soroló

„you know the song ’fly like an eagle’ performed by seal on the ’space jam’ soundtrack? if i’m barry, i fly like an eagle...”

barry összetört lelkileg, képtelen folytatni az életét, abbahagyja a gyilkolást, tényleg, tutira, frankón -most már nemsokára, csak még egy utolsó kilengés... érdekes volt az epizód szerkezete, az első felében átalakítottuk a statusquo egy részét (fuches maradt, a csecsenek nem, na jó, hank-et képtelenség lett volna kiírni, annyira kis szerethető fazon), aztán ugrottunk a nagy boldogságba -aminél várható volt, hogy dráma lesz a vége. mert ha a színpadon van egy puska, annak el kell sülnie, és a nyomozónénink a sok bénázás ellenére nem rossz a szakmájában, rá kellett jönnie barry titkára... (szép kontrasztba lehet állítani a csecsenek megölését (a groteszk módon spriccelő vérrel), és az utolsó gyilkosságot, amiből csak egy villanást láttunk a befüggönyözött ablakon keresztül...) (×07.04.)

bill hader, mint bérgyilkos? elég furcsa ötletnek hangzott ez elsőre, hogy felkeltse a figyelmemet. de aztán valahogy tavaly nem jutott rá idő, mindig csak tologattam magam előtt a pilot-ot (egy egész mappányi másik pilottal együtt). de aztán a sok dicséret csak baszkurált annyira, hogy végül rányomjak a play-re -és az elején még csak hümmögtem, nem volt annyira vicces, mint szerettem volna, bill hader-t is szokni kellett ebben a faarc-szerepben, de aztán szépen összecsiszolódtunk, mivel hétről-hétre meggyőzött a minőségével, és végül egy szórakoztató és néha szívbemarkoló dramedy állt össze az évad végére a szemem előtt, sokszor abszurd poénokkal és erős színészi jelenléttel operálva (sarah goldberg és anthony carrigan nagy felfedezések).

„whatever you did tonight to get to that place, that’s your new process, okay? all you have to do is do that every time.”

már az epizód eleje meggyőzött a fordított nézőponttal, azaz hogy először a bolíviakat láttuk, aztán még a csecsenekre is kivágtunk, mire láttuk volna, hogy barry életben van-e (meg is kellett néznem, hogy ki írta a részt -áh, elizabeth sarnoff, aki már a lost idején is nagy kedvencem volt!)... de a balul elsült akciónak ilyen komoly következményei lettek, és azon túl, hogy a csecsenekkel viccelődtünk kicsit, igenis komolyan vette az epizód is. és ezt tetézte a komollyá váló shakespeare előadás és barry tehetetlen frusztrációja is, hogy az eddigi legerősebb epizódot köszönthessük a sorozatban. jó előjel ez a finálé előtt. (×07.04.)

„you stuck your tail between your legs, and you slunk off like a beaten man. that’s listening”

ahogy haladunk az évad végefelé, úgy sűrűsödnek be az események, úgy kell lovagolnunk az egyre vadabb érzelmi hullámokon... mert bizony nem csak az van, hogy röhögünk mondjuk a tengerészgyalogos arc túlzásain (a jacuzzi rendeléstől a laza pornó-nézésig), de ugyanakkor ott a dráma is a színpadon (az ’i love you’ mondogatásnál szakadt a szívem), sőt, volt némi akció is -ami aztán drámába torkollott... (egy kicsit morcos vagyok a cliffhanger-re, mert nem tudom, hogy mikor lesz időm megnézni a következő részt...) (×07.02.)

„i just feel like you’ve got some toxic masculinity issues you need to work out, and until then, we just shouldn’t interact so much or like at all.”

fárasztó már, hogy az amerikai filmekben mindig shakespeare-ről tanulnak a gyerekek az iskolában, de egy a színjátszást a középpontjába állító sorozatnak talán megbocsátható, ha az avoni hattyú egyik klasszikusához nyúlnak benne -bár az írók rosszul is kijöhettek volna abból, ha túl didaktikusnak érződnek a skót darabból vett idézetek, de szerencsére hatásosra sikerült, ahogy barry magára vette az értelmezést... igaz, ezután mégis elment a leszámolós akcióra, mert ő már csak ilyen lelkiismeretes srác... (×06.30.)

„barry, i gave you this monologue for a reason. to see if you were capable of playing a character with even the mildest set of balls.”

barry kétségbeesetten próbál emberi lenni, már fenn van a facebook-on, házibulikba jár, komoly kapcsolatot vizionál a jövőbe (ahol john hamm kedélyesen szarik egyet a vécéjébe), még régi katonatársakat is előás a múltból -aztán persze minden összekeveredik, mindenből balhé lesz, oda a szép lány és oda a kiegyensúlyozott jövő illúziója is... (kétszer is komoly utalásokat kaptunk arra, hogy milyen megaláztatások érik a kezdő színésznőket a meghallgatásokra várva.) (azért az öreg drámatanár tudja, hogy miként kell játszani a don juan-t, hehe.) (×06.25.)

„mailing a bullet? what fucking grade am i in, man?”

barry napról napra tanul, fejlődik, alkalmazkodik -nem is árt magára szednie egy kis érzelmi többletet, mert most nem sok teng benne (igaz, ha kiakasztják, akkor dühöngeni még képes -a pozitív érzésekkel van baja), és közben egyensúlyoz a különböző teendői között -mármint ha hagyják a nagyszájú csecsenek meg a hosszas panaszkodásra berendezkedett, leendő barátnők... az abszurdot most sem hanyagoltuk, a megfáradt csecsen bérgyilkos bevégeztetése erősen kimerítette ezt a humor-kategóriát... (×06.23.)

„i’d love to play a priest that’s molesting little boys.”

elöntötte a gyász az epizódot, mégis sokkal viccesebb volt, mint a nyitány. de nem lehetett megállni nevetés nélkül az abszurdba hajló szituációkat, a kínzás jelenetet a fog-csiszolással és a betoppanó feleséggel, vagy az oda-nem-illő előadásokat a megemlékezésen. de barry folyton csodálkozó fejére is csak vigyorogva lehet ránézni. úgyhogy ja, ezúttal nem bánjuk a halált, mert előrelépést hozott a show-ba... (×06.18.)

„look, there’s always a million reasons not to do something, barry, but if you want it go for it.”

bill hader-t természetesen a saturday night live-ból ismerem, mint a legtöbben a tévénézők közül, és nagyon bírom, amikor paródiákba, impressziókba kezd, mert zseniálisan le tudja venni a színész-társai hanghordozását. és most itt van a saját sorozatában, ahol íróként és rendezőként is kivette a részét a kreatív munkából, és meglepő módon a szokásos vigyoriságát egy faarcra cserélte. és nem is áll neki rosszul ez az új szerep... ez az első fél óra tényleg csak az alapokat adta el nekünk, azt a minimál-szinopszist, amivel az hbo-nak is pitch-elhették a show-t, azaz hogy milyen szórakoztató azt nézni, hogy egy ptsd-ben szenvedő ex-katona és aktív bérgyilkos a színházművészet felé fordul, mert a színpadon érzi azt a pluszt, ami kihozza a depressziójából... viccesnek nem mondanám ezt a kezdést, de majd biztos erősödik a humor a későbbiekben, és az is lehet, hogy a most még egész jól működő visszafogottabb tempót is felpörgetik majd hader-ék. mindenesetre engem érdekel a hogyan-tovább... (×06.14.)

„this is what happens when we let fear guide us.”

írói szempontból megértem, hogy feszültséget kell generálni a sztoriba, ennek ellenére szívemből utálom, ha ennek érdekében túlságosan naivvá teszik a karaktereket, akik önként sétálnak bele az összes csapdába, és sosem tudják levonni a megfelelő következtetéseket... mert itt ez az intelligens szuper nő, aki egy férfi minden gyanús mondatára csak bólogatással reagál, aztán csodálkozik, amikor a rosszfiúk leláncolják... de nem jobb jimmy olsen sem, aki azt hiszi, hogy épp bőrrel megúszhatja azt, ha a közvélemény előtt tolja az új-fasiszták szekerét (mégha kényszerből is teszi ezt)... és j’onn is abban a korszakában van, amikor mindenkiről a legjobbat tudja csak feltételezi... viszont manchester black-ből egy egész összetett karaktert sikerült kihozni azzal, hogy a szürke-zónába lökték, azaz hogy a végső célja pozitív, csak az odavezető útja van hullákkal és árulással kikövezve, így nehezen lehetne igazán pozitív karakternek tekinteni... az epizód érzelmi gócpontja lena köré összpontosult, és nagyon érdekesnek tűnik az út, amelyen elindították őt az írók, bár az kicsit furcsa volt, hogy a bűntudatát négy éves koráig vezették vissza... (tényleg építettek az érkező űrlényeknek egy helyi ellis island-et? és erről eddig miért nem volt szó...?) (×05.03.)

„just a little drunk hunting with hemingway. what could go wrong?”

nem éreztem indokoltnak kezdetben, hogy nate-et elszakították a csapattól, de kifizetődő lett, hogy a köré felrajzolt problémás apa/fia kapcsolat ilyen hangsúlyossá vált így idén... először úgy tűnt, hogy csak olcsó gimmick lesz, hogy híres embereket dobálnak be a mai részbe (mondjuk a fitzgerald-ék így is csak egy kacsintós poénnak érződtek), de a férfivá érés témakörében igencsak releváns személy ernest hemingway, úgyhogy el tudom fogadni őt ötletes vendég-szereplőként... a pozitív cukiság egy idő után fárasztóvá tud válni, és most elég közel jártak ehhez az írók mona-val, de aztán szépen elkezdett működni a köré épített lehetetlen trió, azaz szórakoztató volt a boszorkány, a klón és a mágikus állat-simogató élet-bölcselet gyűlése az olcsó rozé felett... (azt hiszem, minden férfi- és leszbikus-társam nevében köszönhetem meg sarah születésnapi ajándékát, wow, szerencsés lány ez az ava...) (a humor mellett mindig is az érzelem-adagolás volt az alkotók nagy erénye, és most is ügyesen görgetik előre az érzelmekkel terhelt szálakat -és néha elegendőek ezek az apró lépések, egy pofon után jöhessen egy a kis mosoly. ugye charlie...?) (×04.30.)

„we have to stop your atoms from oscillating. so get your body to a temperature of absolute zero.”

mennyivel menőbb egy szuperhősös sorozatban heti-hullának lenni, mint egy átlagos helyszínelőkben, nem? itt például kinőhetnek kardok is a kezeidből... új eredet-történetet kapott killer frost, ami még rendben is lenne, logikusan volt felépítve a retcon, ami nem igazán tetszett ezen a szálon, az a baráti összeveszés volt, mert utálom, amikor valaki felháborodottan megsüketül, és nem hajlandó hallgatni a hozzá közelállók logikus mondandójára... hálistennek caitlyn-nek nem kellett sok, hogy belássa, hogy mennyire elvakították a nosztalgikus érzések, de akkor már megvolt a baj, össze kellett csapni a gonosszá változott apjával... cecile nekem most kicsit sok volt, ahogy előadta a keménykedést -bár az cuki volt, ahogy fellépett a kanapéra, hogy egy-magasságba kerüljön az arca ralph-éval... remélem nem várják az írók el, hogy sajnálni kezdjem az évad-gonoszt azért, mert a gonoszkodása közben most megsérült egy kicsit... (hogy mennyire csapat-centrikus sorozattá változott a show, az abból is látszik, hogy csak utólag tűnnt fel, hogy barry-nek milyen kis szerepe volt a mai részben...) (×04.30.)

„regret, guilt. these are demons you choose to live with, a trade you make to get what you want.”

jé, pont olyan piros skoda 120l-ünk volt annó, mint amilyet a díszletesek pakoltak ricardo diaz mögé az orosz helyszínen... yep, mert még mindig az őrült sárkánnyal kergetőztek ma a srácok, bár legalább valami eredményt is fel tudtak mutatni azután, hogy megint majdnem belelépkedtek naivan a csapdáiba -kétszer is... bár az, hogy anatolij-t kooperációra kényszerítette diaz az elején, nem túl kecsegtető a jövőre nézve, nem lennék meglepve, ha a saját keze megbilincselése is a terv része lenne... mint ahogy kezdettől fogva tudtam, hogy valami nem stimmel a túlságosan nyomulós, nyüzüge rabbal -bár nála én még mindig azt feltételezem, hogy ő lesz az ész az börtön-béli események mögött, és nem csak egy szimpla pszichopatával van dolgunk... felicity és laurel változásait rágtuk ma igazán, csak amíg mrs.queen a rossz irányba sodródik azáltal, hogy kihúzták a lába alól a talajt, addig a föld kettes kanári kikéri magának, hogy őt dobozba zárják, szerinte nyugodtan el lehet mosni a határt a jó és a rossz között... a jövőbe-tekintésen megint értelmezhetetlen dolgok történtek, nem biztos hogy előnyös, amikor ennyi rejtélyt görget maga előtt egy szál... (×04.23.)

„if she gets any more dolores umbridge-y, i’m going full weasley twin.”

lehetne kérni, hogy többet lássunk abból, ahogy manchester black szétveri az idegengyűlölő náci mocskok fejét...? félelmetes látni egy fikciós történetben is, ahogy a félelem kihozza az emberekből a legrosszabb agressziót, amikor a családjuk védelmére hivatkozva támadnak ártatlan családokra, mert akkor biztos, hogy megnyugvást talál a hófehér lelkük... és annak ellenére, hogy kép-alkotó berendezéssel manipulált alien arcokról és tűzokádó sárkányokról is szó volt az epizódban, félelmetesen realistán ábrázolták a szélsőségesek szervezkedését (még az olcsó tiki fáklya is ott van a kezükben, amivel az igazi neonácik vonultak karolina-ban nem is olyan rég)... ez az egész ügy mindenkiből a legrosszabbat hozza ki, lena-t is tévútra viszi a tenni akarás, mert biztos hogy nem lesz jó vége, hogy szuper-embereket akar létrehozni, akik a frontvonalban állhatnak majd egy hipotetikus idegen-támadás esetén... sam witwer-nél egyre nehezebb a szimpátiámat fenntartani, mert annyira tökéletesen hozza a tenyérbe-mászó, tudálékos klán-főnököt... (tényleg egészségügyi problémái vannak nia-nak, vagy valami titkos éjszakai tevékenység miatt ilyen kialvatlan...?) (×04.16.)

„guys, i think we’re going to need a bigger time ship.”

ezért kell tartani egy japán származású írót a stábban, mert neki biztos eszébe fog jutni, hogy milyen régre is nyúlik vissza a kaiju történelem a szigetország filmjeiben... de hogy jön egy igazi japános óriás-polip a varázslényes évadba? nyugi, megoldották a író-srácok... az is tetszett, hogy nem felejtkeztek el arról, hogy mr.honda egyfajta allegóriaként képzelte el godzilla-t, a természet bosszújaként az atom-kísérletek után, vagy ha tágabban nézzük, akkor a japánra ledobott atombombák után. és most is működött, amikor a rendező a hirosima miatti rémálmairól mesélt... a b-szálon constantine kapta vissza az életerejét a jók oldalára sodródó, önmagát kereső nora darkh segítségével... a c-szálon a hivatalban kergetőztünk néhány valódi meselénnyel (uh, baba yaga-nak milyen kis szakálla volt), és úgy tűnik, hogy ismét sikerült véletlenül bővíteni a csapatot... mondhatjuk, hogy ide kapcsolódóan volt egy d-szál is, egy alkoholba és pulykasütésbe fojtott hálaadás heywood-éknál (elég komolyan bevonták nate családját a sorozatba megint)... szóval nem mondhatjuk, hogy hagytak volna unatkozni minket az írók -bár lehet, hogy mick-re kéne hagyniuk legközelebb is az írás nagyját, és akkor minden epizódban feltűnhetne egy három (vagy négy) csöcsű harcias amazon... (×04.07.)

„this is a meta investigation, not date night.”

csak nem csúsztatott be valaki a küszöb alatt egy adag detective comics-ot, mert gyanúsan mindkét szálat egy-egy nyomozásra fűzték fel... először is a heti-meta után kellett járni, akinél örültem volna, ha ritkábban kerül a képernyőre, mert ritka nyugtalanító volt az a hanghatás, amivel a teste tekergetése járt (btw, pacsi az íróknak, hogy találtak egy új eseményt, amivel indokolható, hogy ennyi év után is bukkannak fel új arcok)... a csapat másik fele a snow-rejtély után járkált, miközben csipegették fel a következő morzsákat, cisco is egyre közelebb kerül a végzetéhez (a múltkori sérülése miatt)... bár panaszkodhatnék egy sort, hogy milyen fárasztó nora tini-drámázása, de mivel a végére szépen kikerekedett a család érzelmi vonala, így talán be kell látnom, hogy néha igazuk van az íróknak abban, hogy kicsit elidegenítenek minket egy-egy karaktertől, ha látják előre, hogy megéri... (eltekintve a cgi-tól, azért milyen menő volt már, amikor ralph rákapott a pókember-életérzésre...) (×04.06.)

„therapy doesn’t kill people...”

jót tett az epizódnak, hogy mindenki aktívabb szerepbe került, mint korábban -sőt, az egyik szál épp’ arról szólt, hogy curtis-nek úrrá kell lennie a félelmein, és aktívvá kell tennie magát, hogy aztán újra jöhessen a terepi munka (és mr.terrific)... de oliver sem ülhetett nyugodtan az új (még borzasztóbb) börtön-körülményei között, köszönhetően egy régi ismerős felbukkanásának -és mondhatnánk, hogy milyen hülyeség már ez, hogy különböző nemű rabokat eresztenek össze egy létesítményben, de mivel egy titkos részlegről van szó, ezért simán elképzelhető, hogy a galád személyzetnek megfelel ez a felállás... de oké, fogadjuk el, hogy talia is ott van a kettes szinten, és még mindig kesereg amiatt, hogy az al ghul családot ennyi csapás sújtotta az elmúlt évek során, nekünk nézőknek a lényeg úgyis az, hogy mennyire keményen tudják oliver-rel kooperációban szétrúgni a seggeket, és hát nagyon, jó volt nézni az összhangot közöttük... mint ahogy a kinti csajok szövetsége is jól működik, és ők is aktívan veszik ki a részüket az oliver-mentő akcióból, miközben cukin alakul ki a barátság az eléggé különböző személyiségek között... (×04.06.)

„you will become invincible. the human weapon that will rid this planet of all roaches. mankind’s true hero.”

szóval utálunk mindent, ami idegen, de gond nélkül csinálunk egy emberből szuperlényt -alien technológia segítségével. csak én érzek itt ellentmondást? mondjuk az epizód egy része arról szólt, hogy ne ítéljünk elsőre, so... mert bizony megint az emberek voltak a megtévelyedettek, még amikor egy űrlényről derült volna ki, hogy egy szívtelen szörnyeteg, akkor is jött a fordulat, hogy egy összetört szívű ember tehető felelőssé minden drámájáért... de a katonaságtól érkezett főnök-nénivel is hasonlót játszottak, becsempészték a bizalmunkba a megnyerő viselkedésével, aztán mégiscsak a negatív oldalra lökték őt is... nem mondanám azt, hogy ez az epizód volt a sorozat technológiai megvalósításának a csúcsa, a ’kiszippantott’ lények elég bábú-szerűek voltak, de a nagy csata alatt is volt bár szemet szúró effekt -lehet ám, hogy azért tudtam figyelni ilyenekre, mert most kevésbé kötött le ez a történet, mint az előzőeknél... (heh, j’onn úgy gondolja, hogy ha nyomozónak áll, akkor kötelező kalapot viselnie...?) (×04.05.)

„only punks forget about their community.”

oliver lelepleződésével összeomlott az a működő ökoszisztéma is, melyben az önbíráskodók besegítettek a rendőröknek, amikor azok már tehetetlenek voltak a bűnözőkkel szemben. most viszont a rendőrség már egyáltalán nem képes kezelni a helyzetet, és a város lakossága sem bízik abban, hogy nyugalom köszönt rájuk a közeljövőben -ezért átérezhető dinah dilemmája, aki arra kényszerítette önmagát, hogy törvénytisztelőként vezesse a rendőrséget, ugyanakkor frusztrálja is a tehetetlensége, amit feloldhatna azzal, hogy ismét felveszi a kanári-jelmezt... rené érzései is jól követhetőek, mert ő a szűkebb környezetéhez ragaszkodik, a gyermekét akarja óvni és rendet akar a környéken, és ezekért képes a szürke-zónába is belépni... felicity beast-módját még emésztem, főleg mert emily bett rickards-nak nem áll olyan jól ez a komoly arc... végre a börtön-szál is kezdi megmozgatni a fantáziámat, bár kétlem, hogy hősünk mentális erejét olyan könnyű lenne megtörni vagy akár csak manipulálni is, de elég nyomasztó, ahogy próbálkoznak vele... a jövő is egyre sötétebbnek tetszik, lassan csöpögtetik az infókat az írók, hogy tűkön ülve várjuk, hogy mit akarnak kihozni ebből a drámai felállásból. (×04.02.)

„heroes go out there, even when they know something bad’s gonna happen. that’s what makes them heroes.”

melissa benoist merre kódorgott az elmúlt két hétben, hogy ilyen limitáltan vett csak részt a saját sorozata forgatásán? színház vagy más meló? mert ne mondja nekem senki, hogy a teljesen takaró maszk alatt ő ugrált a díszletben... de most már nem lesz kifogása, vissza kell térnie, kettős szerepben is... igaz, a többiek is elég érdekes sztorit kaptak ma is, hogy kevéssé fájóvá tegyék supegirl minimális jelenlétét, j’onn az apja szellemi hagyatékával és a saját dühével küzdött, mert persze a pacifizmusát hibáztatja, hogy elfajultak a dolgok a környéken, alex meg önmagában kételkedik, abban, hogy nem válhat hatékony vezetővé, és persze magát hibáztatja az összes rossz dologért, ami az elmúlt időszakban történt a környéken... egy új hős is felbukkant a színen, ropogós közép-angol akcentussal és suhogós hosszú bőrkabáttal dobva fel a show-t. meg persze egy nagy adag drámával, hiszen ő is pont azt érzi, mint j’onn (és mint mi nézők), hogy düh nélkül már nem lehet kibírni ezt a fékezhetetlen idegen-gyűlöletet. (az egyik alien-t jól lenyúlták a penge 2-ből, de szerintem del toro örül, ha a csúnyácska gyermekeit máshol is viszontláthatja...) (×03.31.)

„fake news taken to a whole new level.”

már film-szerető ifjúként, a kilencvenes évek közepén is találkozhattam azzal a jelenséggel, hogy valaki a hírek manipulálásával akar előnyöket kovácsolni saját magának, legyen az hatalom vagy pénz (lásd mondjuk abból a korszakból a ’wag the dog’-ot vagy a ’tomorrow never dies’ című bond-filmet), és persze ezek az alkotások az életből vették az ihletett, mert akkoriban pörgött rá igazán az emberiség a hírekbe (lásd a cnn-en közvetített öböl-háborút). és persze manapság még hatványozottabban érzékelhető ez, amikor véglegesen belegabalyodtunk az internet hálójába, ahol ellenőrizetlenül ömlenek ránk az igaz- és ál-hírek, egy félelmetes befolyásolási zóna közepére lökve minket fogyasztókat... a flash írói szuperhősösen reagáltak erre a jelenségre egy heti-metával, illetve egy meta-telefonnal, mert a képességekkel rendelkező embereket már kezdték kimeríteni, úgyhogy úgy érezték, hogy ideje bedobni a szuper-tárgyakat is... az epizód érzelmi góc-pontjában egy problémás anya-lánya kapcsolat állt, ami elsőre kicsit fárasztónak tűnt, ahogy iris próbál közeledni és ahogy nora folyton ellöki magától, de aztán a ridegség magyarázata után elkezdett működni a dráma... (heti-ügy ide-vagy-oda, azért egy aprót léptünk a nagy évados átívelésen is.) (×03.31.)

„anarchy in the u.k.”

hát perszehogy a sexpistols-ra utalok az idézettel, mert amikor megláttam a ’1977, london’ táblát a nyitányban, egyből tudtam, hogy a punkok lesznek az epizód középpontjában -pedig a cím alapján jöhetett volna a hírhedt abba-küldetés is, amit nem igazán fedtek fel meg anno... no, de itt van nekünk egy kis anarchia, ahol nincs biztonságban sem a monarchia feje, sem a hűséges corgi-jai... ééééés persze az írók ezt a részt is a lelkükre vették, mert a cinikus punk constantine ahelyett, hogy mélyítette volna a zenei tudását, inkább egy családi problémával nézett szembe, ha már hazatért az anyaföldre -és egyből segítette is őt ebben az ügyeletes lélek-építő, zari... de a mágikus lénnyel való bánásmód is sokkal érzelmesebb lett, mint máskor, hiszen nem egy gonosz teremtményről van szó, csak egy örökös kívülállóról, aki nem véletlenül a lázadás igazi zenéjében találta meg önmagát (magamtól csak azt tudtam, hogy anjli mohindra baromira ismerős valahonnan -az imdb kellett, hogy a homlokomra csapjak, hátperszehogy pár éve még lelkes tiniként szaladgált sarah jane mellett)... és persze hallottam arról, hogy amaya valamilyen formában visszatér közénk, de nem gondoltam, hogy ilyen ötletesen oldják meg ezt az írók -szegény nate, pedig már a gary-féle bohókás barátság kezdte kigyógyítani a az iránta érzett szívfájdalmából... (×03.26.)

„your deal with oliver ruined my life and the city’s. all i’m asking of you is to hold up your side of the bargain.”

talán korai lenne panaszkodnom az évadra, mert türelmesen ki kéne várni, hogy mit akarnak felépíteni az írók, de jelenleg azt érzem, hogy kicsit sarokba írták magukat tavaly év végén ezzel a börtönös vonallal, mert addig nem fog tudni a sorozat előre lépni, amíg oliver a rácsok mögött van... persze az oké, hogy keménykedik odabenn a rosszfiúkkal, ma még a kaszkadőröket is átmozgatták kicsit két bunyó erejéig -és mondjuk az is igaz, hogy a kinti eseményeknek is lehet majd érdekes kifutása. vagy igazi célja... mert oké, diaz elkapása legyen fontos szempont, teljesen érthető, hogy felicity ragaszkodik ahhoz, hogy az a mocsok ne ronthassa tovább a szabad levegőt, de diggle-ék külföldi trippjénél nagyon azt éreztem, hogy időkitöltőnek kapták azokat a perceket, amihez még némi mű-drámát is kerítettek nekik (ha ma már nem volt flashforward, amivel meg lett volna a 42 perces kvóta)... de nyugodtan ignoráljátok ám a morgásomat, ha szerintetek nem fontos, hogy látszódjon az évad célja már ennyire az elején... (×03.26.)

„without continual growth and progress, notions such as improvement, achievement, and success, have no meaning.”

jó látni, amikor egy fontos gonosz-karakterre tényleg rászánják az időt az írók -mondjuk úgy, ha végigvezetik a negatív szereplővé válás útján egy flashback-epizódon keresztül... és bár elborzasztó volt látni, ahogy egy értelmes ember ilyen ütemben radikalizálódik, mint most lockwood professzor, logikusnak érződött az útja, ahogy folyamatosan rúgta ki alóla az élet a mankókat, és így már csak abba a toxikus nevelésbe tudott kapaszkodni, amit az apjától kapott (xander berkeley utálatosan is erős vendég-alakítást hozott)... és mindebben az volt a nagyszerű, hogy a karakter változásának sarokpontjait beépítették a sorozat eddigi történelmébe, egy-egy világrengető kulcs-esemény befolyásolta az ő élet-szemléletét is... és ami igazán erőssé tette ezt az epizódot, az az alsó nézőpont volt, azaz hogy lockwood-ékkal jobban megérthettük azt, hogy az átlagos kisember miként éli meg azokat a radikális változásokat, amit a világűrből érkezettek egyre erőteljesebb jelenléte jelent. hogy tényleg előfordul, hogy elveszik a munkádat. hogy a felelőtlenségük a családodat és az egzisztenciádat fenyegeti. így az eszem fel tudja fogni, hogy miért radikalizálódnak ezek az emberek, még ha a lelkem tiltakozik is mindaz ellen, amit vallanak... (×03.25.)

„sherloque is the best detective in the multiverse.”

tudom, hogy a képregény-iparban szokás a füzet címében ellőni a nagy poént (rá kéne keresni, hogy hány ’the death of...’ sztori jelent meg az elmúlt évtizedekben), de a sorozatoknál szerencsére ez még nem szokás, így biztosra vettem, hogy vibe velünk lesz a végefőcím után is. illetve hogy cisco velünk lesz, mert az alteregójától akár most búcsúzhatunk is egy időre... apropó, alteregó, szerencsére nem kell tovább várnunk, hogy megkapjuk az idei wells-ünket, aki a csapat mellé csöppen a multiverzumból, hogy tom cavanaugh ismét kiélhesse a komikusi vénáját, úgyhogy ezúttal egy simlis ám jó-szemű detektívvel gazdagodtunk, aki biztos hogy hasznos és szórakoztató lesz a továbbiakban... caitlin továbbra is az apa-szálon csüng, és meglepően jó párost alkottak digby-vel, főleg mert a srác elég empatikus tud lenni az ilyen ügyekben... és úgy tűnik, hogy empátiát akarnak építeni az évad-gonosz felé is, majd meglátjuk, hogy mennyire vagyunk képesek megsajnálni őt, de az mindenképp örömteli, hogy nem megint egy arctalan gonoszt kapunk, akit köré fújják a füstöt az évad két-harmadáig... kicsi nora megfelelési vágya már kezd egy kicsit sok lenni nekem, remélem most már lenyugtatják őt egy kicsit az írók... (×03.25.)

„the devil’s hold over these witches is stronger than we have ever faced. hanging them will not suffice. they must burn.”

a legends írószobájában mindig kényesen ügyelnek az egyensúlyra, de talán most eggyel komolyabb volt az epizód, mint máskor, nem? mármint persze, most is tele volt a szokásos őrültségekkel a rész, egy igazi disney-s tündér-keresztanya is dalolva tette tiszteletét a színen, az isten szerelmére, de a másságtól való beteges félelem túlságosan eluralkodott a hangulaton, és teljesen érthetően zari ezt a szívére is vette. pedig tudhatná, hogy milyen szélmalomharc a bigottság ellen harcolni... nem nagyon tudom, hogy mit akarnak kezdeni nate-el, gyanúsan leválasztották őt most a csapatról, továbbgörgetve a családi magán-szálát, viszont azért jár a pacsi, amiért összepárosították ava-val, mert jó csapatnak bizonyultak... a komolyabb téma miatt most talán egy fokkal kevésbé szórakoztam jól, mint egyébként szoktam a sorozaton -de persze azért nagy vigyorgások így is akadtak, hé, ray és mick kismalacként rohangáltak a hajóban, hehehe... (×03.21.)