„he could help me find unimaginable happiness.”
back to square one. újra az öngyilkosság szélén, de ismét visszatáncolunk (bár biztos találnék olyan elméletet a neten, hogy nem...). felgöngyölítettük a szekta-szálat, és ezzel megkaptuk az utolsó magyarázatokat is, amik nagyon érdekesen működnek: kielégítőek, ugyanakkor baromi lehangolóak. nem kellenek mindig bonyolult válaszok, normálisnak lenni unalmas; megnyugtató, amikor megérkezünk valahova, amikor le tudunk mondani a hamis álomképről. de. látni a valóság képeit, az borzasztóan rá tud telepedni a hangulatra, máshogy fáj így a vége, mint elképzeltem. örülnék, ha meg tudnám fogadni a nagy tanácsot (magadba keresd a boldogságot), és nem állnék ellent a bölcsességének. igyekezni fogok, mert tudom, hogy ez az igazság. elégedett vagyok a lezárással, mert olyan volt, mint a sorozat -vagy mint az élet, boldog és szomorú, kéz-a-kézben. (++08.25.)
még jó, hogy ilyenkor vissza szoktam olvasgatni -emiatt csinálom elsősorban ezt a blogot, ugye-, mert majdnem szó szerint azzal kezdtem ezt az évad-értékelőt, mint az előzőt. de hát ha most is elmondható, hogy nem igazán akartak viccesek lenni az írók, sőt, most mondható el igazán, egy heréletlen kan bátorságával vállalták be a komolyságot és a drámát. sokkal többet foglalkoztunk a nagy rejtéllyel is, de mint kiderült ez csak ügyes figyelem-elterelés volt, hogy átlássuk a nagy egészet. de nem ártott, hogy az eszünket is kicsit használjuk, mert így elterelték a figyelmet arról is, hogy mekkorákat ütöttek a szívünkre. nehezen tudok dönteni, hogy milyen értéket kapjon, mert nagyon a határon billeg, de az ember mégiscsak kivételezik a kis kedvencével, nem? nagyontetszett.
egy srác, aki jelmezbe öltözött embernek látja a szomszéd kutyáját? hát milyen alapsztori már ez -gondolta mindenki négy évvel ezelőtt, és egy masszív réteget leszámítva gondolja ma is. mert nem való mindenkinek a sorozat. mert a húsz perces hossza ellenére csak akkor vicces, amikor ő akar az lenni (szegényen örökre rajta ragad ez a biléta: ’a sorozat, ami mer komolykodni’). néha nagyon nyakatekert sztorikat hozott elő a sarokból. és nem félt lemenni kutyába. makacs egy jószág, na. hogy miért szerettük meg mégis? mert hatalmas szíve volt, mert ordenáré és beteg módon is tudott vicces lenni, ha akart, a szeleburdi lükesége miatt, mert finoman vezetett a tanulságok felé. mert szerettük azt a játékot, amire invitált. mert szokatlan volt, kiszámíthatatlan és egyedi. egy különleges barát. hjaj, nem szeretem, hogy annak idején címkéket kezdtem aggatni a sorozatokra, mert be kell rakni azóta is mindent valahova, mikor eljön a zárás, és ezzel a fajta-besorolással be kell korlátozni azt, amit nehezen lehet. megnéztem, két tetszett, két nagyontetszett évad, merre dőljek? tök fölösleges dilemma, ez csak egy pecsét mementónak. (nagyontetszett, mert mindenki a boldog végre vágyik, nem?)