soroló

„you have always been playing god.”

hogy miért jut eszembe mindig a lost...? most is bevillant, ahogy pörögtünk fel és fel, az ottani fináléknál éreztem hasonló zsizsegést, mint most. szépen lezártuk az idei nagy átívelést, érezni, hogy azért sorozat-végként is funkcionáló befejezést akartak írni a srácok. imádom, hogy most is egy csomó minden előkerült régről, mindig lenyűgöz a komplexitás, egy-két rejtélyt is kipipáltunk (olivia halála –azért itt egy percig nem bíztam az írókban...). megvolt a szokásos creepy-faktor is rebecca mader szemeivel. de a legfontosabb a nem eresztő feszültség volt. szerettem. (**05.12.)

igénytelen rajongó vagyok... na jó, az évadnyitónál még csalódott rajongó voltam, de utána maximum apró pillanatokig húztam a számat (bár nem emlékszem ilyenre, de lehet, hogy volt ajak-biggyesztés, meg ez így jobban hangzott… -a szerk.). továbbra is imádom a hangulatát, kötődöm a szereplőkhöz, bírom az átgondoltságát, és várom hétről-hétre, hogy szombat legyen. lehet, hogy már nincs glóriája a többi ember szemében, de attól még én fülig szerelmes vagyok belé. nagyontetszett. jövőre sírás lesz…

„the bishop must be sacrificed.”

így készült a laborban a finálé első fele: adtak hozzá hetiügynek látszó kezdést, scifis beütéssel (nano-robotok), lost-os vendéggel (rebecca mader), aztán kevertek bele nagy visszatérést és csavarokat, olivia power-használatot és érzelmeket (hangsúlyos lett a gyermek utáni vágy, és ha a 19-es részre gondolsz...), valamint két kézzel szórták bele a walter-humort. mindezt alap-lángon főzték, fokozatosan egyre gyorsabban keverték, hogy aztán jövő héten robbanjon a képünkbe az egész. (**05.05.)

„creating a big bang.”

huh, ez megint erős volt, egyik ámulatból estem a másik után. teljesedik ki drj bond-gonoszi magasságokba érő terve, jól érződik a nagyszabás azzal, hogy kitekintünk mindenféle országokba is. az írók meg úgy hozzák ezt az érzést, hogy zseniálisan kapcsolják be a régebbi dolgokat (kortexifan, a gép), ilyenkor ugrál igazán az átívelős scifiért rajongók szíve. ami sírni is tud szomorúságában, jól működött a dráma az elválásnál (walter-ek és oliviák beszélgetései + a zene). de ugye nem utoljára láttuk odaáti barátainkat? a (dupla) finálé után okosabbak leszünk, minden elő van készítve egy kemény zúzásra. (**04.29.)

„i wouldn’t give up until the observers had gone.”

mindig is tudtam, hogy a kopaszokból még baj lesz... jó scifi-rajongóként szeretem az ilyen jövőbe kitekintő epizódokat (a dollhouse-nál is milyen jól működtek), szeretem szemezgetni a részleteket, az elejtett mondatokat, magamtól összerakni a kihagyott eseményeket. és szerencsére ez a rész jól is volt megírva, lehetett kirakózni, whatthefuck-olni. és persze ott volt hozzá a dráma is -amihez egy henry ian cusick kaliberű színész még rengeteget hozzátesz. (és ha már színészi játék, john noble megint egyszerre két arcát mutathatta meg.) a sztori jó, a körítés jó, az ötletek jók, az új főcím jó, ugye nem csak egyszeri kísérlet volt ez, hanem erre megyünk tovább valamikor? (légy kegyelmes drága fox!) (**04.21.)

„the doppelgangers were somehow linked across universes”

jól mutatja a rész (és a fringe) erősségét, hogy nem nagyon volt kedvem a playre nyomni, aztán két perc alatt berántott, onnan meg nem eresztett, jó volt nagyon. vicces, hogy tegnap sherlock holmes 2-őt néztem, ma meg drj-os epizód következett +walter holmes-ot idézett. de ez még semmi, két univerzumos, együtt dolgozós epizód volt. de ez még semmi, érzelmekkel teli epizód volt. de ez még semmi, csinnadrattás fináléhoz felvezető epizód volt (és a sor folytatódik hosszan...). örülök, hogy b-broyles drámai háttér-szálat kapott, ahelyett, hogy rácsaptuk volna a ’shifter’ matricát. így fringe-esebb. nem kérdés, hogy nálam szeretettel teli sóhajjal hangzik ez a mondat: már csak négy rész... (**04.15.)

„our vigilante is a shapeshifter.”

végre egy odaáti epizód. végre egy kis shifter-ügy. végre lincoln a középpontban. végre jópofa lincoln/lincoln párbeszédek. végre mosolygós vörös b-olivia. végre batman-poénok. illetve sáska-poénok. végre talán elindultunk az ál-broyles lebuktatás útján. végre egy kis mély-dráma. tipikus fringe-hangulat. tipikus fringe-gusztustalanság. tipikus fringe-es szomorú múlt a heti-ügynél. ez most rosszul hangzik. mintha az eddigiekkel baj lett volna. pedig dehogy. mindjárt újrafogalmazom az egészet. megint jól választottam tudat alatt. lásd az alant látható awake. most mehetek radiohead-et hallgatni. lásd epizód címe. (**04.07.)

„we can be children of the new world.”

eszem a csavaros agyatokat, srácok... recitált első évad, csavarokkal persze, kis problémázás olivián, walter-poénok, ugyan, eddig egy átlagos rész lenne. de aztán ráfordultunk egy új átívelésre (oké, annyiban nem új, hogy drj áll a háttérben), a végére meg olyan lost-os cliffhangert sikerült applikálni, hogy majdnem magam alá vizeltem. plusz felbukkant alessandro juliani (aka felix gaeta) is, gondolom nem csak arra a hét másodpercre, amit most láttunk belőle. újra lelkes lettem. kár, hogy szombat este nézem mindig, így képtelen vagyok értelmesen fogalmazni, de talán tudtok hámozni. (**03.31.)

„it’s every human being’s right to know love.”

egy fringe-kirakós darabkái: csúnya heti-gonosz -drámai múlttal, megalapozva a gonoszkodását. főhősök személyes magánéleti drámája. apró lépések átívelés szempontjából. observer felbukkanás. walter-poénok. cliffhanger a végén. ilyen volt ez is? igen. unalmas és/vagy érdektelen volt? cseppet sem! bár nem szívesen néztem az égett arcot (direkt mindig az a fele volt premier plánban...), de a parfüm-készítős története érdekelt. oliviát is tudtam sajnálni, persze, hisz’ kötődöm a karakterekhez. peter vonala meg hozta a meglepetéseket, az első évadból ide fúródott cuccot és a nagy titkot az idővonalakról. reméljük véglegesre tervezték a nagy boldog összeölelkezést, mert most már ráncolni fogom a homlokom, ha megint szétválasztják őket... szerelmet mindenkinek! (**03.24.)

„activate olivia.”

oda voltam meg vissza... megvolt a kellő feszültség, a ’vajon melyik nina melyik’ játék, az első évados utalások ismételt felbukkanása (lámpagyújtás), jones igazán gonosz mivolta (és ráadásul jó megölhetetlenre sikerült ápdételni). de persze én is, mint valószínűleg mindenki, a kopasz agyban eltöltött percekért voltam a leginkább oda. az ősrobbanásos háttér, a titok az observerekről, az egésznek a jó értelemben vett scifis hangulata, így kell ezt csinálni, hogy minden geek a monitor elé boruljon. hogy a drámainak szánt ’szakítással’ hogy vagyok? megszoktam már... david fury nevét könnyű volt megjegyezni a ’walkabout’ című lost epizód miatt, most újabb strigula került a ’figyelemre-méltó’ hasábba a neve mellé. ...négy hét szünet? frak... (**02.25.)

„protecting the hive”

minden fejben dől el... szépen közeledik a két univerzum -olivia által, bár nem merem ezt biztosan állítani, mert aztán jövő héten megint csavarnak egyet az írók és rámcáfolnak... peter is érthető, hogy morcosan reagál, egyszer már megégette magát boliviával. úgy szeretném, hogy ezek ketten permanensen összejöjjenek... de jó, hogy egy csomó régi dolog előkerült az emlékezés által. a hetiügyben is voltak érdekes dolgok, génmanipuláció, telepatikus kommunikáció, tipikus fringe-es témák. …hülyeség azt várni, hogy jövő héten okosabbak leszünk...? (**02.18.)

„both towns will be destroyed and all of us with them.”

mi más miatt kerülnének bajba hőseink, ha nem walter gyomra... kicsit fura volt, hogy mi már a tizedik percben összeraktuk, hogy itt bizony universe találkozóról van szó, bishop-éknak meg kellett több, mint harminc... de sebaj, hisz’ a rész jó volt, a kietlenség, a szélfútta levelek, a suliba-zárkózás adott hozzá némi zombi-horroros ízt. úgy néz ki, elindultunk a mi világunk felé, igaz, nagy meglepetésre, nem úgy, ahogy arra számítani lehetett (a gép-szálat csak lengetik előttünk ma is néhány pillanatig). persze a karakter-momentumok ma is előtérben voltak, azzal, hogy waltert kihoztuk a laborból és peter segít neki, egész első évados hangulatot teremtettek, tuti direkt, mert emlegettünk is korai dolgokat. (**02.11.)

„the tears of ra.”

megint egy sokrétegű, okos epizód. obseverekkel foglalkozunk, de mégsem. odaátiak ideát, mégsincs ebből probléma. sőt, emberibbek lesznek, b-astrid és b-olivia egyaránt. közelednek walter-hez -és hozzánk. az eheti rosszfiú is megkapja a maga drámáját. illetve, dehogy rosszfiú, ő csak segíteni akar, dolgozik benne a hőstudat, és ezzel egy vallásos élt is kap az egész, peter csóválja is a fejét. fura, hogy mostanság mindenki a jövőbe lát, mégha különböző technikákkal is. biztos ennek is lesz jelentősége. és biztos az időjárás teszi, hogy ilyen hidegen írok egy szerethető részről. vagy megfertőzött b-astrid. btw, more astrid please! (**02.04.)

„death is predicted”

hagyjuk kicsit a másik univerzumot meg petert, ideje oliviának is középpontba kerülnie, a megjósolt halálának. de nem kopasz öreg férfiakat kapunk, hanem egy tinilányt, aki szintén jövőt lát (walter meg is magyarázza némi tech-blablával). szóval ügyesen fűződik a hetiügy, főleg, hogy kellően drámai (és nem csak a halál miatt), a megfelelő helyen pörgős (bombás-terroristás vonal), és elgondolkoztató (a különlegesek normális életre vágynak mantra. plusz olivia is személyesre veheti a dolog, hiszen ismeri, milyen az, ha egy gyermeket megfosztanak a gyermekkorától). nagyon fringe-es, szerethető, lassabb, szomorkásabb, pont a hangulatomba vág. (**01.28.)

„have you ever heard of a man named david robert jones?”

szép tempóban hasítottunk az úgynevezett főszálon, az egyszeri néző örömködik is egyre, az ilyenek miatt szereti az úgynevezett high-concept sorozatokat... persze nem csak kergetőzés volt az első évadból ügyesen ide-transzportált gonosszal, az azért kevés lenne, de elgondolkozhattunk a terrorizmuson is, a terroristákkal való bánásmódon, a két walter önostorozásával és peter-anyu segítségével erős érzelmi töltetet is kapott a rész. na jó, ez bullshit, úgyis egy pörgős főszálas nagyszerű részként marad meg az emlékezetünkben... (ugye azt mindenki tudja, hogy david robert jones david bowie eredeti neve?) (**01.21.)

„it’s not my fight.”

érezni, hogy eredetileg ezt szánták az őszi félévad-végnek, igazi fringe-mix volt, jó tempóval, főszállal, shifterekkel, jól elmerülve mind a két világba. úgy látszik, próbálják kicsit mosdatni walternate-et, de én nem bízom abban, hogy ennyire meg lehet benne bízni. viszont egy csavarral kiveszik a kezéből a shiftereket, hogy másik gonoszt be lehessen hozni, egy rég arcot, mondom most már határozottan, miután utánakerestem. (így jár az ember, aki túl sok sorozatot néz, a három évaddal ezelőtti infókat kénytelen törölni a fejéből...) bár sok volt ez a két hónap, a hangulat azonnal visszarántott, elvesztem benne, mint lincoln a wtc látványában. (erőltetett, mi? bocs, túlfogalmazós vágy...) (**01.14.)

„the chameleon man.”

ez egy teljesen átlagos évadközi fringe-epizód lenne (genetikai eltérés, kísérletek, jobb életért ölés, bizarr halottak, stb.), ha nem lenne most is bitang erős a háttér-dráma, a ’mit jelent láthatónak lenni’. egyéb emberi kapcsolatokra is szánunk időt, elsősorban lincoln-ra kihegyezve. szóval, ha valaki megkérdezné tőlem, mi emeli ki ezt a sorozatot a többi közül, egyértelműen a furcsaságok alá rejtett drámát mondanám. (a kódból az jött ki, hogy ’david’?? why???) (*11.19.)

„deja vu”

a fringe-íróknak jól megy a működő időutazós epizódok írása -lásd még a zseniális 'white tulip'-ot a második évadból - de ez is nagyszerű volt. nagyon szeretem, hogy mindig ott a drámai háttér (a szerelemünkért mindent, btw, az időutazós felesége...?), amitől igazán átélhetők lesznek ezek az elméleti fizikával terhelt részek. az már mellékes, hogy megint becsaptak minket, hogy ’ez most főszálas epizód, nem mégsem, mégiscsak kapcsolódik’ hármasban kavarogtunk. de teljesen mindegy, hogy mennyit foglalkozunk peter visszatérésével (tök jó volt látni azért, hogy ilyen aktívan részt vett az epizódban), amíg ilyen részeket kapunk. (de azért belelátnék az írók fejébe szívesen, hogy merre visz majd az évad...) (bocs, kusza bejegyzés, biztos valami loop-ba kerültem...) (*11.12.)

„celulor replication”

imádom, ahogy fűzik a dolgokat, a heti-ügyből shifteres átívelés lett, és még a peter-es főszálat is be tudják építeni. így nem lesz túlnyálazva a nagy visszatérés, csak walter által kap némi drámai élt, de az meg működik, mint ahogy a bishop/bishop jelenetek mindig. én még mindig szívesen csodálkozom rá az eddigi univerzumokhoz képest bekövetkezett változásokra, utalásokra. az meg különösen villanyozott, hogy ma kifejezetten lost-os volt a zene, giacchino visszatért a karmesteri pulpitusra...? (ejj, pedig úgy szeretnék belekötni...) (*11.06.)

„astral projection”

hogy játszanak velünk az írók... először örülsz, hogy peter-es főszál lesz, aztán jön az áhh, nem, hanem kortexifan-os oliviás dolog, aztán érzed, hogy walter-t építik, meg bővítik az ismereteinket erről a ’borostyán színű’ univerzumról, aztán újra vigyorogsz, amikor mégiscsak peter kerül elő... és közben meg visz előre a hangulat, nálam szépen pótolja az egyre jobban hiányzó ’nagy elődöt’... (igen, direkt írtam ilyen zavarosra, kis utazás walter elméjébe, na milyen...?) (*10.15.)

„one big giant brain”

fringe-esszencia! gusztustalan hetiügy, ami nagyszerű analógia walter helyzetére és érzelmeire. és méghozzá milyen drámaian ábrázolt érzelmek voltak ezek (john noble zseni, pont)! maximálisan beszippantott, nagyon tudnak hangulatot kelteni. (ehhh, csak én tudnék rendesen fogalmazva dicsérni... bocs, ez most ilyen suta marad.) (*10.09.)

„i am him”

érett már ez, hogy a két világ közösen nyomozzon, ráadásul úgy, hogy kihasználják azt, hogy mindenkiből két személyiség van (plusz ráadásként a gyilkos párja profilozó prof volt ugye...). érdekes belegondolni ebbe, hogy az alapok ugyanazok, mégis, egy döntés, egy személy mennyivel másabb emberré formálhat bennünket. okosnak éreztem ezt a részt (még petert is ügyesen fűzték bele), elgondolkodtató és szomorkás volt. ugye nem kell mondanom, hogy sokkal jobban élveztem, mint a múlt hetit? hülye elvárások... (*10.01.)

„the translucent man”

hümmm, kicsit mást kaptam, mint amit vártam (már nagyon, btw...). mert oké, hogy erősen érezzük peter hiányát, azt a bizonyos „hole in my life”-ot, de igazából egy szokásos rejtélyes / nyomozós / kicsitgusztustalan / tipikusfringes cuccot kaptunk, plusz jól bevezettük az itteni lee-t is, akivel együtt az új nézők is rácsodálkozhattak a két univerzum furcsaságaira. szó se róla, hozta a hangulatot, a borzongató de mégis szeretett feelinget, csak én kezdésnek egy évadot jobban megalapozó epizódot vártam... (*09.24.)