soroló

„everyone dies alone. but if you mean something to someone, if you help someone or love someone, if even a single person remembers you... then maybe... you never really die at all.”

a gép is csak ember... azért azt nem vártam volna, hogy a hideg logikát mindig szem előtt tartó sorozat egy ilyen érzelmes fináléval búcsúzik, de ha már így döntöttek a készítők, akkor én sem vonhattam ki magam a hatása alól, és hagytam is, hogy elöntsenek ezek az érzelmek... és most nem csak a halálról vagy a megtalált boldogságról van szó, de az egész résznek jól működött a drámai felépítése -persze úgy könnyű, ha philip glass-t vetnek be a legfontosabb ponton... nincs az embernek hiányérzete, hogy esetleg bizonyos dolgok nem fértek bele ebbe az utolsó háromnegyed órába, vagy hogy azért hagytak maguknak az írók a végén egy kiskaput, mert érzelmileg annyira kielégítő volt az élmény... hjaj, nem akarom ilyen melankolikusan zárni a mondandóm, megtanulhattam volna én is a géppel együtt, hogy a halál nem a vég, ha van valaki, aki emlékszik rád, és ez egy olyan sorozat volt, amire érdemes lesz még sokáig emlékezni. ($$08.08.)

talán lélekben már az évad elején elengedtem a show-t... talán az volt a baj, hogy nem annyira intenzíven fogadtam be az élményt, mint ahogy a csatorna vetítette... talán kevés volt a tizenhárom rész a készítőknek, hogy megfelelő íveket írjanak le... és nem arról van szó, hogy most komoly szájhúzós billentyűzet-koptatás következne, csak arról, hogy nem sikerült annyira behúznia magához a sorozatnak, mint szerettem volna. mert amikor elindítottam az aktuális részt, akkor mindig jól szórakoztam, de nem volt meg a ’mégmégmég’ drive-ja... pedig azért érezhető, hogy próbáltak egy mindent-bele évadot csinálni a lehetősségekhez mérten, még régebbi vendég-szereplőket is előszedtek, hogy érezzük a ’nagy egész’ meglétét. és persze most is voltak körömrágósan izgalmas epizódok, ahol igazán volt tétje a szamaritánus-sal való nagy világmegmentő csatának, és persze a karaktereknek mindig bérelt helye lesz a szívem megfelelő csücskében, főleg ha őrült mosollyal az arcukon teljesítik a szent küldetésüket az igaz szerelemért...

ősz. indulnak az új országos sorozatok, lelkesen nézem a pilot-okat, keresem az újfajta megközelítéseket. találok is egy olyan nyomozós sorozatot, amiben kellően nagy a csavar, hogy ki tűnjön az átlagból. mert nem hullák felett görnyednek benne a laborosok, hanem a hősei megelőzni próbálják a bűntényeket, ráadásul adva van a lehetőség, hogy játszanak az áldozat vagy az elkövető személyével is. tetszik, de sajnos a sok más néznivaló közé nem fér be, de azért figyelemmel követem a nézői reakciókat. és ők szeretik. nyár. balatoni munka napközben, este rengeteg szabadidő, ilyenkor a súlyos kábeles drámák helyett az ember egy kicsivel könnyebbre vágyik. ilyenkor elő lehet szedni az évad közben félretolt dolgokat. hamar döntök a sorozat mellett, és nem bánom meg, mert eteti magát, jó tempóban halad, és epizódról epizódra épít fel egy nagy kirakóst, hogy tényleg többé váljon, mint egy átlagos nyomozós sorozat. kezdenek kirajzolódni az átívelő szálak, és közben szórakoztató is a batman-re hajazó képregényes analógiájával, a térd-lövéseivel, a suttogva fenyegetéseivel. ugyanakkor a tudomány-fantasztikus oldala az agytekervényeinket is dolgoztatja. július vége. elfogyott az első évad, és én már tudom, hogy a sorozat velem marad. és nézem mindenhol, vidéki munkák után fáradtan a szállásokon az ország különböző pontjain, akár külföldön is, ha odavet a sors, sőt, útközben a vonaton is. és mindig tudnak olyan aspektust felmutatni, ami tetszik, de főleg akkor ragad magával, amikor a csúcsra pörgetik az átívelést, amikor a zenei szerkesztők megtalálják a tökéletes dalt a kulcs-jelenetek alá, amikor az igazi drámákban megragadják a karakter-pillanatokat (és a színészek is rendre élnek ezekkel a pillanatokkal, és nem csak a húzónevek, azaz michael emerson és jim caviezel, de például itt vált hatalmas kedvenccé amy acker és sarah shahi is)... most nyár van megint, és búcsúzni kell. nem szívesen engedem el az évek alatt megszeretett karakterek kezét, de ez az élet rendje, el kell fogadnom ezt. az élmények velem maradnak -valamint az a tudat is, hogy valahol létezik egy mindent-látó gép, aki ismeri az összes titkomat, és meg tudja határozni azt az irányt, amerre az életem ezután folytatódni fog. és ez nyugtalansággal tölt el...

„some sacrifices are as unavoidable as they are necessary.”

egy kicsit rám ijesztettek az elején, hogy egy teljes what-if epizódot akarnak ránk sózni utolsó-előtti részként, de szerencsére, csak apróbb pillanatokat csíptek le a játékidőből azért, hogy aláhúzzák a mondandójukat -azaz hogy a világ nem lett volna sem nem jobb, se nem rosszabb hely, ha mr.finch nem készíti el a gépet. csak más lett volna... tetszik nekem egyébként a sántikáló szemüveges badass módja, még akkor is, ha a csúnya nézéseken, vagy a cool ajtónyitásokon túl nem sokat tesz. illetve de, kinyírja az egész internetet meg a gépeket... ha már a csúnya halálnál tartunk, kicsi csalódottság motoszkál bennem, hogy ilyen jelentéktelen módon búcsúztunk a fő-gonoszunktól (már ha, ugye...), neki inkább sokkal nagyobb kínok közepette kellett volna megdöglenie ms.shaw keze által... viszont a nagy vírus-hordozós terv megvalósítása nagyon tetszett, ahogy az is, ahogy a gép terelgette mr.reese-éket, hogy a megfelelő helyen legyenek a megfelelő időben. és reméljük nem utoljára tette ezt, és lesz egy tartalék mentése az utolsó epizódra... ($$08.02.)

„citizens must fight for their freedom.”

itt a célegyenesben hova fokozhatnánk még fel a tétet? kapjuk meg az egyesült államok elnökének számát... persze alapesetben ő lenne a legrelevánsabb szám a földön, csakhogy a szamaritánus elintézte, hogy megforduljon ez, hiszen az ő világuralmi terveibe nem fér bele egy ilyen fontos ember... még szerencse, hogy mr.reese-ék derekasan helyt állnak, nincs az a csáva, amiből ki ne húznák magukat, akár olyan áron is, hogy a célkeresztjüket a potus feje mellé kell illeszteniük... de az sem árt, hogy váratlan helyről érkezik a segítség -mondjuk elsőre elaltattam a figyelmem azzal a gondolattal, hogy biztos csak a nosztalgia kedvéért hozzák vissza a régi arcokat, de nem, nagyon is komoly volt a szándék, hogy rég látott karaktereket köszöntsünk a hőseink mellett. de egyébként teljesen logikus is, hogy több csapatot is tartson a gép egyszerre a tűzbe... hamar kiderült, hogy jó döntést volt ms.root hangját választani a gép audio kivetülésének, mert így nem csak a mr.finch-csel való kapcsolatépítésére figyelsz, ha megszólal, de közben jókat is tudsz mosolyogni a tipikus ms.root-os mondatokon... ($$07.26.)

„i’m going to kill you. but i need to decide how far i’m willing to go how many of my own rules i’m willing to break to get it done.”

már a kezdés is baljóslatú volt, mivel mr.finch azon elmélkedett, hogy mekkorává is vált a kockázat, hogy vajon túlélhetik-e a leselkedő veszélyeket. mostanában ilyen gyenge lelkiállapotban volt szegény, nem csoda, hogy aztán el is követett ma egy hibát, amitől hatalmas lett a kockázat és egyre kisebb az esély, hogy túlélhetik a veszélyeket... és olyan jó, hogy nem csak agyatlan lövöldözésekkel rakták tele a részt -mert persze a maguk túlzásaival azok is szórakoztatóak, de kellettek a közbevetett karakter-pillanatok is, hogy igazán magával tudjon ragadni az egész (mr.finch és mr.elias közös jelenetei mindig is működtek, és örülök, hogy figyeltek arra, hogy ott végződjön a koszos lakótelepen ez a szál, ahol annak idején kezdődött; vagy ott voltak pl. ms.root metafizikai értekezései is hasonló funkcióval). emelték a tétet, több szempontból is. komoly áldozatok árán jutottunk el a rész végére, ez már igazi háború, amit nem lehet megúszni vér nélkül, és mr.finch-nek is meg kellett hoznia élete legfontosabb döntését -és ugye nem kell mondanom, hogy michael emerson minden kiejtett mondata és arc-mimikája tökéletes volt. ...és aztán beúszott az a nine inch nails dal, ami az epizód címét is adta, és az egész testem bizseregni kezdett, és azt sem tudtam megállni, hogy a vége-főcím kezdetekor tapsolni kezdjek -ilyen az, amikor egy tökéletesen megkomponált mű elemi erővel hat a testedre és a szellemedre... (update: azt hiszem a ma éjszakai menekülős álmomról a sorozat tehet...) ($$07.17.)

„how many explosives did you build for the voice and where are they located?”

rohamosan közeledünk a századik epizód felé, de még mindig le tudom írni, hogy meg tudnak lepni a sorozat írói, és ez tök jó. pedig öt évem lett volna rá, hogy megtanuljam félrerakni az első percekben felállított elméleteimet, és gyermeki lelkesedéssel hagyjam, hogy vezessék a kezemet az úton. persze ez nem azt jelenti, hogy minden egyes percben leesik az állam, mert azért vannak fordulatok, amiket ki lehet következtetni, de a fejemben folyton vissza kell törölni azokat a mondatokat, amiket az elején kitaláltam... például nem reméltem, hogy már ma összerántják a teljes csapatot a nagy fináléra készülve, de szerencsére ms.shaw hazatalált, és pont az élete legfontosabb személyébe botlott bele, aki kicsit helyre tudta rakni a zavarodott elméjét. és mr.fusco is megbékélt egy kicsit a nagy lövöldözés közepette... mert bizony végigvittük a nyolcas körzet ostromát, egy olyan ellenféllel, aki komoly visszatérőnek számít, kár hogy én nem emlékeztem rá korábbról... de jól működött az ördögi terv kifejtése is, volt izgalom bőven, és természetesen a vége volt a leghatásosabb -de nem a győzelem miatt, hanem mert egy új lelki-állapotba lökték mr.finch-et, a végén még ő lesz a legkíméletlenebb a csapatból... ($$07.14.)

„we just combined two flu viruses and turned a deadly one into a very contagious one.”

az a jó a sorozat keretében, hogy bármilyen zsáner könnyedén beleilleszthető -például a karanténos/vírusos is, amit mára húztak elő a kalapból. mondjuk számomra nem az volt az érdekes, hogy miként sikerül megfékezni a kialakulóban lévő járványt, hanem az, hogy mi célja volt ezzel az egésszel a szamaritánus-nak. mert persze a gonosz-robot állt a háttérben, és úgy tűnik, hogy megint talált egy módot, hogy hogyan szortírozza az emberiséget, mert ez a mániája, hogy kezelhető méretre kel csökkenteni a létszámot... ezért is lesz jó, hogy megint van egy arccal (és személyiséggel) rendelkező emberünk a túloldalon (aki ráadásul még csak a beavatási szakaszban jár), mert így többet tudhatunk majd meg általa ezekről az ördögi tervekről... eközben ms.shaw végre kijutott, egészen meglepő módon, egy fordított ’remény rabjai’-val egy börtönbe. ez még oké, de most majd azzal megy el az idő, hogy haza kell jutnia a dél-afrikai köztársaságból...? ($$07.08.)

„the machine can tell us where to go, who’s in trouble, but we still have free will.”

áh, ms.root percek, azok mindig baromi szórakoztatóak, főleg ha vicces szituációkba keverik a világ legkeményebb hackerét -mondjuk tütübe és rózsaszín papucsba öltöztetik, vagy vajat kell köpülnie... és jó is volt, hogy az epizód nagyrészét rá és a küldetésére építettük, mert amy acker szemében ott csillog valami megfoghatatlan megszállottság, amit nem lehet nem imádni. és nem csak arról volt szó, hogy megint próbált eljutni ms.shaw-hoz, hanem a gonosz-gép kommunikációjáról is többet megtudtunk általa, valamint érdekes volt nézni, hogy hogyan reagál egy paranoiás, ha megvalósul az összes paranoiája... ms.shaw eközben köszöni szépen, de nincs jól, már nem tudja mi a valóság, mi játszódik csupán az elméjében (mi is hasonlóan érzünk), de persze küzdeni fog, ameddig bír. mr.fusco-nál nem tetszik, hogy elidegenítik a többiektől, de majd csak megbékél az öreg morgós... a végére még jutott egy kis moralizálás is, mert nem sikerült megmenteni a paranoiás rádióst, mert ő úgy döntött, hogy nem kell megmenteni, és ezt persze mr.finch nehezen dolgozza fel. ($$06.19.)

„family politics, over-cooked meat, monogamy. what’s not to love?”

jól szórakozhatnak az írószobában, amikor kitalálják, hogy mi lenne az a szituáció, amibe cseppet sem illenek bele hőseink, és aztán bedobják őket egy ilyen szituáció közepébe, hogy mi is jól szórakozzunk -és nem csak az esküvő volt ilyen (fénypontként egy mr.finch által énekelt dallal!), hanem már a mr.reese által feszengve végigült lány-búcsúztató is... maga az ügy elég generikus volt, nagyon mutogatunk valakire, aztán más lett a majdnem elkövető -de a lényeg, hogy mindenki megkapta a maga happyend-jét. közben mr.fusco görgeti tovább az átívelést, egészen a csúnya cliffhanger-ig. érdekes kiegészítő volt ms.shaw győzködése a csapat-váltásra, mert nem lehet tudni, hogy a team samaritan-ban tényleg azt gondolja mindenki magáról, hogy ők a világ hősies megmentői, vagy csak a pozitív példákat mutatták meg, eltitkolva a negatívumokat -de mindezt törölhetném is, hiszen megint csak kiderült, hogy mindez csak ms.shaw fejében játszódott le, úgyhogy biztosra vehetjük a gonoszgép manipulációját (és reméljük, hogy már nem sokszor akarják ezt eljátszani velünk...) ($$06.12.)

„a child, your child, needs to learn to push back on the playground.”

nem tudom, hogy mennyire építkeznek a valóságra, de azért elég komoly lehet, ha igaz az, hogy nem csak be van kamerázva a város, hanem mikrofonokkal is telepakolták, és ezek annyira pontosak, hogy épületre pontosan meg lehet belőlük állapítani, hogy lövés dördült-e, és ha igen, az milyen fegyverrel adták le... de voltak még komoly részek az epizódban, például egyetlen ötlettel megoldották a világ éhínség-problémáját, kár, hogy a gonosz mesterséges intelligenciának nem fekszik az, hogy ennyi embert meg lehetne menteni egyetlen technikával... (de ha nem a szamaritánus szólt volna bele, akkor sem önzetlen célra lett volna felhasználva a forradalmi ötlet, mert persze egy vállalat egyből hasznot látott benne...) megszoktuk már, hogy minden mögött a gonosz-gépet kell keresni, de hé, ezt hívják globális háborúnak... nem véletlen, hogy mr.finch kicsiben szimulálja a harcot, és hát nem a mi jó gépünk áll nyerésre -persze, mert messze még az évad vége... (de jó, a gengszter-vonal sincs felejtve!) ($$06.09.)

„it’s a placebo.”

azért reméltem, hogy ms.shaw visszatérésével együtt jár némi mezítlábas akció is, és lőn... jó kis megvezetős epizód volt ez, ahol legtöbbször nem is tudod megmagyarázni, hogy mi zavar a rész nézése közben, aztán a végén csapsz a homlokodra, hogy hát persze, milyen nyilvánvaló... ez azért jó, mert ez azt jelenti, hogy már nincs olyan fordulat, amit ne feltételeznénk az írókról. hogy mondjuk egy közkedvelt karaktert csak egy epizódra hoznak vissza, hogy mindjárt a legfontosabbal kezdjem egyből. vagy mondjuk, hogy a főgonoszt ilyen simán kiírják a show-ból. vagy hogy azt gondolják, hogy ilyen idétlen szex-jelenettel elveszik a kedvünket attól, hogy még több leszbikust akarjunk a tévébe... szerencsére én nem az a típus vagyok, aki felháborodottan dobálja a távirányítót azért, mert az utolsó két perccel meg nem történtté tették az egész részt, mert ettől még nem szabad elfelejteni, hogy az előtte lévő negyven percben milyen jól is szórakoztam és izgultam. komolyan, tök jó érzés volt, amikor közelebb kellett ülnöm a tévéhez, hogy le ne maradjak egy pillanatról sem a ms.shaw/ms.root újra-találkozásból. mert olyan imádnivalóak együtt... ($$05.29.)

„why would a pentagon intelligence officer be acting as a military advisor?”

tök jó, hogy még a főcímet is fel tudják dobni apró ötletekkel. és ez a helyzet a heti-ügyekkel is, amiknél nem csak az az alapfeltétel, hogy drámailag meg legyenek alapozva, hanem az is, hogy mindig legyen valami csavar bennük. például hogy kössük a szálat mr.reese cia-s múltjához. igaz, hogy a releváció elég messziről látható volt (alig vártam már, hogy hősünk végre kapcsoljon), de jól működött a volt főnökével való kapcsolatának a bemutatása is (csak az a baj, hogy keith david arca valamiért mindig mosolygásra késztet...). de érdekes volt az is, hogy mr.reese kegyes hazugsággal zárta le az ügyet, így a múlt tüskéi csak benne forognak tovább... ez azért is kellemetlen, mert nem bírták ki az írók, hogy ezzel az ürüggyel szakításra is rávegyék a suttogva fenyegetések mesterét, pedig mindig is cuki páros voltak a dokinénivel... a szamaritánus a mellékszálba szorult, ahol azért ms.root tudott csempészni némi humort is az epizódba... egyébként nem érzem problémának, hogy egy teljesen generikus heti-ügyes részt kaptunk, valahogy ez is hozzátartozik a sorozat sármjához... ($$05.22.)

„i suppose everyone feels that he’s the hero in his own story, but there are no heroes, no villains, just people doing the best they can.”

hiteltelen lenne, ha a konzolokon épphogy futó gép hiba nélkül funkcionált volna, így tök jó, hogy rászántunk egy epizódot a bug-ok kezelésére. de még milyen epizódot... először humorral kezelték a hiba-kódokat, az ember simán kacag olyanokon, mint mikor a színészek tűpontosan utánozzák egymást az arcfelismerési hibánál. aztán szépen átcsúsztunk viccesből komolyba, mert az időkezeléssel és a bűnösök felismerésével is komoly gondja akadt szegény masinának -és ez nem csak azzal járt együtt, hogy mr.reese-nek a kínai negyedben lövöldözésbe kellett keverednie, hanem a dátum-problémák miatt egy csomó régebbi ügy is felidéződött. odalenn a metróban is egyszerre volt jelen a humor és az izgalom, mert ms.root és mr.finch nagyszerű lakótársaknak bizonyulnak (igaz, mr.finch-nek nem jár saját állatos papucs...), és hát a gép őket sem kímélte, mert be kell látnunk, hogy például a kedvenc hacker-lányunknál tényleg nehéz eldönteni, hogy a jók vagy a rosszak közé tartozik-e -mármint ha azt nézzük, hogy mennyi vér tapad a kezéhez... ($$05.14.)

„memories make up who we are.”

huh, kerek egy év volt, de kivártuk, még utoljára szétroncsolhatunk pár térd-kalácsot... azért is rossz ez a nagy hiátus, mert a sztoriban pontosan ott folytattuk, ahol tavaly félbehagytuk, a szamaritánus pillanatnyi győzelménél, az alvilági szál hirtelen lezárásánál, így nem is lehetett más út, mint hogy az egész epizód egy nagy menekülés legyen -annak minden velejárójával, a pörgéssel és az izgalmakkal (még ha tudhattuk is előre, hogy a gép nem veszhet el örökre). természetesen a leginkább ms.root volt elemében, még a god mode nélkül simán elintéz bárkit, félkézzel, miközben ott az arcán az az imádnivaló mosolya... de mr.reese is kellő mennyiségben szórta a golyókat és az egysoros beszólásokat... megállni igazából csak a flashback-eknél volt idő, mert azért most is kellett egy kicsit moralizálni és filozofálni (’mi a halál?’). bár a nagy rohanásban is tudnak azért gondolkoztatni, mert például a metrós jelenetnél nem azért riadt meg az ember, hogy ms.root-nak baja lesz, hanem azért, mert tudja, hogy a valóságban is ott az okostelefon mindenkinek a zsebében, amikre bármikor lehet megtévesztő információkat küldeni... no. a nyitó zenés jelenetnél azonnal megcsapott az érzés, hogy mennyire hiányzott a sorozat -minden adott, hogy a maradék részek alatt még inkább hozzám fog nőni. ($$05.07.)

„god’s either dead or running on double-as.”

az már egy szép fizikai teljesítmény, hogy sikerült tartani a múlt heti tempót, aztán, egy kitartó sportolóhoz mérten, még sikerült meghúzni az utolsó métereket (nem érdekel, hogy a pink floyd menedzsmentje mennyit kért a használati jogért, baromira feldobta a végét a zene). bár hozzátenném, hogy nagyon élveztem az epizódot, azért az évadhoz hűek maradtak vele. mert minden alkalommal, amikor mr.dominic-ékhoz kapcsoltunk, sürgettem az órát, hogy menjünk, lépjünk tovább, veszélyben a gép, hahó, miért itt időzünk, nincs értelme megemelni mr.reese-ékért a pulzusom egy ilyen szituban. hálistennek a gép hallgat rám, bár egyébként is erősebben aktivizálta magát az epizódban, mint máskor. ms.root-tal is végig kapcsolatban volt, ami mindig vicces szitukat eredményez (és imádom, ahogy látszik amy acker-en, hogy mennyire imádja a szerepet) -és szerettem is ezt a kincsvadászatot, amire a számtech-osztálynak be kellett neveznie. aztán jött a már megénekelt hideglelősen jó zárás, és most nagy szemekkel kell pislognunk a cbs-székház felé -ugye nem hagyjátok cserben az emberiséget..? ($05.10.)

a programozó egyik legfőbb feladata, hogy megkeresse a hibát. itt viszont az a baj, hogy még akár ki is lehetne kutatni, hogy mik voltak azok, amik nem működtek, de a nagyobb bajom, hogy az írói szándékot nem látom az egész mögött. illetve az alap-motívumok megvannak, a csapat bujkál az elején, kicsit visszavisszük a kezdetekhez a hangulatot, csak szolidan adagoljuk az egyre scifibe hajló főszálat, sodrunk mellé egy földhöz-ragadtabb mellék-vonalat, jön pár heti-szám, aztán összeáll minden a végére. hát nem állt... mivel megmutatták tavaly, hogy mennyire erős tud lenni a sorozat, amikor tényleg nagyobb ívekben gondolkoznak, én nem akartam visszanézni, hogy milyen volt korábban, nincsenek igényem a heti-számokra sem, felőlem drámai scifi-akcióba is boríthatnák az egészet, csipetnyi beszólogatós humorral fűszerezve, és most itt örvendezhetnék. meg szomorkodhatnék, mert az biztos, hogy nézettségi harakiri lenne. mert értem én, hogy talán így még van esély a túlélésre, de a maroknyi megmaradt rajongó jobban örülne egy erőteljesebb gonosznak, egy határozottabb főszálnak, magasabb számú térd-lövésnek. tetszett.

„we’re in the belly of the beast.”

értem én, hogy nem lehet folyton ezer fokon égni, de azért olyan jó volt látni, hogy meg tudja villantani a karmait a sorozat, hogy tudnak olyan epizódot szállítani, amiért nagyon lehet szeretni ezt a show-t, ahol előkerülnek az évad fő szálai, és fokozzák fel a feszültséget egész a végéig. és tényleg érzed, hogy tudsz aggódni a kutyaszorítóba került hősökért. mindig örülök, amikor a kopasz olasz felbukkan, de most a szuggesztív jelenlétén felül hozott magával egy őrült tervet is, amit ráadásul simán csak a bosszú éltet. ismét bebizonyosodott, hogy mr.dominic alkalmatlan egy bűnszervezet vezetésére, szerintem direkt állítják be ennyire inkompetensnek. eközben megy a szokásos cicaharc is a két gép között, várhatóan az egyikük az emberségével fog győzni, a másik az embertelensége miatt fog elbukni. a váratlanságot mellőző ms.control vonal is a végén lett tetszetős, amikor drámai hangon meg lett jövendölve az apokalipszis. ennél jobban nem is készülhettünk volna fel a fináléra. ($05.06.)

„we don’t do fairy tales. that’s how we’re built.”

azért nem volt fura, hogy ms.carter-t visszahozták erre az egy epizódra, mert annyira hozzá tartozik a sorozat univerzumához, hogy természetes volt, hogy ott látjuk mr.reese mellett. ennek ellenére az epizód meglehetősen fura volt, főleg így két résszel a vége előtt. és persze trükkös is, hiszen azt hitted, hogy azért kellett a flashback, mert a nyomozó korábbi ügyét kell kapirgálni, de aztán valami sokkal fontosabbra használták. nem találok jobb szót, költői volt az epizód, a nagy beszélgetés az autóban nagyon szépen lett megírva. rá is fért mr.reese-re egy ilyen kiadós lelkifröccs. és nekünk is felemelő volt. (csak a kisördög ugrándozik bennem, hogy sem a gépekkel sem a bandaharccal nem haladtunk, ráadásul a meglehetősen nyomasztó hangulatot csak egyszer törték meg, mikor ms.root berongyolt egy kissé használtnak tűnő esküvői ruhában...) ($04.25.)

„khan’s antiviral software comes pre-installed in 86% of the network devices now sold around the globe. entire divisions within the government are using versions of his product, which makes him a prime target for hackers.”

áh, a klasszikus poi-recept, amikor kiindulunk egy riasztóan realista alap-témából (hacker-ek tönkreteszik azzal valakinek az életét, hogy mindent kiteregetnek róla, amit megszereztek), és ezt fejlesztik fel úgy, hogy a gép(ek) kiemelt szerephez jussanak -jelen esetben már emberi hacker-re sincs szükség. és a sima heti-szám védést is fel lehet turbózni némi lövöldözéssel és ms.root cool-ságokkal, egyre növekvő tét-emeléssel a hőseinkre nézve. valahogy ezek a számtech-es részek mindig jól működnek nekem. (végre egy eset, amikor nem volt természetesen sima ügy a telefonra kapcsolódás.) (ja, és úgy vártam, hogy az autóba szálás előtt mondja valaki, hogy ’shotgun!’, erre nem benyögi mr.reese? jót mosolyogtam...) ($04.17.)

„what is it with you and me and handcuffs?”

az a jó, hogy szita az agyam a casting-hírekre, így most is nagyon meg tudtam örülni katheryn winnick vendégszereplésének. mert nem elég, hogy hihetetlenül gyönyörű, kő-lazán tudja szétrúgni bárkinek a seggét, még nagyon jól is működtek együtt mr.reese-zel. mert bizony már megint azért kellett ő, hogy egy újabb csajjal pakolják össze hallgatag hősünk, idén valamiért ez a mániájuk, de amíg jó karaktereket találnak ki oldalbordának, addig semmi bajom nincs ezzel. azt meg majd meglátjuk, hogy érzelmi fronton mire megy a marcona manus, bár kétlem, hogy a gonosz írók sok időt adnának neki a boldogságra. meglepő módon a másik szálat is az érzelmekre fűztük fel, érdekes ez a barátság/kölcsönös aggódás viszony ms.root és mr.finch között -igaz, hogy pont most törték meg kicsit a szeretet ívét, de csak szeretetből... ($04.01.)

„vengeance will not bring closure.”

csak a srácoknak van joguk önbíráskodásra...? érthető, hogy mindig kell egy traumatikus élmény, ami elindít valakit a bosszúállás útján (tudjátok, mint a kis bruce wayne-nek a szülei meggyilkolása....), ami később továbbfejlődhet mások megvédésévé. nem igazán eldönthető, hogy a gép melyik okból dobta ki az agy-doki számát, de így lett belőle érdekes ügy, hogy jogosnak tűnő dolgokat tett kétes módszerekkel. és hőseinknek is nehéz volt őt jó útra téríteni, hiszen nagyon hasonló sebekből épülnek fel az ő mozgatórugóik is. így nehéz neki azt mondani, hogy ne tegye meg a végzetes lépést, amitől úgy érzi, beteljesedne az igazsága. és ehhez sikerült egy tökéletesen reflektáló flash-t is írni mr.finch-csel, és az ő első elkeseredett lépésével. így kell érdekes standalone epizódot készíteni, úgy, hogy a fő karakterek érzelmei kiemelt szerepet kapnak. ($03.18.)

„stealing from criminals is a victimless crime.”

bírom, amikor felsejlik a valóság a sorozatokban, kicsit a marihuána legalizálásról is beszélgettünk a mai epizódban. de azért nem sokat, és még csak nem is a bandaháborúztunk igazán (pedig az jó lenne), hanem előjött minden idők legfurább szájtartással rendelkező gengsztere, a rég látott dominic. de most elsősorban szóbeli csörték folytak, meg csúnyán-nézések mr.reese-zel, tartogatjuk még a nagy bummot. ránézhetünk a heti-ügyre is kicsit, mert érdekes volt a csaj, hiszen a morális szürke-zónába esett, kicsit törvénytelen, simlis, de azért mégiscsak meg kellett menteni. persze egyből azt érzi az ember, hogy potenciális visszatérőt lehetne faragni belőle -mert voltak is erre utalások, vagy csak elkélne a srácok mellé egy ilyen leleményes nőszemély. ($03.09.)

„val is the most accurate and the most popular voice-activated search app in the country.”

uhh, honnan szedték elő a hacker-csajt, vagy egy évvel ez-előttről? az a jó a sorozat felépítésében, hogy mégsem kellett a kisagyam mélyére nyúlni, mert a nautilusz mutatásakor egyből beugrott, hogy kiről van szó. kár, hogy a sztori-szálánál sem kellett túlságosan mozgatnom az agyam, mert bár az első pillanatban hittem neki, aztán mr.finch-csel együtt bennem is felülkerekedett a kétely, és innen már nem volt meglepetés. az sem, hogyan szabadult ki kedvenc szemüvegesünk a kutyaszorítóból. azt is furcsállom, hogy (szó szerint) minden feltörekvő internetes tech-cég google-másolat a sorozatok világában, és persze minden ’überlazavagyok és imádom a dolgozóimat’ vezetőről kiderül, hogy simlis szemétláda. vagy pénzéhes görény. oké, ennyiben jó minta lehet a google... ($02.27.)

„professor whistler, your number’s up.”

van olyan, amikor az ember sokat olvas valamit, akkor az hatással lesz a saját alkotására, de csak nehezen éri el annak a szintjét -azaz, én megértem, hogy szeretitek john grisham-et srácok, de még kicsit dolgozni kell az esküdteken, hogy ezt igazán magas szinten végezzétek... nem volt nehéz összerakni a képet, így más meglepetés után kellett néznem. mert azért volt, ahol meg tudtak vezetni az írók -kezdetben arról akartam értekezni, hogy mennyire visszamentünk a kályhához, hogy újra csak a két alap-tag fog majd ügyeket megoldani, de aztán persze nem hagyták mr.fusco-t parlagon, plusz visszahoztak két végtelenül szimpatikus nőszemélyt john közelmúltjából, és ez utóbbi örvendetes tény miatt nem bánom, hogy repült az ablakon a jól megfogalmazott mondandóm... ($02.19.)

„the biggest little manufacturing hub in upstate.”

már a címből lehetett tudni, hogy húzzuk még egy kicsit a nézők agyát a ms.shaw utáni hajszával, de azért nem annyira hülyék, mint elsőre tűnik, mert sokkal többet adnak a puszta kergetőzésnél és nyomozásnál (a térd-lövések maradhatnak). mert itt van egy kisváros, ahol felüti a fejét a gonosz-gép, ide vezetnek a nyomok, és azon kívül, hogy lelepleződik egy nagyon titkos gyár, kiderül, hogy a nagy ellenség nem adta fel, hogy kísérleti nyúlnak használja az emberiséget, most épp egy kisebb populáció került a nagyítója alá. és az ilyen fordulatokkal tudják elérni, hogy az ember igazán lúdbőröztetően tudjon gondolni a gép hatalmára. mr.fusco kapta a b-szálat ma, és örültem, hogy visszahozták mellé az aranyos rendőrlányt, találhatnának neki valamilyen szerepet a sorozat szövetében. gyaníthatóan fognak is. jövő héten már másfelé indulunk, erre mutatnak az utolsó jelenetek. ($02.10.)

„you’re not in control of anything. you’re just a clean-up crew. you’re the janitor.”

no, a srácok is arra a következtetésre jutottak, mint én -akit nem láttunk meghalni, az él. és ezért a hitért hajlandóak a morcosabbik arcukat is előszedni. de előtte valami más. az előző rész bezártsága után azt hittem, hogy tágítani fogjuk a látószöget, de inkább egy teljesen új nézőpontot választottak (mindig bátor dolog félrerakni a főszereplőket, és másra fókuszálni). mert egyértelmű volt, hogy az új rendszer befolyásolni fogja azok munkáját, akik eddig a jó öreg géppel is dolgoztak, de csak most szembesültünk vele (a control-lal együtt), hogy miben változott meg mindez. mert miért ne manipulálna a terrorista-elhárításban is a gonoszgép, ha már úgyis minden másban ezt teszi...? csakhogy ez egy olyan terület, ahol maximális bizalom kell (érdekes filozófiai kérdésekhez vezet, ha belegondolunk ebbe a ’nem mindenki terrorista, aki annak tűnik’ témába, főleg a manapság zajló események tükrében). (ha már visszahozták a control-t, nem lehetett kihagyni egy ms.root-féle visszavágót sem a ketrecben, nagyon helyesen.) ($01.20.)

„the lesson is that anyone who looks on the world as if it was a game of chess deserves to lose.”

azt hittem, hogy csak egy számtech-es kikacsintás a cím, pedig arra utal, hogy az írók imádnak velünk játszani. valahogy benne volt a levegőben, hogy valakit megint elveszítünk a csapatból (nem tudom miért mániájuk ezt az évadok közepére időzíteni), így azért megállt bennem az ütő, mikor mr.finch a földre rogyott (nagy írói teljesítmény, hogy bármit kinézek már belőlük), aztán persze szétterült az arcomon a vigyor, mikor sztornózták az egészet. kicsit sajnáltam is, hogy ez csak egy egyszer-használatos trükk, a többi alternatív halál már nem ütött, hiszen tudtuk, hogy mindez csak szimuláció (kár, hogy minden elem az volt, elnéznék egy bátran csókoló mr.fusco-t többször is...). aztán persze a legvalószínűbb halál következett be ténylegesen (illetve valószínű halál, mert amíg nem látjuk valakinek a homlokán a lyukat, az a tévés világban nem halott...), főleg annak, aki követi a hollywood-i híradásokat, és megütötte a fülét, hogy ms.shahi gyermekáldás elé néz -és hát nagy pocakkal nem lehet térdkalácsokat lőni... ($01.20.)