soroló

„i just have to say that all of you in the same room at the same time with your children here, it’s like it’s the greatest thing that’s ever happened in the history of america.”

tudjátok milyen frusztráló érzés naponta ötszázszor felnézni a feliratos oldalakra, hogy eljött-e az a pillanat, amire nagyon vársz, és amitől borzasztóan rettegsz -hogy minden lehetőség adott lesz, hogy meg tudod nézni az utolsó részt…? pedig hét év után igazán bízhattam volna az írókban. hogy nem hagynak minket cserben, hogy nem hagyják a karaktereiket cserben, és egy csodálatos fináléval lepnek meg minket. ami után megnyugtatóan engedjük el ennek a csodálatos csapatnak a kezét. csak egy baj van azzal, hogy megnyugtatásul így beleláthattunk a jövőbe -még többet akarunk, nem csak ilyen felvillanásokat, finom utalásokat, akarjuk látni a sikereiket, a kudarcaikat, mert az életünk részei voltak. és nagyon kevés esély van rá, hogy így együtt láthatjuk őket még valaha. oh shit, most szomorúbb lettem, mint mikor lefutott a főcím... gondolj valami vidámra, treat yo’self! ($03.05.)

simán lehetett volna olyan, hogy lusták az írók, és csak ellébecolnak az ajándékba kapott utolsó pár részben, odaállítják a színészeiket a kamera elé, hagyják, hogy bohóckodjanak kicsit, vágás, aztán mehet adásba. de ők fel akarták dobni a sztorit kicsit, meg akartak dolgozni a figyelmünkért, de jól is állt az évad elejének, hogy kirakós-darabkákból kellett összeillesztenünk az átugrott három évet. aztán szépen ráfordultunk a nagy búcsúzkodásra, amiben nem volt semmi erőlködés, mert a karakterek esszenciájából fakadt, és abból, hogy mennyire erős csapattá kovácsolódtak az elmúlt években. sosem gondoltam volna, hogy a kezdetben kínos poénokkal operáló sorozatot a végén a szeretet fogja összetartani, de az élet mindig rengeteg kiszámíthatatlan fordulatot tartogat, és ez így van jól. nagyontetszett.

illik kicsit nosztalgiázni az elején, nem? mondhatom? oké. a nagy sorozat-bummom hajnalán ismertem meg a show-t, amikor még gondolkozás nélkül mindent bepróbáltam, szinte korlátlan időkerettel rendelkeztem. jókat hallottam a pyrex pilotjáról, így az is a ’letöltendő és megnézendő’ kategóriába került, bár attól kicsit tartottam, hogy az office-ig nem jutottam el, és az írók közös halmaza miatt úgy gondoltam, valahogy jobban összetartoznak. de azért megnéztem az első részt, és rövid úton nagy szerelem lett belőle -az office-ig meg azóta sem jutottam el... asszem ez volt az első ál-doku sorozatom, és nagyon tetszett, hogy az „interjúk”-kal ki lehetett egészíteni a poént, de azt még jobban imádtam, ahogy ki-kinéztek ránk a karakterek (ebben a kategóriában mindenképp szeretnék bál-királyt és királynőt avatni, mert aubrey plaza és adam scott tökélyre fejlesztették ezeket a momentumokat). kényelmesen befészkeltem magam ebbe a világba, tudtam, hogy mindig jól fogom magam érezni, amikor bekukkantok heti húsz percre pawnee-ba, mindig lesznek felröhögős pillanatok, visszatérő poénok és vendég-arcok. aztán ahogy egyre jobban megszerettem ezeket a fantasztikus karaktereket, úgy dúsultak fel a sorozatban is az érzelmek, és meglepetésre ugyanolyan jól állt neki, mint a karcosság az elején. ehh, mint ron fucking swanson, én is utálom a változásokat. és bármennyire is fáj, el kell engednem, ki kell mondanom az utolsó búcsút -bye, bye lil’ sebastian. (nagyontetszett) most már csak iktatnom kell ezt az írást három példányba, és szépen lefűzni egy emlékkönnybe, amit csillámokkal díszitek fel, és...

„the three most important people in a man’s life are his barber, his butcher, and his lover.”

azért egy ilyen címet látva mindig van egy kis gyomorgörcs, mielőtt elkezdené nézni az epizódot az ember, de szerencsére nem drámai fordulatot akartak venni a két halállal. az egyiket arra használták, hogy visszahozzanak egy rakás emlékezetes vendégszereplőt (és elsüssenek egy brutális cameo-t), a másikat meg arra, hogy jól megröhögtessenek ron fucking swanson segítségével -de hé, mindenki máshogy gyászol... (pont ma jutott eszembe, hogy remélem jenny slate ráért egy pár perc erejéig, úgyhogy tapsikoltam nagyon, amikor tényleg felbukkant, bírom ezt az őrült csirkét.) ($02.25.)

„karate masters, you are here for an extra-awesome and super-special episode of johnny karate.”

azt már a címből sejthettük, hogy andy-vel fogunk foglalkozni, de azt nem gondoltam volna, hogy olyan őrültek, hogy csinálnak nekünk egy komplett johnny karate epizódot (vendégszerepben burt macklin-nel), de a csapat nagyrészének közreműködésével -és mire használták az egész show-t? búcsúzkodásra. (most hogy emlegették, akkor esett le, hogy tényleg andy volt a katalizátor az elején.) (amíg nem kezdte el követni andy-t a kamera a színfalak mögé, addig fel sem tűnt, hogy ma hanyagoltuk a kézikamerát.) ($02.25.)

„leslie, if you’re watching, i, brandi maxxxx, star of ’69 jump street’ and ’50 shaved old gays’, have your back.”

azt hiszem így a legjobb búcsúzkodni, szeretettel. mert annyira jól esik, ahogy látod, hogy mennyire kötődik egymáshoz ez a kiscsapat, akiket már rég nem a munka tart össze, hanem a barátság és egyéb érzések. és ezt látva már van egy alap mosolygás az ember arcán, amit könnyű továbbfejleszteni vigyorrá, amikor kiosztják a kampány kapcsán a médiát meg az érdekvédő szervezeteket. vagy amikor ron lelkesedik… ($02.20.)

„everyone is being so nice to me lately. it’s weird. i feel like i need to take a shower in pig’s blood to wash all the niceness off me.”

olyan kár, hogy nem ismerem az amerikai politikusokat, mert most csak joe biden-nél tudtam így felszisszenni, hogy vajon őt hogy szerezték meg...? örülök viszont, hogy april-lel foglalkoztunk, mert ez az emberibb arca is cuki, annak ellenére, hogy én igazán a kezdeti destruktív april-t szerettem nagyon. de nem lehet nem elolvadni, ahogy az ember ránéz erre a szeretetteljes kvázi anya/lánya kapcsolatra leslie-vel. ($02.20.)

„i love weddings. good food, the celebration of romantic love, and most of all, churches. say what you will about organized religion, those bastards knew how to construct an edifice.”

megint hatalmas respektet küldenék a készítőknek, mert: sikerült úgy bevonni ron fucking swanson-t a magánéleti dolgokban, hogy nem volt számára karakteridegen a dolog; giccs-mentesen lehozni egy lagzis-részt sosem egyszerű; találtak egy kiutat a sorozat lezárásához -már megint... egyébként meg napi huszonnégy órában elnézném, ahogy ben táncol... ($02.08.)

„just like joey fatone and lance bass, we are totally in sync.”

ez nem hogy két legyet - egy csapásra volt, de egy egész légycsaládot sikerült padlóra küldeni... ehhez kellett a múltheti nagy összeborulás, mert leslie és ron így együtt a legjobbak, kellettek a határozott célok (gofri, sonka és tojás), és az a fifika, amit csak egy bürokrata hivatalban tanulhat meg az ember. volt némi mellékszál is tom-mal és donna-val, kis romantikával, úgyis jön a valnetin-nap, elnézem nekik. ($02.04.)

„-no one knows i collect toy pigs dressed like movie stars, except now all of you people.

-which one is that?

-this is actually ham-uel l. jackson from the movie pork fiction.”

mindig akkor jön át legjobban egy maró társadalom-kritika, ha az írók bele tudják simítani az üzenetüket a sorozat világába. és ha az kell ahhoz, hogy elgondolkozzunk a nagy tech-cégek adathalászásának veszélyeiről, hogy ron fucking swanson lelő egy repkedő robotot, ám legyen... de tényleg nagyon jó volt az erősen a google-re hajazó óriás trükközésének és az emberi naivitásnak a kifigurázása. ($01.31.)

„leslie knope is an absurd idealist whose political leanings are slightly to the left of leon trotsky. if we were to work together, she would undoubtedly drive me insane, and it is possible that we would murder each other. hire her.”

ha már egyben jött ki a release, én is egyben beszélnék a két részről, egyébként is szorosan összetartoznak. az elsőben tovább eszkaláltuk a versenygést, bedobva egy csomó ötletet és fricskát (mindig öröm számomra, amikor beteríti az irónia a szcientológusokat, az önjelölt helytörténészeket, és a baromi trendi életmódmániásokat). aztán félreraktunk minden fényeffektet és óriási labdát, hogy a lényegre koncentráljunk, a városfejlesztési osztály két legfontosabb tagjára. remek ötlet volt bezárni őket, hogy végre tisztázzák az ellentétüket, mert érdekes módon ez a lecsupaszítás felerősítette azt, amiben a sorozat a legjobb -úgy tud marha vicces lenni, hogy közben az érzelmekkel is nagyszerűen bánik (huh, ron megölne ezért a mondatért). ha ehhez hozzáadjuk a két színész örömjátékát is, igazán nem lehet panaszunk semmire. ($01.25.)

„when it comes to tammy, the code is the same as that of the battlefield: first, you leave no man behind. second, you must protect yourself against chemical warfare. tammy does not abide by the geneva convention.”

az évadnyitóban megkezdett témámat folytatnám, mert az írók is ezt teszik -nem kütyükkel akarják megmutatni az idő-ugrást, hanem a karakterek segítségével. april továbbra is keresi a helyét az életben -talán még sosem hallottuk ennyit beszélni egy szuszra... tom is meglepő, hogy nyugodt magánéletet szeretne. de persze a legfurább (és így a legviccesebb is) természetesen jamm képviselő volt, zseniális volt, ahogy a nagypofájú kihaénnem alakot ron formájú pincsikutyává degradálták (az átnevelő-táborért külön ezer pirospont, muhahaha!). ($01.21.)

„i have the most valuable currency in america. a blind, stubborn belief that what i am doing is 100% right.”

azért elég bátor dolog az utolsó évadra felrúgni a jól megszokott felállást... mert oké, hogy karakter-szinten nem sok minden változott, leslie kitartása továbbra is inspiráló, tom még mindig magába szerelmes, ron-t csak az ételek és a kétkezi munka érdekli, gary jerry larry terry meg kis béna, de ott van sok kis apróság, amik azért jelzik, hogy három évvel az eddigi történések után járunk. a legérdekesebb persze a leslie vs ron ellentét, de a dwyer-házaspár küzdelmei is jók lesznek a felnőttség ellen. de tudjátok mi a legjobb abban, hogy újra itt vagyunk pawnee-ban? hogy itt még a megható érzelmek is röhögésbe torkollnak, szipphihihi... ($01.18.)

„only a moron would ever live anywhere other than pawnee, indiana.” (leslie knope, multiple occasions.)

oh, wow, pawnee-ban megadják a módját, ha fináléról van szó. ismét belefért egy utazás a büdzsébe, nem beszélve az ismert arcokról (decemberist, john hamm, michelle firstlady obama (hogy szerezték meg...?), virtuális lil'sebastian). mint mindig, idén is arra készültek az írók, hogy nincs tovább, és ismét ki kell magukat írniuk ebből a csapdából szerencsére, de tényleg szépen lezárták, eljutottak a karakterek egy újabb állomásra, a koncert fináléja frenetikusra sikerült (bazdmeg, duke silver belépőjénél majdnem leestem a kanapéról), és aztán jött a csavar a mindig működő időugrással. egy percig sem aggódok, hogy jövőre ne sikerülne megugorni a szokásos lécet, így bekerülni a legfontosabb városiak panteonjába. (++06.09.)

van egy egyszerű mércém a sorozatokhoz: mi az, amit azonnal látnom kell, ha minden feltétel adott (van szabadidőm és van felirat), és mi az, amit probléma nélkül tologatok el akár több napon át. a pyrex volt idén az egyetlen sitcom, amit a mostazonnalakarok kategóriába esett, így nem hiszem, hogy túl sokat kéne magyaráznom az értékítéletemet (nagyontetszett). még mindig tudják hozni a fergeteges poénokat úgy, hogy erőteljesen megjelentek az érzelmek is a palettán, de nem erőszakosan, csak olyan édes szeretetteljesen. egy újabb ’kiváló dolgozó’ plecsni kerül fel a falra, immár a hatodik, talán már nem is számolják, talán már jerry larry terry össze is tört néhányat belőlük…

„i have to be like her stress shamwow. i wrap myself around her, i soak up all of her stress, and then after the kids are born, someone can squeeze me out into a bucket.”

komolyan mondom, nem örültem még ennyire terhességnek, végtelenül cukik, ahogy feldolgozzák ezt a probléma-halmazt. de egyébként is, a kedvesség eluralta a sorozatot, még rom fucking swanson is mosolyog a láttán, és damn, jól áll nekik a szirupos szósz. (++06.09.)

„i think we can agree that all wine tastes the same, and if you spend more than $5 on wine, you are very stupid.”

hát azért jó messzire eltartottuk magunkat a baciktól, átverés volt a cím. de bánja kánya, jól működött a parodizáció képessége, ahogy kaptak egy nagy adag lőrét a nyakukba a bórkóstolók meg a country-énekesek. oké, a betegséggel járó tüneteket használták fel, hogy leslie-ék újabb szintre léphessenek spirituálisan, ezt elismerem. (egy jó tanács: sose igyál olyat, ami kék színű. csak ha van benne elég alkohol!) (++04.29.)

„blueprints for the future are a fool’s errand. they’re like blueprints for a house. nice to have, but any foreman with half a brain doesn’t need to look at them.”

pont egy ilyen sorozatban vártam volna a legkevésbé, hogy prom-epizódot csinálnak -szerintem nem titok, hogy april-hez hasonlóan én is meglehetősen utálom az ilyen ifjúsági eseményeket. de persze meggyőzhető vagyok. ahogy hőseink megosztották velünk régi élményeiket, ahogy szépen illeszkedtek a mai trendekhez, ahogy ment a harc az ifjúság lelkéért, amikor megszólalt az r.e.m., már nem is éreztem magam annyira vén fingnak. (++04.29.)

„i love being a father, but there are a few things i miss. silence, the absence of noise, one single moment undisturbed by the sounds of a children’s tv program called doc mcstuffins.”

van, amikor egy poén akkor is ül, ha előtte már kilométereken át vezették fel. tudtuk, hogy arra megy ki andy gyerekeskedése, hogy ron f. swanson-t emlékeztesse az apaságra, mégis működött a dolog. de az ann-pótlék keresés is hasonló volt. vagy a larry iránti érzések kimutatása. fúúúj, érzések larry iránt...??? (plusz hahota-pont, hogy egy vicces, mégis hihető magyarázattal elintézték rob lowe hiányát.) (++04.08.)

„if my secret got out, this office would be waist-deep in women’s undergarments.”

imádom, amikor néha-néha előszedik duke silver-t (aki majdnem ziggy stardust sorsára jutott ma), mert zseniális al-karakter és ron fucking swanson hozzáállása is mindig fekveröhögős. a többiek az aranyos kategóriát hozták ma, leslie újra lelkesedett valamiért, a csajok meg összefogtak tom-ért, édesek. na, megyek, hallgatok egy kis dzsesszt, hátha lecsúszik a bugyim a nedvességtől... (ha már 616, akkor miért nem marvel-es epizód…?) (++03.29.)

„larry, just tell him i need to reschedule because i am trying to fix my bee hole disaster.”

azt hiszitek, hogy a berlini fal egy pillanat alatt omlott le? hogy a keletiek és nyugatiak nem mutogattak egymásra? nem tudom, hogy volt-e olyan erős személyiség az egyesítők között, mint leslie. de jó látni, hogy a városházán nem csak ő emelkedik az átlag fölé. kevés az olyan ösztönös biznisz-man, mint tom, és kevés az olyan jó apa, mint ron fucking woodwork swanson. (++03.16.)

„hey, leslie, who cares? they’re old people. they eat, they sleep, they complain, and they watch family feud. oh, my god, i wanna be an old person.”

ennyi idő kellett, hogy donna és larry bekerüljön a főcímben? pedig most is mennyit röhögtem a leslie-t helyettesítő romantikus mackón. de persze a többieken is nagyszerűen szórakoztam, a véleményét kőkeményen megíró ron-on, a lelkes fiatalok láttán elérzékenyülő leslie-n, és a meglepődött arcot vágó ben-en. de most őszintén, volt már olyan, amikor nem szórakoztam fergetegesen a sorozaton? mert én nem emlékszem... (++03.11.)

„this party is a celebration of every event that’s gonna happen this year. your birthday, new year’s, chinese new year’s, flag day. ain’t no party like a leslie knope party ’cause a leslie knope party is actually 30 parties.”

az elmúlt években már hozzászoktak az írók, hogy az évad közepére kell lezárást írniuk, úgyhogy nagyon bennük van a gyakorlat. megható volt a búcsú, ez természetes, ugyanakkor vicces is volt (ann reakciója ron egyetlen mondatára, hehehe). de a legjobb, hogy a legtöbbször egyszerre teljesítette ezt a két különböző érzelmet (mondjuk mikor april-ről lehullott az álca). örömteli az is, hogy visszakanyarodtunk egy gondolat erejéig a kezdetekig, így kellett lennie. bár nem a legfontosabb karakterek búcsúztak most, olyan szervesen beépültek a csapatba, hogy bizony hiányozni fognak. szó szerint megszakadt a szívem egy kicsit. ann perkins, chris traeger, ég veletek. (++02.07.)

„it’s worse. it tastes like kale took a dump on spinach.”

mindennapi problémáinkat add meg nekünk ma. de ahhoz, hogy igazán szórakozni tudjunk a terhes-parán, vagy a munkahely vs magánélet-problémán, kell ron fucking swanson elégedett feje a fejhallgató alatt, kellenek andy dalai. így kerek, és kész. (++02.03.)

„-all we did was punch ’jewelry store’ into our car gps. you remember that romantic moment, chris?

-i was getting gas.”

ennél kevésbé romantikus lánykérést nem tudok elképzelni, jerry, izé, larry a háttérben fuldoklik... jól összefoglalták az elmúlt évek karakter-építését, hova jutottunk el tom-mal és april-lel, és persze leslie is kilóg már kicsit ebből a környezetből az események miatt. és még egy kis szívatás is belefért, de azért minden sonka biztonságban maradt... (++01.22.)

„i’ve gone through the five stages of grief: denial, anger, internet commenting, cat adoption, african dance, cat returning to the adoption place, watching all the episodes of ’murphy brown’, and not giving a flying fart.”

happy századik epizódot! azt hittem, kicsit visszatekintünk, de csak még egyszer átgondoltuk leslie-vel, hogy mi lenne ha, ez kellett a továbblépéshez. tommy shark tank-os játéka is vicces volt, valamint a bébi-ügy is tovább gügyög, ja, és hello újra andy! még száz részt srácok, humorban és aranyosságban ritkán vagytok verhetőek. (++01.11.)

„-you’re the superman to my lex luthor.

-you want to be lex luthor?

-uh, yeah. lex luthor is rich.”

humor kaleidoszkóp. kabin az erdőben -hipszterekkel. lelkesedő geek-ek -társasjátékkal. sayonara, jamm. (+12.14.)

„welcome to t-dazzle. it’s not a chemical. it’s an aquatic-based social-media oral experience. everyone who tweets at t-dazzle in the next hour will be entered to win an exciting plain blue t-shirt.”

hát tessék-tessék, fantasztikus terméket hoztam, ne figyeljék az unalmas nézettségi adatokat, ez nem egy mezei vígjáték, ez egy szórakoztató humorbomba, teletöltve édes bonbonokkal, szirupos jamm-mel, cuki állatkákkal. rózsaszín szerelem-lufikkal! és még a világhírű indianapolis colts is feltűnik benne! nézzék csak, nézzék! (+12.03.)