soroló

„i hate this stupid fucking riot.”

idén híján voltunk a markáns gonoszoknak (kivéve persze piscatella-t), úgyhogy gondolom emiatt írtak minden kommandóst retardáltnak vagy frusztrálóan agresszívnek... de tényleg jólesően lehetett anyázni amiatt, ahogy bántak a csajokkal, miután rájuk rúgták az ajtót. viszont jó volt látni a különbségeket, hogy ki miként reagál erre az életveszélyes helyzetre, hogy ki az aki pánikolni kezd, és ki az, aki ellenáll (az évad egyik nagy eredménye volt, hogy szövetségessé tette a rasszistákat meg a latinókat). és persze ott voltak a külön frakciók, akik közül volt akiken lehetett nevetni (meth-head-ék hősiessége), és volt, akikért komolyan aggódni kellett (susan-nal egészen egy pulpfiction-i jelenetig jutottunk). a legszimbolikusabb jelenetnek azt mondanám, amikor az egyik vödörfejű minden indok nélkül nekiállt lerombolni a p emlékére emelt könyvoszlopot... de az egész epizódra elmondható, hogy nem csak az izgalom-szintje volt megfelelő, de szép összefoglalója volt az idei érzelmi utaknak. ...aztán elhaltak az üvöltözések, csak a csapat magja maradt az épületben, és... vége? tényleg idén is ily’ kétségek között kell hagyni minket...? bár az sosem baj, ha kattoghat az agyunk, hogy merre megyünk tovább a szétszedett csapattal... (#06.17.)

azt tudtuk a tavalyi évad-végből, hogy idén mást kapunk, mint eddig, várható volt, hogy a szűk időintervallumba szorított sűrített cselekmény új hangulati elemeket is magával hoz, de azért szerencsére markáns tónusváltás nem történt (kivéve amikor tökfeleslegesen kacérkodtak a horror-zsánerrel). és a szeretett karaktereink is megmaradtak, lehetett rájuk építkezni vicces, szép és drámai pillanatokat, erős érzelmeket. minden fájdalma ellenére annak is örültem, hogy pussay szelleme végig ott lebegett az évad felett, nem léptünk olyan könnyen túl az elvesztésén. és úgy tűnik, hogy ezen a kemény három napon sem fogunk könnyen túllépni... fura is lett volna, ha egy ilyen intenzív évad után visszatérnek a megszokott hétköznapok az apró/cseprő problémákkal, úgy érzem, hogy jövőre a súlyos események lecsengetésével leszünk elfoglalva -különböző helyeken, mert galád módon szétkapták a kiscsapatot, ezzel is növelve a drámai befejezést... szóval jól jöttek ki jenji kohan-ék a nagy megújulós tervből (khmm, nem úgy mint annak idején a weeds-nél, ahol megsínylette a sorozat a nagy változásokat, de hé, egy jó alkotó tanul a korábbi hibáiból!), és még mindig büszkén mondhatják magukról, hogy a sorozat-paletta egyik legerősebb darabját rakják elénk évről-évre.

„i lost my humanity in the dirt here for a while ut it’s slowly coming back.”

vajon megkérdezték jenji kohan-ék damon lindelof-éktól, hogy szabad-e egy tetkó történetét elmesélni egy flashback-ben...? (popkultúra hiányban szenvedőknek: minden idők leggyengébb lost epizódja egy tetkó körül forgott) néha emlékeztetni kell minket arra, hogy egy női börtönös sorozatba is lehet működő szerelmi szálat írni, így itt volt az ideje, hogy ne csak a civakodó és/vagy incselkedő piper-alex párost lássuk, hanem azt is, amelyik feltétlenül nélkül szereti egymást -és ezzel arra is sikerült emlékeztetni, hogy miért taylor schilling a sorozat főszereplője, mert most is gyönyörűen adta elő a szerelmére rádöbbenő nőt (és most először sikerült elérni azt is, hogy ne utálattal nézzünk az anyukájára -oké, larry még mindig egy balfasz, de ez már nem fog változni, egyébként is, örüljünk, hogy jason biggs-et sikerült visszacsábítani a balhés szakítás után...) de lorna és nicky kapcsolata is nagyon szép, főleg az, hogy a bongyorhaj megtalálja magában az igaz embert, és le tudott mondani a szerelméről, hogy az a születendő gyermeke apjával lehessen... végkifejlete felé közeledik a lázadás, sajnos a sok csűrés/csavarás miatt nincsenek szép kilátásaik a csajoknak... (linda leleplezését elég csúnyán intézte boo, de a sok szarért azért megérdemelte (a beszerzési osztály nevében is) ezt a jelképes kövezést.) (#06.17.)

„i hate this place! i wanna go to the better place. please, let me in! let me in! i’ll be good, i promise.”

szívszorító látni, hogy hogyan omlanak össze a börtönlakók, lépésről lépésre, de egyre gyorsuló tempóban... susan a gyógyszere nélkül már nem csak a fejét üti, de a plafont is lebontja, hogy eljuthasson p-hez a mennybe; lorna önjelölt gyógyszerészsége emberéleteket is veszélyeztethet már; a latino lányok az ébren-maradás legdurvább formáját választva felszívva fogyasztják a tiszta koffeint; heck, még freida bunkerében is robbanásig nő a feszültség, ahogy mindenki kiabálva vágja a másik fejéhez a sérelmeket... ezek mellett teljesen ésszerűnek tűnik mendoza terve az őrök begyűjtésére és kimenekítésére, hisz’ tudjuk, hogy miért kockáztat mindent (ehhez képest fura rendezői döntés volt pozitív hangulatú montázzsal bemutatni mindezt). meg is erősítettek minket a morális dilemma helyességénél, hogy kiléptünk a börtön rácsain túlra, és megnézhettük a kórházban lévő fiút. sőt, a mai flashback-et ügyesen helyettesítették egy kis kitekintéssel a bent lévők gyermekeire. (az udvaron sátorozók rájöttek végre, hogy azért esőben nem olyan mókás a csendes elvonulásuk?) (#06.17.)

„this is the thing about female prisoners. men understand violence. they respect it. they’re dogs. if you beat them, they obey you. not women.”

no, látjátok, nem kell itt kacérkodni a horror-zsánerrel, elég face-to-face elénk-rakni a gonoszt, ahogy a hatalmával és fizikai erejével visszaélve teszi a dolgát, és hatással lesz ránk -mert ki akarjuk nyírni majd a kibaszott szemétládát... és nem, nem érdekel, hogy milyen sérelmek érték őt a múltban a szexuális preferenciái miatt, vagy hogy miként alakult ki benne ez az agresszió (egyébként egy perce ment a rész, és már tudtam, hogy piscatella flashback-et kapunk ma) -nem érdekel, mert bántja az én szeretet csajaimat, és ezért nem jár köszönet... és nagy dolog, hogy laurel prepon nem csak megkötözve ülte végig az epizódot, hanem beállt a kamera mögé is, és úgy rakta össze az egész szertár-jelenetet, hogy fokozatosan ment fel bennem a pumpa, jó értelemben... ezért nem bántanám nagyon a lent füvező csipetcsapatot, hogy csak az utolsó pillanatban eszméltek -meg azért sem, mert a végén jól használták a felépített csapdákat... no de ne zárjuk magunkat egy szűk térbe, nézzünk körül, hogy mi történt még a börtönben -susan őrülete kapott egy nagyobb szeletet, erősen aggódom érte és a barátnője egészségéért is; a meth-head-ek szokás szerint egy hülyeséget üldöztek, fárasztóan; a tárgyalóban meg, ahogy elvárható volt, felizzott a (szexuális) feszültség a felek között... (#06.16.)

„bogeyman is a demon. this is only a man. he can be hurt.”

oh, ha már véget ért idén az americans, kellett valami, ami a csodás orosz nyelvvel kényezteti a fülem -de egyébként sem ártott, hogy láthattuk a hamvas red-et, ahogy megküzd a brezsnyevista szovjet mindennapokkal, ahogy kiszabadul lenin árnyékából, és maga mögött hagyja mind a gyári munkás életét, mind a farmer-gyártó kisiparosi lázadását... nem is baj, hogy tetszett a flash, mert a jelennel komoly bajaim voltak... szóval oké, értem hogy egy kicsit fel akarták dobni az írószobában a szokásos hangulatot egy kis horror-beütéssel, illetve dehogy értem -miért...? semmi szükség az ilyen gimmick-ekre a show-ban, még ha ügyesen is játszottak rá a toposzokra, spooky módon rejtegették a háttérben piscatella-t, közben meg geg-ként jöttek elő mondjuk a para-ikrek a ragyogásból (played by flaritza), de végtelenül ki tudod idegelni ez az egysíkú ötlet. persze ehhez tudni kell rólam, hogy nem vagyok a nagy barátja a horroroknak... eközben a tárgyalásos szállal meg jól megakadtunk, beástuk magunkat a lövészárkokba, és ezen az sem fog segíteni, hogy kiszedték a budiból caputo-t, hisz’ tudjuk a bonyolult múltjukat figueroa-val... (#06.16.)

„hairless chewbacca is coming.”

azért el kellett telnie jópár résznek, mire előszedtük daya-t a fegyverhasználatért... de el kell ismernem, hogy nagyon szépen összefűzték az egészet, kezdve judy king elszólásával, a megrekedő tárgyalásokkal (ó az én imádott ms.figueroa-mat pont jókor hozták vissza), és a mindig bonyolult anya/lánya kapcsolatokkal... valahogy elsikkadtam afelett, hogy a kintiek nem tudták ezeket a kulcs-momentumokat, így az sem realizáltam, hogy ez megváltoztathat mindent, az emberek hozzáállását, az esetleges pozitív végkifejletet... és az új helyzet új lelki problémákat is szült, mert el kell dönteniük a csajoknak, hogy feláldoznak-e egyvalakit a többség érdekében -klasszikus dilemma ez (a the100 idei évadát is szinte teljesen erre építették). talán az volt a legmeglepőbb, hogy ilyen hamar eldöntötték a kérdést, és hezitálás nélkül meghozzák az áldozatot... bár ennek azért nincs jelentősége, mert daya hozza meg a saját sorsával kapcsolatban a végső döntést -életében talán először, mint ahogy erre a flashback is rávilágított (hol találják a castingosok ezeket a megszólalásig hasonlító ifjakat, de tényleg? update: úgy könnyű, ha egy színésznőnek van egy épp’ jó korban lévő lánya)... egyre inkább megy le a nap a börtön felett, dogett komolyan összeakaszkodott a meth-head-ekkel, susan játékainak sírás lett a vége, és most már nem vicces a speed-től pörgő red sem (oké, a home alone-t játszó blanca még az)... (#06.16.)

„you’re, like, the basquiat to my warhol.”

(ez nem ér! alig vártam már az epizódot, hogy szőrös muffokat csodálhassak, erre egyet sem mutattak -no mindegy, legalább boo nyalhatott egy egészségeset...) igenis ki lehet alakítani a béke szigetét magunk körül, ha akarjuk. jó látni, hogy a csajokat is elkezdte zavarni a higiéniás káosz, úgyhogy takarítanak és tisztálkodnak egy kicsit. de amit még jobb látni, az az, hogy félre tudják rakni a kintről hozott csomagjaikat, és össze tudnak vegyülni egy csapattá a rasszisták és a latinók, egymás mellett tud imádkozni egy muszlim és egy keresztény, és képesek egyesülni egy csodálatos installációban, hogy elbúcsúzzanak p-től. és ez az emelkedett hangulat mindenkit a művészet felé sodort, készülnek a falfirkák és a nyakláncok, haiku-k szállnak a levegőben és csinosodnak az arcok is. litchfield végre egy csodás élhető helynek tűnik. részben... mert bármilyen festékkel is feded el, a szerelmi bánat és a gyász csúnya foltokat hagynak... de megint ügyesen csempészték a zen-hangulat alá a drámát suzanne-nal és morello-val -és persze az utolsó percekkel, mert nem bírták ki az írószoba trolljai, hogy ne tegyék tönkre a végére a törékeny békét... (a külön-termi chill nem tűnt ki a többi hely békéjéhez képest, hacsak azzal nem, hogy norma is nyomta a cigit meg a sört...) (#06.15.)

„-it’s like i’m a fucked-up-shit magnet.

-it ain’t you. prison’s the magnet.”

jóóóó sok idejük van a csajoknak, amit el kell ütniük, szerintem ebből ered az összes lökött ötletük, például hogy levezessenek egy komplett bírósági ügyet dogget-tel a vádlottak padján -de jól működött ennek az összes kelléke, boo, mint a fifikás védőügyvéd, pennsatucky őszinte beszéde, az esküdtek belátása, satöbbi... mert a csajok többsége nem olyan lüke ám, mint amilyennek sokat gondolják őket a rácsokon kívülről -a néger csapat is hamar átlát a kormányzó átlátszó manőverén, miszerint megadják a listáról a legkönnyebben kipipálható követelést, a fontosabbakat meg elfelejtik. és végre a határozott igazságérzetük felpiszkálta chapman-t is, kicsit hiányzott már tőle ez az aktív hozzáállás... bátor módon mozgatják át az írók a karaktereket egyik dobozból a másikba -mármint arra gondolok, hogy alapvetően vicces karaktereknek adnak drámai szálakat, például a kezdetben csak a csipogós hangjáért tartott soso kapta idén a legsötétebb szálat, de morello körül is sokszor sűrítik a levegőt a humorkodás mellett (pedig milyen szép pár lehetnének nicky-vel)... (oh, nem is gondoltam arra, hogy flashback-kel vissza lehet hozni olyat is, aki már nincs köztünk -jaj a szívem...) (#06.15.)

„our fight is with a system that don’t give a damn about poor people and brown people and poor brown people. our fight is with the folks who hold our demands in their hands.”

új nap, emelkedő tétek, nehéz lesz a végéig bírni a nyomást -pedig a reggeli állapotokból még nem ez tükröződött... mert úgy néz ki az egész börtön, mint egy tesi-szakos kollégium egy átlag szerda este után, és úgy néznek ki a csajok is, mintha most csócsálta volna meg őket valami visszataszító manga-szörnyeteg (oké, hogy a mosoda sem üzemel, de kiábrándító mindenkit pecsétes ruhában látni)... táncolunk még egyet a fegyver körül, kicsit sajnálom is, hogy kikerült a rész végére a játékból, mert még lehetett volna görgetni tovább, hogy kit talál meg legközelebb... de ugyanilyen fun aspektus volt a latin lányok aligruhás youtube szereplése is, friss kortyok ezek a percek a súlyosabb témák előtt... mert átvitten és konkrétan is a színesbőrűségről tanultunk ma, akik évszázadok óta nézik azt, hogy bármit tesznek, akkor is a fehérek lesznek a kirakatban, hogy ők fölözik le a világ javainak nagyrészét -de legalább most kicsit törlesztettek ebből a rabszolgaság imitációjával. de persze ennél fontosabb volt taystee szívhez-szóló nagymonológja, ami miatt most gyorsan megsüvegelném danielle brooks-ot -bár egyébként is ő ragyog ki leginkább idén a színész-gárdából. (uhh, most belegondolva, sűrű volt az epizód, mert nem is ejtetem szó alex guru-ságáról, az őrök további alázásáról, és a caputo-féle behízelgésekről a kotyó büdösében, ésatöbbi, ésatöbbi...) (#06.14.)

„this pagan bullshit ain’t gonna bring her back! there ain’t no heaven, and there ain’t no ghosts, man! when you dead, you dead.”

na, csak lett értelme a részek óta jelen lévő gatya-húzkodásnak... de tényleg vicces volt nézni, hogy mihez kezdenek a meth-head-ek az ölükbe hulló hatalommal -elidétlenkedik, persze... és jó látlelet volt az őrökről is a fegyverrel kikényszerített tehetségkutató, mert azért akadtak olyanok, akik teljesen át tudták adni magukat a művészetnek -és igen, a profi módon levezényelt sztriptíz is művészetnek számít... ráadásul nem a faszra húzott zokni volt a legszürreálisabb rész az epizódban, hanem judy king passiója, ahol kvázi keresztre feszítve szenvedte végig a stációkat (el is esett, ahogy illik)... fura volt a p-től való búcsú is, de teljesen hihető is, hogy susan levezet egy szeánszt, és úgy gondolja, hogy hallja a szelleme(ke)t lelke(ke)t. a gyász sokféle formát ölthet, de mi talán taystee-vel értünk egyet, akiben egyszerre keveredik a bánat és a harag... érdekes, hogy van egy része az elítélteknek, akik nem akarnak részt venni a belső őrületben, csak csendesen akarják túlélni ezeket a perceket kint a kertben, a csillagokat nézve -és ami még furább, hogy alex a vezetőjük... (nem megszokott, hogy a flashback-főszereplő ilyen keveset szerepeljen a jelenben -így kicsit érdektelen volt a sztorija, pedig alapvetően érdekes dolog a többnejűség témája...) (#06.13.)

„we, the inmates of litchfield, are human beings. we are protesting the abusive conditions under which we are being held.”

minden nőnek vannak igényei, és alapesetben a börtönben ezek közül sokat nem lehet kielégíteni -de most a káoszban azért aki élelmes, kipipálhat sok mindent a listájáról. lehetnek menőbb ruhái a szokásos kényelmetlen poliészter zsákoknál, ehet jobb kaját a mindennapos mosléknál, vagy akár beállíthatja rezgőre a mobiltelefont egy kis zizegős élvezésért... (csak azt nem tudom, hogy bizonyos csajoknak miért vágya az, hogy meztelenül rohangáljon a folyosón vagy a kajáldában -de lehet hogy csak a rendező akart néhány indok-nélküli-csöcsöt rakni a háttérbe...) persze a vágyakat lehet elméleti síkon is kezelni, mert a lázadás felsővezetése rájött, hogy követelni is kéne dolgokat, ha már ennyire belemerültek az ellenállásba és a túszejtésbe -aztán viszont elkövetik azt a hibát, hogy a köznépet is megkérdezik, és így persze a tényleg fontos problémák egy szintre kerülnek a hülyeségekkel. t ki is akadt, mert ezzel a szent célt piszkolják be, mint ahogy crazyeyes is rosszul viseli, hogy a barátnője halálának a helyét megszentségtelenítik (hozva ezzel a mai nap legdrámaibb jelenetét)... linda-t a beszerzésről egész jól használják, azt mondjuk nem tudom, hogy indokolt volt-e máris flashback-et adni neki, mindenesetre szórakoztató volt ez a túltolt lányszövetséges múlt-darab... (#06.11.)

„welcome to litchfield 2.0!”

oké, hogy sok volt a gőz, amit ki kell engedni, de annak nem tudok örülni, hogy a csapat egy része az őrök megalázásában tudja kiélni a frusztrációit, mert egyetértek alex-szal, nem kéne erre a szintre süllyedni -mondjuk az alázásnak is megvannak a fokozatai, a szóbeli inzultáció és a kerítésen túlról dobott bénácska kacsintások még beleférnek, de az már nehezen, hogy visszaadják a testüregen belüli vizsgálatot a férfiaknak... bár érdekes, hogy az ennél sokkal durvább bosszút meg egy vállrándítással elintéztem (arra gondolok, ami a gyengélkedőn történt egy infúzió segítségével), mert az életveszélybe hozásért jogosnak érzem az élet tönkretételét bosszúként? a fene se’ tudja... már tavaly is jól látszott, hogy maria imád a középpontban lenni, főleg ha hatalommal is van a kezében, és persze most is ő vette a kezébe a gyeplőt -már csak az kéne, hogy hozzákerüljön a fegyver, kész is lenne a legújabb rémuralom... örülök, hogy a sűrű jelen események mellett azért idén is jut idő a flashback-ekre, főleg hogy most így engedhettek egy kis reflektor-fényt a morgós gyilkos öreglányra is -és a cserkész-múlttal és a paranoiás apuvalkönnyedén meg is ágyaztak a jellemének. (#06.11.)

„oh, what a fucking mess.”

amikor elképzeltem, hogy milyen lesz az évad azután, hogy tavaly daya-val és a fegyverrel hagytuk abba, valami ilyesmi volt a lelki szemeim előtt, mint amit kaptunk a nyitányban -eluralkodott a káosz, és nincs aki tartaná a gyeplőt... és az epizód szerkezete a börtön-béli viszonyokhoz vált hasonlatossá, azaz kapkodva ugrottunk bele a történések közepébe, erős hangulati ingadozásokkal lépkedtünk át egyik csapatról a másikig. látszik, hogy végiggondolták, hogy ki hogyan reagálna egy ilyen szituációban, és a különböző reakciókkal hozzák is a kellő drámát és humort -vagy akár egyszerre mind a kettőt, mint amikor taystee-ék bejutnak caputo irodájába... szóval vannak akik komolyan veszik a lázadást, vannak akik az étel-vagy-drog-adagjukra gondolnak inkább, vannak, akik változásokat szeretnének elérni a börtön áldatlan állapotában, vannak dühösek, vannak gyászolók, vannak harcias neonácik -és van chapman, akiből kanosságot váltott ki az izgalom, de aztán valamiért megszállja a jótét lélek, és inkább segítő kezet nyújt egy rászorulónak ahelyett, hogy alex bugyijába dugdosná a kezét... szóval parázs a helyzet, és nagyon kíváncsi leszek, hogy miképp lehet ezt fenntartani még 12 részen keresztül -már ha tényleg igaz, hogy az egész évad három napot fog felölelni. (#06.09.)