soroló

„this is lucille, and she is awesome. all this, all this is just so we can pick out which one of you gets the honor.”

kezdjük egy egyszerű kérdéssel: ha a saviour-éknek ennyi ember és felszerelés áll a rendelkezésükre, akkor miért hagyták ennyi ideig, hogy rick-ék elhiggyék, hogy ők a környék királyai? csak hogy a fináléban mutassák meg az erejüket...? de tényleg, megérte ennyi embert elveszíteni? még azt is kétlem, hogy alexandria falai megállították volna őket, ha esetleg azt mondanátok, hogy azért most, mert most volt a falakon kívül a fontos karakterek nagy többsége... talán túl sok volt ez a nettó 65 perc, mert tudtuk, hogy minden úton fog jönni valamilyen blokád, hogy a rosszfiúk csak terelgetik őket -még ha azt el is ismerem, hogy jól fokozták fel a kétségbeesést. a közbevágott carol/morgan szálról már kevesebbet tudok nyilatkozni, ami igazán megragadta a figyelmem, az morgan fegyverhasználata volt, mert tényleg eltalálták, hogy mikor kell feladnia a zen-buddhista elveit (plusz a magányos lovaglása szépen rímelt az első évados rick-re). no de térjünk rá a lényegre, amiről már hónapok óta zengenek a képregény-olvasók, hogy ’óh, majd meglátjátok ti tudatlanok, mi lesz még itt...’, és hát meg is láttuk meg nem is... mert felvette végre a bőrkabátot jeffrey dean morgan, hogy negan-né lényegüljön, és ezzel csak egy bajom volt -ez a pasi annyira megnyerően karizmatikus, hogy bármilyen elborzasztóan gusztustalan dolgot művel, képtelen vagyok utálni, mert ránézek arra a megnyerő félmosolyára, és örökké a cimborája akarok lenni... oké, oké, kellően fenyegető is tudott lenni, de ehhez kellettek az előtte térdelő színészek is partnerként, akik jól hozták a rettegést. a bemutatkozó monológ is hatásos volt (ahogy hallom, egy-az-egyben lett átemelve a képregényből), és fokozták fel-és-fel a paráztatást, aztán... aztán ott hagytak miket álló fasszal... nehezen lehet megérteni robert kirkman-éket néha, hogy miért akarják, hogy utálják őket az emberek, például amikor húznak egy ilyen befejezést, hogy nem hajlandók megadni a katarzist -vagy csak ők sem tudtak dönteni? megúszós gyáva emberek nem írjanak fan-show-t... (bear mccreary heroic eugene témája megint mennyire jó volt már -albumot, most!) ($$04.04.)

mit lehet írni ennyi év után? pontosan tudom, hogy mit fogok kapni hétről-hétre, rég elfogadtam már a kétséges írói döntéseket is, de azt egy percig sem mondanám, hogy kötelességből ülnék le a tévé elé hétfő esténként, nem arról van szó, hogy nem akarok kimaradni a hype-hullámból, hanem mert érdekel, hogy merre akarnak menni, hogy mit tudnak még kihozni a zombik utáni világból. mert azért mindig vegyülnek bele a szokásos témákba új színek, tudják tágítani az ’embernek maradni az embertelen világban’ alapgondolatukat. mert szerencsére nem az volt, hogy letelepedtünk alexandria-ban, és túlságosan megnyugodtunk volna, hanem besűrítették az első részbe néhány óra eseményét, majd kitágították a világot újra. és nem csak arról volt szó, hogy sok zombi jutott végleges nyugvópontra, hanem ennél sokkal fontosabb volt, hogy rick-ék átléptek egy határt, vadászok lettek, már nem remeg a kezük, ha élőre kell fogni a fegyvert -aztán persze fájdalmasan rá kellett jönniük, hogy továbbra is csak kis-halak a környéken... és tudjátok mit? nem érdekel a frusztráló és félresikerült cliffhanger, én azért várom az őszt, hogy lássam, hogy innen hova megyünk tovább.

„people can come back, rick.”

az utolsó meghitt pillanatok, mielőtt elszabadulna a pokol? de előtte még bekerülünk a szokásos körforgásba is -és most nem arra a körforgásra gondolok, amiről morgan beszél (azaz, hogy ha valakivel jót teszünk, az idővel meg fog térülni -ha elég jó a karmánk...). nem, arra gondolok, hogy kizárólag olyan dolgokat kapunk, amiket láttunk vagy hallottunk már a sorozatban korábban is... carol újra előadja a rémült kislány számát, majd elsül a kezében rejtegetett halál. morgan-t is hallottuk már eleget papolni az emberekben rejlő jóságról, viszont most először végre rick meg is hallotta, hogy miről is beszél. megint aggódhattunk egy kicsit a maggie/glenn párosért. és az sem újdonság, hogy a szereplők konstans rossz döntést hoznak, és önként futnak bele a saját végzetükbe... idén nem nagyon problémáztam még azon, hogy kényszeresen túlnyújtják az évadokat, hogy meglegyen a tizenhat rész -hát itt a finálé előtt egy epizóddal már éppen itt volt az ideje... (mindig szomorúan konstatálja a perverz realitásra vágyó énem, hogy a meztelen női testek még mindig tiltott objektumok a basic cabel csatornákon -pedig nem csak esztétikailag emelné a show-k fényét néhány női mell, de hitelességben is...) ($$03.28.)

„i’ve changed, adapted. i’m a survivor.”

alexandria-ban eseménytelenül és repetitíven zajlanak a napok -a saviours-csapat is türelmesen várja a finálét... ezért kitaláltak két külön kalandot, amik szépen rímeltek egymásra -mert két karakter került a középpontjába, akik épp újradefiniálják önmagukat, megpróbálnak mindent, hogy keményebbek legyenek ebben a kegyetlen világban. de az nem lehet, hogy mindkettőjükkel valami baj történjen... a dokinénivel nagyon szépen felépítették az egész szálat, ahogy csöpögtették az infót a múltjáról (ez sosem jelent jót...), aztán bedobták őt két igazán horrorba való jelenetbe (azt hittem bébi-zombit is láthatunk, de kitaláltak valami sokkal rosszabbat...), majd jött a nagybeszéd, és... ööö... igen, lehet még sokkolni a sokat látott nézőket is... a hirtelen halál és a tempóváltás jól kizökkentett, de ügyes írói fogás volt ez így, érezzük csak azt, hogy sosem vagyunk biztonságban -még ha mi lettünk épp a legbátrabb emberek a környéken, akik foggal/körömmel ragaszkodnak az élethez, akkor sem... rakják megint a terheket a főszereplőinkre, carol már összeroppant a súly alatt, vajon daryl lesz a következő...? ($$03.21.)

„sweetie, sweetie. we are all negan.”

ejj, de régen láttam már alicia witt-et, pedig bírom már őt, ööö, a kilencvenes évek vége óta? ja, mind a ketten öregszünk... bár ő volt a rész vendég-sztárja, de igazából ez carol epizódja volt. jó játék volt az, hogy nem tudtuk eldönteni, hogy carol megzuhanása és hiperventillációja megjátszott-e, vagy a szemünk előtt omlik le az a keménység, amit az évek alatt szedett össze, és most szakad rá a tetteinek a súlya. és érdekes kontraszt volt alicia karaktere, aki hasonló utat járt be, mint ő, ahogy az egyszerű életű egyszerű nőből badass gyilkoló-géppé kellett keményednie. és így egyértelmű volt, hogy az egyikük nem fogja élve elhagyni ezt a mészárszéket... eléggé kétesélyesek ezek a minimalista drámai epizódok a walkingdead-ben, mert sokszor csak lötyögősre tudják őket összeeszkábálni, amikből bántóan hiányzik a feszültség, de néha, mint most, viszont jól eltalálják az arányokat, ki tudják éreztetni a tétet és a drámát, és még egy kis badass-ségre is van idő. vagy az egy-epizódos vendég-szereplők érdemi építésére... (egyébként van-e badass-ebb, amikor egy terhes nő csap oda keményen...?) ($$03.14.)

„they’re the best beet and acorn cookies i’ve ever eaten.”

happy days with carol -meglepő kezdés (főleg zeneileg) a kedvenc női gyilkoló-gépünkkel, aki, ööö, ma egyáltalán nem gyilkoló-gép, hanem mindenki anyukája, egy cukorfalat, aki sütiért csókot lop, aggódik maggie-ért, és bántja a kissrác halála -sőt, minden halál, amit ő osztott ki. és akkor el is érkeztünk a rész egyik fő témájához, mert az egy dolog, hogy zombikba mártogatod a késedet, de ha még élő emberrel kell ezt megtenned, máris máshogy hat rád lelkileg. és ez jól kidomborodott glenn-nél és a nem-tudom-a-nevét néger-srácnál, ahol ez a morális dráma jól keveredett az izgalommal, hogy bármikor felébredhetett volna a két áldozatuk. mert nem mondhatjuk, hogy ne lett volna izgalom, mert rick szavára meglepően hamar ugrottak a gyilkos túrára (persze morgan morgott egy sort, de vele már senki sem foglalkozik...), még az atya is jól hasznosította a múltkor megtalált tökeit, és átment full jules-ba, és imát mondva osztja a halált... hullottak a skulók és az ellenfél emberei, de azért tudtuk jól, hogy az év ezen szakaszában még nem érhetnek el ilyen könnyű sikert, komoly ára lesz még ennek a küldetésnek... ($$03.07.)

„your world’s about to get a whole lot bigger.”

érdekes időszakban járunk a sorozat életében -igaz, hogy jártunk már pár közösségben, de most egy csomó új helyet és embert ismerhetünk meg. különböző túlélési megoldásokat. miért ne lehetne, hogy valakik megpróbálkoznak a csere-kereskedelemmel? igaz, hogy ahhoz meg is kéne tudni védeni az értékeidet... és milyen értékük van hőseinknek? hogy tudnak harcolni -úgyhogy teljesen logikus, hogy felajánlották ezt a képességüket, a védelmüket némi ételért (és egy tehénért) cserébe. tetszett, hogy nem rick durva módszereivel tárgyaltak, hanem maggie-t emelték a középpontba -kellett már, hogy kicsit foglalkozzunk vele is, mert eléggé hanyagoltuk mostanság, és örülök, hogy a határozott kiállása is hangsúlyos lehet, nem csak az elkövetkezendő anyasága. kellett is, hogy az asztalra csapjon, mert az új hely vezetője eléggé seggfej, tudni kell kezelni (xander berkeley persze most is jó). de nem felejtkeztünk el a magzatról sem, egész véletlenül egy szülészbe is botlanak, akinek történetesen még egy működő ultrahang-gépe is van... de egyébként is kiemelt figyelmet kaptak ma a párjaink, volt pár ölelkezés meg kézfogás, meg az egészen fura irányba elvitt abraham, aki végigmélázta az egész epizódot, belezavarodva az érzéseibe... ($$02.29.)

„the law of averages has gotta catch up.”

nem az volt a kérdés, hogy ugrunk-e időt a múlt heti zúzda után, hanem az, hogy mennyit -és bár úgy tűnik, hogy csak néhány hét telt el, azért akadnak komolyabb változások is. kezdjük a legjobb résszel: a két vagány srác, rick és daryl végre együtt csapatják, és egy igazi buddy comedy-be illő kalandot élnek át ezernyi csetlés/botlással, valamint egy új karakterrel stan-és-pan-ost játszva, kifejezetten szórakoztatóan. aztán ott voltak az érzelmesebb részek is, amik a ’család’ témája köré épültek. azt már akkor lehetett tudni, hogy carl fontos zombiba botlott, amikor sokáig nem voltak hajlandóak mutatni a csoszogó arcát, de mondhatjuk, hogy így szép búcsút kapott a karakter (plusz többször is emlegették őt az epizódban, az is mindig gyanús). és nem véletlen, hogy michonne ott az erdőben is a nagy közösség = család elvét hangoztatta, mert eléggé belenőtt az anya-szerepbe. a grimes gyerekek már régóta a szívében laknak, de rick-kel is úgy viselkednek, mint egy kiegyensúlyozott házaspár („milyen volt a napod, szívem? fárasztó? gyere, megmasszírozom a hátad...”) -így természetes volt, hogy a végén az ágyban kötnek ki. bár rick igazán fürödhetett volna az egész napos szaladgálás után... (btw, kezdhetünk aggódni michonne-ért...?) ($$02.22.)

„our prayers have been answered. god will save alexandria because god has given us the courage to save it ourselves.”

no, valami ilyesmi az, amikor az írók belátják a tévedéseiket, és arra használják az epizódot, hogy korrigáljanak -és ehhez zombikat használnak, persze, hisz' azok vannak a kezük ügyében... nekem ne mondjátok, hogy a ti kezetek nem lendült a magasba, amikor a rinyáló kissrácot elkezdték marcangolni a jómunkás-z-k... oké, az édesanyját sajnáltuk, mert jó lett volna látni a dinamikájukat rick-kel, de bele tudok törődni, hogy az egész család ment a veszejtőbe. főleg, hogy megtették az utolsó kötelességüket, és még egyszer sokkoltak minket. nem szerettem a pincébe rejtegetett w-betűs szálát sem, de itt a végjátékában egész korrektül jöttek ki belőle, vagy csak a mellé csapott dokinéni segítségével jött elő a szimpátiám. ennyi rész után végre egy helyre hozták újra az egész csapatot, ezt is felírhatjuk a korrekciók közé (daryl-ék cool módon szabadultak szorult helyzetükből, glenn meg megint kapott egy jó monológot). de a legfontosabb, hogy végre mindenki megtalálta magában azt a bátorságot, ami nélkül szerintem nem lehet túlélni ebben az új világban. és lehet, hogy kellettek az alexandria-iak, hogy rádöbbenjünk erre, de túl sokáig húzódott az ő gyávaságuk is már. igaz, hogy most baromi kielégítően találták meg magukban a szikrát, lendült az öklöm, amikor még eugene is beállt a hentelésbe. gyönyörűen fokozták fel az egész epizódot a végéig. (épp a minap kérdezte egy ismerősöm, hogy érdemes-e belevágnia a sorozatba, és nem tudtam egyértelműen igent mondani neki -de az ilyen erős epizódok mindig visszacsempésznek egy kis bizalmat a szívembe -bátorságot, hogy ajánlhatom másoknak is a nézését...) ($$02.15.)

„dolor hic tibi proderit olim.”

szegény jessie, két ilyen retardált gyereket világra hozni... mert még azt sem tudták elérni a kisebbikkel, hogy megsajnáljuk szegényt, amiért csak rettegni tud meg bután nézni, a nagyobbikkal szerintem meg direkt tesztelnek minket, hogy melyik lesz az a pont, amikor annyira felhúznak a srác hülyeségeivel, hogy elküldjük őket a picsába... bár már megszoktuk, hogy ezeknél az íróknál türelem kell, főleg, amikor ilyen idióta kezdést prezentálnak, mint a mostani, ahol biztos, hogy elégedetten vágták hátba magukat, hogy milyen szép metaforát találtak a hangya-invázióval, pedig, ugye... vagy ott volt a pince-jelenet peace-morgan-nel és a mulya-csapattal, ahol nem az általuk elvárt feszültség húzza fel a nézőt, hanem... ugyanakkor az még mindig tud működni, amikor megindul ez a rengeteg rothadó ámde járkáló test, úgyhogy a siege-nek voltak pillanatai, amik élvezetesek voltak, aztán az emberek bemenekültek a házakba, és minden megint sokkal kevésbé volt érdekes, mint kellett volna... és ha félévad-záró, akkor halálnak is kellett lennie, nehogy a fogadó-irodák rosszul járjanak... ($11.30.)

szerintem ti is tudjátok már, hogy mit fogok ide írni -pontosan azt, amit minden fél- és évad végnél le kell írnom: hogy baromira nem képesek 8-16 részt egyenletes színvonalon megírni. a nyitó-trilógia nagyszerű volt, tényleg megtöltötték azzal a feszültséggel, amit elvárunk a sorozattól, aztán megint elég csúnyán leeresztettek, jöttek a töltelék-szenvedések, és a szétdobált csapat-tagokra szánt idő-töredékek. nem térhetnénk vissza a hat részes szezonokhoz...?

„dying is simple. it all just stops. you’re dead. the people around you dying, that’s the hard part.”

az internet egy kicsit megölte az írói trollkodást... mert mindig lesz olyan, aki kikotyogja a forrásművet, ha feldolgozásról van szó, és valahogy mindig van egy bennfentes, aki olyat látott a forgatáson, amit nem bír magában tartani. vagy csak simán átlátszóak az írói trükkök. de a lassabb felfogásúaknak sem jöhet a meglepetés-élmény, mert az okosak azonnal bedobják az összes teóriát a közösbe. így esély sem volt rá, hogy meglepődjünk azon, hogy glenn nem lett széttépve a zombi-kezek által. ahogy írtam anno, kicsit sajnálom, hogy megint elértéktelenítették a sorozat-halálokat, viszont örülök, hogy itt maradt köztünk a srác, mert bírom. még ha mostanában túl komollyá is vált. ráadásul ma még egyből a túlélés után bébiszitternek kellett állnia, hogy ne legyen sima útja hazáig (és arról már nem is szívesen beszélnék, hogy nem a kiscsaj volt az egyetlen idegesítő tini az epizódban, sőt...). szépen elkezdték összerakni az eddigi mozaik-darabokat, előkerült a vérző fal, morgan meg-nem-ölési politikája és a foglya, a jövendő alexandria tervrajza, a bizonyítási vágytól fűtött helyiek, a sheriff konstans bizalmatlansága, és a rozoga templom-torony... ($11.23.)

„if i have not gotten my psyche situated straight, it’s because the shit’s continually been hitting the fan without respite.”

walking dead vetésforgó, hatodik kör: daryl-ék. azért így könnyű tizenhat részt írni egy évadból, ha így szét tudják húzni a különböző csapatok között az időt -na nem mintha ez újdonság lenne... szóval még három embert is két fele tudnak szedni, így 42 perc alatt két tanulságot is be lehet mutatni. mert daryl a saját kárán tanulja meg, hogy még mindig túl nagy szíve van, hogy még mindig túlságosan bízik az emberekben (kedvenc jelenet: felteszi a kötelező három kérdést; legrosszabb jelenet: a feszültség kedvéért az íjjal molyolás, ahelyett, hogy a kését használná). már megint itt kóricál egy csomó ember az erdőben, akiknek a képregény-olvasók örülnek, mi meg majd meglátjuk, hogy mire alapoznak (egyébként nem tartom hülyeségnek felgyújtani az erdőt a picsába a z-kkel együtt). egy kisvárossal odébb meg abraham teszi magát kicsit rendbe lelkileg, ráfért már a srácra. btw, tetszik ez az új, nyugodt sasha. ...jövő héten vajon merre vezet az utunk...? ($11.16.)

„this is what life looks like now. we have to see it. we have to fight it. if we don’t fight, we die.”

már eltöltöttünk ennyi epizódot alexandria-ban, és még mindig nem tudom feldolgozni az ott lakók beszariságát -egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ennyi időn át nem szembesültek az új világrenddel, hogy ennyire burokban éltek, hogy ennyire egyívásúak lelkileg, hogy szinte nincs köztük egy sem, aki némi bátorságot mutatna. és az a baj, hogy így nálam az egész koncepció bukik el -pedig nem lenne ez rossz, hogy végignézzük, ahogy az ártatlanok elveszítik az ártatlanságukat, csak túl erős a dózis. mert így a nagybeszédek érik a nagybeszédeket, amiknek mind ugyanaz a lényege -felejtsétek el az eddigi kényelmes életeteket, és növesszetek végre tököket, különben beledöglötök. és van, aki hamar hallgat a szóra, valakinek több idő kell, nekünk viszont ennyi talán elég volt a leckéből. de lehet, hogy az a baj, hogy nem állnak (még?) közel a szívünkhöz a karakterek -mert a maggie/aaron párosért könnyedén megszakadt a szívünk. ja, szív, gyanúsan megnövekedett a romantikus szálak száma a városban, nem hiszem, hogy ez túl sok jóra vezetne... ($11.09.)

„16 hours in 19 on the floor.”

már két hete is írtam, hogy nem tudok egyetérteni a morgan által sugallt ’nem ölök’ filozófiával, mert nem érzem járhatónak egy ilyen szétzüllött világban -így kíváncsian vártam a rá fókuszáló epizódot, hátha meg tudnak győzni, hogy tévedtem, és tényleg járható a béke útja. háááát, nem lettem meggyőzve... azt még értem, hogy morgan megzuhant, miután elveszítette a gyerekét is, és csak egyetlen cél vezérli, ölni, ölni, ölni, mindegy, hogy holt vagy élő, mert az élőből is holt lesz nemsokára. aztán egy váratlan találkozás, és némi megszokási idő kell, hogy mindez átváltozzon. és egy erős mentor, akit john caroll lynch hozott a tőle megszokott magas színvonalon. és igen, átéreztem az ő fájdalmát is, és beláttam, hogy miért érzik úgy ők ketten, hogy erre a zen útra kell lépniük -de továbbra sem hiszem, hogy ez üdvözítő lenne. mert lehet, hogy túl cinikus vagyok, hogy higgyek abban, hogy a lélek megmenthető? hogy csak a szám jár, de igazából nem fogom fel, hogy milyen lelki törésekhez vezet egy gyilkosság? lehet, hogy hoztak nekünk egy hangulatos filler epizódot (ahelyett, hogy megtudtuk volna, hogy mi van glenn-nel), de az mindenképp pozitívum, hogy arra ösztönöztek, hogy legalább gondolkozzak el egy kicsit a dolgokról. ($11.02.)

„you’re getting home”

jól van, megnyugodtam, az évadnyitó trilógia harmadik darabja is jól sikerült, még mindig működik ez a párhuzamos időkezelés. most azt erdőben jártunk, és az egész rész egy nagy menekülés volt -láttunk már ilyet, mégis baromi hatásos volt az egész. annak ellenére, hogy a gyáva-csapat most sem tagadta meg önmagát, és úgy hullottak, mint az őszi falevelek. persze főhőseink most is mutatták nekik a helyes utat, de úgy tűnik, hogy vannak akiknél a pánik nem legyőzhető, hiába bármennyi bátorság-beöntés. és ha egy idegileg gyenge ember van melletted, az a te vesztedet is okozhatja –és most az egyik kedvenc karakterem került a zombihorda alá, egy olyan, aki kezdetektől velünk van, aki sosem követett el olyan hülyeséget, amiért csökkent volna iránta a szimpátiánk, és aki az egyik legszerethetőbb (házas)pár egyik tagja. így végtelenül letört, amikor bear szomorú dallamaira megkezdődött a zabálás. aztán pár percet töltöttem az interneten, és teljesen elbizonytalanítottak az olvasottak -vannak olyan őrültek az írók, hogy kijuttatják őt egy ilyen szituációból? csúnyán elvennék ezzel minden drámai halál élét, epekedve várom, mi igaz a teóriákból. (nem csak a szomorú részeknél alkotott ma nagyot bear egyébként, hanem a fortyogós-morgós elektro-zenével is, ami a menekülés alatt fokozta a feszültséget az egekig.) ($10.26.)

„you don’t want to be a coward. i know.”

de tényleg, ennek a városkának a lakói hogy a fenébe éltek túl eddig ennyi időt...? értem én, hogy jól kontrasztba állíthatóak a mi hőseink hidegvérű mindennapjaival, de hogy nincs köztük egyetlen egy sem, akinek lenne némi bátorság hormon a szervezetében, azt már kicsit túlzásnak érzem. pedig most is szükség lett volna rájuk, de ismét kudarcot vallottak, és elbuktak -volna, ha nincsenek ott carol-ék. pedig látszik rajtuk is, hogy embertelen, amit végig kell csinálni nap-mint-nap (főleg, hogy most nem holtak fejébe kellett szúrni a kést, hanem nagyon is élő őrültekébe), de másképp nem lehet, különben feldarabolva végzed a saját verandádon. szép párja volt ez a nyitó-résznek, kaptunk tizenöt perc lelkizést, aztán megtudtuk, hogy mi volt az az mindenen áthatoló kürt-hang, amivel befejeztük múlt héten, és onnan nem volt megállás fél órán át. és a már emlegetett lelki vívódás mellett magas volt a coolság faktor is (carol és carl részéről főleg), sajnos morgan viszont sokat veszít az ázsiójából ezzel a humanista szemléletével -nem menthetsz meg mindenkit, haver... (az új dokinéni is cuki volt, és respekt, hogy nem lett hős belőle rögtön az első alkalommal.) ($10.19.)

„i wanted to kill him. so it would be easier. so i wouldn’t have to worry about how he could screw up or what stupid thing he’d do next because that’s who he is. just somebody who shouldn’t be alive now. i wanted to kill him. but all that hit me and i realized i didn’t have to do it. he doesn’t get it. somebody like that they’re gonna die no matter what.”

a kellemes nyári szünet után az írószobába betolták a fehér táblát, és elkezdték felírni, hogy mitől az, ami a walking dead. zombik, természetesen kellenek bele, lehetőleg minél több (nem baj, ha nicotero-ék beleszakadnak a maszkolásba), és dráma, mert minden tettnek vannak súlyos következményei, amiken végig kell rágnia magát a karaktereknek és a nézőknek. nem kezdhették volna simán a cliffhanger-től az évadot, mert akkor csak a drámára vágyók elégültek volna ki, akik az öldöklés pusztító szépségéért nézik, azok viszont éhesek maradtak volna. ezért összevegyítették a két komponenst, hogy mindenki megkapja az instant kedvencét, ráadásul úgy lehetett párosítani a jeleneteket, hogy könnyebb legyen a nézők kezét vezetni (sőt, annyira nem bíznak bennünk, hogy a flashback-eket fekete/fehérre változtatták, hogy el ne tévesszük az idősíkot). hogy be tudjuk látni, hogy bár rick nem az előnyére változott, de igaza van, mert ebben a világban csak így lehet túlélni. életerősen, ösztönösen, ugyanakkor tervszerűen. csak kár, hogy a terveket mindig keresztülhúzza valaki... ($10.12.)