„we’re in the middle of bumblefuck michigan and we’ve got no plan.”
kifuttatjuk szépen a szálakat, elrendezzük charlie-val, a csoki-pimppel (hagyományosan, élő-állatban, és ki más segítene a kézre-kerítésben, mint az erőszakos rendőrnő), jessica végre kiáll magáért otthon és a rendelőben egyaránt. lenore mesterkedéseit végre megelégeli valaki, mondtam én, hogy a fiatalokkal veszélyes szórakozni. és aztán vége lett a résznek, én meg csak anyáztam, hogy ne már... igazán szólhattak volna a csatornánál időben, hogy hé srácok, lehet, hogy kasza lesz… (**02.09.)
az évadnyitós feelgood-hangulat a végéig kitartott, sosem mentünk túl mélyre, de most nem is volt rá igényem, bár kényes vagyok a dramedyk arányaira, most ez kellett, végig mosoly, sok lükeség, kielégítő mennyiségű csöcs. az új karakterek jól beilleszkedtek, a régiek hozták a formájukat, bár az ikrekkel látványosan nem tudtak mit kezdeni. …nincs meglepi, szimplán tetszett.
bírom ezeket a kábeles dramedy-ket, főleg, ha kellően viccesek, trágárak, nyíltan kezelik a szexualitást, nem veszik túl komolyan magukat, de alámerülnek, ha kell. ha fél órás energia-bombák. a hungnál már eleve jó volt az alap-téma, ha válság van, mindenki azt az adottságát szedi elő, ami a legnagyobb. és (bár hiányosak az ismereteim a témában), nekem hitelesnek tűnt a tálalás. a karakterek is működtek, thomas jane élete formájában hozta ray-t, rebecca creskoff-ról már eleget áradoztam, jane adams is működött neurotikus nőszemélyként, bár a karakter néha túllépte a szerethetőséget. mint ahogy az írók is arányt tévesztettek a második évadban, amikor túl komorra, kevésbé szerethetőre hangolták a hangulatot. mert a nagy farkak balladája jobban működik, ha közben jókat kuncogsz a menetek között. tetszett.