soroló

„you got anything else to say to me right now? anything? that you might be forgetting? today? on this day?”

drámaivá fokozódott a viszony frenkie-vel -illetve, ha abból a szempontból nézzük, hogy sam elveszítette felette az anyai kontrollt, akkor mindenképp fájdalmas, ha viszont figyelembe vesszük, hogy mennyire önálló tud lenni a makacs lány, hogy nem veszik el attól, hogy kiröppen a kotlós mellől, már nem is olyan lehangoló az összkép... majdnem végig szólt a zene a mai részben, és a csúcspontot is szépen koronázta az acapella florence + the machine dal... van egy kis megnyugvás a végén, mert a szeretet bőven ott lakik a házban (és a legjobb barátokban), de egy születésnap mindig elgondolkodtatja az embert, hogy hogyan is tovább az életében... (×05.17.)

lehetett egy kicsit tartani attól, hogy milyen lesz ez az évad louie ck vigyázó kezei nélkül (tudjátok, azokat tartja mostanság a nadrágjában), de pamela adlon okosan maga köré gyűjtötte a barátait, és lenyúlt a lelke mélyére, hogy egy igazán őszinte és érzelmes tizenkét részt adjon át nekünk. érezhetően a saját korosztálya problémái foglalkoztatják szerzőként, a változó kor, a gyerekek kirepülése, a lelki bizbaszok. plusz tök érdekes volt látni, ahogy a filmforgatásokba is betekintést engedett a saját szemén át... minden héten sokat tudott adni a sorozat idén is, kirobbanthatatlan helye lesz a kedvenceimet felsoroló az év végi listámon.

„-i couldn’t help but notice this house is filled with women.

-oh, yes, flooding with estrogen. wall-to-wall vaginas. it’s like a matriarchal dystopia.”

egy rész -három történet: egy intim beszélgetéssel kezdtük, mert nem tudjuk elengedni a szellemet -egész addig jó irányba haladt a beszélgetés, amíg phil a maga ütvefúró módján szét nem csapta az egészet; aztán egy kis anyáskodás jött, a durvábbik fajtából, mert max korosztálya már csak abból ért, ha leüvöltik a fejét; és aztán jön egy furcsa kirándulás egy csapat spoken word-ös kölyökkel, akik csodásan odatették magukat a színpadon (pamela meg segíti őket a kamera-szögekkel és a vágással, hogy hatásosabb legyen a mondandó)... (×05.10.)

„people aren’t sharing. women don’t talk to each other.”

szóval néhány késő-negyvenes nő a menopauzával kapcsolatos bánatairól diskurál (hol egy pohár ital kíséretében, hol a jakuzziban pucérkodva), és ehhez nekem harmincas pasinak nem sok közöm kéne hogy legyen, mégis tök élvezem a szellemességét -egész addig, amíg meg nem jönnek a férfiak, és meg nem ölik a hangulatot... eléggé beleálltunk az egész évadon át húzódó szellem-szálba, mondjuk értem, hogy ezzel is az elmúlásról akar beszélni pamela, ahogy az egész epizód légkörét meghatározta ez az érzés, a döglött kisállattal és a múltból előkerült tárgyakkal (sőt, még phil is egy virrasztásra tartott épp, amikor beköszönt a lányokhoz)... (×05.03.)

„i’m a little buzzed from all this flirting.”

gyerekek nélkül, egy kis me-time sam-mel, nagyon érdekes hangulati íven átúszva -egy kis merengés a múlton, aztán egy színpadi szerep háttér-dolgai, a szórakozás a kollégákkal, a feszengős felolvasások, és a darab összeállásának csodája, majd megint elsétálunk a flörtölős majdnem-leszbikus kapcsolat mellett is a végén. minden szép és átélhető, csak a hősnőnk lehetne néha egy kicsit lazább is... (×04.26.)

„unfortunately, we don’t get to choose our parents. just have to play the hand we’re dealt.”

mindig aggódok a phil-központú epizódoknál, hogy ezúttal milyen borzasztó dolog fog kiszaladni a száján, hogy ki fog megsérülni körülötte -és ezek a szokásos phil-hülyeségek ma is megvoltak, azonban pamela-ék a végén kicsit felmentették őt egy csodás jelenettel (kevin pollack többször kaphatna ilyen komolyabb szerepet a casting-osoktól, mert ez is ugyanolyan jól áll neki, mint a bohóckodás!) (bár tetszett a kezdés az olcsó motellel, kicsit olyan érzés így utólag ez a max-es szál, mintha máshol nem fért volna el a sorozat szövetébe, így jobb híján ideragasztották erre a húsvéti epizódra...) (×04.20.)

„field of dreams. if you push them, shit will come.”

sam-nek meg kell tisztulnia -testileg és lelkileg is. bár a terápián nem nagyon próbálkozik megnyílni, a belgyógyászánál kénytelen -és pamela adlon nem is akarja elsikálni, hogy bizony az emberi esendőséget egyszerre kényelmetlen és szórakoztató megmutatni... (hmm, nem hiszem, hogy egyedül vagyok, aki kiosztana végre frankie-nek egy-két szülői pofont...) (×04.13.)

„it's so weird you keep your fucking boots in a safe.”

szexualitás, ex-pasik, menstruáció, minden sarokban a nőiség jelei, kitárva előttünk a legféltettebb titkok széfje, és ezért végtelenül hálásak lehetünk pamela adlon-nak... matthew broderick-nek jól állnak ezek a chill szerepek, csak az volt a fura, hogy az általa vezetett terápiát párhuzamosan vágta pamela az otthon történtekkel, nem éreztem az indokot erre a döntésre -ráadásul nem gondoltam, hogy komolyabb fájdalomba merné lökni valamelyik gyereket is, bár az hatásos volt, ahogy phylis megrendült a balesettől... (×04.05.)

„if you think about it, dr.chen, there’s just one thin layer of latex that is the difference between you examining me and you fingering me.”

pamela adlon-t most végképp a bátorság szent piedesztájára emelném, mert ma is egy rakás rizikósabb életképet vállalt be az epizódban -nekem 30-as férfinak is átélhetően bemutatva, hogy milyen a lelkivilága egy negyvenes anyukának. egész pontosan egy változó korban lévő anyukának, akinek rengeteg minden nyomja az egyre feszülő vállait, hullámoznak a szervezetében a hormonok, a lányaival csak a nyűg van, és még az sem esik jól neki (másnap), amikor a hasonló korú barátnőivel kieresztik a gőzt... és ha ez nem lenne elég, nem csak az író/rendező pamela csupaszítja le magát nekünk, de a színésznő pamela is, meg is szakadt érte a szívem, ahogy összeomlott a szabad-szájú doki előtt a stressz miatt... (×03.29.)

„the first wave is all the unavailable married folks. (…) next, we have the youth, like 20s. way young. (…) then the third wave comes. the problem is, you don’t have chemistry right away. it’s a slow burn. but these are grown people, and they’ve got their shit together.”

nem hiszem, hogy a perszonál dramedy műfaját máshogy is lehetne csinálni, mint brutális őszinteséggel, és pamela adlon nem sem fél lecsupaszítani magát, és kitenni a képernyőre -így jöhetnek sorban a nedves álmok és az autóban való önkielégítések, a folyékony szexualitás, vagy az akaratos gyerekek nevelésének nyűgjei. és attól sem riad vissza, hogy harciasan kikeljen a saját szakmája munkakörülményei miatt, hátha valaki észbe kap hollywood-ban, és egy kicsit könnyebb lesz az egyszerű embereknek is belépni a forgatási helyszínekre egy munkanap kezdetén... (×03.22.)

„that’s the rule. half your age, plus seven."

pamela adlon nem kímél minket, egyetlen epizódban ránk dobál minden jóságot, és mi könnyedén elolvadunk ettől a húsz perctől (is). aranyos mosolygásokkal reagálunk az idősebb korosztály humorára, élvezzük az adok-kapok-ot a nagy családi banzájon, ahol persze egy idő után kínosságba csúszunk át, majd a dráma is bekúszik az ablakon. és közben van hely érinteni a nemi egyenlőtlenséget is, valamint egy majom is ott ugrál a háttérben. mármint szó szerint, egy majom, nadrágban, szőlőszemeket majszolva... (×03.16.)

„you’re a lucky widower. look at this room and all these awesome memories. most people can’t string two good years together. you got a whole lifetime.”

heh, mindig kitörő lelkesedéssel fogadom, amikor valaki be meri mutatni a filmkészítés hátulütőit, a nem megfelelő körülményeket, a testileg megterhelő felvételeket, a seggfej rendezőket és asszisztenseket (btw, cuki-színésznő gyűlés volt ma az epizódban janina gavankar-ral és marsha thomason-nal -a maszkos figurára meg azt hittem elsőre a hangja alapján, hogy ted danson, de valószínűleg a maszk-specialista doug jones bújt a műanyag-rétegek alá)... az epizód második felében egy ismerősebb közeg bemutatása következett, igaz, seggfejek az iskolában is akadnak bőven, főleg, ha a szülőket is beengedik a kapun... (×03.08.)

„best bed in the worst room!”

nagyon tetszik sam-ben, hogy ilyen felvilágosult anya, aki hagy elég mozgásteret a gyermekeinek, nem csinál nagy ügyet semmiből, és felülemelkedik a saját fáradtságán is, ha valamelyik csemetéjének szüksége lenne rá -és remélem ez most nem csak ilyen zen állapot, amiből üvöltve fog kikelni a későbbiekben... jó kis indie-hangulatot hozott ez a kezdés, például fekete/fehér képekkel szórta tele chicago-t pamela adlon. de ez még csak a bemelegítő volt, egy kitérős/utazós rész, és minden bizonnyal visszatér majd a szokásos meder, bár a dinamika változni fog egy picit (azzal, hogy max távol lesz a csapattól). (×03.01.

„you’re the best mom in the world.”

a ballagás egy igazán szimbolikus ünnep, az iskolás-évek egy korszakának lezárása, a felnőtt-kor küszöbe, egy új kezdet reménye. tökéletesen alkalmas táptalaj egy finálénak is, mert az elmúlás és a megújulás keserű érzete a képernyőre is áttüremkedik, plusz be lehet hozni az ünneplő tömegbe az összes fontos arcot... pamela-ék ügyesen körbejárták ezt a napot, hangulatilag lehetett hullámozni az izgatottság és a csalódottság között, kicsit fájdították, de sokkal inkább olvasztották a szívünket. és újra megbizonyosodhattunk arról, hogy bár egy hangosan veszekedős családban élnek fox-ék, azért a szeretetük mindig átragyog a súrlódásaikon... (#11.17.)

azért nem lehetett túl vidám hangulatban pamela adlon, amikor összerakta ezt az évadot -és bár máskor hangosan szóvá szoktam tenni, amikor egy dramedy-t túlságosan elbillentenek valamelyik hangulati irányba, most örültem neki, hogy nem kényszerítenek bele röhögésekbe, csak mert egy félórás sorozatnál ez az elvárás. nem, ha kell, uralkodjanak csak az érzelmek, hassanak meg a szívem mélyéig, a karakterek és a körítés úgyis lesz annyira szórakoztató, hogy nem fogok panaszkodni. sőt. ez egy jó út a szívem közepe felé...

„family’s just kind of bullshit. everybody ends up alone, anyway.”

érdekes, hogy idén a bővebb család felé fordultunk -megtartva persze a három lány és sam ellentmondásos kapcsolatát is... de most egymás után kétszer is érdekesen bővült a család, most jöttek a liverpool-i rokonok, akik elég idősek ahhoz, hogy john lennon-ról anekdotázzanak, de egyébként kellemesen nyugodt életet élnek egy kanadai tengerparton. érdekes az is, hogy meg sem próbálnak nevettetni minket pamela adlon-ék, csak szeretetteljes mosolygásra futja, szomorkásabb hangulattal körbefuttatva... (#11.11.)

„i look out at all of you, and what i see is love. as silly as these things are, we come together in love.”

még mindig lehet előkeríteni család-körüli karaktereket -mondjuk az (ex)apóst, aki egy gyönyörű beszédet vág le sam-nek arról, hogy a nőknek igenis el kell tartaniuk a mihaszna férfiakat... egyébként nem kell messzire menni a családon belüli konfliktusokért, egyszerre volt vicces és riasztó, ahogy frankie és sam bántak egymással a partin... (#11.05.)

„this is a very no.”

nem kell mindig nagyon mélyre menni, néha elég csak szépen végigzeteni egy sztorit -mint ma is, ahol egy aprócska áramszünetből következett az együtt lógás a barátnő ex-férjével, majd a lelki sokk a műszaki bolt közepén, és persze a kapcsolat-elemzés a kocsiban, amit pamela adlon a végtelenségig elhúzott, de pont ettől a túlzástól lett vicces (és baromira csodálom, hogy nem röhögték el magukat folyton a srácok a folyamatos arc-ráncigálástól). (#10.27.)

„i never saw any of her work. and i don’t really care about what she did because she’s mom.”

azt hiszem a színész-szakma teljes spektrumát lefedtük ma, a kőkemény tanulási módszert, a lélekölő forgatásokat és azt is, hogy miként viszonyul a magánélet a szakmához -főleg ha az embernek problémás családja van... olyan jó volt látni, hogy az alapállapotban bitch-üzemmódban kommunikáló csajok megrendültek, amikor szabadon engedték az érzelmeiket. és persze minket is magukkal ragadtak ezek az érzelmek, valahogy a zene és a furcsa ál-szertartás hangulata egészségesen kaparta a torkomat... (#10.20.)

„i want to... find a home for mom. a place to put her. like a dying lady, lonely place where mean young people put their mom.”

nekem a sam/phil párosról a carrie fisher/debbie reynolds anya/lánya kapcsolat jut mindig az eszembe, akik egy nagyon hasonló viszonyt alakítottak ki egymás közt, egy utálva függést, egy szeretve perlekedést, egy elszakíthatatlan köteléket (erről többet itt!)... hjaj, nem egy vidám dolog nézni egy szülő leépülését, és fájdalmasan csodásan visz végig ezen az úton minket pamela adlon idén. (#10.13.)

„how do you break up with a great guy?”

furcsa dolgokra képes az emberi test fiziológiája -mondjuk egy pozitív ingerre pont fordított módon reagál, és úgy megpendíti az idegeket, hogy azok különböző betegségek tüneteit produkálják... jól felpiszkált pamela azzal, hogy a ’sick’ cím mellé kezdésnek berakta a pisilős jelenetet, mert sokáig azon kellett paráznom, hogy mikor történik valami baj az anyjával... a lányok apja meg kontrasztként került be gondolom, vagy csak hogy ismét megnézhessük azt, hogy mennyit bír tűrni ez az aprócska nőszemély... (#10.06.)

„-mom, where are you going?

-bitch, i’m going to the moon.”

lehetne ez egy szép romantikus történet is, de pamela adlon nincs olyan mood-ban, inkább szomorkás hangulattal és leszarom érzéssel telíti még a legfinomabb california-i vörösbort is... üdítő látni egy anyát, aki bevállalja, hogy elege van a gyerekeiből, és alapvetően is mocsok szar kedve van... (#09.29.)

„’ooh, don’t hurt the man. his feelings are so important.’ you guys are supposed to be tough. you’re such pussies. the second a woman is a tiny bit mean to a man or even just a tiny bit honest, she’s a bitch.”

a nőknek igenis vannak jogaik -például az, hogy legalább egy kicsit szimpatizáljanak azzal, akivel dugni kénytelenek... óh, nagyon imádom, amikor pamela megmondja a frankót, és ma is frenetikus volt, ahogy fokozta fel a kifakadását a parkolóban... de az is aranyos volt, ahogy egy körbeforgó kamerával otthagyta a puccos partit, mert a töke tele van azzal, hogy mindenféle random pasikkal kell paroláznia -így ismét a saját igényeit választotta, egy kis pia, egy kis tengerparti kilátás és végtelen (bár kissé magányos) chill... (#09.22.)

„are you asking me if i want to have sex with my teenage daughter’s 35-year-old boyfriend’s little brother?”

35 vagyok, és most szembesülhettem azzal, hogy miként néznék ki egy tinédzser-lány mellett -nagyon kellemetlenül... visszatért az egyik kedvenc tévés káosz-családunk és egyből a mélybe rántottak minket is egy kesze/kusza parti-epizóddal, ahol pamela adlon szép hosszú snittekkel követte végig a csajokat, akik nem sokat változtak az elmúlt egy év alatt -azaz mindenki felnőttesebben viselkedik a koránál... pamela és louie nagyon ért ahhoz, hogy a túlzó ötleteiket is ízlésesen tálalják (lásd a kislányok truth or dare játékát) -bár ha belegondolok abba, hogy a nyitó-jelenetet sam-mel töltöttük a klotyón, akkor, izé, vissza kéne vonnom ezt az állítást... ami még nagyon tetszett, hogy először csak a kifejező pofa-vágásokat láttuk, csak később értettük meg, hogy ki-kire-és-miért mérges a partin. (#09.15.)

„oh, well, i suck. i suck as a daughter. i suck as a mom.”

egy munka nélküli színésznőnek az egész napja csak láb-lógatásból áll, mi? hát a francokat, legyen csak három gyereked meg egy problémás anyád, és biztos, hogy végig kell pörögnöd az ébrenléted minden nyomorúságos percét... jól megdolgoztatta pamela adlon az operatőrt is, mert neki is pörögnie kellett az események közben, és tetszett az a fura kis zene is, amit a reggeli őrület alá kavart. ahogy a végén is fontos szerep jutott a zenének, kicsit ráerősítve az indie-filmes hangulatra, de pont úgy elköszönve a nézőktől, ahogy az illik. ($$11.11.)

talán kevés sorozat nyitó-évada tudja annyira teljesíteni az előzetes elvárásokat, mint ahogy a better things-nek sikerült -mert pamela adlon és louie ck pontosan azt nyújtották, amit eddig is megszoktunk tőlük, kicsit fura, kicsit független filmes, sokat mosolygós, néha szomorkodós, valóság-szagú szeretet-bombát. persze ügyesen pamela-ra szabták a stílust és a hangulatot, így kevesebb volt a ciki-humor és több az érzelem. egy őszinte vallomás volt egy anyától, minden rózsaszín púder nélkül. tipikusan az a darab, ami részről/részre egyre jobban fészkeli bele magát a szívedbe, ahol aztán kényelmesen bevackol. még úgy is, hogy általában utálod, ha egy sorozatban tini-szereplők vannak...

„it’s any consolation, i see people i blew all the time. we all live in the same town.”

no, eddig nem volt ilyen mozaikos a szerkezet, nem is állt össze szépen a rész -de lehet, hogy csak sok volt még az ötlet, a részek száma meg véges... talán az volt baj, hogy nem volt egy vezérlő-elv, csak sam-mel történtek dolgok, meg elmélkedett egy kicsit a fiatalok szőrösségéről, vagy a szopás utáni kínosságról, valamint ház körüli dolgokat oldott meg, miközben isteni kelet-európai csirke-receptet is szerzett... ($$11.04.)

„-you can’t point at a 15-year-old boy’s dick.

-i just pointed. i don’t want his 15-year-old dick pointing at my 15-year-old daughter. that was the point of that point.”

jól érezhető, hogy mennyire rohadtul nehéz lehet egyszerre anyának, apának és rendőrnek lenni, hogy lenyúljam kicsit sam nagyszerű megfogalmazását -főleg három ilyen lány mellett, akik a különböző élet-szakaszaik miatt különböző problémákat hoznak haza. és mégis, mennyire szív-melengető volt már a vége, amikor a sírásokon és láb-fájásokon túl bebizonyosodott, hogy mennyire erős család is ők. love. ($$10.29.)