soroló

„the children of time will gather. and one of them will die.”

ilyen pofátlanul feloldani a cliffhangereket! nincs para, csak a nézőcsábító légypapírt félre kellett tolni, hogy legyen hely az egyéb ötleteknek. oh, és azok csak jöttek, jöttek, sírnivalóan szépen következtek egymásból (de most komolyan, nem tudom megállni, egy példa muszáj: a torchwood első része óta az orrunk előtt van az a nyamvadt kéz, és most használják...). nagyon scifis volt az egész, tech-blablával, igazi főgonosszal, aki aztán persze jól megszívja. mert hát valljuk be, nem azért izgulsz, hogy túlélik-e, hanem a hogyan az érdekes. ami után aztán lehet az égbe öklözni, felemelni a lelked. utoljára a bsg utolsó félévadánál éreztem ilyen pillanatot, de tudjuk, hogy ott jött a pofára-ejtés a nagy örömködés után. és itt is csak félig adtak, aztán rúgtak egy jó nagyot valahova melltájékra. mert nem csak simán búcsúzkodtunk néhány szereplőtől. de ennek így kellett lennie. annyit azért nem változhatott az univerzum. a csók és a könny kéz-a-kézben járnak együtt. (+09.05.)

megint csak sikerült rám cáfolni. prüszköltem a vörös nőszemély ellen, magasan volt a mérce, de az írók jól tették a dolgukat. úgy hagyták meg donna (próbál finoman fogalmazni) nehéz személyiségét, hogy közben szerethetőre is formálták. olyan események közepébe dobálták, amiktől már nem lehetett az a felszínes nagypofájú nőszemély, akitől majd’ idegzsábát kaptam, és végleg lemondtam arról, hogy esküvőm legyen. de ami még furább, hogy a fináléban jöttem rá, hogy finoman, fű alatt, a doktort is jócskán megváltoztatták a kezdetek óta. hiába, kilencszáz év ide vagy oda, a környezetedben élő emberek hatással lesznek rád. vagy a drámai események. a veszteségek. és kijutott mindenből idén is bőven, maradtak az őrült kalandok, a szívfacsaró dráma, a magas színvonal. nagyontetszett. valahogy el kéne odázni az időt, hogy engem is óriási veszteség érjen - az ember néha nagyon tudja utálni azt, akinek eszébe jutott a regenerálódás annak idején...

„the doctor’s secret army.”

angyalok, gyülekező! most térült meg minden befektetett energia, hogy az ember nem volt rest a mellék-ágakat is nézni, hogy nem hagyott ki egyetlen pillanatot sem az anyasorozatból, hogy a készítők több útitársat is adtak a doktor mellé. gyönyörű hálóvá állt össze az egész, a rengeteg szereplő nem tülekedik, szépen elférnek egymás mellett. és mindezt úgy, hogy körülbelül az ötödik perctől olyan tempót diktáltak, hogy az embernek még azt sem volt ideje mondani, hogy hűha. persze nem maradhattak ki idén sem az ősi nemezisek, sőt, még veszélyesebbé tették őket. de még így is sikerült olyan dolgokra is kitérni, amikről eddig csak hallottunk (shadow proclamation, csak egy példa). ahhh, majd felrobbanok, hogy megtudjam, hogyan lesz ebből megmenekülés és győzelem... (+09.05.)

„what’s on my back?”

hallottam már olyanról, aki nem szereti az alternatív idővonalas történeteket... nem is értem, én nem tudok betelni velük. és ez most nem is csak donnáról és a hisztijéről szólt, hanem valami sokkal nagyobbról, a ’mi lenne az emberiséggel a doktor segítsége nélkül’ témáról. hát jó nagy szarban lennénk, csak annyi. persze néhány alien-praktikán sikerülne túljutni (rip sarah jane csapat, rip torchwood csapat, pacsi rtd!), sőt még az időutazást is abszolválnánk némi tardis-segítséggel, de gyötrő élményekbe lenne részünk még így is. és itt teljesített leginkább a rész, ahogy bemutatták a kvázi post-háborús helyzetet, szükség-lakással, deportálással, depresszióval. meg ott, hogy (és ahogy) rárakták donnára a ’jelentősségteljes’ jelet. és persze a sok kis utalással a korábbi epizódokra. farkas-üvöltéssel suhanok tovább a csúnya végzet felé.. (+09.05.)

„you know exactly what i’m going to say, how are you doing that?”

tudtuk, hogy egyszer még haszna lesz ennek a sok allons-y-zésnek... nem először áll a középpontban a szavak ereje. kezdetben úgy gondoltam, lazázunk egyet az elmúlt két rész durvulása után, but, oh, boy, megunták már az írók a bohóckodást, inkább kamara-drámát illetve horrort csináltak nekünk. kis térben is elfér sok idegesítő ember, mert bizony megint mi kaptuk a szegénységi bizonyítványt, csak a hiszti meg az agresszió, de az nagyon megy a fajunknak. itt is azt tudom mondani, mint az öcsinél: ha már űrlény, legyen érdekes. mondjuk így, és akkor mindenki elégedetten skandálja majd: molto bene! (+09.03.)

„dear donna, the world is wrong.”

úgy szeretem, amikor maximális figyelmet követel egy rész, és mégis szétrobban az agyad tőle. amikor kapkodod a fejed a rengeteg infó és ötlet alatt. és egy szavuk sem lehet a mindfuck hatereknek, szépen meg lettek válaszolva a kérdések. de fontos-e, hogy meg legyenek válaszolva a kérdések? nem jobb elveszni a különös dolgok között? jobb lesz-e nekünk, ha mindent tudunk majd river song-ról? vagy ha most egyértelműen lineális vonalban haladt volna a történet, ha nem lett volna álomszerűre vágva? hol lenne abban a bizsergető izgalom...? (+09.03.)

„stay out of the shadows!”

ez a moffat bácsi mennyire egy gonosz ember! még ki sem hevertem a rettegést a szobroktól, erre most rám uszítja a sötétséget is. azaz az alapvető félelmeinkkel játszik - úgymond zseniálisan. plusz az agyunkat is könnyen szét tudja robbantani. itt van a kerettörténet, a rejtélyes kislánnyal, az egész bolygónyi könyvtárral, és a már sok helyről suttogott ms.song-gal, aki nagyobb rébuszokban beszél, mint maga a mestere, a doktor. és hogy-hogynem a sok futás közé beékelődött egy kis szomorúság is. félek elindítani a folytatást. (+09.03.)

„what would poirot do?”

végre a doktor egyik régi vágya is teljesülhetett: találkozni mindenki kedvenc krimi-írójával. még jó, hogy a bbc-nél ennyire értenek ehhez a formulához, ehhez a korszakhoz, ehhez a britséghez. mert bizony űrbeli óriásdarázs ide, kilehelt cián oda, ez bizony egy klasszikus a.c. sztori volt, rejtélyes gyilkosságokkal, nyomozással, nagybeszéddel a végén, egy vidéki kúriában, lordok és szolgák között. és persze mikor máskor játszódott volna, ha nem a híres-neves nagy eltűnés idején. (azt hittem először, hogy a tardis-ban fog kuksolni tíz napig.) rusztikus éljenzés, vivát downton doktor... (+09.03.)

„the machine must embed military history and tactics but no name. she’s a generated anomaly.”

érdekes, hogy a duplarész után ezt az epizód tették, mert nagyon hasonló az alapgondolat, ez is tele van harcias szellemmel, a háború értelmetlenségével. de szerencsére mindig a doktor pacifizmusa győz. aztán persze itt van a címadó hölgy is, akitől azt vártam, hogy a doktor semmiből előkerülő utódja lesz, de ez a klónozós megoldás sokkal eredetibb, mint az én szegényes fantáziám. de. mint mindig, hálistennek, ott sötétlik a múlt, úgyhogy nem is lőttem olyan nagyon mellé a doktor igazi apaságával. reméljük látjuk még a szöszit (mert nem halhatott meg!). no, a csatáinkat megvívtuk, csak előre az új kalandok felé! (+09.01.)

„-50,000 years of bloodshed. and for what?

-for victory! sontar-ha!”

próbáld már meg egy katonának elmagyarázni, hogy ne vesse be a fegyvereit, hiábavaló lesz, nem képesek így gondolkozni. és most nem a krumpli-fejűekről beszélek... viszont pozitívnak vehetjük, hogy úgy gondolják az írók, ilyen esetben összefogna az összes atomhatalom a világon. de hogy mindig a fegyver az első megoldás, szomorú. megint a doktor volt a legemberségesebb az egész csapatban, nem rossz teljesítmény egy űrlénytől, bár őt meg a cinikus énem szívesen vádolná naivitással, hogy még egy dicsőséges halált hajszoló népnél is bepróbálkozik a béke szóval. látvány-fronton rendben volt minden, tetszett, hogy igazi scifis csavarokhoz nyúltak a nagy megoldás kérdésénél. (+09.01.)

„do you know how many cars there are on planet earth? 800 million. imagine that. if you could control them, you’d have 800 million weapons.”

oh, martha jones, mindig öröm látni téged! évad közepi kötelező duplarész régi ellenségekkel, akik szokás szerint kicsit megmosolyogtatóan viccesen néznek ki, mégis elhiszed, hogy itt bizony baromi nagy bajban van az emberiség. még hogy mi vagyunk a legharciasabb népség a galaxisban... először azt hittem, hogy valami széndioxid-kibocsátás ellenes, globális felmelegedéses hablatyot kapunk, de sokkal inkább az uniformizált technológia kritikája ez - hogy ennyire rábízzuk magunkat a gépekre. örülök, hogy vastagabb szerep jut a sokat emlegetett unit-nak is, jobban érezni tőlük a nagyszabást, talán a bizodalmam is meglesz, hogy az emberiség megtesz mindent az idegen fenyegetettséggel szemben... (+09.01.)

„if your ood is happy then you’ll be happy, too.”

itt egy naiv, kiszolgáltatott lény, biztos szívesen szolgálna minket -így az ember, te meg nem győzöl szégyenkezni, hogy ebbe a fajba tartozol... ez a némán tűrt szolgaság predesztinálta az ood-okat, hogy visszatérjenek a sorozatba, hiszen még a doktor is megmondta, hogy a jelenben is van rabszolgaság a földön, csak most ázsiai tömegtermelésnek hívják, szóval példa-statuálásra tökéletesek. meg sosem árt, ha jobban bemutatnak egy fajt, főleg, amelyik nem akar elnyomni és leigázni minket, csak élni békében. sose feledd ember, az elnyomásnak mindig lázadás lesz a vége. (+08.31.)

„the romans haven’t even got a word for volcano. not until tomorrow.”

utazási tanácsok az ősi rómába: 1. ne beszélj latinul, azzal csak összezavarod a tardis-t. 2. mindig legyen nálad vízi-pisztoly, sosem tudhatod, mikor támad meg egy tűz-lény. 3. ha választanod kell 20.000 ember és világ között, sose hezitálj. 4. ha beindítasz egy tűzhányót, legyél mentőkabinba. 5. bármi gyanúsat észlelsz (kővé változó emberek, márvány áramkör-rajzok), gyanakodj egyből idegen életformákra. 5. figyelj oda történelem-órán, ne akkor menj, amikor valami tragikus esemény van kilátásban... jó volt a korrajz, ahogy scifisen kiforgatták a történelmet, kicsit fantasy-s gellert kapott a jósoktól, és persze most is nagyon működött a dráma. soha rosszabb ’kötelező évad eleji töris epizód’-ot. (+08.31.)

„the fat just walks away.”

hát eljött az idő donna visszatérésére, de mivel már megtért és nem hisztizik megállás nélkül, most sokkal elviselhetőbbnek tűnik. az mondjuk nem tudom, hogy vele jár-e, de jó adag fellelhető volt az infantilis ámde működő humorból. vagy csak a témából adódott - mert a fogyókúra-mániások kaptak egy szép nagy virtuális pofont (űrlény-tálalásban, persze). de nem csak rohantunk, meg olvadoztunk a kis zsír-babák láttán, bizony belengettek nekünk egy nagyon érdekes átívelést egy szép szöszivel, de psszt... (+08.31.)