soroló

„i’ve been watching you. all of you. all of your lives. with 1,000 eyes and one.”

úgy megszoktuk a sárkányokat, hogy már nem is tekintjük őket fantasy-elemnek, ezért hőkölünk hátra attól, ami bran-ékkal történt ma, mert ott aztán kaptuk a fantasztikumot két marokkal... a realistább részek hozták azt, amit könyv-olvasóként elvártam, drámaian, megállva egy-egy pillanatra a szépségében gyönyörködve. azt nem tudhattuk előre, hogy hol lesz a földre dobva az utolsó szál, hogy mi fér bele még ebbe a sűrű masszába, és mit raknak félre a jövő évi főzetbe, és azt hiszem jól döntöttek. így is volt, ami talán egy kicsit kapkodásnak tűnhet, még fanatikus rajongóként is ki kell mondani, hogy tyrion túl hamar került a fogdából az árnyékszékre. de ha az ott lezajlott párbeszéd intenzitására gondol az ember, máris elhalványulnak ezek a gondolatai. ha már intenzitás, a párbaj is brutális volt, nem mintha eddig úgy ismertük volna a készítőket, hogy csipkekesztyűben forgatnák az ilyesmiket... hát szálljunk fel egy hajóra, sok hónapnyi hánykolódás vár ránk, mire újra partot érnénk. valar morghulis. (btw, boldog apák napját...) (++06.16.)

nyár végi / ősz eleji hétvége lehetett, emlékszem szép napsütéses délután volt, amikor a ’kardok vihara’ ezen fejezeteit olvastam a füllesztő tetőtéri szobámban, és imádtam minden sorát. ez a rész ragadott leginkább magával eddig a könyvekből, így nagyon vártam, hogy mozgóképpé formálódjanak. és nem kellett csalódnom. szépen építkeztek ezekre az erős alapokra, kicsit még túl is teljesítve azt a színvonalat, amit eddig megszokhattunk tőlük. nyoma sincs már az esetleges pénz-szűke ötletes elrejtésének, az hbo pénztárcája végleg hatalmasra nyílt, de tudjátok mit, ezekkel a karakter-pillanatokkal még olcsójános üzemmódban is működne valószínűleg. így viszont felejthetetlen lesz az összhatás. nagyontetszett.

„let’s kill some crows!”

szép sorminta ez a kilencedik részekre nézve -páratlan években lelkileg zúznak szét minket, a párosokban meg a nagyszabással nyűgöznek le. szeretjük azt a trónok-ban, hogy ezerfelé ágazik a történet, de azért jó az, ha néha egyetlen helyszínre koncentrálunk csak. és nem csak azért, mert így nem volt megtörve a csata íve, hanem mert volt idő a karakterekre, sokkal jobban fáj az, ha egy legalább kicsit ismert arc hullik el szörnyű kínok közepette, mint egy statiszta. és akkor még a nagy szerelmekről nem is beszéltünk... de egyéb emberi tényezők is jól kidomborodtak, az igazi veszélyhelyzetekben nem lehet arcoskodni, ott kijönnek az ember valódi tulajdonságai. és lehet, hogy valaki nem kedves ember, de a bátorságával példát mutat, azt tisztelni fogjuk ezen túl. szépen ábrázoltatott jon vezetői képessége is. az hbo most sem spórolt semmin, a könyvhöz méltó volt a csata, néhány totállal és nagybeszéddel igazán tudták lelkesíteni a nézőket. engem biztosan. nos. jó pár lap maradt még a kötetből, így elképzelni sem tudom, hogy mi és hogyan fér bele a jövő heti zárásba, de tudjátok mit? jó az, ha semmit sem tud az ember... (szomorú sóhaj) (++06.09.)

„deciding a man’s guilt or innocence in the eyes of the gods by having two other men hack each other to pieces. tells you something about the gods.”

úgy tűnik. beváltnak tekintik benioff-ék azt a formulát, hogy az elején körkapcsolásba kezdenek, aztán a végén köszönünk csak be királyvárba. féltem kicsit, hogy most is hanyagoljuk északot, aztán az egyszeri nézők majd légből-kapottnak érzik a jövő heti eseményeket, de szerencsére rám cáfoltak. de máshol is fontos dolgok szemtanúi lehettünk. végre kiderült jorah mormont árulása és száműzetése, sansa átalakulása is igazán hatásosra sikerült, ahogy theon is szívszaggatóan hozza a szánnivaló meggyötört lelket. aztán egy szokásosan hatásos párbeszéddel érkeztünk meg a fővárosba. semmi váratlan nem volt abban, hogy kiéheztettek minket a végéig, feltüzelték a vérszomjunkat, a várva-várt nagy párbajig. ami kellően dinamikus és drámai volt a megrázó befejezésig. elismerés és hányinger... (ez milyen jó cím lenne egyszer… vagy a szikla és a kövek, vagy hogy is mondta danny az epizódban…?) (++06.02.)

„if i gave you the choice between fucking lollys and fighting the mountain, you’d have your britches down and your cock out before i could blink.”

egy cinikus idézetet választottam bronn-tól, mert próbáltam keresni valami szelídítőt a nem túl szívderítő epizódba. egyre jobban taszítottak minket kétségbeesésbe (és sötétségbe) tyrion-nal együtt, azt még megértettük, hogy a bátyja nem akar kiállni a fogyatékossága miatt, és bár szomorúak voltunk, de valahol bronn döntése is érthető volt. aztán jött oberyn, és hozott egy kis fényt. (uhh, pedro pascal hatalmas választás volt). de nézzük máshol mi volt: arya újabb leckéket vett a haláltól, nincs könnyűség; sansa is csak pár kedves pillanatot kaphat, aztán ismét elszáll mellette a nyugodt élet reménye. jon újabb megaláztatásban részesül. még talán hot pie ismételt felbukkanásának örülhettünk a leginkább. vagy dany apró mosolyának, ahogy használja a férfi-játékszereit. vagy mellisandre cicijeinek. (nem akarok most egy hét szünetet, nemnemnem...) (++05.19.)

„i am a whore. remember?”

(picsába, ha ezt írom, akkor már megint vége van egy résznek...) jó volt az elején kiszabadulni a főváros fullasztó levegőjéből, hogy aztán kétszeres erővel nyomják vissza a fejünket a végén. a főcímnél túl hirtelen suhant el az új város a szemem előtt, úgyhogy csak másfél perccel később kezdtem bazdmegolni, ’braavos, bazdmeg, braavos’. a könyvekben úgyis nagy homály fedi a vasbankot, örülhetünk, hogy itt jobban előtérben lesznek. theon-nal bűzössel inkább csak a drámát akarták erősíteni, azt viszont most nem mondhatja senki, hogy dany-t csak folyton menetelni meg várost-foglalni látjuk, egy hétköznapi uralkodós procedúra sokkal többet mutatott a személyiségéből, mint az elmúlt pár részben bármi. és hát ezek után tértünk vissza királyvárba. én még nem mára számoltam a tárgyalással, de köszönöm szépen, hogy lélegzet-visszafojtva nézhettem végig ezeket a perceket. ahogy felháborodhatott az ember a nyilvánvaló hazugságokon, ahogy felidéződtek régi ügyek és mondatok, ahogy egy kis reménnyel teli levegőt engedtek a tüdőnkbe, majd kiszorították az egészet egy szégyenteljes árulással. peter dinklage felrakta a fejére a koronát, és az emberek leborultak nagysága előtt. (++05.12.)

„-what good is power if you cannot protect the ones you love?

-we can avenge them.”

ajj, mennyien fogják húzni a szájukat erre a részre, én meg megint csak nyálat tudok csorgatni, felháborító... mert a részletekben rejlik a titok, a lassan gördülés szépségében, a sok kis apróságban. hát nem szebb egy akrobatikus légies küzdelem, mint a vagdalkozás? oké, arról nem volt szó, hogy melyik a hatékonyabb... bele-belemászunk már a negyedik kötetbe is, nem baj, sok lord baelish jön már most, éljenéljen, örülünk, hogy a sasfészekbe sikerült mindenkit visszahozni az első évadból, maradt a creepy-ség is, bár fura, hogy csak a bran-t játszó srác öregedik, más nem... ha már a negyedik kötetet hoztam szóba, én ott szerettem meg igazán cersei-t, és most is olyan jó volt látni ezt az aggódó anya arcát, amit néha a felszínre enged. sok párbeszéd, kis csata, pod-humor, még nyúzni sem kell, csak kicsit átsütni. (++05.05.)

„karl tanner from gin alley drinking wine from the skull of jeor fucking mormont.”

szegény dany, mindig csak pár perc jut neki -igaz, mindig hatásosak azok a percek. most is hangulati felvezetésül szolgáltak a királyvári párbeszédekhez. jaime bármerre jár, nagyszerű partnereket talál -szócséplésre, kardvívásra, bajtársiasságra. a tyrell-ek nem csak az anyagiakat tekintve másodikak a királyságban a lannisterek után, de a fővárosi karakterekben is szorosan a nyomukban járnak (még ha ezt a leggyakrabban a kertben is kell megtenniük...). na ne mondd, hogy te nem lettél féltékeny tommen hercegre. sansra-ra már kevésbé irigykedhetnek a lányok, lord baelish szereti megkeverni a dolgokat, de a céljait és vágyait illetően elég egyértelmű. de tartsuk velük együtt északnak. ahol még a könyv-olvasókat is érheti meglepetés. egy rosszarcúval a szerencsétlen nők között, ami úgy tűnik, hogy egy stark-gyülekező színhelye is lesz. a csattanó meg? what? whaat? whaaat? csupán ennyi volt a reakcióm... (the kingslayer brothers ftw!) (++04.28.)

„your brother was not a wise king. your brother was not a good king.”

(nincs még egy sorozat, ami egy csecsemő sírásáról egy orgián részt vevő nő pucér seggére vágna át...) egy fontos ember halála után a következmények is fontosabbak. lord tywin nem tűnik egy gyászoló típusnak, már a tetem felett elkezdi a következő kiskirály idomítását, majd szalad újabb szövetséges után nézni, a királyság nem állhat le. de más is történik a ravatalnál, nem sok ilyet láthattak a szent falak eleddig... szegény sansa, valahogy mindig sikerül a legrosszabb kezek közé kerülnie. sajnos lord baelish nincs annyiszor színen, mint én szeretném, de olyankor mindig uralja a jeleneteit. nincs jobb helyzetben sansa férjura sem, de érdekes módon nem magára gondol, hanem azokra, akik fontosak neki, shae-re, sansa-ra és pod-ra. egy lannister is változhat az évek során. néhány eseményt kaptunk északról is, jönnek a vadak, sárkánykőn meg még mindig a tanulatlan ember szava éri a legtöbbet. keleten is változatlan a helyzet, danny még mindig a leg-badass-ebb rabszolga-felszabadító a történelemben. …kezdem érteni az írók kínjait, hogy nem lehet szépen összefűzni ezeket a különféle eseményeket... (++04.21.)

„there’s only one hell, princess. the one we live in now.”

kár, hogy mindenki az utolsó jelenetet fogja csak emlegetni, pedig mennyi egyéb jóság volt ebben a részben... én már azt imádtam, hogy egyből a nyitánynál azt hiszed fél szívdobbanásnyit, hogy valami vidám kergetőzéssel kezdünk, aztán... de ramsay utána is hozta magát erősen az apja felé irányuló bizonyítási vágyával. de az sem volt elvesztegetett idő, hogy rászántunk néhány percet stannis feleségére is. persze most is királyvár volt a legnagyobb királyság, már az esküvő előtt is, nem tudok mondani még egy sorozatot, ahol ennyire súlya lenne minden mondatnak és minden nézésnek. a lannister-fiúkat már akkor kezdted sajnálni, amikor még az igazán kemény menet el sem kezdődött. aztán jött a préselés, ismét azok a nézések, a verbális vágások, amiket oberyn herceggel ejtenek, a hihetetlenül megalázó utolsó pöcsfejkedések, és a csúcspont, amit annyira vártunk, és mégis annyira szerettük volna még elodázni, mert jack gleeson így odatette minden idők legrohadékabb rohadékát. („de figyi, tök olyan volt, mint a könyvben, csak azt nemértem, hogy ott csarnokban voltak, itt meg a szabadban, m’ért kellett változtatni”...) (++04.14.)

„there’s bad blood between the martells of dorne and the lannisters of casterly rock. has been for years.”

ha úgy adaptálsz egy regényt, hogy kettészeded, akkor már forrásponton tudod kezdeni a második etapot. oké, hogy azért most is építkezünk az elején, de egyúttal oda is csapjuk a csizmát az asztalra. mert persze vannak új szereplők, de amikor ilyen tehetség van a karakter-felépítéshez, ahol elég egy bordély-jelenet meg három mondat, hogy érdekes legyen a figura, ott ilyenekkel nem lesz gond (apropó, a thenn-ek is egy jelenet alapján bekerültek a félelmetes kategóriába). elsősorban királyvárban jártunk itt az elején, a lannisterek-ben mindig lehet bízni, hogy elviszik a hátukon a részt, és most is nagyszerű volt minden jelenetük, az aggódó tyrion-nal, a lelkileg meggyötört jaime-vel, a győztes magabiztosságában tetszelgő tywin-val. de a messzi keletre sem csak az egyre növekvő sárkányok miatt érdemes figyelni, hanem danny újabb állomásaiért, most már ő mindenek anyja, ideje újra embernek lenni egy kicsit. hmmm, pár napja már érezzük a melegét, de csak ezzel az évadnyitóval tudatosult bennem, hogy megérkezett a tavasz... (++04.07.)