soroló

„he could help me find unimaginable happiness.”

back to square one. újra az öngyilkosság szélén, de ismét visszatáncolunk (bár biztos találnék olyan elméletet a neten, hogy nem...). felgöngyölítettük a szekta-szálat, és ezzel megkaptuk az utolsó magyarázatokat is, amik nagyon érdekesen működnek: kielégítőek, ugyanakkor baromi lehangolóak. nem kellenek mindig bonyolult válaszok, normálisnak lenni unalmas; megnyugtató, amikor megérkezünk valahova, amikor le tudunk mondani a hamis álomképről. de. látni a valóság képeit, az borzasztóan rá tud telepedni a hangulatra, máshogy fáj így a vége, mint elképzeltem. örülnék, ha meg tudnám fogadni a nagy tanácsot (magadba keresd a boldogságot), és nem állnék ellent a bölcsességének. igyekezni fogok, mert tudom, hogy ez az igazság. elégedett vagyok a lezárással, mert olyan volt, mint a sorozat -vagy mint az élet, boldog és szomorú, kéz-a-kézben. (++08.25.)

még jó, hogy ilyenkor vissza szoktam olvasgatni -emiatt csinálom elsősorban ezt a blogot, ugye-, mert majdnem szó szerint azzal kezdtem ezt az évad-értékelőt, mint az előzőt. de hát ha most is elmondható, hogy nem igazán akartak viccesek lenni az írók, sőt, most mondható el igazán, egy heréletlen kan bátorságával vállalták be a komolyságot és a drámát. sokkal többet foglalkoztunk a nagy rejtéllyel is, de mint kiderült ez csak ügyes figyelem-elterelés volt, hogy átlássuk a nagy egészet. de nem ártott, hogy az eszünket is kicsit használjuk, mert így elterelték a figyelmet arról is, hogy mekkorákat ütöttek a szívünkre. nehezen tudok dönteni, hogy milyen értéket kapjon, mert nagyon a határon billeg, de az ember mégiscsak kivételezik a kis kedvencével, nem? nagyontetszett.

egy srác, aki jelmezbe öltözött embernek látja a szomszéd kutyáját? hát milyen alapsztori már ez -gondolta mindenki négy évvel ezelőtt, és egy masszív réteget leszámítva gondolja ma is. mert nem való mindenkinek a sorozat. mert a húsz perces hossza ellenére csak akkor vicces, amikor ő akar az lenni (szegényen örökre rajta ragad ez a biléta: ’a sorozat, ami mer komolykodni’). néha nagyon nyakatekert sztorikat hozott elő a sarokból. és nem félt lemenni kutyába. makacs egy jószág, na. hogy miért szerettük meg mégis? mert hatalmas szíve volt, mert ordenáré és beteg módon is tudott vicces lenni, ha akart, a szeleburdi lükesége miatt, mert finoman vezetett a tanulságok felé. mert szerettük azt a játékot, amire invitált. mert szokatlan volt, kiszámíthatatlan és egyedi. egy különleges barát. hjaj, nem szeretem, hogy annak idején címkéket kezdtem aggatni a sorozatokra, mert be kell rakni azóta is mindent valahova, mikor eljön a zárás, és ezzel a fajta-besorolással be kell korlátozni azt, amit nehezen lehet. megnéztem, két tetszett, két nagyontetszett évad, merre dőljek? tök fölösleges dilemma, ez csak egy pecsét mementónak. (nagyontetszett, mert mindenki a boldog végre vágyik, nem?)

„there are things that make you happy, but it’s not a sustainable feeling. parades don’t last forever. fireworks burn out, colors fade.”

mint egy romantikus komédia happyend előtti kötelező drámázása, megvolt a kötelező ’boldog flashback’, a ’visszatér az ellenfél, hogy elbizonytalanítsa hősnőnk/hősünk’, csak mindez cinikusan az arcunkba vágva. mert az ilyen filmekben nem villog az inzert a végén: ’a happyend gyávaság miatt elmarad, megértésüket köszönjük’. nem gondoltam volna, hogy már most eljutunk a sírós végpontig, hogy keserű analógiával mutatjuk be egy barát elvesztését. mert mi jöhet még az utolsó részben? (főleg, hogy wilfred túlságosan bizonygatta az ’isteni’ elméletet, kell, hogy legyen még csavar.) (+doctorwho idézet!) (++08.25.)

„typical wilfred... ’do as i say, not as i do’.”

ezt a nyomasztást! nem elég a három láb miatti trauma, kapunk még egy okot, hogy előre sirassuk a blökit, aki ráadásul bakancs-listát is csinál, élén azzal, hogy meghatóan elbúcsúzik macitól. hogy mindezt ellensúlyozza-e a régóta várt szerelem beteljesülése, mindenki döntse el a saját ízlése szerint. (++08.22.)

„i’ve accepted i'll never be as loved as a three-legged dog.”

kicsit hasonló vagyok ryan-hez: mindig próbálok svájc-á változni, neutrális maradni a konfliktusokban, mindenki pártjára állni, sőt, leginkább kimaradni az egészből. úgyhogy jó tanulság volt ez, hogy nem mindig ez a célravezető út. nem tudom, hogy milyen rossz időpontot választottak a forgatáshoz, hogy ennyi karaktert kellett új színészekkel játszatni, mondjuk mimi rogers minőségi helyettes, csak az a leheletnyi kedvesség hiányzik belőle, ami az elődjében megvolt. (huh, örülök, hogy sikerült ennyit írni, hogy így megcsapott a vége, még zavaros a fejem...) (++08.09.)

„wilfred giving up games. ha! now, that’s a joke.”

amikor már azt hiszed, hogy nem tudnak összezavarni, na akkor dobnak egy alattomos csavart labdát... eleve mit keres william baldwin bruce bőrében? (nyugi, nekem sem megy ilyen könnyen a baldwin-ok felismerése, utánanéztem...) és akkor mi is van az eddig csak lököttnek tartott karakterrel? és ki az öreg a végén? és mi ez a hidegség ryan részéről jenna irányába? oké, ez utóbbit még érteni vélem, nem akarja belekeverni a zűrzavarba, de ettől még betemetnek az egyéb kérdések... help! (++08.01.)

„whether i’m an evil god or not, rehashing the past isn’t gonna do you any good, ryan.”

bár akadtak ma is poénok, azért baszki, mennyire depresszív tud már lenni a sorozat... a múlt elengedése c. leckéhez is a legfájdalmasabb példához nyúltak, amandá-hoz. kinek kell ilyenkor egy nagy slukk cigi... nézzük inkább más szemmel a dolgot -mennyire kemény volt már, ahogy kutyapozícióból láthattuk a visszaemlékezést, végre tudjuk, hogy milyen bear valódi alakja, és milyen a színe. szürke, mi más lenne... (++07.22.)

„...it causes paranoia and hallucinations.”

erre az ágaskodó agyfaszra már megint mit lehet írni...? nem húztak be a csőbe, várható volt, hogy ryan lesz a lab-rador, nem wilfred, és persze a kép egyre jobban facsarásával rá is játszottak erre. aki azt várta, hogy már most, a negyedik részben válaszokat kapunk, az nem tudom, hogy eddig milyen sorozatot nézett, az egész jó szokás szerint arra volt jó, hogy kis gonosz bogarat pakoljanak a fülünkbe. meg hogy jól szórakozzunk ezen az elborult izén, ami egy sorozat alakját vette fel. (++07.15.)

„is your finger where i think it is? on your hand with your other fingers petting my back?”

kicsit félrenéztünk a nagy rejtélyről a család felé, de nem baj ez, bár kirsten-t csak ilyen kisebb dózisokban lehet elviselni. nestor carbonell-t is jó volt látni, főleg egy tőle szokatlanul szánalmas szerepben (van az a pénz mi, kedves apukák...?). de a legjobb persze az volt, hogy hogyan forgatták ki wilfred segítségével a függőség összes fázisát. (azért vicces lehet, amikor jason gann produkálja magát a forgatáson, elijah-nak meg fa arccal kell tűrnie rendre...) (++07.10.)

„-you know jenna and i only kissed, right?

-yeah, and us dudes use the same tongue to kiss that we do to clean our dicks.”

na erre nem számítottam -hogy összeeresztik ryan-t drew-val. chris klein jól hozza ezt az egy arcát. és logikus is volt, mert ha már közeleg a vég, meg kell adni az esélyt a happyendre is. egy kicsit a főszál is jelen volt, hiszen azért mentünk az erdőbe, de ott leginkább wilfred-es poénokat találtunk (bogáncsok, tájékozódás, méhek). (++07.03.)

„-is it a coincidence that there’s a statue of a dog-faced humanoid creature over there?

–that’s a statue of the virgin mary.

-exactly. and you wonder why joseph would never admit he hit that.”

az ember nem szereti a bizonytalanságot, kényelmetlenül érzi magát benne. és mégis, itt annyira imádnivalóan csinálják, hogy kétségek között hagynak minket. bizalmat kérnek, hogy fogjuk meg a kezüket, és hagyjuk, hogy bevezessenek minket egy ismeretlen ösvényre. bekötött szemmel. és mi örömmel hagyjuk nekik, még egyszer, utoljára. jaj, jól esett ez a tömény mindfuck adag. és nem érdekel, hogy van-e valami a rejtély-hegy túloldalán, én az utazást akarom értékelni. (++06.28.)

„i am so sick of seeing everything through wilfred-tinted lenses.”

azért a végén mindig meg tudnak lepni valamivel. és most nem is az utolsó percek wtf-jaira gondolok, hanem az előtte megtörtént halál-esetre, ott azért tátottam a szemem rendesen, hogy mernek így lezárni egy igencsak bonyolult viszonyt. pedig addig azt hittem, hogy a barátságról fogunk ma is tanulni. (++03.02.)

miért várnánk el egy húsz perces sorozattól, hogy vicces legyen? pedig nem kéne. és most nem azt mondom, hogy a wilfred alatt nem szoktam felhorkanni, de mintha az írók is rájöttek volna, hogy nem kell poénokat beleerőltetni mindenáron, és a sorozat, köszöni szépen, így is működik. persze maradtak kutyaságok azért benne erősen, de növelték a rejtély-faktort, és igen komolyan rámentek az érzelmekre, a karakterek közti viszonyokra. valahogy a maga lüke módján mindig is minőséget képviselt, és mindig jó elmerülni az absztrakt világában, kacagva vagy anélkül, egyre megy. tetszett. (csak az az egy mindblow-ing epizód hiányzott.)

„i’m never gonna be like that cop dog. i’m never gonna save anyone from a house fire or provide my partner with a weekend-long nose blizzard.”

tartalékolták jenna-t, hogy most 100%-osan robbanthasson. ennyit ryan távolság-tartásáról, most mindent borítottak néhány találkozással, apró neglizsékkel és egy édes csókkal. mellesleg jókat röhögtem ma wilfred rex jerry lee-vé válásán. (++03.02.)

„that glory hole shit out there... that... was... beautiful. pussy without a name or face or personality is the perfect kind of pussy.”

itt a tavasz, dagad a fasz... persze azon kívül, hogy igencsak kanosak voltunk ma, azért érintettek egy csomó érdekes témát is. például a tenyésztést, ahol könnyen lehet, hogy rokonnal kell csinálnia az állatnak, meg egyébként is, ne korlátozzák már, hogy ki kivel szexelhet. és a keverékek alsóbb-rendűek...? (++03.01.)

„never try to mind-game the master.”

meglepően sokat foglalkozunk idén wilfred eredetével, nem ehhez vagyok szokva (lásd korábbi bejegyzések). igaz, most is elvicceljük, egy nagy játékká alakítjuk a rejtélyt -nagyon helyesen. nem kell a szomszéd faluig rohanni némi szívatásért, még dákón-vágó is megirigyelné a srácok teljesítményét. (++02.25.)

„this is a guy who has sex with reindeer.”

csak azért tudtam túllépni a még mindig fennálló karácsony-csömörömön, mert jól tudtam, hogy a karácsony megfelelő táptalaj a családi vitákhoz, amikre erre a résznek épülnie kellett. a fene se’ tudja eldönteni, mit gondoljon ryan-apuról az ember, mi a szándék és mi az ügyvédi logika. jól kiegészítették a drámát wilfred santá-hoz való (kutya-logikus) hozzáállásával, és a rajz-rejtélyen is csavartak egy picit. soha rosszabb ajándékokat. (++02.24.)

„the beast with four matt damon heads who fellated you one night, each head performing a different, specific, oral task.”

hümm, évadközi részben foglalkozunk a nagy rejtéllyel, ez új, nem mintha bármi újat megtudtunk volna... de sosem ez volt a lényeg, ahogy most sem, csak leásni a mélyre, mert a ki-vagy-mi-wilfred-nél sokkal fontosabb a daddy-issue, amin egy picit sikerült oldani. azért az már junkie-sági bizonyítványért kiállt, ha egy mondat és egy kopasz fejtető alapján egyből vágtam, hogy lance reddick lesz a mai vendég, nem? (++02.19.)

„like a cry for help from your subconscious.”

azért jó, ha egy sorozatban inszomniába merül egy epizód, mert kihúzzák vele alólad azt a bizonyosságot, hogy amit látsz, az a valóság (ez most egy kicsit viccesen hangzik egy olyan sorozat esetében, ahol a főhős ember formájú kutyával beszélget, ugye...). és itt is megvolt ez az érzés, bár az már gyanús volt, hogy dexter apukáját mindig az ébredések előtt húzták elő. egyébként valakinek megárthattak a klasszikus nyomozós cuccok, ez főleg wilfred gyilkosság-bevallós jeleneténél csúcsosodtak ki. vagy csak túl sok volt a scooby doo... (++02.18.)

„i looked in the mirror again this morning. guess what i found? 8,867,322 gray hairs.”

fura, hogy mindig ez a harminc év, ami ekkora vízválasztó az emberek életében (a kutyaévekbe való átszámolástól most eltekintenék), de tényleg valahol itt döbbenünk rá, hogy baszki, öregszünk. ezt könnyű realizálni, azt viszont baromi nehéz, hogy hogyan is tudnánk átlendülni valakin, egész egyszerűen nem így működik a buta kis lelkünk, hogy hopp, már elmúlt, már nem akarom, már lemondtam róla. ennyi szomorú dologról írni egy vígjáték kapcsán... (valentin-napon…) (++02.14.)

„you ripped the horn off the unicorn, ryan, because you wanted to make it a normal horse, but it’ll never be a normal horse, because now there’s that circular scab in its forehead.”

ejj, a flight of the conchords óta nem láttam kristen schaal-t. azért bátor lány, hogy bevállal egy ilyen szagos szerepet, bár mondjuk pont belőle nézem ki, hogy leszarja, hogy milyen a külseje, ő jól érzi magát így. a rész is valami ilyesmiről próbált mesélni, hogy ne erőltessünk magunkra olyan dolgokat, amik nem mi vagyunk, amik korlátoznak a szabadságunkban, amik megfullasztanak. de szerintem már mindenki érezte a társadalom kőnehéz prését, mondani könnyű, nemigaz? (++02.13.)

„i used to tell chicks lies about myself just to get laid. one night, i’d be a pilot; the next, a doctor. but these women weren’t having sex with a pilot or a doctor. they were having sex with a lie. and more sick and depraved than that? they were having sex with a dog.”

sok igazság volt a mai epizódban. jó kritika volt ez azoknak a gazdáknak, akik gyerekként kezelik az állataikat, indokolatlanul felöltöztetik őket, vicces hangon kimondják a ’gondolataikat’ (oké, ilyet én is szoktam a macskámmal, de sosem állítottam, hogy hibátlan lennék...). és kritikát kaptunk mindannyian, akik kicsit szebbnek, kicsit másabbnak állítottuk be magunkat egy nekünk tetsző egyén előtt. miért, van olyan, aki nem tesz ilyet...? (++02.12.)

„-he’s a smart, handsome doctor. he’s great with kids.

-child molesters are great with kids.”

a szaglászásból mindig baj lesz, szóval csak óvatosan! de egy csomó veszély leselkedhet ránk egyébként is az úton, az életbe visszavágyó nővér, a manipulatív apa, a rejtett kuplerájok illata, az exünk pasi-kalandjai (enyje maci...), ecetera, ecetera. (+07.20.)

„i love all god’s creatures, even certain jews.”

hümm, gyönyörű organikus egésszé állt össze a halálon való elmélkedés, a vallási megszállottság kifigurázása és a kutya/postás viszony. leheletnyi alan moore-ral és slayer-rel. és persze a kötelező fifikás elgondolkodtatással, ezúttal a múlttól való elszakadásról. áldás ez a sorozat, az úr tartsa meg sokáig. ámen. (+07.04.)

„the only logical explanation is that i am a magical being.”

az évad-végeken szokássá vált wilfred miben-létének egzakt vizslatása, most sem lehetett másképp. a túlságosan logikus ’elmebeteg’ szcenárióval jártuk a táncunkat, csak hogy még mélyebbre húzzanak inkább. affektálós, fentebb stíl wilfred 2? hehe, jöhet ő is. a végén persze eltemettük a problémát (minden értelemben), hogy majd a fináléban kimászhasson a föld alól. (+06.27.)

„i know about the plan.”

amikor az egyik őrült találkozik a másikkal... meglepő csavarral lezártuk az amanda-szálat, plusz ott volt az esküvő is (amikor ugye ’a nő’ nem a főhősé lett, ilyen se sűrűn fordul elő), egész finálé-hangulat lett tőle. nem maradhatott el a ’nagy rejtélyen’ való csavarás sem, tulajdonképpen akkor ki tudja, titkolja, felejtette el, vagy mi? frak you, kedves írókáim! (**10.06.)

olyan természetességgel hozza a sorozat a jó / nagyszerű / zseniális epizódokat, hogy az ember bele sem gondol, hogy milyen erős cuccot is tol. pedig annyi meglepő fordulat, odabaszós mindfuck, felvigyorgós poén, filozófiai mélység volt itt az elmúlt hetekben, hogy nem is szabadna elgondolkodni az értékelésen. mielőtt wilfred lehugyozna, miközben alszom, gyorsan nyomok rá egy ’nagyontetszett’ pecsétet. hogy olyan bátornak mutassam magam, mint a sorozat.

„i don’t even want to go to this wedding. now i’m the co-ring bearer?”

elijah wood, a gyűrűhordozó, érted?! (gondoltam meg kell magyaráznom az idézetet...) jó lenne már felülemelkedni az önsajnálaton, a saját boldogtalanságunk feletti kesergésen, nem féltékenykedni, szánalmaskodni. nekem, nekünk, ryan-nek, wilfred-nek, minden nyomorúságos léleknek. (**09.27.)