soroló

„why would rip hunter break the first rule of time travel?”

az időutazós sztorik egyik legszórakoztatóbb húzása, amikor az idővonalak keresztezik egymást, azaz valaki összetalálkozik önmagával a csavaros történetvezetés egy pontján -majd pont a legends-ben hagynák ki ezt a mókát, mi...? de persze jó indok volt arra, hogy visszatérjenek 1916-ba, mert hát meg kellett menteni a világot és önmagukat egyaránt... egy kicsit használták csak ki azt a lehetőséget, hogy más szemszögből nézzük újra a kettő résszel ezelőtti eseményeket, abból viszont bőven faragtak poént, hogy a karakterek megkettőződtek, és ebből félreértések adódtak -vagy nagy pofonok, akár önmaguktól is... persze a gonoszok sem tétlenkedtek a senkiföldjén, úgyhogy fináléhoz méltó lett (többé-kevésbé) az összecsapás. örültem neki, hogy sarah kezébe adták a végső megoldást, mert ezzel kiemelték a szöszit kicsit a többiek közül, ráadásul egy piszok érzelmes jelenetet is lehetett így prezentálni a lance-lányok között... szépen lezártuk a lándzsa-szálat, még happyend is dukált a sokat próbált legendáknak. aztán persze aztán az epilógussal fel kellett vezetni a jövő évet -mert oké, hogy mókás dolog önmagunkkal találkozni az időutazás során, csakhogy az idő maga ezt nem tartja olyan mókásnak... (#08.06.)

valljuk csak be nyugodtan, hogy az első évadot csak kényszerűségből néztük, mert a marketinggel eladták nekünk ezt az akciós árú b-csapatot is, miközben időutazásos mókával kecsegtettek minket, inkább egy kínosan túlnyújtott egyszerű kergetőzős bosszú-sztorit kaptunk, ami az istennek sem akart működni (leginkább a főgonoszának köszönhetően)... aztán idénre belátták az írók, hogy téves úton jártak, és az erényeikre hagyatkozva egy tényleg szórakoztató időutazós kalanddá formálták a sorozatot, ahol működik az átívelés, ügyesen vannak beleszőve a történelmi korok és valós személyek, és még a csapatdinamika is a helyére kattant -és így már nem csak egy megtűrt mostohatestvér lett a show a nagyok mellett, hanem egy olyan önállóan álló heti 42 perc, amit az ember szívesen indít el -mert lehet hogy csak egy felszínes popcorn show, annak viszont elsőrangú. soha rosszabb szórakozása ne legyen a képregény-rajongó tévénézőknek...

„reality has been operated on.”

szóval egy gonosz világban élünk, mert az elnök itt is egy pökhendi hotel-tulajdonos... az alter-univezumos / időutazós alkotások szeretnek játszani a gonosz birodalmával, így most, hogy az elátkozott légió megvariálta a valóságot, megkaphattuk a helyi biff világát, ahol a pozitív hősöknek rossz egy kicsit -vagy ők maguk rosszak... kicsit sajnáltam, hogy nem mélyedtünk el jobban az itteni életükben, mert akkor több csajos akciót láthattunk volna (talpig fekete bőrben, hogy máshogy), vagy nevethettünk volna még egy kicsit ray megalázó munkáján. ehelyett viszonylag gyorsan észhez tért mindenki, és jöhetett a kissé hiábavaló küzdelem a lándzsáért. az viszont jó volt, hogy a gonoszok is frakcióztak, úgyhogy hamar váltogatták az oldalakat, a szövetségeket a karakterek... persze most azt akarják, hogy nagyon szomorkodjunk a finálé előtt, hogy azt higgyük, hogy minimálisan kicsi az esélye a kiútnak, de hé, időutazós sorozatról beszélünk, minden síkot, minden valóságot meg lehet változtatni -maximum viselni kell majd a következmények súlyát... (tök jófejség a többi sorozat színészeitől, ha beugranak egy-egy jelenet kedvéért, azt viszont nem tudom hogy logisztikázzák ki, ha egy héten két sorozat is ugyanabban a díszletben forgat...) (#08.05.)

„the burden of the purest heart: sir gawain’s secret treasure, written by john ronald reuel tolkien.”

egy jövőből jött űrhajóval az első világháborúban harcolunk egy kereszteslovag által franciaországba vitt fioláért, mely’ jézus vérét tartalmazza, miközben egy híres író ihletett meríthet élete fő művéhez -azt hiszem sikerült esszenciaként a sorozat minden működő elemet összesűríteni egyetlen epizódba... és tök szórakoztató is volt így az elegy, a lövészárkos dráma és az indianajones-i csodás tárgy utáni hajsza szépen kiegészítették egymást. és akkor még ott volt a csatatér közepén jrrt is, aki kapcsán számtalan okos utalást sikerült becsempészni a gyűrűk urára, és nem csak a ’szövetség’ meg a ’torony’ kifejezések emlegetésével, de a nagy hatalmú varázserejű tárggyal is, amit egy kis csapatnak kell elpusztítania, és persze ebben a kompániában is akadt egy gyarló, boromir típusú ember, aki nem érti, hogy miért veszélyes azt gondolni, hogy a hatalom a jók kezében nem romlik meg... mivel még csak most fordulunk a fináléra, ezért a liga tagjai emelhették diadalmasan a magasba a kezüket -egy másik kísértés segítségével, és tök jó, hogy addig-addig ügyeskedtek az írószobában, míg kiléphetett mr.snart mr.rory fejéből, hogy újra teljes valójában szórakoztasson a stílusával... (#08.05.)

„houston, we have a problem.”

jó látni, amikor egy sorozat alkotói tisztában vannak a show-juk legerősebb jellemvonásaival, és sikerül is ezeket egyetlen epizódba sűríteniük... mert mondhatjuk, hogy az idei hetiügyes vonalvezetés szerint megint egy lándzsa-darabot kerestünk a múltban, ezúttal a hatvanas/hetvenes évek fordulóján, egész a nasa központjáig utazva. de ami az érdekesebb volt, hogy rengeteg izgalmat lehetett hozni a történelem aktuális megváltoztatásával, mert persze az apollo 13 útja itt másképp zajlott, és az sem volt utolsó szempont, hogy ray segítségével humor is érkezhetett a feszkó mellé, mikor full martian-ban kezdte tolni a hold-túlélést... de amiktől még érdekesebbé vált az egész, azok a családi kapcsolatok, valamint az, hogy miként hat a magánéletre az időutazás, hogy miképp befolyásolják a döntéseinket a családunk iránti érzelmeink (és nem csak a heywood-család férfitagjai voltak érintettek ebben, hanem a vixen-ek is, ahogy már ezt egy kicsit pedzegettünk az előző résznél is)... és még mindig nincs vége a működő elemek sorának, mert belefért az is, hogy eoban thrawne egy új arcát mutassa felénk, egy kicsit az a tudós lehessen, aki retteg attól, hogy kitörlődik a létezésből... (#08.03.)

„here we are, waiting for fresh iguana at ray’s ’cast away’ camp during dinosaur times.”

kicsit spórolósabbra vettük a figurát, és igazából egyetlen cél vezérelte az egész epizódot -hogy visszahozzuk rip-et a jó oldalra. de tudjátok mit? ha ez helykitöltő filler-nek számít így, akkor bárcsak mindegyik hasonló rész ilyen szórakoztató lenne... még úgy is, hogy a lehető legtovább húzták a t.rex megmutatását, és rip tudatalattijához sem kellett felépíteni egy új díszletet, sőt, gonoszoknak megtették a csapat tagjainak kegyetlen alteregói is, de valahogy sikerült izgalmasra és ray-esen humorosra venni a szálakat... és ha félrerakjuk a hős vs önmaga harcokat meg a dínó-pisit, akkor akadt itt bőven magánélet is, nem is túl mélyre elrejtve -és örülök, hogy nem felejtkeztek el a másik vixen-ről sem, az unokáról, akinek meg kell születnie, hiába szeretne nate minél több időt tölteni a ’nagyi’ bugyijában... és azért is hálásak lehetünk, hogy amy pemberton-t láthattuk végre teljes valójában, mint gideon, nem csak a hangjával kényeztette a hallójáratainkat -főleg mert sarah szavaival élve, khmmm, dögös csaj... (#08.02.)

„camelot isn’t about history. it’s not even about some dusty old books that got a lonely kid through childhood. it’s about one noble idea that we can all stand up for what’s right, no matter what.”

ehh, azt hittem, hogy a cím miatt, hogy a rész hommage lesz a gagyi hetvenes évek-béli olasz olcsó-filmeknek, hogy futurisztikus kerekasztal-lovagokat fogok látni, erre kiderült, hogy a címben csak összerakták a két idősíkot, ahol jártunk ma... (ráadásul a jövőt eléggé elspórolták) viszont azt egész jól megoldották, hogy az igazi legendákat beépítsék a sztoriba, mert ugye tudjuk, hogy most nem egy valós történelmi eseménybe csöppentünk, így bátrabban lehetett elrugaszkodni és belenyúlkálni a múltba, jöhetett ray lovag a fénykardjával, csókolhatott sarah (lance-a-lot) királynőt, és persze lehetett merlin is egy szőke nő... btw, örülök, hogy nem hagytuk az út szélén az eredeti jsa-t, hanem beleintegrálják őket a sztoriba, és az sem volt rossz ötlet, hogy a dárda darabkái különböző korokban, különböző embereknél vannak (viszont nem túl okos húzás camelot-ban a kardba építeni a töredéket, nem? mármint ez egy elég nyilvánvaló húzás...). szóval a trash helyett egy kicsit komolyabban vettük a lovagosdit, de így legalább kaptunk egy egész jól kinéző csatát, ahol még a ködöt is jól használták, hogy spórolni tudjanak. (#07.30.)

„saving a president, a nation, and christmas.”

nem pont azt kaptam a múltkori washington-t lelövő felvezetéstől, mint amire számítottam, de hé, soha ne becsüld alá a megkésett karácsonyi szív-melengetés erejét... szóval rip gonosz lett, és arthur darvill hozhatott így egy újabb arcot (és új frizurát), és viszonylag jól működött a kíméletlensége -bárcsak ne láttuk volna már ezerszer ezt ’a gonosz bújócskázik valakivel egy űrhajón’ toposzt (btw, mind a revolúció idején eltáncolt bálnál, mind az előbb emlegetett kergetőzésnél az ember könnyen érezhetett egy kis firefly-vibe-ot)... mondjuk az nem volt hülyeség, hogy az emp-vel kilőttek egy csomó válaszlehetőséget, így képességek nélkül kellett szembeszállni rip-pel (btw, már megint, de ide kell tűznöm, hogy mennyire borzasztóan nézett ki a cgi mini-ray-nél -nem is értem, hogy miért nem próbáltak meg jobban ráfeküdni a praktikus effektekre)... volt még egy kis romantikus vetület is, mert nem bírták ki az írószobában, hogy ne boronálják össze a két új arcot -de hé, egy ilyen szép arcnak ki tudna ellenállni, főleg ha a szemünk előtt veszi le a vizes ruháit... szóval kicsit több törit vártam volna egy washington-os epizódtól (és határozottan több hamilton-t), de legalább mr.rory beépülhetett az alapító-atyák közé... (#07.19.)

„it’s just like the movie ’the good, the bad, and the ugly’. three bad guys. no one knows who to trust. so they all end up screwing each other over.”

a kezdő monológnál megörültem, hogy kifordított epizódot kapunk, a gonoszok szemszögéből szemlélhetjük a dolgokat, aztán nem sokkal később már megijedtem attól, hogy ennyit szerepel ma az átkozottak ligája, mert rájöttem, hogy azért nagy mennyiségben mégsem érdekelnek... de a végére sikerült jól eltalálni az arányokat, és tulajdonképpen élvezet volt figyelni, ahogy a három antiszociális szociopata muskétásból igazi szövetség lesz a sok morgás és hátbatámadás után... és tök ciki, hogy ennyire elfelejtettem szegény eddie önfeláldozását, hogy rá tudtam csodálkozni arra, hogy eoban thrawne miért is menekül az oszladozó speedster-halál elől... eközben a waverider-en sem állt meg az élet, próbálták tartani a lépést a rosszfiúkkal, vagy még inkább próbálták rendberakni a prof cuki lánya körüli idő-drámát (és lám, ha éles agyak találkoznak, milyen szikrák pattogtak már lily stein és ray palmer között!)... no, az átmeneti rész után jövő héten visszatérünk a töri-mentéshez, vagy ahogy az utolsó jelenetből kitűnt: amerika megmentéséhez... (#07.05.)

„the future of the entire world is at stake. and you’re our only hope.”

ha már idén a szórakoztató-faktorra akartak rámenni a készítők, akkor miért ne tehették volna meg, hogy geek-fesztivállá változtatják az egész sorozatot... és mi lenne geek-ebb, mint azok az alkotások, amik most már több generáció óta meghatározó élményei az emberiségnek, a hetvenes/nyolcvanas évek azon csúcstermékei, amiket egy fura szakállas kis fickó agyszüleményeiként ismerünk -a star wars és az indianan jones filmek... és persze az nem volt elég, hogy maga george ott volt az események középpontjában, de egy rakás utalást is elhelyeztek a filmekből, olyan jelenetek jöttek sorban, amikből ’inspirálódhatott’ mr.lucas (a szemét-tárolós jelenet kapta a legerősebb hommage-t)... és tök jó ötletnek tartom, hogy a hajón lévő két okosember elfelejtette a fejében lévő sok tudást, mert nem meríthettek erőt a gyerekkori mozis élményeikből... rip viszont másképp veszítette el az eszét, és arthur darvill egész határozottan fordította ki a karakterét, rengeteg humorral színesítve azt... közben nem felejtkeztünk el mick látomásairól sem, amiknek az orvoslása szintén szült jónéhány mókás pillanatot... (hehe, azzal viccelődni, hogy tavaly erőtlen volt a gonosz, az önirónia level 100!) (#06.30.)

„brings a tommy gun to an ion blaster fight?”

szóval az a terv, hogy beköszönünk amerika összes ikonikus történelmi személyiségének...? mert lehet hogy al capone nem volt jófiú, de mindenki ismeri a nevét, és ismeri a stílusát is, úgyhogy megérte behozni a show-ba a kamáslikat meg a keménykalapokat... az már egy más kérdés, hogy néhány lövöldözésen túl nem sok szerepük volt az originál gengsztereknek, mert inkább a flash-ből és arrow-ból levetett gonosz-trióval foglalkoztunk és küzdöttünk egy kicsit... igazából már meg is van a fiúk felállása, damien darkh nyomja a cinikus egysorosokat, malcolm merlyn a simulékony arcát mutatja, eoban thrawn meg elvégzi a munka nehezét a tempójával (óh, milyen kár, hogy kilométerekről látszott a professzoros fordulat). ez utóbbi lesz a legérdekesebb, mert míg a többieken felül lehet kerekedni, egy speedster-en még egy speedster-ellenes gépágyúval sem könnyű... ráadásul most sara mutatott némi gyengeséget a csapatból azzal, hogy az érzelmeit a küldetés elé helyezte, aztán még képes volt a manapság agyonhasznált ’család’ szót is előhozni... btw, család, alakulgat valami mick és vixen között, igaz, ezt a marcona fickó tudatalattija (played by mr.snart) nem nagyon hagyja. ja, és a steel/atom bró-ság meg elég szórakoztató... (#06.07.)

„best. team-up. ever!”

tök jó dolog, hogy beidomítottak már minket nézőket arra, hogy az őszi etap végén elvárjuk a nagy sorozat-összeborulást, cserébe idén kitettek magukért, és szinte teljesen befűzték az univerzumuk mind a négy show-ját -csak szegény supergirl maradt mostoha gyermek, bár azt azért nem merték megcsinálni, hogy kara-t kihagyják a buliból, mondjuk azzal az indokkal, hogy a föld-38-at nem érinti az esemény (de azért jövőre jó lenne mondjuk a marsi embervadászt is a nagy kompánia közepén látni zúzni egyet)... amikor megtudtam, hogy űrlények ellen zajlik majd a harc, nem tudtam, hogy mennyire merjek lelkesedni, mert régi beidegződésem, hogy a scifi behatások nem mindig sülnek el pozitívan a szuperhős-sztorikra, de azért most többé/kevés rendben voltunk -mondjuk oliver nem véletlenül panaszkodott arra, hogy az ő normális világához képest túl sok az extrém változó, de kétségtelen, hogy nem lehet könnyű összefűzni ezeket a különböző hangulati elemekkel rendelkező sorozatokat... mondjuk látszott is a szándék, hogy a közös történet ellenére azért differenciálják az epizódokat -a flash-ben a csapatösszeszedés felemelő érzése után belevetettük magunkat az idén megszokott problémázásba (csúnya szóval rinyálásba), ami továbbra sem akar igazán működni; az arrow-ban csak indokként használták az űrlényeket, hogy méltóképpen megünnepelhessék a századik epizódjukat, hogy egy alternatív idősíkon visszahozhassanak minden pozitív és negatív karaktert egy érzelmileg jól működő szívszorító nosztalgiázásra (fura is volt ezek után beszállni egy űrhajóba); a legends-be jutottak a fő fun dolgok, egy kis időutazás, egy kis geek-kedés és a nagyívű finálé. nem mondhatjuk tehát, hogy ne céloztak volna a teljes fegyverarzenáljukkal a készítők (a felsoroltakon túl volt még hero vs hero küzdelem is, szokatlan párosítások, sűrűn köpködött egysorosok és popkult-utalások egyaránt, na meg az ilyen sztorikban elengedhetetlen fekete öltönyös kormány-emberek, élükön a blog névadójával, cottle dokival), és még azt sem mondhatjuk, hogy nem indokolták meg a csúnya alien-ek támadását (ráfogták a flashpoint-ra, hogy még nagyobb súlyt adjanak neki). azt sem bántam, hogy a fináléig néhány lelki konfliktust is feloldottunk, és nem mindig abban a sorozatban, ahol azok keletkeztek -ezzel is erősítve azt a tényt, hogy akkor jár a legjobban az ember, ha teljesen elkötelezi magát az arrowverse mellett... (#06.06.)

„men like you and me, we wasn’t meant to live in cages. hell, that’s why our forbearers busted away from england to begin with, so we could be free! and that's what ’turnbull country’ is all about. it's about keeping the wild west wild.”

back to the west! ha már ott van a talonban jonah hex, akkor illik is használni. meg egyébként is, ha van show, amiben meg lehet mutatni a vadnyugat fun aspektusát, akkor éppen ez az... mert a nézőkre is átragad a srácok lelkesedése, ahogy beöltöznek, kalapot tesznek a fejükre, csőre töltik a colt-okat, és elindulnak a porlepte kisvárosba... aztán persze ahogy illik, összetűzésbe keverednek a banditákkal, verekedést szítanak a csehóban és megállítanak egy vasparipát... oké, ez utóbbinál eléggé egyedi lett a megvalósítás, mert más western-ekben nem kézzel szokás útját állni a vonatnak... jeff fahey-t a jóisten is marcona arcú cowboy-nak teremtette, de örültem annak is, hogy nem csak keménykednie kellett, hanem kapott néhány sort is a két kupica ledöntése között... eközben mentek a kisebb átívelések, új ruhák készültek, a prof-nak komolyabb flash-sei voltak, és tök jól sült el, hogy vixen-t és mick-et kicsit közelebb sodorták egymáshoz. (#06.04.)

„women actually wore these things in the ’80s?”

oh, az a miami vice-os kezdés, megvolt minden kellék, a prüntyögő szinti-zene, a fehér zakó alatti színes póló, és persze a töménytelen mennyiségű kokain... az egyik legnehezebb aspektusa az lehet időutazásnak, amin most elmélkedtek a srácok -azaz a be nem avatkozás fontossága, amelyet még akkor is illene betartani, ha személyes indokok húzódnak a háttérben. és egyre több ilyen indok gyülekezik szépen sorban a show-ban, mert a rosszfiúink hajlamosak fájdalmas mementókat hagyni maguk mögött. de hiába a nagy találkozások (akár a fehér ház szőnyegén), nem lehet bevégezni az átkozottakat -és nem csak azért, mert még az évad derekán sem járunk... viszont minden tiszteletünk mehet sarah-nak, aki a lehiggadás után megtalálta azt a pontját damien darkh-nak, ami biztos, hogy nagyon fáj, ha beledöfi a szavait, azaz elmeséli neki az elbukása történetét... az imádva utált válltöméses nyolcvanas évek hangulata sajnos kicsit háttérbe szorult a végére -és azt sem értem, hogy ha a múltkor el lehetett játszatni egy színésszel ulysses grant-et, akkor reagan és gorbacsov miért maradtak ki a buliból...? (azért meg kell hagyni, szépen épülnek a karakter-kapcsolatok, barátságok és potenciális szerelmek.) (#06.03.)

„those confederates look a lot like...

-don’t... don’t... don’t say it!”

szomorú belegondolni, hogy színesbőrűként vagy nőként nem sok olyan korszak akad, ahová nyugodtan utazhatnál abban a tudatban, hogy nem érhet atrocitás... főleg nem mondható ez el amerika egyik sötét korszakáról, a polgárháborúról... ha belegondolunk abba, hogy a hetvenes években george romero-ék társadalom-kritikaként kezdtek zombifilmeket csinálni (mert az emberek már akkor is zombi módjára járták a fogyasztani), akkor el tudom fogadni az 1800-as évek éhes élőhalottjait is, mert van abban némi allegória, hogy a konföderációs katonák agyatlanul rohamoznak mindent... egyébként meg milyen zombivírus az, ami ilyen könnyedén visszafordítható...? a történelmi kontextus tanulsága ma elég keményen ült a rabszolgaság kegyetlen világával, és végre jax is kiragyoghatott a többiek közül a témára való érzékenységével, és nem csak arra használták, hogy vicceseket mondjon. muszáj is volt arra emlékeztetni a nézőket, hogy nincs is tőlünk messze az a kor, amikor embereket nem vettek emberszámba... (egy klasszikus időutazós téma is előkerült: be szabad-e avatkozni akkor, ha azzal csak egy ember életét tennénk jóvá, viszont nem tudhatjuk előre, hogy a jövőre nézve ennek milyen következményei lennének.) (#06.03.)

„-a sword is only as deadly as the man who wields it.

-and armor is only as strong as the man who wears it.”

szóval tavaly azért panaszkodtunk, mert túlságosan rágörcsöltek a savage elleni főszálra, most meg azért hisztizzünk, mert már a harmadik epizódba eluralkodott a filler-érzet? hát a francokat, egy szavunk sem lehet, amíg ilyen szórakoztatóan hozzák a kitérőket... a feudális japán egyébként is hálás háttér, főleg ha van elég szamuráj meg ninja, akikkel bajszot lehet akasztani -és az alkotók itt most nem akartak fukarkodni... úgyhogy jutott bőven párbaj-jelenet az epizódba, és mivel arra sem voltak restek, hogy felhívják kevin tancharoen-t, így baromi jól is néztek ki az összecsapások, ügyesen mozogtak a kaszkadőrök és a kameramanok egyaránt... ha karakter-szempontból nézzük, akkor nem is volt ez annyira filler, mert ugye megtettük az első lépéseket a töritanár új alteregójával, csatlakozott a csapathoz vixen, akiről szintén csöpögtettek néhány infót. de aki igazán gazdagodhatott a mai részből, az ray volt, a jóvágású srác a puccos páncélban, akinek ma meg kellett tanulnia, hogy a testén viselt védelmi rendszerek és fegyverek csak eszközök, és ezen segédletek nélkül is lehet hős... (teljesen vad módon dobálták a popkult referenciákat a szereplők, ezzel is növelve a fun életérzést.) (#06.01.)

„fighting nazis is kind in our thing.”

sajnos a dc történelem terén még hiányosabbak az ismereteim, mint a marvel-nél (ahol azért már jóval mélyebben járok a tanulmányaimban), így nekem meglepő volt az, hogy a jsa eredetileg is a negyvenes években jelent meg (még a dc elődjénél), tehát teljesen jogos felállás az, hogy 1942-ben találkozunk velük itt a show-ban is, miközben cool módszerekkel ütik a rosszban sántikáló nácikat (na jó, előtte azért a legends-es srácok száját is elkenik, egy egészen fül-pezsdítő szinti-témára)... bár arra nincs idő, hogy igazán megismerjük a retró-csapat teljes tagságát, azért két karaktert sikerült kiemelni közülük -valószínűleg mind a kettejüknél számított a vérségi kötelék, merthogy az unokákat már ismertük korábbról (mert akinek nem esett volna le, azért kaptunk új színésznőt vixen-ként, mert ez az állatvarázsló lány a korábban megismert változat nagymamája). és ez a kiemelés steel commander esetében arra is jó volt, hogy jobban megismerjük a történészünket is, és nem csak a vakmerőségét, amivel tökéletesen bele fog simulni a legendák közé, de a betegségével drámai hátteret is adtak neki... kicsit döcögve, de megoldottuk rip pótlását is -mert azért az elég egyértelmű volt az első pillanattól, hogy a prof alkalmatlan lesz a vezetésre... (#05.30.)

„we are history’s last line of defense.”

szerintem a készítők is érezték a szívük mélyén, hogy mennyire döcögött a show tavaly, úgyhogy amikor megkapták a lehetőséget a hibák javítására, ők éltek vele. kidobták azt, ami nagyon nem működött (az egy gonoszt üldöző koncepciót), elköszöntek néhány idegesítő karaktertől, és jóval feljebb tekerték a fun faktort... úgyhogy ez a rész jó belépő az újoncoknak is, mert az új küldetésen lévő csapatot (mentsük meg a történelmet!) körbevették egy csomó cool dologgal, három testőrös bohóckodással, nőcsábász einstein-nel és egy nácik által megalkotott atombombával (utálom a nácikat!)... sztorizós szerkezetbe helyezték mindezt, hogy az arrow nézői is átcsábíthatóak legyenek a keretben felbukkanó oliver-rel, és ahogy a ’forgatókönyvírás klasszikus megoldásokkal’ kurzuson tanítják, egy új karakter segítségével mutatták be az új nézőknek a szituációkat... örülök, hogy tavaly ilyen gondosan választották ki az arrowverse nagy halottját, mert az univerzum ezen szegletébe is el tudtak érni a búcsúzását követő hullámok, azaz sara most épp’ a testvére megbosszulása miatt morcos (kivéve amikor nőket csábít el!)... a feljavított alapkoncepciónak hála ez volt a sorozat eddigi legszórakoztatóbb epizódja, most már csak meg kéne tartani ezt a zsinór-mértéket, hogy ki tudjanak lépni a ’megtűrt kistesó’ szerepből... (#05.27.)