soroló

„where once more, brother will fight against brother. and the world will be wrecked. midgard will be wrenched by wars for three winters. fathers will slaughter sons. brothers will be drenched in one another’s blood. mothers will desert their menfolk and seduce their own sons.”

na kedves nézők, ilyen a sorozat, amikor koncentrált, jól fókuszált, nem csapong, nem terjeng, csak a lényegre hagyatkozik -jó mi...? és nem csak arról van szó, hogy az ostrom izgalmai magukkal sodortak, de jól működött az is, ahogy egymással vállvetve harcoltak a karakterek, ugyanakkor eléggé björn epizódja is volt ez, folyton visszatértünk az elszántságára -az meg csodásan hatásos volt, ahogy rekedten, kétségbeesve kérlelte a gyerekkori pajtásait, hogy legyenek kímélettel a fal túloldaláról (szerencsére nem fulladt unalomba a hosszabb játékidőt kitevő harci rész sem, mert elég jól át lehetett látni a harc káoszát -mondjuk kegyesek is voltak velünk az alkotók, hiszen jól befestették a küzdő felek arcát, hogy tisztán láthassuk, hogy épp ki van a képen)... a halál végül csak egy fontosabb szereplőért érkezett el, de ennek ellenére érzelmileg is rendben volt ez a finálé -persze az is segített, hogy szívből lehetett szurkolni ivar ellen... (apró trükk, hogy a szereplők a ragnarök meséjével szórakoztatják magukat a tábortűz körül, de hangulatilag nagyon működött az a pár perc.) ahogy illik, lezártunk egy korszakot az évad végére, új távlatok nyíltak, mégis baljósan tekintünk a jövőbe... (×01.31.)

nem könnyű szavakat találnom ehhez az évad-összegzőhöz, mert egyrészről még tavalyelőtt kezdődött a vetítése ennek a húsz résznek, és így nem könnyű összevadászni az emlékeket, másrészről végig úgy hullámzott a minőség és vele együtt a nézési kedvem, mint ahogy az északi tenger szokott, télvíz idején... lehet hogy a húsz epizódra nyújtás tette, vagy csak michael hirst írta magát lehetetlen helyzetbe azzal a hatalmi vákuummal, amit az előző körben teremtett a sorozatban, de nehezen találta az évad a fókuszát, sokat csapongtunk, gyorsan vágtunk helyszínről/helyszínre, a karakterek következetlenül forogtak különböző irányokba, és néha azt érezte a csalódott néző, hogy nem nagyon akarnak semerre sem haladni a sztori-szálak... ugyanakkor a hangulati erényei sosem vesztek el, és a felívelő szakaszaiban jól magával is tudott rántani -például az utolsó négy-öt részt már kifejezetten vártam hétről-hétre, kiemelt pontjai lettek az amúgy kicsit szegényes jelenlegi sorozat-kínálatomnak... úgyhogy én örülnék, ha erre hajóznánk tovább a nagy finálé felé közeledve is, és titkon remélem, hogy a history channel nem akarja elhúzni még két évig a befejező évadot...

„how could i fight for a christ god? some stranger. no. i was filed with the spirit of odin, thor and frey. they were familiar spirits. in my heart, i called for them, and they answered me. so once more, once more, i embrace the true gods.”

egy emberöltővel ezelőtt történt, hogy ragnar és lagetha arról álmodoztak, hogy letelepednek egy gazdagon termő földön -ennyi év után többezer viking jutalma lehet ez a kiváltság. bár a kérdés ott motoszkál az emberben még mindig -a harcias portyázó népek képesek-e hátrahagyni a kultúrájukat és letelepedni? az biztos, hogy a szellemi világuktól nehezen szabadulnak -láthatjuk ubbe-nél is, hogy hiába a szenteltvíz meg az ezüst csecsebecsék, azért, ha a szükség úgy hozza, még mindig a régi istenekhez fohászkodik. és bizony most szüksége is volt az isteni beavatkozásra, mert kemény dolgot vállalt múltkor a párbajjal (nyers és brutális volt a küzdelem, amit szépen emeltek fel azzal, amikor megszólalt a helvegen a wardruna-tól)... de a vallás egyébként is kulcs-szerepet játszott ma, magnus-ban is a régi keresztény beidegződések dolgoznak még, de még floki sem menekülhet a kereszt szimbólumától még a végzet kapujában sem... és ne feledjük, hogy egy önjelölt isten ellen gyűlik egyre nagyobb sereg, közel lehet az a pillanat, amikor ivar bálványát végleg ledöntik kattegat főteréről... (szegény judith-ot nem kímélte a betegsége, egészen puritán módon búcsúzott máris a sorozatból.) (×01.24.)

„i cannot allow you to suffer like i have suffered throughout my life. how could i do that to you, hmm? what kind of a father could do that to a son? to any son?”

a technikai kivitelezést tekintve nem lehetett könnyű dolga helen shaver rendezőnőnek, mert át kellett hidalnia egy sor nehézséget (mondjuk hogy megvédjék a kamerát az ipari mennyiségű gőztől, vagy hogy elhitessék velünk, hogy emberek égnek hamuvá a szemünk előtt), de ennek ellenére maradt a rendezésében egy adag játékosság is -mert többször is várnunk kellett néhány vágásra, hogy megbizonyosodjunk bizonyos dolgokról (gondolhatok itt arra, ahogy a fagyos kihívás láttatja, ahogy fokozatosan tágul a kép, hogy felfedje a teljes pucérságot, vagy mondjuk olaf király is lassan bontakozik ki a gőz-párából a maga buddha-i méreteivel, de még lagetha arc-sebei sem szembetűnőek elsőre)... ma úgy sikerült elkapni engem az igazi viking hangulattal, hogy közben a súlyosabbnál súlyosabb jelenetekkel is éberen tartottak -mert bizony ránk zúdult most egy módszeres népirtás, gyerek-gyilkosság, egy megkapó visszaemlékezős lázálom, némi kínzás, szülés és egyéb szívfájdítás, és színészileg is jó kihívást kaptak egyes főszereplők (mondjuk floki kifakadása eléggé szíven ütött, ahogy lagetha visszatérése is működött). és ehhez nem is kellett nagy csata vagy valami igazán komoly összefeszülés, úgyhogy ezúttal emelem sisakom michael hirst előtt. (×01.20.)

„lower your head, old man. the ax is coming.”

nocsak, ez az epizód most egész jól működött nálam -illetve, inkább mondjuk azt, hogy voltak jelenetei, amik megragadták a képzeletem vagy a lelkem, mert összhatásban azért még mindig kopottnak érzem kicsit a sorozatot... de ma tetszett például a nagy beszélgetés alfréd és az anyja között, még ha elcsépelt közhelynek is tartom azt, ha egy karakter dühében asztalokat borogat... izland végre a drámaiságával sötétlett ki a szálak közül, megrendítő volt a kitaszított család árulása és bosszúszomjas tombolása... ivar megint a népét hergelte, ehhez most plusz vizualizációkat is bevetett, remegő fáklyafénnyel vonta be a besúgásra buzdító szavait (és vajon utalásként lógtak a náci szimbolikára emlékeztető zászlók a plafonról?)... björn búval-bélelt képét már jó ideje unom, úgyhogy jó volt őt egy új lelkiállapotban látni -gyengéden, védtelenül, szerelmesen. (szegény harald király, mindig hoppon marad, ha nőkről van szó...) (ja, és michael hirst magának szólt ki, amikor beleírta a forgatókönyvbe, hogy hvitsek csak egyhelyben toporog, és nincs szerepe a történetben...?) no, még három rész van az évadból, vajon mikor érnek ide a most beígért dán hordák...? (×01.10.)

„i cannot live without hope.”

elfújta a wessex-i szél a csata tüzeinek utolsó füstpamacsait is, ideje felkészülni a következő összecsapásra... illetve azért még most végignéztünk a tájon a küzdelem nyomait kutatva -mert björn nehezen nyugszik bele, hogy az anyjának nyoma veszett, ubbe-ék boldogok, mert megkapták azokat a zsíros földeket, amiket még ragnar-nak ígértek az angolok, és harald finehair sem lógathatta az orrát a vereség miatt, azonnal férfierőt kellett mutatnia, hogy megmaradjon a tisztelete... érdekes lesz, hogy akár ki is cserélődhet a két viking sereg, mert egymás megtámadását tervezik épp’ york-ban és kattegat-ban is, várhatjuk majd, hogy kit élednek gyorsabban (mondjuk ivar nem siet, túlságosan lefoglalja az istenkedés meg a leendő apaság)... emlékszünk még arra, hogy alfred beteges volt gyermekkorában is, ezért alakulhatott ki az anyjában az a nagyfokú óvási vágy, ami ma igen drámai következményekben csúcsosodott ki -ugyanis brutális módon döntött a gyermekei között... (pedig elfért volna még egy kis intrika a sorozatban...) (floki-ék visszatértek, hogy egész végig egy problémán rágódjanak...) (én elhiszem, hogy björn jóképű meg híres meg ilyenek, de ne kapjon már meg minden nőt első szóra -bocs, írígység kikapcs...) (×01.03.)

„come back tomorrow and i will tell you and your christian friends what you must pay.”

jól elfáradhatott a dobosok keze a mai zenei anyag felvétele közben, mert nem pihenhettek egy pillanatra sem. de ezzel az apró trükkel minket nézőket is felpörgettek már az elejétől kezdve a nagy eseményre... sokféle csatát láthattunk már a show-ban, ez a mai a hangulatával tűnt ki a többi közül, a tüzes háttér szemkápráztató hátteret szolgáltatott, alfréd király monológjánál meg úgy fokozták a drámai hatást, hogy végig csak közeliket láthattunk a véres arcáról és a könnybe forduló szeméről (kicsit bizonytalanságban tartva minket, hogy talán ő is megsérülhetett a csata őrült forgatagában). maga az összecsapás már a megszokott ’zaklatott’ módon volt felvéve és vágva, még az átláthatóság határának a jó oldalán maradva -kellő mennyiségben adagolva a sarat és a vért... talán a felkavaró álom-jelenet előre-vetítette a drámai halált, de azért némiképp meglepő is volt az, hogy most kellett búcsúznunk ettől a személytől... most floki-ék megpróbáltatásai teljesen kimaradtak, így kattegat vette át annak a szálnak a szerepét, azaz függelékként lógtak a wessex-i perceken azok a jelenetek, amik nem igazán adtak hozzá semmi újat az eddigiekhez, maximum csak azt konstatálhattuk, hogy az egyszerű emberek mennyire magukévá tették az ivar-vallást... (##12.27.)

„we are all going into the dark.”

nehéz úgy újat mondani hétről-hétre, hogy a komolyabb előrébb-haladások helyett csak azt látjuk, hogy michael hirst újabb fahasábokat rak a tűzbe, hogy még erősebben fortyogjon az üstben lévő főzete... oké, ma meghalt egy szereplő, aki a kezdetektől velünk volt -és nem az, akire utalgattak nekünk még múlt héten... apropó, nem is értem, hogy miként veszi be a nép ivar azon hazugságát, hogy az igazi lagetha-t véreztették ki az orruk előtt, amikor elvileg ismerik az eredeti nőszemélyt, ráadásul ehhez a bűnbakhoz nagyon kellett hunyorogni, hogy felfedezzük a hasonlóságokat... wessex-ben talán lehetett reménykedni egy komolyabb változásban, de alfred ellenségeinek köre még ahhoz is töketlen, hogy egy valódi veszélyt jelentő lázadást levezényeljen (viszont a hajviseletek komoly változáson estek át a mai részben!)... talán még izlandon történt a legkomolyabb fordulat, mert floki a sok busongás után most erőteljes határozottságot mutatott, és megtette, amit már időtlen-időkkel ezelőtt meg kellett volna tennie -azt mondta a megbékélésre képtelen családnak, hogy hagyják el a területet... (##12.21.)

„we should always remember ragnar lothbrok, even even if we did not know him, even if we only heard his name. and do you know why? because we are all sons of ragnar lothbrok! all of us.”

kicsit úgy érzi az ember, hogy michael hirst csak azért hoz be új karaktereket, hogy azok felkavarják ragnar fiainak gondolatait -itt van például a régóta bujkáló magnus, aki björn fejébe mászik bele, hogy bosszúálló gondolatokat ültessen el benne; de ivar sem járt jobban, a leendő ’gyermeke’ anyja az istentudatát szítja fel, ami egy bizarr ceremóniához (és ember-áldozathoz) vezet végül (komolyan húzni kell az agyunkat azzal, hogy nem látjuk, hogy ki vár a kivégzésére a csuklya alatt?)... meglepő módon alfred király mellett nincs olyan, aki rossz tanácsokat sugdosna a fülébe, sőt, egyre kompetensebbnek tűnik, ahogy kiáll a zúgolódó nemesei elé, és próbálja a maga akarata alá gyűrni őket. bezzeg a testvérét már rég behálózták a rossz tanácsokat adó hatalom-mániások (nehéz megítélnem aethelred-et egyébként, mert mondjuk úgy finoman, hogy nem sikerült túl erősre a casting-ja)... nem nagyon értem, hogy mire a nagy paláver a vikingek között a keresztelkedéssel kapcsolatban -ők nem tudják, hogy ragnar is alávetette magát a szertartásnak...? (ebben a formában még mindig nem látom értelmét floki-ékat a sorozatban tartani, mert ezzel a pár pillanattal nem tudnak hozzáadni sokat a nagy egészhez.) (##12.13.)

„-why do you watch these pagans?

-i am curious to see a woman fighting equally with a man.”

achilles-ín, mint gyenge pont? ugyanmár, a férfiak testén jóval feljebb kell keresni azt a szervet, ami tönkreteszi az életüket...na jó, nem akarok kivételt tenni, mert nem csak a férfiak gyengék, ha észveszejtő vonzalomról van szó, de a nők is, származzanak bármilyen előkelő famíliából is, meg-megremeg az az úrinői térd is, ha állatias férfierőt érez maga körül... de azért tényleg azt éreztem, hogy michael hirst inkább a férfiak vesztét akarta ma bemutatni, mikor arra fókuszált, hogy az ivar-féle elvetemülten eltökélt vademberek is naiv bárányokká változnak, ha megcsapja őket a szerelem szele. de a harci püspökünk is csak akkor keménykedik, ha a hatalma forog veszélyben, egyébként szívesen lop perceket a titkos légyottjaira (nem akarok nagy ügyet csinálni az öregítés problémáiból, de most nagyon szemet szúrtak katheryn winnick feszes combjai -talán hitelesebb lenne néhány ráncot is a bőrére varázsolni az ősz parókán túl, nem?)... sok bizodalmam van a wessex-i udvarban, mert nagy a bizalmatlanság, bármikor hátba-támadhatják akár a királyt is -na nem mintha kattegat-ban nem feszülve pattanásig a helyzet... (##12.06.)

„family is everything. you should know that.”

hmmm, egészen megkapó képekkel térhettünk vissza a viking-korba, kattegat-ról sem láthattunk ilyen szép totál-képet eddig, de jó érzés volt körbenézni lagetha-ék búvóhelye körül is... átvezető epizód volt ez a (fél)finálé nagy csatája után, ahol felmértük az erőviszonyokat, és eltöltöttünk egy kis időt a helyezkedések nagymesterével, rollo-val... legendásan homályba tudnak veszni az emlékeim, úgyhogy most félve kérdezem, hogy a björn múltjába való belepiszkálás felvetődött már korábban is vagy friss változtatás...? annyiból mindegy a dolog, hogy a mai napra kellő feszültséget tudott hozni a részbe a fortyogó björn, és mellette rollo és lagetha drámája is működött, a hosszú távú hatásai meg majd kiderülnek később (ha lesznek)... bár volt olyan időszak, amikor halkan kérdezgettem, hogy mi szükség angolhont a sorozatban tartani, mikor már nem is tapossák a földjét vikingek, de most michael hirst kihúzta a kételyeim alól a talajt, mert hőseinket visszavezette wessex királyságába -ahol viszont ezúttal nem ők lesznek a fenyegetés, hanem a dán vikingek és a katolikus egyház főméltóságai... az írásom elején azt mondtam, hogy átvezető epizód volt ez, de azt is mondhatom, hogy jó segítséget nyújtott felvenni a fonalat, újra belehelyezkedni a testvér-harc közepébe, megmártózni a szokásos viking hangulatba... (szépen szüretelik a casting-osok az északi szőke nőket a sorozathoz -ivar-nak is beújítottak egyet...) (##11.29.)

„this is life. and this is death, brother.”

ennyi viharos évtized után a vértől vöröslő és arany hajszálaktól csillogó kardok látványa már önmagában nem kielégítő (még ha a vadállatias énünk üdvözli is a földön heverő karokat és a messzire szálló fejeket) -úgyhogy a készítői boszorkány-konyhában ki kellett főzni valami mást, elemelni kicsit a harc mezejéről a nézőt. először úgy tűnt, hogy az üdvözítő út ehhez az lesz, hogy rendszeresen fókuszt váltunk, mindig megtörve a csatát az azt megelőző felkészüléssel, romantikus csókokkal, ölelésekkel, testvéri viszályokkal. a következő rétegben már fura elemeléseket kaptunk, amik ugyan kilógnának egy történelmi sorozat szövetéből, de itt a vikingeknél nem ez volt az első eset, hogy látomásokkal gazdagodott a hangulat (igaz, talán csontváz-harcosok eddig nem súlyosbították a látványt)... mindezek a drámaiságot hivatottak mélyíteni, mert egy ilyen erőteljes érzelmek mentén felálló seregeknél el is várható, hogy bizonyos párosok egymásra találjanak a káoszban, ahogy azt is, hogy legyenek, akik valhalla dicső mezejére távoznak a végefőcím előtt (olyanok is, akik régebb óta járják velünk a kalandos utat midgar-on, de akár olyanok is, akiknek csak halványan sodort szálak jutottak a sorozatban). először nem örültem neki, hogy újabb törésként izlandra is kitekintettünk, de aztán a gondolatiságban szépen összefonódott a két történet: mert a vikingeknek meg kell tanulniuk anélkül élni (és fennmaradni), hogy folyton ki akarnák irtani egymást. (##01.25.)

(félévad-nem-értékelő: nem tudni még, hogy mikor tér vissza a sorozat, ilyenkor szoktam pár sort írni, de most igazából sok újdonságot nem tudok mondani, néha döcögve, néha szétszakadozva, néha egy mocsárban lelassulva, de haladunk előre ezen a testvér-gyilkos vidéken -ragnar biztos, hogy bánatosan tombol odaát, ha lenéz a gyermekeire...)

„we have no problems loving the spirit and the flesh. our gods encourage it.”

szegény aethelwulf-ot épp’ meg akartam dicsérni, hogy mennyit változott az évek alatt, hogy egy folyton problémázó hercegecskéből igazi férfias uralkodó vált -erre egy banális baleset nem átsegíti őt a túlvilágra...? a király-váltás izgalmait judith emelte feljebb, amikor bevetette az intrikái összes praktikáját, hogy a kedvenc fiát ültesse a trónra (btw, csak nekem volt feltűnő, hogy az eddig mindig takargatott levágott-fül-helyét láthatóvá tette a koronázás alatt...?). eközben északon sem szűntek meg a taktikus egymásnak feszülések, hvitserk elszaladt rollo-ig (persze képen kívül, hiszen clive standen máshol forgat), és hozott egy nagyobb maréknyi frankot magával, így björn-éknek át kell gondolniuk a következő lépésüket. de legalább lagertha maguk mögé állította a harci püspököt -illetve maga mögé, vagyis... izé... elfújta a gyertyákat, így nem láthattuk, hogy milyen pozícióban csinálták... a leendő izlandi királyságban is érdekek feszülnek egymásnak, egyre hevesebben, hiába szeretné floki, hogy ez a béke szigete legyen, az emberek természete ezt nem engedi meg... (ahogy az már megszokott a sorozatnál, ma is a szertartások hozták a legerősebb hangulati elemeket.) (##01.18.)

„it is not right that the sons of ragnar should try and slaughter each other.”

oké, hogy különböző festett pajzsokkal felszerelkezve rohannak a csatába a rettenthetetlen viking harcosok, de ezen felül hogyan különböztetik meg egymást a vagdalkozás hevében...? igen, elértünk a régóta érlelt testvér-háborúig, amit a szokásos gyorsvágású felvételekben mutattak meg nekünk, amikor is egy-két kardcsapás után léptünk tovább hősről/hősre. de mi lépjünk egy kicsit visszább a taktikailag ügyesen felépített csatától, mert van még miről beszélni... az nem volt ellenemre, hogy az ellentétes felek úgy döntöttek, hogy a kardok és szekercék helyett először a szavaikkal harcolnak meg egymással, és még a békülős szándékkal sem volt bajom -az piszkált csak, hogy az ivar által előadott látszat-békét a következő reklámszünet után már vissza is csinálták, fel sem merülhetett az emberben, hogy a mindig feszülten/agresszíven gondolkodó srác ezúttal belátóbb, mert gondolni sem volt idő erre... a testvér-harc mellett viszont volt idő másra, és most nem a két percnyi angolföldi kirándulásunkra akarok kitérni, hanem izlandra, ahol továbbra is frakciókra szakadt a felfedező csapat, hívőkre és kétkedőkre -miközben floki csak somolyog a bajsza alatt, egy hollóval a vállán... (##01.11.)

„for war is coming, and it will be like ragnarok. ivar will be like the wolf fenrir, and flames will dance in his eyes. and he will try to tear the sky apart!”

ezek az északi népek nagyon nehezen tanulják meg, hogy óvakodjanak a szőke nőktől... bár hosszú idő után lagertha most volt a legszimpatikusabb, főleg a csendes beszélgetésük működött nagyon björn-nel. mintha a búcsúra készülődne kattegat királynője... először féltem, hogy torvi féltékenykedésével akarnak fárasztani, aztán megnyugodtam, amikor kiderült, hogy milyen modern nő ő, aki el tudja viselni, hogy az imádott férfija továbblép, aztán megint aggódtam egy sort, amikor ott zokogott a háttérben a szöszi -de ennyi lelki törés azért még belefér... a volt rabszolgalányt viszont borzasztóan írja michael hirst, folyton ott ólálkodik a háttérben gonosz tekintettel, és csepegteti az édes mérget ubbe fülébe -remélem valami borzalmas halált hal hamarosan... vicces látni, hogy björn milyen hamar váltott, és a szendét lecserélte egy ál-szendére, azaz egy perverz szőkére (ezek az új népek a finnek ősei? mert más nyelvet beszélnek és rénszarvasokat abuzálnak...) (btw, björn szem-meresztgetései egyre közelítik a ragnar-i minőséget...) floki-éknál csak egy szőkét találnék az analógiámhoz, ő mondjuk a terhességével váltotta ki az ellenérzéseimet. de nem kell ahhoz szőkének lenni, hogy a várandósságával bonyodalmat okozzon valaki... (##01.04.)

„men are impatient. they cannot wait for anything. if they have power, they need to exercise it. otherwise, it seems to them that they have no power. but a woman must wait almost a year to give birth. therefore, she lives life more slowly and more deeply.”

elő szoktak fordulni a sorozat történetében ilyen átmeneti epizódok, de ez most különösen csikorogva próbálta előrébb löködni a szálakat, azzal az ígérettel, hogy később majd erős jelenetek fejlődhetnek ki ezekből az alapokból. sőt, egészen suta megoldások is szürkítették a mai részt, björn-ék például simán leléptek afrikából, hogy csatlakozhassanak az egyre feszültebben acsarkodó vikingekhez északon, lagertha meg könnyű szívvel elengedte floki-ékat, hogy ez a konfliktus se legyen a nagy harc útjában... egyébként könnyen lehet készülni a csatára, mert mindkét oldal tudja már az időpontot -és csak azért nem bántom az ’astrid egy random halászt bíz meg a létfontosságú információval’ szálat, mert ez volt az egyetlen, ahol igazi drámát sikerült csiholni ma, azaz egyre kerekedő szemmel néztem, ahogy a naiv nőszemély beletörődik a nemi-erőszakba, hogy ezzel esélyt adjon a szerelmének... (#12.28.)

„protect your king! die like men!”

mondd csak, láttál már vikinget teveháton...? szemkápráztató kontraszt volt a szokásos szürkéskékes északi vidékek és a sárgálló sivatag képei között -de a szálak közötti hangulati ingadozás is hasonlóképpen hullámzott. mert az emír nem tűnik elsőre annak a harcias figurának, mint akinek beállították, inkább élvezetekkel csábította el björk-éket, majd fokozatosan tört ki belőle a vadember -illetve sokkal inkább az oldalbordája az, aki ilyen véres útra tereli a hű muszlimot (btw, élvezetek, finehair-öcsinél eddig is voltak utalások a fluid szexualitására, vagy az emír ráérzett valamire nála, hogy egy shemale-t küldött a háreméből?)... az első tíz perc intenzív csatája ellensúlyozta a sivatagi kaland csendesebb mivoltát, a szűk sikátorok vériszamos harcai működtek, igaz, néha komolyabban mereszteni kellett a szemet, hogy a vér és sár masszája alatt ki lehessen venni, hogy ki az, aki épp’ az életéért küzd -vártam is nagyon, hogy valaki nevesebb szereplő is elhulljon a vagdalkozásban, de beérték annyival, hogy az angolok sebeiket nyaldosva elódalogtak, a püspököt meg láncra-verve vitték tovább a történetben... kicsit sajnálom, hogy lagertha-t ennyire politikailag képzetlennek ábrázolják, mert szegény hosszú ideje csupa megkérdőjelezhető döntéseket hoz csupán... (#12.21.)

„the roman empire is no more. its power is mostly gone. what’s left is just a sad shadow of its former glory.”

a világtörténelem tele van árulásokkal, hátba-szúrásokkal, pálfordulásokkal -ám vannak korszakok, amikor koncentráltabban voltak jelen ezek az emberi gyengeségek... a mai epizódban mindenki kicsit elárulva érezte magát -lagetha-nak volt ez a legegyértelműbb, hiszen a füle hallatára mondták ki a fájó szavakat, hogy gyengének tartják, akit meg kell fosztani a trónjától; hvitsek-nek nem elég, hogy őrlődik azon, hogy jól döntött-e, amikor york-ban maradt, a testvéri kötelékben sem bízhat, mert ivar gúnyolódik rajta, jobb esetben semmibe veszi; björn megérkezett a meleg földközi tenger hívogató kincsei közé, ám a pusztuló rómát már meg sem közelíti, inkább szicilliában köt ki egy erősnek tűnő vezetőnél -ám hamar kiderül, hogy az erős kéz csak látszat, mert az arabok irányítják a területet, és egyébként is, magas számban tanyáznak a környéken a kémek és az árulók... (örültem, hogy megemlítették a kijevi ruszból érkezett vikingeket, mert gyerekkoromban nagyon szerettem a róluk szóló képregényemet.) az istenek is tudnak csalfák lenni, ám ők talán nem árulják el a híveiket úgy, mint ahogy az emberek teszik -legalábbis floki ebben reménykedik... (#12.18.)

„peace is a dirty word.”

továbbra is szomorú látni azt a tendenciát, hogy egy szép lányt maximum hátulról szabad pucérnak mutatni, addig a következő jelenetben simán átszúrhatja egy hegyes karó valakinek a szemét... de mondhatjuk azt, hogy ez egy allegória ivar-ra, aki szelíden elutasítja a szexuális közeledést, viszont a csatában egy őrjöngő vadállat... azt viszont mindenképp a srác számlájára kell írnunk, hogy nem ész nélkül védi a várost, hanem komoly előkészületeket tesz, hogy a gyanútlan angolok gondolkozás nélkül sétáljanak bele a csapdáiba, amik kihasználják a szűk tereket és a könnyen beszerezhető alapanyagokat (csak szúrjanak vagy éghetőek legyenek)... igazán dinamikusan sikerült ábrázolni a városi csetepatét, amire ráerősítettek ivar közelijeinek rázkódásával és az eső-gép intenzív használatával... szépen formálódik előttünk csonttalan hatalom-átvétele, de legalább most nem kellett egyetlen testvérét sem megölnie... eközben északon megy a hideg pávatánc, de szerintem maguk a férfiak sem gondolták azt ekkoriban, hogy könnyű betörniük a kemény viking asszonyokat... (szegény floki-nak és björn-nek megint csak jelenet-töredékek jutottak, igaz, még így is jobban jártak, mint lagetha...) (#12.07.)

„what if, by mistake, by accident, by the gods, and by fate, i made the right decision? what if you were always meant to be here? what if there was no place else for you to be?”

odin-nak hála, újra szél dagasztja a vitorláinkat, suhanunk át korokon és tengereken, hogy újra elmerülhessünk a régmúlt dicső krónikájában... nem sok minden változott az előző évad vége óta, ki sem hűlt még sigur teste, mikor újra felkapaszkodtunk a lothbrok fiak szekerére... nem ártott a dupla játékidő, mert az évad alapjainak a lerakásával bíbelődtünk egy jó ideig, csomóztunk egy párat a karakter-viszonyokon, mielőtt az intrikával élezett szekercéket egymás hátába vágnánk... mert látható, hogy az ifjú triumvirátus működésképtelen lesz, hiszen ivar az intelligenciájával a két testvére fölé nő, így hamar éleződni fognak a konfliktusok. főleg ha az angolok számottevő erőt tudnak kifejteni az északiakkal szemben, és erre megvan az esély, mert echbert király helyére új erős ember érkezett, és tudjuk jól, hogy a fia (és örököse) is meg tudja magát erőltetni, ha a szükség úgy hozza (oh, kellett vagy félóra, mire rájöttem, hogy alfred szerepére a sing street-ből hoztak friss tehetséget)... lagetha meggyengülésével otthon is hamar átrendeződhetnek a viszonyok -bár a politika ki-kicsúszik a kezéből, azért igazi viking nő marad mindörökké, ha kell, a puncijával mutatja meg, kinél van a hatalom... björk épp’ külön-utast játszik, és floki is külön kalandon tartózkodik -és ezzel a hevenyészett felsorolással máris demonstrálni tudnom, hogy mi jelenleg a fő bajom a sorozattal: a sok szálat nem tudják szépen vágni, néha egy-két mondat után ugrálunk is tovább a következő helyszínre... (#12.02.)

„farewell, voyager. farewell, my heart. farewell, for now.”

pont ott a csata közepén folytattuk, ahol múlt héten abbahagytuk, és elég élvezetes volt nézni a sok taktikai csikicsuki után a kemény fizikai összecsapást, főleg mert hiába alkalmaztak sok gyors vágást, a kaotikussága nem ment a láthatóság rovására, és az is tetszett, hogy csak a csata zajait hallottuk, nem volt zene, hogy hősiesebbé tegye a véres/sáros küzdelmeket. (az csak nekem furcsa, hogy a vikingek ilyen könnyen hagyták, hogy az ellenfél életben maradt tagjai eliszkoljanak...?) a vériszamos csatamezőn még csak névtelen katonák adták át a lelküket a teremtőjüknek, később viszont sok fontos ember halálával erősítette michael hirst azt az érzést, hogy új korszak köszönt be a sorozat életébe. és volt olyan búcsú, aminek be kellett következnie, mert a sorozat folyása nem engedte volna, hogy az adott személy tovább tapossa e földet, de voltak olyanok is, amik váratlanságukkal ütöttek nagyokat a szívünkre. főleg akkor nehéz ezeket a halálokat lereagálni, ha olyanoktól kell búcsúzni, akik nagyon régen (akár már a kezdetektől) velünk vannak -és akkor még nehezebb, ha az őket gyászolók fájdalma át tud ragadni ránk is. legyen nekik boldog életük a valhallában... örülök, hogy nem a diadalmas viking-arcokkal fejeztük be az évadot, hanem a véres kardok megtisztítása után körül is néztük egy kicsit, hogy hogyan tovább. mert ott feszül még mindig a viking lelkekben a nagy ellentét, hogy kövessék-e ragnar álmát, és telepedjenek le angliába, vagy inkább tovább álljanak harcolni, igázni és erőszakolni. és persze ez a kérdés a lothbrok fiúkat is kettészakította -véglegesen... (várom azt is, hogy ecbert királya papírosa és pecsétje egy utolsó fricska-e az északiaknak, vagy tényleg komolyan gondolta azt, hogy földet ad az ellenségeinek.) (jonathan rhys meyers mint szexuálisan aktív püspök? idevele!) (#02.02.)

az évad első felében eléggé panaszkodtam arra, hogy olyan szálakkal terheli michael hirst a sorozat szerkezetét, amik laposak, érdektelenek és semmit sem adnak hozzá sem a nagy egészhez, sem az élvezeti értékhez. a második tíz részre szerencsére sikerült orvosolni ezt a problémát, valószínűleg azért, mert minden szál fontos lett, hogy át tudja vezetni a segítségükkel a show-t az új korszakba. mert kifejezetten bátor húzásként nem csak léptünk egy jelentőset az idővonalon, de a régi karaktereket is fokozatosan vezetődnek ki a történetből -ez azért kockázatos, mert nem igazán lehet előre tudni, hogy a következő generáció felnő-e a nagy feladathoz. és bár még nem vagyok száz százalékig meggyőződve arról, hogy bizonyos stílus-elemeiktől nem fogok-e a későbbiekben is a falra mászni (gondolok itt elsősorban ivar gyerekes hisztijeire), de kétségtelen, hogy van a farkasfalkában potenciál. ahogy a sorozat is minden botladozása ellenére is mindig közel lesz a szívemhez -elsősorban azért, mert olyan hangulatot kapok tőle, amit a többi alkotás nem képes megadni számomra. (jó lenne tudni, hogy mikor érkezik a folytatás -csak hogy tisztán lássam, hogy meddig kell wardruna lemezekkel kihúznom a hideg istentelen időszakot...)

„now this is the time of war! this is the time to hate!”

na végre, ivar nem csak tenyérbemászóan járatta a száját, hanem megmutatta azt is, hogy igenis van kurázsi a kobakjában, és kieszelt egy fifikás taktikát a szászok ellen -mondjuk megnéztem volna az átlagos viking harcosokat, ahogy elmondják nekik a lothbrok-fiúk, hogy most nem az lesz, hogy pajzsot pajzsnak vetne rohanunk előre, és kiabáljuk hogy ’valhalla!’, hanem elfutunk meg bujkálunk meg lesből nyilazunk... mindenesetre a buta angolok szépen belesétáltak a csapdába, és ez részben a herceg arroganciájából és frusztrációjából következett be... persze a vikingeknek sem kell messzire menniük arroganciáért és frusztrációért -vagy mondjuk bosszúért, csak a szomszéd sátráig, ahol előbb jöhetnek a mézesmázos szavak (vagy a testiség látszólagos felkínálása), aztán valahogy mindig előkerülnek az éles szerszámok és a valódi szándékok... de az ilyenekre minden kemény embernek fel kell készülnie, ahogy lagetha-ék is felkészítették a várost támadások ellen -és elég hamar tesztelés alá is kerültek ezek a védművek, valamint a többnyire nőkből álló végvári vitézek. és bár keményen állták a sarat, azért nem úszhatták meg az alattomos akciót veszteségek nélkül... (#01.26.)

„i am the leader of this great army. me! and you will obey me. and if you do so, my brothers, revenge for our father will be ours.”

hmm, emberáldozás is volt a vikingeknél? értem én, hogy nagy felajánlást kell tenni az isteneknek, de azért egy jarl életének a kioltása talán túl nagy ár, nem? bár maga az áldozat sem gondolta így, ő alig várta, hogy a valhalla-ba kerülhessen... érdekes volt, hogy michael hirst-ék párhuzamosították a szertartást egy szeretkezéssel (végülis mindegyikben egy hosszú tárgyat döfnek egy emberi testbe...), bár tudjuk már jól, hogy a vikingeknek épp annyira fontos a testiség mint a spirituális lét. viszont azt el kell ismerni, hogy progresszíven állnak a párkapcsolatokhoz, gond nélkül lehet szeretőt tartani egy házasság mellett, de az sem jelent problémát, ha meg kell osztani az ifjú feleséget... az otthoni előkészületek után hamar átértünk angliába, ahol persze nem vették komolyan az össznemzeti viking összefogást -így nekik épp annyira sokkoló lehetett látni a teljes sereget, mint amennyire nekünk nézőknek felemelő volt az érzés. minden dicséretem a statisztéria-szervezésnek és a digitális háttérmunkának, mert én is el tudtam hinni, hogy ez a mérhetetlen mennyiségű ember-tömeg ott van a mezőn. annyira hatásos volt a belépőjük, hogy még az sem tudta elvenni a kedvem, hogy elspórolták magát a csatát -majd talán jövő héten pótolunk. igaz, nem aelle ellen, mert rajta már kiélhették kegyetlen bosszújukat a lothbrok-fiúk. (#01.19.)

„your father was a great hero. perhaps the greatest hero of our race. and that is why we have answered your summons, and come to avenge his death.”

újfent egy átmeneti epizód -annak több negatív aspektusával... mert sajnos a nagy távolságok miatt meg kellett várnunk, hogy björk-ék hazaérjenek a portyából -természetesen egy hatásos belépővel tették újra a lábukat viking földre (és közben még arra is volt idő, hogy kidobják otthon rollo-t, akit persze a temperamentumos felesége tüzesen fogadott). és most majd arra kell várnunk, hogy összegyűljön a címbe is beemelt nagy hadsereg, és meg lehessen indulni anglia ellen... de addig is elütjük az időt egy jó adag intrikával, mert ezek a viking népek nem bírnak ki egy napot sem, hogy ne próbálják meg hátbaszúrni a saját szövetségeseiket... a hangsúly továbbra is a lothbrok gyerekeken van, és bevallom, hogy én még így hét rész után is barátkozom velük, az állandó veszekedéseik az idegeimre mennek, és túlzásnak érzem ivar agresszív kötekedő hisztijeit is -bár persze benne van a legtöbb potenciál arra, hogy később kedvenc lesz. főleg azután, hogy most már floki segítségével megoldotta azt is, hogy ne csak a szája legyen nagy a csatatéren, hanem a harc-ereje is... (#01.13.)

„i will kill you, lagertha. your fate is fixed.”

bekövetkezett az, amit a múlt héten bölcsen megjósoltam előre, miszerint izgalmas időszakát éljük épp a viking saga-nknak. még úgy is, hogy épp csak beléptünk a gyász-időszakba, hiszen a világban szétszóródott karaktereknek nem lehetett bizonyossága abban, hogy hogyan teljesedett be ragnar sorsa. de most egy brutálisan hangulatos jelenettel mindenki tudomására hozták a szomorú tényt, és ezek a hatásos utolsó percek nem csak a zenével, a viharral és a varjakkal váltak nagyon sorozat-hűvé, hanem a misztikusságukkal is. tényleges gyászt igazán csak ivar-nál lehet érezni, bár benne is inkább az anyja elvesztése az, ami erősebben munkál, és amit nem meglepő módon bosszúvá transzformál át. lagertha-nál is megcsillan már pár könnycsepp, de nála inkább most a hatalom megtartása van a figyelme középpontjában... több epizódos kihagyás után hajóztak be újra a képernyőnkre björn-ék, akik épp egy kulturális konfrontáció közepén találták magukat... nem csak a hangulata miatt tetszett az ibériai portyázás bemutatása, hanem azért is, mert nem csak azt láttuk, hogy esztelenül kaszabolják a mórokat, hanem kis mini-történetek is kialakultak a nagy fosztogatás közben -ezek közül floki-é volt a legérdekesebb, mert ő eddig mereven elzárkózott minden vallástól, ami eltér az északiak hitétől, most viszont az allah iránti megszállottsággal sikerült lenyűgözni őt is. (#01.06.)

„i shall not enter odin’s hall with fear.”

(erről az epizódról nem lehet spoilerek nélkül írni, úgyhogy tényleg csak akkor gyere velem ezen az úton, ha mindent-tudó látó vagy!) ...amikor arról beszél ragnar lothbrook a mai részben, hogy nem szándékozik megszökni a börtönéből, akkor az az én fülemnek analógiaként hangzik a valóságra, mert michael hirst sem akar elszökni a nehéz feladat elől -nem akarja az utolsó pillanatban kihúzni a hősét a csávából, hanem végigmegy az elmúlt epizódok nagyon tudatos építkezésén, és kifuttatja a végcéljához a fő sztoriját. gyávaság is lett volna innen visszatáncolni, ugyanakkor mégis bátor tett egy (fél)évad-közepi epizódban elbúcsúzni attól a karaktertől, akivel eddig közösen jártuk az utunkat. még akkor is, ha tudjuk, hogy szándékosan ’vikingek’ lett a sorozat címe, mert a kezdetektől fogva több generáción átívelő sztorit akart írni... lehet, hogy azért érzi szokatlannak ezt az évad-közi megoldást az ember, mert amikor ilyen típusú halált láttunk eddig (elsősorban az antihősöket felvonultató alkotásokban), azok mindig a grande finale-ra estek, mintegy megkoronázva és véglegesen lezárva a sorozatot. és ezért is furcsa érzés most ez a búcsú, mert több olyan elem is felbukkant hozzá kapcsolódva, amik az ilyen finálék sajátosságai szoktak lenni -például a flashback-ek a kezdetekre, ami nemcsak a nosztalgiát szolgálják, de azt is érezzük általuk, hogy milyen hosszú utat jártunk be eddig a karakterekkel. amiért örülök, hogy az évad ezen szakaszában következett be ez a drasztikus váltás, mert egyből jövő héten láthatom a következményeket, nem kell hónapokon át tűkön ülnöm... no, azért a búcsú előtt nézzük meg konkrétan a mai eseményeket is kicsit, mert kettős érzetet keltettek bennem -elsősorban azért, mert míg szerintem a nézők el tudják fogadni egy karakter halálát, addig a becstelen kínzást már sokkal nehezebben viselik, így az utolsó út stációit nehezen viseltem. viszont maga a fő esemény nagyon szépen működött, az utolsó szózattal a viking istenek felé, és a szó szerint vett kígyó-veremmel. ...hjaj, azért hiányozni fognak a jellegzetes szem-meresztgetések és az összetéveszthetetlen akcentus... (a rendezés eleinte túl művészieskedőnek tűnt a fény/árnyék játékokkal, de aztán a várból kilépve szerencsére ezeket is magunk mögött hagytuk.) ($$12.30.)