mon mothma-féle békés rendezés tehetetlenségét, ahogy az is plasztikusan megjelenik, hogy saw még a bajtársait sem kíméli, ha arról van szó, hogy odacsaphat a gyűlölt birodalomnak... (uh, a yavin4-en tökéletesen sikerült elkapni a hely hangulatát, de egyébként is erős volt vizualitásban az epizód.) (nem tudom, hogy mennyire lesznek igazak a pletykák, hogy a rogue one csatájáig tart majd az évad, egyelőre örülök annak is, hogy számos utalással szórják tele a sztorit.) (#10.24.)

„a mandalorian with a jetpack is a weapon.”

már a tavaszi celebration után lehetett hallani, hogy erős lesz az évad kezdése, és szerencsére nem csak az elvakultan lelkes fanok örömködtek az ottani exkluzív vetítés után, hanem tényleg kitettek magukért dave filoni-ék, hogy egy igazi action-packed (kacsint) kezdést prezentáljanak nekünk, hogy úgy adják meg az utolsó évad alaphangját, hogy a non-stopnak tűnő akciók közben finoman tudjunk rezonálni az érzelmekre is -akár sabine-nál, akár a csak egy pillanatra kapcsolódó hera/kanan kapcsolatnál. bár azt elárulom, hogy az első rész végén azért nagyon tudtam lelkesedni, hogy bevállalták az igazi drámát, aztán néhány perc múlva kiderült, hogy az elviselhetetlen gyászból azért visszakoztak (mégiscsak a disney xd-ről beszélünk), és inkább sabine bűntudatát kezdték piszkálni... tetszett, hogy a birodalom kvázi a mandalore-iak identitását támadja a páncéljaikon keresztül -és ezáltal az önérzetüket is, amiből bőven terem ezen a kietlenné tett bolygón... (oh, sajnos csak távolról derengett bo-katan neve és szerepe a clonewars-ban, viszont katie sackhoff hangját viszonylag hamar felismertem. aki viszont csak végig piszkált, hogy ’ki lehet az’, az tobias menziel volt a mandalore-i áruló hangjaként.) (#10.17.)